2015. július 11., szombat

Amikor beérik valami …avagy a Plzeni 5 napos


 
10 éve, akkor kezdődött minden az első Plzeni 5 naposon. Ott voltam, mint ahogy egyetlen magyarként az összesen ott voltam. Ostendee kemping is meghatározó volt az életemben. Itt voltak a Plzeni 5 naposok, itt kértem meg csóróként egy műanyag távcső gyűrűvel Ági kezét, de még azt is itt találtuk ki, mikorra ütemezzük lehetőleg Helka érkezését.

Mi volt idén a cél. A nagy cél egy régi vágy volt, hogy vadászrajtba beférhessek. Még soha sem sikerült korábban. A másik cél, hogy 10-ben végezzek, asszem még ez sem volt meg eddig. És a merész vágy, hogy esetleg a mezőny elején végezzek, vagy valamelyik nap esetleg dobogóra állhassak. Utóbbi az elmúlt évek tapasztalata alapján, max a sprintben jöhet számításba, bár aki tudja mostanában milyen állóképességgel rendelkezem, a hosszútávra tette volna le a voksát!

 

Felkészülés

Az év legfontosabb versenyének tekintettem. Az edzés terv, ha lehet olyanról beszélni, valahogy úgy épült fel: szerda foci, csütörtök spinning vagy cstsz, péntek szombat vasárnap tekerés, vagy versenyen, vagy valami ilyesmi, hétfő spinning, kedd pihinap! Ennek aztán a vége az lett, hogy júniusra megfingottam mint az albán szamár, és benyomtam a pihenőt, visszavettem meg hasonlók, maradt a CSTSZ foci verseny, néha egy kis lazító spinning!

A Crosskovácsin már konkrétan nem éreztem fitten magam, így kb. két hét maximális pihenő következett, amit aztán egy osztrák versennyel szakítottam meg, ami aztán kellően formába hozott, és így mentem Plzenbe!

 

Plzen

A szerdai teljes napos 8 órányi vezetés után nem voltam fitt, de nem is éreztem magam nagyon sz@rul. De ez csak agyban volt így, valszeg a lábaim bevoltak fáradva, vagy az agyam.

Az első nap egy középtáv várt ránk, ami inkább egy gigászi erdei sprintre hajazott, sok gyökérrel. Nem gondoltam, hogy izgulok, és még egészen jól is ment, bár a terep nem tetszett. Sorra szoptam be a kerüléseket, ha jobb utat választottam, az tuti ugyanolyan katyvasz volt, mint a rossz minőségű. Mintha a gyökér nem rontaná a hajtást, csak ha vizenyős az út. Gyakorlatilag olyan érzésem volt hogy megint valaki úgy javította a térképet mint a két évvel ezelőtt közepét!
Ráadásnak az egyik 3 perces sima liba átmenetben akkorát rontottam, hogy 6 és fél perc lett belőle, ráadásnak még futhattam a 2-es zöld erdőben, bringával a nyakamban, bár hozzáteszem, hogy elég szép térképhibába is belefutottam itt. Annyira idegbeteg lettem, hogy a következő átmeneten egy laza fél percet adtam a komplett mezőnynek.
A pálya végére elfáradtam. A sok gyökér hiába szintmentes pálya volt, a sima lapos emelkedőknél is energiákat vitt el, nem beszélve a 40 fokról ami kinn tombolt. Mikor beértem már mindenki bent volt, Kálmán küzdött mögöttem, de ezt tudtam, hiszen 4 perc falsból simán összefutottunk a pályán.

Kb. 3 percet hagytam benne hibából, a rossz útvonalválasztást nem venném ide az csak opció, 3:35-öt kaptam az elsőtől, ezzel sikerült 5.-ént zárni a futamot. De Kálmán dobogóra állhatott!

Nem mondom, hogy boldog voltam az eredménytől, pedig máskor úgy örültem volna Plzenben egy ilyen eredménynek mint majom a farkának, de most úgy éreztem más a szitu! Az viszont látszott, hogy az erővel, tempóval nincsen komoly gond.

 

A második nap a sprint várt ránk, egy 5000-es térképpel, meg rengeteg ponttal, meg ehhez képest még szinttel, alagúttal, és minden egyéb földi jóval, közte hogy nem lehet átvágni sehol! Na ez utóbbi szabályt kb 0-a előtt 5 perccel megváltoztatták, és a sötét sárgán átmehettél. Aha, csak ez utóbbi a kis ékeknél nem volt látható, max sejthető. Ráadásnak a rajt is valami fenomális volt, azzal hogy 15mp-t kaptál térképnézegetésre. Ráadásnak a rajtból kilőve, annyi út jött keresztbe, hogy naná rosszon mentem el, de meg láttam a pontot! Kb 120m-es átmenet volt, de vissza kellet kerülnöm, lévén hogy volt ott egy pontőr. Ezek után a kettesre úgy elszálltam mint a győzelmi zászló. Eleve egy park alatt volt a zöldben, ahova egy kisösvény meg még egy bevezetett. Ennek az lett a vége, hogy először elmentem az út mellett mint kb. a mezőny fele, aztán utána a pontot tartalmazó ösvényt sem sikerülte felfedeznem, így az út végéről sikerült visszafordulni. Végül meglett 1,5 perc hiba lévén, hogy a többiek felülről érkeztek, ahol később visszanézve volt egy sárga ék, ami rohadtuk nem látszott. A következő részek simán mentek, bár a 2-es minősítésre jelölt 8-as pontozású DH ösvényen asszem, a komplett mezőnyt sétára fogta. Majd át az ominózus alagúton, amin kb. 8 éve a 26-al könnyebben átfértem, mint most a 29-el, de azért gyorsan meglett, még ha valami elites kislány előtte kiabálta volna, hogy ne menjek be a barlangba, de hát ez verseny és úgy voltam, bár előzékeny vagyok, de magas ívből tojok rá, hogy abban a 10mp-ben mögöttem lesz! Persze a barlang után mondanom sem kell, hogy sokakkal egyetértésben, kicsit sem éreztük a térképet, és csak sejtésre sikerült elcsípni a megfelelő helyzetet, bár itt félre sem lehetett volna menni. Ezek után végre normálisabb dolgok következtek. Volt egy meredek steig amin jó erőben nyomtam fel magam, és még akadályozni sem akadályoztak, az egy más kérdés, hogy a lefelé menő pontozotton megjelentek már velem szemben is. Végre sima lett minden, ment is szerintem, még jó útvonalakat is választottam, amikor végül a parkban, ahol nagyon jó szoktam lenni utol ért a vég. A stabilitást pont az elején lévő hibáknak köszönhetően, félredobtam, és mentem a rövidebb, de figyelősebb úton. Az más kérdés hogy a mezőny jelentős része, pl Kálmán is a még rövidebb, de út vég nélkülit választotta, ami alapból vagy fél perc nyereség, de a szabályok értelmezésében kizárás is, szerencsére nem zárták ki Kálmánt, ellenben én úgy elszálltam, mint még soha. Valahogyan sehogy sem stimmelt a térkép, de nagyjából talán jó volt, aztán egy pont, nem az enyém. Megnézem még egyszer a kódot ez ismerős. Basszus 10 helyett 11-en vagyok, végre helyre tettem magam. 2 perc hiba, de legalább a kövi átmenet kifejezetten gyors lett!
 Innen aztán túl sok fifika nem volt a pályába, bár az eddigiekből ítélve már bármit eltudok cseszni, sikerült végig vergődnöm szó szerint! Valami 11. helyet sikerült elcsípni, amilyen rosszat még Plzeni sprinten soha nem jöttem, ha az városban volt! Mondjuk ment is az anyázás, amikor beértem, hogy mennyire sz@r a térkép, de legfőképpen, hogy vagy tiltjuk az átvágást vagy engedjük, de ha engedjük akkor meg úgy jelöljük hogy az látsszon menetközben!

A verseny után gyorsan le is mondtam a quadratlonban való bringázásomat, nem hiszem, hogy egy szabadpontfogás, ebben az idegállapotban jól jött volna, így cseréltünk Csontival ő tekert én meg úsztam!
 
A magyar "quadratlon úszóválogatott"
 

Na igen quadratlon! Tájfutás, tájbringa, úszás, és tájbiatlon! A mi csapatunk megkapta a dicsőséges Tonna Bike nevet. A futónk Kálmán lett, aki laza tempóban teljesítette, az amúgy kifejezetten kihívásokkal teli pályát. Utána én következtem az úszással.
Váltás
 
Kb 400m volt a táv a tóban, amiben a nehezítés, hogy a tó maga is egy erdő volt. Gyakorlatilag vízszintig érő hínárral. Ahogy szemüvegben úsztam, gyakorlatilag néha megrémültem mi van alattam, meg fent is akadtam néha a hínáron. Az hogy a hasamat karcolta, már nem is volt téma. Illetve én merem állítani, hogy vizihulla felett úsztam el, de aztán lehet, hogy csak egy hínár csomó volt. Utánam Csonti mester ment rá a bringára, agy kb. akkora térképen, amit én sem láttam, nem hogy ő, de egy közel sem egyszerű pályán. Olyannyira nem egyszerűn, hogy a végén nem látta Csonti a bejáratot, így a kocsmán keresztül bringázott be a versenyközpontba. A lövészet Mikire maradt. Aki egészen jól lőtt lévén egy korongot eltalált, ez a biatlonban jelen esetben top10-es eredményt jelentett. Valahol a végére az 50. hely környékén leledztünk ami teljesen reális volt, egy világbajnokokkal, úszó országos bajnokokkal, meg biatlonosokkal is teletömködött mezőnyben. Ráadásnak a Ropi team nevű fiú csapatunk a 6. illetve igazából 4. helyet szerezte meg, lévén hogy az osztrák és olasz váltót elméletben kizárták, csak gyakorlatban nem. A lányaink meg a 4. helyet hozták el tisztán, a nem hivatalos első quadratlon vb-n, ahogyan azt a rendezőség nagyvonalúan nevezte.

A 3. nap ismét középtávot hozott. Mivel nem volt kedvem a bringák szétszedésével bajlódni, ezért kitekertünk a VK-ba ami jó ötletnek bizonyult, mert egy kis bemelegítés is volt bene, meg legalább ismerkedhettünk Plzen bringa útjaival. Szerintem ebben a városban több bringa út km van, mint Magyarországon összesen. Ja és nem is rossz minőségűek.
Mindenki károgott, hogy túl korán megyek ki, lévén 130-ra rajtolok, hát pont így lett jó, lévén hogy Krisztiánt beneveztem, elindítottam a pályán, mire visszaértem a VK-ba már 45-nél voltunk. Próbáltam valamit enni, de mivel bolt nem esett útba, ezért a helyi étterem büfére voltam hagyatkozva. Amit megértettem az étlapból az nem volt reális, így kamikáze módon kértem, gondoltam valami hot dog szerűt, de egy levest kaptam. Tök jól esett, megettem, Csabi is megkajált közben. Visszamentünk a magyarokhoz, és láss csodát már a C mezőny lassan indulhatott is ki a rajtba.

Azt tudtam, hogy kb 4 percenként indul egy - egy magyar, illetve hogy mögöttem kettővel jön az összetettben vezető. A rajt előtt betoltam egy high5-ot, és irány. A pálya eleje már feküdt. Egy viszonylag hosszú átmenet, de figyelve Csonti szavaira, hogy túl gyors vagyok és ezért hibázok, ezért megpróbáltam koppra venni az átmeneteket, inkább hosszabban, de kevés tájékozódással, illetve ami még fontos volt, hogy ha pontozott a bevágás, akkor sem kerülök sokkal nagyobbat. Így aztán az egyesen már meglett az előttem induló csávó. Mint a szél hajtottam. A 6-on Csonti hibájának köszönhetően, ő is meg lett. A 9-en mintha Mozsarat láttam volna, de végül is nem ő lett. És jött a pálya neuralgikus pontja a nagy völgy. Nekem adta magát hogy dózeren megkerüljem, így is tettem. Olyan tempóba mindezt, hogy egy elites csávó nem bírt előlem félre menekülni, illetve gyakorlatilag csoportok mellett suhantam el. Akkor lepődtem meg legjobban, amikor Kornél jött velem szemben, azért ő elég messze indult ehhez. Aztán Kálmán is velem szemben, számolgattam mennyivel mehet előttem, megnyugtató volt. A pontra felfele, megfogtam Mozsarat, illetve megjelent előttem egy gyorsan közlekedő C-s csávó, aki amint meglátott még nagyobb tempóra sarkalta magát. Az elkövetkező két átmeneten én üldöztem, ő menekült, bele egy hibába, ami után nekem eltűnt a csávó. Hiba nélkül mentem, amikor már csak két átmenet volt hátra, naná hogy behibáztam, ráadásul a magam hülyeségén. Ahelyett hogy koppra mentem volna, hülye fejjel kinéztem egy „rövidebb” utat, és egy dózerkeresztnél el is szálltam. De hamar rájöttem a hibára, mondjuk nem volt nehéz, mert nem volt mellettem egy bazi nagy szántó föld, így az első úton fel balra, majd átcsámpáztam a fenyőerdőn, amit elsősorban a karom bánt meg, lévén beleállt egy fenyőág. Mindenesetre miután megvolt a pont, hallgatva Mikire nagy ívben kerültem a rövidebbik utat, mert ott famászás lett volna, és így értem a befutóra, ahol egy zökkenőnél megnyekkent kissé a nyergem. Beérve első helyen álltam, ami 3 turbó egérnek köszönhetően a 4. helyre predesztinált, de az összetett volt a lényeg, ahol Kálmánon 4 percet, a többieken meg 5 és felet hoztam, így a 7 perces hátrányból másfél lett a hosszútáv előtt. A sírból hoztam vissza az összetettet, ráadásul jön másnap a hosszútáv, amit Orsi és én is nagyon vártunk, lévén hogy talán jelenleg ott lehettünk a legerősebbek a maratonok miatt!

 

Hosszútáv

A rajtidőben most viszonylag nem kaptam kedvezőt, lévén hogy a magyarok közül csak Kornél indult előttem, a többiek mind mögöttem voltak. De a 35-40fokban, bizony az a pár perc is számíthatott, főleg, hogy egy kulaccsal abszolváltam a derbyt. Az összetettben vezető, 4 perccel indult előttem, és én pedig a 3. helyen álltam ekkor. Amiben bízhattam, hogy a srác hibázik, én stabilan megyek, Kálmán meg nem bírja esetleg az egy óra feletti terhelést.
Na, erre persze a rajtban elpöcsöltem az időt a térkép behajtogatással, nem is jött össze és késve indultam neki a pályának, így az egyest azt kb., útközben néztem meg. Kinéztem egy útvonalat, aztán módosítottam, majd még rossz fele is mentem el, mind ezt 2 percen belül. Így mire realizáltam hol vagyok, már idegbetegen másfél perc hibával robogtam az egyesre. És ekkor vissza csengtek a saját szavaim, „ha elb@szod menj stabilan, engedd ki a gőzt!”. Így a kettesre ahelyett, hogy átvágtam volna az útkatyvaszon, inkább a kb. 1,5kilos kerülőt választottam a betonon, amit nem lehet elszúrni. Néha úgy éreztem, hogy nagyon hosszú lett az út, mintha nem is 15 000-es hanem 20-as térképen mennénk, de csak sikerült végre a pont közelébe érnünk, és amint tekerek fel a 4 évvel ezelőtti rémálomként visszaköszönő nyiladék halmazban, megláttam egy srácot, mégpedig a 4 perccel előttem indulót. Egy pillanatra láttam ugyan, de ez is elég volt, hogy tudjam előttem van, közvetlenül. A 3-asra megint újratervezést csináltam, és mentem inkább a pihentetőbb de hosszabb lankás betonon, mint egy pontozott merőleges falon másszak fel. Pedig utóbbi gyorsabb lett volna, de fárasztóbb is, ez pedig egy igencsak hosszú erőkifejtés lesz. És jött szerintem az 5 nap legkirályabb átmenete. Hogyan is mész oda. Egy jókora kb. két killás átmenet, amire kb. 25 féle variáció volt. Akikkel beszéltem mindenki másként csinálta. Én úgy próbáltam, hogy nem a legrövidebben, de jól követhetően lehetőleg szint nélkül haladjak. Ez össze is jött szinte végig lefelé zúgtam a gyönyörű, gyökerekkel tarkított fenyves erdőben, majd a pont előtt LaCarbonara kisasszonnyal másztunk fel egy rövid single trailen, amin többek között, kisbarátom is megjelent szemből. Látva mit csinál, egy jót mosolyogtam, hogy az én 5-öm az jobb lesz, ráadásnak azt hittem Kornélt látom magam előtt, de végül is egy kislány ment előttem Kornélhoz hasonlóan.
Az 5-nél megint koppra próbáltam menni, mint hogy elvesszem a kanyarokban, a srác sehol. Jött egy újabb hosszú átmenet, a frissítőponttal, de ott én nem ittam, ellenben a kietlen halál meleg dózeren igen. Simán jöttek be a terveim, jó tempóban haladok, amikor szemből csak ennyit hallok: „Na ez így nem jó!” Kornél állt a 7.-nél előttem, akit így sikerült 6 percről behoznom. A 8-as felé aztán eltűnt, de csak azért, mert én bevállaltam egy átvágást, és ahogyan a dózerre pattantam ki, ő hátulról érkezett, míg előttem a Cseh vitéz farolt be a pontozott ösvényre. ami a pontra vezetett.
Na innen vette kezdetét aztán a tánc. Megint egy felfelé steig jött, ugyanazon a dózeren mint az előbb. A srác elég sokat bibelődött a térképpel, én nem, így vagy ő volt elől vagy én, bár felfelében elém került, de tartani próbáltam a látótávolságot, ezért is volt problémás, hogy a 9-en nekem hajtogatni kellene. Megpróbáltam a lehetetlent, amit Csabi már többször mondott, menetközben áthajtani a térképet. Mivel felfelé mentem egy viszonylag sima dózeren, így sikerült ezt a nem egyszerű mozdulatsort végrehajtanom anélkül, hogy a térkép kiszállt volna. Ránézve realizálódott hogy a steigeknek ezzel még nincsen vége, így bevettem egy újabb zselét! És még ittam is rá. Nyilván a három atrakcióból azt szúrtam el, amelyik a legbegyakoroltabb volt, simán elhagytam a kulacsot. Egy pillanatra gondoltam ott hagyom, de mivel víz még kellhet, így inkább leálltam és visszafutottam érte. Ezzel az idővel a srác meg is lépett, Kornél meg befogott. Így együtt realizáltuk a következő pontot, de mivel a srác meg a bemenést szúrta el, ezért hárman egyszerre mentünk rá.
Innen megint egy átfutó átmenet jött, aminél én nem is értem a cseh vitéz mit is akart, mi Kornéllal betonon aztán dózer verziót választottunk, ahol térkép nézés nélkül lehetett száguldani az átfutásig. Itt aztán volt egy árok, amit Kornél keréken, én meg talpon realizáltam, nem kívántam bringát amortizálni egy ilyen kísérletezgetésen. Meg is jelent cseh barátunk hátulról, én meg usgyi Kornél után, aki a korábbi ösvényen húzott be a pontra, mivel cseh barátom is ezt tette, fontosabbnak tartottam, hogy az ő seggén maradjak, így velük mentem. Kb. 5 en vesztünk bele a dzsungelbe, míg aztán találtunk egy pontot, ami nem a mienk volt, és én a cseh vitézre rápattanva ki is kaptam a dzsumbujból a sajátunkat. Innen elváltak útjaink. Hárman három féle módon kevertük a kövi átmenetet, valszeg én a legsz@rabbúl, de szándékos volt, mert megint úgy éreztem elsokalt az agyam az előbb. Megint egy átfutósdi jött. A csehet láttam kihúzni a pontról, Kornél eltűnt, én meg mentem amit bírtam, így az átfutóra a cseh megint meglett. Innen ő jobbra húzott ki, én balra láttam reálisabbnak, de mire felnéztem már előttem is volt ugyanazon az úton. A legtöbb útkereszteződésen elgondolkodott, én meg mindig elmentem mellette, ő meg felfelé mindig visszaelőzött. Helyismeretből nyomtam fel a forró sotteren a katonaság kerítése mellett, 4 éve innen volt a vadászrajt, majd a tetején be a dózeren. Kisbarátom is ezt csinálta előttem, majd szépen kifogta azt a lehetetlen ösvényt, ahol a szarvasok mielőtt átmennek, leakasztják az agancsukat, hogy kiférjenek, én meg a 29-el 72-es kormánnyal, hát nem igazén fértem el.
Innen aztán DH jött, a srácot a viszonylag sík betonon kielőztem, ha jól sejtem innen nem nézett térképet, csak rakta rám a kereket. A DH-ba betett pontot kifogtuk majd irány a camping. Én nem szórakoztam, hogy átmenjek az erdőfolton mivel letiltva nem volt, betonon kerültem. Abban az erdőben nem egyszer vesztem el, így most nem kívántam.
Cél, első hely akkor még a srác kb. 10mp-vel utánnam érkezett. 77 perc. Kornél 85-öt a többiek 90 feletti időket jöttek. Két turbó egér ugyan befért elém de így is elhoztam a 3. helyet. Dobogó Plzenben ráadásul a hosszún. Soha nem gondoltam reálisan, hogy ez sikerülhet, valaha a sprinten voltak ilyen álmaim, de hogy pont a hosszún. Kifejezetten boldog voltam. Ráadásul 2 és fél perccel összetettben az élre ugrottam.

És hogy mi volt eddig a cél év eleje óta? Első 10, ha végig megyek megvan! Vadászrajt! Megvan bár nem gondoltam, hogy élről. Egy dobogó, megvan! Esetleg összetettben dobogó, a legmerészebb álmaimban! Meglehet, lévén 13 perc előnyöm van a 4.-től! De minden csak esetleges, szinte mert hogy végig kell másnap menni, sarkamban a cseh sráccal, és ráadásnak az eleje pontbegyűjtő ahol a legkönnyebb hibázni!

 

Utolsó etap

Egy kicsit azt hiszem befeszültem. Életem sikerét érhettem el, ha jól csinálom. Az igazat megvalva, lehet hogy innen már csalódott lettem volna ha elbukom. Tavaly Csabinak majdnem sikerült, Kálmánnak meg sikerült elcsesznie az utsó napon. Csabi szerint idegesebb voltam vasárnap este, mint mikor Helka született. Nem hinném, de az biztos, hogy bennem volt feszültség. Elsősorban a pontbegyűjtőtől tartottam, meg hogy még a rajtban megfog amikor rajzolgatok. Dani javasolta ha utol ér, engedjem el mert hibázni fog! Ez is lehet, majd meglátjuk!

Éjjel leszakadt az ég, nem aludtam valami túl jól, köszönhetően a menydörgésnek, meg hogy Ági kihúzta alólam a lepedőt, és az ágytakaró meg olyan volt, mint a smirgli. Hajnali fél hatkor már nem bírtam tovább, felkeltem. Elsétáltam az eredmények felé. WC-re! Aztán megnéztem mi a helyzet a befutóval. Végig sétáltam a kempingen belül a befutón. Minden méterét ismerni akartam, hátha itt dől el. Nem volt nyitva a hátsó kapu, nem tudtam mit terveznek a rendezők. Visszasétáltam, leültem Tóniék háza elé egy székre. Néztem a tavat a tájat, emlékembe vésődött a lánykérés, a sok - sok emlék erről a tó partról. Átgondoltam az eddigi napokat, mit csináltam jól, rosszul, néztem a napot a tó felett, a pára felhőket, ahogyan gomolyogtak az égen! Lesz e vajon még eső? Talán nem, de nincs nagyon meleg, ez nekem jó! Nedves a talaj talán jó! Odamentem egy gyökérhez! Talán nem csúszik! Visszasétáltam. Nem mertem a hűtőből enni, ezért a büfében vettem két virslit, aztán Ági hozott még kettőt. Ettem még egy kis nutellát is talán, meg egy fánkot. Megint WC, séta a camping végéig, valami kint készül, de a kapu nincs nyitva. Találtam egy térképet még a triatlonról. Memorizáltam a végét a kiserdőnek, mert ha a seggemen lesz, hiba nélkül kell rajta átmenni. Mindi a felső jobb úton kell maradni. Memorizáltam. Átöltözés, Orsi is feszült. Kimentünk még egyszer megnézni a befutót, és már látszott a végzet! A szokásos Plzeni trükk. Egy kis ciklokrossz a végére, slalommal a fák között, illetve átmenni egy fajárda szegélyen, ami csúszik. Izgi lesz! Vissza a szállásoz. Lassan indulni kéne a rajtba, Kornél mondja, hogy megnézné a befutót. kimentem vele, benéztük, majd én szépen elindultam a rajtba. Csak szép nyugodtan, semmi kapkodás alacsonyan a pulzust amennyire csak lehet. Könnyű fokozat, átpörgetni a lábat. 3,6killa a rajt. Jó messze van, de nem baj, legalább senki nem kérdezget nincsen gond! Kiérve a rajtba rajtszám keresés. Az 1-es rajtszám, de csodás soha nem volt még ilyenem. Felraktam, levágtam a végeket, láthatóvá tettem. Nem melegítek elég volt a kitekerés. Letámasztom a bringát. Egy francia junior, ahogy elveszi a bringát defektet kap! Tubeles, a tej nem fogja meg, belsőt rak bele, úgy hogy a tej nem folyik ki. Ügyes többen is figyeljük mit csinál, ha jól láttam meg is nyerte az összetettet. Közben Kornél és Orsi is befut. Beszélgetünk, de csak röviden. Érezni a feszültséget. Viszonylagos csönd van a rajtban, aki most itt van az jól áll az összetettben, aki a pályán van az is. Itt a verseny krémje a rajtban! Aztán eljön az én időm. Megkapom a 30-as tetoválást és beállok a karanténba. Sokat kell várni. Figyelem a rajtórát, nehogy elnézzék. 4-en indulunk 30-ra! Nem fogok tekerni a térképig, csak odafogok futni! Van egy toll a zsebemben, táblafilc, kipróbáltam lejön a fóliáról. Csak arra kell, hogy kihúzzam ahol jártam.

Felkapom a térképet! Csak három begyűjtő van, 4-el kezdődik a számozás! Nincs min vacilálni, irány! Realizáltam egy útvonalat. Az első meg is van, csak szép nyugodtan. Újra tervezés, nem kell plusz szint, lehet hosszabb, de egyszerűbb, így kisöpröm a másik kettőt is, irány a 4 és a kötött pálya. A srác nem jön velem szemben sehol ez jó, de nem biztosít semmiről. Átfutás, az út után megállok, hogy jó dózeren induljak. Hátranézek a srác sehol. A hosszabb, de stabilabb úton irány a 4-es, nem fogja senki kikapni nekem, lévén szinte üres az erdő. Meg van hiba nélkül. Lefele gurulás volt ugyanarra vissza, ezért már odafele visszaváltok. Elindulok. Hopp csipogtam? Lehet nem, visszafutok, bringára fel, de valami nem stimmel. Beesett a lánc! Alig bírom kiszabadítani, vagy egy percet elcseszegettem ezzel, szerencsére a srác sehol. A következő viszonylag egyszerű, összefutok az öreggel, akivel együtt rajtoltam, majd Danival. Dani mintha húzni akarna, de hamar elhúz előlem, a távolban végig látom, vajon engem látnak? Nem tudom nem merek hátra nézni. Megint koppra próbálok menni. Egy útdzsumbujból kell a megfelelőn kijönni. Siker, megvan a következő, aztán a többi is. Irány lefelé, innen már nem nagyon kell erő a pályához. Csak figyelem. Naná hogy beleteszek ismét fél perc hibát. A srác sehol, csak nem előzött meg? De inkább jobban megnyomom a következőket. Aztán megjön a DH, ebben jó vagyok, utat ne csesszek el. Ahol keresztezem a dózert felnézek, hogy mi a helyzet a srác sehol. Jön a vége csak finoman. A tó mellett be a kisösvényen, pont megvan, nem keresünk átvágást koppra ki a betonra. Hupsz a kerülő beton le van tiltva. A srác nincs mögöttem a ponton, csak szép nyugodtan a séta utakon, csak a jón szabad menni. Befutó pont. Pont a szegélyen, király akkor ezzel sem kell törődni, ráállok a befutóra. A betonon látom Tamást futni, azért őt lekerülöm. Figyelem a hangost, Hasek mondja „Peter Vajda winner!” OK – ok, de amíg ki nem olvastam nincs öröm!

Hibátlan 1/18, király akkor megnyertem a PLZENI 5 NAPOST! Csók a térképtartónak a nyeregnek a váznak. Fel az égbe. Tamás kérdezi megvan? Igen! Dani kérdezi megvan? Igen! Még kimegyek a befutóra Kálmánéknak meg Orsinak szurkolni. Szembejön a cseh vitéz, adtam neki még ma is egy percet. Később jön Kálmán a 3. helyen, ő is kapott másfelet! Kornél előre lép az 5. helyre, nem láttam befutni pedig ott voltam, kaptam tőle vagy 2 percet! Jön Orsi megőrizte a harmadik helyét. Csontit is megvárjuk aztán irány be!

Boldogság van egykor EH! Kevesen maradtunk az EH-ra a mezőnyből, de a Franciák után a magyarok a leghangosabbak. A pezsgőfürdőt lévén vezetünk kihagytam, de egy gyönyörű PLZENI 5 napos korsóval meg egy marokszerszámmal gazdagabban és azzal a tudattal, hogy megnyertem eddigi életem talán legfontosabb legrangosabb versenyét térhetek vissza Magyarországra!

 


Megnyertem azt a versenyt, amiről álmodni sem mertem, hogy valaha meg fogom nyerni, ez pedig a Plzeni 5 napos!

Na jó persze lehetne mondani, hogy nem elitben. Ez így van, nem vagyok profi, nem vagyok elit versenyző, sőt az A és B kategóriákban is a mezőny hátsóbbik feléből szagolnám az ibolyát, ezért is indultam a cseh versenyen mindig is „C”-ben! Ez az a kategória ahol talán versenyzési élvezettel tudok tájbringázni, és mellette ebben az évben még a mezőny első felébe is betudom magam küzdeni. Mégis az elmúlt években, kb. a versenyzésem arról szólt, hogy ne az utsó helyen végezzek Plzenben C-ben erre most megnyertem

 

És hogy ez minek köszönhető?

  • Talán annak az elmúlt másfél évnek, amikor is ledobtam némi súlyt, és nagy nehézségek árán viszonylag sikerült is megtartanom ezt a súlyt! Ez pedig úgy gondolom apósomnak köszönhető, aki bebizonyította, hogy ez lehetséges!
  • Talán annak, hogy tavaly megvettem életem bringáját, és méltatlan lenne ha nem tekerném eleget!
  • Talán annak a brutális edzés és versenyprogramnak, amit az elmúlt félévben produkáltam.
  • És legfőképpen annak, hogy visszatért a hitem, hogy van még mit keresnem a pályán!

 

És hogy kiknek? Hát sokaknak!

  • Először is azoknak a volt kolleganőimnek, akik mindig is bíztattak, és támogattak hogy csináljam!
  • Kuszi Petinek és csapatának, akik folyamatosan szervizelik a bringáimat, és valszeg néha az agyukra megyek a hülyeségeimmel!
  • Kuszispinningnek és legfőképpen Juditnak, aki elviseli, hogy beülök a hátsó sorba és csak azt csinálom ott, amit én akarok, de mellette hallgatom a jobbnál jobb zenéket nála!
  • Bedő Csabinak aki mindenben segít sőt még tanácsokat is ad ha kérem, néha nem kérem akkor is! J
  • Édesanyámnak és a családomnak, akik önzetlenül figyeltek, és óvják Helkát, és gyakorlatilag helyettem, helyettünk nevelik, amikor én, mi a hülye hóbortjainknak élünk!
  • De legfőképpen Áginak és Helkának ,akik néha nehezen, de elviselnek, és hagyják, hogy hódoljak a bringás szenvedélyemnek!

Innen az év már csak szórakozás!

2015. június 7., vasárnap

Hogyan ne …


Szóval hogy hogyan ne, hát azt én nem tudom, azt tudom, hogy miket csináltam ma, és ez nem biztos, hogy a legjobb vétel volt. De nézzük miről is van szó!

A mai napon egy olyan maratonon vettem részt, amin még soha nem voltam, ennek köszönhetően annyi fogalmam volt a pályáról amit a mapsorche engedett, meg amit tavaly olvastam róla. Na az meg nem túl sok. Annyit tudtam, hogy az Eplény maraton vége felfelé egy dózer ami kb. azt jelenti, hogy az utsó 5 kilin emelkedik kb. 100m-ert ami nem túl sok, de mivel ennek köszönhetően gyors és pörgős, ez még okozhat gondot. Na meg annyi, hogy a közepén van a tési mászás, ami fene tudja milyen, de ha ezt letudtuk olyan sok meglepetés, legalábbis fizikálisan nem lehet. Bár van egy másik mászás, de az meg betonon történik, az meg csak nem szúr ki velem. Na akkor most az első arany szabály: „Mindig tiszteld a pályát!” Na nagyjából ez nem volt meg. Vártam, hogy milyen lesz, de nem feltétlen gondoltam, hogy ezt a pályát jelenleg betudom szopni. Ja az az apróság sem kerülte el a figyelmemet, hogy ez a rövid minden, csak nem rövid a maga 45 kilijével.

A pálya elején kimásztunk betonon a sípálya lábától majdnem az Eplényi temetőig. Itt máris felvettünk 80 szintet, ami annyira nem esett jól, pláne az eleje, hogy nem igazán melegítettem, gondoltam csak bemelegedett. Mire bemelegedtem addigra a mezőny totális végéről kezdhettem a felzárkózást, de a szokásos turbó egér effektus megkezdődött, és elkezdtem a folyamatos előzgetést, főleg hogy voltak itt jó kis gurulós részek, rövid kiállós emelkedőkkel. Épen kezdtem felzárkózni, amikor egy köves le felén hirtelen hatalmas koppanásokat hallok a vasból. Olyan mint amikor a kilométeróra érzékelője ütközik a géppel, na de én GPS.t használok, így nincs rajta érzékelő, remélem nem a teló. Úgyhogy satu fék gyors átvizsgálás, hibát nem találok. Persze mivel a lejtő közepén álltam meg, ezért megvárhattam, hogy az eddig leelőzött sporik vissza is előzzenek, aztán ismét a mezőny végén találtam magam. A kelepelés persze nem maradt abba. Aztán rájöttem, hogy mégis van érzékelő, úgyhogy gondoltam majd 13 killánál megigazítom, addig meg had kelepeljen. Röhögött is az összes spori, hogy tudják, hogy éppen előzöm őket vissza, immáron másodszor.

Egy jó darabig betonon hullámoztunk, majd egy gusztustalanul meleg szántóföldről érkeztünk egy DH-val az erdőbe ismét. Na ezeken a lejtőkön minden szemét megtalálható volt, amit a bringás nem szándékkal hagy el. Kulacs, napszemcsi szanaszét. Leérve a DH aljára egy patak menti single trailen mentünk tovább, a problémája az volt, hogy gigászi fű volt mellette, amitől csak azt nem láttad mikor esel le a bakhátról. Végül egy rázós kétnyomos úttal értünk vissza a betonra, amin egy rövid, de meredek mászás után elértük a frissítő pontot. Ahol kiderült pohár nincs, vagy kulacsba töltenek vagy semmibe. Végül egy üres ásványvizes üvegben kaptam izot. Közben megvizsgáltam a gépet, persze a sporik jól el is húztak. De felfedeztem a hibát. A hátsó keréken, egy kb 10cm-is ág átfúródott. Szerencsére az egyik bütykön ment át, így kihúzás után nem lett belőle defekt.

Egy hosszú dózeren kellet tovább haladni vagy 3 kilin. A lefordulás sem volt semmi.

-          Jobb! Jobb!- hallom mögülem. Félrehúzódtam, bár gondolkoztam, hogy egy ilyen bazi széles úton, hogyan nem fér valaki el mellettem.

-          Mondom jobb! Jobb! Figyelj már oda, fordulj fel! – satu mi van, ja hogy itt fel kell menni, csak én úgy behajoltam, hogy ezt nem vettem észre.

Ráadásnak a verseny legmeredekebb mászása vette kezdetét. Én nem tudom, hogy hány %-os volt, de a meredeksége a Szilvási műútról letérőssel volt egyenértékű, csak jóval hosszabban. Szerintem egy kilit is mentünk rajta az első pihenő szakaszig, eddigre az előttem mászó srác ki is állt. A pihenő után folytatódott helyenként brutál meredeken, helyenként kicsit visszafogottabban. Az egyik kanyar után megláttam előttem egy elég nagy gruppettót. Meg is fogtam őket, ráadásnak a sor végére egy ismerős került, aki próbálta lenyomni a bolyt, ez Lehocky Szilveszter volt, aki utolérése új feladat lett számomra. Szépen mászott, ráadásnak a végén a kövesen elkezdte lenyomni a bolyt, én is. Aztán Tés előtt sikerült utolérni le is előzni. Itt volt kint egy „partizán frissítő”, onnan kézbe kaptam egy félpohár vizet, jól esett.

A falun betonon robogtunk keresztül, majd jött a meredek lefelé. Itt azért a rendezők elfelejtettek néhány hármas nyilat kihelyezni. Ráadásnak a középtáv is megjött, lévén hogy alig volt hosszabb mint a rövid, és negyedóra előnnyel indultak, naná hogy az él pont itt ért be minket. Itt lefelé elmentem a Tatankás edző? mellett. Illetve Sly meg én mellettem. Bár nem sokáig tartott az előnye, mert pár kanyar múlva már egy bokorból húzta fel magát. Majdnem én is követtem a példáját. Ráadásnak a DH végén egy kis 15cm széles fahídon is átkellett volna menni. Mivel az épített akadályoktól való iszonyatom mind a mai napig tart, ezért ezt gyalog abszolváltam, majd a Jásd előtti fahídon már áttekertem, bár féltem hogy összeomlik alattam, nem volt túl bizalom gerjesztő. Innen Slyal együtt kezdtük a mezőt, ami dög unalmas volt, de elég hamar kiderült, hogy más tempóban közlekedem, így hamar megint egyedül maradtam.

Kb 2 kilit mentünk a mezőn 600fokban, amikor végre egy kis erdő. És nini egy patak, na jó én ezt nem próbáltam meg. Szépen átgyalogoltam rajta. A hideg víz olyan jó érzés volt, hogy csak na. Innen a völgyben végre egy erdei földúton haladtam egy darabig, majd egy hírtelen jobbos amit nem is értettem, és hopp egy meredeken vagyok, amihez éppen csak lendületem nem volt, így jó 100m tolás következett, ami után felültem, és feltekertem a kicsit sem lankás emelkedőn. A vége felé megint két csókát sikerült utolérni. De a teteje annyira meredek volt, meg lehet már fáradtam, hogy tolás lett belőle. A High 5 már pár perccel korábban lement. Egy újabb nagyon kellemes ereszkedés következett, aminek a végén turisták hangjára lettem figyelmes, no meg egy rendezőre aki kalimpált hogy balra. Egy rövid meredek, de a végén egy patak. Itt nincs lehetőség megállni így belegázoltam lesz ami lesz.

-          Apa láttad milyen vizet nyomott? Ő jött át eddig a legszuperebbül! - hangzott egy kisfiú hangja.

Keresgéltem, hogy merre tovább, mert nem volt egyértelmű de aztán megláttam a hegy oldalban a single trailt amivel nem is lett volna gond, ha nem balra dől az egész, meg ha nem vizesek a gumik, ja és nem kövek meg gyökerekkel van telítve. Így mielőtt legurultam volna oldalra, valamelyik piknikező tábortüzébe rablóhúsnak, inkább leszálltam és megtoltam kicsit. Aztán amikor már nem dőlt annyira, visszaültem a gépre, de nem sokáig maradtam nyeregben, mert egy hajtű kanyar után olyan meredekké vált a teteje, ami a kezembe nyomta a kormányt, és mielőtt visszaestem volna inkább feltoltam, hogy elérjem fent a már ismert dózert, aminek a végén a frissítő várt. Kiürítettem a kulacsom, amit ők feltöltöttek illetve megkerestem a korábbi izos üveget, egy kis piknik, és irány tovább. Közben felért rám a Tatankás edző, és az egyik tanítványa. Na innen a verseny legalábbis nálam, a hármunk, illetve inkább kettőnk küzdelmévé vált.

A betonon én álltam jobban, majd jött egy egyre melegebb tűző napon emelkedő betonos, amit én eléggé lebecsültem. Legyen csak elég annyi, hogy 30 kilinél ezen az emelkedőn visszakellett raknom kistányérra, mert nem bírtam haladni. Itt aztán keveredtünk közép hosszú rövid mindenki. Kb 2 kilin keresztül szopattuk magunkat ezzel a résszel. Az edző kb. 200-300m-el ment előttem, a tanítványa az elején még elment mellettem, de aztán elmaradt. Felérve a tetejére egy kb. 3-4kilis betonos lejtő jött szinte tök egyenesen. Végig láttam a „célpontot”, de képtelen voltam közelebb kerülni hozzá. Alsoperére sikerült talán 150m-en belülre kerülni, itt volt egy rövid emelkedő, ahol megint picit elhúzott. Egy rövid murvás emelkedő jött. Na itt úgy döntöttem beveszek még egy high5-ot egy banánost. Olyan volt mintha osztrák mekis banánséket innák egy kis citrommal. Iszonyat finom volt. Erőt vettem és üldözőbe vettem ismét. Azért ettem egyébként itt, mert az utsó 5 kilire ha akarok valamit, akkor ez még jól jöhet. Egy kb 5 kilis murvás zuhanás kezdődött. Mentem ami a csövön kifért. Úgy éreztem, hogy a gép helyenként visszabeszél. Végül sikerült kb. 150m-re felzárkóznom az aljára. Innen elkezdtem tolni neki. Nem is néztem fel csak nyomtam, lesz ami lesz. Irdatlan meleg volt. Szétkapcsoltam a felsőt, csak úgy lobogott mögöttem, lehet hiba volt mert ez is lassíthatott. Mindenestre iszonyat lassan közeledtem. A kilométerek meg csak fogytak. Átmentünk két patakon, de szerintem a srác is rájött, hogy őt üldözöm így ő is rákapcsolt. Végül a beton előtt kb. 2 kilivel a vége előtt volt egy rövid emelkedés. A lábam vigyázba akart állni, de jött egy közepes csávó mögöttem, akivel felmentünk erre a meredekre, és közben többekkel együtt, az edzőt is sikerült lekerülnöm. A közepes sráctól nem akartam elmaradni, így ami a csövön meg a combomból kifért úgy nyomultam. Mentem mint állat, de aztán arra lettem figyelmes, hogy a közepes bár 20m-előtem van, nem csak az én kerekem zúgását hallom, hát rám rakták a kereket, a srác akit eddig üldöztem rám tette. Akkor asszem tényleg machelünk. Taktikailag jobb helyzetben van, ezért megpróbáltam még egy lapáttal rátenni, hátha sikerül leszakítanom. Aztán felbukkant a síház. És láss csodát, a srác kilép mellém rám néz!

- Akkor nyomjuk? akarta a végén a versenyt!

- Szerinted? Nincs már lábam!

Megpróbáltam ritmust váltani kiállva, na ez nem jött össze, de amíg visszaültem volt egy félpillanatnyi kihagyásom, majd ebből a pihiből valami erőt vett a lábamon, és elkezdtem jobbról mellé érni. Ő a balon várt, ki is nézett, és utána vette észre hogy jobbról megyek. Elnyomtam mellette, ami a csövön kifér, még a közepes mellett is elmentem. Kicsit próbáltam zárni a végső kanyart, de nem jött! Mindenki buzdít. Beérve hátranéztem. A srác a közepes után jött be! Egymásra néztünk, de mielőtt lekezelhettem volna vele, kb. rábuktam a kormányra, és minden oxigén elment az agyamból. Öntöttem magamra, magamba az ásványvizet, ő meg kiment közben a csapatához. Nagy csata volt.

Végül 2:26 5 perccel rosszabb, mint a Szilvás de 6 kilivel hosszabb is volt a pálya.

Na innen aztán kezdődött ami még eddig nem volt. Hírtelen a kalapácsos ember szinte leütött. Nyomtam egy tust, bringamosást. A kocsiban lévő hűtőtáskás sört. Majdnem sikerült ki is rókázni, de bent maradt. Majd lenyugvás. Kellett vagy két óra mire sikerült hazaindulnunk, és még itthon is kómáztam, sőt a gyerekkel lementem játszótérre, gyakorlatilag ledőltem egy padra, mint egy csöves, és még talán el is aludtam közben. Jelenleg minden izmomat érzem. Nem tudom mikor kómáztam le utoljára ennyire de ez durva volt!

És hogyan tovább? Ilyen durvát Plzenig már nem akarok nyomni. A Crosszkovácsi rövidebb, Piknik meg végképp.

És akkor „Hogyan ne …”

-          Mindig tiszteld!

-          Ha kajára gondolsz egyél, ha nincs energiád pótold!

-          De legfőképpen minden emelkedő emelkedő és erre gondolni kell!

-          Ja és ha a GPS-en nem azt nézed mi a következő pont, hanem hogy mennyi van még vissza akkor valamit elszúrtál!

2015. június 1., hétfő

Szilvás


„Nem írod meg?!” – szólt a kérdés ma asszonytól. És az asszony kérését kielégíteni fontos dolog egy házasságban így hát monitorra vetem a hétvégét, vagyis a Szilvás maratont

Tavaly valahogy úgy kezdődött a beszámolóm, hogy miért is ment olyan jól, meg kerestem az okokat meg hasonlók, na erre most nincs szükség, lévén 6 percel rosszabbat jöttem mint tavaly, bár az csak egy „mellékes tény” hogy 6 kilivel hosszabb is volt idén a pálya.

Na de kezdjük az elején. A pénteki Mets Miki féle kerti party után, szombaton indultunk el gyönyörű nyárias időben Szilvásváradra, hogy idén is megtiszteljük jelenlétünkkel ezt a nemes viadalt. Még Ági is csatlakozott hozzám, holott ez több okból is nagyon kérdéses volt. Meg is lett a böjtje a dolognak lévén, hogy a délutáni tekerés során a Szalajka vízesésig jutottunk el amikor is a tüdeje egy kezdődő majdnem tüdő gyuszi miatt, kiakart szakadni a helyéből, és így az ő versenye itt el is ment a lecsóba, de az enyém nem. Én még átmozgatásnak feltekertem a Katona sírokhoz (valjuk be korábban ilyet szentségtörésnek tartottam volna) de most extra jól esett, két heti tetszhalál után, lévén hogy az időjárás és a spinningek elmaradása, erre utalt. Szépen begurultam az utsó 5 kilit, majd egy gyors vacsora és esti Szilvásvirágos torta party után, már a másnapi megmérettetés várt csak rám.

Ha Szilvás akkor Szívás!

És hát reggel menetrendszerűen esőre ébredtünk. Lakótársaink jelentős része ebben a pillanatban le is mondott a tekerésről, így a 8 fős induló kompániánk 3-ra csökkent. Az egy más kérdés, hogy amint ellőtték a hosszú táv rajtját, már kék foltok majd negyed óra múlva agresszíven tűző nap lett úrrá a Szilvási völgyön. Ettől függetlenül az aláöltöző trikó rajtam maradt Ági unszolására.

A rajthoz kicsit korán álltam be, ráadásnak keveredtünk a mini táv rajtolóval, így hamar azt vettem észre, hogy a boly közepén flangálok, így gyorsan hátravettem az irányt, várva hogy a friss házas Seti befusson, és gratulálhassak neki, na meg a Törökbálinti különítménnyel szoktam rajtolni, így nyilván való volt, hogy hátra kell állni. Ez meg is történt. A rajt immár szokásosan botrányosan lassúra sikerült 5 percbe telt kimászni a stadionból, de ahogy kiértünk nem vártam tovább, és már el is indultam a saját tempómba. A beton kereszteződéséig még figyeltem a többiekre mellettem, de amint elkezdett emelkedni, végre lett egy kis hely az embertömegben, és megindultam csak szépen lazán.

„A tehervonat asszem lekapcsolta a vagonokat és megindult!” hallottam mögülem, és jé tényleg ez történt. A kilátóig végig előztem. Úgy éreztem más dimenzióban mozgok, mint a környezetem, és ők is úgy érezték egy két kósza bepróbálkozott állni mögém, de hamar feladták. A kilátótól automatikusan visszavett a lábam, picit meredekebb is lett, majd a hullámos pihenők után ismét éreztem a dimenzióváltást, mígnem Orsi meg Detti el nem kezdett a meredek előtt kicsit meghajtani, de ők nem mentek fel rá. A mezőny ezen részén, még sosem értem a meredekhez, gondoltam itt majd többen tekernek, de tévedtem, szó szerint mindenki tolta. Én megpróbáltam. Leraktam a gépet kistányérra kiültem a nyereg elejére és neki mentem. Folyamatos szurkolást hallottam, illetve próbáltam mindenkit hanggal lekergetni a jó nyomról, és készségesen félre is álltak. Lehet, hogy kibírtam volna az egészet, de a ¾-énél én is lepattantam a vasról, mert a 190 körüli pulzus féltem nem egészséges. Egy rövid ideig toltam, majd megvártam, hogy egy kislány betekerjen elém, felpattantam és utána mentem. Többen is követték a példámat, de úgy éreztem mindenki inkább mögöttem jönne, nem előttem. Gyakorlatilag adtam a tempót, ha azt a vánszorgást amit egyébként baromira élveztem, tempónak lehetett nevezni. Kiérve az átkötőről jött a rövid lejtő, majd a sík egy kicsit a sártól mélyebb talajon. Itt arra lettem figyelmes, hogy két csávó is elment mellettem, ők voltak az elsők a verseny alatt. Persze nem sokáig tartott a menetük, mert amint keményebb köves szakaszra értünk, mint a szél húztam el mellettük a 29 epic nyergében. A dimbes-dombos fennsíki meneten megint úgy éreztem, hogy csak „piros lámpákat” látok, amik közelednek majd elmaradnak. Itt már volt egy meridás srác, aki kerülgetett egy jó kilin keresztül, aztán elmaradt. Jött a beton. Tudtam, hogy ezen a részen többet veszíthetek egy felütéssel, így óvatosra vettem a figurát és elég sokszor is szorultam be, de aztán sikerült szabad úton száguldanom a frissítő felé. Itt előztem le életemben először Szalai Gábor sporttársamat.

A frissítőn már csak megszokásból álltam meg, illetve hátha egy pár izo segít a hátamon, meg bevágtam még egy banánt, és irány az új régi rész. Emlékeztem, hogy annak idején ezt Ágival nagyon élveztük. Most is mentem. Egy meridás össztelós csóka közelébe kerültem, és vele mentünk tempót. A betonról letérve több gruppettót is befogtunk, szerencsére az epicnek nem volt gond a szar minőségübb kövesen előzgetni őket, míg el nem értem a tetejét. Épp egy csókát akartam leelőzni, amikor elkezdett a srác előttem, mint a nikkelbolha pattogni, csúszkálni a köveken. Olyan volt mintha tükörjégen mennék, brutálisan csúsztak. Ráadásnak jött egy lefele, ahol nem mertem menni, két csávó el is ment megint mellettem. Kiérve erről a horror szakaszról, egy betonos átvezető jött olaszkapuig. Bevágtam egy zselét, biztos ami biztos, nehogy az utsó kisemelkedőn halljak meg.

Az Olaszkapui frissítőnek távolról integettem, és nyomtam tovább a Szilvás kedvenc részén. Fennsík picit emelkedik imádom. Több sporit is beérve megint előzgettem, ráadásnak itt már a minisek is megjelentek, olykor gyerekek felnőtt kísérővel. Őket végkép nagy ívben próbáltam a rossz nyomon előzni. Jött a köves felfelé. Kb. tízen szoptak rajta. Vigyor az arcba a tetejéig az összes meglett.

Megkezdődött a hosszú ereszkedés. Az első kanyarban egy csákó visszaelőzött, sőt ketten hárman maradtunk együtt. Itt is kijött ami a Bakonyon lefele, az ilyenen valahogy nem merek menni, félek a nagy sodrós kanyaroktól vagy ilyesmi. De ott maradtam a srácok seggén. Folyamatosan előztük a ministákat, mígnem elértük a DH előtti vízmosásokat. Egy kislány előttem repült ki a szederbe belőle, illetve többen is bukdácsoltak így rollerre váltottam, de még így is fennakadtam rajta. A roller a lefelé elején is megmaradt. Egy darabig leszenvedtem a dh-n, de ez is olyan volt, mint a tükörjég, és mivel sem magam, sem a gépet nem akartam nullázni, ezért végül a tolásnál maradtam, de annyira csúszott hogy így sem maradtam majdhogynem talpon. Páran el is mentek mellettem, ez dühített hogy lefelé vernek meg. Az aljába érve felpattantam.

Jött a nagyon rázatós dózer. Igen ám, de az összteló 29-en szinte sima volt. Száguldottam el mindenki mellett. A katonasírokig akik a DH-n elmentek meglettek. Innen aztán ismert út. Mint a szél úgy mentem lefelé. Az elszántság az arcomon. Akit láttam utolértem folyamatosan: „Balon megyek, jobbon megyek” kiáltások jöttek ki a számon. Haladtam a cél felé. Végül 2:22! Tavaly 2:16 volt de az ha emlékezetem nem csal 6 killával volt rövidebb. Imádom!

 

A Szilvás egy fogalom, ha tehetem jövőre is ott leszek, és ha érzek magamban elég erőt és kitartás kitudja jövőre talán …. (Hmm megnézném azt a híres Ördögoldalt, meg Bánkúti sípályát!)

2015. május 12., kedd

Kalandtúra Két-Keréken avagy Bike Adventura magyar módra!


Előre leszögezem eddig is imádtam a score versenyeket! És ez az érzés most is megmaradt, sőt mondhatom még jobban beleszerettem ebbe a típusú versenyformába. És bevallom nem értem, hogy miért nem népszerűbb ez a „verseny forma” Magyarországon, holott a Cseheknél 1000 fős limiteket kell hozni, a nevező áradat miatt, és 2-3 nap alatt elfogy a hely.

Hogy mi is az a score verseny, vagy más néven adventura? Adott egy limit idő, amin belül a saját gondolataid alapján fogsz kijelölt pontokat, amiknek különböző pontértéke van. Az is jó kérdés, hogy mennyire is verseny, mert hát valljuk be őszintén, nagyon kevés az az induló, aki egy ilyen versenyre tényleg versenyezni megy, és nem egy jót túrázni, kis kihívásokkal, gyönyörű tájakon, ráadásnak mivel általában ez csapatverseny, ezért a haverokkal, munkatársakkal stb.
A környéken talán a szlovákok MA-KA-DO-ja a legnépszerűbb, de ha kicsit északabbra a csehekhez megyünk akkor ott bizony szinte minden hétvégére jut egy - egy ilyen verseny, ráadásnak telt házzal. Magyarországon viszont nem nagyon létezik a versenyforma, illetve üdítő kivétel Orsi Börzsönyi MAKÁKO-ja, és mint már több éve tudjuk, a Kaland Túra Két keréken című kezdeményezés, amely verseny szépen, halkan kerül megrendezésre, és lévén, hogy tájbringások már indulgatnak rajta, hozzám is eljutott a híre, és mivel idén Csesznekre került, ami valljuk be félóra kocsival Veszprémtől, így könnyen döntöttem a Vértes maraton és a Kalandtúra közti dillemámban.

A problémát az jelentette, hogy nem lehetett egyedül indulni, és bizony jelenleg nagyon nehéz olyan társat találnom aki elég erős hozzám, vagy én nem vagyok túl gyenge hozzá, és tudunk kooperálni. Mivel sem Csabi sem Vivi sem Ági, nem ért rá, ezért egyedül maradtam, de gondoltam akkor ha beférek csatlakozok Csontiék már régi csapatához, de Csonti meg is előzött és felajánlotta, hogy csináljunk saját csapatot, és élve a lehetőséggel összeálltunk egy párosra ami remélhetőleg nem csak most állt össze, hanem később is kooperál, méghozzá a „TONNA-BIKE MTBO TEAM” néven.
 

A versenynek azért a külföldi adventura versenyekhez képest, voltak különbségei, nevezhetnénk akár gyermekbetegségnek is, de inkább azt mondanám, ez teszi különlegessé. Az eddigi adventura versenyeken amiken indultam, mindig az volt a jellemző, hogy kapunk egy bazi nagy 50 000-es térképet, amire egy halom pont be van rajzolva, majd rajtnál kapunk egy pont itinert, elsősorban a pontértékekkel, aztán had szóljon. A pontokon pedig általában szúróbélyegző, vagy SI állt a rendelkezésre. Itt nem ez volt a helyzet. A bazinagy térkép ugyan megvolt, de ez egy normál turista térkép volt a Magas-Bakonyról, amire viszont semmi nem volt berajzolva. A rajt pillanatában kapott itinerből, a saját idődbőll kellett megrajzolni a pontokat, koordináták alapján, illetve a pontokon különböző feladványokra kellett válaszolni, amiből még lett azért problémánk. Ja és hogy ez még ne legyen elég a pályán voltak őrzött pontok, amelyeknek a felkereséséért alapból kaptál 100 pontot plusz a helyszínen lévő feladat megoldásával, még szerezhettél max 100 pontot. És hogy ez még ne legyen elég, a terepen voltak pontkombinációk, amely pontokat ha érintettél (3-5 pont) akkor még plusz 50 pontot beszedhettél. És hogy ez még mindig ne legyen elég, az őrzött pontokon kaptál egy rejtvényt, amit ha megfejtettél és beírtad a menetlevélen lévő keresztrejtvénybe, akkor kiadott egy bónusz pont koordinátáit, ami még 100 pontot ért, ha tudod érinteni.

Bike Adventurán azt is megszoktuk, hogy ha bizonyos mennyiséget késel a szintidőhöz képest akkor némi pontlevonásos büntetést kapsz. Na ez itt is megvolt, csak itt nem bonyolították túl, ha késel minden megkezdett órával 10% pontot levonnak a megszerzettből, de ha több mint két órát késel akkor kizárnak. Ezzel megint csak azért lehet kalkulálni, feltéve ha van hozzá erőd. Mert a szintidő sem semmi. A Bike Adventurán 6+4 órát mentél két nap alatt, a MA-KA-DO-n választhatsz 5 illetve 3 óra között. Itt nem kispályáztak, volt egy sprint szám 8 órával, és egy túlélő 12 órával. Mi a sprintet választottuk.

 

A verseny

És akkor nézzük magát a versenyt. Nem kezdtünk túl korán Csontival. Az itinerünket a lehető legkésőbb vettük fel 8:54-kor (9-ig lehetett elindulni). A csapatfotó után ahol bemutattuk a csapat pólónkat, csapat zászlónkat harci kiáltásunkat, illetve a rajtszámunkat nem vittük oda, mert azt is csináltunk, szóval ezután kezdődött a harakiri, azaz berajzolni a pontokat. Kb. 3 percbe telt mire rájöttünk, hogy nem tudjuk értelmezni a koordinátákat, így rögtön Zoliékhoz futottunk, akik a másik tájbringás csapat volt, hogy hogyan értelmezzük a koordinátákat. Megtudtuk, hogy a kiinduló ponttól kell mindegyiket megindítani. Így már minden ment, mint a karikacsapás. Mellékesen megjegyzem volt olyan csapat aki felállított laptoppal, a mapsorchesbe táplálta be a pontokat, és küldte fel GPS-re itt ezt is lehet és szabályos, bár nem biztos hogy kifizetődő, de fene tudja.

Szóval hamar lejött, hogy a nagy pont értékű pontok Bakonybél környékén sorakoznak, „ki gondolta volna”, ráadásnak a Bakony-maraton pályájának vonalán jelentős része, de oda el is kéne jutni. Persze mondanom sem kell, hogy a berajzolásnál csak két fontos infót felejtettünk ki, hogy melyik pont hányas, illetve hogy mennyit is ér, így írhattuk be ezt is. Eredetileg két térképpel akartunk dolgozni, de hamar rájöttünk ez sok idő, így Csonti a kezembe adta a lehetőséget hogy navigáljak, és így a felelősség nagy részét is J.

38 percnyi rajzolás után el is indultunk. A fejemben a terv valahogy úgy állt össze, hogy minél kevesebb szinttel próbáljunk eljutni Bakonybélig, majd visszafelé felmegyünk a Kőrisre, és hazagurulva begyűjtünk még egy csomó pontot.

Ennek köszönhetően az Ördögrét felé kezdtünk. Gyakorlatilag Győr felé távoztunk a falvakból és vágtunk át a Bakony lábánál a Honvéd Kupákról ismert Bakonyszentlászlót elkerülő dózerig, ahonnan leugorva meg is érkeztünk az első pontra, egy hídhoz aminek a macskaszemei színét kellett  leolvasni. Piros és Fehér volt, így irány tovább az Ördögrétre az első őrzött pontra. Itt Pingpong labdákat kellett egy fémpohárba dobálni. A feladatot Csonti vállalta, és a 10-ből 3 laszti végezte a pohárba, ezzel magunkhoz véve 75 pontot.
Innen aztán egy pihenő volt a következő célpont, és berobogtunk a Cuha alsó szurdokvölgyébe, ahonnan rövid úton vissza is menekülünk, módosítva az útirányunkat, a Kittaiber Pál emlékoszlophoz ahonnan lekellett olvasni hány növény volt a totemoszlopon. Rövid vita után 3-ban maradtunk, bár én azért tartottam a véleményt, hogy az a két csillag is lehet valami ilyesmi!

Döntsük már el hány növény is van az oszlopon!


Innen aztán vissza a Pakuts-pihenőhöz, ahova már korábban is elindultunk. Mellékesen megjegyzem, hogy a dózeren már a totem oszlop felé is integettek nekünk, hogy hol kell lemenni, de a hangsúly a le volt, így azt csak most vállaltuk, amikor már nem kellet onnan kimászni, ráadásul jó döntés volt lévén hogy Kiskunhalasnyi homokon gurultunk le a gázlóhoz, ahol a pihenő volt, amelynek a felújítási éve került a papírba.
 Innen aztán végre ismerős hely felé mentünk irány Vinye, méghozzá a Kőpince-forrás. Utoljára itt általános iskolás koromban jártam, de bár 3 méterre a forrástól megkérdeztük egy szalonnasütőtől, hogy hol lehet, végül átestem a forráson, és megállapítottuk, hogy 1956-ban foglalták kőbe.
A forrás amin csak úgy átesik az ember!

Innen aztán tényleg Vinye jött. Ott az egyik infó tábla ábrázolta a Nummulitest mint Bakonyi kihalt egysejtűt, ami be is került az itinerbe, majd egy műzli szelet elmajszolása után irány a Cuha völgy és a gázlók!
Itt aztán már társunk is akadt, egy egyedül kavirnyászó kollega társaságában, akivel gyakorlatilag végig tekertünk a völgyön, közben megfogva a Viadukt tábláját, illetve megállapítva, hogy a Porva-Csesznekhez legközelebbi pihenő 0,6km-re van. Végig jutva a gázlókon a völgyön, Porva –Cseszneknél ismét egy őrzött pont várt ránk.
Viadukt a Cuha felett

Tudtuk azt, hogy lesznek elméleti síkon zajló feladatok, hát itt megkaptuk. 5 fantasy kártya + 5 bringás alkatrész és csinálj belőle mesét. Csonti hamar áttestálta rám ezt az igazi bölcsész feladatot, ő addig megkereste, hogy a citromos elektrolit izotónia pótlást, hogyan lehet a büfében megtenni, így mire megírtam a mesét már mellettem állt a jéghideg citromos serem. A mese jól sikerült, de azért elég sok időbe tellett, de 100 pont.
Választás elé kerültünk. Felmászunk e a Ferencházi-vadászházhoz, megnézni hány lakat van az ajtón, vagy sem és irány Borzavár. Mivel Porvát is útba kellett ejteni, és mert csak a vége volt necces a vadászháznak bevállaltuk, na meg azért már kíváncsi voltam arra a házra ha már Pacziák állandóan ott buliznak, lévén hogy a szerdai foci társaim birtokolják ezt a kis kunyhót. Figyelős volt lévén, hogy nem vezetett hozzá turista út. Végül aztán megpróbáltam óvatosan rátájolni, de mivel egy helyen bizonytalanná váltam, elővettem a telcsit és a g.hu segítségével biztosra is tettem magam. Ott volt előttünk a házikó, rájöttünk, hogy 2 lakat örzi és irány Porva templom.
Ehhez lementünk a Hódos ér völgyébe. Az első zizis lefelé jött, nem siettem lévén Csontinak nem erőssége az ereszkedés, így szép lassan lecsorogtunk a völgybe ahol aztán hosszan eljutottunk Porvára, ahol kis keverés után oda is mentünk a templomhoz ami itt nem a falu közepén hanem mellette volt. Az emléktáblán a Répási nevű háborús halottakat kellett megkeresni. 9-en voltak, bár gyanús volt, hogy csak a II. világháborúban voltak a falunak hősei? Nyilván nem, mellette volt a szomszéd pillérben az I.VH-s tábla is, azon még állítólag volt 4 de mi azt nem láttuk. Ettől függetlenül a végén elfogadták a választ.
A templom oldalán két hősök táblája van, mi csak az egyiket láttuk!

Irány a Zsidó-ház, nem volt messze viszonylag könnyen rátaláltunk, de a válaszra nem igazán. „Hova van felszerelve a riasztó berendezés?” szólt a kérdés. Láttuk a nyomokat a fűben a ház előtt, kerestük a riasztót nem találtuk. A hátsó ajtó gyanúsan nyitva volt … de ott sem láttuk. Végül találtunk az egyik ajtón egy boszorkányos koszorút, lehet a boszorkány a riasztó? Már majdnem beírtuk, amikor munkálkodott bennem a kisördög, hogy az ajtó nem véletlen van nyitva. Benéztem mégegyszer és megtaláltam a riasztót a belső, bal felső sarokban volt. Fel is írtuk. Ijijij! nem fogadták el. Állítólag légi riasztó volt a ház tetején, mindenki látta, mi nem, ellenben mi megtaláltuk a riasztót. Mindenestre nem fogadták el.
Irány Borzavár. Úgy döntöttünk nem szopatjuk magunkat felfelé a dózeren, hanem megkerültük az egészet betonon. Fene tudja jó megoldás volt e, mindenestre közben összefutottunk Zoliékkal és együtt fogtuk az újabb templomot, ahol egy NAGY MAGYARORSZÁG térképről kellet a térképi idézetet leírni, megtörtént.
Irány a Szépalma-hotel. Na itt vált el, hogy útirány módosítást eszközölünk. Eleve túlléptük a 3,5 órát, a másik, hogy a Szépalmai emelkedőn a betonon éreztük, hogy nincs szükség a combjainknak a Kőris megmászására. Szépalmán egy pecsétet szerzett Csonti a szép recepciós lányoktól, és a módosítás alapján irány a Szépalmapusztai vadászház.
Az újabb lejtőzés - rövid mászás után megérkeztünk a házhoz. A bemenő táblán volt valami kriksz -kraksz de nekünk almát kellett keresni, és én távolról nem láttam olyat, Csonti meg meggyőzött, hogy nincs rajta. Így begurultunk az épület komplexumba, végül legurulva az üdülőkig, ahonnan mivel ott sem találtuk visszamásztunk, és közelről a táblán megtaláltam az ominózus almát, a szarvas agancsán. Heh egy laza 5 perc veszteség, még a végén visszaköszönhet hiányként.
Aki ezen a vadászházon megtalálja a címert annak fizetek egy sört!

Ezután a Kőrisi szintúton mentünk tovább begyűjtve a Rakodó pontját illetve Régi szépalmán megválaszolva hány %-os erdősültséget kíván elérni az erdészet. Illetve újabb őrzött pont, ahol egy tic-tacot kellett egy traubis pohárból kipiszkálni két pálcikával, és beleejteni egy kupakba. Másodikra sikerült kiterelnem a cukorkát, de ahelyett hogy a kupakba esett volna, a résen keresztül a földre esett, és onnan szedhettem fel. Jelentem sikerült, és 80 pontot sikerült megszerezni vele.
Innen aztán döntés. Elmegyünk Bakonybélbe, vagy visszafordulunk mint ahogyan Zoliék tették. 4,5 óránk ment el, de úgy döntöttem bevállaljuk. Nagy tempóval ereszkedtünk betonon a régi vasúti tábláig, majd onnan a Bakonybéli Füsti kocsmába, ahol amíg Csonti megszámolta a napkollektorokat, én kikértem a jutalom sörét és a magam kóláját. Hamar elfogyasztva a folyadékot, irány kápolna, ahol ismét őrzött pont is volt. Itt hóhérakasztás történt. 5 témakörből lehetett kettőt választani, és két kérdésre válaszolni. Végül az irodalom, zene, sport, földrajz, Budapest témakörökből utóbbi kettőt választottuk. A föci kérdés, hogy mennyi hazánkban az abszolút szint különbség, sikeres volt, de hogy a Jupiternek hány holdja van azt elszúrtuk. Budapest kérdéseire a 3-as metró építés megkezdésére, és a bazilika kerületére azért hibátlanul rájött Csonti. Ráadásnak nem felejtettük el leolvasni a kápolna felirat legfelső sorát sem.

Innen irány lett volna a hosszú Bakonybél - Huszárokelőpuszta völgye, de nem tudtam kihagyni, hogy felmásszak a Bakony maraton végső lejtőjén a mészégetőhöz. Na itt is éreztem, hogy a combom már nem az igazi, de több mint 5 óra ment már el, így ezen nem kellett meglepődni, ráadásul a katlan felső részén nem volt levegő, így kicsit beparáztam, amikor nem kaptam levegőt, hogy akkor most halok meg szívrohamban, de Csonti tájékoztatott hogy ő sem érez másként. Itt emelném ki hogy Csonti úgy megy felfelé mint egy vaddisznó, szerintem bőséggel visszakellett fognia magát mögöttem, mert én meg úgy mászok mint valami koala, sok helyre felmegyek, de nem sietem el!
Na innen aztán nagy lendülettel irány a Gerence völgye. Az autós pihenőbe megmértük a híd hosszát, de mivel az itinerben rossz ponthoz írtuk be, ezt sem fogadták el pedig 10m-el jól mértünk, csak hát a kód is fontos.
Irány a kereszt kb. 5 km feljebb ezt is leolvasta Csonti, majd pedig Huszárokelőpuszta ahol meglepetésre Mesics Peti szerelte épp a bringáját. Segítettünk, bár nagyon nem tudtunk. Itt közben Csonti benyomta, hogy:„most pihenünk először”. Ez a pihenő 3 percig tartott kb. Mivel azonban már alig volt vissza két óránk, jó volt elindulni. Azonban előtte Csonti is szeretett volna egy pillantást a térképre vetni. Íme az ominózus párbeszéd:

-        Hol vagyunk?

-        Itt!

-        Hova megyünk?

-        Ide!

-        Mennyi időnk van még?

-        Kevesebb mint két óra!

-        Az elég lesz bőven! – mondta Csonti! - Egyébként hol is van a cél?

-        Az még le van hajtva!

-        ŐŐŐ nézzük csak meg?!

-        Tessék!

Falfehérség, és újjal méregetés, Csonti által a térképen!

-        De … de ez több mint 15 kili!

-        Nem, az legalább 25!

-        Baszki induljunk mert nem érünk vissza, nem fogunk több pontot csak ha útba esik!

-        Úgy terveztem!

Neki estünk a Bakony északi lábának. Két félelmem volt: 1, Itt még soha sem jártam! 2, Fenyőfő környékén ne nyeljen el a homok! Megérzésből haladtam a hullámokon, de végül beleestünk a turistaútba, gondoltam ez már így OK, na kb. ezzel a lendülettel el is veszítettük. De láttam bringa nyomokat, így huron módjára követtem azokat. Azért egyszer megint elővettem a telefont, hogy mi van, de megállapítottam, hogy Fenyőfőt nem tudom nagyon eltéveszteni, ellenben a keresztet, ahova igyekeztünk, annál inkább. Egyszer csak a semmiből, megint a turista úton voltunk. Örültünk, majd megint el is vesztettük, szerencsére mert így a szintek helyett, síkon mentünk viszonylag, igaz a végén egy komolytalan de annál homokosabb mászás várt ránk. ( A morbid hogy a strava szerint itt lehagytunk egy valszeg 12 órás csapatot, akik végig küzdették a zöld jelet, mi meg leestünk róla!) Csonti mondta is, hogy nem fér bele, hagyjuk. Persze a szokásos makacsságommal nem hagytam. És meglett.

Innen aztán irány a Fenyőfői kálvária. A problémát a homok okozta, amibe olykor megsüllyedtünk, de elértük a célunkat, megállapítottuk, hogy egyik keresztnek nincs teteje, majd gondoltam kihúzok a  betonra, igen ám, de beépítették az utat, irány vissza amerre jöttünk. Csak hogy kevesebb, mint egy óránk maradt. Attól még a szörnyű nagy fát még megkerestük, és persze nem találtuk meg, csak vissza felében, és innen aztán irány a Hódos ér, ahol megállapítottuk, hogy hány szu van a Bakonyi erdőben.
Mi hiányzik a keresztről?
 
35 percünk maradt, egy laza 15km-re alsóhangon, na meg hogy felmásszunk kb 200m szintet a célhoz.

-        Hazaérünk?

-        Ha nem görcsölök be akkor talán!

Így bevettem egy zselét, Csonti pedig beállt az élre, hogy szélárnyékba menjek. A következő kilométerek a szárnyakról szóltak. Nekem mindenem fájt, de küzdöttem. Síkon, felfelé Csonti tolta mint állat, lefelé én engedtem neki amit csak lehetett. Kiérve a betonra a dózerról Csonti beállt előre. Ment előttünk 50m-re egy babetta, közeledtünk hozzá. Jött az utsó emelkedő a 84-es előtt, Csonti lelassult, begörcsölt. Megfeszített erőből mentem előre. 17 percünk volt még. Átértünk Bakonyszentkirályra. Irány arra amerre jöttünk. Simán belefutottam a pokol meredekbe amit elfelejtettem hogy ott van, és lendületből és idegből rángattam fel rá a bringát, Csonti utánam. Egy helyi arc akart lefelé jönni a meredeken, de inkább félre állt előlünk, látta arcunkon az elszántságot. A turista utat, hiába rövidebb, kikerültem mert emlékeztem, hogy abban van egy meredek, amin behalunk. Betonon mentem a végtelenben, és elértük a cseszneki elágazást. Felfelé indultunk. Csonti megszólal: „Itt a Vár felettünk simán odaérünk hány percünk van?”
- 13!
- Akkor laza!
- Neem Csonti, nem laza, van itt még egy brutál emelkedő, és én már nem bírom!

Összeszorított fogakkal mentem Csonti után, elértük a falut. Elértük a kocsmát. Még egy kereszteződés felfelé. Egy busz is akadályoz, 8 percünk van. Brutális meredek. Kistányéron megyek, betonon felfelé Csonti ellép tőlem, minden útkeresztnél meg vár. Egyszer csak kiabálja innen sík! 4 percünk van. Megindulunk előttünk a major! „Csonti a célpultig tekerj.” Készültek, egy paddal lezárták a bevezetést. Bringa ledob! Rohanunk be. Kombót be kell még írni. Megnéztük, egyet megcsináltunk a többit nem. Oda rohanunk az asztalhoz 16:52! 1 percünk maradt! Kiszámoltuk! Már megint! Megérte kockáztatni!

Mennyit mentetek? Az órám 92 killát mutat. Az hülyeség mondja Csonti, Zoliék bent vannak ők 69-et mentek. Akkor lehet jó? Megnézem a garmint az is 92-őt mutat, és mint othon kiderült még 1500 szintet is!. Halott vagyok. Fáj a hátam, derekam a táskától, a combom fura. Kifekszem!

Jön a jól megérdemelt bogrács babgulyás. Eszünk. Közben jókat dumálunk és furcsálljuk miért vannak ilyen kevesen. Mindenki késik? Közben falatozunk, és azon gondolkozom, hogy ez a jó babgulyás. Nyomokban babot és répát és levet is tartalmaz, a töménytelen mennyiségű hús mellett. Folyadék pótlás is megvan . Csontinak sör, nekem alkoholmentes meg kóla. Kb 2 órányi lébecolás után érzem úgy, hogy kezdek rendbe jönni. A sántikálás megmarad.

A tűréshatár végén, este 8-kor végre eredményhirdetés. Nem számoltuk meg mennyi pontot szereztünk, de olyan 700-900 közé tettük. 12 csapat. Utsók nem vagyunk. Hirdetgetnek. a 10. már 700 pont felett teljesített. Csontival nézzük egymást. Megyünk felfelé a 8. környékén már 1000 pont körül van. Még mindig nem vagyunk. Bent vagyunk az első hatban, aztán hirdetik a 4.-et és se Zoliékat se minket nem hirdettek még ki. Dobogón vagyunk. A Zoliék harmadikok, de nekik volt 10% levonásuk 5 perc miatt. A 2. 1400 pontot teljesítet, és nem mi vagyunk. Felismerés vagy kizártak minket vagy megnyertük. De hány pontunk van, ennyit nem szerezhettünk. Jön a hirdetés. 1945 ponttal toronymagasan megnyerte a Tonna-Bike a versenyt. Pedig nem fogadtak el mint kiderült 90 pontunkat!

Megnyertük. Hogy miért? Mentünk amit bírtunk. Kijött belőlünk a versenyszellem. Élveztük és nagyon mentünk.Már megint kockáztattam egy adventurán és a tűréshatár legszéléig kitoltam, és sikerült!
 De ehhez az eredményhez kellett egy nagyon jó pályakitűzés. Én megkérdeztem a főszervezőt, hogy mi alapján készítették a pályát. Ő szerintem elsősorban a kérdésekre gondolt a válasznál. De engem a vonalvezetés érdekelt. Isten bizony nem tudom, hogy tudatosan vagy tudatlanul, de sikerült a szervezőknek egy hihetetlenül jó pályát létrehozni. Ez a pályakitűzés a Bike Adventurára, ami talán a legnagyobb Bike adventure verseny a világon, is simán befért volna. Nagyon jó pálya, jó szervezés. Én rámennék a marketingre kicsit, még jobban eladnám, hogy még többen legyenek, és ugyanebben a szellemiségben csinálnám ezt a versenyt továbbra is.

Ha nem ütközik jövőre, akkor a Tonna – Bike ott lesz, és remélhetőleg visz magával még egy halom tájbringást, akik imádják az ilyen típusú versenyeket! Gratula a szervezőknek nagyon jó volt nagyon jól esett! Ja és legfőképpen Kiss „Csonti” Zoltánnak aki megbízott bennem, és elviselte, hogy belerángattam egy lehetetlen küldetésbe!