2017. május 21., vasárnap

Bakony középtáv 5 órányi küzdelem… de minek!

Vannak olyan távok, amelyekkel az ember kacérkodik, hogy hát már meg kéne csinálni. Ilyen volt két éve az I’love Balaton középtávja, szerencsére azt akkor megcsináltam, mert azóta megszűnt. Tavaly a Bükk marci lett erre kinézve, idén pedig egy februári baromi erősnek érzem magam napon, a Bakony. Ez utóbbival már régóta kacérkodtam, de a kétszer másszuk fel a Kőrisre mindig lerombolta a pszichémet, így mindig a rövidre szavaztam, ami meg azért a 33km-ével nem túl gigászi, bár a két fel menetelével megfelelően gyilkos tud lenni. Idén aztán elnézve a versenynaptárat, és hogy a Szilvást biztos volt hogy kihagyom úgy döntöttem, akkor nézzük meg a Bakony közepét, amin azért bőven vannak olyan szakaszok amik vonzóak, pláne a gázlók, és az ott honoló szurkolóvá változó turista tömeg.

A május idén eleve a hosszú tekerésekről szólt. Elsőnek a Balaton marci 50-ese, ami baromi jól esett, a pálya felétől remekül is éreztem magam, egy végtelen száguldás volt, helyenként meg – meg törve meredek és kevésbé meredek emelkedőkkel.

Utána jött a K3 Csontival, ami bár pulzus értékekre nagy valószínűséggel nem brutális leterhelés, de mégis 8 órát voltunk nyeregben, és egy laza 83 km-ert toltunk bele a Vértesbe.

Múlt hétvégén a Bakony 200 következett, ahol kacérkodtam a 100+ -al de végül a sprintre esett a választás, hogy ne gyilkoljam le a kedvemet meg a lábamat sem. Ráadásul remekül ment a 2:52-es idő 70 kilire 750 szinttel nekem szerintem elég jó, ráadásul baromi jól éreztem magam, kivétel hogy a végén, amikor leszálltam a bringáról finom megszédülésem volt, ami nem megszokott érzés. De mindenesetre jó ráhangolódás az e hétvégi 70 kilis Bakony maraton középtávjára, gondoltam én.

Persze mindehhez még hozzátartozik az is, hogy már április vége óta az edzésre szánt idő háát finoman kevés volt, ahhoz képest amit előtte rábírtam fordítani. Mind a két suliban mindenféle programok miatt viszonylag későn értem haza, és azért emellé még ott van a két gyerkőc is, akiket vinni kell ere arra, pláne Helkát. Még jó hogy most már későn sötétedik, így úszás után egy órát talán el lehet lopni este tekerésre, de az meg azért nem túlzottan sok. A Csatárhegyre mindig csak felnézek, és nagygázzal elmegyek alatta. Ráadásnak azért a bringa sem tökéletes állapotú jelenleg.

A héten is összesen kétszer egy órát tudtam bringán tölteni. Kedden meglepően jól éreztem magam a gépen, míg csütörtökön ellenben már nem ment olyan jól! Ugyanazon a 18 kilis körön 5 perc különbség azért nem kevés.

Pénteken aztán már absz meleg lévén, gondoltam ez nagyon rövid nadrágos versó lesz, és jött a dilemma, hogy zsákkal, zsák nélkül? Utóbbit preferáltam volna, de eszembe jutott, hogy azért itt rohadt messze van a fordulópont, így azért kéne pumpa meg minden, úgyhogy végül a zsák mellett lett a döntés. A másik, hogy tudtam, hogy Helka és Ági a völgyben fog kirándulni egy komplett óvodával, ami megint csak aggodalommal töltött el, hogy mondjuk Tekergek kollega, hogyan fog átgázolni rajtuk. Szóval voltak gondok. Ráadásnak a reggeli szép napsütés, szeles borongós helyenként konkrétan hideg időre váltott át. Amikor kisütött a nap és szélcsend volt megsültél a fekete mezben, volt amikor meg konkrétan lefagytál a bringáról.

A terv, hogy az első Kőrist bealibizem, az utána lévő lefele, síkon megtolom, a második Kőrist két zseléből letudom, majd az odvaskői meredeket, valahogy leutálom, és a Királykaput meg szokásosan élvezetből lenyomom, aztán már csak egy kis lejtőzés. A cél egy 4:45 alatti idő lett volna, de a tavalyi MM időből kiindulva akár 4:30 alatti sem elképzelhetetlen, Böbci 4:40-et tippelt! Háát ezek a tippek finoman nem jöttek be.

Már a síkon az ordító szembe szélben feltűnt, hogy hiába megyek 30-al a betonon, olyan simán megy el mellettem mindenki, ahogyan nem kellene. Aztán befordulva az erdei betonra még egy darabig láttam MM meg Orsi távolodó hátát, de egyszerűen nem lett volna kényelmes a 20-22 es tempónál gyorsabban menni. Felfordultunk a Kőris dózerre, és a szokásos forgatókönyv játszódott le, szépen kúsztak el mellettem a sporik, sőt egy idő után azt vettem észre, hogy már nem is nagyon jön mögöttem senki, de legalább akik előttem küzdöttek kevésbé távolodtak. Éreztem én, hogy a térdem ezt a felfelét ma nem akarja, de hát ez van. Nem is siettem, tényleg bealibiztem a hegyet, de annyira, hogy amikor a „turbó egerek” a beton előtti részen utolértek, konkréttan nem láttam már versenytársat előttem. A Kőris előtti betonon aztán felbukkant még egy spori a hátam mögül, ő azért a tetejéig nem ért utol, de mivel az „ük nagybácsi” kilátótól a kövest én nem mertem bepróbálni, így ott el is ment mellettem. Az enyhébb lejtőn aztán utána csaptam, de végül eltűnt. Volt egypár hajmeresztő rész nekem itt a lefelében, ugye nem kultiválom az ember fej méretű kövek közti bringázást, de aztán leértem öreg Szépalmára, és végre egy kis megpihentető beton jött. Ahol mondanom sem kell el is fogyott a fokozat. Itt még egy sporin is segítettem, akinek én adtam végül belsőt, majd egy idősebb sporival aki szintén megállt neki nyomtuk tovább Új szépalma felé. A rázós  kövesen elé kerültem, de szépen rám is tette a kereket, majd a betonon lefelé fokozatosan lemaradt, Aztán megláttam a meredeken elmenő sporit, akit aztán Borzavárnál sikerült is leelőzni. Éreztem én, hogy a srác technikailag bátrabb, de azért a sima részeken én megyek jobban. Aztán innen senkit, de tényleg senkit nem láttam magam előtt.

Jöttek végre a gázlók. A mélyektől mindig is paráztam, az első kettőnél le is ugrottam és átfutottam, a harmadikat már együtt abszolváltuk a kollégával, majd ismét jött egy simább rész ahol elhúztam. Aztán a kisgázlókat már nyeregben akartam teljesíteni, de belefutottam egy komplett lovas csapatba, illetve Helkának is sikerült pont apa elé kiugrania, így érzékelték mikor jövök. A lovak miatt aztán több kisebb gázlót is gyalog abszolváltam, hiszen az „elől harap hátul rúg, középen meg gonosz”, és amúgy is önálló gondolatai vannak, meg rám eleve allergiásak. Így a gázlók végén a kollegával együtt bukkantunk ki.

A Vinye – Hódos ér közti betonon aztán elővettem némi protein szeletet, de szépen növeltem a különbséget a spori és köztem. Jött a Hódos-éri kaptató. Mivel egy komplett osztály jött szemben akik nagyon szimpatikusan minden elhaladónak szurkoltak, így tudtam hogy közvetlen előttem is van valaki, majd a köves tetején pont a tanár néni állt velem szemben, aki miatt a kőre voltam kényszerülni, így tolás lett belőle. Ez alatt a kollega már majdnem hátba csapott, de aztán valahogy megint elmaradt. A Pápalátó előtt aztán megláttam az előttem gyalog haladó srácot, akit már a rajtnál is kiszúrtam, lévén a hátán egy felirat volt egy névvel és kereszttel, nem tudom ki volt és mi történt a 20 éves sráccal, de gondolom a barátjáért teljesítette a távot, ami egy első defekt nehezített neki. Mivel már a belsőmet odaadtam másnak, nem tudtam a segítségére lenni, pedig szívesen megsegítettem volna a küldetését.

Azt tudtam hogy a Pápalátóról az én technikai felkészültségem nem elegendő, így egy jó tolás vár rám. Ahogy elnéztem elég sokan estek be itt a fák közé, legalábbis az elhagyott tele zselékből, kulacsokból, erre tudtam következtetni. Közben a kollega is megérkezett, mondtam, hogy menjen nyugodtan. „Két gyerek meg egy feleség vár rám!” volt a válasz, így együtt toltuk le a szakaszon, majd a síkon utána a szokásos forgatókönyvvel elmentem tőle. Fenyőfő előtt egy Kisbéri kollegát is utolértem, ami számomra elég meglepetés volt, de valszeg neki szurkoltak előttem a korábbi szakaszon.

Frissítés fél banán stb, mert tudtam, hogy akkor most jön a neheze. Megindultunk felfelé a Dörgő hegyi nyereg irányába, s kisbéri srác már el is húzott, majd hamarosan a meredek fel felében a két gyermekes kollega is elém került. Sőt jött még valaki, aki vagy eltévedt vagy nem tudom bement Vinyén egy sörre, mert hogy emlékszem hogy még a Kőrisre elment mellettem, és azóta nem láttam, mindenestre ők mentek előttem, látótávolságnyira. Közben betoltam egy talált zselét, mert, hogy az meg kifolyt a zsebembe így a felét azért bevehettem. Felérve a nyeregbe, tudtam, hogy az a kisösvény jön, amin dec 31.-én konkrétan élvezkedtünk fel és le is Nochta Zsoltival, ezzel szemben most az első meredek felugrás tolásba torkollott, majd utána már simán ment. Jól éreztem magam, élveztem a dolgot. Közben fejben kiszámoltam, hogy inkább az 5 óra alatti cél érhető el mint a 4:30, de sebaj amíg jól érzem magam nincs gond. Ez az idill aztán hamar véget ért. Eljött az a rész, ami miatt eddig sem indultam Bakony középen. A piros jelzés fel a Kőrisre. Egy darabig tekeregtem raja felfelé, majd volt egykét meredek váltás, és mivel az egyiken beragadtam, ezért leszálltam és toltam. Gondoltam az első kanyarig, de csak nem vált szimpatikussá, hogy felüljek. Az út is elég trágya volt, meg még meredek is, bár ezzel a meredekséggel még talán megküzdöttem volna. Gondoltam még egy zselére, de toláshoz minek. Így szépen elkezdtem felfelé sétálni. Közben a gumit szerző superioros kollega is eltekert mellettem, én meg toltam rendületlenül. Végre kicsit lankásabbá vált, és felültem, de ekkor jött a fekte leves, mert az erdészet széttúrta az utat, járhatatlanná. Ahhoz képest hogy ránk mondják, hogy szétkapjuk az erdőt a bringáinkkal, hát amit itt az erdészet művelt az azért megérne egy misét. Az élettől is elment a kedvem ezen a kb 3 km es szakaszon. Közben a két gyermekes kollega defektet kapott, így utolértem. Meg lekerültem. Végül a Kőris tetei frissítőre együtt értünk fel és nagy egyetértésben elkezdtünk piknikezni. Nem siettünk sehova. Közben az idősebb kollega is befutott, nagyvalószínűséggel a virtuális befejező ember táblával. Jobbnak láttam tovább menni. (1:14 alatt értem fel az utolsó 8km-en ami több mint megalázó sebesség!)

Végre visszaértünk a rövid pályájára, amit azért innen már ismertem. Pillanatok alatt lerodeóztam a betonútig, ahol aztán már a kollega ismét rajtam volt, tudtam hogy ő neki nagyobb kedve van menni mint nekem, így a meredeken gyakorlatilag lefog hagyni. Így is lett, a frissítőnél meg sem álltunk, nem lett volna értelme. Jött az újabb tolás, olykor tekerve olykor tolva. A kollega szép lassan eltűnt. Közben pár hosszús is megjött hátulról, de hát ők egy másik műfaj.

Annyira nem volt kedvem az egészhez, hogy a fenti dózeren sem mozgott a lábam, igaz az órám szerint az emelkedett, de látványosan nem. Utána még egy rövid erdei szakasz, aztán kezdődött a Királ- kapu. Egész évben mindig ez a kedvenc maraton emelkedőm, hát ma nem. Ma egy merő szenvedés volt. Benyomva az alján egy zselét, küzdöttem felfelé. Nem az erővel volt a baj, csak nem haladt a bringa és eddigre már a derekam gyakorlatilag minden mozdultnál beszarás szintig fájt. Hiába több mint 4 és fél órája nyeregben ezt is okozhatja. Közben az idősebb kollega is megjött. Sőt elment egy picit, de azért ezt nem hagytam, mégsem vihetem én a „virtuál táblát”. De ő sem hagyta magát, tettük a kereket egymásra, minden lefelénél én mentem elől, a felfelék elején ő aztán ahogyan elém került mindig lelassult, úgyhogy végül én vittem a tempót. De úgy meg szépen jött rajtam. Mondjuk jó, hogy jött, mert máskülönben még ennél is csigábban mentem volna. Azért bíztam benne, hogy a végén sikerül valahogy előtte maradnom, de minden a sirató falon fog múlni. Azt tudtam, hogy én, amikor jobb erőben vagyok akkor sem bírom azt kitekerni, nem hogy most! De amikor leszálltam akkor ő is leszállt. Próbáltam gyorsabban feltolni mint ő, ez nem volt nehéz. Így a lefelében már nyugodtan mehettem. Embert nem láttam. Tudtam, hogy az EH-ra vagy az EH után érek be. Így is lett, épp ment az EH, így csak felírták az időmet, leszedték a chippet.

relive cc

Egyből a büféhez mentem, gyorsan két sör, és a táp amit adnak a rajtszámra. Két hús meg némi igen kemény rizs. Kissé száraz volt, de jobb mint ha nem kapnánk semmit, mint némely versenyeken. Jól esett. Az már kevésbé, hogy mögöttünk, pedig páran még szintén velem együtt ettek, már szedték szét a sátrat meg a padot. De hát ez van miért is kell a pályán 5:09-et eltölteni.

5:09 ebből a második Kőrismászásnál megutáltam a versenyt. Az ott gusztustalan volt. Szóval nem mostanában fogok indulni középtávon a Bakonyban. Maradok inkább a rövidnél, kár hogy az nem érinti a gázlókat, mert azért az ottani szurkolás az felér egy győzelemmel!

2017. május 14., vasárnap

K3 mert kell


Immáron harmadszor tértünk vissza Csontival közösen a K3-ra! Idén is, mint az ezt megelőző két évben, a sprint távra esett a választás. A tavalyi Mátrai hegyvidék után nyilván szimpatikusabbnak tűnt a Vértes lankásabb lejtőivel találkozni, ráadásnak a Vértes azért kicsit sem ismeretlen azoknak, akik tájékozódási sportokat űznek, így bizakodva vághattunk neki az idei derbinek.

Az MTBO-sok több csapatban is képviseltették magukat, így nyilván köztünk egy barátságos rivalizálás is kialakult. Itt volt Lavi-MM páros, Mozsi-Ipsics Laci-Dankó Pityu, Hidas Zoliék, Noémi-Béci páros, Gabi-Csabi és a fiai, na meg nyilván mi is. 12 óráson meg Ember Ágoston- Máthé Tomi, és a Száguldó Virágok Orsi vezetésével is neki vágott az idei K3-nak.

Ránk már Csonti előzetes panaszi sem vetettek jó képet. Csonti az egy héttel korábbi Pannonon igen jól ment, de egész héten fáradtsággal küzdött, nekem meg a Pannon rendezése mellett, a Balaton marci 50km-e is a lábamban volt. Ráadásnak péntek délután elkezdett esni, mit esni, szakadni az eső, ami várhatóan dagonyává teszi a komplett Vértest. Szombat reggel aztán a szállásunkon folyamatos panaszáradatra ébredtem. Csontinak minden baja volt. Egyszerre vert félre a szíve, ugrált a refluxa, a vesekövei is kiakartak esni, és ha vizet ivott a rákjai is megindultak benne, mert úszni támadt kedvük. Szerintem csak egyszerűen „K3 Puffyval már megint kurv@ sokat tekerünk para” kórja volt. J Mindenesetre nem volt egyszerű összeszedni öreg barátomat, és átlépni a paráin, de azért végül 8:35-kor sikerült is elindulni.

Ekkor a többiek már javában rakosgatták össze, hogy akkor merre és miért is indulnak, de mi is gyorsan neki ugrottunk. Ráadásul hű társam remek ötlettel állt elő:

-          ad 1 vegyük meg korábban a térképet

-          ad 2 a térkép szélét kódoljuk be.

Utóbbival kétségkívül jól jártunk, mert alig 10 perc alatt berajzoltunk mindent, az előbbivel már kevésbé, lévén hogy bár elvben ugyanazt a kiadást hoztuk mint a rendezők, de mégis volt olyan pont ami konkrétan hiányzott a térképről, csak sejtettük, hogy hol lehet, de hogy betonút minálunk nem vezetett hozzá az tuti. Ráadásul a rendezők is sikeresen elírtak két helyszínt, még jó hogy Lendvai Kati figyelmeztetett minket rá, hogy az biza nem lehet ott ahova írták. És akkor az apróságról meg végkép feledkezzünk meg, hogy Csonti valahogy átugrott két pontot, amiből az egyik csak azért fájt mert a verseny végén alig pár 100m-re álldogáltam tőle.

Mindenestre összerakva a térképet, és ismerve az eső hatásait úgy döntöttünk, hogy a betont preferáljuk meg a köves dózereket. És meg is indultunk!

Elsőre gyorsan megnéztük a faluban pár 100m-re lévő templom előtti szobrokat, majd irány Csákvár felett a kápolna-kilátó. Ez már tartogatott némi sarat, meg hiányzó turistajelet,, de azért nem volt nehéz rátalálni. Megszámoltam benne a lépcsőket, mind a pozitív mind a negatív lépcsőket. Filóztam is, hogy 41+5-őt vagy 46-ot írjunk be, de aztán maradtunk a 46-nál. Na ennek aztán meg lett a böjtje, mert ezzel egy 40 pontunk ugrott is, lévén hogy a rendezők a felfelé menő lépcsőkre gondoltak, holott az itineren az állt, hány lépcső vezet a kilátóba, nem volt benne szó se felről se leről!

Innen aztán irány lefelé Csákvárra, ahol megkerestük a turul emlékművet, ahol megint bőszen számolgathattuk a lépcsőket, mivel itt kettő is volt belőle így itt már x+y-t írtunk be. Majd jött egy hosszú menet a körforgalomig, ami Gánt és Fehérvár között fekszik, ahol valami templomromot kellett keresni, ami hát arrébb volt valamivel, de azért meglett, majd irány a Gánti bánya és a vonat név. Utána viszont jött az első erdei szakasz. Amiről kb. fogalmam nem volt, hogy kerültünk a betonról oda, csak követtük a nyomokat, mert hogy a térkép nem teljesen úgy nézett ki az biztos. Ott leolvastuk a zöld keresztet, aztán irány Gánt a félelmeim netovábbja, mert hogy félő volt hogy ott ragad a kocsmában Csonti, pedig eddig dicséretére váljék nagyon szépen tartotta a 20 körüli átlagtempót. Ugye a Gánti kocsma, vagy inkább étterem, messze földön híres a tájfutók között, mondhatjuk hogy a törzshej, így nem hiába tartottam attól, hogy itt fogjuk a verseny jelentős részét eltölteni. A kocsma mégsem nyelte el öreg barátomat, bár a személyzet egésze kirohant a köszöntésére, de mi rövid útbaigazítás után, haladhattunk tovább!

Ezek után célba vettük az első őrzött pontot, közben érintve a Gánti barlang előtti pihenőt, illetve a régi Gánt melletti temetőt, ahol csak egy család tagjai feküdtek, akiket a II. világháborúban itt mészároltak le. Tovább tekergőzve a dózeren, két srác bandukolt előttünk, akik amint elhaladtunk mellettük szóltak, hogy ne siessünk, mert ők biza a pontőrök, csak kissé rossz helyen rakták ki őket. Mivel nagy kedvünk nem volt a várakozáshoz, pláne hogy a két középső őrzött pont nyitva tartása nem kicsit volt bénán megcsinálva, így próbáltunk üzletet kötni a fiúkkal, és mivel ezt már mások is megtették, hamarosan 200 ponttal gazdagabban haladhattunk tovább.

Innen jött az első komolyabb mászás, végig a dózeren. Egy elég fura dózeres felfele volt ez, de hamar leutáltuk, majd a másik oldalon roboghattunk is tovább. Itt néha kissé elmaradt öreg barátom, de úgy tűnt még nincs komolyabb baj. A nagyobbik baj inkább az volt, hogy kissé neccesnek láttam elérni nyitvatartási időben Várgesztest, de azért teljesíthető lehet, de a tempón ehhez növelni kell és ez elég neccesen hangzott.

Kiugrottunk nyugatnak egy pontért, ahol parabolákat számolgattunk, sejtettük, hogy van benne trükk de csak kettőt láttunk így indulhattunk is vígan tovább. Az mondjuk kezdett feltűnni, hogy se bringa nyomokat se bringásokat nem látunk, de sebaj. Átrándultunk valami kulcsos házhoz, ahol Orsiékkal immár harmadszor is összeakadtunk, bár az furcsa volt, hogy mindig szemből jönnek, majd irány végre ismét aszfalt, és az Oroszlánkői vár. Na jó várhely, mert az nem nagyon volt ott. Ráadásnak egy igencsak szutyok dózer vezetett fel, és közben mint kiderült 3 óra alatt Csonti elérte a teljesítőképessége aktuális végét, vagy a holt pontot, ergó kellett volna neki némi pihenő. Nem baj innen jó darabig amúgy is beton jön, meg elég sok lefele, így gondoltam talán nem lesz gond. Kőhányás pusztát nem okozott problémát megtalálni, majd irány az aszfalton tovább Vérteskozma felé. A leágazónál még Egei Tomival is összefutottunk, de hű társammal haladtunk tovább a Kozmai bekötőn, ami emlékem szerint lejt. Gyakorlatban emelkedett, és nem kicsit hanem nagyon. Na Csontinak ez kb. kegyelemdöféssel ért fel, ráadásnak az óra is ketyegett, pláne ha a nagyon rossz időpontban záró Várgesztesi őrzöttet is elakarjuk érni. A világháborús emlékmű, meg a Kozmai templomkert után, az órára nézve van negyed óránk leérni Várgesztesre, ami bár lehet, hogy még menne is, de akkor 100 pontot itt hagynánk alsóhangon a hegyen. Úgyhogy úgy döntöttem meglátjuk. Amennyire bírtunk felmásztunk Szent Flóriánhoz talán, és utána pedig egy sírhoz amit tudtam konkrétan melyik keresztben van, csak nem volt ott. Még tovább is mentem, de lejjebb sem találtuk. Álltunk a kereszteződésben, mint a hülyegyerekek. Minden nálunk lévő térképen ott volt a jelölés, csak az életben nem láttuk. Míg nem kb. 5 percnyi álldogálás után kiszúrtam, egy már korábban is feltűnő kidőlt fa szerűséget, hát nem fa volt hanem a síremlék. Na erre jól rápacsáltunk 13:00 kereken, na akkor a Várgesztesi őrzöttről le is mondhatunk. Irány a vár, aminek a nyitvatartása kellett, holott pontosan tudtuk hogy zárva van. Lezúztunk egy jó hosszú dózeren, amin két éve a VK-n felfele haladtunk, majd átvágtunk a várhoz. Szépen megmásztuk a várhegyet, hogy beírhassuk, hogy zárva. Majd vissza valahova Várgesztesre, amiről fogalmunk nincs hova, de szerencsére pont pár pedeleces srác ott állt a lépcső aljába, így mászhattam fel a kőfülkéhez verssorokat számolni. Innen irány a faluközpont, hogy megkeressük az alig 30 pontot érő milleniumi emlékművet. Találtunk a buszforduló közepén egy oszlopot, amin az utcanevek voltak, a gazban egy fa obeliszket, mögötte egy második világháborús oszlopot, aztán egy első világháborús oszlopot, egy erdészeti oszlopot, egy tököm tudja milyen oszlopot, milleniumi emlékművet, na azt nem. Átnéztünk mindent, de semmi, kb. 20 percnyi keresgélés után feladtuk a küzdelmet, és irány tovább, de hova? Várgesztesig ok de innen hova? A másik őrzött épp zárva, a harmadik őrzött meg rohadt messze van. A keresztrejtvényből kijövő országalma meg fogalmunk nincs hol is van.

Mindenesetre lementünk a tóhoz hátha mégis ott vannak, de nyilván senki nem volt arra, így ránézve az órámra 14:10 volt, nincs más mint előre, felmászunk a kéken, megfogjuk a forrást, és irány a másik őrzött, onnan meg ha minden úgy megy ahogy gondolom, haldokló Csonti barátommal, a régi vasút vonalán begyűjtjük a pontokat, és egy nagy sprinttel még be is érünk időben.

A kék aztán úgy emelkedett, meg csúszott, hogy helyenként a bringát jégcsákányként kellett használni, értsd lépésről lépésre toltad magad előtt behúztad a féket és felhúztad magad a bringához. Ráadásul szembejöttek velünk a pontőrök, akikkel persze megpróbáltunk bizniszezni, hátha valahogy kiszedjük belőlük a pontjainkat, de se a bizniszre, se Csonti már nekem is ijesztő haldoklására nem hatódtak meg, így csak egy rövid beszélgetés lett a dologból, de pontok nem. Kb. 40 percig szenvedtünk a kéken. Ugye eddig megúsztuk sár nélkül, hát most kaptunk a csúszósabbik feléből rendesen. De végül megérkeztünk a forrásunkhoz, ahol megállapítottuk, hogy a cemetgyári kollektíva építette a menedékházat, majd irány a másik őrzött, ahova pontban háromkor értünk, de már egy csapat javában dolgozott, így kaptunk némi pihenőt, ami Csontinak igen jót tett, ráadásnak Dankó Pityuék is épp ott várakoztak, úgyhogy meg is kérdeztük merre a tovább, és ők biza még a Várgesztesi őrzöttet is be akarták venni. Én meg a várakozást kihasználva, gyorsan lenyúltam a tollukat, és a gyorsabb haladás érdekében beírtam a térképre a pontok kódszámát is, merthogy azt elfelejtettük a legelején, és minden pontnál egy halom idő ment el vele.

A feladat aztán már érdekes volt. Főleg hogy akkor szembesültem, hogy a megoldás a versenyidőből megy, amivel nem számoltam előre, így már tudtam, hogy rohadt necces lesz a verseny vége. Mindenestre gyufákból kellett mindenféle rejtvényeket megoldani. Már az első megfogott, ahol egyenlő oldalú háromszögek kellettek, amit nem bírtam felfogni de valszeg azért, mert én teljes gyufákban gondolkoztam, aztán hírtelen beugrott, és kész voltam. Mindeközben Csonti a másodikkal szenvedett, aminek a feladványát, ahogy elolvastam csak ennyit kérdeztem hogy van az ezres latinul? M! Ja hát akkor MM! Merthogy a rejtvény 1111-ből állt, és 2000-et kellett belőle kihozni. A következőnél a ráknak kellett megfordulnia, na ez aztán szenvedős volt, próbálkoztam így úgy nem ment, közben a lapátos szemét kivevős példát átadtam az öregnek, akinek sehogy sem ment, ezért a rákos gondolkodásomból áttekintettem a lapátra, és odanézés nélkül megcsináltam. Az egyik lány aki a feladatnál volt ennyit mondott nagy csodálkozva: „De … rá se néztél!” Na vissza is tértem a rákhoz, hiszen nem szúrhat ki velem, közben Csonti a labirintust próbálta megforgatni vagy csigavonalat. Egész jó próbálkozásai voltak, de még mindig valami nem stimmelt, végül 3 próbából közösen megforgattuk, de a rák még mindig nem fordult meg. Egyszer csak a szemem elé ugrott, hogy mit is kell csinálni, és az is kész lett. 200 pont, na végre valami, meg 12 perc jóváírás. Na OK akkor irány!

Csonti: „Ugye most már akkor hazafele megyünk?” „Majdnem!” És megindultam a másik irányba a Rockenbauer fához. Ezt Tóni versenye miatt tudtam hol van, úgyhogy egy rövid tolás majd tekerés után elértük a völgy száját, és megelőzve öreg barátomat le is zúztam oda, gyorsan felírtam a megfejtést majd irány vissza, Csonti ekkor ért le a fához, és már mehettünk is. Fent egy pillanatig elfilóztunk, hogy a zöld vagy a gyanúsan ugyanóda menő út, inkább utóbbi, és irány is forrás. Próbáltam tempót diktálni, mert tudtam, hogy az idő ketyeg. A sáros úton az öreg egy jó 100m-re lemaradt, de nem baj majd utolér a ponton. A pont fölé érve letámasztottam a bringát és lefutottam. A táblát amiről az infót kellett kiszedni, egy kidőlt fa összezúzta, de azért sikerült leolvasni a kerecsensólymot, majd irány vissza a bringához és tovább az úton. Amíg felültem előre küldtem az öreget, de pár 100m múlva ott állt egy útkeresztben, na megint én keveredtem előre. Jött mögöttem rendületlenül. Szerintem fejben elküldött a francba, hogy erre most neki miért is van szüksége, hogy itt szopjon a sárban, de nem érdekelt. Tudtam, hogy a következő pont rohadtul nem fog látszani, csak megyünk egyenesen a terület tök jellegtelen a tájékozódás lehetetlen, eltévedni nem fogunk csak hogyan vesszük észre a forrást. Metszettünk dózereket, innen egy út onnan egy út ez az amaz. Na szép. Végül aztán helyre tettem magam, és elindultunk egy irtás szélén lefelé a dózeren, végre nem volt sáros. De aztán olyan érzésem támadt, hogy túlmentünk. Megfordulunk és Béciék jönnek mögöttünk! „Megvan a forrás?” kérdezem. „Nincs” jön a válasz. Visszatekerünk, figyelek, hogy hol lehet, látok egy magaslest. Ott kell lennie alatta, de itt végig kerítés van, kivéve ott, ott nincs. Lefutunk Bécivel hát ott van. Fémajtó be kell írni. Amíg írom, az öreget előre küldöm Bécikkel, „utolérlek haladj!” Hamar mögötte, majd előtte vagyok, kell a tempó. Még meg kell fogni egy vadászházat. Béciék beforognak rá, nyilván én is. Megszámolom a deszkákat, addigra az öreg is felér. Irány tovább, nagy tempót megyünk. Majd egy út jobbra irány be rajta, ennek kell a völgybe mennie, szólok is az öregnek, hogy „pár perc múlva sörözhetsz!” Háát nem, zsákutca. Mind a négyünkben a felismerés, hogy ezt megszívtuk, mert a térkép szerint hatalmasat kell kerülnünk, és nincs az - az isten hogy úgy beérjünk. Na akkor jöjjön a hadd el hadd. Csontit próbálom sürgetni, szerencsére lefele megyünk, azt meg simán bírja, sőtt egészen frissnek látszik. 4-es gruppettónk elejére szökök, nini egy dózer jobbra, na ez nincs rajta a térképen, de ezek csak nem szűnnek meg, kockáztatunk úgyis mindegy. Nagy tempóval vágódok le rajta. Ezerrel engedem a vasat. És nini előttem az aszfalt. Felordítok, hogy „jehh végre egyszer valami jól jön ki”. Majd várok. Na jó lefele van azt Csonti nem szokta nagy sebességgel abszolválni. Bécik el is húznak, de hamarosan megjelenik az öreg, az óra ketyeg. Irány tovább. A következő forrást ismerem, hisz Tóni is használta. A betonon alatta várakoznak Zoliék. Felrohanok a forráshoz, közben az öreget tovább küldöm, hogy mindjárt utolérem. Csak az itinert hagytam a gépen, mindent felírok amit látok, aztán a bringán meg beírom a megoldást. Irány az öreg után. Sajnos túl korán látom meg, mint kiderült visszajött, mert fél hogy elveszít. Igen ám csak én meg úgy számoltam ki az időt, hogy ő halad előre. Elhúzok mellette, és nagy tempóban haladok tovább, ő meg valahogy csak utolér. A betonos kereszteződésben 4 percet várok rá, pont annyit, ami elég lenne, hogy elmenjek addig a pontig meg vissza, amit elfelejtettünk bejelölni. Mindenestre addig előkészítettem az itinert, hogy a sorompót majd gyorsan tudjam felírni. Megjön az öreg, irány tovább lefelé. A sorompóhoz előbb érek, már ordítok is hogy menjen tovább a betonon. Közben megszámolom a stopokat, de mivel félek hogy túl megy a leágazáson ezért, utána iramodom, majd leelőzöm és az útkeresztben várom be. Míg felküzdi magát, gyorsan beírom 40-es pont 7 stop! Ja csak nem 40-es pont volt hanem 26-os, a 40-en az értéke volt, még egy mínusz pont. Innen aztán irány a cél, necces az idő de teljesíthető. Megyek elől, folyamatosan ordítok Csontinak bíztatom, hogy jöjjön, ő meg jön vagy 100m-re lemaradva rendületlenül. Míg nem kiérünk Vértesboglár fölé. Na közben 1 percünk marad. Ahogy meglátom a falut, sprintbe kezdek, mire leadom az itinert pont oda fog érni. Nyomom neki, ami a csövön kifér, leérve a faluba hátranézek, nem látom az öreget, de tudom hogy jön. Beérve a Lovas udvarra odaadom Topénak a lapot. Mondom neki mennyi az idő? „16:51!” „Áhh az én órámon 47 füllentem”, de nyilván a szigor fontos, így bekéstünk, közben beesik az öreg is. Kérdezi beértünk? Mondom nem! Ahh! De ekkor nézem a lap hátulját, hoho de itt van még egy plusz 14 perc, amit az első őrzöttön kaptunk! Akkor beértünk király!

Este bősz sörözés és beszélgetés veszi kezdetét. Csonti egyre jobban van. Az összes betegsége elmúlik. Hosszan beszélgetünk, majd végül visszatérünk a szállásra, ahol a lefekvés után én kint maradok a konyhába és elkezdek számolgatni. Béciék asszem megvertek minket, de a többieknél azért valszeg jobbat jöttünk. Elkezdem azt is megnézni, hogy melyik oldal volt a jobb. Mint kiderült 10 pont különbség van a Gánti, meg a keleti oldal között, meg töméntelen szint és sár.

Másnap az erihirin aztán, amikor 9.-nek hirdetnek ki, meglehetősen kevés, és ráadásul nem kerek pontértékkel az kissé megüt. Hamar rájövök, hogy 10%-ot levontak, ergó késtünk. Pedig nem. Illetve elkezdek számolgatni és sehogy nem is jön ki. Annyira zavar az eredmény, hogy nem is figyelek az EH-ra, na jó annyit azért érzékelek hogy Orsiék 5.-ek a 12 óráson, míg Tomiék megint a második helyet szerezték meg. Közben feltűnik, hogy olyan pont is kivan húzva, amit nem szúrtunk el. Mert a sorompót én írtam be rosszul, a milleniuminál mindenfélét beírtunk, de azt nem fogadták el, ez a kettő így már 70 pont. Ellenben a kilátónál nem volt jó a lépcső? Hee? Mint kiderült a 41 lett volna a jó, mert annyi vezetett fel, na de a kérdés nem ez volt! Na mindegy! Már megint a bűvös 41-es negatív szám!

Az EH után odamegyek Topéhez és megreklamálom az eredményt. Mint kiderült levonták a 10%-ot ezt kivesszük belőle. Mint kiderült egy pontunkat véletlen nem számolták be, ezt visszarakják. A többit nem, merthogy nyilván azt a többieknek sem tudják visszarakni, így nekünk sem úgyhogy az a kilátós 40-es megy a lecsóba. így 1540 pont. 1 ponttal verve Béciéket, 10-el a tűzoltókat, 20-al Mozsiékat. Szoros lett. és így végül 5. hely, ami azért már szebben hangzik főleg 87 kili tekeréssel.

Na de alig vártam hogy kijöjjön a neten az eredmény, csak hogy mennyivel előztek meg minket. a 4. alig 40 pontra volt tőlünk, és a 3. is talán 100-ra! Az első kettő viszont nagyon elment. Elkezdtem számolgatni, hogy ezt hogy csinálhatták, és hát azért ahhoz nagyon kellett menni, úgyhogy kíváncsi leszek mennyit is mentek. Aztán persze Csontival elkezdjük telefonon kiszámolni. Ha megkapjuk a 110 pontot. Ha berajzoljuk azt a két pontot az egyik még meg is van 30-ért akkor az már 140. Ha nyitva van Várgesztes akkor már 340, ha észrevesszük hogy Vérteskozmán eltekertünk az országalma mellett … akkor az 540 pont. Mert, hogy nem létezik, hogy kitudták aztat kódolni, inkább pont mázliuk volt, és észre vehették a srácok. Szóval ez így már 2000 pont felett lett volna és simán nyerünk. Megint bennünk volt.

Mindenestre nekem baromira tetszett az idei is. Bár az öreg azt mondta többet nem akar indulni, de azóta, már azzal kecsegtet, hogy igen. Mindenestre már be is írtam a naptárba hogy jövő május 1 utáni első hétvégén foglalt vagyok.


És kedves Csonti, legyen bármi bajod, kirugdallak az ágyból, fotelból, bárhonnan, magam mögé kötlek és viszlek magammal, mert nélküled ez nem lenne jó! Honnan találnék még valakit, aki beférne a Tonna Bikeba, és így kibírja mögöttem, és bír szenvedni, és mégis anélkül, hogy kiakadna és leordítaná a fejemet jön, és tűri, hogy a végleteket is kihajtom belőle? Szóval Csonti, már most mondom, hogy nem fogadok el kifogást, írd csak be a naptáradba hogy 2018 május 4-6 K3 Puffyval!

 Köszönjük a rendezést remek rendezvény volt, jövőre valahol!