2018. április 30., hétfő

Üveghegyen innen?


Mit is mondtam két hete? Hogy elkezdődött? Hát el! Hipp hopp két hét, és csak úgy pörögnek a versenykilométerek, és végre már nem csak a kilométerek!!!

Mióta a fejemet arra adtam, hogy földrajzot tanítsak, egy nagy álmom volt, hogy eljussak egy olyan városba ami „túl van az Óperencián”, és valahol az „Üveghegyek” lábánál fekszik, és képeken úgy néz ki mint valami festmény, és egyszerűen gyönyörű, legalábbis aki járt ott ezt mondja, és ez a hely nem más mint Salzburg. Máskor is volt arra verseny, de a távolság sosem jött közelebb, és egy hétvégéért ennyit nem akartam sose vezetni, társat meg ilyen hosszú útra csak úgy leakasztani nem egyszerű, pláne ha csóró egyetemistákkal van körbevéve az amúgy sem acélos fizetésű pedagógus házaspár. De idén végre eljött a lehetőség. Eleve három verseny, ráadásul az osztrák kupa rövid táv címvédőjeként nem hagyhatom, hogy csak úgy elmenjenek az ellenfelek. Így indokolt volt hogy eljuthassak végre Salzburgba, ráadásnak végre Ági is velem tarthatott, még ha Helka ezt kifejezetten nehezményezte is. A busz is ment, úgyhogy minden adott volt. Hát neki vágtunk pénteken, hogy meghódítsuk a Lajtán túli területeket.
 
Fényképre illő város
 

A szállás amit nagy nehezen találtam megfizethető áron, és éppen nem volt fullon, a város felett terült el, már ez is festői környezetben. Na jó azt nem mondom hogy éppen halk volt, lévén hogy az autópálya és a vasút között feküdt, és ha éppen csend lehetett volna, a szomszéd panzió aljában elhelyezett laza 100 tehén kezdett rá a nótájára. Na de azt, aki olykor Mozsi közelében alszik, az efféle zajok kevésbé zavarják. Szombat reggel azért hamar kidobott a matrac a sátorból, na jó annyira meleg sem volt, és az én vállamon a hálózsákot meglehetősen nehéz összehúzni, ráadásnak Ági is kiment rajzolgatni, így aztán hajnali hat felé már én sem maradhattam tétlen, és kikászálódtam elcsípni a napfelkeltét, ami aztán nem volt akkora „flow”, mert hogy nem a hegyek felett, hanem takarásban, két cseresznyefa és egy ház árnyékában kúszott fel az égre.
Ez látszott a sátor ajtajából!

Napfelkelte
Bőséges és nyugodalmas szabadtéri reggeli után, el is mentünk a mikrobusszal, hogy megkeressük a kaszárnyát, ahol a szombati etapokat rendezték. Etapokat mert ebből egy szelet sohasem elég, így egyből két sprintnek is nekifuthattunk. A kaszárnyáról csak annyit, hogy én honvédségi egyesületben nőttem fel, meg láttam egy két kaszárnyát a sportkarrierem során, itthon is Csehországban és Ausztriában is, de ilyen tisztát, szépet, használhatót még soha. Itt tényleg az osztrák tühtig rend honolt. Ráadásul a tök sík kaszárnya felett, ott magasodtak a még hóval borított hegycsúcsok.
Ágyú, hegyek, hó, pont
Az első futam osztrák OB is volt, így kitettek magukért a rendezők és a pályatervezők. Olyan rajt volt felépítve, amit bármely világverseny megirigyelhetne. Mondjuk a rajtprocedúrát már nem feltétlen, ugyanis már egy perccel a berakás előtt megkaptuk a térképet, amit lefordítva tartogattunk a térképtartón. Ami egy ekkora A3-as lepedőnél már elég morbid volt, pláne hogy a térkép átlóban max a papír felét ha kitöltötte! Mindenestre a pálya persze még a Myrimbe sem fért bele, próbáltam én a Mikitől tanult módszerrel berakni, de inkább csak az időm ment vele, így a következő futamokon már nem is szórakoztam ezzel. Maga a pálya irtózatosan gyors volt. 26 pont, 5,4 kilin, ami tekerve egy laza nyolc és fél lett. A házak között padkára fel padkára le, manőverezés, lehetőleg felütés nélkül. Át mindenen, mert a kiírtakkal ellentétben ezt lehetett. A pálya 1/5-nél jött a fekete leves, ahol egy brutál labirintusba futott be a komplett mezőny, ahol csak ott nem volt út ahol volt egy fa. Szerintem 1:1-be is lehetetlen lett volna ábrázolni. Ráadásul volt egy domb amit nyilván a harckocsik very hard tesztjére használtak mert irdatlan meredek volt, mindenféle lánctalpas nyommal. Alatta meg huplikkal tarkított gödör, ahol nem tócsák, hanem kisebb tavak borították a talajt. Volt olyan átmenet, amit inkább megfutottam, mert gyorsabb volt mint tekerve, és még nyertem is azt az átmenetet, igaz közben térdig merültem a dágványban és úgy néztem ki mint valami welness szállodában iszappakolás közben. Végre innen is kikeveredve irány ismét a kaszárnyák. Még arra is volt energiája a pályakitűzőnek, hogy nem nagyon mentek egymással szembe a pályák, pedig hurkok voltak bennük. Olykor beugrottunk egy - egy krossz ösvényre. A fizikailag legfárasztóbb rész egy focipálya melletti fél méteres fűben bringázni volt, de a 29 fully ezt csillagos 5 re megoldotta. A rendezőkön azért látszott, hogy még airral nem rendeztek bringaversenyt. Elkövették azt a hibát amitől mindenkit óvnak aki ilyen rendszerrel rendez. A befutó pont, mintegy 50-60m-re volt a céltól. Ha véletlen nem csippent be a dugód, ami azért esélyes 30-as tempónál, mire észbe kaptál már a céldoboz felett jártál, ami meg leállítja a dugókát. Volt is elites versenyző aki erre ráfázott, szerencsére én nem, igaz a velem szemben a térképet elvevő bácsi majdnem elrepült hátra, amikor a 35-el berobbanó tömegem elé állt, hogy adjam oda a térképet, én meg gondoltam nem satu fékkel terveztem megállni. Sikerült valami 30 percet pörögni, ami nem rossz, bár az ifik megcsaptak, de Berni kapott tőlem 4 percet. De Adolf folytatta, amit két hete elkezdett, és ismét szénné vert, egy laza két percet kaptam tőle, amit nem nagyon tudok hibába elszámolni, főleg úgy nem, hogy a részidők alapján ezt az utolsó harmadban adta meg, ahol én bizony mentem mint akit puskából lőttek ki!
 
Közéjük nem került pont
 


Délután újabb etap. Most a laktanya másik felébe kezdtünk. Mozsi egy laza 3 perccel rajtolt előttem, amit azért bíztam, hogy behozok, Berni meg 6-al, na azért azt nem hiszem. Ellenben Adolf 9-el ment mögöttem, azért jó lenne nem látni. Ott folytattuk ahol délelőtt abbahagytuk, olyan mértékben, hogy több pont is azonos volt a délelőttivel, bár engem ez nem mintha zavart volna. Hihetetlenül jól forogtak a lábaim, a pulzusom meg olyan alacsonyan maradt, hogy akár délutáni sziesztának is beillet volna a derby. Mozsit először a pálya ¼-énél láttam meg szembe jönni. Utána eltűnt, aztán végül pont a felénél sikerült hátba verni, pont szerencsétlent a holtpontjánál, ahol esélye sem volt mögöttem maradni, pláne hogy itt jött megint a focipálya lekerülés, amiben az ő merev 26-os, viszonylag nem könnyű bringája, azért nem robog. Pedig itt éreztem először a combomat, hogy hűha azért ez erős lehet még. A pálya vége felé mentünk be ismét a kattyosba. Az első kattyos pontot el sem hittem, hogy az enyém. A másodiknál megint lukra futottam, a harmadiknál meg nem mertem legurulni sem a dombról, így inkább lépésben haladtam, olyan lassan amitől majdnem felrobbantam. A maradék részen próbáltam még egy kicsit felpörögni. Legalább most volt némi időbeli távolság a befutó és a cél között. Ez 26 perc lett, egy hosszabb pályán mint délelőtt. Bernit megvertem 5 másodperccel, ami akár csak az air+-ból is jöhet, mert nem tudom ő azzal megy e! Adolfra még várni kellett, de végül ő jött oda gratulálni, a papírja mellől. Így aztán a monoton győzelmeit sikerült végre megtörnöm, és most már nekem is meglett az első 100 pont az osztrákoknál.
Szombatra így egy második, és egy első hely jutott, ami több mint remek. Az EH vagy fél 6 kor kezdődött. A délutáni etapért némi tészta, a délelőttiért viszont egy karton Siegel járt, ami azért nem rossz díj, legalábbis nekem ízlik ez a sör.
Azért egyszer jó lenne ha már minden dobogós megvárná az EH-t!
 
A kérdés az volt, mi legyen ezután. Mivel Miki és a busz idősebb fele vissza akart menni a szálásra, én megpróbáltam drága feleségem rávenni, hogy mi inkább bringázzunk vissza. Szerencsére ez nem volt nehéz. Így szerelmesen andalogva bebicikliztünk oda, ami az igazi célom volt, megnézni Salzburgot. Titkon reméltem, hogy a várat is megnézzük, ő meg ugyanígy volt a Mozart múzeummal, de ebből egyik sem vált valóra. Szóval ez a város meg van csinálva, nem kicsit, nagyon. Igazi turistaparadicsom, gyönyörű, és állítom bringás turistákra is épült. Mindenhol bringaút, nem szólnak amikor átgurulsz a kapualjon az óváros részben. Egy helyen láttunk bringatiltó táblát, egy mélygarázs gyalogos üvegajtós bejáratán. Leérve a Salzach partjára kicsit mentünk a parti úton, majd felvágtunk a Dómtérre, hogy onnan a történelmi városrész zegzugos utcáin nézelődjünk, mígnem bejutottunk véletlenül egy temető közepére, szerintem ez valami püspöki temető lehetett. Bár először az sem tűnt fel, hogy az. Utána a vár oldalába sétáltunk fel, hogy kicsit körbejárjuk az erődítményt. Végül a másik oldalon egy meredek gurulással mentünk vissza a folyó partra, hogy onnan a másik oldalon menjünk visszafelé. Zseniális! Mindenhol emberek, mindenhol zöld, senkit nem zavar a bringás, mindent látsz ami kívülről gyönyörű ebben a városban. Innen aztán már a camping felé mentünk, mert drága nejem, mint kiderült igen régen evett, és „éhes Kováccsal nem szórakozunk, mert a végén a te fejedet harapja le.”
Bringát mindenhova!

Város fellülről!

Kéne már egy jó selfi is!

Vár egyfelől

Vár másfelől
 
"Látod üres a gyomrom huzzunk már kajálni!"
Vasárnap egy elvben középtáv várt ránk. Elég érdekes és furcsa megoldásokkal, és ebben a térképcsere volt a legkevésbé furcsa lépés. Olyan helyeken voltak kódok a térképen, amit olyakor nem tudtunk hova tenni. Persze a térképen bonyolultabbnak tetszett mint amilyen a valóságban volt. Mindenestre én ráálltam egy kicsit sem pihenős tempóra. Küldtem ami a csövön kifér. Az első problémát az erdős részből kiérve valami furcsa lakott okozta, bár ekkor még nem tűnt fel mi is olyan furi a térképen, de valami nem stimmelt. Nyomulva hamar kiderült, hogy nem sokat szórakoztak azzal, hogy a számok pl kitakarták az ideális útvonalat. És a javítás sem volt a csúcsán itt a térképnek. Az hogy ösvények hiányoztak előfordul, de hogy az összes pontozott ösvény, amin jártam, az inkább volt egy tökéletes xco ösvény, mint pontozott az biztos. Aztán jött a fekete leves. A 7-es pont 4 letiltott út között az egyetlen járhatón volt a térkép szerint, a lakott terület közepén. Egy gond volt, hogy a térképen volt ez csak lakottnak jelölve, a valóságban ez biza egy szántóföld között volt. Én mondjuk kapcsoltam, de a magyarok zöme az finoman ráfaragott, olyan helyekről kerültek elő, ahol térkép sem volt. A morbid hogy lehet pont MM szántóföldes problémáját kívánták így orvosolni, ugyanis ilyen jel nincs az IOF szerint a tájbringában, így megtalálták az egyetlen olyat, ami kultúrtájat jelöl, ami lehet, hogy igaz, de azért még szántóra ezt nem használták. Mindenestre ez, és a következő úttalan utas pont sem szegte kedvemet, és tempómat, ami aztán majdnem végzetes lett, amikor az egyik kanyarban Michael Melcher rontott rám szemből, aki súlyban ott van mint én kb, és ott tempóban sem volt visszafogott. A testünk biztosan összeért, de sem ő sem én nem estünk el, nem úgy mint októberben a bringaúton a sráccal. Bár hozzáteszem, hogy valahol letörte a nyergét, remélem nem itt és nem én voltam a ludas. Bár amikor az a laza két és fél mázsa csattant volna, összeadva 50 körüli tempóval, akkor bizony lehet, hogy a biztosításom és a nemzetközi EÜ kártyám igénybe lett volna véve. Innen még volt egy - két átmenet, amit pl Mozsi tök másképpen csinált mint én, aztán vissza a laktanyába, ahol folytatódhatott a féktelen száguldás. Ma már megkíméltek minket így a dzsumbuj kimaradt, helyette tekerhettünk a magas fűben eleget, de végül ez a pálya is véget ért. 35 perc, ezzel csúnyán leráztam az üldözőket, De Berni nem indult, Adolf meg egy laza 32-őt pörgetett. 3 perccel nem hiszem, hogy tudtam volna jobbat jönni. Ráadásnak a részidőkből kiderült, hogy még hibázott is, így aztán végképp elkeserítő, hogy ilyen csúnyán megver síkon. És majd csak eztán jönnek a szintesebb pályák, és ez a csávó vagy 40kilóval könnyebb mint én, úgyhogy neki áll a zászló. Mindenestre ma is sikerült egy második helyet bezsebelni, így teljes elégedettséggel, és egy adag vitamincsomaggal térhettem haza. Na jó azért amikor kompletten megkapsz egy nem kisadag gulyás alapanyagát egy zacskóban díjnak, hús nélkül, az azért nem gyenge, poénos, még ha nem is követném ezt az irányvonalat, pláne amikor a komplett elit mezőny elkezdte a zacskóban lévő répákat, almákat és hagymákat rágcsálni, na jó a krumplinak nem estek neki.

MM is hozott gulyás alapot!

Remek verseny, remek hétvége, csak a gyerekeket kéne valahogy megoldani, hogy ilyenkor velünk lehessenek, ja és kedden még egy laza Balaton marci, hát meglátjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése