2016. április 12., kedd

Ha a sírból is …


A hétvégén végre elkezdődött a tájbringa szezon. Idén nem lesz hiány versenyekből, bár tájbringa verseny viszonylag kevés lesz, és ha ilyen kevés induló lesz a magyar versenyeken annak a vége katasztrofális lehet, a magyar tájbringa tekintetében.

A hétvégi Megalobusz Kupa & POB nem egy idegen terepen zajlott. Mind a kettőhöz volt már szerencsém. Az egyiket imádom, mert a féktelen száguldásról szól, a másik hááát a nem szeretem kategória, ami a hétvégén sem lopta be magát a szívembe.

 

Mega Kupa

A Dunaszentmiklósi falu, a maga erdejével, sosem volt a kedvencem. Még 2008-ban egy Roni által tűzött pályán utáltam meg a terepet, amikor kb. arról szólt a pálya, hogy lemész egy pontért, aztán visszamászol ugyanott. Emlékszem, hogy Tónival csorogtunk vissza terep közepéről, mert annyira utáltuk. Ráadásnak én még estére bekaptam egy nem gyenge napszúrást is így alapból a „kedvencem” lett.

Most a napszúrás az kimaradt, sőt örültünk volna, ha egy pillanatra látjuk a napocskát, de legalább nem esett, és az éjszakai eső ellenére nem volt teljesen vészes a terep. A hegyek megmaradtak, és a pályakitűzés is hasonlított a föl le sémájában a 2008-as elődhöz, bár azért jóval átgondoltabbnak tűnt. Illetve inkább azt mondanám, hogy én mindig kerestem, hogy mire is gondolt a pályakitűző, de sok esetben nagyon nem találtam meg. A pálya eleje a primitív bringázásról szólt. Le, aztán fel a kettesre majd ugyanazon az úton le és egy vizenyős völgybe a 3-ashoz. Ezen a szakaszon a komplett mezőnnyel találkoztam, sőt Béla még le is hagyott, és hát a többiek is jóval előrébb voltak mint én. A 4-esre aztán Bélát elvesztettem, bár sejtettem. hogy ő a bevezető lenyomatot nem találta meg, mint ahogyan az később kiderült, ő itt tette bele a 20 perc pluszt. A verseny a 4-estől kezdődött, addig csak a prológ volt. Néztem, hogy lehetne a legkisebb szinttel legkevesebb tolással megúszni az 5-öst. Háát nem találtam meg. Tudtam, hogy Lászlóék nem erre a vételre gondoltak amikor kitűzték, de egy életem egy halálom a 6 felé mentem, és szépen lecsaptam a pontra egy laza 25 perces átmenettel. Kálmán már a 6-nál jött velem szemben, ez tudtam hogy nem 4 inkább 8 perc különbség az ő javára, így temethettem a versót, pláne amikor az 5-ös fogásakor a ködből Hidas Zoli is előbukkant. Na akkor ő is ver 5 perccel. Na jó a 6 így azért nem volt bonyolult, csak visszamásztam rá nagytempóban, kicsit hozva a két vetélytárson. A 7 egy olyan durung átmenet volt, hogy azt nem lehetett szerintem elszúrni, bár mászhattunk fel valami nehéz dög nyomdokain. Mondanom sem kell, hogy Kálmán jött is szemből. Úgy éreztem egy kicsit közelebb vagyok mint az előbb, de még mindig lemaradva mint a borravaló. A 7-re bemenet szépen jöttek velem szembe a sorstársak, kivétel Mets Mikit pedig tudtam közvetlen előttem van. Ha ő nem jött, ki talált valami furmányt a 8-as 5 km-es átmenetében. Végül megláttam valami légyfost a papíron, ami elviekben egy ösvényt eredményezett. Háát talán ott is volt, mindenestre végig mentem rajta, bár nem egyedül. Köllöd Robi is csatlakozott, meg Hidas is felért rám, és együtt mentünk rajta 3-an. Végül Robival felmásztunk a dózerra. Elindultunk, mély anyázás közepette, mert rájöttünk erre az átmenetre nincs jó vétel, mindenhogyan szopni fogunk. Végül ledurrantottunk a terep aljára, hogy az ott menő körúton jussunk el a pont fölé. Nem gyengén emelkedett helyenként, de mivel nem ment le kicsire, ezért közepes tányéron toltam végig, szinte sírtam ahogyan izzott a combom, de végül kitekertem, majd lezúgtunk Robival a pontra, Zoli eltűnt, és Kálmán meg nem jött szembe. Egy életem egy halálom megpróbálom a lehetetlent, nagy tempóval hátha eléjük kerülök, A 9-es egy szimpla felfele volt, kb útvonalválasztás nélkül. Majd hason a 10-es is. Utóbbiban csak a sebesség számított, na annak adtam, majd berobogtam a pontra, és irány a cél ás a kiolvasás. 107:02 Kálmán is beért 107:34 na ő megvan. Jön Zoli necces. Neki 107:21 lett az eredménye. A sírból jött vissza!

 

POB

A POB-ot a számomra lehető legkedvezőbb helyen rendezte László! Szeretem Tatát, sík, jól tekerhető, és még ismerem is a nagy részét! Evidens volt, hogy menni fog. Még azon is elkacérkodtam, hogy elitben megyek, de jó hogy nem tettem meg!

Ha ismersz egy terepet könnyebb hibázni mintha nem. A rajtban ránéztem a térképre, na ez az amivel nem kell vacakolni rajzolgatással. 3 csoportra osztva a 31-et a végére hagyva, mert az kiesik, aztán csak fel kell fűzni. A nagyobb fejtörést a beszántott 42-es mikori érintése okozta. Végül a pálya közepére hagytam. Először az új részt kívántam felderíteni. Így odaterveztem magam menetközben 30-as tempónál. Felfűztem pár pontot majd bele e dzsumbujba. Alulról mentem neki a történetnek, mert feltűnt, hogy az egyiknél valami fifika van egy sziklafallal, így azt hagytam a végére. Volt valami kastély vagy iskola az egyik pont mellett, na ott kissé megkavarodtam, de lehet ez annak is köszönhető volt, hogy szembe jött velem egy vonat az úton! A sziklásat meg jól fogtam, mint kiderült a fél mezőny alpinmászóvá vált arra a pontra. Majd betonon vissza irdatlan tempóval. Jött a tavaly megismert rész. Itt még egy kis átvágást is beterveztem, lévén tuti ez volt a logikus útvonal, és még a homokos utat is lefele kaptam meg. Itt már összefutottam Bélával és Hidas Zolival is. De mindkettőnek másfele akadt dolga így nem foglalkoztam velük. A 42 jött, elgondolkodtam, hogy visszamenjek a stabil sétányra vagy megpróbáljam a hátsó vizenyőst, de mivel elég száraznak tűnt arra mentem. Hát a hídig száraz volt de utána … Mindenestre talán nem vesztettem sok időt, és a 42 is megvolt, de nem volt bizodalmam tovább menni a fene se tudja milyen úton, mint kiderült szerencsére, mert sokakat itt nyelt el a sár, ráadásnak utána kellett volna átmenni a víz felett valami objektumon, így inkább vissza a faluba és útközben begyűjtve az ott lévő pontok ¾-ét. Na itt aztán bejött a krach az első átdobó megadta magát, csak a láncot gyűrte ide oda, végül leraktam középre és úgy próbáltam minél nagyobb tempóval száguldani. A 3 pont begyűjtése után ki a bringa útra. itt már kevés volt a közép így lábbal rugdostam fel a váltót a nagyra. Innen már kibírom ezzel végig gondoltam. Éktelen száguldás vette kezdetét a sarok pontig majd vissza. Begyűjtöttem az utolsót, a faluban elugrottam a 31-ér és irány a cél. Abban reménykedtem nem hagytam ki semmit. A célban senki. Se Hidas se Kálmán. A kiolvasásnál láttam Kálmán bringáját éppen sétált fel kiolvasni. Meg is lepődött, hogy itt vagyok. 73 perc, az övé 76. Mint kiderült annyira rosszul választottam, hogy 2 killával hosszabbat mentem. Zoli 79-el lett 3.

Két futam, két győzelem. Jó kezdet, pláne hogy a sírból jött vissza az első. És talán az osztrák versenyre az Epic is elkészül, de addig is a megbízható Rockhopperen fogom a kilométereket keresni, főleg hogy épp most gyógyul a váltója!