2017. szeptember 26., kedd

Próbáljuk meg negyedszer


Mióta másodosztályban is kiírásra került a Magyar Kupa, azóta én kibéreltem a második helyet.

2014-ben igen távol voltam attól, hogy Hidyt megverjem, hiszen akkor még valahol fényévekkel mentem gyengébben, mint később, de ugye abban az évben dobtam le némi felesleget magamról, meg újítottam be az epicet, így azért három győzelem akkor is befigyelt!

2015-ben próbáltam megnyerni az összetettet. Kedvezett az is, hogy Hidy erre az évre kiszállt a versenyből, hiszen a második gyermekük születése után, a család teljes embert igényelt, így a legkisebb gondja volt, hogy versenyezgessen. Ekkor Kárpáti Gabi, illetve a frissen felbukkanó Máthé Tomi okozott problémás perceket, és végül Kárpáti Gabival vívtunk borzalmasan izgalmas meccseket a győzelemért, ami 5 percig az enyém is volt, míg aztán ki nem zártak egy általam nem látott út letiltásért Pozsonyban. De ezután is még volt bőven esély, amivel rendre nem éltem. Ezek közül a legdurvább az Abaligeten volt, amikor is Gabit 8 perc hátrányból fogtam meg, és ahelyett hogy vele mentem volna, beleraktam 9 perc hibát. Ebben az évben kiszámoltuk, pár méteren múlt, hogy nem nyertem meg az összetettet.

2016-ben nem is éreztem magam annyira erősnek, bár a terv megvolt hogyan nyerek, ami aztán rendre dugába szokott dőlni, pláne itt is ősszel, amikor a visszatérő Hidyvel vívtunk izgalmas párharcot. Nehezítette a helyzetet, hogy bár az év nagy részében én vezettem, de a legelső futamon hárman, Hidyvel és Kálmánnal, egy hosszú távú pályán sikeresen bejöttünk 16mp-en belül, ami a két srácnak igen szép 99,93 környéki pontot hozott, ami ütőkártya egy olyan kupában, ahol a verseny ilyen szoros. A meccs itt is az utolsó pillanatig tartott. A Maccabi kupán dőlhetett el, ahol szombaton egy homokcsapda engem megevett, Zolinak a jó oldal jött ki, így kaptam tőle pár másodpercet. Ezzel még persze nem nyerte meg az összetettet, de nagyon közel került hozzá, azonban másnap egy 100-as szög megpecsételte a sorsomat, és ismételten 1 ponttal lemaradva, de másodikként jöttem ki az éves csatározásba.

Idén 2017-re nagyon készültem. Ez megköszönhettem a családomnak is, lévén Ági és Helka minidig elengedtek tekerni, sosem gördítetek akadályokat, és Boti fiam, aki tavasszal született, meg végképp annyira kedves és aranyos, hogy így mehettem mindenhova, ahova akartam, és edzhettem annyit, amennyit akartam.

November végén kezdtem el a rákészülést, amikor jó idő volt kint, főleg országúton, de belekóstoltam pár cx futamba is, hogy a monotonitást elkerüljem. Amikor tehetem kint tekertem. Hogy ne unjam el az életem váltogattam a kiinduló, érkező helyeket, hol itthonról, hol Almádiból, hol Füredről mentem el, egy - egy kisebb, de egyre inkább nagyobb köröcskékre. Olykor még edzőpartnert is találtam Böbe, illetve Kálmán személyében, ami jót tett a lelkemnek, hogy nem egyedül rovom a kilométereket. Amikor jöttek a brutális hidegek, a spining maradt heti kétszer, kiegészítve némi focival heti egyszer, és amíg mások koriztak a Balcsin, én bringáztam, tehettem mind ezt mert olyan hightech ruháim lettek, köszönhetően Gesunak, illetve Matrinak és Katinak, akiktől egy akkora király téli dzsekit kaptam amiben képtelen voltam fázni. Beleszerettem ismét a Balaton felvidékbe, Zánkába Vöröstóba, Kisgellába. Már fejből megy hol kezdődnek a segmensek. Néha összefutottam outisokkal akikkel pár kilométert együtt haladtam, de legfőképpen egyedül raktam bele a bringába, és a lábamba a kilométereket. Volt, főleg mikor már Ági nagyon terhes volt, hogy úgy mentem el tekerni, hogy közben még az ebédet is megfőztem, hogy minél több terhelést leszedjek drága feleségemről Január 1-től a strava 2500km-ert mutatott tavasz elejére, ami jó kezdet volt. Közben szépen megcsináltam a bike ot, is bár a brainhez nem nyúltam, gondoltam az még jó, később kiderült hogy nem volt az!

A szezon előtti esélylatolgatásban is kiderült, hogy a 21B-ben minimum 5-en, de lehet még többen vagyunk esélyesek. Kinde Kálmán, Ember Ágoston, Csordás Kornél, Allwinger Herwig, a címvédő Hidas Zoli és jómagam is eséllyel rúgunk bele a labdába, hogy elhódítsuk a győzelmet.

A szezon április legelején vette kezdetét egyből a Nosztorinál, ami nekem itt van egy karnyújtásnyira, ráadásnak azon a területen amin már én is gondolkoztam, hogy kéne róla térkép,erre Mets Miki valósággá is tette a tél folyamán. A szombati derbyn sikerült olyan előnnyel beérkeznem a célba, hogy nem hagytam kérdéseket, erős vagyok, és a többiek hátrébb vannak, gondolta mindenki, hamar kiderült, hogy ez csak egy pillanatnyi állapot. A másnapi pontbegyűjtő tömegrajtjánál már más volt a helyzet. Mire észbe kaptam a komplett mezőny már távol volt, nem győztem izomból utánuk nyomni. Hamar kialakult, hogy Zoli ugyanazt a sorrendet választotta mint én, Kornél és Béci egy másikat. Kálmán meg hibázott. Mivel tudtuk Zolival, hogy Kornélék hibás sorrendet választottak, számunkra már csak az volt kérdés, hogy kibírja jobban. Aztán hamar kiderült, hogy Kornél meg Béci együtt két turbó egér, és már jöttek is szembe, úgyhogy amikor végre kicsit meglószoltam Zolit, akkor meg azért kellett tepernem, mert a két turbó egér hátba csap, és naná hogy ekkor hibázok. Ami arra azért jó volt, hogy lássam csak Hidy van a nyomomba, de az arcára volt írva amit érzett, hogy bizony az ereje végét járja. Így az első hétvégét sikerült behúzni. 200 pont soha jobb szezon kezdet.

A következő hétvégén Slovenij Gradecbe mentünk. Itt bringa szempontjából egy rendkívül technikás derby várt ránk. Ráadásnak osztrák kupa is, ami nekem ugye lévén, hogy osztrák klub tagja is vagyok, duplán számít. Az első napon Hidy ment mint a meszes, és le is rakott minket mint a bélyeget. Kornél tudta vele tartani szorosan a lépést, Kálmánnak és nekem is gondjaink voltak a bringakezeléssel. Hiába, nem vagyunk nagy majszterei a technikának. Itt aztán Zoli be is húzta a 100-ast. Viszont az osztrák kupában meg enyém lett a 100 mert Bernie, a nagy ellenfél egy ellopott/ki nem rakott ponton ott hagyta a versenyt. Másnap a hosszún, már talán jobb lapot osztottak nekem. Kornélt a pálya felénél vertem hátba, és mint kiderült itt jobban álltam mint Zoli, de aztán jöttek a hibák, meg a technika, és mire kikeveredtünk az erdőből, és már csak nyomni kellett esélyem sem volt. Ott már csak arra mehettem hogy Kornélt aki közben ismét elhúzott, hátba csapjam, ami végül sikerült, de Zoli ezt is behúzta, igaz itt még Berni is leradírozott, így hoztam egy két napi harmadik helyet, meg két kiesőt a kupában, legalábbis bíztam benne! Zolival az állás 2-2 –re módosult.

Egy hét múlva már Ausztriába utaztunk. A határ melletti dimbeken - dombokon, egy igazi favágó verseny várt ránk. Pláne az első nap, amikor tényleg a durungnál durungabb átmenetek tarkították a térképet. Itt aztán végül Kálmánnal vívtam szombaton komoly harcot, aki épphogy nem vert meg aznap, de Zoli sem volt távol a győzelemtől. Az osztrák kupában finoman kikaptam ezen a napon Bernitől. A másnapi hosszútávon, aztán én úgy éreztem jól megy, sőt volt olyan átmenet, amit fényévekkel nyertem, mégis pár rossz útvonalválasztás, igen csak távol nyomott a győzelelemtől, olyan mértékben hogy aznap még a dobogóra sem állhattam fel. Zoli az MK-ban behúzta ezt a napot. Így hat forduló után 3-3 –ra álltunk.

A tavaszi zárás a Pannon volt, ahol lévén én rendezem, nyilván én nem indulhatok, bár kifejezetten nekem való pályákat sikerült terveznem. A sprinten ennek meg is lett az eredménye, és Ágoston be is húzta a sprintet. A másnapi középtáv már nem volt ennyire egyszerű. A srácok úgy megjelentek a 20 kilis légvonal pályán 60 perc alatt, hogy csak néztem. Kornél nyerte meg a futamot 6mp-el Zoli előtt, aki így egy laza 99,91 pontot szerzett, ami egy szoros versenynél nagyon is döntő lehet. A morbid, hogy ezt a futamot Kálmán nyerte volna. 3 perccel vezetett az utolsó előtti pontig, ahol ssssz kapott egy defektet, így a végét futva kellett megtennie és egy ilyen gyors pályán az nem volt kifizetődő.

A május és június a maratonoké volt. A maratonoké amik május közepétől nem mentek. Lehet, hogy itt jött el a mélypont, de a Bakony lélektanilag kinyírt, míg a bringám az instant halált a Krosszkovácsin mutatta be. Én is gyengélkedtem a bringa is szegény Crosszkovácsit lehordtam a sárgaföldig, de most ünnepélyesen bejelentem, hogy visszavonom az ígéretem, és jövőre mégis elmegyek erre a rendezvényre, ha nincs más dolgom. Mivel megkezdődött a több mint másfél hónapig tartó brain saga akció,( amit egy külön bejegyzésben fogok egyszer majd foglalkozni) ezért visszapártoltam a 26-ra. Miután rájöttem, hogy még Plzenben is azzal fogok indulni, elkezdtem egy laza szívműtétet végrehajtani rajta. Lánc, sor, monoblokk, egyszóval igen sok minden, gumi stb. Ráadásnak hogy jó legyen még szét is szakadt 2 nappal Plzen előtt a külső, így rohantam valami olcsó megoldásért, ami végül egész jól jött ki. Magát Plzent hagyjuk, nem tudtam megismételni a két évvel ezelőtti sikereket. Ellenben egy hétre rá Ausztriában már kezdtem visszatérni a formámhoz. A vicc, hogy az a nap lett a leggyengébb amit a legjobbnak éreztem, de mégis egészen értékes pontokat szereztem az osztrák kupában, pláne hogy Berni nek sikerült a második futamon szemből érkezni a rajtba, ami számára egy instant disq et jelentett.

Zebegényt Zoli kihagyta, ellenben Ágoston nem. Ráadásnak visszakaptam az epicet, egy nappal a verseny előtt, így sikeresen két bringával indultam a Dunakanyarba. A térkép hibái ellenére, nekem nem volt vele gondom, igaz a hosszútávon igen messze voltam az élen haladó Ágostontól, és Kornéltól, de az utolsó átmeneten aztán ők nagyot hibáztak, én meg kiválasztottam a tutit, és az egyiken 15-öt, még a másikon 10 percet sikerült hozni, így morbid módon 2. lettem Ágoston mögött. A vasárnapi középtáv már jobban ment, éreztem a bugit a lábamba, bár a meredek emelkedő nem esett jól, de onnan mintha elindultam volna, bennem volt az erő. Végül aztán itt is sikerült egy második helyet behúzni Ágoston mögött. Így aztán megkezdődhetett a harc, egy harmadik személlyel is az összetettért. Ágoston én 2-1, de nála a munkájából adódóan nehéz összerakni elég versenyt.

A következő derby a Nagybányai volt. Én még nem jártam Romániában. Elmondhatom, hogy az évben a legjobb hétvégém volt. Annyi kedvességgel, törődéssel, mint amit Tóth Zoli az irányunkba bemutatott sehol nem találkoztam még. Szombaton egy DH sprint vette kezdetét, ahol Zoli az elején jól elhúzott, majd aztán behibázott egy félelmetesen nagyot, tényleg trükkös volt az - az elág nem csak ő ette meg. Így aznap a tüdőmet kiköpve, a pulzusomat maxon tartva a kánikula ellenére, sikerült behúznom a 100-ast. Másnap tótágast más időjárás, más terep. Én itt is mentem, ami csövön kifért, de ez semmire nem lett volna elég, de Zoli ismét belefutott egy hibába, amin 10 percet dobott el. Na jó abban az ösvénydzsumbujban nem csodálom. Ennek aztán az lett a vége, hogy Nagybányáról 200 ponttal jöttem haza. Én Zoli 5-3. De tudtam ez még semmire sem elég.

Augusztusban megszállt az ördög, voltak 300 kiló feletti heteim is, ami nem gyenge a szezon közepén, így készültem a szeptemberre, a mindent eldöntő szeptemberre, ahol elszoktam bukni a magyar kupát.

Tipo kupára borzalmasan jó formában érkeztem. Ekkor még egyébként az MK 4 esélyes volt. Lévén 6 verseny volt vissza, így még Kornél, Ágoston, Zoli és én is nyerhettünk volna, még ha részeredményben én is vezettem. A Tipo első napján, aztán Kornél esélyei akkor szálltak el, amikor megjelent előttem. Tudtam, hogy hibázhatott, hogy ráértem, de utána még ezt megtette kétszer, én meg szerencsére mentem a saját fejem után. Meggyőző fölénnyel hoztam a napot Zoli előtt. Másnap már megjelent Ágoston is, így aztán megint sokesélyessé vált a verseny. Az elején a szó szerint tájfutó pontokon, már csak a futásból bőséges hátrányba kerültem, de a hosszú átmenet nekem kedvezett, ráadásnak Kornélt ismét sikerült hátba csapni, aki innen azzal a céllal ment, hogy rajtam akart maradni, így édes kettesben teljesítettük a derbyt. Mint kiderült Zoli is talált magának egy lovat Béci személyében, aki aztán a tempót adta is neki rendesen. Ágoston jött egyedül magányos farkasként. a versenyt ismét én húztam be, legnagyobb örömömre. Ágoston 2, míg Zoli 4 percet kapott. Így elértem, amit még soha, 700 pontom lett a kupában, ami még viszont nem volt elég. Ugyanis ha Zoli behúzza a maradék 4 versenyt, akkor megcsap lévén a legjobb kiesője, pont a Pannonon volt 99,91, ha akkor Kálmán nem defektel, szeptember elején boldog vagyok. Így bőven megvolt az esély, hogy én leszek az első, aki 700 ponttal is képes kikapni. Zoli – én 7-3 Ágoston én 2-2.

A legnagyobb esély Zoli lenyomására a Vasgyár kupán látszott. Itt azonban nem egy futós pont volt, és a leszállás felszállás nem az én erősségem, ráadásnak a hármasra sikerült akkorát hibáznom, hogy elszállt minden esélyem. Kihajtottam magamból ami bennem volt, így jött is a ledöbbenés amikor nem sokkal rám megjött Zoli, és kiosztotta nekem rendesen a perceket. Másnap a KOB pályája, bocs Cica de a tájbringázás leprimitivizálsása volt. Becsukott szemmel is végig lehetett volna menni, persze én behibáztam ezt is. Csak arra koncentráltam, hogy az-  az ösvény amin megnyerhettem volna a tavalyi MK-t idén is benne van. Csak arról siklott el a tekintettem, hogy az 5-ről nem a 7-re hanem a 6-ra kéne menni. Bér tökmindegy volt, mert erőben úgy megcsaptak a srácok, ahogyan csak lehetett. Kornél ment mint a meszes, nem sok hiányzott, hogy kiássa nekem a gesztenyét, de az utolsó két átmeneten Zoli nagyon csúnyán megcsapta, így Zoli Miskolcról 200 ponttal távozott. Zoli-én 7-5!

Maradt Szombathely. Az én városom, ahol rendezés mellett kellett volna behúzni egy 100-ast, vagyis legalább Zolinak elbuknia egy fordulót, vagy nekem 99,91 felett menni. Ráadásnak még osztrák kupa is volt. Aki számít itt volt, így Zolinak azért volt kihívója, nekem meg segítőm rendesen. Allwinger, Kornél, Dankó Pityu, Ágoston, meg még én is, azért lenyomhatjuk Zolit ha jól megy valakinek, de Zoli vért ivott, és megakarta védeni a címét. Tudta is mi kell hozzá. Szombaton, a középtávon mindannyiónkat leradírozott, űridőt tekerve, osztott ki vagy 6 percet mindenkinek. Hogy jó legyen még Herwig is bejött elém, elcsápolva tőlem az osztrákoknál egy százast, de legalább Bernit megvertem. Ágoston is csúnyán benézett valamit, pedig állítólag szoros lett volna neki Zolival. Feltettem a kérdést, ha én úgy érzem mentem mint állat, és nem volt bennem több, benne hagytam mondjuk max 3 perc hibát, hogy a francba verem meg másnap. Vasárnap hosszútáv jött. Térkép lapozás hajtogatás stb, ebből előnyöm lehet a Miryvel. Ráadásnak légvonalban 19 killa a pálya, ez minimum 25-28 tekerve ez kedvezhet nekem. Vért ittam, úgy mentem neki a pályának. Már az egyesre hárman, háromfelé mentünk. Gyakorlatilag ami csövön kifér úgy mentem, nem érdekelt senki és semmi. Nyomtam neki mint állat. Egy helyen nem tudtam átvágni, ahol akartam mert nem találtam meg az utat ami levisz, ez így, úgy gondolom egy másfél percembe került. Majd a kiskörön hibáztam kettőt, egy rossz útvonal választásból, meg egyszer nem hittem el, hogy már ott vagyok ahol vagyokból. Innen aztán dühkitöréssel húztam el, és beletettem mindent amit tudtam, meg is látszott. Hoztam egy átmenetet. Majd jött egy giga hosszú átmenet, ahol másfél perccel jöttem jobban mint Zoli, de nyilván erről mit sem tudtam. Síkon terepen tóltam 44km/h-val! Az újabb térképp forgatás után, már csak egy kis, és nem túl bonyolult szekció várt rám. Letudva nagytempóval. Beérve a célba nem beszélgettem senkivel. Elszánt voltam és kíváncsi. Vajon elég? Lefele gurulva a kiolvasáshoz ez járt a fejemben, hogy ennél jobbat nem nagyon tudtam volna jönni, esetleg 3 perccel tudok elszámolni, de többel nem. Elhatároztam, hogy nem nézem meg az eredményt, csak miután kiolvastam. Láttam Zolit elbandukolni a parkoló felé, vajon ő tud valamit? Kiolvasok, a papíromon place 2! Egy világ omlik össze 3 perc hátrány! De vajon kitől? Nem csak én ittam vért, Ágoston és Zoli is! Ágoston még ott is átvágott ahova épeszű ember be nem teszi a lábát. Meg is lett az eredménye, megnyerte a futamot. Ordítani szerettem volna, de nem tettem, hiszen így megnyertem, igaz nem saját jogon de … na de várjunk én vagyok a 2. Akkor mit jött Zoli? 88:59 ez volt Zoli ideje az enyém 88:57! 29 kilis pályán 2mp! Hihetetlen. Tudtuk, hogy szoros és közel vagyunk, de ez durva, és így saját jogon is enyém lett volna. Így a végén megnyertem életemben először végre a Magyar Kupát 21B-ben!!! A végelszámolásban Zoli én 6-8 Ágoston –én  3-3.

Remélem a srácok jövőre is jönnek, jövőre is hasonlókat meccselünk, mert ennél izgalmasabb év nem volt. Kornél már bekopogtatott, Kálmánban ott van mindig a győzelem, Ágoston mindannyiunknál erősebb, Zoli meg Zoli, és ígérem, én sem fogom vissza magam, és hát kitudja, hogy ki bukkanik fel álmából jövőre!

2017. június 24., szombat

Rolling at night


Na ez nem verseny lesz, még ha néha úgy is tűnik! J
Maga lett volna az örömtekerés, ha a pici lányom pocija nem gondolja kissé máshogy!
L

Szóval hetekkel ezelőtt már felvetődött bennem, hogy olyan sokat vagyok távol kicsiny családomtól, és szeretnék már velük is lenni, na meg a hétvégén nincs is sportesemény, és tavakat kerülni meg jó, ráadásnak ide aztán végkép eltudok menni „hintóval”, így Áginak szegeztem a kérdést, hogy menjünk el a Szentiván éji Velencei tó tekerésre! Miért is ne, tök szabad, nincsenek kötöttségek, szabályok, csak egy csomó ember bringázik ráadásul éjszaka! És éjszaka pedig, mióta a kínai piac összes csodája nálam van, imádok tekerni! Így aztán regisztráltunk és június 23.-án éjszaka a Velencei-tóhoz mentünk!

Helka örült, hogy végre megint használhatja a hintóját, én is örültem hogy húzhatom, Ági meg, hogy bringázhatott. Helka már egy hete izgult, hogy mikor is megyünk, így aztán amikor pénteken délután, vagy inkább kora este sikerült elindulnunk hármasban, akkor bizony nagy volt az izgalom, és az öröm! Pláne amikor Helka rá nem jellemző módon elaludt hátul, majd Csórnál megébredve telerókázta az ülését! Ági komoly takarításba kezdett a következő parkolónál, amíg én, a kissé megilletődött kiscsajt, átöltöztettem. Jött a dilemma, „akkor most mi legyen!” Helka tovább akart menni, nálam ez nem volt kérdés, Ági pedig azt mondta, úgy sincs benne semmi már, meg a hűvös levegő jót fog tenni, így tovább mentünk Velence irányába! A gárdonyi Lidl parkolóban vertünk tanyát, ahol bevásároltam némi kímélő elemózsiát Helkának, egy gyógy cukros kólát Helkának, némi gyümis sört Áginak, magamnak meg némi ásványvizat, igen jól olvastátok nem kólát! (Az volt a kocsiban!)

Nem siettem a cucc összeállításával, és így késő szürkületre sikerült is menetkésznek lennünk. A kiscsaj kissé bágyadtnak tűnt, magyarul nem kellett a szomszéd autókról, fákról leszednem, hanem megmaradt egy helyben! A kocsiját mindenféle karácsonyi elemes leddel feldíszítettük, magunk a két kínai csodát, és egy fehér villogót helyeztünk a bringákra. A zsákombam ott nyugodott, a sógornőmtől kapott kis kínai fejlámpa, a pezl fejlámpám, és a karácsonyra az apósomtól kapott „fotonágyúm”, aminek a fényénél pár hete éjszakai focimeccset tartottunk egy osztálykiránduláson. Mint kiderült a későbbiekben, még esetleg hozhattunk volna egy két JBL hangfalat magunkkal, mert hogy az is úgy látszik az éjszakai buli tekerés fontos kelléke!



Az első lépésünk az volt, hogy eltévedtünk. Na jó nem vagyok tisztában hogy hol és milyen bringa utak mennek a Velencei tó partján. Azt tudtam, hogy a 7-es mellett van egy, de az azért messze van a tótól, ezért megpróbáltam közelebb jutni, így a Lidl parkolóból lefele indultunk el, ahol végül egy zsákutcában forogtunk, majd átpróbáltunk menni az átjárón a vasúti sínen, ahol már több bringással is összeakadtunk, meg a korláttal, na jó ezt nem utánfutó kompatibilisre építették! Átvergődve az első akadályon, a frissen hozzánk csapódott kollegákkal leértünk a partra, ahol ott volt a bringaút!

Az eredeti terv az volt, hogy a szabad strandon felkeressük a regisztrációs sátrat, és onnan indulunk körbe, de amint elindultam az óramutató járásával ellentétesen, azt vettem észre, hogy mindenki szembe jön. Na jó, csak tudnak valamit, úgyhogy megfordultam. Ráadásnak Csonti is ezt az irányt javasolta a szint miatt, illetve mások is pont ugyanerről beszéltek. Így hírtelen egy egészen haladós sor közepén találtuk magunkat, vagy huszad magunkkal! Aztán haladva velük, még egy halom bringással találkoztunk. Jöttek szemből, hátulról, előttünk, hírtelen szerintem minimum 100 bringás környékén lettünk. Ráadásul a kisvillogóval nem sokat láttam, így összeraktam mr. Kínait, hogy csak a megnyugtatásul működjön.

Aztán beszorultunk egy sorba! Ági meg is kérdezte, hogy jó nekünk ez a tempó? Konkrétan szerintem olyan lassan mentünk, hogy közben megtudtam volna, szeleteléssel együtt főzni egy lecsót, vagy egy oreo tortát. Mondom „nekem ez kicsit lassú”, félve. „Nekem is” jött a válasz. Így hát elindultam és elkezdtem előzni. Felvettem egy 20 körüli tempót, amikor életem párja megszólalt, hogy szerinte ez még mindig lassú. Nekem mindegy, akkor menjünk haladósabba, úgyhogy beálltam egy 25-26-os tempóra. Ági hűségesen követett, és Helkának sem volt hozzáfűzni valója. Akik szembe jöttek meg lekerültük őket, mind néztek nagy szemekkel, meg „ejh ez durva” szavak is elhangzottak. Olykor vissza kellett vennem a fényerőből, mert konkrétan levillogtak az útról. Így ment le az első 10 kili, amikor is Ági szólt, hogy talán vegyünk vissza a tempóból, mert ha így megyünk, akkor neki tuti kell majd pihenő. Így visszább vettem 18-20 ra a tempót, ami neki is, nekem is kényelmesnek bizonyult. Néha elvesztettük a bringa utat, de ennyi piros lámpa között képtelenség volt elveszni! Aztán megérkeztünk a hullámosabb részhez, itt azért olykor elindult a pici kocsi rendesen. Csonti kedvenc erdejében, aztán szóltam Áginak, hogy fent megvárom lévén, hogy azért felfelé a kiskocsival saját zsíromon fogok menni, nem érdekel más tempója, mert meghalok. De jött mögöttem hűségesen. nem is nagyon tehetett mást mert az ő lámpája nem volt feltöltve így az én első villogóm volt nála amivel csak épp látni nem lehetett nagyon!

Közben folyamatosan kerültük le az előttünk lévőket, mígnem megláttam egy nagyobb 20-30 fős gruppettót. Pont a Pákozdi arborétum előtt sikerült őket utolérni, ahol a fél bagázs valamiért leszállt, hogy miért fogalmam nem volt, majd amikor ráértem a kaptatóra már felfogtam. Látni kellett volna az arcokat, ahogyan a hintóval elhúztam mellettük, tekerve, miközben hátulról Ági kiáltott: Hogy azért fent várjál meg!” Fent egy pillanatra megálltam, csak hogy pici lányomat megnézzem, hogy fest. Egyhangúan ült a kocsiban és mondta: „Apa menjünk!” Parancs értve, a sok szuszogó ember között elindultunk lefelé, majd elmentünk a sorok mellett, és ami nem volt eddig most megtörtént, kb 3-4 percig egyedül maradtunk. Csak szembe jött egy - egy bringás. De aztán persze ráfutottunk az előttünk lévőkre, így Sukoró mellett, már megint 20-30-as csapatokat kerültünk le! Velencére beérve épp Rapülők koncert ment, tőle kb 1 km-re Kárpátia! Ági mondott valamit, de itt olyan keskeny volt a bringaút, hogy figyelnem kellet ne csapjak el senkit az utánfutóval, így nem halottam. Később elmondta, hogy a Kárpátia mellett szívesen megállt volna! Megjegyzem én is!

Innen aztán a jó minőség és a majd egyenes út kissé megváltozott. Kacskaringós rossz minőségű és rendkívül keskenyé vált az út, aminek egy részén para volt, hogy hogyan nem esünk be pici lányommal a tóba. Kiérve erről a részről elértük a Velence korzót, illetve sikerült eltévedni is egy picit, és körbe menni egy szálloda rekordtanos játszóterén. Majd megérkezni a Velence Spa hoz, ahol… Szembe jött velünk maga a rolling fest! 10 percen keresztül jött velünk szemben, egy összefüggő bringás sor. Kb 7-800 ember is lehetett benne, de lehet, hogy több. Volt ott minden, kivilágított, kivilágítatlan bringás, de olyan trike is aminek az elején, egy szerintem minimum 20 000W-os hangláda díszelgett. és szólt is. Egyébként is ezek a hangcuccok azért előkerültek. Folyamatosan mentek előttem bloutooth hangfalak, jobbak rosszabbak, bár a legszebb az volt, amikor egy görkoris lány hátán volt egy hangfal hátizsák. Piros ufóra emlékeztetett és sztereóban nyomult belőle a zene. Egyébként volt olyan bringás, akit látni nem láttuk mert világítás nulla, ellenben hanghatás na az volt …

Átjutva a tömegen, aztán megint elég jó tempót mentünk, ráadásnak ránk állt pár montis srác, akikkel nyilván Ági egyből felvette a kontaktot, és beszélgettek, közben nézték Helka milyen szépen elaludt. És nem hitték el, hogy egyedül tekerek ilyen tempót, minimum motort gondoltak a gépbe. Nem volt benne! Ellenben Helka megébredt, és ha megébredt rókázott is egyet. Ismét! Megállás kimosdatás, stb, majd újra tovább. Alig 2 kili volt ekkor már csak vissza a kerülésből. Szerencsére pici lányom több ilyet menetközben nem produkált.
 

Aztán visszaértünk a kocsihoz, már rutinosan onnan mentem, ahol tudtam hogy feltudok menni. A kocsinál egy újabb „vörös” még beficcent Helkának, majd a családom hölgy tagjai leültek chipsezni a földre, miközben én szétszedtem a kellékeket!

Remek ki spontán rendezvény volt. ha nem találkoztam 4-5 000 bringással akkor eggyel sem! Zseniális volt, ha tehetem máskor is, ezzel a felosztással, na jó még egy gyerekkel kiegészítve meg, remélem még jó pár bringás haverral elmegyünk!

2017. június 11., vasárnap

Crosskovácsi, avagy ringó hintó a köbön


Ritka alkalom az amikor eltudok indulni a Crosskovácsi maratonon, mert általában olyankor mindig dolgozom, ballagtatok, vagy évzáró van, szóval olyan dolgok amiről csak nagyon indokolt esetben tudok meglógni. De mivel idén még később van évvége, így ismételten eljutottam a maratonra, amiről azt mondják a legjobb az országban. Hogy nekem erről mi a véleményem? Hát talán a végén!

3 hete nem versenyeztem, ami tavasszal meglepően sok kihagyás, lévén, hogy ilyenkor van a nagy bringa verseny dömping, mégis úgy alakult, hogy nem mentem versenyezni. A Bakony maraton kissé  megviselt, majd a jövő héten eleve egy konferenciára/továbbképzésre voltam hivatalos, ráadásnak erre a hétvégére még bekaptam valami brutális gyomorfertőzést is, így örültem, hogy nem a Szilvásvárad volt oda betervezve. A múlt hétvégén meg Ausztriába lett volna jó menni, egy kicsit tájbringázni, de már tanév elején megígértem, hogy elmegyek egy 3 napos 8.-os osztálykirándulásra, így az is ment a lecsóba, bár a kirándulás nagyon jó volt, na meg a konferencia is. Egyszóval wellness, munka volt, tekerés annál kevesebb. Ráadásnak, ha szabad voltam, akkor meg családi kötelezettségeknek kellett eleget tenni, így egy - egy óra maradt bringázásra az elmúlt hetekben.

Azért Pünkösd hétfőn sikerült kimenni egy hosszabbat outizni, ami bíztató időeredményt hozott. Illetve a heti Péterhalmi edzésen sem mentem rosszul! Ezzel szemben, amit a Crosskovácsin átéltem, hát azt elemezni kell! Azt érzékeltem már a verseny előtt, hogy mintha zörögne a bringa, és amikor Csabi kipróbálta ő is meglepődött, hogy berugózott neki a hátsó tag, aminek még nekem sem kellene!

A rajtnál, ami ismételten egy aktív tömegnyomor volt, és voltak akik már fél órája aszalódtak a napon, természetesen leghátulra kerültünk. Nekem nem ér meg egy napszúrást, hogy jobb rajtpozícióból induljak, így Erával, és Kornéllal álltunk egymás mellett rajt karanténban. A rajt pillanatáig, onnan aztán eltűntünk egymás elől. Kornél mint egy agresszív kismalac nyomult bele a tömegbe, egy darabig figyeltem mit csinál, de hagytam had menjen. Én is próbáltam előrébb kerülni, ami ment is, éreztem, hogy sokkal erősebb vagyok annál ahol leledzem a mezőnyben. Aztán beértünk az erdőbe és kezdődött a megszorulás, mindenki szorult mindenki próbált haladni, míg aztán egy - egy fennakadt, és azon a 12%-oson akkor már nem ülsz vissza. Volták páran, akik próbáltak visszaülni, de aztán letettek róla. Ráadásnak megérkeztek mögénk a turbó egerek is a gyerek kategóriából! Bár azért kíváncsi lennék 3 kilit hogyan tettek meg 3 perc alatt. Vagy 5 percre indultak ránk?! Az meg eleve egy baromság a rendezőségtől! Vagy repültek és szupermenek?! A felvezetőkör második fele lefele jött. Mintha kissé máshol, mint ahol szokott volna, de ez csak nekem tűnt fel. Itt már éreztem, hogy igencsak simán szalad alattam a gép hátulja, néha figyeltem is, hogy nem e lazult fel a kerék, de nem lazult fel, úgyhogy nem is foglalkoztam vele.




Kijőve a Kastélyparkból jött a meredek kaptató, mivel helyenként a gyökérzet finoman kiállt a földből, így a bajtársakkal együtt a tolás mellett döntöttem. Aztán ahogyan beenyhült és már csak 12%-os volt vissza is pattantam, és mentem amit tudtam. Azt ekkor már észrevettem, ha pörgetek nagyon inog a bringa, így muszáj volt nagyobb áttétellel menni, hogy kevésbé pogózzon a hátulja. A következő átkötő szakaszt két srác mögött vittem véghez, lefelékben feljöttem rájuk, a kanyarokba elmentek. Bizonytalan volt a bringa, és az ilyet nem szeretem. Végül a következő hosszabb felfelén, jelentős előzést vittem véghez. Végül valami speckós hölgy mögé szorultam be, akit aztán csak a hosszabb lefelén sikerült lekerülnöm, majd belefutni egy borzalmasan lassú srácba, aki futva gyorsabban ment volna le az előzhetetlen részen. Kiérve a murvára kezdődött az elnyújtott, finoman gusztustalan felfelé, a frissítő előtt. Leutálva ismét előrébb törekedtem, majd a lefelénél megint éreztem a bizonytalanságát a gépnek, ráadásnak egy komplett kirándulócsoport haladt lefelé a dózer bal szélén, így arra is kellett vigyázni, hogy ne száguldjak ki közéjük. A frissítőn némi vizet meg redbullt vettem magamhoz, azt a koffeines tutifritti ízű szutykot, ahelyett hogy valami izó lötty lenne. Ja igen volt magnézium+ víz, de a lidli mg tabletta sem a vágyálmom menet közben, akkor már inkább redbull - víz. Gyorsan tovább is mentem, hogy az eddig leelőzött banda ne érjen fel rám. Így aztán a következő kaptató végén, a murván csak egy srác tette rám a kereket, majd megindultunk a hosszú murvás lefelén. A bizonytalanság miatt nem engedtem 63 fölé a gépet, ráadásul közben észrevettem, hogy a hátsó fék is mintha elfogyna, úgyhogy csak óvatosan. Végül a srác mellett elhaladtam, de hírtelen lesodródtam a murváról és az enyhe kanyart is alig bírtam abszolválni, ezért még óvatosabbá válva, mentem le a murváról, és pattantam a két srác mögé. Éreztem, hogy gyorsabb vagyok de … Valami nem stimmelt, biztosan kilazult az átütő tengely. Leugrom nem mozog a kerék oldalra, akkor nem ez. Gyorsan a braint maxra húztam, de ahogy vissza ülök, csak úgy ficánkol a hátsó. Leugrom. Defekt. Ebben a pillanatban a specis hölgy, és a ráakadt banda, meg a hosszú felvezető motoros együtt húznak el mellettem. Patron elő. Gyorsan belövöm a gépbe. Bár a parám megvan, hogy ez most lefagyasztja a slimet és akkor az nem fogja meg. Feltolom a gumit és irány tovább. Kb 20-an mentek el mellettem ez alatt a rövid 2 perc alatt, ráadásnak egy ismerős is megkiabál, rá is akadok, és végül együtt megyünk fel a Nagy-Kopaszra. Közben érzem, hogy bizonytalan a hátulja, de úgy döntök, hogy ha feltudok menni a Kopaszra, akkor majd fent megnézem a guminyomást, aztán ha kell, fújok bele. Tavaly itt haltam meg, és tolás lett belőle. Ma nem eshet meg ez a szégyen. Tekerek rendületlenül. Előttem mögöttem a többiek szintén. Kicsit olyan érzésem volt, hogy némelyek azért maradtak nyeregben, mert én is nyeregben maradtam. Egy helyen kellett kb. egy fél percre leugrani a gépről, de szépen felértem. Megnéztem a frissítőn a kereket. Gumi nem vészes, nem fújok bele. Kerék nem lazult ki. Na jó akkor irány tovább, megint egy redbull csúszott le. Nem hánytam el magam tőle de … ahh borzalom. Lefele egyedül ereszkedtem, de nem éreztem magamban a stabilitást. Mindenestre pár srácra felértem, köztük a „lefele inkább tolni kénére” is.

Lent a mezőn a dobszóló elmaradt, majd jött a tavalyi új rész, ami tavaly sem ízlett, de idén sem. Eddigre a hátam, ami nem volt leragasztva lehet a ringástól is, de teljesesen halottá vált. Kezdtek elhúzni mellettem a srácok, így aztán bevettem egy zselét, mert félem, hogy mindjárt leszállok és tolom, a pálya eddigi részéhez képest síkon, hisz itt csak átlag 5%-ban emelkedett. Végre ráfordultunk a hosszú egyenesre. Benkó Barbi ment itt el mellettem, meg előtte Pedró. Nem tudtam azt a tempót menni lefele sem mint amit szerettem volna, egyszerűen bizonytalan voltam. Aztán jött a DH a végén. Itt már tényleg óvatosra váltottam. De azért haladtam, így csak egy közepes srác ment el mellettem, az meg elég türelmetlenül. A célba érve 2:05. A cél 2 óra alatti menet volt ahhoz képest rossz, de a tavalyi 2:13-hoz képest meg jó! Felemás!
 
 

Na de akkor menjünk a kulacsért. Megkapva nem tudtam belőle inni. Én nem vagyok gyenge gyerek, de ezt a kulacsot nem tudtam megszorítani. Konkrétan semmire nem való, még a gyereknek sem tudom odaadni, mert nem tud belőle inni. Odamentem a telóval a dr bikehoz. Matyi épp ott állt, mutattam neki a problémát. Rádobtak egy pumpát. 235 volt benne, jah én 290-en hagytam naná hogy beült. De hamar megállapítottuk, hogy engedi is ki a levegőt, úgyhogy brain szerviz. Plzenig még van 3 hét hát kíváncsi vagyok. Utána még odamentem a pólóért is. Csak tudnám, mindek adom le a méretet, ha képtelenek 3XL-ben csinálni. Igen feljön rám a 2XL is, de abba nem megyek ki az utcára, mert bringázni lehet jó, de ahhoz meg nincs zsebe, csak tudnám miért fizetek ezért külön. Kaja természetesen nincs a a nevezéshez. Ránéztem a kajasátorra, olyan sor volt, hogy nem is gondoltam rá hogy odamenjek. Pedig Csabi hazaszállításával alsó hangon 3 óra lesz az út, így vagy eszek valami szénhidrátot a kocsiból vagy éhen veszek.

És az elején ígértem miért nem a kedvencem ez a verseny, most akkor egy kis összehasonlítás csak azokból amiken az idén indultam:

 
Balaton maraton
Bakony maraton
Crosskovácsi
nevdíj
4500
4500
7500
pálya
5
5
5
pálya előnyei
Van benne minden az eleje jól szét van húzva, kicsi az esélye a megszorulásnak de azért van rá lehetőség. Változatos terep szakaszok. Rövid emelkedők, de húzósak. A pálya vége lefele jön, amit én szeretek.
Széles dózer pálya. Az elején nagyon szépen széthúzódik a mezőny. Lehetetlen a megszorulás. A le felék technikásak nekem a középtávon túlzottan is. Van benne minden, megfelelő pihenő szakaszok.
Remek pálya, végig technikás. Meredek fel felék, meredek lefelék. A pálya összes veszélye ki van fújva sprayel
pálya hátrányai
nem találtam
sok a dózer, és a sotter lefelé néha bizonytalan
A rajt borzalmas. A pálya eleje a megszorulásról szól, rád küldik a gyerek turbó egereket. Nincs hely az elején, a felvezető kör felszenvedő kör.
frissítés
minden ami kell
minden ami kell
minden ami kell de nincs izo
rajtcsomag
gél, póló
gél, kulacs
semmi
cél csomag
frissítő semmi
frissítő ebéd
kulacs pezsgőtablettával, ha rendeltél magadnak technikai poló, de nem csinálják meg a nagyméretet

 

Szóval ha az idei 3 maratont ha összehasonlítom, akkor nekem egyértelműen a Balaton-maraton vezet. Nekem ott tetszett a pálya megfelelő szolgáltatást kaptam. A Bakonyon is minden rendben volt, magas színvonalú a verseny, megszoktam hogy nincs póló. A Crosskovácsi ellenben a többivel szemben aranyárban van, illetve TOP maraton árban van. A rajt kriminális, a felvezető kör dettó. Maga a pálya nagyon jó, de akkor is nekem hiányzik a kaja a végén, illetve idén a kulacs is használhatatlan volt. Ezek rossz pontok neki. A honlapjuk meg lehet, hogy modern és jól néz ki, de kiigazodhatatlan, az infók úgy elrejtőznek, egy használhatatlan borzalom.
 

Egyszóval megértem, hogy mindenkinek a crosskovácsi az etalon verseny, mert tényleg ha szigorúan vesszük a versenypályát, az tökéletesen megvan csinálva, de a szép pálya, és a szép versenyközpont mellett, sajnos a szolgáltatás az nem igazán megfelelő, és háát ezzel a rajtprocedúrával kezdeni kell valamit, pl lehetne negyedóránként rajtolni, vagy beírattatni ki, mennyi időre tervezi a versenyt, és a belépést úgy oldani meg.
 

2017. május 21., vasárnap

Bakony középtáv 5 órányi küzdelem… de minek!

Vannak olyan távok, amelyekkel az ember kacérkodik, hogy hát már meg kéne csinálni. Ilyen volt két éve az I’love Balaton középtávja, szerencsére azt akkor megcsináltam, mert azóta megszűnt. Tavaly a Bükk marci lett erre kinézve, idén pedig egy februári baromi erősnek érzem magam napon, a Bakony. Ez utóbbival már régóta kacérkodtam, de a kétszer másszuk fel a Kőrisre mindig lerombolta a pszichémet, így mindig a rövidre szavaztam, ami meg azért a 33km-ével nem túl gigászi, bár a két fel menetelével megfelelően gyilkos tud lenni. Idén aztán elnézve a versenynaptárat, és hogy a Szilvást biztos volt hogy kihagyom úgy döntöttem, akkor nézzük meg a Bakony közepét, amin azért bőven vannak olyan szakaszok amik vonzóak, pláne a gázlók, és az ott honoló szurkolóvá változó turista tömeg.

A május idén eleve a hosszú tekerésekről szólt. Elsőnek a Balaton marci 50-ese, ami baromi jól esett, a pálya felétől remekül is éreztem magam, egy végtelen száguldás volt, helyenként meg – meg törve meredek és kevésbé meredek emelkedőkkel.

Utána jött a K3 Csontival, ami bár pulzus értékekre nagy valószínűséggel nem brutális leterhelés, de mégis 8 órát voltunk nyeregben, és egy laza 83 km-ert toltunk bele a Vértesbe.

Múlt hétvégén a Bakony 200 következett, ahol kacérkodtam a 100+ -al de végül a sprintre esett a választás, hogy ne gyilkoljam le a kedvemet meg a lábamat sem. Ráadásul remekül ment a 2:52-es idő 70 kilire 750 szinttel nekem szerintem elég jó, ráadásul baromi jól éreztem magam, kivétel hogy a végén, amikor leszálltam a bringáról finom megszédülésem volt, ami nem megszokott érzés. De mindenesetre jó ráhangolódás az e hétvégi 70 kilis Bakony maraton középtávjára, gondoltam én.

Persze mindehhez még hozzátartozik az is, hogy már április vége óta az edzésre szánt idő háát finoman kevés volt, ahhoz képest amit előtte rábírtam fordítani. Mind a két suliban mindenféle programok miatt viszonylag későn értem haza, és azért emellé még ott van a két gyerkőc is, akiket vinni kell ere arra, pláne Helkát. Még jó hogy most már későn sötétedik, így úszás után egy órát talán el lehet lopni este tekerésre, de az meg azért nem túlzottan sok. A Csatárhegyre mindig csak felnézek, és nagygázzal elmegyek alatta. Ráadásnak azért a bringa sem tökéletes állapotú jelenleg.

A héten is összesen kétszer egy órát tudtam bringán tölteni. Kedden meglepően jól éreztem magam a gépen, míg csütörtökön ellenben már nem ment olyan jól! Ugyanazon a 18 kilis körön 5 perc különbség azért nem kevés.

Pénteken aztán már absz meleg lévén, gondoltam ez nagyon rövid nadrágos versó lesz, és jött a dilemma, hogy zsákkal, zsák nélkül? Utóbbit preferáltam volna, de eszembe jutott, hogy azért itt rohadt messze van a fordulópont, így azért kéne pumpa meg minden, úgyhogy végül a zsák mellett lett a döntés. A másik, hogy tudtam, hogy Helka és Ági a völgyben fog kirándulni egy komplett óvodával, ami megint csak aggodalommal töltött el, hogy mondjuk Tekergek kollega, hogyan fog átgázolni rajtuk. Szóval voltak gondok. Ráadásnak a reggeli szép napsütés, szeles borongós helyenként konkrétan hideg időre váltott át. Amikor kisütött a nap és szélcsend volt megsültél a fekete mezben, volt amikor meg konkrétan lefagytál a bringáról.

A terv, hogy az első Kőrist bealibizem, az utána lévő lefele, síkon megtolom, a második Kőrist két zseléből letudom, majd az odvaskői meredeket, valahogy leutálom, és a Királykaput meg szokásosan élvezetből lenyomom, aztán már csak egy kis lejtőzés. A cél egy 4:45 alatti idő lett volna, de a tavalyi MM időből kiindulva akár 4:30 alatti sem elképzelhetetlen, Böbci 4:40-et tippelt! Háát ezek a tippek finoman nem jöttek be.

Már a síkon az ordító szembe szélben feltűnt, hogy hiába megyek 30-al a betonon, olyan simán megy el mellettem mindenki, ahogyan nem kellene. Aztán befordulva az erdei betonra még egy darabig láttam MM meg Orsi távolodó hátát, de egyszerűen nem lett volna kényelmes a 20-22 es tempónál gyorsabban menni. Felfordultunk a Kőris dózerre, és a szokásos forgatókönyv játszódott le, szépen kúsztak el mellettem a sporik, sőt egy idő után azt vettem észre, hogy már nem is nagyon jön mögöttem senki, de legalább akik előttem küzdöttek kevésbé távolodtak. Éreztem én, hogy a térdem ezt a felfelét ma nem akarja, de hát ez van. Nem is siettem, tényleg bealibiztem a hegyet, de annyira, hogy amikor a „turbó egerek” a beton előtti részen utolértek, konkréttan nem láttam már versenytársat előttem. A Kőris előtti betonon aztán felbukkant még egy spori a hátam mögül, ő azért a tetejéig nem ért utol, de mivel az „ük nagybácsi” kilátótól a kövest én nem mertem bepróbálni, így ott el is ment mellettem. Az enyhébb lejtőn aztán utána csaptam, de végül eltűnt. Volt egypár hajmeresztő rész nekem itt a lefelében, ugye nem kultiválom az ember fej méretű kövek közti bringázást, de aztán leértem öreg Szépalmára, és végre egy kis megpihentető beton jött. Ahol mondanom sem kell el is fogyott a fokozat. Itt még egy sporin is segítettem, akinek én adtam végül belsőt, majd egy idősebb sporival aki szintén megállt neki nyomtuk tovább Új szépalma felé. A rázós  kövesen elé kerültem, de szépen rám is tette a kereket, majd a betonon lefelé fokozatosan lemaradt, Aztán megláttam a meredeken elmenő sporit, akit aztán Borzavárnál sikerült is leelőzni. Éreztem én, hogy a srác technikailag bátrabb, de azért a sima részeken én megyek jobban. Aztán innen senkit, de tényleg senkit nem láttam magam előtt.

Jöttek végre a gázlók. A mélyektől mindig is paráztam, az első kettőnél le is ugrottam és átfutottam, a harmadikat már együtt abszolváltuk a kollégával, majd ismét jött egy simább rész ahol elhúztam. Aztán a kisgázlókat már nyeregben akartam teljesíteni, de belefutottam egy komplett lovas csapatba, illetve Helkának is sikerült pont apa elé kiugrania, így érzékelték mikor jövök. A lovak miatt aztán több kisebb gázlót is gyalog abszolváltam, hiszen az „elől harap hátul rúg, középen meg gonosz”, és amúgy is önálló gondolatai vannak, meg rám eleve allergiásak. Így a gázlók végén a kollegával együtt bukkantunk ki.

A Vinye – Hódos ér közti betonon aztán elővettem némi protein szeletet, de szépen növeltem a különbséget a spori és köztem. Jött a Hódos-éri kaptató. Mivel egy komplett osztály jött szemben akik nagyon szimpatikusan minden elhaladónak szurkoltak, így tudtam hogy közvetlen előttem is van valaki, majd a köves tetején pont a tanár néni állt velem szemben, aki miatt a kőre voltam kényszerülni, így tolás lett belőle. Ez alatt a kollega már majdnem hátba csapott, de aztán valahogy megint elmaradt. A Pápalátó előtt aztán megláttam az előttem gyalog haladó srácot, akit már a rajtnál is kiszúrtam, lévén a hátán egy felirat volt egy névvel és kereszttel, nem tudom ki volt és mi történt a 20 éves sráccal, de gondolom a barátjáért teljesítette a távot, ami egy első defekt nehezített neki. Mivel már a belsőmet odaadtam másnak, nem tudtam a segítségére lenni, pedig szívesen megsegítettem volna a küldetését.

Azt tudtam hogy a Pápalátóról az én technikai felkészültségem nem elegendő, így egy jó tolás vár rám. Ahogy elnéztem elég sokan estek be itt a fák közé, legalábbis az elhagyott tele zselékből, kulacsokból, erre tudtam következtetni. Közben a kollega is megérkezett, mondtam, hogy menjen nyugodtan. „Két gyerek meg egy feleség vár rám!” volt a válasz, így együtt toltuk le a szakaszon, majd a síkon utána a szokásos forgatókönyvvel elmentem tőle. Fenyőfő előtt egy Kisbéri kollegát is utolértem, ami számomra elég meglepetés volt, de valszeg neki szurkoltak előttem a korábbi szakaszon.

Frissítés fél banán stb, mert tudtam, hogy akkor most jön a neheze. Megindultunk felfelé a Dörgő hegyi nyereg irányába, s kisbéri srác már el is húzott, majd hamarosan a meredek fel felében a két gyermekes kollega is elém került. Sőt jött még valaki, aki vagy eltévedt vagy nem tudom bement Vinyén egy sörre, mert hogy emlékszem hogy még a Kőrisre elment mellettem, és azóta nem láttam, mindenestre ők mentek előttem, látótávolságnyira. Közben betoltam egy talált zselét, mert, hogy az meg kifolyt a zsebembe így a felét azért bevehettem. Felérve a nyeregbe, tudtam, hogy az a kisösvény jön, amin dec 31.-én konkrétan élvezkedtünk fel és le is Nochta Zsoltival, ezzel szemben most az első meredek felugrás tolásba torkollott, majd utána már simán ment. Jól éreztem magam, élveztem a dolgot. Közben fejben kiszámoltam, hogy inkább az 5 óra alatti cél érhető el mint a 4:30, de sebaj amíg jól érzem magam nincs gond. Ez az idill aztán hamar véget ért. Eljött az a rész, ami miatt eddig sem indultam Bakony középen. A piros jelzés fel a Kőrisre. Egy darabig tekeregtem raja felfelé, majd volt egykét meredek váltás, és mivel az egyiken beragadtam, ezért leszálltam és toltam. Gondoltam az első kanyarig, de csak nem vált szimpatikussá, hogy felüljek. Az út is elég trágya volt, meg még meredek is, bár ezzel a meredekséggel még talán megküzdöttem volna. Gondoltam még egy zselére, de toláshoz minek. Így szépen elkezdtem felfelé sétálni. Közben a gumit szerző superioros kollega is eltekert mellettem, én meg toltam rendületlenül. Végre kicsit lankásabbá vált, és felültem, de ekkor jött a fekte leves, mert az erdészet széttúrta az utat, járhatatlanná. Ahhoz képest hogy ránk mondják, hogy szétkapjuk az erdőt a bringáinkkal, hát amit itt az erdészet művelt az azért megérne egy misét. Az élettől is elment a kedvem ezen a kb 3 km es szakaszon. Közben a két gyermekes kollega defektet kapott, így utolértem. Meg lekerültem. Végül a Kőris tetei frissítőre együtt értünk fel és nagy egyetértésben elkezdtünk piknikezni. Nem siettünk sehova. Közben az idősebb kollega is befutott, nagyvalószínűséggel a virtuális befejező ember táblával. Jobbnak láttam tovább menni. (1:14 alatt értem fel az utolsó 8km-en ami több mint megalázó sebesség!)

Végre visszaértünk a rövid pályájára, amit azért innen már ismertem. Pillanatok alatt lerodeóztam a betonútig, ahol aztán már a kollega ismét rajtam volt, tudtam hogy ő neki nagyobb kedve van menni mint nekem, így a meredeken gyakorlatilag lefog hagyni. Így is lett, a frissítőnél meg sem álltunk, nem lett volna értelme. Jött az újabb tolás, olykor tekerve olykor tolva. A kollega szép lassan eltűnt. Közben pár hosszús is megjött hátulról, de hát ők egy másik műfaj.

Annyira nem volt kedvem az egészhez, hogy a fenti dózeren sem mozgott a lábam, igaz az órám szerint az emelkedett, de látványosan nem. Utána még egy rövid erdei szakasz, aztán kezdődött a Királ- kapu. Egész évben mindig ez a kedvenc maraton emelkedőm, hát ma nem. Ma egy merő szenvedés volt. Benyomva az alján egy zselét, küzdöttem felfelé. Nem az erővel volt a baj, csak nem haladt a bringa és eddigre már a derekam gyakorlatilag minden mozdultnál beszarás szintig fájt. Hiába több mint 4 és fél órája nyeregben ezt is okozhatja. Közben az idősebb kollega is megjött. Sőt elment egy picit, de azért ezt nem hagytam, mégsem vihetem én a „virtuál táblát”. De ő sem hagyta magát, tettük a kereket egymásra, minden lefelénél én mentem elől, a felfelék elején ő aztán ahogyan elém került mindig lelassult, úgyhogy végül én vittem a tempót. De úgy meg szépen jött rajtam. Mondjuk jó, hogy jött, mert máskülönben még ennél is csigábban mentem volna. Azért bíztam benne, hogy a végén sikerül valahogy előtte maradnom, de minden a sirató falon fog múlni. Azt tudtam, hogy én, amikor jobb erőben vagyok akkor sem bírom azt kitekerni, nem hogy most! De amikor leszálltam akkor ő is leszállt. Próbáltam gyorsabban feltolni mint ő, ez nem volt nehéz. Így a lefelében már nyugodtan mehettem. Embert nem láttam. Tudtam, hogy az EH-ra vagy az EH után érek be. Így is lett, épp ment az EH, így csak felírták az időmet, leszedték a chippet.

relive cc

Egyből a büféhez mentem, gyorsan két sör, és a táp amit adnak a rajtszámra. Két hús meg némi igen kemény rizs. Kissé száraz volt, de jobb mint ha nem kapnánk semmit, mint némely versenyeken. Jól esett. Az már kevésbé, hogy mögöttünk, pedig páran még szintén velem együtt ettek, már szedték szét a sátrat meg a padot. De hát ez van miért is kell a pályán 5:09-et eltölteni.

5:09 ebből a második Kőrismászásnál megutáltam a versenyt. Az ott gusztustalan volt. Szóval nem mostanában fogok indulni középtávon a Bakonyban. Maradok inkább a rövidnél, kár hogy az nem érinti a gázlókat, mert azért az ottani szurkolás az felér egy győzelemmel!

2017. május 14., vasárnap

K3 mert kell


Immáron harmadszor tértünk vissza Csontival közösen a K3-ra! Idén is, mint az ezt megelőző két évben, a sprint távra esett a választás. A tavalyi Mátrai hegyvidék után nyilván szimpatikusabbnak tűnt a Vértes lankásabb lejtőivel találkozni, ráadásnak a Vértes azért kicsit sem ismeretlen azoknak, akik tájékozódási sportokat űznek, így bizakodva vághattunk neki az idei derbinek.

Az MTBO-sok több csapatban is képviseltették magukat, így nyilván köztünk egy barátságos rivalizálás is kialakult. Itt volt Lavi-MM páros, Mozsi-Ipsics Laci-Dankó Pityu, Hidas Zoliék, Noémi-Béci páros, Gabi-Csabi és a fiai, na meg nyilván mi is. 12 óráson meg Ember Ágoston- Máthé Tomi, és a Száguldó Virágok Orsi vezetésével is neki vágott az idei K3-nak.

Ránk már Csonti előzetes panaszi sem vetettek jó képet. Csonti az egy héttel korábbi Pannonon igen jól ment, de egész héten fáradtsággal küzdött, nekem meg a Pannon rendezése mellett, a Balaton marci 50km-e is a lábamban volt. Ráadásnak péntek délután elkezdett esni, mit esni, szakadni az eső, ami várhatóan dagonyává teszi a komplett Vértest. Szombat reggel aztán a szállásunkon folyamatos panaszáradatra ébredtem. Csontinak minden baja volt. Egyszerre vert félre a szíve, ugrált a refluxa, a vesekövei is kiakartak esni, és ha vizet ivott a rákjai is megindultak benne, mert úszni támadt kedvük. Szerintem csak egyszerűen „K3 Puffyval már megint kurv@ sokat tekerünk para” kórja volt. J Mindenesetre nem volt egyszerű összeszedni öreg barátomat, és átlépni a paráin, de azért végül 8:35-kor sikerült is elindulni.

Ekkor a többiek már javában rakosgatták össze, hogy akkor merre és miért is indulnak, de mi is gyorsan neki ugrottunk. Ráadásul hű társam remek ötlettel állt elő:

-          ad 1 vegyük meg korábban a térképet

-          ad 2 a térkép szélét kódoljuk be.

Utóbbival kétségkívül jól jártunk, mert alig 10 perc alatt berajzoltunk mindent, az előbbivel már kevésbé, lévén hogy bár elvben ugyanazt a kiadást hoztuk mint a rendezők, de mégis volt olyan pont ami konkrétan hiányzott a térképről, csak sejtettük, hogy hol lehet, de hogy betonút minálunk nem vezetett hozzá az tuti. Ráadásul a rendezők is sikeresen elírtak két helyszínt, még jó hogy Lendvai Kati figyelmeztetett minket rá, hogy az biza nem lehet ott ahova írták. És akkor az apróságról meg végkép feledkezzünk meg, hogy Csonti valahogy átugrott két pontot, amiből az egyik csak azért fájt mert a verseny végén alig pár 100m-re álldogáltam tőle.

Mindenestre összerakva a térképet, és ismerve az eső hatásait úgy döntöttünk, hogy a betont preferáljuk meg a köves dózereket. És meg is indultunk!

Elsőre gyorsan megnéztük a faluban pár 100m-re lévő templom előtti szobrokat, majd irány Csákvár felett a kápolna-kilátó. Ez már tartogatott némi sarat, meg hiányzó turistajelet,, de azért nem volt nehéz rátalálni. Megszámoltam benne a lépcsőket, mind a pozitív mind a negatív lépcsőket. Filóztam is, hogy 41+5-őt vagy 46-ot írjunk be, de aztán maradtunk a 46-nál. Na ennek aztán meg lett a böjtje, mert ezzel egy 40 pontunk ugrott is, lévén hogy a rendezők a felfelé menő lépcsőkre gondoltak, holott az itineren az állt, hány lépcső vezet a kilátóba, nem volt benne szó se felről se leről!

Innen aztán irány lefelé Csákvárra, ahol megkerestük a turul emlékművet, ahol megint bőszen számolgathattuk a lépcsőket, mivel itt kettő is volt belőle így itt már x+y-t írtunk be. Majd jött egy hosszú menet a körforgalomig, ami Gánt és Fehérvár között fekszik, ahol valami templomromot kellett keresni, ami hát arrébb volt valamivel, de azért meglett, majd irány a Gánti bánya és a vonat név. Utána viszont jött az első erdei szakasz. Amiről kb. fogalmam nem volt, hogy kerültünk a betonról oda, csak követtük a nyomokat, mert hogy a térkép nem teljesen úgy nézett ki az biztos. Ott leolvastuk a zöld keresztet, aztán irány Gánt a félelmeim netovábbja, mert hogy félő volt hogy ott ragad a kocsmában Csonti, pedig eddig dicséretére váljék nagyon szépen tartotta a 20 körüli átlagtempót. Ugye a Gánti kocsma, vagy inkább étterem, messze földön híres a tájfutók között, mondhatjuk hogy a törzshej, így nem hiába tartottam attól, hogy itt fogjuk a verseny jelentős részét eltölteni. A kocsma mégsem nyelte el öreg barátomat, bár a személyzet egésze kirohant a köszöntésére, de mi rövid útbaigazítás után, haladhattunk tovább!

Ezek után célba vettük az első őrzött pontot, közben érintve a Gánti barlang előtti pihenőt, illetve a régi Gánt melletti temetőt, ahol csak egy család tagjai feküdtek, akiket a II. világháborúban itt mészároltak le. Tovább tekergőzve a dózeren, két srác bandukolt előttünk, akik amint elhaladtunk mellettük szóltak, hogy ne siessünk, mert ők biza a pontőrök, csak kissé rossz helyen rakták ki őket. Mivel nagy kedvünk nem volt a várakozáshoz, pláne hogy a két középső őrzött pont nyitva tartása nem kicsit volt bénán megcsinálva, így próbáltunk üzletet kötni a fiúkkal, és mivel ezt már mások is megtették, hamarosan 200 ponttal gazdagabban haladhattunk tovább.

Innen jött az első komolyabb mászás, végig a dózeren. Egy elég fura dózeres felfele volt ez, de hamar leutáltuk, majd a másik oldalon roboghattunk is tovább. Itt néha kissé elmaradt öreg barátom, de úgy tűnt még nincs komolyabb baj. A nagyobbik baj inkább az volt, hogy kissé neccesnek láttam elérni nyitvatartási időben Várgesztest, de azért teljesíthető lehet, de a tempón ehhez növelni kell és ez elég neccesen hangzott.

Kiugrottunk nyugatnak egy pontért, ahol parabolákat számolgattunk, sejtettük, hogy van benne trükk de csak kettőt láttunk így indulhattunk is vígan tovább. Az mondjuk kezdett feltűnni, hogy se bringa nyomokat se bringásokat nem látunk, de sebaj. Átrándultunk valami kulcsos házhoz, ahol Orsiékkal immár harmadszor is összeakadtunk, bár az furcsa volt, hogy mindig szemből jönnek, majd irány végre ismét aszfalt, és az Oroszlánkői vár. Na jó várhely, mert az nem nagyon volt ott. Ráadásnak egy igencsak szutyok dózer vezetett fel, és közben mint kiderült 3 óra alatt Csonti elérte a teljesítőképessége aktuális végét, vagy a holt pontot, ergó kellett volna neki némi pihenő. Nem baj innen jó darabig amúgy is beton jön, meg elég sok lefele, így gondoltam talán nem lesz gond. Kőhányás pusztát nem okozott problémát megtalálni, majd irány az aszfalton tovább Vérteskozma felé. A leágazónál még Egei Tomival is összefutottunk, de hű társammal haladtunk tovább a Kozmai bekötőn, ami emlékem szerint lejt. Gyakorlatban emelkedett, és nem kicsit hanem nagyon. Na Csontinak ez kb. kegyelemdöféssel ért fel, ráadásnak az óra is ketyegett, pláne ha a nagyon rossz időpontban záró Várgesztesi őrzöttet is elakarjuk érni. A világháborús emlékmű, meg a Kozmai templomkert után, az órára nézve van negyed óránk leérni Várgesztesre, ami bár lehet, hogy még menne is, de akkor 100 pontot itt hagynánk alsóhangon a hegyen. Úgyhogy úgy döntöttem meglátjuk. Amennyire bírtunk felmásztunk Szent Flóriánhoz talán, és utána pedig egy sírhoz amit tudtam konkrétan melyik keresztben van, csak nem volt ott. Még tovább is mentem, de lejjebb sem találtuk. Álltunk a kereszteződésben, mint a hülyegyerekek. Minden nálunk lévő térképen ott volt a jelölés, csak az életben nem láttuk. Míg nem kb. 5 percnyi álldogálás után kiszúrtam, egy már korábban is feltűnő kidőlt fa szerűséget, hát nem fa volt hanem a síremlék. Na erre jól rápacsáltunk 13:00 kereken, na akkor a Várgesztesi őrzöttről le is mondhatunk. Irány a vár, aminek a nyitvatartása kellett, holott pontosan tudtuk hogy zárva van. Lezúztunk egy jó hosszú dózeren, amin két éve a VK-n felfele haladtunk, majd átvágtunk a várhoz. Szépen megmásztuk a várhegyet, hogy beírhassuk, hogy zárva. Majd vissza valahova Várgesztesre, amiről fogalmunk nincs hova, de szerencsére pont pár pedeleces srác ott állt a lépcső aljába, így mászhattam fel a kőfülkéhez verssorokat számolni. Innen irány a faluközpont, hogy megkeressük az alig 30 pontot érő milleniumi emlékművet. Találtunk a buszforduló közepén egy oszlopot, amin az utcanevek voltak, a gazban egy fa obeliszket, mögötte egy második világháborús oszlopot, aztán egy első világháborús oszlopot, egy erdészeti oszlopot, egy tököm tudja milyen oszlopot, milleniumi emlékművet, na azt nem. Átnéztünk mindent, de semmi, kb. 20 percnyi keresgélés után feladtuk a küzdelmet, és irány tovább, de hova? Várgesztesig ok de innen hova? A másik őrzött épp zárva, a harmadik őrzött meg rohadt messze van. A keresztrejtvényből kijövő országalma meg fogalmunk nincs hol is van.

Mindenesetre lementünk a tóhoz hátha mégis ott vannak, de nyilván senki nem volt arra, így ránézve az órámra 14:10 volt, nincs más mint előre, felmászunk a kéken, megfogjuk a forrást, és irány a másik őrzött, onnan meg ha minden úgy megy ahogy gondolom, haldokló Csonti barátommal, a régi vasút vonalán begyűjtjük a pontokat, és egy nagy sprinttel még be is érünk időben.

A kék aztán úgy emelkedett, meg csúszott, hogy helyenként a bringát jégcsákányként kellett használni, értsd lépésről lépésre toltad magad előtt behúztad a féket és felhúztad magad a bringához. Ráadásul szembejöttek velünk a pontőrök, akikkel persze megpróbáltunk bizniszezni, hátha valahogy kiszedjük belőlük a pontjainkat, de se a bizniszre, se Csonti már nekem is ijesztő haldoklására nem hatódtak meg, így csak egy rövid beszélgetés lett a dologból, de pontok nem. Kb. 40 percig szenvedtünk a kéken. Ugye eddig megúsztuk sár nélkül, hát most kaptunk a csúszósabbik feléből rendesen. De végül megérkeztünk a forrásunkhoz, ahol megállapítottuk, hogy a cemetgyári kollektíva építette a menedékházat, majd irány a másik őrzött, ahova pontban háromkor értünk, de már egy csapat javában dolgozott, így kaptunk némi pihenőt, ami Csontinak igen jót tett, ráadásnak Dankó Pityuék is épp ott várakoztak, úgyhogy meg is kérdeztük merre a tovább, és ők biza még a Várgesztesi őrzöttet is be akarták venni. Én meg a várakozást kihasználva, gyorsan lenyúltam a tollukat, és a gyorsabb haladás érdekében beírtam a térképre a pontok kódszámát is, merthogy azt elfelejtettük a legelején, és minden pontnál egy halom idő ment el vele.

A feladat aztán már érdekes volt. Főleg hogy akkor szembesültem, hogy a megoldás a versenyidőből megy, amivel nem számoltam előre, így már tudtam, hogy rohadt necces lesz a verseny vége. Mindenestre gyufákból kellett mindenféle rejtvényeket megoldani. Már az első megfogott, ahol egyenlő oldalú háromszögek kellettek, amit nem bírtam felfogni de valszeg azért, mert én teljes gyufákban gondolkoztam, aztán hírtelen beugrott, és kész voltam. Mindeközben Csonti a másodikkal szenvedett, aminek a feladványát, ahogy elolvastam csak ennyit kérdeztem hogy van az ezres latinul? M! Ja hát akkor MM! Merthogy a rejtvény 1111-ből állt, és 2000-et kellett belőle kihozni. A következőnél a ráknak kellett megfordulnia, na ez aztán szenvedős volt, próbálkoztam így úgy nem ment, közben a lapátos szemét kivevős példát átadtam az öregnek, akinek sehogy sem ment, ezért a rákos gondolkodásomból áttekintettem a lapátra, és odanézés nélkül megcsináltam. Az egyik lány aki a feladatnál volt ennyit mondott nagy csodálkozva: „De … rá se néztél!” Na vissza is tértem a rákhoz, hiszen nem szúrhat ki velem, közben Csonti a labirintust próbálta megforgatni vagy csigavonalat. Egész jó próbálkozásai voltak, de még mindig valami nem stimmelt, végül 3 próbából közösen megforgattuk, de a rák még mindig nem fordult meg. Egyszer csak a szemem elé ugrott, hogy mit is kell csinálni, és az is kész lett. 200 pont, na végre valami, meg 12 perc jóváírás. Na OK akkor irány!

Csonti: „Ugye most már akkor hazafele megyünk?” „Majdnem!” És megindultam a másik irányba a Rockenbauer fához. Ezt Tóni versenye miatt tudtam hol van, úgyhogy egy rövid tolás majd tekerés után elértük a völgy száját, és megelőzve öreg barátomat le is zúztam oda, gyorsan felírtam a megfejtést majd irány vissza, Csonti ekkor ért le a fához, és már mehettünk is. Fent egy pillanatig elfilóztunk, hogy a zöld vagy a gyanúsan ugyanóda menő út, inkább utóbbi, és irány is forrás. Próbáltam tempót diktálni, mert tudtam, hogy az idő ketyeg. A sáros úton az öreg egy jó 100m-re lemaradt, de nem baj majd utolér a ponton. A pont fölé érve letámasztottam a bringát és lefutottam. A táblát amiről az infót kellett kiszedni, egy kidőlt fa összezúzta, de azért sikerült leolvasni a kerecsensólymot, majd irány vissza a bringához és tovább az úton. Amíg felültem előre küldtem az öreget, de pár 100m múlva ott állt egy útkeresztben, na megint én keveredtem előre. Jött mögöttem rendületlenül. Szerintem fejben elküldött a francba, hogy erre most neki miért is van szüksége, hogy itt szopjon a sárban, de nem érdekelt. Tudtam, hogy a következő pont rohadtul nem fog látszani, csak megyünk egyenesen a terület tök jellegtelen a tájékozódás lehetetlen, eltévedni nem fogunk csak hogyan vesszük észre a forrást. Metszettünk dózereket, innen egy út onnan egy út ez az amaz. Na szép. Végül aztán helyre tettem magam, és elindultunk egy irtás szélén lefelé a dózeren, végre nem volt sáros. De aztán olyan érzésem támadt, hogy túlmentünk. Megfordulunk és Béciék jönnek mögöttünk! „Megvan a forrás?” kérdezem. „Nincs” jön a válasz. Visszatekerünk, figyelek, hogy hol lehet, látok egy magaslest. Ott kell lennie alatta, de itt végig kerítés van, kivéve ott, ott nincs. Lefutunk Bécivel hát ott van. Fémajtó be kell írni. Amíg írom, az öreget előre küldöm Bécikkel, „utolérlek haladj!” Hamar mögötte, majd előtte vagyok, kell a tempó. Még meg kell fogni egy vadászházat. Béciék beforognak rá, nyilván én is. Megszámolom a deszkákat, addigra az öreg is felér. Irány tovább, nagy tempót megyünk. Majd egy út jobbra irány be rajta, ennek kell a völgybe mennie, szólok is az öregnek, hogy „pár perc múlva sörözhetsz!” Háát nem, zsákutca. Mind a négyünkben a felismerés, hogy ezt megszívtuk, mert a térkép szerint hatalmasat kell kerülnünk, és nincs az - az isten hogy úgy beérjünk. Na akkor jöjjön a hadd el hadd. Csontit próbálom sürgetni, szerencsére lefele megyünk, azt meg simán bírja, sőtt egészen frissnek látszik. 4-es gruppettónk elejére szökök, nini egy dózer jobbra, na ez nincs rajta a térképen, de ezek csak nem szűnnek meg, kockáztatunk úgyis mindegy. Nagy tempóval vágódok le rajta. Ezerrel engedem a vasat. És nini előttem az aszfalt. Felordítok, hogy „jehh végre egyszer valami jól jön ki”. Majd várok. Na jó lefele van azt Csonti nem szokta nagy sebességgel abszolválni. Bécik el is húznak, de hamarosan megjelenik az öreg, az óra ketyeg. Irány tovább. A következő forrást ismerem, hisz Tóni is használta. A betonon alatta várakoznak Zoliék. Felrohanok a forráshoz, közben az öreget tovább küldöm, hogy mindjárt utolérem. Csak az itinert hagytam a gépen, mindent felírok amit látok, aztán a bringán meg beírom a megoldást. Irány az öreg után. Sajnos túl korán látom meg, mint kiderült visszajött, mert fél hogy elveszít. Igen ám csak én meg úgy számoltam ki az időt, hogy ő halad előre. Elhúzok mellette, és nagy tempóban haladok tovább, ő meg valahogy csak utolér. A betonos kereszteződésben 4 percet várok rá, pont annyit, ami elég lenne, hogy elmenjek addig a pontig meg vissza, amit elfelejtettünk bejelölni. Mindenestre addig előkészítettem az itinert, hogy a sorompót majd gyorsan tudjam felírni. Megjön az öreg, irány tovább lefelé. A sorompóhoz előbb érek, már ordítok is hogy menjen tovább a betonon. Közben megszámolom a stopokat, de mivel félek hogy túl megy a leágazáson ezért, utána iramodom, majd leelőzöm és az útkeresztben várom be. Míg felküzdi magát, gyorsan beírom 40-es pont 7 stop! Ja csak nem 40-es pont volt hanem 26-os, a 40-en az értéke volt, még egy mínusz pont. Innen aztán irány a cél, necces az idő de teljesíthető. Megyek elől, folyamatosan ordítok Csontinak bíztatom, hogy jöjjön, ő meg jön vagy 100m-re lemaradva rendületlenül. Míg nem kiérünk Vértesboglár fölé. Na közben 1 percünk marad. Ahogy meglátom a falut, sprintbe kezdek, mire leadom az itinert pont oda fog érni. Nyomom neki, ami a csövön kifér, leérve a faluba hátranézek, nem látom az öreget, de tudom hogy jön. Beérve a Lovas udvarra odaadom Topénak a lapot. Mondom neki mennyi az idő? „16:51!” „Áhh az én órámon 47 füllentem”, de nyilván a szigor fontos, így bekéstünk, közben beesik az öreg is. Kérdezi beértünk? Mondom nem! Ahh! De ekkor nézem a lap hátulját, hoho de itt van még egy plusz 14 perc, amit az első őrzöttön kaptunk! Akkor beértünk király!

Este bősz sörözés és beszélgetés veszi kezdetét. Csonti egyre jobban van. Az összes betegsége elmúlik. Hosszan beszélgetünk, majd végül visszatérünk a szállásra, ahol a lefekvés után én kint maradok a konyhába és elkezdek számolgatni. Béciék asszem megvertek minket, de a többieknél azért valszeg jobbat jöttünk. Elkezdem azt is megnézni, hogy melyik oldal volt a jobb. Mint kiderült 10 pont különbség van a Gánti, meg a keleti oldal között, meg töméntelen szint és sár.

Másnap az erihirin aztán, amikor 9.-nek hirdetnek ki, meglehetősen kevés, és ráadásul nem kerek pontértékkel az kissé megüt. Hamar rájövök, hogy 10%-ot levontak, ergó késtünk. Pedig nem. Illetve elkezdek számolgatni és sehogy nem is jön ki. Annyira zavar az eredmény, hogy nem is figyelek az EH-ra, na jó annyit azért érzékelek hogy Orsiék 5.-ek a 12 óráson, míg Tomiék megint a második helyet szerezték meg. Közben feltűnik, hogy olyan pont is kivan húzva, amit nem szúrtunk el. Mert a sorompót én írtam be rosszul, a milleniuminál mindenfélét beírtunk, de azt nem fogadták el, ez a kettő így már 70 pont. Ellenben a kilátónál nem volt jó a lépcső? Hee? Mint kiderült a 41 lett volna a jó, mert annyi vezetett fel, na de a kérdés nem ez volt! Na mindegy! Már megint a bűvös 41-es negatív szám!

Az EH után odamegyek Topéhez és megreklamálom az eredményt. Mint kiderült levonták a 10%-ot ezt kivesszük belőle. Mint kiderült egy pontunkat véletlen nem számolták be, ezt visszarakják. A többit nem, merthogy nyilván azt a többieknek sem tudják visszarakni, így nekünk sem úgyhogy az a kilátós 40-es megy a lecsóba. így 1540 pont. 1 ponttal verve Béciéket, 10-el a tűzoltókat, 20-al Mozsiékat. Szoros lett. és így végül 5. hely, ami azért már szebben hangzik főleg 87 kili tekeréssel.

Na de alig vártam hogy kijöjjön a neten az eredmény, csak hogy mennyivel előztek meg minket. a 4. alig 40 pontra volt tőlünk, és a 3. is talán 100-ra! Az első kettő viszont nagyon elment. Elkezdtem számolgatni, hogy ezt hogy csinálhatták, és hát azért ahhoz nagyon kellett menni, úgyhogy kíváncsi leszek mennyit is mentek. Aztán persze Csontival elkezdjük telefonon kiszámolni. Ha megkapjuk a 110 pontot. Ha berajzoljuk azt a két pontot az egyik még meg is van 30-ért akkor az már 140. Ha nyitva van Várgesztes akkor már 340, ha észrevesszük hogy Vérteskozmán eltekertünk az országalma mellett … akkor az 540 pont. Mert, hogy nem létezik, hogy kitudták aztat kódolni, inkább pont mázliuk volt, és észre vehették a srácok. Szóval ez így már 2000 pont felett lett volna és simán nyerünk. Megint bennünk volt.

Mindenestre nekem baromira tetszett az idei is. Bár az öreg azt mondta többet nem akar indulni, de azóta, már azzal kecsegtet, hogy igen. Mindenestre már be is írtam a naptárba hogy jövő május 1 utáni első hétvégén foglalt vagyok.


És kedves Csonti, legyen bármi bajod, kirugdallak az ágyból, fotelból, bárhonnan, magam mögé kötlek és viszlek magammal, mert nélküled ez nem lenne jó! Honnan találnék még valakit, aki beférne a Tonna Bikeba, és így kibírja mögöttem, és bír szenvedni, és mégis anélkül, hogy kiakadna és leordítaná a fejemet jön, és tűri, hogy a végleteket is kihajtom belőle? Szóval Csonti, már most mondom, hogy nem fogadok el kifogást, írd csak be a naptáradba hogy 2018 május 4-6 K3 Puffyval!

 Köszönjük a rendezést remek rendezvény volt, jövőre valahol!

2017. április 11., kedd

Slovenij Gradec ismét


Slovenij Gradec az egyik kedvenc helyszínem. Régen, amikor még nagyon messze voltam a másodosztályban való eredményorientált bringázástól, a kedvenc versenyeim egyike volt a Plzeni 5 napos után. Akkor nem zavart, ha nem tudom maxra kihajtani magam, csak egyszerűen élvezni akartam a változatos tájékozódási feladatokat, a végig tekerhető nem túl szintes pályákat. A mámorítóan gyönyörű, festői tájat. Azonban az utóbbi időben kissé fordult a kocka. Mióta sikerül olykor eredményeket is elcsípni, illetve vérre menő küzdelmet vívni egész évben, máris más lett a leányzó fekvése. Már az ember az eredményért is hajt, és akkor bizony bosszantóak a tájékozódási hibák, de legfőképpen a gyökerek. Mert lehet alattam a világ talán legjobb bringája, ha egyszerűen nem tudok bringázni, nem vagyok elég ügyes, illetve bennem van a pszichikai félsz. Akkor megette a fene, mert mehetek én hiba nélkül, meg lehetnek a combjaim giga erősek, ide ez nem elég, itt tudni kell a gyökereken bringázni, merni kell engedni, olykor 30-50cm-ket leugrani a géppel, és olykor vállon átcihelni egy - egy vízmosásos völgyön, lehetőleg minél gyorsabban, na ezek azok amikben finoman szólva is gyenge vagyok.

Péter Vajda fényképe.

A héten többen is jöttek azzal, hogy ezer ördög kellene ahhoz, hogy a jelenlegi formámban a srácok megfogjanak, én mindenkit csitítottam, és elmondtam, hogy ez nem így van, és ez a hétvége a Zolié lesz, de nem lepődök meg ha Kornél vagy Kálmán is megüt rajta, nem beszélve Alwingerről. Ráadásnak szombat este chaten támadt le Csabi és Böbe, hogy - hogy az istenben nem nyertem. A válaszom ennyi volt, „megmondtam előre, hogy itt nem nekem áll a zászló.”
De akkor nézzük is meg mi történt, és miért nevetett szombaton az egyik szemem, míg a másik … hát nem.


Szombati sprint

Szombaton egy sprinttel vette kezdetét a küzdelem. A rendezők már előre szóltak, hogy kicsit elmérték a pályát, így mindenki inkább 30 perc feletti menetekre számoljon. Persze aki nem volt még itt soha, az - az 5 és fél kilós pályára azt mondta, hogy „na nehogy már ez ilyen hosszú legyen”, én persze tudtam, hogy igen is az lesz! Krámer úr, a sorsolási progi, úgy döntött, hogy közvetlenül 2 perccel Zoli után vessem bele magam az erdőbe. Ez egy szempontból jó, lévén hogy nem liheg a nyakamba, másfelől meg idegesítő, hogy végig arra vársz mikor is bukkanik fel előtted, és vajon hány perc lehet köztetek.
Grega Raj fényképe.
Az egyes, közvetlenül a rajt mellett volt. Elvben egyenesen aztán rézsút balra. Ja csak azzal senki nem számolt, hogy a keresztbe lévő barna vonalak nem teljesen azonosak a valósággal, és épp megmásztam valami siratófalat, amikor a leágazó ösvény mellett elsuhantam. Mivel ez kb 10mp hiba, és több lett volna visszafordulni, inkább kikockáztam a pontot. Ahol jött a másik meglepetés, hogy borzalmasan alacsonyan volt a doboz, ráadásul megszoktuk kissé az AIR+-t, így az első dugás szokatlan volt.
A 2-es és a 3-as sem volt túl bonyolult, mintha csak vonalon húztak volna, csak a megfelelő ösvényt kellett eltalálni. És ez a szememben így is folytatódott, de szerencsére időben kapcsoltam, hogy biza az a 6 amire indulnék, úgyhogy gyors reset és irány a 4 amiben legalább már egy kis figyelés volt.

Aztán az 5-re akasztották a hóhért, lévén belefutottam a csapdába. A bringa amerre állt arra mentem tovább, álmomban sem gondoltam, hogy megforduljak. Csak kerestem a kisösvényt, ami nem akart jönni, mire megjött szépen még rá is futottam. Kb. 3 m-re meg ment tőlem egy dózer, amire ez kifutott. Tudtam, hogy ezt megettem, de hogy mennyire azt nem is sejtettem. Zoli meg a mezőny nagy része felülről került vissza 0-a szinttel, jó minőségű száguldással, még én kifogtam a terep leggenyább útjait. Végre irány a 6-ra ami max egy eszeveszett száguldás volt, pláne hogy mellette még be is gőzölt az agyam. Innen aztán az idény talán legprimitívebb átmenete jött. Egyenesen végig az úton, a végén leugrani az egyébként távolról virító pontra. Na jó amilyen primkó volt, annyira genya gyökeres volt az út amin menni kellett, meg leugrani a pontig. A 8-ast aztán én nem ettem meg szegény rendezők igen, lévén valaki elvitte a pontot, így csak a stekk díszelgett mellettem, úgyhogy máris tovább, már megint kb. végig ugyanazon az úton, de itt legalább keresztezte pár út. Meg is lett a pont pillanatok alatt, csak arra kellett figyelnem, hogy letérjek rá. Zoli ezt nem tette meg, így el is szórt rá 3 percet, bár ettől függetlenül itt még nemfutottunk össze!
A 10-hez egy rohadt gyökeres szutykon kellett felmászni, amit én nem tekertem ki, de nini a tetején szembe száguld Zoli. Na ez nem lehet 2 perc. Gyorsan fogtam a 10-est, majd utána vetettem magam, bár ez a „vetés” nem teljesen jó szó, mert a gyorsabb de hosszabb utat választottam, amiről csak egy lila vonalat felejtettek le, így a kisösvényre egy szemétkupacon való átbucskázásból lehetett megérkezni. A 11-en ránéztem a térképre, és rájöttem, hogy ez bizony nem az én pályám lesz. Most jön az amiben végkép rossz vagyok. Egy zerge baszta kisösvényen lemenni egy vízmosásba, onnan felbukdácsolni ugyanezen, majd egy irtáson letekerni. Hahh ezek a kedvenceim. Meg is lett az eredménye, a 13 kilós vasat felvinni egy 5 m-es leszakadáson nem buli. Ráadásul az irtáson még a velem tartó junior helyi erő el is vitt rossz irányba, bár engem is megtévesztett az irtáson lévő ritkítás, ami nem volt rajta a térképen, így nem elég hogy szopóroller volt az átmenet, de még csak bele is hibáztam vagy egy percet. Na a következőt pont ezért dühből megnyertem. Jött egy újabb szívatás mint az előbb a 14-re, de szerencsére ez már annyit nem számított, itt csak 10mp-t kaptam Zolitól, majd jött a befutó, hittem én, meg még jó páran, pedig nem, mert volt még hátra egy csomó pont, csak levágódtunk a lakott szélére. Végre egy kis dózeren meg betonon való zúzás jött be - be ugrálva az erdőbe a pontokért. A vége elé azért még beraktak egy kis észjátékot, hogy a dózeren vagy a réten szívsz fel a pontra, én utóbbit választottam, kaptam is MM-től vagy 20mp et az átmenetben!
Aztán jött a végjáték. Én az utsó előtti pontról, csináltam egy visszafordulást, bármennyire hívogató volt hogy a pontozottnak jelölt, de jól kinéző ösvényen felmenjek, éreztem hogy ez csapda, mint kiderült az is volt. Szépen rákerültem a befutóra, nyerve ezzel az átmenetet, aki elcsábult 25-30mp szívást kapott a szirénektől. Zoli már a célban liheget. Ő 36-ot mért, én 37-et. Így is lett, megkaptam az 1 percemet, amit mondhatjuk, hogy én csesztem el, de ő meg 3 percet hagyott el több helyütt, így egyértelmű volt, hogy ma gyorsabb volt mint én. Alwinger volt a para még, de őt egy jó perccel hagytam magam mögött, mint ahogyan Kálmánt is. Ellenben Kornél gyönyörűen jött, állítása szerint hibákkal tarkítva, de adott vagy félpercet. Hát hiába az új gép halad rendesen. A statisztikához még hozzátartozik, hogy az 50-esek is ezt a pályát csinálták, MM-től egy laza 3 percet kapott Zoli, míg Tamás adott egy percet MM-nek is. És hát Tobias Mico meg ment rajta 26-ot. Ez a gyerek repül állítom, mert ilyen gyorsan ha húznak, mindent tudok, kisimítom a talajt, lebetonozom sem vagyok képes menni.

 

Köztes tartalom

A sportélmény persze 7 kili tekeréssel nem volt kielégítve, így tettünk még egy karikát a szembe lévő apátsághoz, ahova szinte az egész MTBO Hungary felcangázott, majd lefelé ki - ki vérmérséklete alapján ereszkedett le, én sajna betámadtam a Kálváriát, ami finoman meghaladta a képességeimet, és sikerült ismét megégetni a betéteket, remélem a fékolajat nem …
Péter Vajda fényképe.

Este kipróbáltunk egy új éttermet, már csak azért is, mert a szállásunkra bevette magát a környék senior szakosztálya, akik borzalmasabbnál borzalmasabb szlovén mulatós rockot hallgattak. Engem a magyarral is kilehet űzni a világból, de ez talán még annál is szörnyűbb volt, ráadásnak amikor visszaértünk még mindig tartott a dajdaj, kiegészítve valami tangóharmonikával csak a hangulat miatt. Mi szerencsések voltunk, mert a ház túlfelén vackoltunk Kálmival, de a többiek felettük. Éjfélkor aztán MM lerendezte a kérdést, hogy egyszerűen kihúzta az erősítőjüket!

De azért a hegyek között megbúvó western étteremről is essen szó! Ha Balu barátom itt lett volna, szerintem többszöri orgazmuson esett volna át és egész este Enrico Moriconét dúdolt volna. Ez volt a western étterem. Autentikus berendezéssel, berúgós ajtókkal, wanted feliratokkal, vadnyugati kópék arcképeivel életrajzaival, egyszóval a körítés adta magát. De nem csak a körítés. A kaja szóval az maga volt az amit nem tudsz elképzelni. A levest kihozták x tányérral, aztán merjünk, kellemesen tartalmas gombalevesből, nyilván az éhes bringás kétszer is mer, vesztére. Aztán megérkezett az én Stricki fingers No2-es ételem, ami megszámlálhatatlan sajtbundában kisütött csirke stripsből állt, leöntve sajtszósszal, és középütt barbecueval, plusz némi saláta meg krumpli chips. Az éhező kollegák nyilván máris leakartak rá csapni, de nyilván nem hagytam, pláne hogy elkezdték kiszállítani a pizzákat. A normál 33cm is pizza, nem fért rá a tányérokra. Lehet a sugara volt 33cm, nem az átmérője? J Aztán megjöttek a grill mixek, volt akinek 5 féle húsfajta egy tányéron, volt akinek 10 kis csevapcsicsának becézet 15cm is grillkolbász szerűség, vagy éppen valami azonosítatlan hajtott hús amiben még valami sajtszósz is díszelgett. Mozsi meg egyszerűen megrendelte az egykilós barbecue oldalast. Egyszóval aki nem lakott jól, és nem vitt másnapra is magának ebédet, az nem volt ott. Na jó, nekem sikerült betápolnom meg Mozsinak, de azért mi sem maradtunk éhesek!


Vasárnap reggel aztán a szokásos, kukoricamálé és főtt házi kolbásszal várt bennünket háziasszonyunk, ami nem hangzana rosszul, ha nem két órával a rajt előtt kívánna belénk tömni valami ilyesmit. Így mindenki inkább a lekvárt kultiválta, na jó én húsevőként a kolbásszal is megbirkóztam, a prósza meg maga volt a tökély, mert ilyet itthon nem szoktam enni.


Vasárnap

Vasárnap középtáv várt ránk. Kramer fintora, hogy ma meg Kornélt helyezte közvetlenül elém, így megint nekem kellett üldöznöm, igaz mögöttem meg 4 perccel Alwinger indult, így azért volt némi para mikor is csap hátba.

Ahogy felvettem a térképet máris leesett, hogy azért ez nem lesz olyan primkó, mint az előtte napi. Máris az egyesre vagy 4 féle variánssal lehetett próbálkozni, én kiválasztottam a legkevésbé tolósnak tűnőt, és még el is találtam az utakat, így oda értem, csak a végén átkellett vágni a patakon, és bár a pont az orrom előtt volt, de meg kellettt találnom a teknősök által kijárt, gyíkfingnyi ösvényt, mert itt átvágni a legkevésbé sem szabad. Zoli adott is rá vagy fél percet.
A kettes nem volt ennyire problémás, de az meg egy olyan gyökeres szutykon haladt, hogy a vesekövemnek a fullyval is búcsút mondhattam. Mondjuk ezt tavalyról ismertem, na de akkor is egy szívás volt, ráadásnak jött velem szemben Kornél, amiből arra következtettem, hogy a nyakán vagyok. Mint kiderült később nem, ez csak optikai csalódás volt.
Új erőre kapva próbáltam üldözni, csak a 3-nak meg nem volt jó megoldása. De tényleg. Minden honnan maga volt a szopás. Végül úgy döntöttem, ha már szívok vele, akkor legalább nézzem meg, hogy hol van a 4 meg az 5, így arról kerültem, valószínűleg nem rosszul, mert Kornél ismét szembe jött velem, érzékelve, hogy azért nem vagyok olyan közel, de messze sem. Ráadásnak volt egy szemétkupac az út közepén, ahol osztrák úriemberséggel engedtem el három lefele igyekvő versenyzőt, a végén kiderül majd, hogy ez jó nagy marhaság volt!
Megfogva a 3-ast a 4 meg 5 fejből ment, csak próbáltam letolni az előttem haladó gombász szövetség tagjait, értsd  lassabban haladó hölgyek. Gyakorlatilag itt a hunyd be a szemed és ereszd verzió jött elő.
Grega Raj fényképe.
 
Az 5-6 aztán egy figyelős átmenet volt, de itt kijött hogy jól választottam az egyesre, lévén a zizi szakaszokat pont ismertem, így egy kis figyeléssel csak engednem kellett a gépet, ami ment. A pont közelében aztán megálltam, és próbáltam kitalálni hol is lehetek. Persze ha 20cm vel később teszem meg akkor előttem díszelgett volna a 6-os!
A 7-re visszakerülve majd irány a dózer a beton a nagymező. És nini a távolban Kornél. na akkor most megvagy, mint kiderült kerek 2 perc volt köztünk ekkor. Pedig jóval közelibbnek látszott.
A 8 aztán a nagyhalál volt. Kényszer átmenet kényszer úton félre értelmezhető térkép jelekkel és MM illetve Kálmi szerint térképhibákkal. Én nem ettem meg őket, bár a két kidőlt fa hiányzott, de megfogott az ypszilon elág, meg hogy előttem Kornél kipattant a pontról. Itt már érezte a leheletemet a tarkóján,be is szólt hogy: „utállak Puffy!” Később kiderült, hogy már megint még vagy fél perc volt köztünk.
Mindenestre a pontról visszapattanva, irány a betonút ahol egy rövid meredek steig várt ránk. A kanyarban megláttam Kornélt, aki eszeveszett módon próbált menekülni előlem. Már épp elértem volna, amikor eltűnt az erdőben, én meg elvesztem. Az ösvényt, aminek a pontot kellett volna hordoznia nem láttam, a pontot nem láttam csak a távolban egy másikat, arra rá is mentem nyilván nem az enyém volt. Persze visszaérve az útkeresztben megláttam az enyémet, amit az előbb megint egy fa takart ki. Minimum 1 perc hiba.
Tovább de most már óvatosan, mert ez egy mágikus erdő. Persze begőzölt aggyal nem lehet óvatosan menni, így ezen is túlfutottam. Persze ez a pont is pontosan úgy volt letéve, hogy az útkeresztből ne lásd. Szerintem ezek ezt bemérték. Innen le is tehettem Kornél hátba csapásáról. Már csak arra mehettem hogy csökkentsem a vereségem különbségét.
Így aztán a következő pontok nem okoztak gondot. Míg nem jött a számomra legnagyobb halál, le egy úttalan feltúrt ösvény szerű izén. A roller, a para, és a majré egyszerre utazott szegény epicen. Szerintem a paripám közben kiröhögött, hogy neki ez sima liba lenne, én meg képtelen vagyok kordában tartani magamat. De szerencsére ennek a kényszer szakasznak is vége szakadt, és ismét a bringa út, országút, mező melletti átgurulás jött. Szembe velem MM, Kornél persze sehol. Na ezt a részét jól elszúrtam a pályának, de legalább Kálmit megláttam, aki a pontig meg is lett. Kérdeztem milyen messze van Kornél, de Kálmi dühösen felelt, hogy nem tudja és nem is érdekli. Igaza is volt, ilyen hülyeséget kérdezni, hát verseny van vagy mifene. A következő pont felfele is volt, gyökeres is volt, így kb. arra volt jó, hogy benézzem a végjátékot, amíg próbáltam felevickélni valahogy Kálmira. Természetesen hírtelen megjelent szemben Kornél. Na akkor nincs veszve minden. De a ponton szembesültem vele, hogy bizony rohadt messze volt és nyilván ő sokkal jobban használja ki a gyökérvilág lehetőségeit, mint én. Na de egy életem egy halálom, akkor most jön a kockázat. Meg fogom kerülni az erdőt, lévén a pont a tavalyi rajt felett van valahol. Gyökerezik a halál. Így aztán irány a beton, ami belefért, sajnos így is megkellett állnom, egy helyen mert nem mertem leengedni a vasat. De aztán amint végre szilárdabb talajt éreztem a kerekek alatt, elkezdtem nyomni ami a csövön kifért. Nagytányér kónuszon felfelé. Kornél még mindig nem jön szembe. Lefordulok a betonról, még mindig sehol, végül megjelenik, szerintem meglepődik mit keresek itt szembe. Háát ez olyannyira sikerült, hogy vagy 35 mp-t adtam neki ezen a kerülőn. Más kérdés hogy Zoli itt is megütött rendesen.
Na innen aztán tényleg ami a csövön kifér. Harmadszor is ugyan arra, irány a bringa út. Valami csávó próbált előttem menni, mindig csak épp hogy szélesebb volt a kanyarokban, hogy letoljam, de végül sikerült megelőznöm. Szembe meg jött Zoli. Nagyon nyomta. De én is, ami a csövön kifér, csak a pont közelében lassítottam. De az meg látszott a bringaútról így sima liba lett. Irány lefele az utakon, lévén hogy úgy kell fognom az utsó előttit, hogy irányban legyek. Kornél sehol. Már épp a pontot nézem a távolban, amikor megjelenik, szemből a pontra. Meg kell fordítani a bringát, lát ő is. Ez nem lehet több mint fél perc. Sajnos a ponton meg kell állni, kár hogy nem air. És irány a befutó. Kornél alig él, azt mondja ehhez ő nem elég erős. Én el nem fáradtam csak dühös vagyok a hibáimra.

Nyilván beérkezésemkor vezetek. Megjön Alwinger, szerintem több mint 4 perccel később. Oda jön, így van, valahol elszállt a pályán, mind a ketten verjük. Elmegyünk levezetni a bringa úton Slovenij Gradecig. Visszaérve Zoli is bent van. Megint adott 2 percet, de nem ez a legidegesítőbb, hanem hogy Bernhard Finder 4mp-el lenyomott a második összetett pozícióból. Az a nyamvadt szemétdomb!

Kemény és jó csata volt. Lenyomtak, mint a bélyeget de én ezt előre borítékoltam. Hatalmas harc lesz ez idén, és nem 2 hanem 3-4 de lehet hogy 5 résztvevős háború lesz az MK-ért itt B-ben! De ez így jó, ezért is szeretjük. Jó pályák jó terepek mi kelhet még, napsütés! J