Puffybike blog

Sose gondoltam volna, hogy a saját blogomra, a saját versenyemről fogok írni, de megszállt az ihlet, és úgy érzem, sokan voltak ott akik megérdemlik ezt, legfőképpen köszönetképpen. Kb. egy évvel ezelőtt, hírtelen a semmiből én lettem a nemzeti ellenőrzőbírója a Budapesti Master VB-nek és a vele jövő Felnőt és junior EB-nek. Akkor ezt simán bevállaltam, hiszen egyébként is kötelességemnek éreztem segíteni egy ilyen rendezvényen. Aztán ősszel jött a „fekete leves?” amikor is Jankó Tamás megkérdezte mi lenne, ha mi rendeznénk jövőre cseh kupát, és ha lehet 3 futammal. Rendeztünk már pár versenyt, volt abban VB előtti felkészítés, osztrák kupa, és a legnagyobb létszámú magyar középtávú Ob is a mi nevünkhöz fűződik. De a cseh kupa alsóhangon 150-200 bringás, és ha mind eljön, megközelíti az össz létszám a 400-450 főt is. Ez azért kemény dió, ehhez team kell, ami nekem mondjuk ki, nem nagyon van. Az Ági-Csabi meg jómagam hármas fogata ezt nemtudja megoldani, ez ennél sokkal durvább. ...

Aki esetleg beleszokott kukkantani az írásaimba, az mondhatná, hogy „ejnye no mi van már?” Csak mert hogy már hetek óta nem jelentkeztem, miközben tombol a bringás szezon. Az ok baromi egyszerű, nem volt miről írni. Pl egy osztrák komplett derbyt elmosott egy hírtelen jött zuhé, illetve amiről meg lehetett volna arról, amit írtam megtartom magamnak, hogy ne hozzam kritikusan rossz helyzetbe Crosskovácsis barátaimat. Annyit azért leszögeznék, hogy a hobby bringások szempontjából, nem jó irányba halad a rendezvényük. És most itt nem csak arról beszélek, hogy rossz bringa/gumi választás + időjárás kombinációjából az idei Crosszkovácsi életveszélyesé vált számomra. Hanem arról, hogy pl. ismételten kértem pólót, amit ismételten nem sikerült a méretemben kiadni, és amikor ezt emailben megkérdeztem, az egyszerű válasz a „sajnáljuk”, amivel kitörölhetem a hátsóbbik felemet. Azt gondolom jogos elvárás ha már külön fizetek valamiért, akkor szeretném ha azt kapnám amit megrendelek, ugye még ne...

Pezinok, Pezinok, egykori halovány emlékképek vannak meg erről a helyről, valami szőlődombok, talán egy iskola melletti ösvény, amin a befutóban úgy áltál meg, hogy a sotteren húztál egy 8m-es fékcsíkot, mint gyerekkoromban a kontrás tacskóval. Vagy egy ösvény amin, le sem tudtam tolni a bringát, mert olyan keskeny volt, erre jött Kaufmann Brigi hátulról, és rám kiabált, „Miért tolod Puffy, ez nagyon király! Ja csak nekem nem fér el a vállam”-mormoltam vissza. Ilyes és efféle emlékfoszlányok voltak meg erről a helyről, ahol anno még a klasszikus Horváth fivérek, Németh Bence kombináció ült hátul a kocsimban, és talán még Matri is ott volt, mert ő szerelte a kitört küllőimet. Huh de hogy ez milyen régen volt már nem is tudom. Pedig alapból nem ide volt hirdetve a verseny, hanem Sastinba eredetileg, a homokos dombok közé, a faházas, tavas óriás táborba, a naturalista fürdőzőkel, de aztán valahogy átkerült Pezinokba illetve a végső esetben Limbachba. Sőt a csúcs még az volt, hogy k...

A K3 az a verseny, vagy rendezvény, vagy valami teljesítménytúra/verseny kombináció, ami immáron 4 éve fix tagként szerepel a versenynaptáramban. Itt nem nagyon vannak „ha”-k! Nem sok olyan esemény van, ami arra tudna ragadni, hogy ne vegyek részt ezen a remek eseményen. Illetve ez így nem igaz, egy lehet, ha nem találok társat. Mert, hogy ez egy csapatverseny, és egyedül elvben nem lehet indulni. Persze érthető is. Akkora területet kell bejárni, ahol azért ha valami történik, nem túl jó az esély, hogy rád találnak, ha ellenben van egy társad, na az kihúzhat a bajból. Idén is egyértelműen szerepelt a naptáramban az esemény. Csakhogy hű társam Csonti, már tavaly óta pedzegette, hogy nem biztos, hogy bevállalja velem az eseményt. Az ok szerinte az, hogy ő túl gyenge vagy ilyesmi, ami persze nem igaz, de megértem ha fél attól, hogy túlvállalom a teljesítőképességét. (Pedig azért én maximálisan figyeltem mindig rá, csak 130%-ot akartam általában belőle kihajtani.) Hosszú hezitálás u...

De ugye a „ha” nem játszik, az egy „állandó”, nem létező, fogalmatlan fogalom. Mivel több kollegám, is mint kiderült követi a sporttevékenységeimről írt beszámolókat, előre tisztázom, hogy vannak versenyek ahol van realitása annak, hogy az élen végezzek, és vannak versenyek ahol a cél az abszolút jól érezni magam, avagy szívatni magam amennyire lehet, és kihajtani magamból a végleteket, javítani az eddigi időeredményimen, vagy csak ott lenni és élvezni a tömegben vagy tömeg nélkül a gyönyörű tájakon való suhanást. A maratonok pedig ilyenek. Ugye nem vitás hogy a master 1 az egyik legkeményebb mezőny, ahol az 50%-ba beférek, akkor akkora király vagyok, hogy csak na. De a legfőbb cél, hogy kissé javítsak az eddigi időmön, na meg itt lehet igazán lemérni, hogy tavalyhoz képest hol vagyok, mert a pálya nagyjából ugyanaz, na jó az időjárás nem feltétlen. Na és akkor mi is a helyzet a Balaton maratonnal? Először is ide még nem sikerült pihenten megérkeznem. Tavaly a saját versenyemet ...

Mit is mondtam két hete? Hogy elkezdődött? Hát el! Hipp hopp két hét, és csak úgy pörögnek a versenykilométerek, és végre már nem csak a kilométerek!!! Mióta a fejemet arra adtam, hogy földrajzot tanítsak, egy nagy álmom volt, hogy eljussak egy olyan városba ami „túl van az Óperencián”, és valahol az „Üveghegyek” lábánál fekszik, és képeken úgy néz ki mint valami festmény, és egyszerűen gyönyörű, legalábbis aki járt ott ezt mondja, és ez a hely nem más mint Salzburg. Máskor is volt arra verseny, de a távolság sosem jött közelebb, és egy hétvégéért ennyit nem akartam sose vezetni, társat meg ilyen hosszú útra csak úgy leakasztani nem egyszerű, pláne ha csóró egyetemistákkal van körbevéve az amúgy sem acélos fizetésű pedagógus házaspár. De idén végre eljött a lehetőség. Eleve három verseny, ráadásul az osztrák kupa rövid táv címvédőjeként nem hagyhatom, hogy csak úgy elmenjenek az ellenfelek. Így indokolt volt hogy eljuthassak végre Salzburgba, ráadásnak végre Ági is velem tarthat...