2018. május 14., hétfő

Limbach MTBO


Pezinok, Pezinok, egykori halovány emlékképek vannak meg erről a helyről, valami szőlődombok, talán egy iskola melletti ösvény, amin a befutóban úgy áltál meg, hogy a sotteren húztál egy 8m-es fékcsíkot, mint gyerekkoromban a kontrás tacskóval. Vagy egy ösvény amin, le sem tudtam tolni a bringát, mert olyan keskeny volt, erre jött Kaufmann Brigi hátulról, és rám kiabált, „Miért tolod Puffy, ez nagyon király! Ja csak nekem nem fér el a vállam”-mormoltam vissza. Ilyes és efféle emlékfoszlányok voltak meg erről a helyről, ahol anno még a klasszikus Horváth fivérek, Németh Bence kombináció ült hátul a kocsimban, és talán még Matri is ott volt, mert ő szerelte a kitört küllőimet. Huh de hogy ez milyen régen volt már nem is tudom.

Pedig alapból nem ide volt hirdetve a verseny, hanem Sastinba eredetileg, a homokos dombok közé, a faházas, tavas óriás táborba, a naturalista fürdőzőkel, de aztán valahogy átkerült Pezinokba illetve a végső esetben Limbachba. Sőt a csúcs még az volt, hogy közben még a végső információn is változtattak a helyszínre érve, szóval volt némi fejetlenség a verseny előtt, de ez a versenyen aztán abszolút nem látszott.

Ha Éváék beterveznek egy versenyt, ez mostanában kb 3 évente szokott előfordulni, azt meg is csinálják jól. Na persze könnyű annak, aki mellett ott fekszik a KIS KÁRPÁTOK, tökéletes úthálózattal, amit ráadásul cakk pakk kijavítottak a MA-KA-Do óriás térképére, és abból csak le kell szelni egy szeletet, és átnézni elméletben, az elmélet az most is játszott helyenként, bár nem kellett túl sokszor a fantáziát használni a térképhez, de azért előfordult.

Szóval miután utolsó napon még rajtlista is lett, nyugodtan mehettünk Pozsonyba, hogy lesz verseny. A szombati középtáv csak a szőlő dombra, vagy hegyoldalra hagyatkozott, extra gyors pályákkal, rövid idő alatt felvett alázó szintekkel, és természetesen 30 fokos kánikulával. Mondanom sem kell, hogy a meleg ismételten nem nekem kedvezett, vagy a tavalyi MK győztes mezben van valami elátkozva, de megint csináltam extra nagy baromságot. Most már egyszer kéne a józan paraszti eszemre hallgatnom útvonal választásnál, meg a megérzéseimre, mert akkor lehet még versenyt is tudnék nyerni. Több helyen is sikerült rosszul választani a két jó mellett, behúzni a rosszat. Ráadásnak még jött mellé egy kő, ami „kifűzte” a cipőmet is. Arról meg ne is beszéljünk, hogy én is megettem azt, amit szinte minden magyar, mert nekünk a tó mindig lent van, de itt némelyik igencsak fent volt, így aztán szedtük is össze az extra szinteket. Amit lehetett azt sikerült megenni. Ha volt két út, biztosan a rosszra tettem rá a kereket, ez van. Ettől függetlenül nem éreztem úgy, hogy rosszul megyek a hibák ellenére. Azt sem éreztem, hogy annyira lassú lennék. És mégis, kaptam Zolitól meg Kornéltól 3 percet, a helyi erőtől több mint 4 et. Arról meg, hogy valami szezonokat kihagyott cseh őrült, meg adott 15 percet, a nekem 44 perces pályán, az meg már eleve nem kérdés. (Másnap a B mezőnyt nyomta le 16 perccel, úgyhogy ahhoz képest jók vagyunk.) Így aztán megint behúztam egy 5. helyet, ami azért lehetett volna jobb is. Na meg nem utolsó sorban, ez lett életem egyik legdrágább versenye, mert hogy a phenon ülésem sikeresen használhatatlanná tör. Így most kereshetek helyette újat, csak ennek az áráért más bringát vesz, úgyhogy megint bányászhatom a használt piacot…

Vasárnap pontbegyűjtő „hosszú táv”. Na azért ez nálunk csak becézve volt hosszú táv, de azért valamivel hosszabb volt, mint egy közép, a 19 pont ellenben már lehetett problémás. De aztán nem vitték túlzásba pontszórást, elég egyértelműen adta magát a történet, bár kissé a hölgy, aki a térképre koncentrálásnál bezavart, hogy én akkor mikor is indulok, megzavart annyira, hogy sikerült kapásból rossz oldalról venni a kötelező egyest. És még túl is szaladni, így már hátrányból rántottam az elejét. Aztán folytattam egészen jól, az elkövetkező három pontra. Aztán jöhetett volna az erdő, de ott sikerült megint benéznem valamit, így egy jó perces hibával mehettem neki a mászásnak, ahol aztán szép sorban fűztem fel a pontokat. Hogy ott a fel felében mi is történt, azt nem tudni, de folyamatosan kaptam a 20mp-ket pontonként a srácoktól. Szép kis kört rajzoltunk le, amikor már a másik gerincen mentem lefele jött a szokásos fekete leves. Beraknak egy tök egyenes átmenetet, amin van egy kis megszakítás az útban. Zöld nem zöld, lakott nem lakott? Lehet az, megyek a felkiáltó jeles ösvényre, ezt mondja a szívem, az eszem, a megérzésem. Már épp elfordulnák rá, amikor szembe jön Ádám, alulról a lakott irányából. „Át lehet menni?” „Igen”-jön a válasz. Na akkor arra tovább. Még egy kocsi is be balfácánkodott elém, aztán nyomatás lefelé. És, és, és, a bokrok között az út végén… kerítés. Basszus akkor hogyan tovább? Fel még egyszer nem megyek az tuti. Keresek egy átjárót. Na van valami itt a fehér erdőben, ja nem jelölt házak, kerítés. Irány egy metsződés, ott mintha valami ösvényszerű menne. Azon be, végig a horhoson, majd a végén kerítés, de nini egy luk. Át rajta és kint vagyok a vágyott ösvénynél. Amin lehetetlen bringázni, ráadásnak a komplett női elit mászik fel rajta, elférni nem lehet. Olyan lassan megyek le, hogy elunom az életem. Végre leérek, megfogom. Irány a szőlő. Ott már nagy meglepetés nincsen, egy kis tájékozódás ,meg vagy 7 pont és irány a cél. Kornél 6 perccel indult utánam, megvárom. Sehol, akkor irány vissza a versenyközpontba, hogy egyáltalán megfogtunk e mindent. Na az sikerült. Várok. Végül Zoli adott 40mp-t! Igen, nem kérdés ott kaptam ki ahol megint éreztem hogy nem arra kell menni. Ezen túl hallgatok a megérzéseimre. De azért egy harmadik hely legalább összejött!

Most 3 hét pihi tájbringában, és csak egy maraton rondít be a képbe a hétvégén, meg remélem némi térképjavítás!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése