2016. augusztus 31., szerda

Sternberki 3


 

Az idei MK-ba nem véletlen volt betervezve a Sternberki 3 napos. Jónak ígérkező verseny, ráadásnak 3 nap alatt 4 verseny, és még csak nincs is a Cseh világ túl felén. Egyszóval minden klappolt hogy egy szép magyar küldöttség látogasson el ide. Végül nem így lett, és ahányan mentünk is szinte mindenki külön kocsival. A kisbuszban odafelé sátrat is verhettünk volna annyira nem volt tele!

A szállásunkról Mozsi gondoskodott, aki nagyobb TIPO-s részvételre gondolva, még valamikor júniusban lefoglalt 7 ágyat, amit aztán lévén az anya egyesületből csak ő tette tiszteletét, gyorsan mi többiek el is foglaltuk. Ha választani kell, hogy 120koriért sátrazzak, vagy 200-ért ágyazzak, pláne a Cseh nyárról híres országban háát … Mondjuk nem volt túl nagy luxus, lévén hogy a mi bungink ahol 3-an húztuk meg magunkat, kisebb volt, mint az itthoni hálószobánk, ami a WC és a spájz után a 3. legkisebb helyiség a lakásban, de sok jó ember kis helyen is! Na meg megjegyzem, hogy a 3 epic is majdnem befért!

Csütörtöki odaérkezés után gyorsan el is mentünk egy rövid 40 percet mozogni. Mivel teszt alatt volt a fék meg a hátsó kerék ezért kétszeresen figyeltem. Végül a force betétek ki is ugrottak gyorsan a fékből, látva hogy rövid idő alatt elégett, és olyan szaga volt, mint egy Kamaznak az M7-esen! A kerék átment a próbán, az előző napi hiba nem jelentkezett! Aztán vacsi míg a kedvenc „KOM vadászunk” elment megtámadni a már Bp-ről kinézett szegmensét.

 

Péntek Középtáv, avagy szadizmus a köbön

Miki szerint rossz napot fogtam ki, nekem kicsit más a véleményem. Egy kiba meredek hegyoldal várt ránk. 8 kilin 27 pont és 440 szint elöljáróban sem volt kecsegtető. Hát hogy a térképen nem láttam a pályát, mert olyan OCAD lilát használtak, amit mások a Felsőőrsi térképen mocsárnak néztek! Ráadásnak az első 7 pont arról szólt, hogy két párhuzamos útról vagy lentről, vagy fentről ugrassz le a pontért, és vagy visszafutsz, vagy lefelé gurulsz ki a pontról. Mondanom sem kell, hogy én a rosszabbik verziókat választottam már a kezdetektől, ami ott tetőzött, amikor a 6-ra menet gondoltam lendületből felnyomom a betonról, erre az út mellett egy laza szalagkorlát fogadott, így a lendületből inkább bringa cipelés maradt, ráadásnak még egy rézsű is az utamat állta.


 

A 7-től talán elkezdett végre élvezhetővé válni a pálya, de itt meg gusztustalan steigek vártak ránk szépen sorban. Mígnem eljött a csúcs azzal, hogy a jól kinézett átmenetre keresztbe egy kordont húztak, mint a célban megtudtam valami darázsfészek volt arra, de így aztán a mellette levő mező úgy megkavart, hogy kijőve nem találtam meg a felfelé menő utat, és tekerhettem felfelé a kaszálóban, ami aztán végül teljes energyi legyilkolást eredményezve odáig vezetet, hogy szégyen szemre toltam a gépet. A pont persze nem fent, hanem lent volt, így még egy laza DH is várt ránk az átmenetben, na meg egy térképfordítás, ami után majd eldobtam a vasat. Szinte oda ahonnan legurultunk vissza is kellett majdnem direktbe mászni.
 
 
Na innen jöttek a technikai gondok. Mókuskerékben recsegni ropogni kezdet a bringa, pattant a lánc meg hasonlók, bát azt is eltudom képzelni hogy egy újabb kalapács tört le az agyban. A lényeg hogy szopás volt a köbön, és az élettől is elment a kedvem. Aztán volt még egy rövid felfele, és innen jött az ereszd el a hajam. Helyenként olyan meredeken kellett lezúzni, hogy majd összecsináltam magam. Ráadásnak a hátsó kerék elkezdett önálló életet élni, és elkezdte a szabadon futót nem szabadon futtatni, aminek az lett az eredménye, hogy lefele gurulásnál elkezdte tolni a láncot ami állandóan leesett, így nem tudtam kitámasztani, ami még lassabb sebességet eredményezett. Ráadásnak olyan hót primitíven jöttünk le a hegyről, hogy inkább kinézett egy endúró versenynek, mint tájbringának. Meg is lett a gyümölcse. Kaptam az elsőtől egy 10-est Hidytől 6-ot Kálmántó 2-őt! Asszem megfutottam a kieső pontomat.

Este ezért aztán jól besöröztem.

 

Szombat Tankroad ist yellov?

NA, igen valamit olvastunk a kiírásban, hogy mindenhol átlehet vágni, meg valamit motyogtak a sárgáról, és a tank meg MotoCross utakról. Egyszóval kb úgy álltunk a rajtba, hogy lesz ami lesz bedobnak minket a mélyvízbe azt vagy tudunk úszni, értsd hírtelen rögtönözni, vagy nem!

Pedig maga a térkép egészen egyértelmű volt, csak szokatlan! Először is a széles út jel azt jelentette, hogy jó esetben a szembe jövő félrehúzódik előled és akkor eltudtok menni. A keskenyúton talán elfér a kereked, de a kormány nem feltétlen. A pontozottnál mondj le a bringázásról, vagy nagyon nagyon ügyes legyél. És a sötét sárga csík meg az a dózer út, ahol a tankokkal rohangál a cseh terrorelhárítás. És hogy ez mind ne legyen elég, 5000-es térkép és hátrafelé kezdő térképrajt, ahol még azért is imádkoznod kell, hogy a befordulás közben ne gázoljanak le, mint az olimpián a kerékcserélős srácot a depóban. Ráadásnak a múlthéten pont arról kaptam kiselőadást, hogy a pontnak 10m-ről látszania kell, itt meg az egyest úgy eldugták egy fa mögé, hogy csak na, pedig csak irányban lehetett rárabolni.
 
 
A továbbiak arról szóltak ki milyen bátor, és hogy csípi el ad hoc a jó utat. Pl a 3-ast mindenki a kukorica szélére várta, Mozsi el is ment mellette mert nem hitte el hogy az a pont. Ráadásnak ekkor már feltűnt hogy a nem eléggé  kijárt tank utat meg egy másik sárgával jelölik. A 4-esről olyan rézsűn másztam le a bringával hogy hágóvasért, meg kötélért imádkoztam, meg hogy ne törjem ki a bokámat. A 6-os hírtelen előttem termett miközben az út eltűnt alólam. A 7 egyszer csak előttem volt. Aztán végre ráéreztem a ritmusra, csak olyan lassúnak éreztem magam, mint egy csiga. Volt egy metsződés pont, metsződés tájbringa versenyen, OK átment rajta egy út, amit mondjuk a felvezetők csináltak, hogy úgy nézzen ki, na a 10m itt sem volt meg az tuti! A vége felé jött egy ugyanott le és fel steig, az jól meg is szívatott fizikailag. De cserébe a következő pont meg látszott az előzőről, megjegyzem volt, aki ezt is eltudta rontani. Mivel a csiga hozzám képest ferrari volt, meg Zoli is vagy 20 percet gondolt magának esélyeimet a 0-ra redukáltam. Jött is a meglepetés, amikor a kiolvasáskor a 3. helyre rangsoroltak. Zolinak meg sikerült 21mp-t adni, Kálmánnak meg 3 percet, így elégedett is lehettem volna a sprinttel, ha nem lett volna bennem, hogy a tempóm a csigával volt egyenlő legalábbis tekerésben!

 

 

Szombat délután váltó

Mivel a délutáni váltóban Máthé Tomival és Noémivel indultunk, így míg a többiek a strandon csúsztak a Vizi csúszdán vagy bámulták a cseh „migránsokat” mi próbáltunk egy árnyéktalan focipályán árnyékot csiholni a fákból magunknak, és regenerálódni a szerintem 4 kor de egyébként 3-kor kezdődő derbyre.

Én imádom a váltókat, csak az a baj, hogy nagyon ritkán indulok rajtuk. Tomit küldtük el a tömegrajttal, aki minden volt csak épp bizakodó nem. Mégis pörgött egy 25 percet, és 3.-ként adta át a stafétát Noéminek, aki aztán magabiztosan hozta be a váltót az első helyen. Fogalmam nem volt milyen előnnyel megyek ki, de próbáltam minél nyugodtabb és gyorsabb menetet menni. Ahogyan sejtettem a hétvége leghumánosabb és legcseh jellegűbb versenye várt rám. Ráadásnak a terep is adta azt amit a csehektől elvártunk. Rövid szintecskék, gyors utak, irdatlan mennyiségben. Próbáltam hiba nélkül abszolválni a pályát. Talán csak a kettesről kifelé választottam egy rosszabb útirányt, de azt meg azért mert nem akartam a meredek steigen amin legurultam visszamászni. A közelemben nem láttam 800-as rajtszámot kivéve azt a lányt akinek csak két pötty volt a tábláján, ő meg tárgytalan volt nyílván. A pálya közepén azért sikerült beletenni egy rövidke hibát, de ez sem rúgott 15mp-nél többre. Az átfutóra érve egy srác épp elment mellettem, de nem úgy nézett ki mint aki OPEN-ban menne, így nemi is foglalkoztam vele. Jött az utolsó rész, ami valami tehén legelő lehetett, ahol a fák szélén kellett végig menni, ami sikerült is, csak az utsó pontot hibáztam be, mert hogy nem vágtam hova keveredtem ki. De aztán a szembeszúró napfényben megláttam egy sárga pólót, ott is volt a pont, irány a befutó. Azt hallottam, hogy valaki liheg mögöttem, így rátettem egy lapáttal, bár a vállam felett visszapillantva nem tűnt ellenfélnek, de azért toltam, ami a csövön kifért, Noémi szurkolt, majd beértem. Látom kva nagy káosz a kiolvasásnál, Noémi mondja, hogy álljunk be, de nem tudja hogy mit jöttünk, mert hogy elvan szúrva az SI. Ráadásnak állítólag 2. ként mentem át az átfutón, amit kifejezetten nem értettem, de sebaj a 2. hely is csodás. Na nem is lett eredményünk, csak másnap reggel amikor kiderült, hogy megnyertük kb 1 perc előnnyel! Szép volt! Egy jó nap, és végre élveztem is a tekerést. Alig vártam már a másnapi hosszút.

 


Vasárnap hosszú, azaz szadizmusra dobjunk még egy lapáttal

Amikor megláttam reggel, hogy ugyanaz a csóka tűzte ezt is mint a pénteket, volt némi félsz bennem, de mivel ennél sokkal több szintet is felszedek egy maratonon, meg csak 11 pont van elosztva a 14 kilire, így gondoltam ez még jó is lehet. Ráadásul mint töri tanárnak külön virtuáis orgazmus volt hogy a helyi várból rajtolhattunk.

A térkép felvétele után, le is jött hogy az elején neki megyünk a pénteki résznek. Annyit mondok hogy a 15 000-es térképből a Mirynek sikerült a 4-es pontig elnyelni a pályát, és ebben volt egy x is. Ráadásnak az 1-es pontra nem nagyon láttam értelmes megoldást, így maradtam abban, hogy a dózeren fogom megmászni az elejét. A dózeren haladva kinéztem még hogy a 3 után hol fogok megpattanni. Mondjuk az átmenet végén a mezőn bíztam magamban, hogy egy iránylevételnél tájoló nélkül sikerül e kikapni a bevezető kisösvényt. De sikerült. Na ami szintet eddig felszedtük annak a 2/3-át a következő átmeneten le is adtuk. Majd a 3-ra kínálkozott a dózer, de én a betont választottam, az egy más kérdés hogy nem ott mentem ki rá ahol akartam, ami minimum 1 perces hibába csúszott, ráadásnak a végén olyan meredeken kellett felmászni, hogy azt nem bírtam kitekerni ráadásnak a korai rajtom miatt a pára is csúszott a helyenként mohás talajon.
 
 
A 4 egy nagy betonos átvezetés volt, OK egy hosszúba belefér, ráadásnak akkor már megettem egy zselét, bíztam csak benne hogy a Nutrixiontól nem fosom le a bokámat pár perccel később, illetve hogyha később bedobok egy High5-ot akkor talán nem vesznek össze. A High5 helyett aztán végül egy enervit protein csoki lett, de ez már csak részletkérdés. A 4-est ráadásnak már péntekről ismertem így nem okozott meglepetést a hírtelen meredek ereszkedés.
 
 
Annál inkább, hogy fordítva a térképen egy bazi hosszú átmenet következett, ami ráadásnak végig felfele volt. Abból szerencsés, hogy a zselé pont akkor hatott amikor kellett, és így simán kimásztam a betonra. Ráadásnak a végén nem másztam át a favágók keze munkáján, hanem kicsit kerültem ami OK volt, de itt kellett volna már a rövidebbet választani. Ebből újabb 1 perc hiba lett.
A 6 egy pihentető rövid átmenet volt, ha a fakihordó dózerrel szétjárt úton való triálozás pihinek számít.
 
 

Térképcsere, majd …Te atya ég. Na jó a 7 az így? vagy így? Áááá ez egy csapda nem eszem meg irány hátra fele. Jó is lett volna, ha nem lett volna ez is egy csapda, mert hogy a végtelen lefele betonos száguldás végén jött a fekete leves és a beton lejtő egy kb 10-15%-os emelkedőbe torkollott. De abszolválva ráfutottam egy újabb hibára, bementem egy putri udvarba és nem vágtam mi van, még egy jó félperc volt mire helyre tettem magam, holott a helyi cseh apóka nagyon magyarázott valamit, mígnem a fordulásomkor a Hungary felirat elárulta hogy ebből én semmit nem értek. (NA ezt azért úgy megettem ahogyan csak lehetett. Hidy megtalálta a vételt adott is az átmeneten 3 percet)



 7-8 8-9 nem volt túl nagy észjáték, csak inkább pihenés, a 10 előtt. Ami ismét egy felmászás volt. Én úgy gondolom most is hogy megtaláltam a legjobb megoldást, a részidő is erről tanúskodik, de azért voltak nálam gyorsabbak de hogy merre mentek az jó kérdés. A magyarok nem vállalták be így ezt a rohadt hosszú felfele átmenetet, mindenestre miközülünk a 17:11.es idő a 10-esre nyerő volt.

És jött a vége a 11, ami nem fért szinte bele a tartóba. Már útközben nézegettem, hogy hogyan tudok anélkül odajutni, hogy végig nyeregbe maradjak lefele zuhanjak, és ne törjem ki a nyakam. Megtaláltam. Vissza a dózerig, majd le a betonra a betonon lefele, majd lecsapni a 4 felé és tovább a viszonylag enyhén csökkenő ösvényen. Király neki is estem, kb 40 feletti átlag egy légvonalban 5 kilós átmeneten. 12:28 lett az átmenet, ezzel nyertem is ezt az átmenőt. Majd irány a cél! 115:05 25 kiló és a strava szerint 1000m szint, ha ebből levonjuk a túlzást, akkor is 800 körül a megadott 550 helyett.

Mivel a többiek jóval később rajtoltak, ezért gyors tus majd vártam őket. Először Kálmán majd közvetlen a nyakában Hidy ért be. Kálmánnak 9 percet adtam, amiből 5-öt a végén, Hidy viszont 2 és féllel vert. De így is a középmezőnyben végeztünk mind a 3-an, de azért az hogy alig 10 percre voltam az éltől egy ilyen szintes pályán már nem olyan rossz. Ráadásnak a pálya minden percét pillanatát élveztem.

Végre elkezdődött a tájbringa szezon most a szezon végén.

Jövő héten Vasgyár meg HOB Miskolcon, majd meglátjuk!

 

2016. május 9., hétfő

Súlyban az erő


Súlyban az erő
avagy „Celebnek lenni oly nehéz”
azaz K3 a Mátrában

 

Tavaly félelmeteset mentünk Csontival a Bakonyban, az első K3-momon. Sokat beszélgettünk róla, rengeteg anekdota, érdekesség vett minket körül. A kérdés legfőképpen bennünk is az volt, hogy ez egy kicsúszott eredmény volt, vagy tényleg jók vagyunk ebben a műfajban? De tökmindegy miről volt szó, a vége mindig az volt, hogy idén is megyünk! Így amikor kiderült a dátum, már hívtam is elnyűhetetlen társam és mondtam neki;

„Május 6, délután 5 körü,l valahol Budapesten felveszlek!”

Persze az elmúlt egy év anekdotái nem múlhattak el nyomtalanul. Finoman kibővítettük az érdeklődők névsorát, lévén hogy a tájbringások egy része teljesen beizgult a versenyre, és el is jöttek rá szép számmal. Mondjuk ezzel még népszerűbbé tettük a versenyt, de öngólt lőve magunknak is hoztunk nem kevés kihívást. Hisz ha csak a számunkra ismeretlenektől eltekintünk, a nevezők között voltak a:

  • Tűzoltók 4 keréken, a visszatérő Hidas Zolival párban Kovács Zoli, akik azért már nyertek ilyet, és mivel Hidi kispapából egyre erősebbé válik, hát nyílván számoltunk velük, sőt Csonti presztizs csatának vette a két csapat ütközetét.
  • A másik tűzoltó csapat, akik azért tavaly mégis csak 3. helyet hoztak el, na jó nem teljesen az idei összeállításban.
  • Hoztuk a Tájvirágokat a brutál erős Adrival és Ágival, na jó azért abban bíztunk, hogy ő velük mégsem kell meccselni, de a nők kiszámíthatatlanok.
  • Végül Mozsinak sikerült Dankó Pityut rávenni egy közös indulásra. És igaz, hogy Mozsinak vannak gondjai a felfelékkel, nem mintha nekünk nem lenne, de Pista addig - addig tudja szekálni, amíg bárhova felmegy, és ha nem vesznek el az első kocsma sörcsapjánál, akkor igen rutinos taktikás csapat.
  • És égül befutott a Noémi –Béci kettős, akikről csak annyit, hogy gyorsak, frissek, üdék, és ha Béci adja a tempót, Noémi meg tájékozódik… na szóval akkor nagyon kemények! (Azok is lettek a maguk 105km-ével)
  • És akkor voltak még jópáran az ismerősök közül, pl Laviniáék, illetve egy két tájfutóval, CSTSZ látogatóval felálló csapat is befutott, nem beszélve az ismeretlen erőkről! Sőtt régi THM-es ismerősök is sorakoztak a jelentkező asztalnál.
 
A tájbringások egy része a tekerés után
 
Egyszóval szép egy felhozatal, 20 csapat, és mint menetközben kiderült rólunk Csontival mindenki tudta, hogy kik vagyunk, mert minden ponton csak ezt hallottuk:

„Ti vagytok a Tonna Bike? És idén is meglesz?”

 

Pénteken aztán indulás előtt, jött egy olyan meglepetés amire annyira nem számítottam, de számoltam vele. Ugyanis amikor begördültem a műtétre váró 29-esemért a szervízbe, hogy vinném a bringát, a szerelők néztek rám nagy borjú szemekkel:  „de hát holnap versenyzel, majd csak délután rakjuk össze ideiglenessen, mert azt a lélek csavart még mindig képtelenség kivenni.” Szerencsétlenek már elég hosszú ideje szívnak szegény géppeél, mivel az egyik csavar aqnnyira be van állva hogy nem képesek kilazítani, sajnálom is őket nagyon mert hát próbálkoznak vele, melegíteni meg nem merik mert nem akarják tönkre tenni a vázat. Na de visszatérve az eredeti témához, ezzel a mozdulattal lőttek is hogy 29-es fullyval szenteljem meg a Mátrát, mivel úgy döntöttem nem kockáztatok meg hogy mégjobban tönkrevágjam a gépsárkányt. Így maradt a régi 26-os, amitől meg voltak félelmeim, mármint attól, hogy abban a nyeregben, és azzal a vázmérettel 8 órát a Mátrában, derékfájás, és prosztata gyulladás nélkül, hogy fogok megélni. De végül azzal, hogy Ági egy nagyobb indián törzs össz harci festését meghazudtoló, kineziológiai tapasz kiállítást szervezett a hátamra, ezt sikerült megúsznom, sőt, összesen egyszer éreztem a derekam meg a seggem is a túra alatt. Na jó azért 50 percnyi mászásnál ez már csak belefér.


A harci szinek nem véletlenek
 

Az odaérés sem ment egyszerűen, lévén Csontitól végig azt hallgattam, nem fogunk odaérni, már senki nem lesz a TT-ben, amire odaérünk. Hát ez csak annyira nem sikerült, hogy miután kipakoltunk a szálláson, (és nagy sajnálkozva a házi néni Csonti – Adri párosnak adott egy szobát, ahol nem tudta összetolni az ágyat, és hogy ez őt menniyre zavarja, hogy nem lesz teljeskörű a szolgáltatás,) szóval ezzel a kis kitérővel is, sikerült úgy a versenyközpontba érnünk, hogy az esti eligazitás előtt még simán beverhettünk egy barna csapolt Ulpimert a helyi kertes ivó alkalmatosságban!

Az esti hidratálás, beszélgetés után aztán bevetettük magunkat a szállásunkra, és míg Ágiék megrajzolták csapatzászlójukat, én kicseréltem a 0-ra kopott betéteket a gépsárkányban, hogy másnap ezzel ne legyen gond!

Reggel rajt előtt aztán azért odavittem a gépet ,egy olajozás fékbeállításra, a kivonuló DrBike szerviz embereihez, akik messzemenően tökéletes beállítást hajtottak végre, köszönet nekik. Igaz mire visszanéztem a szervizbe ott állt a bringám atomjaira szedve az állványon, és egy kisebb életmentő rutin műtétet hajtottak rajta végre. Az érdekesség, hogy a másik állványba meg Ági gépe álldogált, ahol épp láncot szereltek, lévén hogy egy lépésből leszaggatta, illetve utána egy komplett nagyszerviz is belefutott a kis Meridába. Nyilván ráfért, lévén már egy ideje hozzányúlni sem merünk ahhoz a géphez Csabival!

 

A verseny

Akkor ennyi bevezető után jöjjön végre a verseny!

Azzal kezdtük, hogy rutinosan lefotózkodtunk és zászlót lengettünk, még a menetlevél felvétel előtt, sőt sikerült egy egész jó csatakiáltást is kifejlesztenünk Csontival, amíg feltekertünk a szállástól a versenyközpontig lévén:

„Súlyban az ERŐ!”

Felvéve az itinert a konyhában letéptük az abroszt, és neki is ugrottunk a rajzolásnak. Hamar kirajzolódott, hogy bizony ez a pont elosztás kicsit sem hasonlít a tavalyihoz. Bokrokban csoportosultak a pontok, és bizony nem lehetett úgy labdába rúgni, hogy ne menjünk fel valamelyik csúcsra, vagy a Gallyára vagy a Kékesre! Bár a Kékesen kevesebb pontot láttam, de mégis nagyobb és gyűjthetőbb értéknek láttam meg. Egyvonalra felfűzhetően csoportosultak, ráadásul mintha a Trans Hungária Maraton levezető útján sorakoztak volna, ami egy egészen jó dózer, így már az elején azt gondoltam, hogy ezt fogjuk bepróbálni ha lesz ehhez megfelelő erőnk! A másik fontos részlet volt, hogy mindenképpen a 4 őrzött pontot be kell vennünk, így felfűztem egy kb. kört a gondolatmenetemben. „RUTINOS VERSENYZŐKÉNT” na meg pedagógusként, aki mindig mondja, hogy, „el kell a feladatokat pontosan olvasni”, gyorsan megnéztük a nyitvatartási időket, ami máris rajzolta azt a képet, hogy bizony a Kékesről lefele kell megfogni a Parád feletti őrzött pontot. A kooperációnk a tavalyról már bevált, én találom ki az útvonalat, nagyjából én tájékozódom, Csonti meg visszaellenőriz, hogy jófelé megyünk e, illetve olvassa az itinert mint egy jó mitfárer. A genyább döntéseknél meg egyeztetünk.
Egy halom pont
 

 
Az első bő óra

Mintegy 30 percnyi rajzolgatás után, neki is estünk a pályának. Na rögtön az első Trianoni emlékművet meg sem találtuk, sőt a helyi nénik sem tudták merre van, így hagytuk a francba irány a Gátőr ház. Itt megszámoltuk az ablakokat 4 volt, meg egy szellőző, majd tovább is robogtunk némi egyeztetés után, lévén én átakartam menni egy földúton Bodonyba, de Csonti egy betonos kerülőt javasolt Parád felé, és bekellett látnom igaza volt. Így a Mária kép majd a Kocsi múzeum, Palócház sorrend következett. Itt már komoly bolyban haladtunk, és mentünk át a Bodonyi templomhoz, majd a Víztározó őrzött pontjához. Itt bevertük az első sörünket, és megválaszoltuk a 4 kérdést, na meg még felírtuk a házirend helyét, és tovább is illantunk.
Az eleje
 

 

2 óra felfelé

Itt jött az első komoly döntés, vissza Parád felé megmászva a Bodony feletti vonulatot, vagy … átvágunk a térképen földútnak jelölt valamin, amiről igazából nem tudhatjuk milyen lesz. „Kockázat nélkül nincs győzelem”, így meg is indultunk ezen a földúton. Helyenként kicsit kátyús volt, a völgy felső részén meg kissé furi is, de határozottan tartottunk előre, majd elértünk egy erdészház - nyaraló valamit, ahova tökéletes minőségű dózer ment be. Na ez lesz a mienk, rááltunk, és egy kb. 10 percnyi felfele után el is értük a 24-est! Csonti az elején egyébként szólt, hogy lassítsunk, mert én rááltam a szokásos edző tempómra, de neki ez gyors volt, de itt az erdőben végre elégedett volt a tempóval, és vígan haladtunk. (Na jó lefele a betonon kissé elmaradt, de ezt előre kalkulálni lehetett.) A Parádsasvári 30 pontost kihagytuk, úgy éreztem nem vagyok benne biztos hol van, meg csak plusz idő „nem ezen fog múlni”.
Akkor másszunk fel a fő gerincre!

 

A 24-esen másztunk felfelé a Mátraházai gerinc irányába. A terv úgy szolt, hogy a tribünnél levágódunk a Mátra marciról ismert szint dózerre, és eljutunk a Rudolf tanyához. Háát felfelé még Csonti egészen vidám volt, de a szintúton aztán már voltak gondjai. A kb 7 km-es rázódás után, végül csak megérkeztünk a kiszemelt ponthoz. Ez a laza mászás 1:50 be került, mármint időben. Illetve Csonti nagyon furcsa arc vágások közepette válaszolt, a megérkező sporttársaknak, akik ismételten a Celebritásunkat magasztalták. (Mindenestre „ez a hülye megy mint a barom” kifejezés elég sokszor szerepelt Csonti mondataiban, ja „az én meg hulla vagyokkal” együtt!)

Szintbe, le, aztán fel a gerincen

Innen egy rövid mászás a keresztig és egyből 100m-re a Fekete tavi elágban is megtaláltuk a narancssárga nyilat. Aztán végre még egy laposabb mászással elérhettük a szintén Mátra maratonokról ismert Galyai útelágazást, ahol egy verssel emlékezhettem meg Csonti szenvedéseiről. Közben a kis hamis bedobott egy powergélt, és kissé erőre kapott, illetve lefele mehettünk tovább egy forrásig, amely azért kiszúrt velünk, lévén turistaúton közelítettük meg a műúttól 3 m-re lévő forrást! Innen lejjebb gurulva egy menedékháznál várt ránk a következő lehetőség, illetve végre egy tűzoltó is felbukkant. Sőt mint megtudtuk az egész brancs itt van közvetlen előttünk. A gerinci útelágazásnál Csontitól megint megkaptam a lebaszást, hogy miért engedem ilyen gyorsan lefelé, majd a Vörösmarty turistaházat már szinte együtt értük el, sőt Csonti olyan erőre kapott, hogy a következő szakaszon beálltam a szélárnyékába pihenni. Persze a Honvéd üdülőtől jött a felfelé, ahol ledobták neki a vasmacskát, de szóltam, hogy előre megyek a Mátraházai nagyparkolóig és kikérem a sörét, meg talán valami palacsintát is, addig meg szép nyugodtan tekerjen fel.  Azt hittem pihenve jön fel, de amint ott összefutottam a komplett Hidas branccsal, és kikértem volna a sört, a vaddisznó is megjelent. Komoly aggódásba kezdtünk az egészségéért, mert hogy a kocsma két fala között mint valami flippergolyó szédelgett, pattogott. Ráadásnak a szemei is elég masszívan keresztbe álltak, így úgy éreztem eljött a vég. De egy sör, és némi leülés rendbe tette vén hűséges társamat, viszont innen kezdve úgy döntöttem, kihagyjuk a Kékest, mert esélytelen oda feljutnunk. Pláne hogy az Anna rét vagy mi, ami a sípálya alja volt, úgy ért minket, hogy majdnem összeestem. Nem az erő volt a gond, de hírtelen pokol rosszul lettem, a pulzusom laza sétálva, nézelődve is 160 környékén vert, aminek a fele sem tréfa és nem kívánt visszamenni. Életemben egyszer még a Trans Hungárián éreztem ilyet, amikor megettem egy aldis obstgemüse cuccot, és arra kellett gondolnom, hogy a fél liter cukros kóla amit, az előbb benyomtam, és vagy egy éve nem ittam olyat, fejbe nyomott.
A palacsintázó amely elfelejtett nyitva lenni!
 

 
¾ óra szívás, ami még jót is tett

Így a Pisztrángos őrzött pontjához indultunk. Ez megint kockázatos vállalkozás, a Kékes meredek oldalában, egy túrista úton vergődni, de úgy tűnt jó lesz, és szépen haladtunk, annak ellenére is, hogy majd szétszakadt a fejem, és a hátsó gumimon az egyik bütyök helyén a kevlár maradt meg egy kb 3cm átmérőjű luknál. Sajnos ez a boldogság nem tartott sokáig, mivel mindenhol kidőlt fák és sziklák tarkították utunkat. Ráadásnak hű társam a sörtöl úgy feléledt, hogy szétakarta szaggatni az erdőt. Na szép, én meg nem mentem vele fel a Kékesre, hanem itt szopok valami istenverte szintúton, amin gyalog gyorsabban vánszorgunk mint bringával. Félórányi szüttyögés után, aztán sikerült ennek is a végére érnünk, és jöhetett a rövid köves lefelé. Az elejét még meggurultuk, de utána olyan freeride pálya jött, hogy gyalog alig bírtam letolni a bringát, nem hogy ráülni. Így aztán elszenvedtünk a pisztrángoshoz. De ebben az órában legalább mindkettőnk helyre jött. Igaz a Kékesen ott hagytunk vagy 300 pontot, amit ennyi idő alatt akár be is tudtunk volna szedni, de akkor ott nem hozhattam ilyen döntést, mert valamelyikünk meghallt volna az emelkedőn vagy még rosszabbként Csonti fellázad!
 
Járatlan túrista útra ne tévedj, ez aranyszabály!
 

A pisztrángosnál ellenben olyan ”csudijó” feladat várt minket, amire aztán én képtelen voltam. Csontinak sikerült 5 dobozt lelöknie a frizbivel, de a mentőfeladat meghaladta aktuális fizikai képességeinket. A négyütemű fekvőtámaszból egy laza 10-et megcsináltam, így 60 pontot bezsebelhettünk a 100 helyett az őrzöttért.

 

Guruljunk haza

Innen hosszú gurulás várt ránk. Először csak egy vadászházig, ahol már majdnem elvesztettem Csontit, majd le a Parádi hosszú völgyig. Na jó itt Csonti végkép elveszett illetve majdnem az itiner is. De szerencsére résen volt és megmentette, én meg megvártam lejjebb egy útkeresztben ahonnan viszont lassú fékezések közepette, száguldottunk le a Szt Istáv csevice őrzöttig a betonon. Mivel mi voltunk az első ideérők, mármint aki nyitva találta a pontot, mi lehettünk a próba nyulak, az egyébként véleményem szerint, a mi lehetőségeinkhez képest lehetetlen feladathoz. A lényeg hogy egymással szembe bringázva kellett volna keringőznünk egymással. Háát ez nekünk a fizikai lehetetlenség számba ment. Egyszer - egyszer majdnem sikerült, de vagy szétszakadtunk, vagy letépte Csonti a kézfejemet, vagy épp nem estünk el az atrakcióban. Mindenesetre a pontőrök jól szórakoztak, esetlen próbálkozásainkon és bezsebeltük a 100-ast. Innen Recsk felé vettük az irányt. Na ezt a területet mind a ketten ismertük, mindketten rendeztünk itt versenyt. mondjuk arra nem emlékeztem, hogy ilyen szintű emelkedők is vannak a környéken, de azért megtekertük betonon a forrásig amit kellett, majd tovább az újabb vadászházig ahol komoly vitába keveredtünk, hogy merre is áll a palánk az udvaron.
Irány haza
 

Innen a Recski tábor következett, de hogyan. Kerülve szintet mászva vagy át a turistaúton. Végül utóbbi mellett döntöttünk és jónak bizonyult. ¾ óránk volt innen beérni, így kényelmesen gurultunk le Recskre, ahol megszemléltük a bányamúzeum lámpáját, majd tovább mentünk keresni egy faragványt. De a faragót nem találtunk, pedig mindent megnéztünk. A két kőemléket hagytuk a francba, mert hát faragó kell. Végül felírtuk, hogy István királyt ábrázolja, és elindultunk haza.
Elérve Derecskére megpróbáltuk előkeríteni a Trianon emlékművet, ami végül nagy nehezen, helyi majdnem segítséggel meglett, majd iránya cél. Átnéztük a kombókat, hát olyanunk nem lett, majd megnéztem, hogy nem írtunk e el valamit, hát naná hogy az elsőt sikerült. Gyorsan átjavítottuk a 4 ablakot 0-a épre, majd beadtuk kereken 8 órával az indulás után az itinert. Ebben a pillanatban Béciék is beestek az ajtón. És ha már beestek tovább is mentünk a kocsmába!

 

Látni tudni kell… mi nem tudunk!

Ott aztán elkezdtük számolgatni a pontokat. Béciék 105 killát tekertek, mi 77-et. Béciéknek kb 1600 pontjuk lehet nekünk olyan 1540 körül. Na ezt elbuktuk. Erre megjönnek Mozsiék is. Ők 88 killát tekertek, és kb 1100 pont körül számolunk nekik. Erre Pista megszólal, „plusz a bónusz”! Majd Bécivel vitatkozni kezdenek hogy mi is rá a jó megoldás! Mi meg Csontival nézünk hülyén. Bónusz? Mi van? Ti miről beszéltek? Háát ott volt a bányamúzeumban az udvarban. Mondjuk én láttam hátul, hogy van odaírva egy bónusz, de gondoltam biztos a pontokon lehet szép mosolyért szerezni, vagy ilyesmi. Mondjuk fúrcsáltam is, hogy nem kaptunk koordinátákat a pontokon egy pluszért. Na hát kiderült hogy volt egy fotó, benn a füzetben, ami úgy mellékesen elkerülte a figyelmünket, amihez kapcsolódott a bónusz feladat. Na szép, egy újabb 100-ast dobtunk ki az ablakon!

Közben Hidiék is megjönnek, sőt a verseny végére kiderül, hogy mi vagyunk az egyetlenek akik nem találták ki a bónusz feladatot. „Ez a suliban a nem olvastad el 1-es leülhet játék”.


Értékelés

Háát így vártuk az EH-t ami aztán oly későn kezdődött, hogy a fél mezőny már haza is ment. Na de hirdetik 19-től visszafele. Laviniáék 16 talán. Ágiék 14. Aztán első 10 még midig nem mondanak minket. Mozsiék 8. Egy másik csapat 6 aztán Hidiék 7. Na akkor a presztizs meccset azért nyertük. Tonna Bike 5. Még ott is megkapom, hogy de nem írtátok be a bónuszt. Na szép, mert nem szúrta ki a szememet mint tavaly Szlovákiában szeptemberben a lezárt út a térképen. Béciék 3.-ak lettek. Az első kettőt mi nem ismertük. De 1720 pontunk lett, ami talán 150-el kevesebb mint tavaly, egy sokkal nehezebb terepen. A Béciéktől 110 pontot kaptunk úgy, hogy nem írtuk be a bónuszt és egy laza 30-al kevesebbet tekertünk. Az elsőtől is kb. 250 ponttal kaptunk ki, ami ha ott a Kékes alatt ,nem vagyunk halottak, meg is lehetett volna, de a sportban nincsenek hak! És különben is ez egy Kalandtúra, a legfőbb eredmény a teljesítés, és hogy jól érezzük magunkat.

 

És mi volt a véleményem az idei K3-ról. Én baromira élveztem. Már megint iszonyat jó volt. (Na jó a bab még főhetett volna.) A pálya remek volt, kicsit furi volt ez a bokorcsoportos kirakás, meg én vittem volna messzebb pontokat lévén, hogy így 12 óra alatt simán meglehetett fogni az összeset. De ezen kívül még mindig azt kell mondanom, hogy ezek a srácok ahhoz képest, hogy nem jártak még nemzetközi Bike Adventura versenyen, hihetetlenül értenek ehhez a műfajhoz. A K3-nak egyetlen komoly baja, gyenge pontja van! Hogy csak egy van egy évben.

De, és itt a reklám helye, lesz még idén Vértesboglár Adventura Pálffy Tóni emlékverseny, ami igaz, hogy időben meg sem közelíti az itteni sprint távot sem, de higgyétek el, akinek a K3 tetszik annak ott a helye mert jó lesz!


És a végére egy vasárnap reggeli beszélgetés Csontival.

-          És jövőre mi lesz? Új társat keresel, mert megértem, hiszen lassú vagyok!

-          Csonti, én nálad jobb társat nem tudnék találni egy ilyen versenyre. Jövőre a K3-on a Tonna Bike, ha minden jól megy ott lesz, és odacsap, ha máshova nem a pultra egy sörért, mert „SÚLYBAN AZ  ERŐ!”

 

Íme a puszta adatok:

-          77,73km

-          1720m szintemelkedés

-          1720 pont

-          7500 kalória legalábbis nekem
Na meg amit a strava mond!

2016. április 12., kedd

Ha a sírból is …


A hétvégén végre elkezdődött a tájbringa szezon. Idén nem lesz hiány versenyekből, bár tájbringa verseny viszonylag kevés lesz, és ha ilyen kevés induló lesz a magyar versenyeken annak a vége katasztrofális lehet, a magyar tájbringa tekintetében.

A hétvégi Megalobusz Kupa & POB nem egy idegen terepen zajlott. Mind a kettőhöz volt már szerencsém. Az egyiket imádom, mert a féktelen száguldásról szól, a másik hááát a nem szeretem kategória, ami a hétvégén sem lopta be magát a szívembe.

 

Mega Kupa

A Dunaszentmiklósi falu, a maga erdejével, sosem volt a kedvencem. Még 2008-ban egy Roni által tűzött pályán utáltam meg a terepet, amikor kb. arról szólt a pálya, hogy lemész egy pontért, aztán visszamászol ugyanott. Emlékszem, hogy Tónival csorogtunk vissza terep közepéről, mert annyira utáltuk. Ráadásnak én még estére bekaptam egy nem gyenge napszúrást is így alapból a „kedvencem” lett.

Most a napszúrás az kimaradt, sőt örültünk volna, ha egy pillanatra látjuk a napocskát, de legalább nem esett, és az éjszakai eső ellenére nem volt teljesen vészes a terep. A hegyek megmaradtak, és a pályakitűzés is hasonlított a föl le sémájában a 2008-as elődhöz, bár azért jóval átgondoltabbnak tűnt. Illetve inkább azt mondanám, hogy én mindig kerestem, hogy mire is gondolt a pályakitűző, de sok esetben nagyon nem találtam meg. A pálya eleje a primitív bringázásról szólt. Le, aztán fel a kettesre majd ugyanazon az úton le és egy vizenyős völgybe a 3-ashoz. Ezen a szakaszon a komplett mezőnnyel találkoztam, sőt Béla még le is hagyott, és hát a többiek is jóval előrébb voltak mint én. A 4-esre aztán Bélát elvesztettem, bár sejtettem. hogy ő a bevezető lenyomatot nem találta meg, mint ahogyan az később kiderült, ő itt tette bele a 20 perc pluszt. A verseny a 4-estől kezdődött, addig csak a prológ volt. Néztem, hogy lehetne a legkisebb szinttel legkevesebb tolással megúszni az 5-öst. Háát nem találtam meg. Tudtam, hogy Lászlóék nem erre a vételre gondoltak amikor kitűzték, de egy életem egy halálom a 6 felé mentem, és szépen lecsaptam a pontra egy laza 25 perces átmenettel. Kálmán már a 6-nál jött velem szemben, ez tudtam hogy nem 4 inkább 8 perc különbség az ő javára, így temethettem a versót, pláne amikor az 5-ös fogásakor a ködből Hidas Zoli is előbukkant. Na akkor ő is ver 5 perccel. Na jó a 6 így azért nem volt bonyolult, csak visszamásztam rá nagytempóban, kicsit hozva a két vetélytárson. A 7 egy olyan durung átmenet volt, hogy azt nem lehetett szerintem elszúrni, bár mászhattunk fel valami nehéz dög nyomdokain. Mondanom sem kell, hogy Kálmán jött is szemből. Úgy éreztem egy kicsit közelebb vagyok mint az előbb, de még mindig lemaradva mint a borravaló. A 7-re bemenet szépen jöttek velem szembe a sorstársak, kivétel Mets Mikit pedig tudtam közvetlen előttem van. Ha ő nem jött, ki talált valami furmányt a 8-as 5 km-es átmenetében. Végül megláttam valami légyfost a papíron, ami elviekben egy ösvényt eredményezett. Háát talán ott is volt, mindenestre végig mentem rajta, bár nem egyedül. Köllöd Robi is csatlakozott, meg Hidas is felért rám, és együtt mentünk rajta 3-an. Végül Robival felmásztunk a dózerra. Elindultunk, mély anyázás közepette, mert rájöttünk erre az átmenetre nincs jó vétel, mindenhogyan szopni fogunk. Végül ledurrantottunk a terep aljára, hogy az ott menő körúton jussunk el a pont fölé. Nem gyengén emelkedett helyenként, de mivel nem ment le kicsire, ezért közepes tányéron toltam végig, szinte sírtam ahogyan izzott a combom, de végül kitekertem, majd lezúgtunk Robival a pontra, Zoli eltűnt, és Kálmán meg nem jött szembe. Egy életem egy halálom megpróbálom a lehetetlent, nagy tempóval hátha eléjük kerülök, A 9-es egy szimpla felfele volt, kb útvonalválasztás nélkül. Majd hason a 10-es is. Utóbbiban csak a sebesség számított, na annak adtam, majd berobogtam a pontra, és irány a cél ás a kiolvasás. 107:02 Kálmán is beért 107:34 na ő megvan. Jön Zoli necces. Neki 107:21 lett az eredménye. A sírból jött vissza!

 

POB

A POB-ot a számomra lehető legkedvezőbb helyen rendezte László! Szeretem Tatát, sík, jól tekerhető, és még ismerem is a nagy részét! Evidens volt, hogy menni fog. Még azon is elkacérkodtam, hogy elitben megyek, de jó hogy nem tettem meg!

Ha ismersz egy terepet könnyebb hibázni mintha nem. A rajtban ránéztem a térképre, na ez az amivel nem kell vacakolni rajzolgatással. 3 csoportra osztva a 31-et a végére hagyva, mert az kiesik, aztán csak fel kell fűzni. A nagyobb fejtörést a beszántott 42-es mikori érintése okozta. Végül a pálya közepére hagytam. Először az új részt kívántam felderíteni. Így odaterveztem magam menetközben 30-as tempónál. Felfűztem pár pontot majd bele e dzsumbujba. Alulról mentem neki a történetnek, mert feltűnt, hogy az egyiknél valami fifika van egy sziklafallal, így azt hagytam a végére. Volt valami kastély vagy iskola az egyik pont mellett, na ott kissé megkavarodtam, de lehet ez annak is köszönhető volt, hogy szembe jött velem egy vonat az úton! A sziklásat meg jól fogtam, mint kiderült a fél mezőny alpinmászóvá vált arra a pontra. Majd betonon vissza irdatlan tempóval. Jött a tavaly megismert rész. Itt még egy kis átvágást is beterveztem, lévén tuti ez volt a logikus útvonal, és még a homokos utat is lefele kaptam meg. Itt már összefutottam Bélával és Hidas Zolival is. De mindkettőnek másfele akadt dolga így nem foglalkoztam velük. A 42 jött, elgondolkodtam, hogy visszamenjek a stabil sétányra vagy megpróbáljam a hátsó vizenyőst, de mivel elég száraznak tűnt arra mentem. Hát a hídig száraz volt de utána … Mindenestre talán nem vesztettem sok időt, és a 42 is megvolt, de nem volt bizodalmam tovább menni a fene se tudja milyen úton, mint kiderült szerencsére, mert sokakat itt nyelt el a sár, ráadásnak utána kellett volna átmenni a víz felett valami objektumon, így inkább vissza a faluba és útközben begyűjtve az ott lévő pontok ¾-ét. Na itt aztán bejött a krach az első átdobó megadta magát, csak a láncot gyűrte ide oda, végül leraktam középre és úgy próbáltam minél nagyobb tempóval száguldani. A 3 pont begyűjtése után ki a bringa útra. itt már kevés volt a közép így lábbal rugdostam fel a váltót a nagyra. Innen már kibírom ezzel végig gondoltam. Éktelen száguldás vette kezdetét a sarok pontig majd vissza. Begyűjtöttem az utolsót, a faluban elugrottam a 31-ér és irány a cél. Abban reménykedtem nem hagytam ki semmit. A célban senki. Se Hidas se Kálmán. A kiolvasásnál láttam Kálmán bringáját éppen sétált fel kiolvasni. Meg is lepődött, hogy itt vagyok. 73 perc, az övé 76. Mint kiderült annyira rosszul választottam, hogy 2 killával hosszabbat mentem. Zoli 79-el lett 3.

Két futam, két győzelem. Jó kezdet, pláne hogy a sírból jött vissza az első. És talán az osztrák versenyre az Epic is elkészül, de addig is a megbízható Rockhopperen fogom a kilométereket keresni, főleg hogy épp most gyógyul a váltója!

2016. március 15., kedd

Tóni


Emlékszem valamikor 2011 nyarán üldögéltünk egy padon valahol Szlovákiában Ági, Bunyik Laci meg én, és arról beszélgettünk, hogy is kellene megvalósítani az esküvőnket. Az asztaltársaság kibővült, szó szót követett, és Te megtudtad, hogy mi bringával akarunk esküvőre menni. Csabival önként jelentkeztél lónak, nem érdekelt a kihívás, hogy bő két mázsát kell felhúznod Veszprém megye egyik leghúzósabb emelkedőjén, megcsináltad.

Emlékszem az esküvőm másnapján reggel felhívtál:

„Szia Puffy! Már csak mi vagyunk itt, de mi is már lelépnénk. Őőőő vihetek egy csülköt?”

Igen ez is te voltál.

De Te voltál az is, aki Bencét hátulról hajszolta a cseh Bike Adventurát, és amikor 20 percetek volt 15 kilire akkor sem engedted, hogy feladja. 

Te voltál az is, akivel a Várpalota maratonon mintha összebeszéltünk volna, de egymástól függetlenül hárman toltuk vissza a tökig sáros bringát, lánc és váltó nélkül.

Emlékszem, amikor felautókáztunk a Trans Hungária Maratonon a Kékes-tetőre a váltáshoz, ittunk egy kólát és vártunk. Aztán Te úgy döntöttél nem vársz itt, mert megúsznád a pályát szint nélkül, így legurultál a sípálya aljára és ott váltottad talán Gyallai Janót? Aztán felmásztál a hegyre, és büszkén mesélted tavaly is, hogy a sípálya eleji DH-n még mindig benne vagy az első tízbe a THM-es tekeréssel.

A Plzeni éjszakák, vagy éppen Pozsonyiak, amikor a cseheken kívül csak mi ketten ültünk a sörsátorban, és figyeltük az eseményeket.

Óóó azok a paleoreggelik a versenyek előtt, a házi sonka, szalonna, amiből mindig jutott mindenkinek.

Te hoztad létre a Káosz Amigost is. Igaz „hűtlen” lettél a csapathoz, vagy átadtad a fiataloknak a stafétát, és rám hagytad a csapat irányítását, hogy Te a saját korosztályoddal, a Fonnyadt Makkot erősítsd. Tavaly ugyan nem voltál ott velük a 24h-on, mert családi kötelezettségeid voltak, pedig ha tudod, hogy ez lesz …

Tavaly a vértesi évadzárón még együtt guberáltunk össze Csontinak felszerelést, amiben elindulhatott. Te a bringát adtad én a ruhákat.

Hány átversenyzett hétvége, átsörözött este van mögöttünk. Te voltál mindig az első aki a fémcsajkájával a bográcsomhoz járult, de ha a tüzet megkellett hozzá rakni, akkor is mindig ott voltál.

Emlékszem, amikor 6 vagy 8 éve Plzenben bementünk a ruhaboltokba shopingolni, mi férfiak, és x mennyiségű nadrággal tértünk haza, na meg jó pár karton eredeti cseh sörrel. Igen cseh sörrel, mert a cseh sörök voltak a kedvenceid.

Voltak, mert elmentél, itt hagytál bennünket, és már valahol máshol keresed a pontokat, ülsz le a söntéshez egy sörért. Nem látom már a stravan a tevékenységedet, nem látom felvillanni az ikonod a kudos felirattal minden edzésem után, pedig általában te voltál az első, aki követte az edzéseimet.

 

Tóni elmentél!

De az emléked örökre a szívemben él.