2018. szeptember 24., hétfő

Bronzkor


Az elmúlt hetek nem túl motiváló eseményei után, a Nagybányai hosszútáv azért egész jó lökést adott, ráadásnak a bringázás is jól ment az elmúlt két hétben, és úgy tűnt talán valami beindult az iskolával együtt. Ráadásnak a héten még az is kiderült, hogy Matrival végül tudunk váltózni, így életemben másodszor eltudtam indulni a Váltó OB-n, és egy olyan váltótárssal akivel talán még labdába is rúghatok! Így motiváló tényezőnek tökéletes volt. Minden jól ment csütörtök estig!

Csütörtökön DÖK nap volt a suliban, ahol egy jó paprikás krumplit főztem az osztállyal, az hogy itt szívtam be sok füstöt, vagy egyszerűen a többféle házi kolbász okozta, vagy megsütött a nap nem tudni. A lényeg hogy hazaérve még eltéptem egyet bringázni, egy jó eséssel fűszerezve, majd estére valami megváltozott. Hányinger, fejfájás, hátfájás, vese besajdulás, és semmilyen folyadék nem csúszott. Ez olyannyira sikerült, hogy este a kanapéról is nehéz volt elvánszorognom a tusig. Bár a tus jól esett, de azért miután ágyba kerültem sem volt jobb, ráadásnak 3 környékén fel is ébredtem és lehetetlen volt visszaaludnom, így a tanári kiránduláson már olyan voltam mint a mosott sz@r vagy mint egy durván Szigetelő másnapos fesztivál arc. Estére aztán kezdtem rendbe jönni. De azért a levegőtlen vagy füstös helyek igen csak zavaróak voltak. Este még a kölkök inhalátorát is elkértem, hogyha esetleg a tüdőm van tele valami szutyokkal, akkor az kijöjjön! 




A szombat hajnali indulás persze nem esett jól, de viszonylag értelmes időben sikerült Ostorosra érni, így mindenre volt idő, pl megszakérteni a rendezőség problémáit. A jó úttörő ott segít ahol tud, így amit kértek azt megpróbáltam megsegíteni, de mivel ezek általában a váltóval voltak kapcsolatosak, ezért Ágit Katit és Debnár Zsut kértem meg a feladatok elvégzésére nehogy véletlenül kompromittálódjak a versennyel kapcsolatban.



Sprint

Az armageddon közben megszelídült, hogy 11:12-kor elkezdje ontani a levegőből olykor az égi áldást. Én 22-re rajtoltam egy számomra egész jónak ígérkező pályán. 5 kili 110 szint azért az tekerhető még nekem is. Na ez csak annyira sikerült hogy 225m szint lett benne ami viszont már nekem eléggé a haggyuk kategória. Na de ez volt a legkisebb gond. Kapásból a rajtután átzúztunk egy egykori TSZ lerakaton, ami meglepett, majd sikerült felmászni az első emelkedőre. ahol már is szembesültem vele, hogy a térképben vannak kisebb hibák. Álltam is vagy 10mp-ig egy útkeresztben „Mi van?” kérdéssel az arcomon. Aztán a várhatóan jó irányba vettem magam, ahol egy mély völgybe estem le, ahol a majdnem dózernek jelölt úton egy olyan lereszt vízmosás volt, hogy mindent mertem csak nyeregben marani nem. Kiérve a völgy mélyéről, végre a szőlők között értelmes úton tudtam tekerni, amikor megláttam Matrit szembe száguldani. Tudtam, hogy a jelleghatáron kell bemenni, az orrom előtt behúzott én utána. Az út kanyarból kapásból lejött, hogy két úttal vagyunk lejjebb, de innen is oda lehetne jutni, csak azt nem tudtam kiolvasni hogy összeér vagy nem. Háát nem. Matri ekkor már vagy 20 perce kergette ugyanazt a pontot, visszamenve én egyből azonosítva a helyet, mondtam hogy nyugi csak az erdő helyett szőlő van. Az egyik utat egy busz a jó utat meg egy szuzuki állta el, de végül meglett a pont. 12 perc az első átmenetre, na az minden csak nem sprint. Sebaj ez megint nem lesz az én versenyem, de legalább innen egy el nem rontható átmenet jön. Hosszan nyomni lefele, majd ballra be. Ez ment is csak úgy száguldottam le, vártam a jobbról jövő utat, majd a balrólt, de nem jöttek, már másztam fel az ellenoldalon… amikor szembesültem vele, lehet elmentem? Vissza, sehol semmi. végül valami etvaszt találtam, de az meg egy magasleshez vezetett, de ott sincs semmi. Vissza menve a dózerra érkezett Hidy. Hú akkor hoztam egy laza 4 percet rajta. Ő jobban elszúrta az egyest mint én. Mivel sehol semmi, így felmentünk az útkeresztig a minden mindegy alapon, és valami kis ösvénylenyomaton húztunk be a kettesre. Zoli mögöttem. Épp mondani akartam ha ezeket a hibákat mi így megesszük, vajon a többiek akik nem rendelkeznek ennyi tájékozódási rutinnal mint mi? Na ez valszeg Zolinak is eszébe jutott, mert a felfelében úgy hagyott ott mint annak rendje a 3-asra menet. És mivel az zsákutca volt, már többet nem is láttam. Ráadásnak az 5-ön csúnyán túl menve, a 6 nál már kedvem sem volt semmihez, pláne hogy jött a 7-41. Simán megvolt most nem szívat meg. Közben az eső átváltott szitáló szétáztató verzióra. És a race king hátsó gumi nem tisztult, így a 41-ről ki nem tudtam visszaszállni a bringára, és felkellett tolnom a lejtőig, hogy visszaülhessek. Mire célba értem Hidy a 4 perc hátrányból 3 perc előnyt csinált, de Kornél, sőt Kovács Zoli is bőven megvert, igaz mindegyik korábban indult, és én a 41-ről 4 percet toltam felfelé amelyik átmeneten ők két és felet mentek! Ágoston meg szinte első rajttal ment egy 28-at ami reális is volt. 


Arra jó volt a délelőtt hogy rájöjjünk a jelszó, hogy ne bízz a térképben. Ráadásnak úgy rákezdett az eső, hogy többen megkeretek mint szakágvezetést, ne engedjük a délutáni váltó lebonyolítását. Én inkább megoldást kerestem. A rendezők is. Az alap szitu, hogy a szőlősrészbe nem szabad bevinni a versenyt. Mint kiderült a B kör az konkrétan a szőlőben menne. A végső megoldás az lett, hogy az A kör mellett csinálnak egy B-t is ugyanott, ahogy normál esetben is kellett volna. Így a sarat legalább nagyrészt sikerült elkerülni.



Váltó OB

Matrit mivel sikerült megfűzni így végre én is indulhattam OB váltóban, lévén hogy bátyó a háromszoros nagypapa, elmúlt már 40! Nyilván nézegettem a váltó összeállításokat előre. A legesélyesebbek nyilván Süti és Cica voltak az OB címre, úgy mint évek óta. Utánuk viszont nyitott volt a kérdés, és egyértelmű volt, hogy mi is beszámítunk az esélyesek közé, Anka-Szundesz mellett, de a Csonti – Kárpáti Gabi páros sem volt éppen gyenge, mint ahogy Orsi-Annával is kellet számolni. Az egy másik kérdés hogy végül a SAS váltó kikérte a napi versenyengedélyt, így őket sem szabadott leírni. Ha OB címekről van szó. Maga a verseny egyértelmű, hogy László-Ádám párosé, az lenne meglepő ha valaki 2 körig együtt maradna velük. Egy körig sem sikerült.

A tömegrajtot Matri vitte el. Én kb 18-22 perc közé vártam őket, majd László megérkezése után hamarosan felbukkant Cica, aztán Szundesz, Csabi, majd utána Matri. Így Anka pár másodperc előnnyel startolt ki, míg előttem Vivi kezdett mászni, akit a betonon le is raktam. Itt jegyzem meg, ha ez egy sprint terepen volna ami sík és tényleg igazi sebességet lehet produkálni, akkor nyilván más a szitu, így hogy kapásból felvettünk vagy 50 szintet én akkora hátránnyal indultam, hogy csak na. Még egyszer a távolban láttam Sütit és Ankát elhúzni, de aztán légüres térben mozogtam. Próbáltam tartani a tempót és haladni amennyire csak lehet. Azt láttam, hogy van valami olyan rész amit nem fogok szeretni, mert az tuti szűk lesz. Így is lett egy utolsó utáni bozótos vette kezdetét, amin se én se a bringa nem fért át, de valahogy átgabalyodtunk. Így ránézésre ha valaki elmegy mellettem azt észre kellett volna vennem. Ezért is lepődtem meg, hogy amikor épp egy löszfal tetején álltam alattam megláttam valakit. Teljes ledöbbenésemre Anka ott állt alattam. Gyorsan lehajítottam a bringát én meg seggféken utána, majd üldözőbe vettem az amazont. De csak nem közeledtem. A gát végén ő is észre vett, és rákapcsolt, el is tűnt előem. Majd jött egy nyomvájús szutyok, amin nehezen keveregtem át, de gondoltam Anka elment de egy percnél több előnye nem lehet. Majd a betonon egy újabb bringás előttem, mi? Hogyan? Anka volt az, kiderült elesett az ösvényen és ezeken a keze miatt még nemtud haladni. Ott nyomtam mögötte, és a befutó ponton kb 30m volt köztünk, ráadásnak ő tolta a hídig, én tekertem. Az más kérdés hogy én fennakadtam a hídon. De a lényeg hogy alig 30-40m előnnyel váltottak. Így Matri megint Szundesszel csatázhatott. Én elmentem egy Zseléért mert ha ez így alakul, ahhoz kell. Egész megnyugtató előnnyel mentek ki a srácok, mert vagy jó 2-3 perc múlva érkezett a következő OB váltó. Csak MM-ék tolakodtak be Ágostonnal de ők ebben a csatában nem játszottak.
László ismét űridővel érkezett, de ezzel nem kellett foglalkoznunk, majd pár perc múlva Cica feje bukkant ki, így tudatva, hogy a bajnoki címet ha nem hibáznak megvédik. A mi srácaink nem akartak jönni, pedig már a zselé is pörgött bennem, majd felbukkant Szundesz, mögötte kb. 40m-rel Matri. Na onnan folytatjuk ahol abbahagytuk. Anka mint az őrült ugrott neki a felfelének és a karbon bringa a vaságyastul 20 kilós lányt el is tüntette a szemem előle, de egy életem egy halálom nem adom fel utána zúztam. Hogy ne tépjek láncot visszatettem kicsire, na erre leesett. Bele kellett tolnom a fefelébe, tudtam ezt nem hozom vissza Ankán ha nem hibázik. Éreztem, hogy az erőm sincs már a toppon, de hajtottam a mi csak a csövön kifér, hátha meglátom a leányzót, de sehol nem volt, így icipicit visszavéve, nyomtam tovább végig a távolt pásztázva, hogy sem előttem sem mögöttem nem bukkanik e fel valaki, de nem bukkant. A bozótos végén bíztam, hogy ismét meglátom az Amazont de sehol nem volt, de a pont sem. Én nem láttam, de mivel senki nem panaszkodott így meg kellett lennie. Meg is volt egy olyan úton, ami csak a térképen nem szerepelt, de mindegy eddig is mindenki megtalálta ez nem oszt nem szoroz. Mivel Ankát a gáton sem láttam így inkább hátra figyeltem a gáton, hogy nem e bukkanik fel valaki, de sehol senki, azért nagy tempóval mentem az utolsó előttire, ahonnan visszatekerve a célhoz vezető útra sem láttam meg senkit, így nyugodt lehettem. Azért a betonon hátranéztem nehogy meglepjen valaki de sehol senki. Ráadásnak majdnem elmentem a befutó mellett. Majd felmászva a hídról szép nyugodtan, Matri hangos ordibálásával bíztatva buktam fel a befutó töltésére, és értem célba. Mind a két időm 26:08 volt. Megnézve Ankával, kiderült hogy az egyesre másfél percet adott, a 6-ra amit nem találtam 1 percet. Pont amennyit benne hagytam azzal, hogy láncleesés meg pont nemtalálás. a többire egyformákat mentünk, sőt párszor én is voltam jobb, úgyhogy akár meccs is lehetett volna a végén, de elmaradt. Sebaj jó ez így. Életem első felnőt Tájkerékpáros országos Bajnoki érme. Ezért érdemes volt. Ráadásul a bátyámmal közösen. 


Estére visszatért belém a betegség, kezdtem megint rosszabbul lenni, pláne hogy a vacsorát egy dögmeleg puccos helyen fogyasztottuk, ráadásnak nekem a pizza sem nagyon jött be. De pl nem tudtam inni, mint ahogy egész szombaton enni sem.



POB

Vasárnap éreztem, hogy valahogy a mai napot nem nekem találták ki. Olyan fásult voltam mint régen nem. Ráadásnak a rajt adta, hogy kapásból vagy 70m szinttel fogunk kezdeni. Az más kérdés, hogy az egyesre bele is futottam egy frankó térkép hibába ami vagy egy percemet vitt el, de túltéve magam rajta a túrázás fázisba léptem. Csodálkoztam is hogy Kornél nem csapott hátba, hanem ezt én tettem meg Rolival. A pontbegyűjtő innen kezdődött, bár nagy varia nem volt benne. Kb. azt kellett figyelni hogy ne hagyj ki semmit. De tök sorrendbe jöttek a dolgok. A 2-re volt benne legalább útvonalválasztás, én a picit hosszabb de talán eső után tekerhetőbb útvonalat választottam. Roli mögöttem bukkant ki de mást nem láttam, na meg még Szundi Ati megjelent. De aztán ő sem jött. A szőlőben lefelé aztán helyenként nem értettem mi van, így ott meg is álltam ekkor jött Szundesz akivel leródeóztunk az aljára, igaz jobb lett volna, ha én megyek elől, mert nekem lassú volt lefelé. Hiába ő tájfutó. Leérve egy furcsa útkeresztbe futottunk, amin elég hamar kapcsoltam, hogy Ati rossz fele megy így meg is fordultam, de azon meglepődtem, hogy volt mellettem egy pont. Megnézve az enyém volt. Na jó nem értem rá azon filózni, hogy ezt hogyan, csak nyomultam tovább neki a gázlónak és a meredeknek. Felsikerült rajta tekerni, majd fogni a következőt, és onnan fel a betonra. 

Visszanézve láttam, hogy valaki jön utánam vagy 400m-rel, vagy Kornél vagy Zoli. Próbáltam menekülni és nézni miben tudnak fenn akadni, mit lehet behibázni, hát volt mit pláne a térkép miatt. De a legnagyobb hátast akkor dobtam, amikor a 6 perccel előttem induló Kárpáti Gabi zúz velem szemben le. Akkor mégsem vagyok olyan rossz? Na jó felérve a fordítóra már Zoli és Kornél lihegett alattam, akkor jó sem vagyok. Na akkor kockáztassunk, lezúztam alattam az úton be a borókába, át mindenen valami csapáson és a tónál voltam, pedig nem oda igyekeztem. Rá az előtte napi szutyok ösvényre, aztán megjött Zoli majd Kornél. A lösz falon együtt dobtuk le a 3 bringát. Majd a gáton Zoli már el is lépett, majd Kornél is kielőzött, igaz ő a nyiladékon fenn akadt, de aztán tolásba váltott mindegyőnk. Zoli ért fel először majd Kornél. Mire visszaértem a tóhoz mind a kettő már a másik oldalon mászott felfelé. Ez van idén nem én vagyok a top favorit. Innen nem is kapkodtam, de azért haladtam hátha nem tudja azt a kb. 3 percet visszaadni Gabi amennyivel nem volt előttem az előbb. Célba érve kiderült, hogy 4mp maradt az előnyömből. De mindegy ,mert majd jön Ágoston, na de hol is van? Aztán egyszer csak megjött. És bizony ez szoros lehet, de végül kiderült, hogy jócskán elmaradt. 


Így egy újabb bronz tulajdonosa lettem. Idén sokadszorra. ez egy ilyen év. És mégis azt kell mondjam, hogy bár idén eddig egy tájbringaversenyt sikerült csak nyernem, és egy MK-t sem, és esélyem sincs az összetettre, mégis ez egy jó év lett már most. Két OB harmadik hely, igaz a márciusin nekem sok közöm ahhoz nem volt, csak a helyzet hozta, de akkor is, ha nincs ellenfél, akkor ez lesz. Itt viszont volt. Mióta tudom hogy idén nem én rendezem a váltó OB-t erre gyúrtam hogy Matrival indulhassak. Sőt már évekkel ez előtt is mondtam egyszer Csabinak, hogy 2018-ban nem akarom én rendezni a váltót mert Matri 40 lesz és végre indulhatunk. Mondjuk azt nem hittem, hogy az egykori nevelő egyesületem színeiben hozom el ezt a bronzot, de a legutóbbi junior kori OB bronzomkor is még a VHS tagja voltam.

Most pedig fáj mindenem. Valami hörög bennem, a lábamból kiszedett 2cm-is tövis helye nem kicsit fáj, meg gyulladt, élvezet. De majd a hétvégi wellness továbbképzésen kipihenem magam!

2018. szeptember 13., csütörtök

Nagybányai kiruccanás


Ha Mk szempontból nézem ezt a hétvégét, akkor maradjunk annyiban utolsó utáni esély, ha az éves értékelést tekintem. De Nagybányát nem szabad így nézni. A tavalyi év legemlékezetesebb rendezvénye volt, és itt azt kell mondjam volt verseny is, de nem azért, hanem Totyi ,ahogy a helyiek hívják, vendégszeretete miatt. Olyan helyeken jártunk, ahova nem jutottunk volna el nélküle. Nem véletlen, hogy Áginak ez az egy verseny volt nagybetűkkel beírva a naptárába. És előre mondom az idei is igencsak jól alakult.

A pénteki indulás sok kavarással, de végül sikeres volt. És bár az út jelentős részét dugóban tettük meg, lévén hogy a magyar autópálya hálózat sok sebből vérzik és ezek között az M3 gyakorlatilag halálos ágyán fetreng, hiszen lehetetlen rajta a közlekedés Pest és Hatvan között, de azért egy laza 6-7 órás út után meg is érkeztünk a szokásos sportszállóra, ahol természetesen Zoli a szokásos rekesz sör pálinka kombóval várt bennünket. Meg is kóstoltuk, lévén másnap bőven voltidőnk kipihenni, hiszen csak késő délután volt rajt. Az egy más kérdés, hogy a Nagybányára tervezett kiruccanás, amikor még 11-kor a magyarok nagy része ágyban fetrengett, ismét elmaradt, de Zoli kárpótolt minket később valami egészen mással.

A sprint egy városinak tűnő sprint volt, bár az aszfalt utakon, a fully rendesen dolgozott, hát a román építési minőség nyilván hagy kivetnivalót maga után. A pálya eleje, kifejezetten gyors pörgős bár hosszúátmenetes rész volt. Néha olyan érzésem volt, mintha Velencei házfalak között mennék futás helyett bringával. Ráadásnak mivel Hidy előttem indult 4 perccel, és jó párszor összefutottunk, ezért úgy tűnt talán egy tempóban haladunk. 


A pálya középső szegmense nem az én részem volt. Másztunk másztunk és másztunk. Csak mint a múlt héten. Felvettük 3 átmenetben a pálya szintjét, és nem akárhogy. Mint kiderült mászni még szinte hasonló tempóban másztunk, de a visszautakon Hidy jobban ment. Ezt éreztem is, hogy nem lehetünk már együtt, és ez látszik is az időeredményeken. a mászás idén sem az én pályám. Ezt el kell fogadnom. De a fekete leves csak ezután jött. Fogva a 41-es pontot, elértem a pálya csúcs magasságát. Innen jöhetett a lefele száguldás. Aha, csaj az út, amit kinéztem igen távol állt a jelölésétől, tele kigördülő kövekkel, amikkel nem tudtam mit kezdeni, így békaügetésben haladtam lefele, miközben Jankó Tamás is felért rám, reflexből fordultam is le arra amerre kinéztem, azt hittem Tamás mögöttem jön, és a kisösvényre előbb akartam rámenni mint ő. A kisösvény közelében lelassítottam, de… „Mi van, hol az ösvény, ja ott, de miért van itt egy kerítés?” Ja hogy rajta van a térképen. akkor ez most áthatolható vagy nem? Van e a másik végén valami, és az Erdélyi, ló méretű, emberevő juhászkutyák a kerítés mögött tanyáznak e. Osztottam szoroztam, ezt besz..ptam. Na jó akkor vissza, és az 5-ön keresztül irány a 8. Aha, csak az az út maga volt a rémálom gördülő kövek, mindenhol, haladhatatlan lejtő, ketten ültünk a bringán én és a Majré. De ezen is túl lettem, és végre a betonon nyomulhattam lefele, míg nem egy olyan derékszög lett az úton, ahol majdnem matricaként végeztem egy házfalon. De a 8 meglett, Tamás sehol, irány a befutó, cél. Dühös voltam, magamra, a térképre, és legfőképpen a kerítésre. Pláne amikor kiderült, hogy 5 percet kaptam Zolitól, és még így is dobogón lettem volna 40-ben, vicc. (Ráadásnak a fél mezőny átmászta azt a kerítést, tehát nem én voltam hülye hogy arra mentem, csak én nem kockáztattam meg! 3 perc, kb ennyi csak ebből az egészből benne maradt, lévén hogy a 7-8-ra betonon kellett volna végig lehúznom, de az nekem nem rajzolódott ki, pedig ezek nekem szoktak meglenni. Nehezen tettem túl magam az egészen, de ez van.



Na de jöjjön a délutáni program. a terv, hogy lanovkával fel a hegyre, a tavalyi étteremben kaja. Aha csak elkezdett lógni az eső lába, olykor csepegett is, így Zoli kitalálta, hogy menjünk fel a Kék tóhoz, ez egy kis nyugis séta. Mivel csak a szétkopott szandicipőm volt nálam, ezért örültem, hogy egy picit fogunk csak sétálni. A „picit sétát”, azt valami megmagyarázhatatlan Partiumi módon kell Totyinál elképzelni. Jött egy olyan meredek oldal, hogy gondolkoztam, hogy talán kötél is kéne hozzá, pláne amikor megszólalt, hogy itt megy fel a helyi XCO pálya, meg jön le. A frissen felvett pólóm kicsit átnedvesedet, de épp hogy csak egy picit. Aztán a tó kárpótólt mindenért, pláne hogy a gyönyörű környezet mellett, még egy kötél is lógott felette, amit persze a Rózsa család kapásból birtokba vett. Mi azért szurkoltunk, hogy ki fog először csobbanni, de végül mindenki megúszta szárazon. 



Zoli persze megszólalt, hogyha van kedvünk egy laza 100m szinttel felmehetünk olyan helyre, ahonnan király a kilátás. Persze volt. Bár azért a csapat egy kisebb része pl. Ági is ezt a túrát már nem vállalta fel. Szépen haladtunk felfelé. Mindenféle beszakadt bánya járatok mellett, amik gyönyörű látvánnyal rendelkeztek, kiegészítve Totyi idegenvezetésével. Végül felértünk a hegyre, és tényleg káprázatos kilátásban volt részünk, bár nekem végig azon járt az eszem, hogy ebbe a lehetetlen lábbeliben, hogyan megyek vissza azon amin feljöttünk. Kérdeztem is Totyit, hogy merre megyünk le? A válasz, „itt van alattunk a kereszt onnan már út visz le!” Út olyan partiumi módon, ergó nyomokban utat is tartalmazott. Olyan omlott kő mezőn mentünk le, amin talpon maradni még túrabakanycsban is kihívás volt, nem hogy egy szétnyűtt szandicipőban. Amikor meg beértünk az erdőbe, ott is utat, mit utat nyomot is csak elvétve láttunk, meg a vezető hátát is, mert úgy szétszakadtunk, hogy lassan félő volt az utolsót aki végül én lettem, megeszik a medvék. 


De lejutottunk élve, hiánytalanul. Ja és a pólómon kb egy cm hely nem volt ami száraz lett volna, és így mentünk valami étterembe, ahol a kerthelyiségben hűvös is volt, és a kiszolgálás sem gyorsult be. Ráadásul szerintem az ételek sem adták azt az ízes ételprojektet amire az ember számított. De azért nem panaszkodott túlsokat egyikünk sem, bár a hűvös leves, és a puliszkás temesvári pörkölt hiánya azért zavart. Persze Zoli még erre is rátudott rakni egy lapáttal, és mikor visszaértünk, friss, anyukája által sütött fánkkal lépett be a szállásra. Már a szemünkön is kaja jött ki, de ezt kihagyni nemlehetett. Attól nem féltem, hogy másnap eléhezek az ultra (hah) longon.



A hosszútáv hívjuk csak így bár várhatóan nekünk ahhoz is rövid lesz, ugyanott volt mint tavaly. Mármint terep ügyileg. Csak a cél volt máshol.

A pálya eleje abba az út tömegbe kezdett ahol Hidy tavaly elvérzett. Ráadásnak most mögöttem indult, így az életemért is menekültem előle. Bíztam kicsit abban, hogy gondot fog neki idén is okozni, de nem okozott. Szerencsémre a rajt előtt egy pillantást tudtam vetni a F14 térképre, és máris tudtam, hogy van egy pont a dózeren, magyarán ha be kell fordulni a rengetegbe azt ehhez lehet mérnem. Jól is jött, mert az egyes egy ilyen helyen volt, így csak arra kellett figyelni ha elérem a pontot akkor túl mentem. De mivel szinte ugyanott volt a pont mint tavaly, így tudtam hol kell befordulni. Az egy más kérdés, hogy a szemem majd kifordult mire felmásztam a pontig, meg láttam a juniorokat lefele jönni, persze hogy miért azt nem tudom, mert a kettesre fent kell maradni a gerincen. Itt aztán az út rengetegben határozottan törtem előre, csak arra figyelve, hogy mindig az oldal tetején és szélén maradjak. Vertem is Hidyt az átmenetben, de amit nyertem a réven eldobtam a vámon, hogy hogyan ment egy perccel jobbat a hármasra, azért az egy kérdés, pedig én is haladtam nem gyengén. Végre jött egy brutál hosszú átmenet. Alulról, felülről? Ahh nincs kedvem visszamászni, irány a rajt felé. Úgyis mindenki arra jött. Mentem ami a csövön kifért. Volt benne jócskán szint is, és néha hátrasandítottam, hogy mikor bukkanik fel a háttérben a zöld cube, de egyelőre nem jött. Ellenben a fennsíkon szembe jöttek velem a junior ifjak, hogy miért az nem volt tiszta, mert, hogy én nem arra mennék az 5-re na az tuti. Nem is arra mentem. Egy olyan göröngyös ám nem annak jelölt utat fogtam ki, amin öröm volt menni, fullra fújt első telóval. Szétverte a kezemet. Mindenestre ezen a 2 átmeneten Hidy vagy 4 percet kapott, igaz ebben benne volt, hogy a 3-4 ben határozatlanul visszafordult. 


Innen jött egy tavalyihoz kísértetiesen hasonló átmenet. Csak idén az út kivolt pucolva, nem úgy mint tavaly, pedig volt egy halvány gondolatom hogy nem arra megyek, de aztán mégis. Újabb majd percet kapott Hidy a napon utoljára. Jött egy újabb hosszú átmenet térkép forgatással. Kizúzva a betonra eresztettem, a közben megfogott juniorok után akik ellenben úgy mentek mint akiket kergetnek. Fel kellett mászni egy töltésre, na itt sikerült tolás közben visszacsúsznom, és ráesni az újjaimra, hát talán nem tört el, de most is nehezen gépelek, lévén idehaza öszeragasztottam a kettőt. 


A pontig végre sikerült ráfutnom az ifjúságra, de a végén azért kaptak előnyt… Persze azt nem tudom elszámolni, hogy ezen az átmenten, hogy kaptam két percet Hidytól, de valahogy mégis csak. Innen a faluban forogtunk, hol jól, hol rosszul választva útvonalat. Pl ahol azt hittem én csinálom királyul, ott kiderült, hogy a leghülyébb megoldást választottam. Majd jött a végjáték, sok ész nem kellett hozzá, de azért még a végére bekerült egy laza emelkedő. amin Zoli megint adott egy percet.

Mindenestre a célba érve Zoli sehol, és visszanézve sem érkezett. Lehet ma jött el az idő? Vártam egy darabig, de nem érkezet, odamentem Ádámékhoz akik egy romos házban nézegették a térképet. Na megjelenik Zoli. Órámat nézve, hááát lehet megvan, vagy nincs, necces hasonló az idő. Hát nem lett meg 36mp-vel jobb volt. Így aztán egy második hely. Az viszont sokat mondó hogy Jankó Tomitól alig 5 percet kaptam, ami számomra egy nagyon jó eredmény egy 80 perces pályán.

Persze a díjátadón csomag hegyek. Kétszer is kihirdettek minket, a románokat 4 szer is. Annyi nasit hoztunk haza amennyit a kölkök egy év alatt nem fognak tudni elpusztítani.

Aztán elindultunk haza, és Csengersimáig minden normálisan ment, de ott… több mint egy órát szívtunk a határon, hogy miért? Hát azt nem tudni, látszólag nem nagyon dolgozott ott senki. Néha átengedtek pár autót, de egyébként meg állt a sor. A buszt át sem nézték, csak átengedtek minket, csak hogy ehhez miért kell majd másfél órát állni. És ezzel a kálváriának még nem volt vége. Olyan piros volt az M3 Hatvantól hogy a Google és a Waze is megőrült. Végül már Gyöngyösnél lejöttünk a pályáról és célba vettük a 4-est, hogy egy jókora kerülővel érjünk Pestre. Mondom az M3 folyamatosan elesik, mint az M1 is. De hát nem az én dolgom ezt megoldani, max belenevelem a kölkökbe hogy ha olyan helyre kerülnek, intézzék már el…



Na de ismét egy remek hétvége Totyi vezetésével, őszintén köszönjük!

2018. szeptember 4., kedd

Almádi MTBO kéne a motiváció


Nagy várakozás előzte meg az Almádi hétvégét! Nem mindig voltak a vélemények pozitívak, de előre leszögezem, kaptunk egy teljesen megfelelő rendezvényt, tájbringáztunk, volt térkép, versenyközpont, kicsit lecsökkent közösség, de igazából teljesen megfelelt a célnak.
Alapvető, hogy immáron május óta nem versenyeztünk Mk-n, és a júliusi Villachi derby ami finoman szólva is amortizáló volt, mind lelkileg, mind bringaügyileg is, már a homályba veszett. Érezhetően nehezebb a tekerés, és érezhetően kevesebb kedvem is van hozzá. a motiváció a béka segge alatt kettővel, és inkább vagyok a családommal és velük bringázom, mint hogy egyedül rójam a hosszú kilóméterket. Lehet egy újabb kiégési küszöb előtt állok, és ha előbb utóbb nem találok motivációt, ebből még gond is lehet. Persze motiváló erőnek itt volt a MAKÁKO, ahol már előre tudtam, hogy csak bringázni akarok, aztán végül úgy alakult hogy tök feleslegesen -45 pontért kinyírtam magam a hegyen, pedig ha nem megyek fel, akkor megvan a második hely Tamás mögött, így a 4. jött össze. De legalább jót tekertem, és az utolsó egy óra kivételével az mondható, hogy élveztem is, bár amit nagyon éreztem, hogy felfelé nem kell próbálkoznom, mert felesleges.
Na de nézzük mi történt az első szeptemberi hétvégén. A nagyon hiányosnak tűnő mezőny Almádiban adott randevút. Bármennyire is ismerem a környéket, azért ez messze van a hazai pályától, ráadásnak az is egyértelmű, hogy egy döntött síkról beszélünk, ergó egy hegyoldal, ahol ha rosszul keverik a kártyákat igen szép szinteket lehet összeszedni. Persze a pályaadatok már ezt meg is mutatták, mert hogy laza 140 szintet írtak ki Viktorék előre, ami aztán az órám szerint kb 200 lett. Ami azért egy 5 kili légvonalú pályán nem kevés.
A térképre rátekintve látszott, hogy vannak benne figyelősebb választásos részek. Az egyes pont inkább előbbi volt, mint kiderült csak én mentem azon az úton amerre mentem, de így azért itt jócskán megcsaptam a többieket, ami hétvégén ez egyszer volt csak elmondható. A második pontra még Kálmánt sem bírtam hátba csapni, vagy ő menekült vagy én voltam lassú. A 3-ra kiválasztottam a lehető legrosszabb megoldást, de ez kb. a célban a részidőket nézve jött le. Sajnos egy ilyen szintes átmenetben számolhattam 1 percre minimum Gabitól, lett belőle kettő. Aztán innen meg jött a Himalája megmászása. Aminek az lett a vége, hogy Gabi nem csak rám ért 3 percről, hanem el is ment. És mivel kb a 6-os pontig másztunk, így jól el is maradtam. A 6 ról aztán mindenféle lezúgás volt már ismert úton, némi olvasási nehézséggel, majd beérve kifeküdtem mint állat, mert széthajtottam magam. Azt gondoltam ebben nem maradt semmi, hát útvonalból minimum egy perc. Ami kb annyira lett volna elég, hogy Kornélt megverjem, de ő meg vagy három és felet hagyott benne, így arra sem. Zoli meg Gabi fényévekre előttem. Pápá MK…
Persze mivel itthon voltunk attól féltünk nem lesz közösségi móka, de azért mégis levesztünk 5-en Tobrukba, ahonnan végül az özönvíz és csapkodó villámok közepette másztunk fel.

Vasárnap az özönvíz után sok reményünk nem volt, hogy tiszták maradunk, de kiderült a terepnek az eső nem ártott. Ok volt egy két tócsa de kb. ennyi. Meg néhány út picit mélyebb lett. Erre a napra már 200 szintet írt ki a rendezőség, a végére ez kb. 300 lett. Persze itt is lefele kezdtünk, majd az egyes pontról egy kis megszakítással, de egyben felvettünk laza 300szintet. Volt benne útvonalválasztás, mint kiderült én választottam egyedül, de mivel a felfele összemérhetetlen a srácokkal, így nem tudom megállapítani, hogy jobb vagy rosszabb volt. A lényeg hogy felfelé kiosztották nekem rendesen az időket a srácok. De hát ezt éreztem is, így azért a pálya második felét próbáltam megnyomni, ami kb. két második helyet is hozott átmenetben. Ráadásul a vége felé még sikerült leágyékolnom a vázat is így, egy átmeneten keresztül végig ordítottam szoprán hangon, és a nyeregbe visszaülni sem nagyon volt esély. Beérve kíváncsi voltam mit csináltak a többiek. Zoli adott egy 5 percet ha nem hatot, míg Gabi 11-et. Nem egy szint Gabi, az más kérdés, hogy most már ténylegesen elment egy pont mellett. Ezt eljátszotta szombaton is csak akkor fogta csak nem csippant, most viszont elfelejtett bemenni. Kornéllal már jobb volt a helyzet, mert ő csak 10mpe-l vert meg, ezzel behúzva összetettben a második helyet, én meg a dobogó harmadik fokán álldogáltam.

Hogy mi okozza ezt a szerintem negatív szereplést. Először is jók a srácok. Olyan mintha a tavalyi Plzeni élményt élném újra. A Pannon rendezése nullázta az edzésmunkám, míg a bringám egész évben szarozik, mármint a váltó, amit ugye lecseréltem, de a gx meg nincs belőve, és a felfelékben ennek egész évben érzem a hátrányát. És hát a motiváció vesztés is ilyen. Lehet a tudat alattim is blokkol, így hogy tudom sok esélyem nincs a srácok ellen.
De a hétvégén nagybánya, ami a tavalyi év egyik legjobb versenye volt. Ma megjött az új felnim a törött helyett, és már állítólag be is fűzték, ha még a váltómat is beállítanák… Szóval meglátjuk! J

2018. július 30., hétfő

Pannon MTBO, a másik oldal!


Sose gondoltam volna, hogy a saját blogomra, a saját versenyemről fogok írni, de megszállt az ihlet, és úgy érzem, sokan voltak ott akik megérdemlik ezt, legfőképpen köszönetképpen.

Kb. egy évvel ezelőtt, hírtelen a semmiből én lettem a nemzeti ellenőrzőbírója a Budapesti Master VB-nek és a vele jövő Felnőt és junior EB-nek. Akkor ezt simán bevállaltam, hiszen egyébként is kötelességemnek éreztem segíteni egy ilyen rendezvényen. Aztán ősszel jött a „fekete leves?” amikor is Jankó Tamás megkérdezte mi lenne, ha mi rendeznénk jövőre cseh kupát, és ha lehet 3 futammal. Rendeztünk már pár versenyt, volt abban VB előtti felkészítés, osztrák kupa, és a legnagyobb létszámú magyar középtávú Ob is a mi nevünkhöz fűződik. De a cseh kupa alsóhangon 150-200 bringás, és ha mind eljön, megközelíti az össz létszám a 400-450 főt is. Ez azért kemény dió, ehhez team kell, ami nekem mondjuk ki, nem nagyon van. Az Ági-Csabi meg jómagam hármas fogata ezt nemtudja megoldani, ez ennél sokkal durvább. Így aztán két régi barátomhoz fordultam segítségért, csak hogy felmérjem számíthatok e rájuk, ez pedig Bunyik úr és Csonti, akik kapásból vállalták ezt a feladatot, majd a THT berkein belül kerestem meg a Domán családot, és Matri is mondta ha lesz akkor ideje akkor jön segíteni. (Sajnos ő a munkaváltás, és egyéb családi okok folytán távol maradt L) Persze egyből megkérdeztem Mozsit, hogy mi az alap elvárás, egy ilyen cseh kupánál, és ami talán nagyon távol állt ami versenyeinktől az a kötelező óvoda. Ezt is megoldottam, hiszen egy nagyon kedves kolleginám Posta Zsófi bevállalta a dolgot. Ok van teamem, ha még kell pár ember csak tudok keríteni, természetesen Csabi és Süti ha versenyezhetnek szívesen vállaltak feladatot, és Böbe is felajánlotta a segítségét, ha nem is a helyszínen de az elő és utómunkálatokba. Persze Jankó Tamásra mint az SI üzemeltetőjre, odaadójára szintén számíthattam. Így igent mondtam, és a nyakunkba szakadt egy kiszámíthatatlan, de rendezés szempontjából egy nagyon igényesnek rendezendő derby.

A következő lépés a helyszín megtalálása. Nem a terep volt a legfontosabb, hanem hogy olyan helyet találjak, ami rendelkezik szállás helyszínnel, ahol igaz cseh feelinges derbyt lehet rendezni. Két ilyen terület van Veszprém megyében, ahol terep is van, az egyik a Csicsói-erdészház (fiatal korom vad bulijainak helyszíne), illetve most már Balatonfelvidéki erdei iskola, a másik lehetőség a Borostyán kemping és motel, Farkasgyepűn. Lévén az elsőn pár éve osztrák kupát rendeztem, így maradt a második, amit a Natura 2000-es kavarás miatt már vagy 10 éve pihentettük a tájkerékpár alól. Októberben megkerestük a Borostyán tulajdonosát akivel, kb. fél évnyi herce hurca vette kezdetét. A bácsinak nem jött be a biznisz, végül arra futotta a parttalan párbeszéd, hogy legalább a motel camping elé telepedhettünk. Na szép, ahelyett hogy lett volna pálya szállásunk kiültünk az út mellé. Így aztán kezdhettünk szállást keresni a Balatontól 30-40km.re szezon közepén, amikor mindenhol full ház van, nekünk meg kell kb 200 szállás. Sokhelyütt próbálkoztunk, de szerencsére volt egy halvány emlékem az Iglauer parkról, ahol egy tavalyi osztálykiránduláson, ami egy napos volt nem voltak teljesen jó emlékeim, de az nem a szállás miatt, hanem a programot vezető hölgy miatt alakult ki. A park a kérdésünkre rendkívül korrekt volt. 2 alpesi házat és 10 bungalowt fel is ajánlottak, le is foglaltunk, igaz ebből kettő közben elszállt, mert elfelejtették befoglalni, de helyette lett még két alpesi ház, aztán a vicc hogy ezeket a bungalowkat is visszakaptuk, bár a végén már nemtudtuk felhasználni, eladni őket, így egy házacska a nyakunkon maradt. Na de sátor itt nem működött, mert jóga tábor volt éppen, így mehettünk tovább keresgélni. Adott volt a Kislődi Sobri park, de mivel ott csak sátor maradt, és éppen valami motoros fesztivál volt betervezve így talonba tettük. Mellette sikerült kollégiumot szerezni Pápán amit aztán július elején vissza is mondtak felújítás miatt, illetve Városlődön tornatermet, és sátrazási lehetőséget szerezni. (Az más kérdés hogy amellé pénteken tudtuk meg hogy esküvő került)

Közben agyalni kellett a pályákon, térképeken stb. Lévén hogy nem kicsi területről van szó, hogy bizony ezzel lesz térképészeti meló. Szerencsére a régi térkép megvolt, ami tájfutó alapokon nyugodott, így az alap mindenképpen jó lesz, köszönhetően hogy 2008-ban Matrival ketten feldolgoztuk Molnár Peti tájfutó térképét. Ja gondoltam én. A terv az volt, hogy nagyából februártól amint a természet engedi dolgozok a versenyen, minden kedden. Hogy miért akkor, mert az egy olyan nap lett, amikor hamar végeztem a munkával, és elvben nem nagyon volt délután dolgom. Persze az enyhe tél, mondanom sem kell, hogy február végére durrant be úgy, hogy március végéig terepre menni lehetetlen volt, de visszagondolva jobb is volt így. Aztán végre áprilisban neki állhattam volna, csakhogy 3 aprócska dolog megakadályozott.

1.     Volt egy Vb amivel lehet törődni kellett volna, bár végül ekkor még ez nem okozott gondot.

2.     Volt egy Balaton MTBO amelynek a rendezésében is segédkeztem, pl engedély kérelmek stb, amik így elvitték a keddjeimet.

3.     És talán ez volt a legfontosabb, hogy életem alapozásán voltam túl, és erő sebesség minden bennem volt, és ha elkezdek térképezni ennek annyi.

Így aztán tolódott csak tolódott május közepéig a dolog, amikor viszont már égetővé vált a meló. Ja csak addigra megérkezett az esős időszak, és a suliban is rengeteg munka volt, így csak egy-egy napot tudtam kint lógni a terepen. Lógni szó szerint, mert lévén az egyik fele kísérleti erdő, így aztán hiába kerestem bármit ami régen megvolt. Az első alkalommal azon gondolkoztam ez egy lehetetlen vállalkozás. Aztán rengeteg csiga sebességű kilométer, csalán, darázs és legfőképpen kullancs csípés múltán, kezdett valami kialakulni. Na jó sprintre alkalmatlan terep, de egy középtávot jó gagyin de meglehet oldani, ellenben a hosszútávra jó lesz. Ahányszor kimentem mindig újabb és újabb ösvények, útlenyomatok kerültek elő. Igen útlenyomatok, mert, hogy azok nem mindegyike volt út, de nem is mondhattam rá, hogy nem út, a csehek az ilyet jelölik. Azért a legtöbbet a pályatervezéskor megpróbáltam kihagyni, vagy utat csinálni belőle a versenyre, mármint a bejáratából….

A lényeg mire elkezdődött a VB, volt egy 60-65% os térképem, amire már lehetett építeni. és kellett is mivel, engedélyeket kellett kérni, és nem akartam hasra ütésre adni be valamit, így csak június elején sikerült engedélyeket kérni, holott ezt már márciusra beterveztem. Na ennek aztán meg is lett a böjtje, mert bár az erdőhatóság rendkívül kedves volt, és nem akadályozott semmit, de a környezetvédelem, na azok aztán gördítették a bürokráciát az utamba rendesen. Kezdve azzal, hogy elkezdték követelni az ügyfélkapus ügyintézést, az egyesületi megbízási papírokat stb stb, és mindezt naná, hogy azon a napon amikor elutaztam VB-t rendezni. Így Ági nyakába szakadt a két hatóság csekkestül mindenestül, de mivel ő nagyon jól tud ártatlan értetlent adni, így ez csak kevésbé töltött el aggodalommal, de volt bennem, pláne hogy a környezetvédelem adott két napot mielőtt törlik a kérelmünket. Mindenestre a 2*36 000 és 1 * 25 000 huf befizetése után bár döcögős sínen, de sínen volt az engedélyeztetés talán. Igaz ehhez nekem a VB-n egyszere kellett két laptopon dolgozni, míg ott sem volt éppen kevés előkészíteni való ellenőrizni való rendezni való.

A VB lezajlása után egy nap pihenőt engedélyeztem, és eső ide, zápor oda irány Farkasgyepű. És ekkor aztán tényleg jött a fekete leves. A nyári esőzések nem csak sarat, hanem nyakig érő csalánt is eredményeztek a terepen. Mindennap úgy értem haza, hogy éjszaka nem tudtam aludni a csalán nyomaitól. Annyi kullancsot szedtem ki magamból ez alatt a két hónap alatt májustól, amennyi 4 szerese annak ami összesen volt eddig bennem életemben. De végül kb. 2 héttel a verseny előtt össze állt a térkép.

Közben a vasárnapi derby átkerült Németbányára, ahol egy nagyon kedves polgármester asszonnyal vettük fel a kapcsolatot, akit ugyan élőben nem láttunk, mert ha kerestük és kimentünk, akkor vagy egy fűnyírón ült vagy a 3 gyerke után rohant, vagy éppen a civil mukáját végezte. Pár nappal averseny előtt aztán teljesen véletlenül összeakadtunk a Nimród vendéglőben. De a nemzetiségis polgármesterrel legalább sokat beszéltünk, akitől megtudtuk hogy pont Dínó nap lesz aznap Németbányán, de ez némi turista mennyiséget jelent, meg pár sátrat a főtéren, de mivel az autókat nem engedik be a faluba, ezért nekünk gondot nem okoz, max lesz egy két turista aki szurkol. Beszéltünk a Dinósokkal akik ugyanezt mondták, hogy bizony a falu előtt lesz a parkolójuk úgyhogy csináljunk parkoló cetlit a mieinknek, hogy beengedjék őket a faluba. Na ez ami aztán a helyszínen nem így lett, hanem bizony a diíósok átmásztak a falun, ami borzalmasan veszélyessé tette a tömegrajt befutóját, de ezt akkor már nem tudtuk levédeni, én mindenképpen a főtéren akartam a célt, mert annál szebb helyszín erre nincsen, ezért aztán beültem a célzászlóhoz és minden kocsit megpróbáltam lelassítani, hogy nehogy aztán szembe kapják a szélvédőre a bringásokat.
Ráadásul Németbánya felajánlotta  focipályáját használatra, hogy lehessen ott parkolni, sőt a karavánokkal megszállni. A morbid, hogy a Karavánok nem mertek a frissen lenyírt pályára ráállni, így előtte építettek fel egy kisebb falut.

Közben mindent kistekkeltem. Volt olyan út, amin májusban jártam utoljára, azóta a csalán megette, így az ott lévő pont és így talán a legigényesebb átmenet pl kikerült a középtáv elit pályájából. Nem akartam, hogy a nyakig érő csalán bárkit is eltántorítson, szívtam vele én eleget. A pályák még egy héttel a verseny előtt sem voltak biztosak, sőt még kedden is változtak főleg a sprint pályák, így volt ami az utsó pillanatban adta magát csak meg. Ráadásnak volt benne olyan lejtmenet, amitől én is paráztam, arról meg ne is beszéljünk, hogy a Sprint egy hegyibefutóval volt megfűszerezve, ami még a középen nem gondoltam, hogy akkora gond, de sprinten…

Az utolsó héten megint az export importé lett a főszerep. Nyomdakész állapotban leadni Máthé Pistinek az anyagot, illetve elkészíteni még időben az utolsó instrukciós buletint, hogy Sün letudja fordítani angolra. Ezer hála Sünnek aki tájfutó gálán ajánlotta fel, hogy szívesen lefordítja ezeket a nem rövid dokumentumokat. Arról ne is beszéljünk, hogy kedden miután Korn Ignác úrral, aki a helyi főerdész egyeztettem, még egy utolsó terepi bejárást aktualizáltam kocsival. Volt két pont, ami mellett a fanyüvők erőteljesen dolgoztak, gondoltam megnézem. Háát. a pontozott ösvényből egy dózerút lett, a többin is végig ment egy erdőírtó tolólapos szörmedvény. Így aztán a hosszútáv térképe, ami épp nyomdakész állapotba került, megint nullázódott. Így újabb éjjel kettőig tartó export import vette kezdetét. Szegény Ági, Helka és Boti kárára, amit főleg Helka kifogásolt, hogy apa nem megy vele aludni. De apa dolgozott, sőt az utolsó héten anya is éjbe hajolva melózott a sikerért.

És hogy ezt meglehessen még spékelni, valamikor két héttel a nev határidő előtt elkezdtek szállingózni a nevezések. A csehek sem siették el, de a magyarok egyenesen nullázva neveztek. Az eddig megszokottnál is lassabban érkeztek a magyar nevezések. Nem tudom, miért jó az utsó pillanatban nevezni… De most komolyan, olyan rohadt nehéz lenne kicsit korábban? Szóval szép lassan csorogtak a nevezések, olyan mértékben, hogy az emailes nevezések, naná hogy akkor futottka be amikor folyamatos export – importban voltam, és azért imádkoztam, hogy a laptopom ne most adja fel a dolgokat. (verseny után zerdán beadta a kulcsot…) Lassan már két laptop és egy telefon volt előttem, és már nem tudtam azt sem követni kinek mit válaszolok. Hogy ez még fel legyen spilázva, jöttek a kavaró mailek szálással nevezéssel kapcsolatba a csehektől angolul. Amiből kb. jó ha 20%-ot értettem, meg amit a google translate lefordított. Válaszolni meg maga volt a káosz. Ha végkép elvesztem, akkor jött a Böbe –Csabi páros, akik ebben a két hétben többet írtak nekem angolul mint magyarul, ezer hála és köszönet érte. De már egész tűrhetően gondolkodtam angolul is, bár én sem értettem mit gondolok. Szóval amit egy néma szobában egy óra alatt megoldottam volna, net és háttér zajok, és „Apa rajzolj velem, zenét hallgatsz, én is?” kérések nélkül, azok 4-5 órát is elvittek. De végül összeállt.

Sőt az utsó csütörtökön még a cuccokért is eljutottam Budaörsre. Igaz a komplett napom elment a cuccok elhozásával, és az igényes díjak megszerzésével. (Ha már van nevező próbáltuk a díjazás nívóját is ehhez igazítani, remélem sikerült. Ági rengeteget dolgozott ezen, és talált rá egészen jó megoldást.)

Csütörtök este hazaérve még megcsináltunk egy halom office melót, majd másnap pakolás és végre irány a rendezés. Laci, Csonti kiegészülve Gróf úrral pénteken megérkeztek. Ági és Sanyi bevállalták a jelentkeztetést, amit azért listákkal próbáltam támogatni. Főleg a szállás volt kavarcos, pláne hogy valahogy a parkból odakerült egy lista ami nagyon nem egyezett azzal amit én adtam, és aktuális volt. Mi addig Csontival és Lacival a szombat álványait vezettük fel. Nyírtunk egy kis füvet, és megnéztük hogy minden rendben van e. Estére ment a jelentkeztetés, és jöhetett a szombat, ahol a Domán család segítségével hibátlan és viszonylag gyors felvezetés megtörténte közben, Csabival sikerült létrehoznunk egy épkézláb versenyközpontot, parkolót, óvodát egy játszótéren.
A versenyek rendben lezajlottak, az más kérdés, hogy a középtáv végén a hegyi hajrá megtette a nem őszinte mosolyokat, sőt volt hogy némelyek szájából elhangzó hangos „fuckingolás” is, bár az azt hiszem nem a felfelének szólt, hanem valami másnak. A sprintről ezzel szemben kisimultabb arcok érkeztek, bár páran kifogásoltak valami átvágást, amire rájöttem, hogy az utsó pillanatban a kezdőpont miatt átszerkesztett pálya adott lehetőséget. Este kilencre sikerült be is bontani a versenyt.
Ekkor jött az amit még egyszer nem szeretnék. Egyszerűen nem fért bele korábban a mass start felrajtszámozása. Ez egy nagyon bonyolult feladat, és csak olyan tudja végezni aki nem vesz részt a versenyen. Itt ez Ankára esett, aki miután az EB-n eltörte a kezét rendezővé avanzsált, és megtette azt a szívességet is, hogy nem ment vissza a családi szállásra, hanem velem maradt az estére. Éjjel 1.ig matricáztunk, és csak kettőt rontottunk el, igaz abból az egyik elég húzós lett, és kb a megoldás egy detonátor semlegesítésével ért fel. Kisebb földrengés rázta meg Városlődöt, amikor felszedtem a matricát, és Anka szívéről leesett egy kő! (A fenét egy Hold méretű szikla.)

A másnapi felvezetést kissé megzavarta az egész éjjel szakadó eső, de reggelre tűrhető lett a helyzet, és a négy lelkes felvezető hiba nélkül megtudta csinálni a feladatát. Közben az éjjel átszerkesztett rajtprocedúra, amibe nem kicsit aludtam bele éjjel, is megvalósult, és rajtra úgy tűnt, hogy Anka, Dosek Toncsi meg én értjük, a többiek meg majd kitalálják. Ennek egy perc csúszás lett az ára, de kirajtolt a tömeg. Szerencsé re a célban sem ütöttek el senkit. Még az eredményhirdetés is rendben lezajlott, és elégedett arcokát láttam minden felől eze a napon.

Az más kérdés hogy amint lebontottuk a cél sátrat, olyan égi áldás szakadt rá a Bakonyra, ami 5 cm állóvizet jelentett a környéken mindenhol. Ráadásnak nem hagyta abba, így még este a garázsba is így pakoltunk ki.
Este hazaérve, aztán az eredmények honlapra rakása közben laptoppal a kezemben aludtam el, állítólag megjött a pizza amit rendeltünk, és állítólag meg is ettem, minden esetre másnap reggel kilencig sok mindent nem tudtam magamról. De vége volt. Másfél hónap megfeszített munkának vége volt, és felszabadulhattam és kimondhattam, hogy kezdődik a nyár!

És hogy megérte e? 200 versenyző, 141 cseh 42 magyar 5 orosz és pár osztrák. Igen, ha ennyien eljönnek az már jó. A kérdés hogy elégedettek voltak e? Erre a következő válaszok jöttek:
  •   „7 éve vezetem ezt a helyet de ilyen durva napunk még nem volt, egy fél kinder buenót ettem ma.” (Nimród vendéglő tulajdonosa)
  • „Ez egy VB szintű verseny volt!” (Tamás „Cica” Tibor)
  • „Jó pálya volt nagyon, bár két helyen változtatnék a térképen!” (László)
  • „Nem emlékszem, hogy Magyarországon, valaha ilyen igényes térképen, pályákon, és gyönyörű terepen valaha volt e tájbringa verseny?!” (Luby)
  • "Mikor jöttök legközelebb? Mert ilyen szintű igényes, jó hangulatú versenyt mióta én polgármester vagyok nem rendeztek a falunkban." (Németbánya polgármester asszonya)
  •  „Ez szerintem a legfinomabb osztrák sör, köszönöm a hétvégét és a térképeket” (Walter Dravetz)
  •  „Thank you nice weekend Puffy” (Thomas Hnilica)

Nekem már ez bőven elég, de a csehek írtak egy cikket, amit Novai Évi a kérésemre lefordított, álljon itt ez az írás kicsit zanzásítva, magyarra fordítva, aki az eredetit akarja elolvasni, az nézzen fel a cseh tájbringás oldalakra. (A google translate viccesen fordítja)


„Dinoszauruszok a jövőből



Igaz, hogy a verseny egybeesett a vasárnapi cseh XCO bajnoksággal, de a magyaroknál már csütörtöktől lehetett minőségi edzésmunkát végezni, illetve az sem utolsó, hogy templomban lehetett sörözni (ilyen nálunk nincs).

A 200 nevező 3/4-e cseh volt, ami az eredményekben is látszott, mi foglaltuk el a kategóriák többségének az elejét. Az elitet mind a három futamon Jiri Radil nyerte míg a nőknél a magyarok klasszisa Füzy (Szakál J) Anna nyerte.



Jura park

A terep nagy része őskori helyszíneket érintett. (Itt van nem messze az Iharkuti dinoszaurusz lelőhely) A cseh tájbringásoknak ez inkább kirándulás volt a jövőbe: az érintés nélküli pontfogás még csak most kezd betörni a sportunkba, itt már lehetett megállás nélkül pontot fogni, de azért a közelébe kellett tekerni. Nem volt sztenderd számunkra a rajtoltató dobozos indítás sem. (Ok én nem merek anélkül rajtoltatni, így nincs csúszás)



Vissza a sírba

A következő napok VK-ja a mieinkhez hasonlított: egy sátor a kiolvasásnak, mellette a kocsma és egy hordó víz. Az útmenti és a temetőbeli parkolóhelyeken látszott az, hogy a magyar versenyek általában kisebbek, kisebb létszámra vannak kitalálva. Amúgy minden működött és nagyon jó volt a rajtidő szerinti rajtszám. Amit a belföldiek nem oldottak meg, azt mi megtettük, és a temető locsolója kiváló zuhanyzási lehetőséget adott.

Minőségi volt a terep, a pálya, sőt, a sötétsárgán is lehetett közlekedni. Csalán is volt, de az utak többségét lehetett használni agyoncsipkedés nélkül. Több utat használtunk többször, mivel mind 3 verseny ugyanazon a terepen volt más térképkivágattal.



Middle

Jó volt, technikás, voltak hosszú és rövid átmenetek is, de hosszabb lett a kelleténél (60+ perc).

Az eredmények online voltak a célban, ezért befutás után azonnal le lehetett fetrengeni a fűbe akárhova, és a versenytársakkal elemezgetni a részidőket. Mert amúgy alig volt 2 órája mindenkinek a sprint rajtjáig. Szerencsére nem volt messze.



Sprint

A térkép kétszer akkora volt méretarányban, mint a middle, jó volt, csak a lábak jelezték, hogy a middle emelkedős befutója még nem kapott elég regenerációt.

Itt utána elmeséli a szállást, hogy lagzi volt a szomszédban, meg volt vihar, de a bor elég jó, a kaja is. (kellemes hangvételben írt végig, pozitív az egész cikk) by Novai Évi




Long

A long olyan volt, mintha a versenyt áttolták volna a központi pont köré, ahol volt hurok, az átfutó, a frissítő, és a végén volt még egy pillangó. Vizes volt az erdő. Sokat találkoztunk versenytársakkal, mert voltak bizony azonos átmenetek. Viszont délre kis pontozott utak segíthettek abban, hogy az ellenfelek elől eltűnjünk. Ez nekem is sikerült - 10 perc csalánozás után úgy döntöttem, mégis visszatekerek a terep arra a részére, ahol legalább vannak ellenőrzőpontok.

Szép díjak voltak.

Összességében nagyon színvonalas rendezvény volt, a pályák és a térképek is hozták azt a színvonalat, ami nálunk van. Kár a kevés résztvevő miatt, a nyári időszak még jobban megtizedeli a kis sportágunkat.”



Szóval nekem ez a siker, nem más. Nekem a mosolygós, elégedett, és legfőképpen fáradt sporttársak mutatják azt, hogy megérte a rászánt energiát, pénzt és mindent egy rendezvény. De ez egyedül nem jött volna létre, köszönet mindenkinek aki segített!

Jankó Tamásnak aki vállalta az SI kezelését immár nemtudom hány éve, és bátorított, és megbízott bennem, hogy nekünk adja ezt a lehetőséget.

Csontinak aki bár mindig szkeptikus volt, de jött és rendíthetetlenül segített mindenben, és ki is osztott minket amikor kellett, és hétfőn a verseny után ezt nyilatkozta telefonon. „OK Ok hogy a következő hétvégén Villachba mész, de utána rendezzünk minden hétvégén egy egy ilyen versenyt. Söröztem és 4 kilót fogytam”

Bunyik Lacinak, aki a kezdetektől fogva mellettem állt, pedig tudott, hogy mindannyian féltjük az egészségét. Bármit kértem azt teljesítette. Lehozta a segítőket, felvezetett, rajtot irányított, és mindig odatette magát. És ez a két nálam azért jóval idősebb srác sosem bírálta a döntéseimet, itt én voltam a főnök és ők bármit megcsináltak amit kértem, és ez nem derogált nekik, hihetetlen!

„Gróf Beverneki Kemény Farkasnak” alias Hidas Sanyinak, aki szinte az utsó pillanatban csatlakozott a csapathoz, és a lelkes versenyzés mellett, mindenben segített legfőképpen a jelentkeztetés kicsit sem egyszerű procedúrájában.

Posta Zsófinak aki feláldozta az Utcazene fesztiválos hétvégéjét, és eljött idegen gyerekekre vigyázni, egy számára tök idegen sportban ovónéniként segíteni, de mégis azt mondta hogy neki ez hatalmas élmény volt. „Ezek a szép falvak, ez a rengeteg külföldi, olyan volt mintha nem Magyarországon lettem volna”

Domán Gabinak és Rajminak akik nélkül nem tudtunk volna felvezetni, és Gábor és a THT támogatása nélkül az adminisztratív engedélyezési részét nem is tudom, hogy csináltuk volna meg!

Csabinak aki mindent megtett amit a versenyzés mellett megtudott. Nemtudom mióta segít Pannonokat rendezni, de ha szólok jön, ott van és segít, és nagyon kell a segítsége.

Sünnek és Böbének akik az angol fordítás részét megoldották a versenynek.

Ankának, aki miután eltörte a kezét, első szava az volt, hogy jövök és segítek. Gyakorlatilag Ágit mentesítette nem kevés munka alól, és nélküle nem tudom a mass start hogy állt volna össze. Óriási segítség volt. És mind ezt mosolyogva, és 18 éves léte ellenére halál komolyan pontosan tette, nála sokkal tapasztaltabb versenyrendezőket lekörözve.

Sütinek és Annának, akik dacolva a letekert 42 kilivel egyből ugrottak bontani, ahogyan azt megígérték.

MM-nek aki a rendelkezésemre bocsájtotta a VB komplett infrastruktúráját azt vihettem el tőle amit akartam.

Lavinak aki szintén beszállt a jelentkeztetéshez, amint megjött és kellett. Intézte az adminisztrációt, a mass startot, holott már épp rajtolt volna.

Édesanyámnak, aki talán a legnagyobb segítséget adta, és a két kis cukorfalat ördögfiókát magánál tartotta, őrizte óvta, és teszi ezt minden hétvégén amikor mi vagy versenyt rendezünk, vagy versenyzünk. És mindeközben sajnálkozik, hogy nem tud segíteni a helyszínen. Ennél óriásibb segítség anyu nincsen!

De legfőképpen Áginak aki kibírja a kiborulásaimat, a rendezés előtt alatt után. Autómatikusan csinálja amit kell, igaz néha visszaszól, de megcsinálja, és tudom hogy amit rábízok az meg lesz csinálva. De legfőképpen kibírja az ebadta hülyeségeimet, és mindenben mellettem áll! Ha összeomlok, ami olykor megtörténik még ha más nem is látja, akkor egyből átveszi a stafétát amíg talpra nem állok. Nem véletlen ő a feleségem, a szerelmem, az életem jobbik fele. Ági nélkül a Pannon MTBO nem működne!



De a Pannon MTBO nem működne nélkületek versenyző társak sem. Gyertek, valahol remélem lesz jövőre is, nem valószínű, hogy ennyien leszünk, de remélem leszünk….

2018. június 18., hétfő

Olyan amilyen még nem volt!


Aki esetleg beleszokott kukkantani az írásaimba, az mondhatná, hogy „ejnye no mi van már?” Csak mert hogy már hetek óta nem jelentkeztem, miközben tombol a bringás szezon. Az ok baromi egyszerű, nem volt miről írni. Pl egy osztrák komplett derbyt elmosott egy hírtelen jött zuhé, illetve amiről meg lehetett volna arról, amit írtam megtartom magamnak, hogy ne hozzam kritikusan rossz helyzetbe Crosskovácsis barátaimat.
Annyit azért leszögeznék, hogy a hobby bringások szempontjából, nem jó irányba halad a rendezvényük. És most itt nem csak arról beszélek, hogy rossz bringa/gumi választás + időjárás kombinációjából az idei Crosszkovácsi életveszélyesé vált számomra. Hanem arról, hogy pl. ismételten kértem pólót, amit ismételten nem sikerült a méretemben kiadni, és amikor ezt emailben megkérdeztem, az egyszerű válasz a „sajnáljuk”, amivel kitörölhetem a hátsóbbik felemet. Azt gondolom jogos elvárás ha már külön fizetek valamiért, akkor szeretném ha azt kapnám amit megrendelek, ugye még netes rendelésnél is 14 napom lenne visszaküldeni a cuccot, itt meg jön egy „sajnálom”, hordjam topnak! Ahhh. Mondjuk az is morbid, hogy 8000Ft-os nevezésért egy rajtszám és ha veszek 3 gyorskötöző a rajtcsomag, arról meg hogy utána nics kaja, és vásárolhatok a méregdrága büfében ha hazaútra energiát akarok pótolni már ne is beszéljünk… Na de nem kesergek ez a derby már csak ilyen, volt.

Inkább nézzük meg azt a rendezvényt, ami minden szempontból ennek a totál ellentéte volt, ez pedig a Tour De Zalakaros. Soha, hangsúlyozom soha nem indultam még országúti maratonon, így most is sokáig vacakoltam, hogy benevezzek, lévén lenne így a VB előtt másfél héttel más dolgom is, meg évzárás, meg stb. De aztán annyira csábított, szinte két kézzel nyúlt, szugerált a rendezvény, hogy beneveztem, és legalább Helkának is leszerveztem egy jó napot, ha leszámolom belőle a darázscsípést, és a valószínűsíthető napszúrást.

Szóval ez az impozáns országúti rendezvény két kézzel kapaszkodott belém, olyan mértékben, hogy régen izgultam így verseny előtt, még szakértő Bedő Csabi barátomat is megkérdeztem, hogy mi a manóra kell egy ilyen derbyn figyelni, és hogy ugye ez tök más lesz, mint egy mounti maraton. Hát tök más volt.

Először is a körítés, még a legvadabb álmaimban is nehéz volt elképzelni, hiszen ilyet kb. utoljára a bátyám miatt megtekintett Budapest Iron Manen láttam. Végelláthatatlan mennyiségű pavilon sátor, egy halom kiállító. Egy cuki póló és zselé, meg kuponok a 6000 Ft-os rajtcsomagban, megspékelve egy Zalakaros Thermál belépővel. Csillivilli országútik mindenhol, de olykor egy mounti, vagy jó pár treking is felbukkan, és nem kevesebb mint a 3 futamra durván 1700 előnevező, de az indulók száma összesen meghaladta Zalakaros lakosság számát, ami 2500 főnél többet jelent. Ha ezt csak leosztanám is, durván 700Fő jutna a középtávra, de lehet még annál is többen voltunk.

Maga a rajt elvben 9:45-kor nyitott, de amikor én 9:37 kor odagurultam már kb. Zalakaros táblánál volt a vége a sornak, miközben a strand főbejáratánál volt a rajt. Nem tudva hova is kéne beállni, ráadásnak rossz oldalról is érkezve, szembe kóvályogtam a tömeggel, majd ahol kiszúrtam az első trekinget beálltam a sorba, két hasonszőrű méretű kollega elé. Persze amikor azok a szintén ólomsúlyban induló kollegák, 42-es átlagokról kezdtek el beszélgetni, akkor azt kellett feltételeznem, hogy lehet rossz helyen állok. Pedig körülöttem sokasodtak az egyenes kormányú letámasztós hölgyek, ami nyilván koskormánnyal nem nagy boldogság. Ugye a para ott van, hogy ha dől a mezőny, akkor itt bizony legázolnak. Pláne miután tudatosult bennem, hogy 200 ember lehet az előttem lévő 20-30m-en összezsúfolva és kb. 500 van még a hátam mögött.

10:00-kor aztán ellőtték a lassú rajtot, ahol az elején rollerezve, majd a rajtkapun átjutva lassú tempóban haladtunk, kb. az első 100m-en, amikor megkezdődött a helyezkedés. 700m múlva lassú rajt ide vagy oda 36-40-es tempóban közlekedtem, úgy hogy én is előztem meg engem is előztek. Nem kicsit volt ideges a rajt, de kb. az első 5km-ert ez jellemezte, összevissza száguldoztunk egymás mellett, kezdtek kialakulni a grupettok, én meg próbáltam egy - egy kereket elkapni, de mind lassúnak bizonyult amit megfogtam, és mind gyorsnak aki elradírozott tőlem. A rutintalanság ezt szüli. Aztán egyszer csak megjött a tehervonat, a két „tonna bikeos” úriemberrel, és rájuk tettem a kereket, „azért ők már csak ne menjenek el!” Ez a remek vonat kb. másfél km-en tartott ki, amikor az első srác átadta a vezetést a másiknak aki kb. megállt, mint a piros lámpánál, így én tovább mentem, ha jönnek – jönnek, ha nem akkor nem. Kinéztem egy csoportot, akit meg kéne fogni, és kb. 8 kilinél utol is értem őket, de ekkor jött az első 90-es kanyar, majd az első tüske(steig), amit még túléltem ebben a remek társaságban, de a második már nem tüske volt, hanem egy rövidebb de annál meredekebb emelkedő. Ezen a gruppetto úgy szétszakadt mintha nem is létezett volna, és hát én meg nem voltam túl gyors.
Felérve a tetejére, nagy lefele zúgás, majd hullámzás következett. Itt végre találtam társakat, sőt egy még ismert is, megjegyzem nekem fogalmam nem volt ki az, de mivel név szerint szólt rám, úgy tettem mintha tudnám!
J (Elnézést érte) A hullámok érdekesek voltak, mert én felfele voltam gyors, lévén ahol lehetett nagytányéros lendületből nyomtam meg őket, és ilyenkor a kis csapat szerűség mindig elmaradt (hiába no a nyomaték nálam volt!), de aztán lefele mindig felértek. Ja arra senki ne gondoljon, hogy itt bármiféle csapat összeállás ilyesmi lett volna, mindenki száguldott amerre csak tudott, nem érett még meg a dolog a bolyhoz. Aztán jött egy hosszabbacska emelkedő, amin nem volt elég a lendület, itt búcsút is inthettem az ismerősnek, mert többet csak a hátát láttam, végül aztán azt sem. Azért próbáltam tartani a tempót amennyire csak lehetett, és minél kevésbé engedni el akik előttem mennek, na ez össze is jött.



De aztán jött a 90-es újabb kanyar, kb 20km-nél. Szembe fordultunk az északi széllel, ezért kinéztem magamnak egy kb 100-150m-re menő csoportot. Fel kell érni. Amennyire lehetett forgattam a nagytányért. Közben persze felötlött bennem, hogy túl élem e én ezt a versenyt ezzel a haláltempóval. Ráadásul a pulzusom visszajelzései után, a szervezetem egyéb részei is jelezték, hogy vagy visszaveszel, vagy itt forogsz le a gépről. Ekkor még mindig 30-as átlag felett pörögtem. Végül némi frissítés a kulacsból, megoldotta ezt a gondot is. A csoport meg szép lassan közeledett. Már épp csak kb. 30m előnyük volt, amikor carbon kerekek surrogására lettem figyelmes. És nini el is megy mellettem a carbon kerék, amin egy srác ül, és húzza maga után a barátnőjét. Na én is beálltam a lány mögé, onnan mégis csak „szép a kilátás”! Majd megfogtuk a kis csoportot, így már 7-en voltunk véd és dac szövetségben, és úgy tűnt itt még a bolyozás is működni fog.

De jött a frissítő állomás, megláttam távolról a high5-os hordót, és gondoltam csak nyújtanak fel, hát nem ez történt. A segítők ásványvizet adtak, rátekert kupakkal. Amikor megláttam, úgy döntöttem a frissítés kimarad, pedig már durván 30 kilinél jártunk. Hírtelen azt vettem észre, hogy nem 7-en hanem kb. 20-25-en lettünk. És összeállt a csoport. Két srác vagy inkább egy vezette, akinek a barátnője is a sorban volt. Rajta kívül még 2 lány volt a csapatban, az egyik trekinggel. És bírta vele a laza 33-35-ös tempót. A másik meg egy rózsaszín cukibaba, aki aztán be is szólt hogy „Imádom azt a cuki tested!” Na persze mert mögöttem mindenki azért verekedett, hogy rajtam lehessen mégis csak nekem van a legnagyobb szélárnyékom. J Ez a remek csoport kb. 10 kilin át tartott ki. Amikor is megint valami hullámvölgybe érkeztünk. Fel le ment az út, majd egy hosszabb meredek egy tök egyenes úton. Na ezt tudtam, hogy ezen én erőteljesen megtudok halni, így hagytam had guruljon a gép, majd felfelé beleraktam magamnak nagytányéron. Azt hittem jönnek, de nem, gyakorlatilag a szövetségünk itt megsemmisült. Nem jöttek, így mehettem egyedül, amit meg is tettem, míg nem utolértek a következő 2%-os emelkedőn, és el is húzott az eleje. Én meg rájuk tettem a kereket! Ismét haladt a csoport, majd a csoportvezető hátra néz és rájött a barátnője sehol sincsen, hupsz ki is borít oldalra és leáll, vele a második is, megint az élre kerültem. Aha hátranézve rájöttem összesen 5-en vagyunk, gyakorlatilag azzal a megindulással sikerült felrobbantani a 25 fős csoportunkat.

Az emelkedőn én haladtam elől, a tetején mentek a srácok elém, ahol ők egy kb. 5mes előnyt szereztek, ami viszont nem lett kevés, mivel az elkövetkező kb. 5 kili arról szólt, hogy hogyan zárkózzam vissza. Ezt megnehezítette, hogy jött egy kanyargósabb lefele, és mivel nem ismertem az utat, nem mertem annyira engedni mint ők, így az 5m-ből 10m lett, ráadásul addigra ők 8 főre duzzadtak fel, én meg egyedül bumliztam utánuk. Hajtottam ami a csövön kifér, közben más előrébbről leszakadó srácokat ettem meg, köztük egy olyat is akinek úgy nézett ki a vádlija mintha nagyon durva izom szakadása lenne, vagy megette volna valami a fél vádliját.

Egy újabb 90-es kanyar után éreztem, hogy a „cél egyenesben” vagyunk, azaz ennek az útnak a végén van valahol a cél, de még volt hátra 15 kili. A nyugodtabb talajon elővettem egy zselét, és betoltam biztos ami tuti. Pont jókor, mert megint egy 2-3%-os hosszabb emelkedés következett, amit annyira nem kívánt a lábam, így hírtelen megint carbon kerekek surrogása érkezett, és harapott vádli elment mellettem, a trekinges lánnyal. Na ennek fele sem tréfa, rájuk tettem a kereket, lévén a tempó jó volt és végre pihenhetek egy kicsit. Ezzel a kis csoporttal, harapott vádli vezetésével, kezdtünk csapatokat befogni. Közben szemből is elkezdtek szállingózni a rövid távosok. Majd a szállingózásból tömött sorok, majd brutális tömeg lett. Ott is indultak vagy 700-an. Ezzel csak az volt a gond, hogy így már ésszel kellett előzni, mert a szembe sávba átsodródni nem volt ajánlatos, ráadásnak tele volt kisgyerekkel, akik meg kiszámíthatatlanok, és nem egy átcikázást láttam felénk.

Szövetségünk az első rövid steigig volt ilyen nyugodt. Ott megint muszáj volt lendületes nyomatékot tartanom, így megint kicsit megbomlottunk, ráadásul én kerültem előre, de a többiek nem is terveztek visszaállni, így az én tempóm érvényesült, és legalább 34-el csapattuk. Közben köszönhetően, hogy a leszakadókat fogdostuk a csapatunk megint 8 fősre bővült. Egy öreg speckós fickót is megfogtunk, akinek meg volt egy motoros cimbije, aki felajánlotta neki a segítségét. „Milyen a tempó?” „40”- jött az öregtől a válasz. Milyen 40? 31-el megyünk megint felfelé. Hátha 40-et akar szabálytalanul, menjen előre, így magam elé engedtem az öreget, akit meg a motoros húzott fel, 36-ig, ott megállította a motort. A következő 3-4 kilit így tettük meg kicsit rápihenve a végére. Végül aztán én álltam az élre, mert az öreg kidőlt. Nyomta az arcomba a meleget a moci kipuffogója, aminek nem örültem, majd Zalakaroson elmentem mellette, mert már ő sem tartotta a tempót.

És jött a végjáték. Tudtam, hogy lesz egy tüske valami kilátóhoz. Hát volt. Szépen nyugodtan kezdődött, majd befordultunk valami gyalog útra, ahol izom szagtól bűzlött a hegy. Olyan steig jött ami helyenként 14-16%-ot is elért. Kistányér mókuskeréken, is csak rugdaltam a bringát. Volt aki tolta, outi versenyen, hát ezt annyira nem szerettem volna. Mit bántam én, hogy ketten eljöttek, végül harapott vádlival rugdaltuk a gépet, recsegett ropogott a kormány amint rángattam, de végül felértem. Ott harapott megállt, én tovább mentem. Volt egy kis lejtő, egy rövid steig még, aztán végre lefele mentem. Mentem, mert az égadta egy világon senki nem volt körülöttem. Volt két fekvő rendőr, meg egy meredek lefele. Sok kanyarral. Csak itt ne üssem fel a kereket. Végül leértem a 4 sávosra. Mögöttem senki, előttem messze a srác. Így nyugodtan haladtam 34-el a cél felé. Néha hátra pislantottam, egyszer csak szilulett mögöttem. Próbáltam még beletenni, de nem ment, így elhúzott mellettem, 5m-el a vége előtt egy srác, meg még egy, bár utóbbival kb. célfotóban voltunk.

1:58:04 vagy valami ilyesmi. Két és fél óra alattit akartam, hát az nagyon is összejött. Egy kis energia felvétel, alvás a kocsi mögötti székemen, mert ki voltam mint a liba.

Délután még sokszori vontatásra tombola is lett. Azt hadd ne mondjam megint nem én hoztam el a bringát, pedig ilyen közel még nem jártam hozzá. Az R519 nem ment ki a bianchi bringáért, az én rajtszámom pedig K519 volt. Ettől függetlenül egy remek rendezvény, hihetetlen jó volt, megint éreztem, hogy élek, megint haladtam, és olyat próbáltam ki amit eddig még soha. 700 ember között tekerni, és a kategória 66. helye a 172-ből (abszolutt 206/641) a legszebb várakozásaimat is felülmúlta, pláne hogy utánam 2 percen belül csak a kategóriámban, még vagy 25-en jöttek be. Lehet rákattanok az országúti maratonokra? J