2014. június 9., hétfő

Miskolc Maraton!


Több éve már hogy a Kondenzgyík maratont a Freeriders Miskolc környékén megrendezi. Mióta létezik ez a verseny Nagy Bandi azóta hív, hogy menjünk el és tiszteljük meg a rendezvényüket. Eddig nem jött össze, mert mindig volt valami, most viszont végre eljutottunk, és milyen jól tettük!

Ágival úgy döntöttünk, hogy a hosszúhétvégét Miskolcon fogjuk tölteni, és mivel Bandi ígért Baby sintért a verseny idejére, így a kiscsalád hármasban vette az irányt Miskolc – Csanyik-völgy irányába.

Szombat délben már az autóban érezni lehetett, hogy nem lesz hideg, ámbátor két hete a Szilvásra indulva is ez a tévképzetünk volt. Nem siettünk sehova, kirándulva szép nyugodalmasan mentünk Miskolcra. Odaérve rögtön a versenyközpont felé vettük az irányt, mivel Bandi még szállást is adott nekünk a Freeriders Csanyiki edzőházában. Helkának vittük a kiságyat, nekünk meg tök mindegy hol alszunk, csak legyen fürdő, meg WC a közelben, mi meg elalszunk polifóm, hálózsák szinte akárhol. Ehelyett persze Bandi egy komplett ágyrendszerrel várt minket, raklapokból és szivacsokból összerakva, egy külön kis szobában, ahova bőven befért Helka kiságya is.

A versenyközpont

Pár szót azt hiszem megér a versenyközpont is. Voltam én már sok maratonon, tájbringa versenyen, tájfutó versenyen, stb. Láttam sokféle VK-t. Viszont azt hogy 300 emberre, akiből kb 80 volt előnevező, felépítettek egy olyan VK-t... Volt kb. 8 mobil budi, egy rudakból épített rajt/cél kapu nagy órával, két felfújható kapu, ilyen beach flag olyan beach flag, nagy sör sátor, napernyős söröző helyek, sör padok, 6 osztatú dobogó, színpad, büfé, jelentkeztető rész külön, bringa mosók, kinti tusoló, gyermekpályák felállítva, olyan kordonozás, mint mondjuk egy monti VK-n! Egyszóval profi volt az biztos. Jó persze lehet mondani, hogy mert előtte nap meg hegyi futó maraton volt, de akkor is, a Bükk marci tuti nincs így kiépítve. Tájbringa versenyen meg kb. Villachban és a Plzeni 5 naposon láttam hasonlót!

Odaérve mivel a farkasok már ordítottak a gyomrunkban lementünk kajolni a közeli Fenyő vendéglőbe. Nem mondom, hogy életem vacsoráját fogyasztottam el, de nem volt rossz, mondjuk a Szilvásváradi vacsi közelébe sem ért! Visszatérve a VK-ba aztán elkezdtünk vegyülni a srácokkal, illetve dobáltuk magunkba a csapot borsodikat, hiszen nincs is annál jobb egy meleg napon, mint mikor jéghideg csapolt sört öntesz le a torkodon, és külön feelingje van, hogy te csapolod saját magadnak! Na ilyen sincs máshol, kivéve ha Bunyik Laci arra jár! J

Közben pedig Helka élvezte a hatalmas tér adta lehetőségeket, futkosott jobbra - balra, labdákat szedett el, illetve folyamatosan szerezte magának a bókolókat. Egyedül arra kellett figyelnünk, hogy a környéken portyázó lódarazsakkal ne fusson össze! (szerencsére nem csípték meg!)

 

Kemény 28km!

Amikor a GPS-embe összeraktam a leírások alapján a pályát, gondoltam, hogy nem lesz séta galopp, de élvezetes lesz. Az is volt. A rendezők sokszor elmondták a pálya száraz, helyenként van egy két kerülhető pocsolya, illetve van egy sin, amire vigyázzunk. Erre Benő is felhívta a figyelmemet, elmesélve László storyját azzal a sínnel.

A verseny egy lassú rajtos tömegrajttal vette kezdetét, ami végig ment a Csanyikon átívelő betonon. Hogy mennyire volt lassú, helyenként 50-el gurultam a betonon, a sor végén, hiszen máshonnan nem vagyok hajlandó rajtolni. Ági sajnos már itt elmaradt, utána azt mondta, hogy látta már ott előzgetek, úgyhogy meg sem próbált velem jönni, megjegyzem igaza volt, mindenkinek a saját futamát kell mennie!

A betonról letérve megint a GPS-el kellett szórakoznom, mert megint nem érzékelte, hogy átmentem a nyomvonal rajtjánál, és ilyenkor újra kell indítanom a nyomvonalat, ami menet közben fölfelé egy makadám úton nem egyszerű. Kellett vagy 3 kili mire sikerült normálisan beállítanom. Közben kialakult a környezetem, a mezőny 2/3-a környékén. Már az első völgy igazolta, hogy a pocsolyák léteznek és olykor kerülhetők. Nekem sikerült is őket kikerülni, de láttam kollegát, aki előttem mászott ki belőle, amibe teljes oldallal beletaknyolt.

Az „izom útja” dózeren felfelé szép nyugodt tempót vettem fel. Mondjuk a dózer is túlzás erre az útra, tájkerékpár térképen biztosan nem jelölném folyamatos vonallal. Igazi földes, nyomvályús dózer volt, amin kb. 3 nyom volt egészen jól járható, bár néha ugrálni kellett köztük, a folyamatosan haladó mezőnyben az meg nem volt egyszerű. Volt egy két srác akikkel egymás kerülgettük ezen a szakaszon, majd szépen elléptek tőlem, nem baj én a saját mentemet megyem. Aztán a dózernek is vége szakadt, és jött egy igen combos felfelé. Mindenki tolta. Egy sráccal mi megpróbáltuk megtekerni, ő leszállt, én tovább jutottam, még nem az emelkedő 2/3-nál megakadtam egy göröngybe, és mivel nem akartam magam teljesen szétszaggatni, inkább leugrottam, hogy a tetejét megtoljam. Aztán irány vissza és szépen tovább mentem felfelé. Volt ebben az útban még egy felfelé, ami megtekerhető lett volna, csak itt jött ki az, hogy ez az erdő még véletlen sem volt túl száraz. A tünde gumi elpörgött rajta így ezt a meredeket is kénytelen voltam megtolni.

Hamarosan jött aztán az első frissítő. Nem éreztem különösen szomjasnak éhesnek magam, de bevágtam 3 izót meg egy vizet, jól be is szoptam, mert aztán a be is görcsölt tőle a gyomrom, ja hát persze Nutrend, ettől mindig görcsölök. Jött egy másfél kilis beton, és irány a pálya egyik legjobb szakasza. Egy hullámos, de inkább lefelé, amin nagyon lehet menni.Itt sokan voltunk megindultunk, egy srác előttem kissé lassabban ment, de leelőzni csak a közepén tudtam. Persze közben jött az amiért belassult a kollega. Ebben a lefelébe olykor egy - egy kiálló kő díszítette az utat, amiket be kellett ugrani. Nagyjából ment, de azért volt köztük egy két ijesztő egymás utáni szikla, amik közül volt amelyiken majdnem ott maradtam. Egy srác sajnos ott is maradt, a vállával együtt! A lejtő alján aztán többen is szerelgettek, nem úszták meg felütés nélkül. Az út végén egy hírtelen kanyarral kellett felfelé fordulni, na itt nem bírtam visszaváltani, így egy rövid tolás lett belőle, de aztán uzsgyi utána a többieknek. A következő meredek felfelé elején félő volt, hogy nem tudom megtekerni. Jelentem sikerült. Rajtam kívül a környezetemben csak a lefelé a lasú srác volt képes feltekerni rajta, aki a végén igencsak elismerte a teljesítményemet, a mellem nyilván dagadt ettől. Ezután ismét egy hullámos lefelé zúgás volt egy pár meredekebb felfelével, amiket simán sikerült beadni, kivéve egyet, aminek az alja sáros volt és a tünde ismét hozta a formáját.

Lassan közelegtünk a sínes részhez. Azt mondta Benő, hogy egy meredek lefelé után oldalt pagodák, na ott a sin. Óvatosan közelítetem a kanyart nagy ívben, hogy legyen időm rátenni a kereket ha kell, vagy leugrani, de simán átmentem, legalábbis azt hittem. Nincs is itt sin, vagy úgy elbújt, hogy nem vettem észre. Egy sáros szakasz jött, az egyik tócsa kerülés után, pont egy közepes srác akart eljönni mellettem (itt minden táv együtt rajtol, és több kört tesznek meg, ő meg még az elsőben volt, így előtte voltam eddig, megjegyzem majd később is mert utánam teljesítette az első körét), amikor valami rózsaszínt láttam meg a magas fűben. Satu fék ott volt a sín. Átemeltem, a srác közben megkoccolt hátulról, de még örült is mert taknyoltunk volna mind a ketten azon a sínen. A rövid abszolút elsőnek sikerült elhasalnia rajta, és megszabta moondraker bringája egyedi stucniját, illetve egy haverja meg a 29-esét szentelte fel egy mély fékkar karcolással ezen a helyen.

Innen az emlékeim azt mondták, lefelé megyünk egy gyors lejtőn egy tisztás szélén a frissítőig. Aha hát nem teljesen. Egy hullámos dögmeleg kaszáló melletti dűlőút következett vagy 4 kilin keresztül. Arra jó volt, hogy kb. 3 kilire belátható volt kik, és hol vannak előtted. Sokan mentek előttem a mezőn, így láthattam kiket üldözök. A lefelék elég jól adták magukat, a felfelék kevésbé, így elgondolkoztam, hogy enni kéne egy zselét. Ám mielőtt ezt megtettem volna, egy szerelő srácnak kölcsön adtam a pumpámat! Meg kérdezte „Nem várom meg!” Nyilván nem, ha szükségem lesz rá úgyis utolér, ha meg nem, majd a célban megtalál, hisz nem sokan mennek Luby tervezte fekete MTBO-s újjatlan mezben. Ha jól tudom, ebből ez az egyetlen van a világon! J A tisztáson aztán találkoztam pár negatív élménnyel. Láttam, hogy lemegy az útról egy másik dűlő út oldalra, ráadásul keresztezve az enyémet. Sok éves tapasztalat hogy az ilyenek nyomvályúsak szoktak lenni, jött is egy nyomvályús kereszt, amit azért sikerült abszolválni bukás nélkül. A következő negatív élmény, amikor az úton felnőtt magasan a fű, pont egy olyan részen ahol a fű alatt megbújt valami brutál nyomvályú. Szerencsére időben észrevettem, és inkább kivettem belőle a kereket, mielőtt lefelében taknyolok egy nagyot. (Nem mindenkinek sikerült ez de majd erről később). Az utsó negatívum a mező legvégén volt. Már ráfordultam a frissítőre, egy meredeken lefelé, az út is kisimult, azonban az egyik kanyarnál az út bal oldalán két kb 80cm-is 30-40cm bevágás volt, egymás mögött. Amikor már észrevettem késő volt. Ha gyorsan megyek, meghalok, megpróbáltam kifékezni, de már késő volt, így egyenesen át rajta, szorítottam a kormányt, az elsőt még kihúzta a fox, de a másodiknál már a hátsóm a magasba billent az elsőről, amikor belezökkentem, de valahogy pánikból sikerült megoldani. Láttam, hogy egy rendező megy felfelé, a lejtő alján még szólt, vigyázzak mert árok, magamban jókor, hiszen ezen a patakmedren átmegyek, de följebb rohadt nagyot lehet esni. Mint később megtudta, oda ment az én árkaimhoz a srác, hogy figyelmeztesse az érkezőket.

A frissítőn aztán ittam, elsősorban vizet, hogy leöblítsem a zselét amit még mezőn betoltam, illetve egy pohár izót engedélyeztem, még ha fájt is tőle a hasam egy picikét. Kajálni is akartam, de olyan picire volt vágva a banán, hogy azon filóztam ezt, hogy veszem ki a héjából, meg állt is előtte egy srác így inkább gondoltam, folytatom, mert most jön még csak a fekete leves.

Egy rövid betonozás után, jött az amire sokan mondták, hogy a leghalálosabb lesz, köztük Dani a forgalom irányító is mondta: „Ez most szar lesz, de utána már király!” Felfelé mentünk egy mezőn, egy földes úton. Nem volt nagyon - nagyon meredek, de annál pokolian melegebb. Írdatlan meleg volt rajta, tűzött a nap, én meg vánszorogtam felfelé, mondjuk a többiek is. Ki is jött a Luby féle mez egyetlen hátránya, ha nem hűti a menetszél, akkor ilyen esetben pokol meleg tud lenni. De minden más helyzetben tökéletes, csak ne kelljen 35 fokban felfelé, egy árnyék nélküli területen mászni benne. Na de valahogy ezt is túlélve, az erdő jött. Itt még volt két rövid, de annál meredekebb felfelé, amelyeknek sajnos az alja kissé sáros volt, így muszáj volt megtolnom. Majd elkezdtünk ereszkedni hullámosan. Na itt az egyik hullámnál eltűnt az erőm, kijött a meleg, és szégyen szemre muszáj volt megtolnom egy rövid szakaszt, de jelentem az a két ember aki itt elment mellettem, a célig még többed magukkal begyűjtődött. J

Közben kezdett ismerős lenni a táj, most már ott jártunk ahol Cica annak idején versenyt rendezett nekünk. Mentem, ahogy tudtam, jött egy meredek lefelé, ott lenyomtam még két sporit, majd a Csanyik végében aljában lévő betonon még 6-ot, volt köztük rövides és közepes is. Aztán jött egy gyönyörű single track, amin igazi bringás élmény volt végig menni. Közben két csávó még jött utánam. Nem tudtam milyen messze vannak, nem nézegettem hátra azt tudtam, hogy nem adom meg nekik azt az élményt hogy a végén lehagyjanak. A single track végéhez közeledve rájöttem mi következik, hiszen láttuk tegnap kajaügyi sétánkon. Ahogyan az erdőből kipattanunk a betonra egy brutális felfelé kanyar ígérkezik, amit ha nem jó áttételben csípek el, hát tolhatom. Vissza is váltottam, majd nagyon széles ívben vettem a kanyart, és így sikerült bringán maradni. Belokkoltam a telót és mentem amit még bírtam. Nem előzhetnek meg! Ez volt a jelszó! A beton vége felé volt egy kolompos csávó, aki ordította, hogy „Nyomjad neki!” Neki egyes számban akkor egyedül vagyok! Király. Szépen megmásztam a célt, épp a gyerekverseny EH-ra értem be! 2:08! Ahhoz képest, hogy mennyivel nehezebb volt, mint bármely másik kedvenc maratonom nagyon tetszett, és ez egy nagyon jó idő, tőlem!

Ezek után megkerestem pici lányomat, majd még visszaadva a felvigyázónak elkezdtem frissíteni, korsó sörökkel! Mert, hogy az is járt a rajtszámra, nekem szerencsére nem csak egy! Nagyon jól esett a melegben! Aztán miután hidratáltam magam, Helkát összeszedve Ági elé mentem. Ismerve a mostani erejét, meg az enyémet, meg a pályát, arra saccoltam 3 óra körül fog menni.

Vártuk, közben Helka összevissza bóklászott. Már kezdetem nagyon aggódni, mert már nagyon nem jöttek rövidesek, bár néha be - be esett egy, és Ági sehol! Majd egyszer csak a kanyarban felbukkant! Helkával futottunk az út mellé és hangosan szurkoltunk anyának, akinek nem volt éppen őszinte a mosolya, de azért egy mosolyt erőltetett a lányának. A fekete mez, mert hogy a fehér virágosat hál istennek itthon hagyta, egyik felén barna volt. (Ez a fehérből az életben nem jönne ki!) A látottakból ő is hűsítette magát egy pocsolyában. Felfutottunk megkérdezni mi volt. Hát ennyit mondott:

-Gyenge vagyok még ehhez!

- Bele estél egy tócsába?

- Is! Az nem volt zavaró, de a mezőn egy hosszanti nyomvályúban akkorát estem, hogy biciglistűl lebukfenceztem a domboldalon, ha nem lett volna ott egy bokor, még most is gurulok!

A lényeg hogy beért 3:08!

Letusolta magáról a sarat, majd játszott Helkával, aztán megkérdezte érdekeltek vagyunk az EH-n? Háát én biztos nem, de női masterben bármi lehet! Ő érdekelt volt 3. lett!

 

Az aznapi délutánt végig söröztük. Végig gulyásoztuk, mert hogy annyi tartalmas bogrács gulyás volt, hogy az egész mezőny triplán is repetázhatott! Ja és nem lé, hanem tömény, hús krumpli stb, és ízletes. A többi maraton rendező nyugodtan sorba állhat a receptért. Na nem csak a gulyás receptjéért hanem az egész rendezvényéért. Itt nem volt holmi eltévedés. Tökéletesen ki volt jelölve kordonozva, nem hivatkoztak arra, hogy nem lehet kikötni az útra keresztbe a kordont, hogy nem lehet félrehúzni a hónapokkal ezelőtt kidőlt fákat. A felvezető motoros még reggel is többször ellenőrizte a pályát!

Szóval király maraton volt, ha tehetem legközelebb is jövök.

 

Utójáték

Persze a hétvége krónikájának ezzel nem volt vége. Szombati sörözgetés után, viszonylag magunkra maradtunk estére, ha nem számolom bele azt az erdei homleszt, aki megjelent a padunknál tüzünknél, aki miatt közelebb álltam a kocsival a házunkhoz.

Reggel aztán gondoltam visszaállok az árnyékba, de ezt csak én gondoltam, a kocsi nem. Ő nem indult. Gyújtás volt, áram volt, a motor meg nem indult be. Kissé kétségbe is estem ezen. Végül aztán valami olyan ötlött a fejembe, hogy lehet a tegnapi 80 + 3m-er tehette be a kaput. Valahogy nem jut el a motorhoz a benyó. Végül arrébb toltam a kocsit, és láss csodát kis köszörülés után sikerült, beindítani a skodát. Igaz hazafelé mindig imádkoztam, hogy elinduljon, és most sem vagyok biztos benne, hogy holnap reggel befog, de bízom benne!

Hazafelé még felmentünk a Kékesre, hogy elmondhassa Helka, hogy járt ott! Kajáltunk Mátrafüreden, majd hazafelé vettük az irányt. Először nem vágtam, hogy miért nem hűl le totálisan a kocsi, de aztán amikor megláttam hogy 38-40 fok van … hát megértettem!

Na de a lényeg hogy biztonsággal hazaértünk! Nagyon jól éreztük magunkat! Köszönjük Bandi, köszönjük Freeriders. És aki jövőre egy igazi CC-s maratonra vágyik, az csak menjen nyugodtan jövőre Miskolcra a Kondenzgyík maratonra!

2014. június 2., hétfő

Életem legjobb pályája!


Én szeretem a Szívás maratont. Ha esik, ha fúj, ha hétágra süt a nap mindig jó. Hogy miért? Nem tudom, talán mert nem leszek sosem egyedül, talán mert élvezhető, nagyon nagyon nagyon… Talán mert ma ezt írtam ki a facebookra hogy „2012-höz 40, 2013-hoz 61 perc.” Ennyivel vertem meg saját magam. Hogy miért? Sok minden közrejátszhat.

  • Ezt a maratont vártam idén a legjobban!
  • Szeretem ezt a pályát!
  • Majd 20 kilót fogytam január óta!
  • Éreztem a csít!

Na de haladjunk szép sorjában az eseményeken, hogy hogyan is jutottam ide, hogy jöhetett ez össze.

 

Súlyvesztés módszertan!

Egy éve télen az apósom egy diétába kezdett, amivel lefogyott 100kiló alá. A diéta megvonja a szénhidrátot, nála ez egyenlő volt, hogy húst eszik hússal, meg némi erőspaprikával. (A zöldet harapja, a halapenjot kanalazza!) Az eredményt csodásnak minősítettük!

Ettől a tanévtől már csak Érden dolgoztam így elmaradtak a téli hajnal 5-ös kelések, -15-ös bringázások, amiket tavaly már amúgy is lecsaltam, hiszen monostorra HÉV-vel meg autóval is közlekedtem, bringával meg csak kiegészítettem a tömegközlekedést. Elmaradtak a hajdan volt napi 70 - 100killák, amik ugyan akkor a formámon javítottak, de a közérzetemen nem.

A lényeg a lényeg a téli szünetben ugyan trekinggel, de kimentem a Veszprémi edzőkörömre és az egyik nem túl húzós emelkedőn már sikerült tolásra adnom a dolgokat. Ekkor mondtam: „ez nem mehet így tovább!.” Ekkor durván 143 kiló környékén, vagy afölött tevékenykedtem.

Mit lehet tenni, ismét el kéne kezdeni edzeni normálisan, de ez hajnalban nem ment, délutánra meg kitaláltam valami okot hogy miért is nem megyek neki, a nagy Büdös Budapest környékének edzés gyanánt, meg különben is az édes pici lányommal is szerettem volna időt tölteni. Végül aztán Ágival úgy döntöttünk januárban, hogy megpróbáljuk, neki esünk a szénhidrát mentességnek.

A kezdés kegyetlen volt, az eredmények nem jöttek, a mérlegünkre is megharagudtunk és lecseréltük. De aztán pár hétre rá, Ági szúrta ki hogy az övét beljebb kapcsolja, rám meg kezdtek jók lenni a pólóim. Valami beindult. 100 napra terveztük. Ennek 133 napja. Ma durván 125-124 kiló körül mozgok.

Na persze én képtelen vagyok csak húson élni, de a cékla, a saláták, a zöldség mixek működnek, vagy egyszerűen csak paprika paradicsom. Az almát viszont már nagyon meguntam, mert felfúj. Na a lényeg leadtam pár kilót. És ez elég lenne, valamire biztos. De nem nekem!

Mellette bringázni is kéne. Valamikor február folyamán rávettem magam hogy tekerjek görgőn, nem ment, a görgő elmozdult, és Helka mellett különben is veszélyes. Kimentem hát az utcára, csak kevésre. 20 kilit tekertem a városban először, majd 2 óra alatt. Aztán többször is kimentem viszonylag rendszertelenül, de heti 1-2 szer. A második harmadik hétre, az izmaim kezdtek magukra találni. Sokszor már inkább az idő szorítása volt a gond, nem a táv. Kezdett menni. De nem lehettem imádott lányommal na meg nejemmel. Meg kellett oldani, és megoldottuk.

Áprilisban végre vettünk egy bringautánfutót. Így mind a hárman bringázhattunk. Eleinte Helka nem nagyon értette, de mára már uralja az eszközt. Szeret benne lenni, elviseli ha utazunk benne. Nem mellesleg tökéletes edzőpartner. 9 kiló a kiscsaj, 15 kiló az utánfutó, na meg jó szokás szerint telepakoljuk. így a súlya is ott van a szeren. Nem mondom, hogy több ezer kilométert húztam már, de egészen sokat. Sokszor sajnos az időjárás meghiúsította a terveinket, de rajta vagyunk az ügyön. A leghúzósabb túra egy Veszprém –Tihany – Balatonalmádi – Veszprém volt. Itt az Almádi emelkedőn már nagyon nem akartam az igazságot, de megcsináltuk.

Emellé még jött egy újabb hobby. Tél végén a suliból a srácokat vittük úszni, ahol lehetőségem volt nekem is úszkálni. Beleszerettem. Ha tehetjük Ágival lemegyünk úszni Fűzfőre olykor. Na jó nem vagyok egy Ian Torp, de azért 1,5-2killát, valahogy leküzdök, javarészt gyorsban, ámbár a mellettem levő pályán, háton gyorsabbak lazázva, mint az én gyorsam, de akkor is mozgás!

Az összetevőkhöz még hozzájárult egy új kütyü. Sikerült venni egy garmin etrex 20-as GPS-t, ami nagyon sokban segített ma végkép az eredmény elérésében. Még csak ismerkedem az eszközzel, de mindennap újabb pozitív oldalát ismerem meg a kütyünek. Ja és elkezdtünk vele geoládázni is, ami külön még jó móka.

És hát a legfontosabb hogy a bringa is kicsit átalakult. Megkapta a szokásos télis szerviz pakkot, új fogas sor, új lánc, illetve upgradeltem a középcsapágyat, mert a tavalyi Szívás megölte. Ezen kívül fejlesztettem rá előre egy rocket ront, hátul természetesen maradt a ”tünde gumi” (Huchinson piranha) és lecseréltem az eredeti 8 éves deor hidra tárcsa féket, és kapott egy vadállat SLX-et, ami gyakorlatilag ég és föld, pláne hogy egy újas, így stabilabb a kormányfogásom. Illetve még váltókar szett is cserélődött.

Szóval ezek voltak a hosszú előzmények, most nézzük magát az eseményt.

 

Bakonyi betyár

A Szilvást egy héttel megelőzte a Bakony marci. Nagyon vártam ezt is. Szép kíméletesen csináltam. Felmásztam nyugiba a Kőrisre, majd lefele, beadtam amit a hidegben mertem, aztán fel a Királykapuhoz, amely emelkedő most végre a régi formáját hozta, és nagyon éreztem. Sőt a környezetem mezőnyét sem hagytam, hogy elinaljon tőlem, így nagyon jót mentem. Adtam fél órát a tavalyimnak, de jött a fekete leves a 2012-es 10 perccel vert. Mindenesetre ez jó előjel volt a Szilvás előtt.

 

A Szilvás!

És akkor jöjjön a verseny. Már szerdán átszereltem a bringán amit a Bakony után kellett. Roket előre, Tünde hátra, bíztam hogy megfelelően száraz lesz ehhez a combohoz. Felraktam végre az új sort és a láncot.

Szombaton Pestről 30fokban indultunk el, sőt még Egerből is, Bélapátfalván szakadó eső 18 fok. Szerencsére Szilváson okébb volt az idő, így sétáltunk is egy nagyot a völgyben, ahol a babakocsivá átalakított utánfutónk, turisztikai látványossággá vált. Este aztán vissza Bélapátfalvára, ahol a kedvenc occsó éttermünkben éppen buli készült és nem volt már kaja, így Ágival visszamentünk Szilvásra, ahol a Szalajka étteremben életem egyik legfinomabb vacsoráját sikerült magamévá tennem. És most még a zsemlekocka is belement a levesbe, illetve a rizs, sült krumpli sem maradt a tányéron, a füstölt csülökkel és gomolyával töltött, sertés oldalas mellett. Valami isteni volt, főleg a hozzákért vegyes savanyúsággal. Ezek után aztán vissza Bélapátfalvára, ahol még GPS belövés stb.

Reggel negyed 5-kor az eső kopogására ébredtem, szürke ég mellett. Fél 6-ra abba is maradt. A reményeim elvesztek, a gumi combó kicsinál, a tünde úgy fog forogni a sárban mintha ónos esőben próbálnák sétálni. De nem így lett.

Mire Szilvásra átértünk már a nap is előbukkant néha, a rajt előtti egészségügyi sétánál meg egyenesen kiderült, hogy nem kell aláöltöző a mez alá. Pedig a vesém, na meg a barátságos kis kövecském benne szokta követelni.

A verseny

10:15-kor sípszó riasztott fel bennünket, épp a Törökbálinti Villásfarkú különítménnyel való beszélgetésből. Majd szép lassan megindultunk. Másfél perc alatt a rajtvonalat is elértük, és 2:45-kor már a kapun is kigördültünk, ez sem nagyon ment még ilyen gyorsan. Ági picit előttem ment, de az első elágnál elmentem mellette, és búcsút is intett nekem. Próbáltam egy darabig együtt mozogni a villásfarkúakkal, de mivel én a saját futamomat mentem, nem kívántam magam egyből más tempójával megdögleszteni. Szép lassan kezdtem a betonos mászást, 9-10-es tempókkal. Már egy jó kilométer óta másztunk amikor 3 dolog is feltűnt.

1 nem előznek le, csak én előzök s ráadásul a mezőnnyel haladok.

2, a pulzus mérő szerint 145-150-es pulzusom van nekem felfelé.

 3, a GPS nem azt mutatja amit kéne, hanem légvonalban a rajtpontot, mintha át sem haladtam volna. Próbáltam menetközben szórakozni, hogy valahogy előcsiholjam belőle amit szeretnék, ami végül 4 kili környékén sikerült. Végre láttam az általam beírt következő pont útvonaltávolságát. Laikusnak ez lehet nem jelent semmit, de nekem, aki tájfutó voltam, tájbringázom, és állandóan térképeket nézek, mi jöhet számításba ez a legfontosabb adat volt a verseny alatt. Ebből mindig eltudtam dönteni mit is lehet megpróbálni.

 A lényeg hogy mind e közben, kerülgetve a sporikat sikerült felérni a beton végéhez. Éreztem, hogy egészen jól érzem magam, bemelegedtem, megy a bringa így megpróbáltam a meredeket is bemászni, végül aztán fejben leszálltam a felénél, és feltoltam a gépet. Mentem egy darabig a gerincen gyalog, egy kollega filózott hogy felszálljon a gépre. Láttam hogy halad, holott őt épp az előbb nyomtam le a betonon. Megpróbáltam. Belockolva, kistányéron elkezdtem mászni a rövid táv talán leghúzósabb 700m-én. Mindenki tolta körülöttem, a legtöbben arrébb mentek, sokan dobtak egy - egy jó szót, de a legjobb a kaptató vége volt, amikor előttem egy 8-10-es grupettó tologatta a gépet, és várható volt hogy  a kiérkezésénél valamelyik elém kerül. Szóltam finoman, hogy a balon azért én még haladnék, amikor hátulról több toló srác is előre kiáltott „A balt hagyjátok szabadon neki, mert ő halad!” Az önbizalmam az egekbe ugrott, pláne hogy jött egy jó kis lefelé, ahol aztán elengedtem a paripát. Száguldottam mint a meszes, beadtam a köveket, a kanyarokat, aki előttem volt azokat mindig a rosszabbik ágon szépen lekerültem, aki  mellett elmentem szinte mindegyiktől hallottam egy jó szót. Persze eddigre elgondolkoztam, hogy vajon mikor fog az előbbi vitézkedésem majd visszapofozni, de nem érdekelt mentem, haladtam és előztem - előztem és előzte. A fennsíki murván megláttam egy virágot, szépen megközelítettem, Marcsi volt az aki egy rövid időre be is állt mögém. Ezen a murván is adtam neki. Aztán jött egy sáros rész, a tünde nem szerette, de nem álltam meg lendületben voltam minden sáron minden pocsolyán keresztül, aki előttem volt az mind mögém került, ha megláttam egy újabb sporit a nyomába ugrottam, amíg el nem mentem mellette. Az első visszaelőzés a betonon történt lefelében, ne nem azért mert lassan mentem, csak egymás után két csávó is szembe kavargott a pályán, és hogy megkérdezzem mi van, kissé lassítottam. Egy DH-s gyerek elém is került, illetve egy idősebb főszer aki a beton nagy részén előttem is ment, annyira nem voltam gyors hogy kockáztassak egy felütést így nyugton maradtam, bár a bugi a lábamban elé akart menni. Aztán a frissítő előtt egy kilivel elkerültem egy simább részen, majd 100m múlva a DH-sis mögém került.

A frissítőn megálltam, na nem mintha nagyon kellett volna, csak úgy éreztem óvatos duhajnak kell lenni. 3 pohár izó, egy fél banán, két zselécukorka, és egy szelet nápolyit toltam magamba csak úgy biztonság kedvéért. plusz egy zselét, csak hogy biztosan feltudjak mászni majd a kövesen. Közben az egyik 29-es ami idegesített már korábban frissítés nélkül visszaelőzött. Bringa fel irány tovább a betonon. Szépen megjött az erő haladtam, előzgettem, aztán az olasz kapu előtt egy 4-es vonatnak lettem az egyik kocsija, de nem sokáig. Az Olasz kapu utáni balos köves fölfelében búcsút intettem a vonatnak, elhúztam mint aki nitrót fingot. Újabb spori előttem utána vetettem magam. A kanyargós erdei úton szépen utolértem a tagot, akit amint leelőztem megláttam hogy egy konkrét vonat megy előttem kb 100m-el az élen az én kis 29-es barátom. Na nehogy már, megint csúffá tegyenek, mint egy hete a Bakonyban. Jött a köves fölfele a vonat segge meg is lett, majd a közepe is, de a 29 bár közeledett ő ment elől, és megtörtént a gond, átbukott az utsó felfelén. Na ezek után félre tettem minden eddigi óvatoskodásomat, neki estem a lejtőnek. Toltam ami a csövön kifér, beugrottam az összes követ sziklát amit lehetett. Nagytányér kónuszon toltam neki. Ő is, de közeledtem, jó lenne a katlan előtt megfogni, mert ha ő megy le előbb a biggel akkor sokkal esélyesebb. 4 lány kavart be elém 3-at a dózeren letettem, egyet a föld úton. Aztán jött a katlan előtti nyomvályú, és már csak 3 m-re voltam a 29-estől, amikor fennakadtam, de ő is, roller, de rossz nyomban voltam mire kievickéltem az egyik kislány visszaelőzött, ráadásul a 29 és én köztem így 3-an is leledztek a kislány aki jól adta a lefelét, még egy csóka akivel megint nem volt gond, meg egy harmadik akinek viszont nagyon nem ment a katlan. Végül az előttem lévő kettő egy rossz mozdulatnál kielőzte, így elém került be mr majré. Aminek meg is lett a vége. Mivel ő sem volt kicsi nem mindent láttam tőle, így sikerült lecsúsznom a nyomról, és ahogyan megpróbáltam visszaevickélni, sikerült megakasztani az első kereket, majd az SPD-vel a gépet, és forogtunk is át a kormányon a bringa meg velem, mint Bornemissza tüzes kereke. Jött egy srác, elengedtem hogy egyáltalán fel tudjak állni, nem akartam kiszúrni a következő lánnyal és beengedtem elém. Nem ment túl lassan, de lassabban mint szerettem volna, de így is a katlanban mögötte kellett maradnom, na de ahogyan kiértünk indult az ereszd el a hajamat. Toltam neki a rázatón ahogy csak bírtam. Volt hogy 40cm is lukakat sziklákat ugrottam be, csak ne üssem fel a kereket. A majrés csávót sikerült lenyomni, aztán egy újabb mögé szorultam be, végül ez is meg volt, a kezem zsibbad, szétráz ez a szar, de menni kell. Utolértem az egyik kiscsajt megvan elmentem, a másikat is de ezt nem tudom lekerülni, katona síroknál végre sikerült egy másik kolleginájával együtt. Toltam amit csak lehet, sajnos a 29 nem lesz meg, aztán 3 kilivel a vége előtt felbukkant egy 4-es vonat 2. embereként. Előttem 300m-el, ennyi kellett. Amit még bírtam kisajtoltam a technikából, túl sokan tolják felütött kerékkel lefelé, nem akarok sors társ lenni, amit lehet kiugrok, vagy befékezek. a Távolság csökken, sajnos a táv is vészesen. Ezek már az utolsó kanyarok, meg van a vonat vége! Nem mer a srác menni, de a többi sem, és bassza meg itt a vonat sín! Sík lesz, ez esélytelen, ráadásul van köztünk még 3 ember, mert bekevertek még vagy ketten oda. De tolom a mi kifér! A füvön végre eltudnék menni az egyik mellett, sikerül, a másik túl széles jön a rámpa, Kati szurkol, meg van a lefelé beadom a kanyart, most ezt lenyomom kanyarvételből, bassza meg faoszlop előttem!Majdnem bumm, ennek is lett 3 m előnye, utána befutó zóna, baszki tudja mit akarok, vizes a fű nem lehet vékonyan betolni, előttem marad ő is, meg a 29 is. Még két kanyar kellett volna a lefelében és én vagyok a vonat elején. Kurva 29 megint megfricskázott mint egy hete.

 De az időm 2:16, soha ilyen jó, remélem. Ádám külön köszönt visszaintek. Igen meg van, és adjatok még egy hegyet felfalom, élveztem nagyon jó volt. Anyám meg csak ennyit mond, hű de pontos vagy. „Azt mondtad fél egy és kereken akkor robogtál el előttünk.”

Ági egy óra múlva érkezik, a zsír új lánc elszakadt neki fent, a hegyen, szerencsére Seti meg egy másik sporttárs megcsinálta neki, na majd megtanítom a láncbontás és a patentszem művészetére.

Közben jönnek a középtávosok. Matri sehol, Luby az első aki az ismerősök közül megjön master2 1. hely, aztán jön Dósa Eszti, utána nem sokkal Matyi. 22. master 1 ben középtávon. Közvetlen utána Roni majd egy percel később Surán Móni is átfut előttem, hű az anyját de jót jött. Matri sehol, még mindig kezdünk kicsit aggódni, de aztán Katit megnyugtatom, hogy még Hornung Bandi sem jött át ő meg Csabival van egy szinten, és Matri meg Csabinál talán gyengébb. Ezután meg jön Bandi, aztán Tóni is, és végül Matri is befut. Ő annyira nem élvezte!

A lényeg hogy én viszont igen. Nem emlékszem valaha esett e ennyire jól maraton, nem emlékszem hogy valaha élveztem e volna ennyire, pedig nem egy versenyen indultam már életemben!

Egy valamit azonban remélek, hogy ez nem a vége hanem a kezdet, és motivációt ad arra hogy folytassam … Pedig eljött a fagyik, és legfőképpen a habzó nedük ideje!