2018. szeptember 24., hétfő

Bronzkor


Az elmúlt hetek nem túl motiváló eseményei után, a Nagybányai hosszútáv azért egész jó lökést adott, ráadásnak a bringázás is jól ment az elmúlt két hétben, és úgy tűnt talán valami beindult az iskolával együtt. Ráadásnak a héten még az is kiderült, hogy Matrival végül tudunk váltózni, így életemben másodszor eltudtam indulni a Váltó OB-n, és egy olyan váltótárssal akivel talán még labdába is rúghatok! Így motiváló tényezőnek tökéletes volt. Minden jól ment csütörtök estig!

Csütörtökön DÖK nap volt a suliban, ahol egy jó paprikás krumplit főztem az osztállyal, az hogy itt szívtam be sok füstöt, vagy egyszerűen a többféle házi kolbász okozta, vagy megsütött a nap nem tudni. A lényeg hogy hazaérve még eltéptem egyet bringázni, egy jó eséssel fűszerezve, majd estére valami megváltozott. Hányinger, fejfájás, hátfájás, vese besajdulás, és semmilyen folyadék nem csúszott. Ez olyannyira sikerült, hogy este a kanapéról is nehéz volt elvánszorognom a tusig. Bár a tus jól esett, de azért miután ágyba kerültem sem volt jobb, ráadásnak 3 környékén fel is ébredtem és lehetetlen volt visszaaludnom, így a tanári kiránduláson már olyan voltam mint a mosott sz@r vagy mint egy durván Szigetelő másnapos fesztivál arc. Estére aztán kezdtem rendbe jönni. De azért a levegőtlen vagy füstös helyek igen csak zavaróak voltak. Este még a kölkök inhalátorát is elkértem, hogyha esetleg a tüdőm van tele valami szutyokkal, akkor az kijöjjön! 




A szombat hajnali indulás persze nem esett jól, de viszonylag értelmes időben sikerült Ostorosra érni, így mindenre volt idő, pl megszakérteni a rendezőség problémáit. A jó úttörő ott segít ahol tud, így amit kértek azt megpróbáltam megsegíteni, de mivel ezek általában a váltóval voltak kapcsolatosak, ezért Ágit Katit és Debnár Zsut kértem meg a feladatok elvégzésére nehogy véletlenül kompromittálódjak a versennyel kapcsolatban.



Sprint

Az armageddon közben megszelídült, hogy 11:12-kor elkezdje ontani a levegőből olykor az égi áldást. Én 22-re rajtoltam egy számomra egész jónak ígérkező pályán. 5 kili 110 szint azért az tekerhető még nekem is. Na ez csak annyira sikerült hogy 225m szint lett benne ami viszont már nekem eléggé a haggyuk kategória. Na de ez volt a legkisebb gond. Kapásból a rajtután átzúztunk egy egykori TSZ lerakaton, ami meglepett, majd sikerült felmászni az első emelkedőre. ahol már is szembesültem vele, hogy a térképben vannak kisebb hibák. Álltam is vagy 10mp-ig egy útkeresztben „Mi van?” kérdéssel az arcomon. Aztán a várhatóan jó irányba vettem magam, ahol egy mély völgybe estem le, ahol a majdnem dózernek jelölt úton egy olyan lereszt vízmosás volt, hogy mindent mertem csak nyeregben marani nem. Kiérve a völgy mélyéről, végre a szőlők között értelmes úton tudtam tekerni, amikor megláttam Matrit szembe száguldani. Tudtam, hogy a jelleghatáron kell bemenni, az orrom előtt behúzott én utána. Az út kanyarból kapásból lejött, hogy két úttal vagyunk lejjebb, de innen is oda lehetne jutni, csak azt nem tudtam kiolvasni hogy összeér vagy nem. Háát nem. Matri ekkor már vagy 20 perce kergette ugyanazt a pontot, visszamenve én egyből azonosítva a helyet, mondtam hogy nyugi csak az erdő helyett szőlő van. Az egyik utat egy busz a jó utat meg egy szuzuki állta el, de végül meglett a pont. 12 perc az első átmenetre, na az minden csak nem sprint. Sebaj ez megint nem lesz az én versenyem, de legalább innen egy el nem rontható átmenet jön. Hosszan nyomni lefele, majd ballra be. Ez ment is csak úgy száguldottam le, vártam a jobbról jövő utat, majd a balrólt, de nem jöttek, már másztam fel az ellenoldalon… amikor szembesültem vele, lehet elmentem? Vissza, sehol semmi. végül valami etvaszt találtam, de az meg egy magasleshez vezetett, de ott sincs semmi. Vissza menve a dózerra érkezett Hidy. Hú akkor hoztam egy laza 4 percet rajta. Ő jobban elszúrta az egyest mint én. Mivel sehol semmi, így felmentünk az útkeresztig a minden mindegy alapon, és valami kis ösvénylenyomaton húztunk be a kettesre. Zoli mögöttem. Épp mondani akartam ha ezeket a hibákat mi így megesszük, vajon a többiek akik nem rendelkeznek ennyi tájékozódási rutinnal mint mi? Na ez valszeg Zolinak is eszébe jutott, mert a felfelében úgy hagyott ott mint annak rendje a 3-asra menet. És mivel az zsákutca volt, már többet nem is láttam. Ráadásnak az 5-ön csúnyán túl menve, a 6 nál már kedvem sem volt semmihez, pláne hogy jött a 7-41. Simán megvolt most nem szívat meg. Közben az eső átváltott szitáló szétáztató verzióra. És a race king hátsó gumi nem tisztult, így a 41-ről ki nem tudtam visszaszállni a bringára, és felkellett tolnom a lejtőig, hogy visszaülhessek. Mire célba értem Hidy a 4 perc hátrányból 3 perc előnyt csinált, de Kornél, sőt Kovács Zoli is bőven megvert, igaz mindegyik korábban indult, és én a 41-ről 4 percet toltam felfelé amelyik átmeneten ők két és felet mentek! Ágoston meg szinte első rajttal ment egy 28-at ami reális is volt. 


Arra jó volt a délelőtt hogy rájöjjünk a jelszó, hogy ne bízz a térképben. Ráadásnak úgy rákezdett az eső, hogy többen megkeretek mint szakágvezetést, ne engedjük a délutáni váltó lebonyolítását. Én inkább megoldást kerestem. A rendezők is. Az alap szitu, hogy a szőlősrészbe nem szabad bevinni a versenyt. Mint kiderült a B kör az konkrétan a szőlőben menne. A végső megoldás az lett, hogy az A kör mellett csinálnak egy B-t is ugyanott, ahogy normál esetben is kellett volna. Így a sarat legalább nagyrészt sikerült elkerülni.



Váltó OB

Matrit mivel sikerült megfűzni így végre én is indulhattam OB váltóban, lévén hogy bátyó a háromszoros nagypapa, elmúlt már 40! Nyilván nézegettem a váltó összeállításokat előre. A legesélyesebbek nyilván Süti és Cica voltak az OB címre, úgy mint évek óta. Utánuk viszont nyitott volt a kérdés, és egyértelmű volt, hogy mi is beszámítunk az esélyesek közé, Anka-Szundesz mellett, de a Csonti – Kárpáti Gabi páros sem volt éppen gyenge, mint ahogy Orsi-Annával is kellet számolni. Az egy másik kérdés hogy végül a SAS váltó kikérte a napi versenyengedélyt, így őket sem szabadott leírni. Ha OB címekről van szó. Maga a verseny egyértelmű, hogy László-Ádám párosé, az lenne meglepő ha valaki 2 körig együtt maradna velük. Egy körig sem sikerült.

A tömegrajtot Matri vitte el. Én kb 18-22 perc közé vártam őket, majd László megérkezése után hamarosan felbukkant Cica, aztán Szundesz, Csabi, majd utána Matri. Így Anka pár másodperc előnnyel startolt ki, míg előttem Vivi kezdett mászni, akit a betonon le is raktam. Itt jegyzem meg, ha ez egy sprint terepen volna ami sík és tényleg igazi sebességet lehet produkálni, akkor nyilván más a szitu, így hogy kapásból felvettünk vagy 50 szintet én akkora hátránnyal indultam, hogy csak na. Még egyszer a távolban láttam Sütit és Ankát elhúzni, de aztán légüres térben mozogtam. Próbáltam tartani a tempót és haladni amennyire csak lehet. Azt láttam, hogy van valami olyan rész amit nem fogok szeretni, mert az tuti szűk lesz. Így is lett egy utolsó utáni bozótos vette kezdetét, amin se én se a bringa nem fért át, de valahogy átgabalyodtunk. Így ránézésre ha valaki elmegy mellettem azt észre kellett volna vennem. Ezért is lepődtem meg, hogy amikor épp egy löszfal tetején álltam alattam megláttam valakit. Teljes ledöbbenésemre Anka ott állt alattam. Gyorsan lehajítottam a bringát én meg seggféken utána, majd üldözőbe vettem az amazont. De csak nem közeledtem. A gát végén ő is észre vett, és rákapcsolt, el is tűnt előem. Majd jött egy nyomvájús szutyok, amin nehezen keveregtem át, de gondoltam Anka elment de egy percnél több előnye nem lehet. Majd a betonon egy újabb bringás előttem, mi? Hogyan? Anka volt az, kiderült elesett az ösvényen és ezeken a keze miatt még nemtud haladni. Ott nyomtam mögötte, és a befutó ponton kb 30m volt köztünk, ráadásnak ő tolta a hídig, én tekertem. Az más kérdés hogy én fennakadtam a hídon. De a lényeg hogy alig 30-40m előnnyel váltottak. Így Matri megint Szundesszel csatázhatott. Én elmentem egy Zseléért mert ha ez így alakul, ahhoz kell. Egész megnyugtató előnnyel mentek ki a srácok, mert vagy jó 2-3 perc múlva érkezett a következő OB váltó. Csak MM-ék tolakodtak be Ágostonnal de ők ebben a csatában nem játszottak.
László ismét űridővel érkezett, de ezzel nem kellett foglalkoznunk, majd pár perc múlva Cica feje bukkant ki, így tudatva, hogy a bajnoki címet ha nem hibáznak megvédik. A mi srácaink nem akartak jönni, pedig már a zselé is pörgött bennem, majd felbukkant Szundesz, mögötte kb. 40m-rel Matri. Na onnan folytatjuk ahol abbahagytuk. Anka mint az őrült ugrott neki a felfelének és a karbon bringa a vaságyastul 20 kilós lányt el is tüntette a szemem előle, de egy életem egy halálom nem adom fel utána zúztam. Hogy ne tépjek láncot visszatettem kicsire, na erre leesett. Bele kellett tolnom a fefelébe, tudtam ezt nem hozom vissza Ankán ha nem hibázik. Éreztem, hogy az erőm sincs már a toppon, de hajtottam a mi csak a csövön kifér, hátha meglátom a leányzót, de sehol nem volt, így icipicit visszavéve, nyomtam tovább végig a távolt pásztázva, hogy sem előttem sem mögöttem nem bukkanik e fel valaki, de nem bukkant. A bozótos végén bíztam, hogy ismét meglátom az Amazont de sehol nem volt, de a pont sem. Én nem láttam, de mivel senki nem panaszkodott így meg kellett lennie. Meg is volt egy olyan úton, ami csak a térképen nem szerepelt, de mindegy eddig is mindenki megtalálta ez nem oszt nem szoroz. Mivel Ankát a gáton sem láttam így inkább hátra figyeltem a gáton, hogy nem e bukkanik fel valaki, de sehol senki, azért nagy tempóval mentem az utolsó előttire, ahonnan visszatekerve a célhoz vezető útra sem láttam meg senkit, így nyugodt lehettem. Azért a betonon hátranéztem nehogy meglepjen valaki de sehol senki. Ráadásnak majdnem elmentem a befutó mellett. Majd felmászva a hídról szép nyugodtan, Matri hangos ordibálásával bíztatva buktam fel a befutó töltésére, és értem célba. Mind a két időm 26:08 volt. Megnézve Ankával, kiderült hogy az egyesre másfél percet adott, a 6-ra amit nem találtam 1 percet. Pont amennyit benne hagytam azzal, hogy láncleesés meg pont nemtalálás. a többire egyformákat mentünk, sőt párszor én is voltam jobb, úgyhogy akár meccs is lehetett volna a végén, de elmaradt. Sebaj jó ez így. Életem első felnőt Tájkerékpáros országos Bajnoki érme. Ezért érdemes volt. Ráadásul a bátyámmal közösen. 


Estére visszatért belém a betegség, kezdtem megint rosszabbul lenni, pláne hogy a vacsorát egy dögmeleg puccos helyen fogyasztottuk, ráadásnak nekem a pizza sem nagyon jött be. De pl nem tudtam inni, mint ahogy egész szombaton enni sem.



POB

Vasárnap éreztem, hogy valahogy a mai napot nem nekem találták ki. Olyan fásult voltam mint régen nem. Ráadásnak a rajt adta, hogy kapásból vagy 70m szinttel fogunk kezdeni. Az más kérdés, hogy az egyesre bele is futottam egy frankó térkép hibába ami vagy egy percemet vitt el, de túltéve magam rajta a túrázás fázisba léptem. Csodálkoztam is hogy Kornél nem csapott hátba, hanem ezt én tettem meg Rolival. A pontbegyűjtő innen kezdődött, bár nagy varia nem volt benne. Kb. azt kellett figyelni hogy ne hagyj ki semmit. De tök sorrendbe jöttek a dolgok. A 2-re volt benne legalább útvonalválasztás, én a picit hosszabb de talán eső után tekerhetőbb útvonalat választottam. Roli mögöttem bukkant ki de mást nem láttam, na meg még Szundi Ati megjelent. De aztán ő sem jött. A szőlőben lefelé aztán helyenként nem értettem mi van, így ott meg is álltam ekkor jött Szundesz akivel leródeóztunk az aljára, igaz jobb lett volna, ha én megyek elől, mert nekem lassú volt lefelé. Hiába ő tájfutó. Leérve egy furcsa útkeresztbe futottunk, amin elég hamar kapcsoltam, hogy Ati rossz fele megy így meg is fordultam, de azon meglepődtem, hogy volt mellettem egy pont. Megnézve az enyém volt. Na jó nem értem rá azon filózni, hogy ezt hogyan, csak nyomultam tovább neki a gázlónak és a meredeknek. Felsikerült rajta tekerni, majd fogni a következőt, és onnan fel a betonra. 

Visszanézve láttam, hogy valaki jön utánam vagy 400m-rel, vagy Kornél vagy Zoli. Próbáltam menekülni és nézni miben tudnak fenn akadni, mit lehet behibázni, hát volt mit pláne a térkép miatt. De a legnagyobb hátast akkor dobtam, amikor a 6 perccel előttem induló Kárpáti Gabi zúz velem szemben le. Akkor mégsem vagyok olyan rossz? Na jó felérve a fordítóra már Zoli és Kornél lihegett alattam, akkor jó sem vagyok. Na akkor kockáztassunk, lezúztam alattam az úton be a borókába, át mindenen valami csapáson és a tónál voltam, pedig nem oda igyekeztem. Rá az előtte napi szutyok ösvényre, aztán megjött Zoli majd Kornél. A lösz falon együtt dobtuk le a 3 bringát. Majd a gáton Zoli már el is lépett, majd Kornél is kielőzött, igaz ő a nyiladékon fenn akadt, de aztán tolásba váltott mindegyőnk. Zoli ért fel először majd Kornél. Mire visszaértem a tóhoz mind a kettő már a másik oldalon mászott felfelé. Ez van idén nem én vagyok a top favorit. Innen nem is kapkodtam, de azért haladtam hátha nem tudja azt a kb. 3 percet visszaadni Gabi amennyivel nem volt előttem az előbb. Célba érve kiderült, hogy 4mp maradt az előnyömből. De mindegy ,mert majd jön Ágoston, na de hol is van? Aztán egyszer csak megjött. És bizony ez szoros lehet, de végül kiderült, hogy jócskán elmaradt. 


Így egy újabb bronz tulajdonosa lettem. Idén sokadszorra. ez egy ilyen év. És mégis azt kell mondjam, hogy bár idén eddig egy tájbringaversenyt sikerült csak nyernem, és egy MK-t sem, és esélyem sincs az összetettre, mégis ez egy jó év lett már most. Két OB harmadik hely, igaz a márciusin nekem sok közöm ahhoz nem volt, csak a helyzet hozta, de akkor is, ha nincs ellenfél, akkor ez lesz. Itt viszont volt. Mióta tudom hogy idén nem én rendezem a váltó OB-t erre gyúrtam hogy Matrival indulhassak. Sőt már évekkel ez előtt is mondtam egyszer Csabinak, hogy 2018-ban nem akarom én rendezni a váltót mert Matri 40 lesz és végre indulhatunk. Mondjuk azt nem hittem, hogy az egykori nevelő egyesületem színeiben hozom el ezt a bronzot, de a legutóbbi junior kori OB bronzomkor is még a VHS tagja voltam.

Most pedig fáj mindenem. Valami hörög bennem, a lábamból kiszedett 2cm-is tövis helye nem kicsit fáj, meg gyulladt, élvezet. De majd a hétvégi wellness továbbképzésen kipihenem magam!

2018. szeptember 13., csütörtök

Nagybányai kiruccanás


Ha Mk szempontból nézem ezt a hétvégét, akkor maradjunk annyiban utolsó utáni esély, ha az éves értékelést tekintem. De Nagybányát nem szabad így nézni. A tavalyi év legemlékezetesebb rendezvénye volt, és itt azt kell mondjam volt verseny is, de nem azért, hanem Totyi ,ahogy a helyiek hívják, vendégszeretete miatt. Olyan helyeken jártunk, ahova nem jutottunk volna el nélküle. Nem véletlen, hogy Áginak ez az egy verseny volt nagybetűkkel beírva a naptárába. És előre mondom az idei is igencsak jól alakult.

A pénteki indulás sok kavarással, de végül sikeres volt. És bár az út jelentős részét dugóban tettük meg, lévén hogy a magyar autópálya hálózat sok sebből vérzik és ezek között az M3 gyakorlatilag halálos ágyán fetreng, hiszen lehetetlen rajta a közlekedés Pest és Hatvan között, de azért egy laza 6-7 órás út után meg is érkeztünk a szokásos sportszállóra, ahol természetesen Zoli a szokásos rekesz sör pálinka kombóval várt bennünket. Meg is kóstoltuk, lévén másnap bőven voltidőnk kipihenni, hiszen csak késő délután volt rajt. Az egy más kérdés, hogy a Nagybányára tervezett kiruccanás, amikor még 11-kor a magyarok nagy része ágyban fetrengett, ismét elmaradt, de Zoli kárpótolt minket később valami egészen mással.

A sprint egy városinak tűnő sprint volt, bár az aszfalt utakon, a fully rendesen dolgozott, hát a román építési minőség nyilván hagy kivetnivalót maga után. A pálya eleje, kifejezetten gyors pörgős bár hosszúátmenetes rész volt. Néha olyan érzésem volt, mintha Velencei házfalak között mennék futás helyett bringával. Ráadásnak mivel Hidy előttem indult 4 perccel, és jó párszor összefutottunk, ezért úgy tűnt talán egy tempóban haladunk. 


A pálya középső szegmense nem az én részem volt. Másztunk másztunk és másztunk. Csak mint a múlt héten. Felvettük 3 átmenetben a pálya szintjét, és nem akárhogy. Mint kiderült mászni még szinte hasonló tempóban másztunk, de a visszautakon Hidy jobban ment. Ezt éreztem is, hogy nem lehetünk már együtt, és ez látszik is az időeredményeken. a mászás idén sem az én pályám. Ezt el kell fogadnom. De a fekete leves csak ezután jött. Fogva a 41-es pontot, elértem a pálya csúcs magasságát. Innen jöhetett a lefele száguldás. Aha, csaj az út, amit kinéztem igen távol állt a jelölésétől, tele kigördülő kövekkel, amikkel nem tudtam mit kezdeni, így békaügetésben haladtam lefele, miközben Jankó Tamás is felért rám, reflexből fordultam is le arra amerre kinéztem, azt hittem Tamás mögöttem jön, és a kisösvényre előbb akartam rámenni mint ő. A kisösvény közelében lelassítottam, de… „Mi van, hol az ösvény, ja ott, de miért van itt egy kerítés?” Ja hogy rajta van a térképen. akkor ez most áthatolható vagy nem? Van e a másik végén valami, és az Erdélyi, ló méretű, emberevő juhászkutyák a kerítés mögött tanyáznak e. Osztottam szoroztam, ezt besz..ptam. Na jó akkor vissza, és az 5-ön keresztül irány a 8. Aha, csak az az út maga volt a rémálom gördülő kövek, mindenhol, haladhatatlan lejtő, ketten ültünk a bringán én és a Majré. De ezen is túl lettem, és végre a betonon nyomulhattam lefele, míg nem egy olyan derékszög lett az úton, ahol majdnem matricaként végeztem egy házfalon. De a 8 meglett, Tamás sehol, irány a befutó, cél. Dühös voltam, magamra, a térképre, és legfőképpen a kerítésre. Pláne amikor kiderült, hogy 5 percet kaptam Zolitól, és még így is dobogón lettem volna 40-ben, vicc. (Ráadásnak a fél mezőny átmászta azt a kerítést, tehát nem én voltam hülye hogy arra mentem, csak én nem kockáztattam meg! 3 perc, kb ennyi csak ebből az egészből benne maradt, lévén hogy a 7-8-ra betonon kellett volna végig lehúznom, de az nekem nem rajzolódott ki, pedig ezek nekem szoktak meglenni. Nehezen tettem túl magam az egészen, de ez van.



Na de jöjjön a délutáni program. a terv, hogy lanovkával fel a hegyre, a tavalyi étteremben kaja. Aha csak elkezdett lógni az eső lába, olykor csepegett is, így Zoli kitalálta, hogy menjünk fel a Kék tóhoz, ez egy kis nyugis séta. Mivel csak a szétkopott szandicipőm volt nálam, ezért örültem, hogy egy picit fogunk csak sétálni. A „picit sétát”, azt valami megmagyarázhatatlan Partiumi módon kell Totyinál elképzelni. Jött egy olyan meredek oldal, hogy gondolkoztam, hogy talán kötél is kéne hozzá, pláne amikor megszólalt, hogy itt megy fel a helyi XCO pálya, meg jön le. A frissen felvett pólóm kicsit átnedvesedet, de épp hogy csak egy picit. Aztán a tó kárpótólt mindenért, pláne hogy a gyönyörű környezet mellett, még egy kötél is lógott felette, amit persze a Rózsa család kapásból birtokba vett. Mi azért szurkoltunk, hogy ki fog először csobbanni, de végül mindenki megúszta szárazon. 



Zoli persze megszólalt, hogyha van kedvünk egy laza 100m szinttel felmehetünk olyan helyre, ahonnan király a kilátás. Persze volt. Bár azért a csapat egy kisebb része pl. Ági is ezt a túrát már nem vállalta fel. Szépen haladtunk felfelé. Mindenféle beszakadt bánya járatok mellett, amik gyönyörű látvánnyal rendelkeztek, kiegészítve Totyi idegenvezetésével. Végül felértünk a hegyre, és tényleg káprázatos kilátásban volt részünk, bár nekem végig azon járt az eszem, hogy ebbe a lehetetlen lábbeliben, hogyan megyek vissza azon amin feljöttünk. Kérdeztem is Totyit, hogy merre megyünk le? A válasz, „itt van alattunk a kereszt onnan már út visz le!” Út olyan partiumi módon, ergó nyomokban utat is tartalmazott. Olyan omlott kő mezőn mentünk le, amin talpon maradni még túrabakanycsban is kihívás volt, nem hogy egy szétnyűtt szandicipőban. Amikor meg beértünk az erdőbe, ott is utat, mit utat nyomot is csak elvétve láttunk, meg a vezető hátát is, mert úgy szétszakadtunk, hogy lassan félő volt az utolsót aki végül én lettem, megeszik a medvék. 


De lejutottunk élve, hiánytalanul. Ja és a pólómon kb egy cm hely nem volt ami száraz lett volna, és így mentünk valami étterembe, ahol a kerthelyiségben hűvös is volt, és a kiszolgálás sem gyorsult be. Ráadásul szerintem az ételek sem adták azt az ízes ételprojektet amire az ember számított. De azért nem panaszkodott túlsokat egyikünk sem, bár a hűvös leves, és a puliszkás temesvári pörkölt hiánya azért zavart. Persze Zoli még erre is rátudott rakni egy lapáttal, és mikor visszaértünk, friss, anyukája által sütött fánkkal lépett be a szállásra. Már a szemünkön is kaja jött ki, de ezt kihagyni nemlehetett. Attól nem féltem, hogy másnap eléhezek az ultra (hah) longon.



A hosszútáv hívjuk csak így bár várhatóan nekünk ahhoz is rövid lesz, ugyanott volt mint tavaly. Mármint terep ügyileg. Csak a cél volt máshol.

A pálya eleje abba az út tömegbe kezdett ahol Hidy tavaly elvérzett. Ráadásnak most mögöttem indult, így az életemért is menekültem előle. Bíztam kicsit abban, hogy gondot fog neki idén is okozni, de nem okozott. Szerencsémre a rajt előtt egy pillantást tudtam vetni a F14 térképre, és máris tudtam, hogy van egy pont a dózeren, magyarán ha be kell fordulni a rengetegbe azt ehhez lehet mérnem. Jól is jött, mert az egyes egy ilyen helyen volt, így csak arra kellett figyelni ha elérem a pontot akkor túl mentem. De mivel szinte ugyanott volt a pont mint tavaly, így tudtam hol kell befordulni. Az egy más kérdés, hogy a szemem majd kifordult mire felmásztam a pontig, meg láttam a juniorokat lefele jönni, persze hogy miért azt nem tudom, mert a kettesre fent kell maradni a gerincen. Itt aztán az út rengetegben határozottan törtem előre, csak arra figyelve, hogy mindig az oldal tetején és szélén maradjak. Vertem is Hidyt az átmenetben, de amit nyertem a réven eldobtam a vámon, hogy hogyan ment egy perccel jobbat a hármasra, azért az egy kérdés, pedig én is haladtam nem gyengén. Végre jött egy brutál hosszú átmenet. Alulról, felülről? Ahh nincs kedvem visszamászni, irány a rajt felé. Úgyis mindenki arra jött. Mentem ami a csövön kifért. Volt benne jócskán szint is, és néha hátrasandítottam, hogy mikor bukkanik fel a háttérben a zöld cube, de egyelőre nem jött. Ellenben a fennsíkon szembe jöttek velem a junior ifjak, hogy miért az nem volt tiszta, mert, hogy én nem arra mennék az 5-re na az tuti. Nem is arra mentem. Egy olyan göröngyös ám nem annak jelölt utat fogtam ki, amin öröm volt menni, fullra fújt első telóval. Szétverte a kezemet. Mindenestre ezen a 2 átmeneten Hidy vagy 4 percet kapott, igaz ebben benne volt, hogy a 3-4 ben határozatlanul visszafordult. 


Innen jött egy tavalyihoz kísértetiesen hasonló átmenet. Csak idén az út kivolt pucolva, nem úgy mint tavaly, pedig volt egy halvány gondolatom hogy nem arra megyek, de aztán mégis. Újabb majd percet kapott Hidy a napon utoljára. Jött egy újabb hosszú átmenet térkép forgatással. Kizúzva a betonra eresztettem, a közben megfogott juniorok után akik ellenben úgy mentek mint akiket kergetnek. Fel kellett mászni egy töltésre, na itt sikerült tolás közben visszacsúsznom, és ráesni az újjaimra, hát talán nem tört el, de most is nehezen gépelek, lévén idehaza öszeragasztottam a kettőt. 


A pontig végre sikerült ráfutnom az ifjúságra, de a végén azért kaptak előnyt… Persze azt nem tudom elszámolni, hogy ezen az átmenten, hogy kaptam két percet Hidytól, de valahogy mégis csak. Innen a faluban forogtunk, hol jól, hol rosszul választva útvonalat. Pl ahol azt hittem én csinálom királyul, ott kiderült, hogy a leghülyébb megoldást választottam. Majd jött a végjáték, sok ész nem kellett hozzá, de azért még a végére bekerült egy laza emelkedő. amin Zoli megint adott egy percet.

Mindenestre a célba érve Zoli sehol, és visszanézve sem érkezett. Lehet ma jött el az idő? Vártam egy darabig, de nem érkezet, odamentem Ádámékhoz akik egy romos házban nézegették a térképet. Na megjelenik Zoli. Órámat nézve, hááát lehet megvan, vagy nincs, necces hasonló az idő. Hát nem lett meg 36mp-vel jobb volt. Így aztán egy második hely. Az viszont sokat mondó hogy Jankó Tomitól alig 5 percet kaptam, ami számomra egy nagyon jó eredmény egy 80 perces pályán.

Persze a díjátadón csomag hegyek. Kétszer is kihirdettek minket, a románokat 4 szer is. Annyi nasit hoztunk haza amennyit a kölkök egy év alatt nem fognak tudni elpusztítani.

Aztán elindultunk haza, és Csengersimáig minden normálisan ment, de ott… több mint egy órát szívtunk a határon, hogy miért? Hát azt nem tudni, látszólag nem nagyon dolgozott ott senki. Néha átengedtek pár autót, de egyébként meg állt a sor. A buszt át sem nézték, csak átengedtek minket, csak hogy ehhez miért kell majd másfél órát állni. És ezzel a kálváriának még nem volt vége. Olyan piros volt az M3 Hatvantól hogy a Google és a Waze is megőrült. Végül már Gyöngyösnél lejöttünk a pályáról és célba vettük a 4-est, hogy egy jókora kerülővel érjünk Pestre. Mondom az M3 folyamatosan elesik, mint az M1 is. De hát nem az én dolgom ezt megoldani, max belenevelem a kölkökbe hogy ha olyan helyre kerülnek, intézzék már el…



Na de ismét egy remek hétvége Totyi vezetésével, őszintén köszönjük!

2018. szeptember 4., kedd

Almádi MTBO kéne a motiváció


Nagy várakozás előzte meg az Almádi hétvégét! Nem mindig voltak a vélemények pozitívak, de előre leszögezem, kaptunk egy teljesen megfelelő rendezvényt, tájbringáztunk, volt térkép, versenyközpont, kicsit lecsökkent közösség, de igazából teljesen megfelelt a célnak.
Alapvető, hogy immáron május óta nem versenyeztünk Mk-n, és a júliusi Villachi derby ami finoman szólva is amortizáló volt, mind lelkileg, mind bringaügyileg is, már a homályba veszett. Érezhetően nehezebb a tekerés, és érezhetően kevesebb kedvem is van hozzá. a motiváció a béka segge alatt kettővel, és inkább vagyok a családommal és velük bringázom, mint hogy egyedül rójam a hosszú kilóméterket. Lehet egy újabb kiégési küszöb előtt állok, és ha előbb utóbb nem találok motivációt, ebből még gond is lehet. Persze motiváló erőnek itt volt a MAKÁKO, ahol már előre tudtam, hogy csak bringázni akarok, aztán végül úgy alakult hogy tök feleslegesen -45 pontért kinyírtam magam a hegyen, pedig ha nem megyek fel, akkor megvan a második hely Tamás mögött, így a 4. jött össze. De legalább jót tekertem, és az utolsó egy óra kivételével az mondható, hogy élveztem is, bár amit nagyon éreztem, hogy felfelé nem kell próbálkoznom, mert felesleges.
Na de nézzük mi történt az első szeptemberi hétvégén. A nagyon hiányosnak tűnő mezőny Almádiban adott randevút. Bármennyire is ismerem a környéket, azért ez messze van a hazai pályától, ráadásnak az is egyértelmű, hogy egy döntött síkról beszélünk, ergó egy hegyoldal, ahol ha rosszul keverik a kártyákat igen szép szinteket lehet összeszedni. Persze a pályaadatok már ezt meg is mutatták, mert hogy laza 140 szintet írtak ki Viktorék előre, ami aztán az órám szerint kb 200 lett. Ami azért egy 5 kili légvonalú pályán nem kevés.
A térképre rátekintve látszott, hogy vannak benne figyelősebb választásos részek. Az egyes pont inkább előbbi volt, mint kiderült csak én mentem azon az úton amerre mentem, de így azért itt jócskán megcsaptam a többieket, ami hétvégén ez egyszer volt csak elmondható. A második pontra még Kálmánt sem bírtam hátba csapni, vagy ő menekült vagy én voltam lassú. A 3-ra kiválasztottam a lehető legrosszabb megoldást, de ez kb. a célban a részidőket nézve jött le. Sajnos egy ilyen szintes átmenetben számolhattam 1 percre minimum Gabitól, lett belőle kettő. Aztán innen meg jött a Himalája megmászása. Aminek az lett a vége, hogy Gabi nem csak rám ért 3 percről, hanem el is ment. És mivel kb a 6-os pontig másztunk, így jól el is maradtam. A 6 ról aztán mindenféle lezúgás volt már ismert úton, némi olvasási nehézséggel, majd beérve kifeküdtem mint állat, mert széthajtottam magam. Azt gondoltam ebben nem maradt semmi, hát útvonalból minimum egy perc. Ami kb annyira lett volna elég, hogy Kornélt megverjem, de ő meg vagy három és felet hagyott benne, így arra sem. Zoli meg Gabi fényévekre előttem. Pápá MK…
Persze mivel itthon voltunk attól féltünk nem lesz közösségi móka, de azért mégis levesztünk 5-en Tobrukba, ahonnan végül az özönvíz és csapkodó villámok közepette másztunk fel.

Vasárnap az özönvíz után sok reményünk nem volt, hogy tiszták maradunk, de kiderült a terepnek az eső nem ártott. Ok volt egy két tócsa de kb. ennyi. Meg néhány út picit mélyebb lett. Erre a napra már 200 szintet írt ki a rendezőség, a végére ez kb. 300 lett. Persze itt is lefele kezdtünk, majd az egyes pontról egy kis megszakítással, de egyben felvettünk laza 300szintet. Volt benne útvonalválasztás, mint kiderült én választottam egyedül, de mivel a felfele összemérhetetlen a srácokkal, így nem tudom megállapítani, hogy jobb vagy rosszabb volt. A lényeg hogy felfelé kiosztották nekem rendesen az időket a srácok. De hát ezt éreztem is, így azért a pálya második felét próbáltam megnyomni, ami kb. két második helyet is hozott átmenetben. Ráadásul a vége felé még sikerült leágyékolnom a vázat is így, egy átmeneten keresztül végig ordítottam szoprán hangon, és a nyeregbe visszaülni sem nagyon volt esély. Beérve kíváncsi voltam mit csináltak a többiek. Zoli adott egy 5 percet ha nem hatot, míg Gabi 11-et. Nem egy szint Gabi, az más kérdés, hogy most már ténylegesen elment egy pont mellett. Ezt eljátszotta szombaton is csak akkor fogta csak nem csippant, most viszont elfelejtett bemenni. Kornéllal már jobb volt a helyzet, mert ő csak 10mpe-l vert meg, ezzel behúzva összetettben a második helyet, én meg a dobogó harmadik fokán álldogáltam.

Hogy mi okozza ezt a szerintem negatív szereplést. Először is jók a srácok. Olyan mintha a tavalyi Plzeni élményt élném újra. A Pannon rendezése nullázta az edzésmunkám, míg a bringám egész évben szarozik, mármint a váltó, amit ugye lecseréltem, de a gx meg nincs belőve, és a felfelékben ennek egész évben érzem a hátrányát. És hát a motiváció vesztés is ilyen. Lehet a tudat alattim is blokkol, így hogy tudom sok esélyem nincs a srácok ellen.
De a hétvégén nagybánya, ami a tavalyi év egyik legjobb versenye volt. Ma megjött az új felnim a törött helyett, és már állítólag be is fűzték, ha még a váltómat is beállítanák… Szóval meglátjuk! J