Vannak olyan távok, amelyekkel az ember kacérkodik, hogy hát már meg kéne csinálni. Ilyen volt két éve az I’love Balaton középtávja, szerencsére azt akkor megcsináltam, mert azóta megszűnt. Tavaly a Bükk marci lett erre kinézve, idén pedig egy februári baromi erősnek érzem magam napon, a Bakony. Ez utóbbival már régóta kacérkodtam, de a kétszer másszuk fel a Kőrisre mindig lerombolta a pszichémet, így mindig a rövidre szavaztam, ami meg azért a 33km-ével nem túl gigászi, bár a két fel menetelével megfelelően gyilkos tud lenni. Idén aztán elnézve a versenynaptárat, és hogy a Szilvást biztos volt hogy kihagyom úgy döntöttem, akkor nézzük meg a Bakony közepét, amin azért bőven vannak olyan szakaszok amik vonzóak, pláne a gázlók, és az ott honoló szurkolóvá változó turista tömeg. A május idén eleve a hosszú tekerésekről szólt. Elsőnek a Balaton marci 50-ese, ami baromi jól esett, a pálya felétől remekül is éreztem magam, egy végtelen száguldás volt, helyenként meg – meg törve meredek és