2014. szeptember 30., kedd

MAKADO 2014 Avagy egyedül a Kis-Kápátokban


Életemben nem először vettem részt a MA-KA-DO nevű bike adventura versenyen, de mégis ez az idei sok mindenben más volt mint az eddigiek.

Az idei évben elég sokat versenyezgettem, de a 24h-s óta, amely valahogy úgy jött ki, hogy az év főversenye lett, lévén hogy idén nem volt Plzeni5 napos, leágazóban van a versenyzés. Az ok nagyon egyszerű nem akartam sem a Mátrába, sem a Bükkbe elmászni maratonozni. A Bükk rövidtávja kb dögunalom, a Mátra meg, főleg a végén a rámpával, illetve a két éve berakott új betétekkel, olyan nyomott hagyott bennem, hogy nem vágytam oda. Tájbringa verseny meg csak egy volt, de lévén annak én vagyok a herr direktora, nehézkes lett volna indulni. Így a 24h óta, egyedül a Zirc maraton esett be versenyként, amit meg az eső kb le is nullázott, a gépemmel együtt. Tény hogy úgy érzem versenyhiányom van, így a szezon hátralevő részét gondoltam kihasználom, ám Ági egyeteme és a hazai tájbringások finom passzivitása miatt, egyedül maradtam az év egyik legtöbb bringását megmozgató osztrák eseményre, és lévén nem nagyon bírom az idegen nyelveket, meg egyedül nem olyan buli a dolog, így az is kimarad. Ellenben a MA-KÁ-KO-t nem kívántam kihagyni, ezért látva, hogy ide sem nagyon mennek a magyarok, beszerveztem Helkát és anyámat, hogy tudjak kivel szót váltani a verseny után, meg különben sem rossz Helkának ha a jó levegőn van. Aztán persze a végére egész jó kis magyar közösség ment ki hiszen Pálfy Tóni, Lizián Peti, és még Tamás is tiszteletét tette, a jobb napokat is megélt MA-KA-DO-n.

Jobb napokat is megélt, hiszen az első MA-KA-DO-mon, november elején, szakadó esőben is majd 200 körüli induló volt, most meg remek bringás időben, ráadásul az idénynek még csak nem is a végén, az előzetes nevezések 37 indulóról beszéltek összesen a Roaging, 5órás 3órás és gyerek futamokkal együtt.

Mint az elején írtam, más volt mint az eddigiek.

v  Ennek egyik oka a hely választás. Pár évente váltják a helyszínt, valaha Pozsony északi részén az amfiteátrumnál volt a VK, pár éve fel került a pozsonyi sípályák tetejére, most pedig Kuchina városkába, amely kb. 30km északra Pozsonytól, ráadásnak a Kis-Kárpátok nyugati meredekebb oldalán található!

v  Más volt a térkép is. Sokan gondoltuk, hogy a szokásos térkép északi felét kapjuk, de ehelyett valamiféle talán új térképet kaptunk. Ráadásnak az óriási lepedő méret is elmaradt. Ez sem volt kicsi, de nem is volt óriási, ha az északi 1/3-át lehajtottam, meg a szélét egy kicsit, akkor bele is fért a Myri-be. Hogy ezt hogy valósították meg? Hát úgy hogy 35000-es térkép volt, amit én személy szerint a pálya végéig nem tudtam megszokni. Még csak saccolni sem tudtam a távolságokat.

v  A harmadik változás, hogy openban, ergó 3 órásban, most solosként indultam. Ennek több oka is volt. Eredetileg sem akartunk Ágival párt alkotni a versenyen, de ráadásul neki bekavart az egyetem, így egyedül maradtam, de mivel most finoman nem vagyunk egy erőben Ágival, jobb is volt ez így. Így legalább csak a saját versenyemet bírtam eltolni, és nem kellett magammal rángatnom a hülyeségeimbe Ágit is.

Attól függetlenül hogy megfelelően korán indultam el itthonról, nem sikerült oda érnem az 5 órás rajtig, és a felkészülésem is elég kutyafutta lett, hiszen alig volt 35 percem mindenre, és még a családot is elkellett kicsit igazítanom. A fékbetéteket már a rajtboxban igazgattam meg, arra meg, hogy esetlegesen egy egészségügyi WC látogatást megejtsek a rajt előtt, már gondolni sem tudtam.

A rajt pontban 11-kor elindult, mindenki rohant az itineres papírért, én nem. Mindenkinek volt tolla, nekem az sem. Ránéztem a papírra és egyeztettem. Mivel a rajt előtt vetettem egy pillantást a térképre, így tudtam, hogy a 120-as pont lesz nekem a célpont, ahova fel kell jutni, az útvonal oda mindenképpen egy szopó mászásba fog kerülni, de két variációja volt. 102-109-119-120 amelynél egy szintúttal kezdek, majd, a végén a brutál mászást egy turista úton teszem meg. Vagy 110-111-120 ahol kicsit katyvaszos ugyan, de folyamatos mászás lesz, brutál meredeken, hisz helyenként a 10m-es szintvonalak egymásba értek. A sokpontos rész meg nem a kezdésem lesz az biztos. Ránézve az itinerre hamar lejött, hogy a 102-109-119 nem a legjobb kombó, lévén hogy a 119 0-s és a többi is csak apró. Ellenben a másik útvonal két 40-essel kecsegtet, a 120 meg 60-at ért, így egyértelmű volt a kezdés. Még gyorsan megnéztem hova raktak 100 pontot, hát konkrétan a rajttól kb. 300m-re volt a 100pontos, és 150m-re, a kocsimnál, a tóban bent a vízben egy 50-es. Na ezeket mindenki fogja, úgyhogy én is, de csak a végén.
Felpattantam és irány a 110. Ahogy kijöttem tudtam elsőnek hagytam el a rajtot, a többiek még bőszen terveznek. Mint később kiderült, talán jobban járok értékileg, ha a 111-re kezdek, de lehet hogy még jobban beszoptam volna, így most ezen nem gondolkoznék.

 Ahogy mentem felfelé a betonon. Éreztem, hogy jól mozog a lábam, fitt vagyok és üde és a derekamon lévő kinez tapasz is talán teszi a dolgát. Ha az a fránya új fékpofa, már bekopott volna, és nem fogna rá, rózsás lenne az életem.
 Kb. 600m-ert sem mentem, amikor rájöttem, hogy a térkép nem a legpontosabb, mert minden szaros nyúlcsapás nincsen rajta, sőt. Ahogy felvágtam a 110-felé a dózeren szembesülhettem, hogy a betonon kívül két féle útjelölés van, és a pontozottat máig nem tudom milyen, mert olyanon végül nem jártam, de minden más vonalas szaggatott, ez aztán okozott még későbbiekben némi problémát.
Az első húzósabb mászás után, egy dózer kereszteződéshez értem, ami finoman nem szerepelt a térképen, ezért folytattam azon a viszonylag enyhébben emelkedőn, amin eddig mentem. Közben csodálkoztam, hogy senki nem jön még mögöttem, holott beletoltam a felfelébe köszönhetően annak, hogy nem láttam a kartonomat és a leellenőrzés után, nem volt kedvem visszaülni. Szerencsére a kereszteződés után már tekerhetővé vált számomra is az út, ráadásnak megláttam egy családot felfelé tekerni, plusz turisták is jöttek szemben. De ettől függetlenül, rendkívül lassan értem a 110-hez majd 24 percembe került.
A pontra menet aztán utolért egy srác. Aki miután lukasztott azt hittem jön utánam, de várt, és térképet nézett, naná mert e társa, egy szőke leányzó még csak később ért oda. Mindenestre mivel az út továbbra is emelkedett, szépen utolértek, majd pár kanyarig együtt haladtunk, de gyorsabbak voltak felfelé mint én. Sebaj azért jöttem, hogy jól érezzem maga, így ki is lőttem a 111-et. Majd ha a végén akad idő, akkor megfogom, de még egyszer vissza nem mászok 450m-re 320-ról, mert annyira kellett volna lemenni. Így a 120 felé vettem az irányt, ami 600 környéki magasságban leledzett. A következő 20perc nem a bringázásról szólt. Egy olyan meredek emelkedőn kellett felmásznom, ahol elgondolkodtam, hogy nem kéne e egy hágóvas vagy valami hasonló. A morbid csak az, hogy ez egy szinte dózer út volt, főleg ha eltekintek a közepén húzódó vízmosástól. De végül ezt az emelkedőt is leutáltam, de a környékemen embert nem láttam. Sőt ahogyan felértem a gerincre, még a térkép is egyre furcsább lett. Elméletben balkéz felől egy dombtetőnek kellett volna lennie, de én inkább jobbra láttam ilyet. De mindenestre nincs más lehetőség, csak nem nyel el a Bermuda háromszög, úgyhogy mentem a kijelölt irányba. És milyen jól tettem, tényleg ott voltam ahol gondoltam, még ha a térkép nem is úgy nézett ki teljesen. Lassan meg kellett szoknom, hogy a tisztások, mint olyanok ad hoc jelleggel, és ráadásnak talán fehérrel vannak jelölve. Mindenestre egy karton elhagyás, némi patak út tekerés után, megjött a pontra bevezető rész, és itt még két bringással is összefutottam. A 120-as végül is 1:00 kor kereken lett fogva, ami az előzetes terveknek megfelelő, hiszen innen már NINCS TÖBB NAGY MÁSZÁS! A fenét nem, csak az volt utána is, csak alattomosan nem tűnt fel először.
 Innen sok lehetőség nem volt. Az eredeti terv a 118-117-116-115-117 volt, ahol majd 117-en ahol két óránál leszek, eldöntöm hogyan is tovább. Na ez volt az elmélet, amely kb. a 120-on meg is dőlt.

Visszafelé menet egy újabb srác jött velem szemben, „na gondoltam akkor mostantól nem leszek magányos, mert ez a csávó nagyjából oda fog jönni ahova én.” Felmásztam a gerincre és gondoltam innen sima liba, csak a 118 után kell figyelnem, hogy nehogy megmásszam a baszott nagy kiemelkedést. Mígnem rájöttem a 118 előtt, egy akkora Himalája van, hogy az előző hágóvasas dózer ehhez képest kismiska. Igen ám de ez is kerülhető, csak valahogy nem volt hozzá bizodalmam, és mivel az előttem lévő pár is felmászott, én is ezt tettem. Megint jött egy 10 perc, amit senkinek sem kívántam, ráadásnak kisbarátom is feljött a nyakamra, méghozzá annyira, hogy mire elértük a tekerhető emelkedős részt, elém is került, majd a gerincen lefelé kb. 100m-er forral ment előttem. Közben olyan utakat láttam, meg olyan single-tracken haladtam, ami nem is annyira hasonlított a térképre, de a turistajelzés ott volt, az meg csak nem hazudik. Ráadásnak megelevenedett az erdő és bringások másztak velem szemben felfele, de rajtszám nélkül. Aztán végre egy hosszú lejtőzés után megjelent a 118. Egy irtás közepén, igaz a térképen erdőnek volt jelölve, de hát ez van.
 A srác ellenben olyat csinált, amire nem gondoltam, lefordult a gerincről a cél felé, csak nem a sok pontra megy, na ez hülyeség, szerintem lévén hogy a 116-115 együtt 100 pontot ér, bár nem vágtam hogy a 115 mitől 60 pont, lévén egy lapály szintúton lehet elérni, szerintem.  Az a sok a cél közelében meg összesen vagy 70-et, ráadásul a völgy amibe levágtat vak völgy, így mászhat jó sokat hogy kikecmeregjen belőle, de hát az ő baja.

A 118-ről a terv a 117 volt. Igaz mindeközben a 118-ra egy újabb 30 perc ment el az időből. A lényeg, hogy ki kell kerülni a Himaláját. A terv aztán szokásosan bedőlt, mert a nyeregből egy kumma út nem ment a 100m-rel lejjebb menő dózerra. Végül egy füves mezőn átvágva próbáltam lejutni az alsó útra, amit csak reméltem, hogy ott lesz. Ott volt, de még hogy, egy autópályányi dózer formájában, ami nem szintben ment hanem lefelé. Végre egy kis gurulás, csak figyelni kell, hol vágjak fel róla. El is értem a helyet, de nem volt bizodalmam a gerinchez hiszen ott is megmászom azt az 50-60 szintet, amit a 116 alatt is meglehet, így újratervezés és irány a 116, onnan meg a 115 a hátsó úton szinte a sarkon van. Ledöngettem a dózeren, és kezdtem ismét elvetni a bizodalmam a térképhez, túl sokat megyek lefelé, ez az út biztos az amelyikre gondolok? Az volt. A végén hál istennek beletorkollott egy patakba, ami mentén kellett aztán felmászni majdnem a pontig. Bringást nem láttam a környéken sem, mígnem aztán egy női páros jött lefelé velem szemben, ebből vettem biztosra hogy jó helyen járok, mert közben olyan utak mentek felfelé az oldalakban amelyeket én simán dózernek jelölnék. De a helyesen mentem és hamarosan meg is fogtam a 116-ot. 1:45-nél vagyok. Belefér az a 115 hiszen innen alig egy köpés. Csak nem a sárgán megyek, hanem átvágok a gerinc környékén menő dózeren, pláne hogy két csávó is onnan érkezett a pontra. Na ez az elmélet rendkívül hamar megdőlt.

 Elindultam, de ahogyan jönni kellett volna két kereszteződésnek, olyan bizonytalanná vált a dolog. Ráadásnak egy hatalmas kidőlt fa is borzolta a kedélyeket, meg sziklák amik jelölve voltak. De végül találtam valami út félét, ami a sziklák mellől kb nekem jó irányba indult. Közben is feltűnt hogy mintha a sziklák rossz oldalán lennék. De miután az ösvényen épített ugratók is voltak, úgy döntöttem ez csak jó lesz. Persze észre vehettem volna hogy lefelé megyek holott felfelé kellett volna, de kicsire nem adunk. Aztán valamivel lejjebb a magas hanga fűben volt egy elágazás féle. A távolban pedig megláttam egy szint utat. Na jó ha nem is jó helyen jövök, az az én szint utam. Meg is indultam rossz irányba, de 100m után látva, hogy az ösvény elég gáz irányba fordul, visszasétáltam és a másik ösvénnyel próbálkoztam be. Az idő már szorított, de végülis elértem a szintösvényt. Mindjárt jön a zöld, aztán a piros és már ott is vagyok. A zöld meg is jött. Igen ám, de 100m-ert sem mentem rajta amikor a nyíl balra küldött. Mi fasz van? Megy egyenesen tovább a szintút nekem az kell de miért megy le róla a turistajel ami meg a pontra vezet. Ránézek az órámra 2:04, de ami még ennél is jobban idegesít 476m-es magasság, én meg 709-re tartok mert ott a pont. Baszki én ezt beszoptam a térkép miatt ledobtam némi szintet, és a legrosszabb, hogy fingom sincs hol vagyok, vagy mégis? Ott nem lehetek. De sajnos ott voltam ahol sejtetem, a hegyoldal legmeredekebb részének kellős közepén. Ezt úgy elszúrtam, hogy nincs az az isten, hogy én ne késsek be. Na jó akkor innen az élvezet. Élvezet? A tolás felfelé 300m szintre? Hát ez nagyon szuper lesz. De mivel a zöld végében van a cél is, hát akkor legalább nem tévedek el, az hogy a medvék ebben a kietlen erdőben mikor esznek meg felfelében, az már egy másik kérdés. Tolás, aztán egy irtás. Valami szlovák felirat fehér nyilak jobbra, de a zöldet nem látom, hamar rájövök ezen jártak bringások nagy bizodalmam nincs hozzá, de irány a fehér nyíl. Követem a nyilakat, szerencsére csak az irtást kerülte ki, aztán visszacsatolt a zöldbe. 2:10 rázom a fejem, majd egy dózer érkezik balról. Na asszem ez lett volna az enyém. A nyomokból ítélve más is beszopta, csak ő lefelében. Tolom tovább a zöldön, legalább már tudom hogy hol vagyok. Messze mindentől. Helyenként most már van lehetőség felülni, de többet tolom mint szeretném. Végre elérem a piros jelzés, hehe 2:16 nincs az az isten. Rájövök ez a pont nem csak azért ennyi mert kurva messze van hanem mert kiba magasan is, még csak 630on járok. Na erre varázs ütésre a turista út újabb meredek ugrást tesz, megint a hágó vasra gondolok, meg arra ha megfogom ezt a tetves pontot, a zöld vajon mennyi szintet fog visszafelé tartalmazni a 117-ig, mert úgy látszik ez a szintvonalazás nem megy nekem. Ámulatomból egy vidáman felém futó leányzó térít vissza a valóságba,” ez vajon mit keres a rengeteg erdő közepén és miért vigyorog, na meg miért fut úgy hogy a kezeit a feje magasságában lóbálja?” Tovább egy lankásabb felfelén, amit aztán egy rövid lejtő majd egy meredek emelkedő tör meg, amin valami dh-sok újabb pici ugratókat építettek, nekem az útba, így megint tolom. Mondjuk közben azon gondolkodtam, hogy hogy a francba jutnak fel azokkal a mázsás gépekkel ide, de ez rejtély maradt végig. Végre emberek, kilátó, pont, jessz megvan. Tök jó beszedtem 60 pontot, de olyan rohadt távol vagyok a céltól, hogy oda vissza nem lehet érni még ha szárnyaim lennének sem.

2:27-nél vagyok. 33 perc és még a végén a 150pontot bekéne szedni. Éa 14 kili innen a cél az úton mint a későbbi gps track tanúskodott róla. Eddig mentem 16-ot! Vajon Tamás meg Walter merre lehetnek egyiket sem láttam eddig. Mint kiderült ők alulról kívánták fogni a 118at és őket ott nyelte el a Kárpátok. De engem nem, én tudom hol vagyok, csak a zöldön haza kell tekerni. Na de az merre megy, mert sehol egy nyamvadt jel csak egy halom ember. Kit kérdezzek meg? És jé eligazító tábla, rajta a zöld, megvan az irány. A tábla legalján egy laza felirat Kuchyna 2:55 perc innen. Heh nekem van 33 percem. Na akkor irány.
A kilátó túl oldalán ahol lekellene mennem, olyan meredek lejtő fogad és köves, mint kb a Dobogókői sípálya. De menni, kell. Lefele imádkozom, két dologért, erre menjen a zöld mert jelet nem látok, és fogjon az avid elixir a fékpofákkal különben meghalok. Helyenként csak a 29 meg az összteló ment meg, még egyszer nem csinálnám. Szerencsére a turisták félre állnak előlem. Leérve a meredeken zöld nyíl balra akkor ez is bejött. Egy lankásabb de szarabb útra érek. Tolom neki amit merek, hamarosan dózer kereszt balra, de nem megy rajt a zöld aztán egy 5-ös kereszteződés, a zöld meg a sárga is balra, irány rá. A dózer fel van egy idő után murvázva, jel meg elég ritkás, de keréknyomokat látok jó lesz ez. Emelkedik de nagytányéron megyek amit bírok, közben betolok egy zselét is, hogy biztosan ne foggyak el vagy görcsöljek le ha már jó helyen vagyok. Több újabb kereszteződés után, egy nagyobb 5-6 ágú kereszteződés jön, egész sok turistával. A sárga balra zöld nélkül, így egyenesen bevágok az erdőbe. Gyors fék, nincs jel nincs jel. nem lesz ez jó, vissza az útkereszthez, szerencsére van tábla így tovább a helyes úton Kuchyna  2:25 na ez egész jól megy. Finoman emelkedik, de tolom neki amit bírok. Szembe sport társak érkeznek. Lihegnek. Akkor felfelé jöttek, én akkor lefelé fogok menni, és láss csodát így van. Nagytányér kónusz. Ami a csövön kifér. Egy idő után kiugratok egy rétre egy csomó ember, itt kell lenni a 117-nek nincs idő keresni ,de lassabbra veszem a tempót és beleütközöm. Hupsz 2:37-nél vagyok, na gyorsabb voltam mint gondoltam, 10 perc eddig, akkor akár még be is érhetek, hiszen innen végig lefelé lesz, ráadásul ha levergődtem a meredeken akkor beton.
 De a meredeken le kell vergődni. Óvatos vagyok nehogy elveszítsem a zöldet. Okosan is tettem, mert megint egy szutyok kisúton megy le. Nyilván a féknek nagy szerepe van, mert meredek, de nyeregben sikerül abszolválni vagy 100m esést 500m-en, és előttem a beton. Na innen ereszd el a hajam, ránézek az órára ez még meg is lehet, Sikerül a lehetetlen? Közben fél szemmel figyelem a 104-et ha meglátom beugrom érte, ha nem látom meg akkor nem. Hírtelen sporik előttem. Nem sietnek, ezek hülyék, ahhoz messze vagyunk és már csak negyed óra van plusz még a 150pont a cél közelében. Tolom neki ezerrel, a 104-et nem láttam sebaj. Egyre több sporival futok össze, nyomom le őket, bár a korábbi pár előttem kavargál. Egy halom útkereszt mellett száguldok el 50-es tempóban. Lassan le kell érnem a faluba, és láss csodát egy pont balra. Mi? Ez milyen pont, sebaj ha itt van belukasztom. 104, még csak ott vagyok? 2:48 na irány tovább, nagy tempóval. Az egyik srác megsejti miért is megyek ekkora tempót és belehúz, elém kerül és egymást követjük. Mígnem kiteszi balra a kezét, ordítok neeeeee. Szerencsére megérti és nem vág be elém. Képes felmenni az utsó 10 percben egy 10pontosért a kattyosba, ez hülye. Én tovább végre házak. OK lassítok el ne rontsam. Ugyebár két út megy le ami nem az enyém, majd a harmadik az enyém. Itt a harmadik, de ez nekem kicsit furi, ha 100m-re lesz egy jobbra akkor visszajövök. Van egy beton jobbra nem akadok rajta fent, végül is fehérnek van jelölve akár az is lehet vissza le. Házak lehet balra is jobbra is menni. De nem jöttem át patakon. jobbra lehet a pont, megyek sehol semmi, mígnem az út vége balra lehet csak fordulni. Baszki rájövök hol vagyok, bár a térkép finoman nem jelölt vagy két utcát. OK vissza a betonra lejjebb. jobbról egy utca, nincs a térképen jobbról még egy nincs a térképen. Végre balra lemegy egy, szemből sporik nem sietnek, maguk elé engednek én sietek. Le a hídig át a patakon a következőn balra, majd ütközés és jobbra. Jó közel van de nincs más út. Áll egy kocsi na még ez is, sebaj itt kell lennie a 101-nek a kocsi mögött, nincs ott. Emiatt a szar térkép miatt fogok késni, holott a nehezét megcsináltam, de 100pontot, főleg amit mindenki megfogott, nem hagyhatok ott. Kiérek egy útra, balra mennek sporik utánuk. Végig durrantom az utcán. Jó hosszú, de leszarom, ütközés kopp. A sarkon balra ott van végre 3:02 bekéstem vissza.

 Tolom neki amit csak bírok. Útkereszt merre is? Megáll térkép néz. Egyenesen. Gyerünk tovább jó sok nyom, és sár tenger, ilyen nincs még ez is, jó akkor a tóba nem megyek be az 50-ért de azért bekell. a sártengerből kiugrok valami jelöletlen sotteres bringaútra. Horgászok bringások, pont a vízben, bringa lerak, karton kézbe be a tóba, csak nem zárnak ki mert nem viszem be a bringát, más sem vitte be.

Bringára vissza nem vesződöm a kartonnal, szájba veszem irány a cél. Beérek 3:04:23. Ergó 5 perc késés. Fingom nincs mennyi szankció, de 150pontot biztos nem fogok emiatt veszteni. Waltert látom jobbra bringát mos. Tamás sehol. Jobban késik mint én. Helka anya meg vannak Bogi is velük. Odamegyek, anyázom a térképet, meg hogy megcsináltam a nehezét, és ilyen szar szívatott meg. Közben befut Tamás is. Ő is szidja a térképet. Walter is megmondja sok MA-KA-DO-n volt de ilyen szutyok térképpel még soha.

Ez tényleg tipp mix volt, hogy éppen az az út van ott. Egy sima turista térkép. Gyakorlatilag ilyen minőségű térkép nálunk is van turista térképként, úgyhogy egyből kósza gondolatok születtek egy Bakony Bike AdvenTúráról. Nem is lett elhessegetve.

Közben fejben számolgatni kezdek. Szerintem elég jó pontokat hozott a kockáztatok és vagy bejön vagy nem, most inkább a bejönnél vagyok. 400pont felett vagyok, na majd meglátjuk mire elég. Egy mosdás a tóban, nem akarok tusolni úgyhogy a tó maradt. Utána megkérdezem Tamást Waltert mit is csináltak. Mindegyiküket a 118 Bermuda háromszöge megette. Így a terveik nem jöttek be, és a vége hatalmas kapkodó DH lett. Így a magánvéleményem szerint Walter csinálta jobban a végét mert ő a 120-110kombót nyomta míg Tamás a 120-101-et ami vagy 30 ponttal kevesebb. Az egy más kérdés, hogy Walter amolyan osztrákosan nem ment be a tóba a 100-asárt ami egy laza 50 mínusz neki.
 Megpróbálom Tamás pontját kiszámolni az olyan 420-460 között van mert nem emlékszem mit mondott hogy a közepén mit fogott. Walter sorrendjét nem ismerem, de a rutinját ismerve ő is hasonlót hozott mint Tamás. Akkor viszont hozzájuk képest egészen jól állok.

Közben kijön az eredmény. Tamás nyert, nézem a listát Walter a 3. valami Viking van köztük, de hol vagyok én? Nem látom, erre beugrik hogy Viking team névvel neveztem. Baszki 2. lettem a MAKADO-n el sem hiszem!!! Megvertem Waltert! És Tamástól is csak 40 pontot kaptam. A 4. meg valahol 370 környékén van. Ez életem egyik legjobb eredménye, Bike Adventurán meg a legjobb. Király!

Ezután szalisütés ledöntök x mennyiségű kofolát, ma nem érdekel a diéta. Tóniék is másodikak a kategóriájukban, szépen teljesítettünk. A dobogóra aztán persze Helkával megyek fel. Sajnos Walter nem várta meg, pedig jó lett volna ez a fénykép.

A történethez azért hozzátartozik, hogy Ágival ere képtelen lettem volna. Na nem azért mert gyengébb mint én nem ezért. Őt nem szopattam volna azzal, hogy Két és fél órán keresztül szinte végig felfelé megyünk vergődünk. Nem erre őt nem lett volna képem rávenni, úgyhogy ebből a szempontból jó hogy egyedül indultam. De sajnáltam is Ágit mert, hogy nagyon szereti ezt a versenyt, és nyilván ő is elbóklászott volna egyedül a Kárpátokban.

Nekem 30 kili 3:04 és 1200 szintet mért az óra ami alatt elégettem egy laza majd 4000kilókalóriát, és egyszer felment 199-re a pulzusom, amit nehezen hiszek, pláne ha jól látom lefelében, de gondolom vagy egy magasfeszültség vagy egy sporttárs hasonló órával szép altérésre képes!

Egyszóval. A verseny remek volt. A térkép konkrétan egy raklap kaki. A terep brutálisan meredek. De mégis ez kellett ahhoz hogy egy MAKADO-n dobogón legyek! Király!

2014. június 9., hétfő

Miskolc Maraton!


Több éve már hogy a Kondenzgyík maratont a Freeriders Miskolc környékén megrendezi. Mióta létezik ez a verseny Nagy Bandi azóta hív, hogy menjünk el és tiszteljük meg a rendezvényüket. Eddig nem jött össze, mert mindig volt valami, most viszont végre eljutottunk, és milyen jól tettük!

Ágival úgy döntöttünk, hogy a hosszúhétvégét Miskolcon fogjuk tölteni, és mivel Bandi ígért Baby sintért a verseny idejére, így a kiscsalád hármasban vette az irányt Miskolc – Csanyik-völgy irányába.

Szombat délben már az autóban érezni lehetett, hogy nem lesz hideg, ámbátor két hete a Szilvásra indulva is ez a tévképzetünk volt. Nem siettünk sehova, kirándulva szép nyugodalmasan mentünk Miskolcra. Odaérve rögtön a versenyközpont felé vettük az irányt, mivel Bandi még szállást is adott nekünk a Freeriders Csanyiki edzőházában. Helkának vittük a kiságyat, nekünk meg tök mindegy hol alszunk, csak legyen fürdő, meg WC a közelben, mi meg elalszunk polifóm, hálózsák szinte akárhol. Ehelyett persze Bandi egy komplett ágyrendszerrel várt minket, raklapokból és szivacsokból összerakva, egy külön kis szobában, ahova bőven befért Helka kiságya is.

A versenyközpont

Pár szót azt hiszem megér a versenyközpont is. Voltam én már sok maratonon, tájbringa versenyen, tájfutó versenyen, stb. Láttam sokféle VK-t. Viszont azt hogy 300 emberre, akiből kb 80 volt előnevező, felépítettek egy olyan VK-t... Volt kb. 8 mobil budi, egy rudakból épített rajt/cél kapu nagy órával, két felfújható kapu, ilyen beach flag olyan beach flag, nagy sör sátor, napernyős söröző helyek, sör padok, 6 osztatú dobogó, színpad, büfé, jelentkeztető rész külön, bringa mosók, kinti tusoló, gyermekpályák felállítva, olyan kordonozás, mint mondjuk egy monti VK-n! Egyszóval profi volt az biztos. Jó persze lehet mondani, hogy mert előtte nap meg hegyi futó maraton volt, de akkor is, a Bükk marci tuti nincs így kiépítve. Tájbringa versenyen meg kb. Villachban és a Plzeni 5 naposon láttam hasonlót!

Odaérve mivel a farkasok már ordítottak a gyomrunkban lementünk kajolni a közeli Fenyő vendéglőbe. Nem mondom, hogy életem vacsoráját fogyasztottam el, de nem volt rossz, mondjuk a Szilvásváradi vacsi közelébe sem ért! Visszatérve a VK-ba aztán elkezdtünk vegyülni a srácokkal, illetve dobáltuk magunkba a csapot borsodikat, hiszen nincs is annál jobb egy meleg napon, mint mikor jéghideg csapolt sört öntesz le a torkodon, és külön feelingje van, hogy te csapolod saját magadnak! Na ilyen sincs máshol, kivéve ha Bunyik Laci arra jár! J

Közben pedig Helka élvezte a hatalmas tér adta lehetőségeket, futkosott jobbra - balra, labdákat szedett el, illetve folyamatosan szerezte magának a bókolókat. Egyedül arra kellett figyelnünk, hogy a környéken portyázó lódarazsakkal ne fusson össze! (szerencsére nem csípték meg!)

 

Kemény 28km!

Amikor a GPS-embe összeraktam a leírások alapján a pályát, gondoltam, hogy nem lesz séta galopp, de élvezetes lesz. Az is volt. A rendezők sokszor elmondták a pálya száraz, helyenként van egy két kerülhető pocsolya, illetve van egy sin, amire vigyázzunk. Erre Benő is felhívta a figyelmemet, elmesélve László storyját azzal a sínnel.

A verseny egy lassú rajtos tömegrajttal vette kezdetét, ami végig ment a Csanyikon átívelő betonon. Hogy mennyire volt lassú, helyenként 50-el gurultam a betonon, a sor végén, hiszen máshonnan nem vagyok hajlandó rajtolni. Ági sajnos már itt elmaradt, utána azt mondta, hogy látta már ott előzgetek, úgyhogy meg sem próbált velem jönni, megjegyzem igaza volt, mindenkinek a saját futamát kell mennie!

A betonról letérve megint a GPS-el kellett szórakoznom, mert megint nem érzékelte, hogy átmentem a nyomvonal rajtjánál, és ilyenkor újra kell indítanom a nyomvonalat, ami menet közben fölfelé egy makadám úton nem egyszerű. Kellett vagy 3 kili mire sikerült normálisan beállítanom. Közben kialakult a környezetem, a mezőny 2/3-a környékén. Már az első völgy igazolta, hogy a pocsolyák léteznek és olykor kerülhetők. Nekem sikerült is őket kikerülni, de láttam kollegát, aki előttem mászott ki belőle, amibe teljes oldallal beletaknyolt.

Az „izom útja” dózeren felfelé szép nyugodt tempót vettem fel. Mondjuk a dózer is túlzás erre az útra, tájkerékpár térképen biztosan nem jelölném folyamatos vonallal. Igazi földes, nyomvályús dózer volt, amin kb. 3 nyom volt egészen jól járható, bár néha ugrálni kellett köztük, a folyamatosan haladó mezőnyben az meg nem volt egyszerű. Volt egy két srác akikkel egymás kerülgettük ezen a szakaszon, majd szépen elléptek tőlem, nem baj én a saját mentemet megyem. Aztán a dózernek is vége szakadt, és jött egy igen combos felfelé. Mindenki tolta. Egy sráccal mi megpróbáltuk megtekerni, ő leszállt, én tovább jutottam, még nem az emelkedő 2/3-nál megakadtam egy göröngybe, és mivel nem akartam magam teljesen szétszaggatni, inkább leugrottam, hogy a tetejét megtoljam. Aztán irány vissza és szépen tovább mentem felfelé. Volt ebben az útban még egy felfelé, ami megtekerhető lett volna, csak itt jött ki az, hogy ez az erdő még véletlen sem volt túl száraz. A tünde gumi elpörgött rajta így ezt a meredeket is kénytelen voltam megtolni.

Hamarosan jött aztán az első frissítő. Nem éreztem különösen szomjasnak éhesnek magam, de bevágtam 3 izót meg egy vizet, jól be is szoptam, mert aztán a be is görcsölt tőle a gyomrom, ja hát persze Nutrend, ettől mindig görcsölök. Jött egy másfél kilis beton, és irány a pálya egyik legjobb szakasza. Egy hullámos, de inkább lefelé, amin nagyon lehet menni.Itt sokan voltunk megindultunk, egy srác előttem kissé lassabban ment, de leelőzni csak a közepén tudtam. Persze közben jött az amiért belassult a kollega. Ebben a lefelébe olykor egy - egy kiálló kő díszítette az utat, amiket be kellett ugrani. Nagyjából ment, de azért volt köztük egy két ijesztő egymás utáni szikla, amik közül volt amelyiken majdnem ott maradtam. Egy srác sajnos ott is maradt, a vállával együtt! A lejtő alján aztán többen is szerelgettek, nem úszták meg felütés nélkül. Az út végén egy hírtelen kanyarral kellett felfelé fordulni, na itt nem bírtam visszaváltani, így egy rövid tolás lett belőle, de aztán uzsgyi utána a többieknek. A következő meredek felfelé elején félő volt, hogy nem tudom megtekerni. Jelentem sikerült. Rajtam kívül a környezetemben csak a lefelé a lasú srác volt képes feltekerni rajta, aki a végén igencsak elismerte a teljesítményemet, a mellem nyilván dagadt ettől. Ezután ismét egy hullámos lefelé zúgás volt egy pár meredekebb felfelével, amiket simán sikerült beadni, kivéve egyet, aminek az alja sáros volt és a tünde ismét hozta a formáját.

Lassan közelegtünk a sínes részhez. Azt mondta Benő, hogy egy meredek lefelé után oldalt pagodák, na ott a sin. Óvatosan közelítetem a kanyart nagy ívben, hogy legyen időm rátenni a kereket ha kell, vagy leugrani, de simán átmentem, legalábbis azt hittem. Nincs is itt sin, vagy úgy elbújt, hogy nem vettem észre. Egy sáros szakasz jött, az egyik tócsa kerülés után, pont egy közepes srác akart eljönni mellettem (itt minden táv együtt rajtol, és több kört tesznek meg, ő meg még az elsőben volt, így előtte voltam eddig, megjegyzem majd később is mert utánam teljesítette az első körét), amikor valami rózsaszínt láttam meg a magas fűben. Satu fék ott volt a sín. Átemeltem, a srác közben megkoccolt hátulról, de még örült is mert taknyoltunk volna mind a ketten azon a sínen. A rövid abszolút elsőnek sikerült elhasalnia rajta, és megszabta moondraker bringája egyedi stucniját, illetve egy haverja meg a 29-esét szentelte fel egy mély fékkar karcolással ezen a helyen.

Innen az emlékeim azt mondták, lefelé megyünk egy gyors lejtőn egy tisztás szélén a frissítőig. Aha hát nem teljesen. Egy hullámos dögmeleg kaszáló melletti dűlőút következett vagy 4 kilin keresztül. Arra jó volt, hogy kb. 3 kilire belátható volt kik, és hol vannak előtted. Sokan mentek előttem a mezőn, így láthattam kiket üldözök. A lefelék elég jól adták magukat, a felfelék kevésbé, így elgondolkoztam, hogy enni kéne egy zselét. Ám mielőtt ezt megtettem volna, egy szerelő srácnak kölcsön adtam a pumpámat! Meg kérdezte „Nem várom meg!” Nyilván nem, ha szükségem lesz rá úgyis utolér, ha meg nem, majd a célban megtalál, hisz nem sokan mennek Luby tervezte fekete MTBO-s újjatlan mezben. Ha jól tudom, ebből ez az egyetlen van a világon! J A tisztáson aztán találkoztam pár negatív élménnyel. Láttam, hogy lemegy az útról egy másik dűlő út oldalra, ráadásul keresztezve az enyémet. Sok éves tapasztalat hogy az ilyenek nyomvályúsak szoktak lenni, jött is egy nyomvályús kereszt, amit azért sikerült abszolválni bukás nélkül. A következő negatív élmény, amikor az úton felnőtt magasan a fű, pont egy olyan részen ahol a fű alatt megbújt valami brutál nyomvályú. Szerencsére időben észrevettem, és inkább kivettem belőle a kereket, mielőtt lefelében taknyolok egy nagyot. (Nem mindenkinek sikerült ez de majd erről később). Az utsó negatívum a mező legvégén volt. Már ráfordultam a frissítőre, egy meredeken lefelé, az út is kisimult, azonban az egyik kanyarnál az út bal oldalán két kb 80cm-is 30-40cm bevágás volt, egymás mögött. Amikor már észrevettem késő volt. Ha gyorsan megyek, meghalok, megpróbáltam kifékezni, de már késő volt, így egyenesen át rajta, szorítottam a kormányt, az elsőt még kihúzta a fox, de a másodiknál már a hátsóm a magasba billent az elsőről, amikor belezökkentem, de valahogy pánikból sikerült megoldani. Láttam, hogy egy rendező megy felfelé, a lejtő alján még szólt, vigyázzak mert árok, magamban jókor, hiszen ezen a patakmedren átmegyek, de följebb rohadt nagyot lehet esni. Mint később megtudta, oda ment az én árkaimhoz a srác, hogy figyelmeztesse az érkezőket.

A frissítőn aztán ittam, elsősorban vizet, hogy leöblítsem a zselét amit még mezőn betoltam, illetve egy pohár izót engedélyeztem, még ha fájt is tőle a hasam egy picikét. Kajálni is akartam, de olyan picire volt vágva a banán, hogy azon filóztam ezt, hogy veszem ki a héjából, meg állt is előtte egy srác így inkább gondoltam, folytatom, mert most jön még csak a fekete leves.

Egy rövid betonozás után, jött az amire sokan mondták, hogy a leghalálosabb lesz, köztük Dani a forgalom irányító is mondta: „Ez most szar lesz, de utána már király!” Felfelé mentünk egy mezőn, egy földes úton. Nem volt nagyon - nagyon meredek, de annál pokolian melegebb. Írdatlan meleg volt rajta, tűzött a nap, én meg vánszorogtam felfelé, mondjuk a többiek is. Ki is jött a Luby féle mez egyetlen hátránya, ha nem hűti a menetszél, akkor ilyen esetben pokol meleg tud lenni. De minden más helyzetben tökéletes, csak ne kelljen 35 fokban felfelé, egy árnyék nélküli területen mászni benne. Na de valahogy ezt is túlélve, az erdő jött. Itt még volt két rövid, de annál meredekebb felfelé, amelyeknek sajnos az alja kissé sáros volt, így muszáj volt megtolnom. Majd elkezdtünk ereszkedni hullámosan. Na itt az egyik hullámnál eltűnt az erőm, kijött a meleg, és szégyen szemre muszáj volt megtolnom egy rövid szakaszt, de jelentem az a két ember aki itt elment mellettem, a célig még többed magukkal begyűjtődött. J

Közben kezdett ismerős lenni a táj, most már ott jártunk ahol Cica annak idején versenyt rendezett nekünk. Mentem, ahogy tudtam, jött egy meredek lefelé, ott lenyomtam még két sporit, majd a Csanyik végében aljában lévő betonon még 6-ot, volt köztük rövides és közepes is. Aztán jött egy gyönyörű single track, amin igazi bringás élmény volt végig menni. Közben két csávó még jött utánam. Nem tudtam milyen messze vannak, nem nézegettem hátra azt tudtam, hogy nem adom meg nekik azt az élményt hogy a végén lehagyjanak. A single track végéhez közeledve rájöttem mi következik, hiszen láttuk tegnap kajaügyi sétánkon. Ahogyan az erdőből kipattanunk a betonra egy brutális felfelé kanyar ígérkezik, amit ha nem jó áttételben csípek el, hát tolhatom. Vissza is váltottam, majd nagyon széles ívben vettem a kanyart, és így sikerült bringán maradni. Belokkoltam a telót és mentem amit még bírtam. Nem előzhetnek meg! Ez volt a jelszó! A beton vége felé volt egy kolompos csávó, aki ordította, hogy „Nyomjad neki!” Neki egyes számban akkor egyedül vagyok! Király. Szépen megmásztam a célt, épp a gyerekverseny EH-ra értem be! 2:08! Ahhoz képest, hogy mennyivel nehezebb volt, mint bármely másik kedvenc maratonom nagyon tetszett, és ez egy nagyon jó idő, tőlem!

Ezek után megkerestem pici lányomat, majd még visszaadva a felvigyázónak elkezdtem frissíteni, korsó sörökkel! Mert, hogy az is járt a rajtszámra, nekem szerencsére nem csak egy! Nagyon jól esett a melegben! Aztán miután hidratáltam magam, Helkát összeszedve Ági elé mentem. Ismerve a mostani erejét, meg az enyémet, meg a pályát, arra saccoltam 3 óra körül fog menni.

Vártuk, közben Helka összevissza bóklászott. Már kezdetem nagyon aggódni, mert már nagyon nem jöttek rövidesek, bár néha be - be esett egy, és Ági sehol! Majd egyszer csak a kanyarban felbukkant! Helkával futottunk az út mellé és hangosan szurkoltunk anyának, akinek nem volt éppen őszinte a mosolya, de azért egy mosolyt erőltetett a lányának. A fekete mez, mert hogy a fehér virágosat hál istennek itthon hagyta, egyik felén barna volt. (Ez a fehérből az életben nem jönne ki!) A látottakból ő is hűsítette magát egy pocsolyában. Felfutottunk megkérdezni mi volt. Hát ennyit mondott:

-Gyenge vagyok még ehhez!

- Bele estél egy tócsába?

- Is! Az nem volt zavaró, de a mezőn egy hosszanti nyomvályúban akkorát estem, hogy biciglistűl lebukfenceztem a domboldalon, ha nem lett volna ott egy bokor, még most is gurulok!

A lényeg hogy beért 3:08!

Letusolta magáról a sarat, majd játszott Helkával, aztán megkérdezte érdekeltek vagyunk az EH-n? Háát én biztos nem, de női masterben bármi lehet! Ő érdekelt volt 3. lett!

 

Az aznapi délutánt végig söröztük. Végig gulyásoztuk, mert hogy annyi tartalmas bogrács gulyás volt, hogy az egész mezőny triplán is repetázhatott! Ja és nem lé, hanem tömény, hús krumpli stb, és ízletes. A többi maraton rendező nyugodtan sorba állhat a receptért. Na nem csak a gulyás receptjéért hanem az egész rendezvényéért. Itt nem volt holmi eltévedés. Tökéletesen ki volt jelölve kordonozva, nem hivatkoztak arra, hogy nem lehet kikötni az útra keresztbe a kordont, hogy nem lehet félrehúzni a hónapokkal ezelőtt kidőlt fákat. A felvezető motoros még reggel is többször ellenőrizte a pályát!

Szóval király maraton volt, ha tehetem legközelebb is jövök.

 

Utójáték

Persze a hétvége krónikájának ezzel nem volt vége. Szombati sörözgetés után, viszonylag magunkra maradtunk estére, ha nem számolom bele azt az erdei homleszt, aki megjelent a padunknál tüzünknél, aki miatt közelebb álltam a kocsival a házunkhoz.

Reggel aztán gondoltam visszaállok az árnyékba, de ezt csak én gondoltam, a kocsi nem. Ő nem indult. Gyújtás volt, áram volt, a motor meg nem indult be. Kissé kétségbe is estem ezen. Végül aztán valami olyan ötlött a fejembe, hogy lehet a tegnapi 80 + 3m-er tehette be a kaput. Valahogy nem jut el a motorhoz a benyó. Végül arrébb toltam a kocsit, és láss csodát kis köszörülés után sikerült, beindítani a skodát. Igaz hazafelé mindig imádkoztam, hogy elinduljon, és most sem vagyok biztos benne, hogy holnap reggel befog, de bízom benne!

Hazafelé még felmentünk a Kékesre, hogy elmondhassa Helka, hogy járt ott! Kajáltunk Mátrafüreden, majd hazafelé vettük az irányt. Először nem vágtam, hogy miért nem hűl le totálisan a kocsi, de aztán amikor megláttam hogy 38-40 fok van … hát megértettem!

Na de a lényeg hogy biztonsággal hazaértünk! Nagyon jól éreztük magunkat! Köszönjük Bandi, köszönjük Freeriders. És aki jövőre egy igazi CC-s maratonra vágyik, az csak menjen nyugodtan jövőre Miskolcra a Kondenzgyík maratonra!

2014. június 2., hétfő

Életem legjobb pályája!


Én szeretem a Szívás maratont. Ha esik, ha fúj, ha hétágra süt a nap mindig jó. Hogy miért? Nem tudom, talán mert nem leszek sosem egyedül, talán mert élvezhető, nagyon nagyon nagyon… Talán mert ma ezt írtam ki a facebookra hogy „2012-höz 40, 2013-hoz 61 perc.” Ennyivel vertem meg saját magam. Hogy miért? Sok minden közrejátszhat.

  • Ezt a maratont vártam idén a legjobban!
  • Szeretem ezt a pályát!
  • Majd 20 kilót fogytam január óta!
  • Éreztem a csít!

Na de haladjunk szép sorjában az eseményeken, hogy hogyan is jutottam ide, hogy jöhetett ez össze.

 

Súlyvesztés módszertan!

Egy éve télen az apósom egy diétába kezdett, amivel lefogyott 100kiló alá. A diéta megvonja a szénhidrátot, nála ez egyenlő volt, hogy húst eszik hússal, meg némi erőspaprikával. (A zöldet harapja, a halapenjot kanalazza!) Az eredményt csodásnak minősítettük!

Ettől a tanévtől már csak Érden dolgoztam így elmaradtak a téli hajnal 5-ös kelések, -15-ös bringázások, amiket tavaly már amúgy is lecsaltam, hiszen monostorra HÉV-vel meg autóval is közlekedtem, bringával meg csak kiegészítettem a tömegközlekedést. Elmaradtak a hajdan volt napi 70 - 100killák, amik ugyan akkor a formámon javítottak, de a közérzetemen nem.

A lényeg a lényeg a téli szünetben ugyan trekinggel, de kimentem a Veszprémi edzőkörömre és az egyik nem túl húzós emelkedőn már sikerült tolásra adnom a dolgokat. Ekkor mondtam: „ez nem mehet így tovább!.” Ekkor durván 143 kiló környékén, vagy afölött tevékenykedtem.

Mit lehet tenni, ismét el kéne kezdeni edzeni normálisan, de ez hajnalban nem ment, délutánra meg kitaláltam valami okot hogy miért is nem megyek neki, a nagy Büdös Budapest környékének edzés gyanánt, meg különben is az édes pici lányommal is szerettem volna időt tölteni. Végül aztán Ágival úgy döntöttünk januárban, hogy megpróbáljuk, neki esünk a szénhidrát mentességnek.

A kezdés kegyetlen volt, az eredmények nem jöttek, a mérlegünkre is megharagudtunk és lecseréltük. De aztán pár hétre rá, Ági szúrta ki hogy az övét beljebb kapcsolja, rám meg kezdtek jók lenni a pólóim. Valami beindult. 100 napra terveztük. Ennek 133 napja. Ma durván 125-124 kiló körül mozgok.

Na persze én képtelen vagyok csak húson élni, de a cékla, a saláták, a zöldség mixek működnek, vagy egyszerűen csak paprika paradicsom. Az almát viszont már nagyon meguntam, mert felfúj. Na a lényeg leadtam pár kilót. És ez elég lenne, valamire biztos. De nem nekem!

Mellette bringázni is kéne. Valamikor február folyamán rávettem magam hogy tekerjek görgőn, nem ment, a görgő elmozdult, és Helka mellett különben is veszélyes. Kimentem hát az utcára, csak kevésre. 20 kilit tekertem a városban először, majd 2 óra alatt. Aztán többször is kimentem viszonylag rendszertelenül, de heti 1-2 szer. A második harmadik hétre, az izmaim kezdtek magukra találni. Sokszor már inkább az idő szorítása volt a gond, nem a táv. Kezdett menni. De nem lehettem imádott lányommal na meg nejemmel. Meg kellett oldani, és megoldottuk.

Áprilisban végre vettünk egy bringautánfutót. Így mind a hárman bringázhattunk. Eleinte Helka nem nagyon értette, de mára már uralja az eszközt. Szeret benne lenni, elviseli ha utazunk benne. Nem mellesleg tökéletes edzőpartner. 9 kiló a kiscsaj, 15 kiló az utánfutó, na meg jó szokás szerint telepakoljuk. így a súlya is ott van a szeren. Nem mondom, hogy több ezer kilométert húztam már, de egészen sokat. Sokszor sajnos az időjárás meghiúsította a terveinket, de rajta vagyunk az ügyön. A leghúzósabb túra egy Veszprém –Tihany – Balatonalmádi – Veszprém volt. Itt az Almádi emelkedőn már nagyon nem akartam az igazságot, de megcsináltuk.

Emellé még jött egy újabb hobby. Tél végén a suliból a srácokat vittük úszni, ahol lehetőségem volt nekem is úszkálni. Beleszerettem. Ha tehetjük Ágival lemegyünk úszni Fűzfőre olykor. Na jó nem vagyok egy Ian Torp, de azért 1,5-2killát, valahogy leküzdök, javarészt gyorsban, ámbár a mellettem levő pályán, háton gyorsabbak lazázva, mint az én gyorsam, de akkor is mozgás!

Az összetevőkhöz még hozzájárult egy új kütyü. Sikerült venni egy garmin etrex 20-as GPS-t, ami nagyon sokban segített ma végkép az eredmény elérésében. Még csak ismerkedem az eszközzel, de mindennap újabb pozitív oldalát ismerem meg a kütyünek. Ja és elkezdtünk vele geoládázni is, ami külön még jó móka.

És hát a legfontosabb hogy a bringa is kicsit átalakult. Megkapta a szokásos télis szerviz pakkot, új fogas sor, új lánc, illetve upgradeltem a középcsapágyat, mert a tavalyi Szívás megölte. Ezen kívül fejlesztettem rá előre egy rocket ront, hátul természetesen maradt a ”tünde gumi” (Huchinson piranha) és lecseréltem az eredeti 8 éves deor hidra tárcsa féket, és kapott egy vadállat SLX-et, ami gyakorlatilag ég és föld, pláne hogy egy újas, így stabilabb a kormányfogásom. Illetve még váltókar szett is cserélődött.

Szóval ezek voltak a hosszú előzmények, most nézzük magát az eseményt.

 

Bakonyi betyár

A Szilvást egy héttel megelőzte a Bakony marci. Nagyon vártam ezt is. Szép kíméletesen csináltam. Felmásztam nyugiba a Kőrisre, majd lefele, beadtam amit a hidegben mertem, aztán fel a Királykapuhoz, amely emelkedő most végre a régi formáját hozta, és nagyon éreztem. Sőt a környezetem mezőnyét sem hagytam, hogy elinaljon tőlem, így nagyon jót mentem. Adtam fél órát a tavalyimnak, de jött a fekete leves a 2012-es 10 perccel vert. Mindenesetre ez jó előjel volt a Szilvás előtt.

 

A Szilvás!

És akkor jöjjön a verseny. Már szerdán átszereltem a bringán amit a Bakony után kellett. Roket előre, Tünde hátra, bíztam hogy megfelelően száraz lesz ehhez a combohoz. Felraktam végre az új sort és a láncot.

Szombaton Pestről 30fokban indultunk el, sőt még Egerből is, Bélapátfalván szakadó eső 18 fok. Szerencsére Szilváson okébb volt az idő, így sétáltunk is egy nagyot a völgyben, ahol a babakocsivá átalakított utánfutónk, turisztikai látványossággá vált. Este aztán vissza Bélapátfalvára, ahol a kedvenc occsó éttermünkben éppen buli készült és nem volt már kaja, így Ágival visszamentünk Szilvásra, ahol a Szalajka étteremben életem egyik legfinomabb vacsoráját sikerült magamévá tennem. És most még a zsemlekocka is belement a levesbe, illetve a rizs, sült krumpli sem maradt a tányéron, a füstölt csülökkel és gomolyával töltött, sertés oldalas mellett. Valami isteni volt, főleg a hozzákért vegyes savanyúsággal. Ezek után aztán vissza Bélapátfalvára, ahol még GPS belövés stb.

Reggel negyed 5-kor az eső kopogására ébredtem, szürke ég mellett. Fél 6-ra abba is maradt. A reményeim elvesztek, a gumi combó kicsinál, a tünde úgy fog forogni a sárban mintha ónos esőben próbálnák sétálni. De nem így lett.

Mire Szilvásra átértünk már a nap is előbukkant néha, a rajt előtti egészségügyi sétánál meg egyenesen kiderült, hogy nem kell aláöltöző a mez alá. Pedig a vesém, na meg a barátságos kis kövecském benne szokta követelni.

A verseny

10:15-kor sípszó riasztott fel bennünket, épp a Törökbálinti Villásfarkú különítménnyel való beszélgetésből. Majd szép lassan megindultunk. Másfél perc alatt a rajtvonalat is elértük, és 2:45-kor már a kapun is kigördültünk, ez sem nagyon ment még ilyen gyorsan. Ági picit előttem ment, de az első elágnál elmentem mellette, és búcsút is intett nekem. Próbáltam egy darabig együtt mozogni a villásfarkúakkal, de mivel én a saját futamomat mentem, nem kívántam magam egyből más tempójával megdögleszteni. Szép lassan kezdtem a betonos mászást, 9-10-es tempókkal. Már egy jó kilométer óta másztunk amikor 3 dolog is feltűnt.

1 nem előznek le, csak én előzök s ráadásul a mezőnnyel haladok.

2, a pulzus mérő szerint 145-150-es pulzusom van nekem felfelé.

 3, a GPS nem azt mutatja amit kéne, hanem légvonalban a rajtpontot, mintha át sem haladtam volna. Próbáltam menetközben szórakozni, hogy valahogy előcsiholjam belőle amit szeretnék, ami végül 4 kili környékén sikerült. Végre láttam az általam beírt következő pont útvonaltávolságát. Laikusnak ez lehet nem jelent semmit, de nekem, aki tájfutó voltam, tájbringázom, és állandóan térképeket nézek, mi jöhet számításba ez a legfontosabb adat volt a verseny alatt. Ebből mindig eltudtam dönteni mit is lehet megpróbálni.

 A lényeg hogy mind e közben, kerülgetve a sporikat sikerült felérni a beton végéhez. Éreztem, hogy egészen jól érzem magam, bemelegedtem, megy a bringa így megpróbáltam a meredeket is bemászni, végül aztán fejben leszálltam a felénél, és feltoltam a gépet. Mentem egy darabig a gerincen gyalog, egy kollega filózott hogy felszálljon a gépre. Láttam hogy halad, holott őt épp az előbb nyomtam le a betonon. Megpróbáltam. Belockolva, kistányéron elkezdtem mászni a rövid táv talán leghúzósabb 700m-én. Mindenki tolta körülöttem, a legtöbben arrébb mentek, sokan dobtak egy - egy jó szót, de a legjobb a kaptató vége volt, amikor előttem egy 8-10-es grupettó tologatta a gépet, és várható volt hogy  a kiérkezésénél valamelyik elém kerül. Szóltam finoman, hogy a balon azért én még haladnék, amikor hátulról több toló srác is előre kiáltott „A balt hagyjátok szabadon neki, mert ő halad!” Az önbizalmam az egekbe ugrott, pláne hogy jött egy jó kis lefelé, ahol aztán elengedtem a paripát. Száguldottam mint a meszes, beadtam a köveket, a kanyarokat, aki előttem volt azokat mindig a rosszabbik ágon szépen lekerültem, aki  mellett elmentem szinte mindegyiktől hallottam egy jó szót. Persze eddigre elgondolkoztam, hogy vajon mikor fog az előbbi vitézkedésem majd visszapofozni, de nem érdekelt mentem, haladtam és előztem - előztem és előzte. A fennsíki murván megláttam egy virágot, szépen megközelítettem, Marcsi volt az aki egy rövid időre be is állt mögém. Ezen a murván is adtam neki. Aztán jött egy sáros rész, a tünde nem szerette, de nem álltam meg lendületben voltam minden sáron minden pocsolyán keresztül, aki előttem volt az mind mögém került, ha megláttam egy újabb sporit a nyomába ugrottam, amíg el nem mentem mellette. Az első visszaelőzés a betonon történt lefelében, ne nem azért mert lassan mentem, csak egymás után két csávó is szembe kavargott a pályán, és hogy megkérdezzem mi van, kissé lassítottam. Egy DH-s gyerek elém is került, illetve egy idősebb főszer aki a beton nagy részén előttem is ment, annyira nem voltam gyors hogy kockáztassak egy felütést így nyugton maradtam, bár a bugi a lábamban elé akart menni. Aztán a frissítő előtt egy kilivel elkerültem egy simább részen, majd 100m múlva a DH-sis mögém került.

A frissítőn megálltam, na nem mintha nagyon kellett volna, csak úgy éreztem óvatos duhajnak kell lenni. 3 pohár izó, egy fél banán, két zselécukorka, és egy szelet nápolyit toltam magamba csak úgy biztonság kedvéért. plusz egy zselét, csak hogy biztosan feltudjak mászni majd a kövesen. Közben az egyik 29-es ami idegesített már korábban frissítés nélkül visszaelőzött. Bringa fel irány tovább a betonon. Szépen megjött az erő haladtam, előzgettem, aztán az olasz kapu előtt egy 4-es vonatnak lettem az egyik kocsija, de nem sokáig. Az Olasz kapu utáni balos köves fölfelében búcsút intettem a vonatnak, elhúztam mint aki nitrót fingot. Újabb spori előttem utána vetettem magam. A kanyargós erdei úton szépen utolértem a tagot, akit amint leelőztem megláttam hogy egy konkrét vonat megy előttem kb 100m-el az élen az én kis 29-es barátom. Na nehogy már, megint csúffá tegyenek, mint egy hete a Bakonyban. Jött a köves fölfele a vonat segge meg is lett, majd a közepe is, de a 29 bár közeledett ő ment elől, és megtörtént a gond, átbukott az utsó felfelén. Na ezek után félre tettem minden eddigi óvatoskodásomat, neki estem a lejtőnek. Toltam ami a csövön kifér, beugrottam az összes követ sziklát amit lehetett. Nagytányér kónuszon toltam neki. Ő is, de közeledtem, jó lenne a katlan előtt megfogni, mert ha ő megy le előbb a biggel akkor sokkal esélyesebb. 4 lány kavart be elém 3-at a dózeren letettem, egyet a föld úton. Aztán jött a katlan előtti nyomvályú, és már csak 3 m-re voltam a 29-estől, amikor fennakadtam, de ő is, roller, de rossz nyomban voltam mire kievickéltem az egyik kislány visszaelőzött, ráadásul a 29 és én köztem így 3-an is leledztek a kislány aki jól adta a lefelét, még egy csóka akivel megint nem volt gond, meg egy harmadik akinek viszont nagyon nem ment a katlan. Végül az előttem lévő kettő egy rossz mozdulatnál kielőzte, így elém került be mr majré. Aminek meg is lett a vége. Mivel ő sem volt kicsi nem mindent láttam tőle, így sikerült lecsúsznom a nyomról, és ahogyan megpróbáltam visszaevickélni, sikerült megakasztani az első kereket, majd az SPD-vel a gépet, és forogtunk is át a kormányon a bringa meg velem, mint Bornemissza tüzes kereke. Jött egy srác, elengedtem hogy egyáltalán fel tudjak állni, nem akartam kiszúrni a következő lánnyal és beengedtem elém. Nem ment túl lassan, de lassabban mint szerettem volna, de így is a katlanban mögötte kellett maradnom, na de ahogyan kiértünk indult az ereszd el a hajamat. Toltam neki a rázatón ahogy csak bírtam. Volt hogy 40cm is lukakat sziklákat ugrottam be, csak ne üssem fel a kereket. A majrés csávót sikerült lenyomni, aztán egy újabb mögé szorultam be, végül ez is meg volt, a kezem zsibbad, szétráz ez a szar, de menni kell. Utolértem az egyik kiscsajt megvan elmentem, a másikat is de ezt nem tudom lekerülni, katona síroknál végre sikerült egy másik kolleginájával együtt. Toltam amit csak lehet, sajnos a 29 nem lesz meg, aztán 3 kilivel a vége előtt felbukkant egy 4-es vonat 2. embereként. Előttem 300m-el, ennyi kellett. Amit még bírtam kisajtoltam a technikából, túl sokan tolják felütött kerékkel lefelé, nem akarok sors társ lenni, amit lehet kiugrok, vagy befékezek. a Távolság csökken, sajnos a táv is vészesen. Ezek már az utolsó kanyarok, meg van a vonat vége! Nem mer a srác menni, de a többi sem, és bassza meg itt a vonat sín! Sík lesz, ez esélytelen, ráadásul van köztünk még 3 ember, mert bekevertek még vagy ketten oda. De tolom a mi kifér! A füvön végre eltudnék menni az egyik mellett, sikerül, a másik túl széles jön a rámpa, Kati szurkol, meg van a lefelé beadom a kanyart, most ezt lenyomom kanyarvételből, bassza meg faoszlop előttem!Majdnem bumm, ennek is lett 3 m előnye, utána befutó zóna, baszki tudja mit akarok, vizes a fű nem lehet vékonyan betolni, előttem marad ő is, meg a 29 is. Még két kanyar kellett volna a lefelében és én vagyok a vonat elején. Kurva 29 megint megfricskázott mint egy hete.

 De az időm 2:16, soha ilyen jó, remélem. Ádám külön köszönt visszaintek. Igen meg van, és adjatok még egy hegyet felfalom, élveztem nagyon jó volt. Anyám meg csak ennyit mond, hű de pontos vagy. „Azt mondtad fél egy és kereken akkor robogtál el előttünk.”

Ági egy óra múlva érkezik, a zsír új lánc elszakadt neki fent, a hegyen, szerencsére Seti meg egy másik sporttárs megcsinálta neki, na majd megtanítom a láncbontás és a patentszem művészetére.

Közben jönnek a középtávosok. Matri sehol, Luby az első aki az ismerősök közül megjön master2 1. hely, aztán jön Dósa Eszti, utána nem sokkal Matyi. 22. master 1 ben középtávon. Közvetlen utána Roni majd egy percel később Surán Móni is átfut előttem, hű az anyját de jót jött. Matri sehol, még mindig kezdünk kicsit aggódni, de aztán Katit megnyugtatom, hogy még Hornung Bandi sem jött át ő meg Csabival van egy szinten, és Matri meg Csabinál talán gyengébb. Ezután meg jön Bandi, aztán Tóni is, és végül Matri is befut. Ő annyira nem élvezte!

A lényeg hogy én viszont igen. Nem emlékszem valaha esett e ennyire jól maraton, nem emlékszem hogy valaha élveztem e volna ennyire, pedig nem egy versenyen indultam már életemben!

Egy valamit azonban remélek, hogy ez nem a vége hanem a kezdet, és motivációt ad arra hogy folytassam … Pedig eljött a fagyik, és legfőképpen a habzó nedük ideje!