2011. augusztus 23., kedd

THM avagy a Fonnyadt Makk és a Káosz Amigos újra nyeregben


Valamikor 2011 januárjában röppent fel a hír, hogy a Sportaktív, Harangvölgyi András vezetésével egy újabb őrültségen töri a fejét, méghozzá hogy megvalósítsa a magyar mountain bikeosok régi álmát, egy több napos bringa versenyt, ami átszeli az országot. A verseny a „Trans Hungária Maraton” nevet kapta avagy „Keresztül Észak-Magyarországon bringával a borok és vizek útján”. A hírre sok bringás felkapta a fejét, így a tájbringások zöme is, hogy na igen ezen részt kell venni. A lelkesedés persze a nevezési díj kiderülésekor alábbhagyott, hisz előnevezésként 37 míg későbbi augusztus 1-éig történő nevezésért egy laza 43 ezer jó magyar forintot kértek el a szervezők. Na ezzel a legtöbbünknek a Transos álmai véget is értek … de aztán történt valami.

Mint arról már korábban beszámoltunk a címben említett két csapat megnyerte a 24h-s csapat versenyt a kategóriájában július legvégén, aminek ez egyik díja minden csapattagnak nevezés a Transra. Ha már a csapatok megnyerték, akkor nem szabadott veszni hagyni a lehetőséget, és akinek egyéb elfoglaltsága nem volt (Tájbringa VB), az bizony fontolóra vette a nevezést, és végül is szép számú tájbringás nevezett be a Trans Hungária Maratonra. A tájbringásokat egy solo Tamás Tibor (Cica), két duó tagjai Szágulsó Virágok (Marosffy Orsolya – Kóbor Editt) és a Merkapt csajok (Kaufmann Brigi – Bartos Judit) és a két immár klasszikus MTBO-s csapat, a Fonnyadt Makk és Káosz Amigosz képviselte. A Makkok Pálfy Tóni – Maxim Matyi – Paulovits László – Gyallai Janó összeállításban míg a Káosz Amigosz Bedő Csaba – Leel-Össy Attila – Bergman Ernő – Vajda Péter összeállításban vették fel a harcot, a 377km-es távval ami laza 7600 szintet tartogatott 4 nap alatt Nagymaros és Tokaj között.

 

1.etap: Nagymaros – Hollókő

Az első napi rajtot hajnali 9-kor lőtték el Nagymaros szívéből a Duna partról augusztus 17.-én. Már a rajt előtt is problémák voltak. Nem volt elég felvenni a csomagot meg a ruhát, mint egy rendes maraton előtt, hanem bizony mint a vándor cigányok, a több napi cókmókot, sátrat stb fel kellett adni egy transport autóra. Majd a kocsit elvinni az őrzött parkolóba. Így a tájbringások nagy része a rajtnál a leghátsó sorból tudott csak elrajtolni, ami mondjuk annyira itt nem számított.


A rajt előtt a két MTBO-s csapat

 

A távnak összesen 153 bringás vágott neki, akik mehettek egyéniben, párosban és csapatban is, utóbbiban engedélyezett volt a váltás is, amit a mi csapataink később ki is használtak.

Az első etap a többi nap szintrajzához viszonyítva nem is tűnt vészesnek, első ránézésre. De ahogy a versenyzők hetekkel korábban kielemezték kiderült, hogy az apró kis kiugrások a 100km-es távon egy laza 2400 szintet tartalmaznak, ami nem kevés. Ráadásul helyenként olyan utakon hogy …

A pálya a Börzsönnyel kezdett, ahol egy kb 5 km-es töltésen haladó út után fordultunk be a dimbes dombos, vadregényes erdők felé. Az első sík rész után, a Börzsöny lankáin kapaszkodott fel a kígyó, ami kezdett szétszakadozni. Az erdőket olykor szántóföldek szakították meg, majd a mezőny hipp-hopp már Szokolyán volt, ahonnan viszonylag rossz minőségű földúton, majd betonon tekert tovább a kisvasút mellett. A könnyed tekerést egy meredek erdei emelkedő szakította meg, majd egy nagy rohanás Nógrádig, ahol az első frissítő várta a mezőnyt friss forrásvízzel izóval, és a helyi lakosok jóvoltából pogácsával. Ezzel nagyjából a Börzsönyt le is tudtuk. A frissítőről felkapaszkodtunk a vár oldalába, majd többnyire szántók mentén haladtunk tovább jó hosszan (kb 20km-en át) a 32 fokban. A következő frissítő a Bánki tónál várt a mezőnyre, ahol a helyi nénik minden más ponton túl téve, mindenféle földi jóval ellátták a versenyzőket, ami szem szájnak ingere, sőt emellé még egy helyi zenekar fúvós zenét is szolgáltatott.


Attilka, ekkor még nem tudta, hogy a frissítőt benézte

 

 „Egy csak egy legény volt talpon a vidéken”, aki ebből a csodából kimaradt, Attilka aki nem vette észre a frissítőt és kb. 1dl vízzel ment neki a következő 16 km-nek, ami talán a verseny egyik legundorítóbb 16 km-e volt. Bokorból ette a szedret, hogy valami frissítőhöz jusson szegény. Bánk után egy meredek mászás, majd egy kis erdei mezei ereszkedés, és végül sok szántóföld várt a mezőnyre, hogy végre Szécsénkében újra frissítőhöz jusson, és hogy a váltók válthassanak. Egyik MTBO-s csapat sem váltott, egyszerűen a Káoszból ketten kiszálltunk itt, hisz minek erőlködjünk ha a chip nem is a mi lábunkon van. (Megjegyzem jól tettük) Hihetetlen sok nyílt területű mászás várt a versenyzőkre, amelyek aztán szedték is rendesen az áldozataikat, és megrostálták a mezőnyt.

Ezen a napon a tájbringások jól teljesítettek, mindenki megtette amit arra a napra kitűzött, szegény Orsi járt rendkívül rosszul, mivel a társát Edittet egyszerűen megette a pálya, és bár limitidőn belül beért, de nagyon nem esett neki, jól, nem beszélve arról, hogy semmiféle tápanyag bevitelt nem tudott a verseny utáni 12 órában produkálni, ami pedig egy ilyen hosszú több naposon elengedhetetlen.

Egyébként táplálékbevitelben a Sportaktív hihetetlen jól teljesített, Bíró Ádám egyszerűen hízókúrának nevezte el a versenyt, mert addig etettek szinte minden alkalommal minket a rendezők amíg ki nem durrantunk. A menüt had ne soroljam fel, az elég hozzá, hogy tészta krumpli hús szósz, stb lefojtva túrós (nem elírás) gombóccal! Szóval minden ami szem szájnak ingere. Egyedül a sörcsap hiányzott, de valahogy kibékültünk a helyzettel.

 

2. etap Hollókő – Bükkszék

Ha egy bringásnak azt mondják hogy fel kell menni a Kékesre akkor az nem újdonság, minden évben meglehet ezt tenni versenyszerűen a Mátra-maratonon a Sástó Adrenalin parkból. Csakhogy a Trans 2. etapja Hollókőről indult, ahonnan kocsival másfél óra tömör felfelé a Kékes. A tájbringás csapatok itt már taktikáztak. A Makkok Pault és Janót küldték csúcshódításra, míg az Amígók már ember hiánnyal küszködtek, lévén hogy Ernőt hazahívta a kötelesség, így Csabit végig küldtük a pályán, Attilka pedig megkapta a lehetőséget, hogy pár év kihagyás után ismét megmássza hazánk legmagasabb pontját.


 

A mezőny a Hollókői puskaporos rajt után (lévén a Firet egy helyi ágyú dördülése adta) neki ment egy kisebb emelkedőnek, ami után egy rövid lejtőzéssel ért Pásztóra, ahonnan a cél a Kékes volt, Mátraszentimrén keresztül. Blazsó Marci laza 2:36-os csúcshódítása után szép sorjában kezdtek áthaladni a versenyzők a Kékesi csúcson, hogy egy laza 30km-es lejtőzést követően egy kis dimb domb szántó földel megfűszerezett utolsó 10 kilit teljesítve érjék el a Salvus vizéről híres Bükkszéket. A mieink közül elsőkét Csabi ért fel a csúcsra, aki Dósa Eszterrel mászta meg a Kékesi sípályát (Eszter valószínű a legjobb magyar maratonista lány, és Csabi szerint vannak elég szép idomai!) Utána nem sokkal Paul akit Matyi váltott, majd Tóni érkezett, aki a sípálya aljában váltotta Janót.


Tóni trükkösen váltás után friss erőben fel a Kékesre

 

Nemsokára Cica  is felért, hogy egy rövid frissítés után ugorjon neki  a brutális száguldásnak. Brigi majd végül Attilka is megérkezett a csúcsra, akit aztán jó magam váltottam. Végül Orsi is felért akinek viszont a társa még a pálya elején kiszállt, a már korábban említett tápanyag hiány miatt.

A lefelé már nem ment olyan jól a csapatoknak mint a felfele. Csabi kétszer míg Tóni egyszer defektelet el. Jómagam is felütöttem úgy a gumit, hogy a külső kiszakadt, így Attilka visszavette a chippet és bevánszorgott a célba, ami nem vetített túl jó előjeleket a következő nap elé, jómagam békanyálon csorogtam le a Mátrából, hisz nem akartam 30 kilit tolni a célig.

A nap végén ismét igen szíves vendéglátás fogadott bennünket, laza frissítőként egy absolút tökéletes paprikás krumpli fogadta a 97 km-ert és 1800 szintet megmászott mezőnyt. Majd pedig irány a salvus vizes fürdő, amelyből az eredményhirdetésen iható változatot is kaptak a díjazottak.

 

3. etap Bükkszék – Diósgyőr

A 3. szakaszt mindenki előre csak úgy emlegette a „Király etap”! Volt ahol 105 volt ahol 95 km-ert írtak. A szint 1600m és 2200m közti adatokat hozott, így semmi nem volt biztos csak a pálya, ami nem volt ismeretlen.

A verseny egy 10km-es betonos felvezetéssel vette kezdetét, majd egy rövidebb emelkedő után a mezőny meredeken zúgott be Szarvaskőre, ahonnan aztán megkezdte a 20km-es mászást Olaszkapuhoz. Olaszkaputól a Bükk-fennsíkon haladt a mezőny, majd Felsőtárkányt vette célba egy hosszú lejtővel. Felsőtárkány volt a váltópont, ahonnan, egy újabb 10km-es mászás, egy rövidebb lejtő, majd a Hór völgy várt a mezőnyre. a Völgy rendkívül enyhén emelkedett, pont annyira hogy hosszú tekerésnél gyilkolja a lábat, és mellette rázott, hihetetlenül rázott, ami a már 3 napja nyeregben lévő bringást nagyon megviseli. A völgyből aztán Bükkszentkeresztre mászott fel a mezőny, ahol egy kisebb DH is megszakította a felfelét. Az utolsó frissítő után még várt egy rövid emelkedő, „superman” pózbana versenyzőkre, szinte lehetetlen volt feltekerni, még tolni, is majd elkezdődött a lejtőzés, amelynek a csúcspontját, az egykori OB-kat is megélt DH pályán való leereszkedés jelentette. A meredekségéről csak annyit, hogy a nyereg kb fej magasságban volt a vízszinteshez képest.

A tájbringások ismételten abszolválták a pályát. A lányoknál az első szakasznál Brigi és Orsi kb hasonló időt, jött így fej fej mellett haladt a két ellenfél páros, és a második embereken múlt minden. Mivel Edit az előzőnap kényszerűségből kiszállt, ezért viszonylag pihenten mehetett neki az etapnak, ami, végül a Virágoknak a szakaszgyőzelmet jelentette. Cica igencsak megviselten kezdte a napot, de aztán helyre jött, és simán végig csinálta a szakaszt, bár a végén többek között ő is leszállt a meredek DH-n. A Makkok ismét a váltás taktikáját választották, és könnyedén abszolválták a szakaszt. Az Amigóknál Csabi hihetetlen jól haladt, a kijelölt célnak megfelelően Dósa Esztert tartotta végig, akitől csak a végén a lefelében ijedt meg, amikor az profi DH-sokat meghazudtolva zúgott lefelé a katlan völgyben.


Csabi a Felsőtárkányi frissítőn, egy banám meg egy kóla

 

 Attilka nehezen heverte ki az előzőnapot, és ez meg is látszott az első szakaszon, ráadásul még láncszakadást is szenvedett, ezért én rendkívül idegesen mentem ki a pálya második felére, hiszen kevesebb időm volt a limitpontig mint azt terveztük. Az elején a szakasznak jól ment, a limitpontig könnyen sikerült elérni, de Bükkszentkereszt környékén jött a nagyhalál, és ha nincs gyógytea fent a frissítőn komoly problémáim lehettek volna. A DH részt abszolút rettegve abszolváltam, aminek a végén inkább leszálltam a keróról, mint később megtudtam nem egyedül, a vicc hogy így is sikerült elesni, gyalog!

Este megijedt mindenki a vacsoránál, mert a kijelölt helyi vendéglátó ipari egység zóna adagokkal akarta megetetni a 150 bringást, azonban a rendezők hamar szóltak a vendéglősöknek, hogyha lincselés nélkül kívánnak hazatérni, akkor pakolják meg a tányérokat, amiben aztán nem is volt hiba, csak a Makkok maradtak majdnem éhesen, de aztán ez is megoldódott.

 

4. etap Szerencs – Tokaj

A nap rendkívül korán kezdődött, köszönhetően, hogy a versenyzőket át kellett szállítani Szerencsre Diósgyőrből. 6:30-kor már reggeli volt, és fél 8-kor már buszon ült a társaság, és kb egy óra múlva leszállt Szerencsben. Itt aztán be kellett állítani a kerókat, mivel a szállításra a kormányt el kellett forgatni, az ülést és a pedált pedig le kellett szedni, de mivel bő másfél óra volt a rajtig, ezért erre bőségesen volt idő, aztán mindenki az árnyékban pihent a hőség miatt. Szerencs polgármestere egy kis helyi rajtcsomaggal örvendeztette meg a versenyzőket, ami Szerencsen mi is lehetett volna más mint egy kis helyi édesség, pom-pom csoki meg valami cukorka.


Verseny előtti szieszta Szerencsen az árnyékban

 

A start ágyú 10-kor dördült el és ugrott neki a maradék 66 kilinek és 1200 szintnek a teljes mezőny a szerencsi várkapun keresztül, lévén hogy ezen a napon már váltás nem volt. A Zemplén eléggé ismeretlen a hazai bringa világban, bár ma már itt tartják az Erdőbényei Drótszamár Fesztivált, ráadásul a települést érintettük is, illetve Tóninak voltak halvány oxigénsátoros emlékei a valaha létező Zemplén maratonokról, de ettől függetlenül ismeretlen terület. A pálya eleje a Szerencs környéki mezőgazdasági területeken emelkedett, helyenként rázós beszántott utakkal. Utána egy hosszú betonos lejtőzés következett, amelynek a végén az élmezőnynek még egy vonatot is megállítottak, hogy át tudjon gördülni a mezőny a síneken. Ez után egy hosszú, véleményem szerint az egyik legszemetebb betonos emelkedő következett, fel egy kőbányához.


A vigyor ellenére az egy kegyetlen beton volt

 

 A bánya bejáratától végre egy dózeren mentünk tovább, amin jobban esett a tekerés, mint a forró betonon. Az első frissítő után már a Zempléni dózereken ment a verseny, egy kis erdei DH-val megfűszerezve, majd Ausztriát idéző sotteren haladtunk tovább, hogy aztán Erdőbénye felett egy hullámvasutas földúton zúgjunk le helyenként single trackekeken Erdőbényére, ahol újabb frissítő volt. Innen kezdődött a nagyhalál. Egy gyönyörű, helyenként a Bakonyt idéző völgyben és árnyas erdőben másztunk felfelé kellemesen, azonban kb. 5km-errel a csúcs előtt eljött a pokol. Az út kezdett egyre nagyobb kövekkel rendelkezni, ráadásul lassan olyan rossz minőségű lett, hogy pöttyözöttel jelölném egy térképen. Ráadásul a legvégére az erdőt is leirtották, és a kopasz hegycsúcson kellett szenvedni. Szó szerint kegyetlen volt. Ezen az irtózatosan rossz úton zúgtunk egy pár kilit lefelé, majd ismét egy kilis mászás, ami itt már 45 kilinél ilyen körülmények között maga a halál volt, majd egy jó 5 kilis lefelé, ahol bizony szükség volt a karerő meg a technikai tudásra, mert nagyon rázott, utána ismét egy rövid fel, ami már erdőben volt, ergó kellemesebb, majd jött az 50 kilinél az utsó frissítő. Innen gyönyörű panoráma nyílt a Tokaji borvidékre. Egy rövid single trackes, helyenként benőtt DH után értük el a szőlőket, és zúgtunk lefelé a síkra.


Csabi fejet le!

 

Innen már csak két kisebb hupli volt hátra, amelyből a második a Tokaj lösz nyúlványa volt, ahol egy lösz mélyúton kapaszkodtunk fel, aztán egy meredek lefele, és az utsó pár km síkban bringa úton, be Tokaj főterére.


Az utolsó emelkedő löszmélyútja

 

A tájbringások az utolsó napot is absolválták. A lányok közül mindenki végig ment, de az eredményen már nem tudtak változtatni, szegényeket teljesen szétszedte a bringa, úgyhogy ülni nem nagyon tudtak. Cica viszonylag könnyen absolválta a szakaszt, bár én miattam az Erdőbényei frissítőn nem kapta meg a sörét, mert a saját frissítő személyzete nem ért át.


Cica a célban

A Makkok is simán végig mentek, a chipet Paul és Janó vitte, Tóni meg Matyi végig túrázta a távot. A Káosznak ez a szakasz volt a vízválasztó. Eddig a váltások miatt nem voltak gondok, csakhogy az utolsó napra Attilka is lelépett, mert dolga volt, így ketten maradtunk Csabival. Csabi Eszteren akart maradni végig, de mivel a dereka beállt, és többször is nyújtania kellett, ezért elmaradt, és még Paul is előtte ért célba, de megharcolta a maga küzdelmét, és ettől függetlenül nagyon jól ment. A versenynap előtt, aki megismert minket tudta, hogy nekem itt problémáim lehetnek. Fizikailag próbáltam spórolni az előzőnap, hogy ne legyen gond. A problémát igazából a 7 órás szintidő okozta, hisz a cél zárás előtt absolválni kellene a távot, amivel elméletben nem lehet gond, de ha lassabban haladok mint terveztem, vagy bekapok valami technikai hibát már gond van. Technikai probléma nem volt, a verseny előtt pedig az összes fogyasztható energiát bedobtam a camelbag-be, ha kell akkor benyomom. Végig próbáltam egy laza tempót menni, amit ki fogok bírni, de az elején egy kicsit gyorsabbra vettem, hogy legyen előnyöm magamhoz képest, a lefele betont meg jól megnyomtam. A betonos emelkedőn gyakorlatilag szenvedtem, Zsuzsa még meg is tolt, köszi, emiatt késte le Cicát.


Szenvedek felfelé

A dózer már jobban esett, majd az első frissítőn benyomtam a Csehországból hozott Carnitint biztos ami biztos. Az általam meghatározott időn belül voltam fizikai problémák nem voltak. Az osztrák „P” páros mögött szépen végig kavartam a következő szakaszt, majd le Erdőbényére, még mindig jó vagyok. A következő emelkedő 4. km-nél átvettem a virtuális vége táblát, ami nálam is maradt már végig. Hatalmas szenvedés volt a felfelé, legtöbb esetben már csak tolni bírtam, fájt a talpam, és a kövek miatt tekerni nem tudtam. Az időben is kezdtem elcsúszni. A tetőről a lefelén olyan tempót diktáltam, amit ilyen terepen nem mertem volna máskor. a következő emelkedőn toltam, ráadásul később is, ha emelkedő jött nem bírtam tekerni elment az erő a lábamból. 49 kilinél végem volt mint a botnak, na ekkor vettem be az első napi rajtcsomagban lévő gélt. Kockázatos volt, mert nem tudtam lehet e rá édeset inni stb. Aztán erőt összeszedve megindultam, és 50-nél elértem a frissítőt. Ittam ettem majd elkezdtem nyomni, mivel a kiszabott időt egy kissé túl léptem vagy negyed órával, és még volt hátra 16 kili, közte a Tokajjal, amitől rettegtem. Ami a nyélen kifért úgy nyomtam tovább. Úgy látszik a gél használt, mivel haladtam, az aluljárónál rákiabáltam a kísérő bringásra, hogy OK megvagyok, 20 kilivel ez előtt hagyott el, és azt hitte még legalább egy félóra óra mire jövök. Mentem mint a szél, a kis emelkedőt megmásztam, csak azért kellett néha fél – fél percre megállni, mert a talpam teljesen kész volt. Aztán elértem a Tokaj alá, és megláttam min kell felmenni. Férfiasan bevallom, összezuhantam, sőt még egy két könnycsepp is kicsordult, hogy oda fel, én most nem … Aztán felhívtam Csabit, hogy „mászom a tüskét készülj a zászlóval, de kész vagyok mint egy hulla!” Csabi válaszolt, ami erőt adott. Feltoltuk a kísérővel a bringákat, lecsíptünk pár szemet a mézédes tokaji szőlőből, majd lezúgtam és a síkon mint akinek a lábában semmi kilométer nincs robogtam a cél felé. Csabi az utsó sarkon várt, felzárkózott, majd kibontottuk a zászlót és azt lobogtatva rohantunk a cél felé, amiből aztán majdnem bukás lett, de végül átmentünk a célvonalon, és lezártuk az idei THM pályáját hisz utoljára léptem át a célt. 6óra 12 perc alatt abszolváltam, és mint kiderült a lányok illetve az előttem mászó boly épp hogy előttem ért be, ergó nem is mentem olyan rosszul mint amitől féltem. Jah és a célban folyadék utánpótlásként egyből egy jó Tokaji furmintot kaptam a kezembe a rendezőktől, hisz ez volt a célcsomag. A nap alatt több mint 9 liter folyadékot nyomtam magamba amiből szinte semmi nem távozott ott ahol kellett volna.

Célba érés után megvolt az eredményhirdető ceremónia. Először minket hívtak ki, érem serleg, tisztelet díj oklevél stb, és boldogság a színpadon, megcsináltuk.


Káosz Amigosz maradék

 csapat felnőt 1. hely

 

 Utánunk nem sokkal a Makk is megkapta a díjat, hisz ők is nyerték a kategóriát.


Fonnyadt Makk

Senior csapat 1. hely

 

Később Orsiék jöttek akik 2.-ok lettek,


Száguldó Virágok

 női duó 2. hely

 

majd Brigiék akik nyerték a női párost.


Merkapt Csajok

női duó 1. hely

 

Az absolutat Blazsó Marci nyerte hatalmas előnnyel.

Este aztán többen az utcabált, mi a vacsora után a tábort kerestük meg, ahol aztán a nyeremények fenekére néztünk. Másnap transport Nagymarosra, és egy hekkezés után irány haza.

Jó volt ez az 5 nap. Új barátságok kötődtek, olyanok lettünk mint egy nagy család. Mi voltunk az elsők akik végig csinálták, ki egyéniben, ki duóban, ki csapatban. Ott voltunk, és köszönjük hogy ott lehettünk. Köszönjük a Sportaktívnak hogy megszervezte a versenyt, azt meg még inkább hogy meghívott minket a versenyre, és így részesei lehettünk az első Trans Hungária Maratonnak!

Jövőre még kérdéses ha időnk engedi ott leszünk, de valszeg a Veszprémi MTBO VB miatt jövőre ez a verseny kimarad, de sose lehet tudni!


Trans Hungária Maraton 2011