Ötztal

Annyira nem volt tervben ez a verseny. Valaha még Ágival beszéltünk róla, hogy majd kimegyünk péntek reggel, megnézzük Innsbruckot, felmegyünk Söldenbe, és élvezzük ezt a 3 napot, a kocsiban alszunk meg ilyesmik. Aztán ez kezdett dugába dőlni azzal, hogy Áginak korábban kellett visszamennie dolgozni, meg egy csomót voltunk távol a gyerekektől, ráadásul a suliban is bevállaltam egy rendezvényt a srácokkal, így a péntek reggeli indulás ki lett lőve. Mellette a Balaton MTBO-n meg Szlovéniában elért szánalmas eredmények is azt mutatták, hogy tök felesleges a világ, vagy legalábbi Közép-Európa másik végére, el autózni, a bazi nagy hegyek közé, a szintesebbnél szintesebb pályákra, a kiszámíthatatlan májusi időjárásban. Le is mondtam az eseményről, és kinéztem a No Motor rendezvényét Cseszneken erre a szombatra. Erre Lavi hívó szavára, MM, Tibse és Anka is úgy gondolta megnézik a versenyt. Én osztottam szoroztam, és arra jutottam, ha megy a busz, akkor kimegyek, pláne hogy kiderült, hogy 3 század ponttal vagyok a második helyen az összetettben, és az tudott, hogy Zwetlbe a tanévzáró miatt nem jutok el, akkor pedig nem lesz meg a 7 versenyem, ami meg kell az osztrák kupában. Az ügyhöz még Kálmán és Márk is csatlakozott, így egészen jól nézett ki a helyzet, péntekig, amikor is Kálmánnak egy váratlan esemény miatt le kellett mondania az utazást, de a fiát azért elvittem magammal, ha már egyszer megyek. A logisztia sem volt egyszerű, mert este találkoztunk Sopronban MM-el na meg a busszal, és Lavinál aludtunk Kroneuburgban, ahonnan másnap mentünk tovább Ötztal Bahnhofba Tirolba. Na így sem volt rövid az út, mert a reggel 8-as indulásból, fél 9 lett, és MM-nek volt köszönhető, hogy azért egy órával nulla előtt meg is érkeztünk, de hogy hova? Az Area47-hez!

Area47

Az Area47 egy komplett populáris extreme park. Volt itt bringakölcsönző, normál és E-bike is. Na ná ilyen rohadt magas hegyek közé kell az, mert hogy az egész egy szűk, folyó keresztvölgyben van, amit gigászi hegyóriások vesznek körül, amelyek tetején, oldalán sőt majdnem a mi magasságunkban is hó leledzett. 

Magas hegyek között...

Csak a selfi kamerám jó, a másik be van törve! :(

Szóval extreme park. Volt egy vizi része, ahol mindenféle csúszdák voltak, de nem azok voltak a főszereplők. Még a wakeboard pálya sem feltétlen a főnyeremény volt. Volt itt valami raftingos lecsúszás ami úgy végződött mintha sísánc lett volna, meg egyszerűen ugorj le a kocsmából a vízbe a tetőről, vagy éppenséggel volt egy vízi ágyú, ami konkrétan kilőtte az embert a magasba, hogy aztán beleessen a folyóból felduzzasztott tóba. A morbid, hogy bár szombaton kb 20 fok volt, és ez a gleccser folyóból felduzzasztott tó, gondolom hogy nem lehetett éppen meleg, mégis voltak fürdőzők. Na de ezzel nem volt vége. Volt itt krosszmotor kölcsönző, vagy éppen a park alján a házak szállodák és mindenféle szálláshelyek társaságában, egy rafting / Canyoning kölcsönző oktató stb központ. Na mondjuk itt volt is ehhez folyó, mert azért ami folyó mellett álltunk, nem hallottuk egymás szavát olyan hangja volt. A park bejáratánál állt egy, vagy 40-50m magas híd, aminek az oldalában konkrét falmászó pálya volt, gondoltam is, hogy László, meg Anna ha ezt olvassa, már sajnálja hogy nem jöttek ki. Na de a legdurvább, hogy a híd tetején, illetve a tetejének az alján volt egy mászó kaland pálya, csak mint a Sobri parkban, csak kb 50m magasan. De, hogy ez ne legyen elég. A híd egyik pillérének a tetejéről, egy megazipline átcsúszás ment a park valamelyik végpontjára. De a legdurvább, hogy volt ott egy kötél, amivel le lehetett ugrani, a hídról… na nem bungi jumpingban, hanem egy illetve két fix kötélen, amin átlendültél mint egy hintán, miután estél vagy 30 m-t kontrolálatlanul lefelé. Ezt még nézni is rossz volt, legalábbis nekem. Az már az osztrákok természetéből fakadt, hogy volt strandröpi strand foci pálya, és mindet megspékelve egy éjszakai disco klub, hogy a fáradt srácok valahol kibulizhassák magukat, ha egész nap nem kaptak elég adrenalint. Amit még érdemes megjegyezni, hogy azért jellemzően a parkban 25-45 közti férfiakat láttam csak, nőt igen keveset, na és mindenhonnan aktív sörszag érződött, mármint olyan amit már megittak, és ahogy elnéztem az éjszakai klubb legtöbb rendezvényére a csajok ingyen jöhettek be, gondolom nem véletlen.

Ha valakit jobban érdekel, íme egy kisfilm róla! (Érdemes megnézni)

1 nap Osztrák kupa 5

Na de mi volt a versenyen? Ahhoz képest, hogy hegyekre készültem, már kb szerdán kiderült, hogy sok nem lesz a pályában, aztán a szombat reggel felrakott buletinben már volt, de elhanyagolható mennyiségben. Maga a terep amint odaértünk nem tűnt síknak így egyre inkább izgatott mi is vár majd ránk. Az amatőr rendezők persze kötözőt is elfelejtetettek adni a rajtszámhoz, illetve Anka rajtszámát sem kavarták be az ÖTK borítékba, olyanról meg hogy kifüggesztett rajtlista sem a célban sem a rajtban nem hallottak. Így csak reménykedtem, hogy tudom mikor indulok.

Történetesen ellenfelekben nem bővelkedtem, de az összetettben vezető Márió azért itt volt, így volt miért hajtani. Mivel a komplett „kurz” mezőny előttem indult, így legalább attól nem kellett félnem hogy megfognak. Sikerült úgy rávarázsolniuk a pályát a térképre, hogy egy viszonylag rövid pálya nem fért be a tartóba, így végül úgy döntöttem kilógatom a rajtot, aztán majd egyszer becsukom a tartót. Az elején már is neki mentünk egy erdős résznek, ahol meglepődtem, hogy hova megy fel az elit, de szerencsére mi maradtunk síkon, igaz a térkép nem tükrözte az út minőségét, ami a verseny során többször is előfordult. Mindenestre az eleje egészen jól ment, bár azért nem mondom, hogy nem lehetett volna gyorsabbra venni a figurát, pláne amikor a kettes pont kódja egy kritikus tiltott utat takart csak ki. Arról ne is beszéljünk, hogy az út amin lerobogtam a területről csak azért volt meg, mert szerintem a rendezők megállíttatták a markolót ami éppen el akarta marni az utat. A 3 után irány volt a lakott terület. Bár a bizonytalanság az erős oldalam lett, de meglepő módon állandóan kikaptam a pontot amit akartam. A 4-en aztán meg lett Márió. Az 5-ön aztán a másik srác is, aki ellenben bár nem velem egy úton, de az elkövetkező 4 átmeneten jött rajtam, mint döglégy a húson. Sőt az erdős rész után, az újabb lakotton vissza is előzött. Lehet ő olvasott jobban térképet, vagy egyszerűen az, hogy én folyamatosan megszopattam magam, az ő malmára hajtotta a vizet. Ugyanis történetesen elfelejtették drága sógorák a kapu, ház és egyéb bejárókat felvenni a térképre. Na most mondhatnám, hogy ilyen nálunk is van, de nem így, mert itt volt hogy 100m volt egy ilyen bejáró, nálunk meg max 5m. A lényeg hogy amelyiket meglehetett szívni, azt nekem sikerült. Így a csávó előttem szédelgett a lakotton végig, míg aztán a 9-est egyszerre fogtuk, és mivel én lendületben voltam, tovább is robogtam. Hogy ő mit csinált utána az egy jó kérdés, de a pályán többet nem láttam. Na persze nyomtam is mint a vadbarom , mert tudtam ha ez a csávó így tapad rám, akkor Márió sincs messze. A 10-es maga volt a trükkök királya, először megtalálni is érdekes volt, hogy hogyan kéne oda jutni, utána pedig aki bevállalta a pöttyöt azt megette a fenyő dzsungel. Valami halmos, töbrös erdő volt, amiben fél nyomos ösvények haladtak fel le. Egy igazi XCO pálya hasonlósággal, de természetes akadályokkal. Na ezért én inkább a treking úton kerültem vagy 200m-ert, de megérte. Innen nem volt kecmec, a következő két átmenet a dombok közötti túrás volt, ami nem csak tájékozódást, de bringa technikát is igényelt, így finoman visszaesett a tempóm. Alig vártam, hogy kikeveredjek a rengetegből, hogy aztán egy másik impulzus érjen, irány a lakott terület. De az meg valami átláthatatlanul bonyolult felépítésű rész volt, hozzá egy vasút vonallal amin csak két átjáró volt, így adott némi matekot pl a 13-14-es átmenet. De mivel az IOF szabályokkal ellentétesen volt egy kereszt a térképen, így tudtam, hogy a templomot kell keresni. Ez jól is jött, mert egy úttal tovább mentem volna, ha nem veszem észre a templomot. Az igaz hogy a folyamatossal jelölt ösvény az nem úgy nézett ki, meg mellette volt egy keskeny betonjárda, ami kimaradt a térképről. (na ná hogy azon mentem be). Újabb erős hiba, sok perc. Innen már csak be kellett kocogni pár ponton keresztül a célba, bár még itt is volt autó bejárós meglepetés, hát még, hogy a cél bólya be volt dobva az út mellé, majdnem az árokba, így azon filóztam a cél és a VK között, hogy vajon fogtam e egyáltalán, szerencsére igen. Végül megérte sietni, mert Márió kapott egy 8-ast, míg a tapadókorongom, meg 11-et. Nem is emlékszem mikor nyertem utoljára versenyt, de ma végre ismét eljött az idő. Bár egy kis üröm volt, hogy alig indultunk, holott Bécs környékén a legnépszerűbb kategória szoktunk lenni.

W és M21 kurz egy dobogón

Biberwier & Zugspitz

Este az eredményhirdetés után, féltem vár rám még egy bolognai főzés idegen konyhába, de szerencsére mindannyian belementünk, hogy Tamás által ismert önkiszolgáló éttermet meglátogassuk, ahol persze az összes szakács magyar volt. Onnan a szállásra is eljutottunk, bár ez újabb kalandokat rejtett. Eleve kb. 40km-re volt a versenytől. A Zugspitze lábánál. A címen amit bepötyögtünk persze semmilyen ilyesmi nem volt, csak egy camping. A szakadó esőben picit kezdtünk kétségbe esni, pláne mikor a camping tulaj benyögi, hogy „á még erről a helyről nem is hallott” amit keresünk. Kiderült a szomszéd ház volt a szálláshelyünk. Másnap reggel, aztán csodás látvány volt a felhőkben úszó hegyek, és az alattunk közvetlenül elterülő sípályák, és egyéb kiegészítő sportok felvonós parkja.

Reggeli látkép

A szállás előtt

Akkor most melyik a Zugspitz

Ja ott a csajok mögött van

Az ami rohadtul nem látszik

2. nap Osztrák Kupa 6

Vasárnap az eső után egy sprint várt ránk. Szerencsére bevitték a városba a jelentős részét, így nem ártott neki túlzottan az éjszakai égi álldás. Meleg nem volt, kb. 13-14 fok, de nekem ideális. Ma nem indultam a legvégén a mezőnynek, középre ékeltek be Mário elé, aki 2 percre mögöttem fente rám a fogait. Na én nem kis pályáztam, kilőttem mint a rakéta. Über frankón kinéztem, hogy megyek az 1-re. Csattanás bal, a következőn jobb, egyenesen csattanásig, aztán jobb csattanásig, aztán bal és jobb majd óvatosan még két jobbos mert itt már egy parkoló szerűség is van. Aha, ez jól hangzott, míg el nem ugrattam egy járdáról, és hírtelen olyan bizonytalan lettem, hogy végül azt hittem egy úttal feljebb vagyok. Na hol rontottam el, helyre kéne rakni magam. Megfordulok, visszatekerek egy 50-100m, amikor leesik, hogy hülye vagyok, jó helyen vagyok, csak nem hiszem el. Kb másfél perc hiba az 1-re, ami azt jelenti, Márió már érzi a szagomat. Na elkezdtem izomból tolni. A 2-3-4-el semmi gond nem volt. Az 5-re kerülés után, megláttam a ponton az előttem indulót. Ő annyira nem lepődik meg. én mondjuk igen, mert egy olyan úton zúgok be a pontra ami csak a térképről felejtődött le. De lendületből megyek is tovább, amerről ő jött, mert Márió már a seggemben lehet ennyi hibával. Hát ahogy kitépek a normálisabb útra, fel is bukkanik, igaz ő még az 5-re megy. Innen megint irány vissza a városba. A 6 még egyszerű, de a 7 megint egy hasonló, mint az előző nap a 14. Most már óvatosabban megyek, ha utolér így jártam. De simán meg van, és amikor megfordulok nem látom a srácot. Nyugodtsággal fogom a következő kettőt, utóbbin még térképet is cserélek, ami ismételten nagyon sok időt vett igénybe. Na le a tegnapi befutó ponthoz, és onnan fel kell mászni egy 2-es típusú, vastag hosszan szaggatott útra. Na hát itt ilyen nyilván nincs, egy kis zergebaszta ösvényen gyökerek sziklák között mászok fel, és rohadtul nem értem mi van, már majdnem megfordulok amikor meglátok egy tákolmányt, de a pont csak felette volt. Ott az „Achtung” volt, hogy óvatosan lefelé. Vissza futok a dózerra, erre jön velem szemben az előttem induló! Hát ez meg, hogy került ide?! Na mindegy is a következő csak fonálfelfűzés, majd jön az utsó előtti. Amikor a hegyorom szélére érek és lenézek, „nem kell ez nekem” kerülök inkább a treking ösvényen. Hamar meg lett a pont, irány a befutó meg a cél, ami meg állítólag rossz helyre volt rajzolva a térképen, de mondjuk engem ez full hidegen hagyott mert mentem amíg nem láttam a céldobozt. Amint beérek, le akarok támasztani, de a cipő a nedves betonon megcsúszik, és úgy mint Absalon pár éve a VB-n, mint egy profi dőlök le a bringáról  a mentősök elé, akik már indulnának hogy felmosnak, amikor a speaker szólt nekik, hogy nincs ennek semmi baja. Hamarosan megjön a Wiener Neustadti aki előttem indult, közel volt hozzám, de azért a 3 percet megkapta hisz meg is előztem. Máriót várom, de amint lejár a két perc már örülök. Csak még ki kéne olvasni. Igen meg van minden pont, újabb győzelem.

Bár a mezőny beért, de az eredményhirdetést, nem hozták előrébb. Így pluszban vártunk egy órát hogy kihirdethessenek minket. A mezőny jelentős része meg sem várta, hiszen az átlag osztráknak is Tirol minimum a világ végén van. De a díjakért megérte várni, mindenféle sponzori ajándék volt kint, amik azért izgatták a fantáziánkat. Az osztrákok lévén OB is volt, gyönyör érmekkel távoztak. Tamás egy komplett gurulós utazó táskát kapott M60-ban. Na de én… Szóval a 21kurz férfi, női mezőny, egy oklevél szerű lapot kapott. De ahogy lejöttünk már láttam mit nyertem, amiben aztán aktívabb német tudású társaim meg is erősítettek, hogy felmehetek leugrani a hídról… Őőőő nem mondom, hogy nem izgatta a fantáziámat, de ezért vissza nem jövök, most meg nincs erre idő, bár a többiek azt mondták ezt azért megnéznék, hogyan szakadna le az 50 kilóra tervezett kötél a 120 kilóm alatt. Illetve ha esetleg túl élném a lendülést, vajon lenne elég alsó gatya a buszba temetett utazó táskámban. Na de megpróbáltam inkább becserélni. Így egy esernyővel basebal sapkával meg némi bioreggelivel lettem gazdagabb.

Az eredményhirdetést kevesen várták meg, így a két kategória adott ki egy hármast! :(

A haza út sem volt éppen gyors. 13:30-kor indultunk el Ötztalból, és végül majdnem éjjel 1-kor parkoltam le a házunk előtt. Háát nagyon át kell gondolni mikor is megyek el két napért ilyen messzire, ha még a verseny hibái ellenére jól is éreztem magam.