Mi lett volna ha…

De ugye a „ha” nem játszik, az egy „állandó”, nem létező, fogalmatlan fogalom. Mivel több kollegám, is mint kiderült követi a sporttevékenységeimről írt beszámolókat, előre tisztázom, hogy vannak versenyek ahol van realitása annak, hogy az élen végezzek, és vannak versenyek ahol a cél az abszolút jól érezni magam, avagy szívatni magam amennyire lehet, és kihajtani magamból a végleteket, javítani az eddigi időeredményimen, vagy csak ott lenni és élvezni a tömegben vagy tömeg nélkül a gyönyörű tájakon való suhanást. A maratonok pedig ilyenek. Ugye nem vitás hogy a master 1 az egyik legkeményebb mezőny, ahol az 50%-ba beférek, akkor akkora király vagyok, hogy csak na. De a legfőbb cél, hogy kissé javítsak az eddigi időmön, na meg itt lehet igazán lemérni, hogy tavalyhoz képest hol vagyok, mert a pálya nagyjából ugyanaz, na jó az időjárás nem feltétlen.

Na és akkor mi is a helyzet a Balaton maratonnal? Először is ide még nem sikerült pihenten megérkeznem. Tavaly a saját versenyemet rendeztem előtte, idén meg Salzburgi sprinthétvégéből rándultam át Balatonfüredre. De ha már itt van a sarkon a derby, hát csak nem hagyhatom ki. Ráadásnak megszabtam azt a szabályt is, hogy nem nyírom ki magam mindenféle giga távval maratonokon, hanem maximum 50km-ig megyek el, márpedig a Balaton marci hosszútávja biza pont 50 kili a kiírás szerint, így adott volt, hogy hosszútávon álljak rajthoz.

A nem teljesen pihent lábakhoz még az is hozzátartozik, hogy volt szerencsém hétfőn montikat tesztelni, szám szerint kettőt. Az igazi cél az volt, hogy kipróbáljam milyen egy alu vagy karbon merev seggű 29, lévén olyanon még nem ültem. Na hát most sem. Mint kiderült sikerült egy 27,5-ös carbon bicót lenyúlnom a tesztflottából, amin kb. 1 km alatt éreztem, hogy úgy ülök rajta, mint majom a köszörű kövön. Nem is éreztem jól magam, bár az igaz, hogy maga a carbon váz csillapítása az szinte egy teleszkóppal ért fel érzetre, na meg játékos is volt a kanyarokban, de én köszönöm maradok a 29-es keréknél. Viszont amint visszavittem a szervizes srác a fenekem alá dugott végre egy merev 29-est… majdnem. Merevnek merev, 29 nek 29, csak éppen nem teljesen monti, merthogy ez egy pedelec volt. Na ezzel adtam az élvezetnek. Gyepáltam hogy mit tud az elektromos rásegítés. Azért amikor vigyorogva mész fel 20-as tempóval Füred Nagymezőre az azért ott van a szeren. Mondjuk ennek meg kivolt nyírva az első teleszkópja, és ütött a hátulja mint állat lefelében, de maga az élmény az király. Sokadik bringának a flottában azért elfogadnék egy ilyen e-bikot, tudnám mire használni, de csak sokadik gépnek.

Na de eljött a kedd, és akkor nézzük a Balaton marcit. Végre Helkát is magunkkal vittük mert a nagynénje és a nagypapája bevállalta, hogy ellesznek vele amíg mi Ágival versengünk. Boti meg maradt a mamánál. Így teljes nyugodtsággal próbálkoztunk bringázni. Ági 25 kilin én 50-en.

Már a rajt is vicces volt, vagy 10 percig aszalódtam a napon, közben megtapsoltunk mindenkit aki elrajtol majd a versenyen. Blazsó Marci, Burucki Szilárd Szalai Peti stb, volt és mostani magyar bajnokok sorakoztak az első sorban és a sok nagy név között, Ádám röhögve, de benyomta még az én nevemet is, ami természetesen, mint mindig most is nagyon jól esett. (Köszi Ádám)

A rajtnál aztán el is kezdődött a tolongás. Majd figyeltem, ahogy Fehér Csabi majdnem felkenődik a járdán egy villanyoszlop – kuka combóra. Az emelkedőkön aztán úgy belassultam, ahogyan nem szoktam. Először nem értettem mi a gond, nem vagyok bemelegedve vagy mi a manó, de úgy hagytak állva, ahogyan lehet. Mondjuk fent az erdőben majdnem fekve is hagytak, mert egy szarvas a hátam mögött rongyolt át a mezőnyön, majdnem engem csapva meg, de megúsztuk. És ahogy sejtettem lefele meg úgy ment a gép mint a veszett. Itt volt a kutya elásva. nem full merev brainnel megyek, de lehet valahogy kéne még bele fújni. És ez az egyes kiengedés, már azt teszi hogy izomból elcsavarom a hátulját, ami így elvesz egy halom energiát. De hát ez van, lefele meg megy mint az állat, meg síkon is. Így aztán a pálya elejét megpróbáltam így. Úgy éreztem lassabb vagyok mint egy éve, pedig a cél az volt hogy Mets Miki tavalyi idejét a 2:52 hozzam idén. Abból is gondoltam, hogy lassabb vagyok, hogy vagy másfél kilométerrel korábban jött meg a rövid táv első Fülöp Ádi, mint tavaly. Na jó az az emelkedő ahol elment nagyon nem esett jól, de tudtam, utána jön a hosszú száguldás lefele a frissítőhöz, ahol tavaly nem frissítettem, de idén fogok. Ráadásnak azon az úton ment le amit Böbci pár évvel ezelőtti versenyéről elég jól ismertem, így aztán lehetett robogni a frissítőig. Ott gyorsan megpróbáltam hozzájutni izohoz, ami sikerült is, majd bringára fel, és irány a hosszú sík.

Itt utolértem Hajtány Szlivit, meg egy Mediteches lányt, aki aztán végig a környékemen maradt. Én lefelé mentem jobban ő természetesen felfelé. Huh de élveztem ezt a száguldós részt. Majd a Nagymezőről irány ismét a hegyek. Itt aztán úgy belassultam, mint akire horgonyt vetettek. Meguntam egy idő után, és az elválasztó után leugrottam a gépről és behúztam a braint. Na így már bírtam menni felfelé! A bánya melletti meredekkel azért nem próbálkoztam meg, nehogy technikai gond legyen belőle. Szépen feltoltam, majd vissza gépre és gyorsan betakarítottam a Recsek-hegy aljáig, akik az előző toláskor leelőztek. Jött a Recsek-hegyi emelkedő. Csak szép finoman. Nem érdekel ha beszól Böbe a kolompja mellől, amilyen állapotba vagyok nem fogok csak arra, hogy bebizonyítsam fel lehet ott tekerni, energiát pocsékolni, ezért a végét megtoltam. Majd visszapattantam és megint visszaelőztem mindenkit, aki a tolás közben lehagyott. Újabb hullámok, majd egy hosszabb fel után, egy számomra új ösvényen ereszkedtünk le Hidegkútra, a második frissítőhöz. Természetesen izo itt is jött, bár rohadt nehezen fértem hozzá, mert a sporttársak nem kicsit állták el az asztalt. Majd gyors brain lazítás, mondván innen már durva felfele nincsen. Szerencsémre az összes defekt veszélyes szakaszt túléltem, csak egyszer csúsztam le a bakhátról, de kezdett szépen mozogni a lábam. Egy ILB-s sráccal kerülgettük egymást. Felfele elment, lefele meg technikáson visszahoztam. Aztán éreztem, hogy az erő a túl oldalon van, így elkezdtem morfondírozni hol érdemes zselét bevenni. Tudtam még, hogy van egy kegyetlen feltolás, így azelőtt felesleges. De ott aztán bevettem, és a lefelére már teljes koncentrációval, felspannolt izmokkal érkeztem. Így aztán az utolsó hullámot már könnyen teljesítettem, majd, elkezdődött a végtelen száguldás. Ami a csövön kifér. ILB-s havert meg még vagy másik 4 srácot a dózer előtt megfogtam, majd a dózeren ezerrel. Jött az utsó frissítő, itt bizony nem állok meg, de nyújtják a vizet meg az izót, így el is kaptam egyet, 30-as tempónál a fele rám fröccsent, de azért pont annyit megittam amennyi kellett. Innen aztán küldtem amit tudtam. Végre megláttam Szilvit meg egy másik srácot. Pont a meredek visszafordítónál tudtam elmenni mellettük. Gyorsan kistányérra raktam, és elindultam a rövid felfelén, hogy Szilvit ne akadályozzam, meg nehogy visszakerüljön elém, mert lefele jobban megyek. És ekkor, érzem hogy… aztán reccs, patt, lánc beakadva himbálódzik, két külön véggel. Megemlítettem némi ősi szakmát, a japán gyártó cég szüleivel és felmenőivel közösen. Majd átgondoltam, hogy 4 kilivel a vége előtt elkezdjek e szerelni, vagy roller. Utóbbit választottam mert emlékem szerint innen szinte végig lefele. Sajnos csak szinte. Pár helyen bele kellett tolni, és sokan vissza is előztek, de a vicc hogy még így is előztem a lefelében. Végül aztán nagylendületű rollerezéssel sikerült beérni a célba. Persze Ádám ismét ódákat zengett rólam, pláne amikor észrevette, hogy 50-en mentem. Az lett volna még érdekes, ha észreveszi, hogy lánc nélkül érkezem. De ne legyek tellhetetlen, Ádám a legjobb spiker szerintem a szakmában van stílusa, mindenkit bemond aki megjön, ha véletlen nem, akkor elnézést is kér tőle. Imádom, adja a hangulatot. Nélküle nem ugyanaz egy maraton.

Idő 3:00:12 vagy valami ilyesmi, egy perccel jobb mint tavaly. Ha nem szakad le a láncom meg lett volna MM ideje, mert Szivi 2:54-et ment és szerintem még onnan adtam volna neki 2 percet. De a „ha” a „volna” nem indultak a derbyn, csak a láncszakadás.

És most itt ülök a kanapén, egy nappal a derby után, a derekam fáj, semmim nem működik, a hétvégén pedig K3, ráadásul Köllöd Robival, akivel még hajtani is kell, úgyhogy holnap el is megyek átmozgatni. a hétvégén meg a Tonna és a Gizda belecsap a lecsóba!