Ugrás a fő tartalomra

Kalandtúra Két-Keréken avagy Bike Adventura magyar módra!


Előre leszögezem eddig is imádtam a score versenyeket! És ez az érzés most is megmaradt, sőt mondhatom még jobban beleszerettem ebbe a típusú versenyformába. És bevallom nem értem, hogy miért nem népszerűbb ez a „verseny forma” Magyarországon, holott a Cseheknél 1000 fős limiteket kell hozni, a nevező áradat miatt, és 2-3 nap alatt elfogy a hely.

Hogy mi is az a score verseny, vagy más néven adventura? Adott egy limit idő, amin belül a saját gondolataid alapján fogsz kijelölt pontokat, amiknek különböző pontértéke van. Az is jó kérdés, hogy mennyire is verseny, mert hát valljuk be őszintén, nagyon kevés az az induló, aki egy ilyen versenyre tényleg versenyezni megy, és nem egy jót túrázni, kis kihívásokkal, gyönyörű tájakon, ráadásnak mivel általában ez csapatverseny, ezért a haverokkal, munkatársakkal stb.
A környéken talán a szlovákok MA-KA-DO-ja a legnépszerűbb, de ha kicsit északabbra a csehekhez megyünk akkor ott bizony szinte minden hétvégére jut egy - egy ilyen verseny, ráadásnak telt házzal. Magyarországon viszont nem nagyon létezik a versenyforma, illetve üdítő kivétel Orsi Börzsönyi MAKÁKO-ja, és mint már több éve tudjuk, a Kaland Túra Két keréken című kezdeményezés, amely verseny szépen, halkan kerül megrendezésre, és lévén, hogy tájbringások már indulgatnak rajta, hozzám is eljutott a híre, és mivel idén Csesznekre került, ami valljuk be félóra kocsival Veszprémtől, így könnyen döntöttem a Vértes maraton és a Kalandtúra közti dillemámban.

A problémát az jelentette, hogy nem lehetett egyedül indulni, és bizony jelenleg nagyon nehéz olyan társat találnom aki elég erős hozzám, vagy én nem vagyok túl gyenge hozzá, és tudunk kooperálni. Mivel sem Csabi sem Vivi sem Ági, nem ért rá, ezért egyedül maradtam, de gondoltam akkor ha beférek csatlakozok Csontiék már régi csapatához, de Csonti meg is előzött és felajánlotta, hogy csináljunk saját csapatot, és élve a lehetőséggel összeálltunk egy párosra ami remélhetőleg nem csak most állt össze, hanem később is kooperál, méghozzá a „TONNA-BIKE MTBO TEAM” néven.
 

A versenynek azért a külföldi adventura versenyekhez képest, voltak különbségei, nevezhetnénk akár gyermekbetegségnek is, de inkább azt mondanám, ez teszi különlegessé. Az eddigi adventura versenyeken amiken indultam, mindig az volt a jellemző, hogy kapunk egy bazi nagy 50 000-es térképet, amire egy halom pont be van rajzolva, majd rajtnál kapunk egy pont itinert, elsősorban a pontértékekkel, aztán had szóljon. A pontokon pedig általában szúróbélyegző, vagy SI állt a rendelkezésre. Itt nem ez volt a helyzet. A bazinagy térkép ugyan megvolt, de ez egy normál turista térkép volt a Magas-Bakonyról, amire viszont semmi nem volt berajzolva. A rajt pillanatában kapott itinerből, a saját idődbőll kellett megrajzolni a pontokat, koordináták alapján, illetve a pontokon különböző feladványokra kellett válaszolni, amiből még lett azért problémánk. Ja és hogy ez még ne legyen elég a pályán voltak őrzött pontok, amelyeknek a felkereséséért alapból kaptál 100 pontot plusz a helyszínen lévő feladat megoldásával, még szerezhettél max 100 pontot. És hogy ez még ne legyen elég, a terepen voltak pontkombinációk, amely pontokat ha érintettél (3-5 pont) akkor még plusz 50 pontot beszedhettél. És hogy ez még mindig ne legyen elég, az őrzött pontokon kaptál egy rejtvényt, amit ha megfejtettél és beírtad a menetlevélen lévő keresztrejtvénybe, akkor kiadott egy bónusz pont koordinátáit, ami még 100 pontot ért, ha tudod érinteni.

Bike Adventurán azt is megszoktuk, hogy ha bizonyos mennyiséget késel a szintidőhöz képest akkor némi pontlevonásos büntetést kapsz. Na ez itt is megvolt, csak itt nem bonyolították túl, ha késel minden megkezdett órával 10% pontot levonnak a megszerzettből, de ha több mint két órát késel akkor kizárnak. Ezzel megint csak azért lehet kalkulálni, feltéve ha van hozzá erőd. Mert a szintidő sem semmi. A Bike Adventurán 6+4 órát mentél két nap alatt, a MA-KA-DO-n választhatsz 5 illetve 3 óra között. Itt nem kispályáztak, volt egy sprint szám 8 órával, és egy túlélő 12 órával. Mi a sprintet választottuk.

 

A verseny

És akkor nézzük magát a versenyt. Nem kezdtünk túl korán Csontival. Az itinerünket a lehető legkésőbb vettük fel 8:54-kor (9-ig lehetett elindulni). A csapatfotó után ahol bemutattuk a csapat pólónkat, csapat zászlónkat harci kiáltásunkat, illetve a rajtszámunkat nem vittük oda, mert azt is csináltunk, szóval ezután kezdődött a harakiri, azaz berajzolni a pontokat. Kb. 3 percbe telt mire rájöttünk, hogy nem tudjuk értelmezni a koordinátákat, így rögtön Zoliékhoz futottunk, akik a másik tájbringás csapat volt, hogy hogyan értelmezzük a koordinátákat. Megtudtuk, hogy a kiinduló ponttól kell mindegyiket megindítani. Így már minden ment, mint a karikacsapás. Mellékesen megjegyzem volt olyan csapat aki felállított laptoppal, a mapsorchesbe táplálta be a pontokat, és küldte fel GPS-re itt ezt is lehet és szabályos, bár nem biztos hogy kifizetődő, de fene tudja.

Szóval hamar lejött, hogy a nagy pont értékű pontok Bakonybél környékén sorakoznak, „ki gondolta volna”, ráadásnak a Bakony-maraton pályájának vonalán jelentős része, de oda el is kéne jutni. Persze mondanom sem kell, hogy a berajzolásnál csak két fontos infót felejtettünk ki, hogy melyik pont hányas, illetve hogy mennyit is ér, így írhattuk be ezt is. Eredetileg két térképpel akartunk dolgozni, de hamar rájöttünk ez sok idő, így Csonti a kezembe adta a lehetőséget hogy navigáljak, és így a felelősség nagy részét is J.

38 percnyi rajzolás után el is indultunk. A fejemben a terv valahogy úgy állt össze, hogy minél kevesebb szinttel próbáljunk eljutni Bakonybélig, majd visszafelé felmegyünk a Kőrisre, és hazagurulva begyűjtünk még egy csomó pontot.

Ennek köszönhetően az Ördögrét felé kezdtünk. Gyakorlatilag Győr felé távoztunk a falvakból és vágtunk át a Bakony lábánál a Honvéd Kupákról ismert Bakonyszentlászlót elkerülő dózerig, ahonnan leugorva meg is érkeztünk az első pontra, egy hídhoz aminek a macskaszemei színét kellett  leolvasni. Piros és Fehér volt, így irány tovább az Ördögrétre az első őrzött pontra. Itt Pingpong labdákat kellett egy fémpohárba dobálni. A feladatot Csonti vállalta, és a 10-ből 3 laszti végezte a pohárba, ezzel magunkhoz véve 75 pontot.
Innen aztán egy pihenő volt a következő célpont, és berobogtunk a Cuha alsó szurdokvölgyébe, ahonnan rövid úton vissza is menekülünk, módosítva az útirányunkat, a Kittaiber Pál emlékoszlophoz ahonnan lekellett olvasni hány növény volt a totemoszlopon. Rövid vita után 3-ban maradtunk, bár én azért tartottam a véleményt, hogy az a két csillag is lehet valami ilyesmi!

Döntsük már el hány növény is van az oszlopon!


Innen aztán vissza a Pakuts-pihenőhöz, ahova már korábban is elindultunk. Mellékesen megjegyzem, hogy a dózeren már a totem oszlop felé is integettek nekünk, hogy hol kell lemenni, de a hangsúly a le volt, így azt csak most vállaltuk, amikor már nem kellet onnan kimászni, ráadásul jó döntés volt lévén hogy Kiskunhalasnyi homokon gurultunk le a gázlóhoz, ahol a pihenő volt, amelynek a felújítási éve került a papírba.
 Innen aztán végre ismerős hely felé mentünk irány Vinye, méghozzá a Kőpince-forrás. Utoljára itt általános iskolás koromban jártam, de bár 3 méterre a forrástól megkérdeztük egy szalonnasütőtől, hogy hol lehet, végül átestem a forráson, és megállapítottuk, hogy 1956-ban foglalták kőbe.
A forrás amin csak úgy átesik az ember!

Innen aztán tényleg Vinye jött. Ott az egyik infó tábla ábrázolta a Nummulitest mint Bakonyi kihalt egysejtűt, ami be is került az itinerbe, majd egy műzli szelet elmajszolása után irány a Cuha völgy és a gázlók!
Itt aztán már társunk is akadt, egy egyedül kavirnyászó kollega társaságában, akivel gyakorlatilag végig tekertünk a völgyön, közben megfogva a Viadukt tábláját, illetve megállapítva, hogy a Porva-Csesznekhez legközelebbi pihenő 0,6km-re van. Végig jutva a gázlókon a völgyön, Porva –Cseszneknél ismét egy őrzött pont várt ránk.
Viadukt a Cuha felett

Tudtuk azt, hogy lesznek elméleti síkon zajló feladatok, hát itt megkaptuk. 5 fantasy kártya + 5 bringás alkatrész és csinálj belőle mesét. Csonti hamar áttestálta rám ezt az igazi bölcsész feladatot, ő addig megkereste, hogy a citromos elektrolit izotónia pótlást, hogyan lehet a büfében megtenni, így mire megírtam a mesét már mellettem állt a jéghideg citromos serem. A mese jól sikerült, de azért elég sok időbe tellett, de 100 pont.
Választás elé kerültünk. Felmászunk e a Ferencházi-vadászházhoz, megnézni hány lakat van az ajtón, vagy sem és irány Borzavár. Mivel Porvát is útba kellett ejteni, és mert csak a vége volt necces a vadászháznak bevállaltuk, na meg azért már kíváncsi voltam arra a házra ha már Pacziák állandóan ott buliznak, lévén hogy a szerdai foci társaim birtokolják ezt a kis kunyhót. Figyelős volt lévén, hogy nem vezetett hozzá turista út. Végül aztán megpróbáltam óvatosan rátájolni, de mivel egy helyen bizonytalanná váltam, elővettem a telcsit és a g.hu segítségével biztosra is tettem magam. Ott volt előttünk a házikó, rájöttünk, hogy 2 lakat örzi és irány Porva templom.
Ehhez lementünk a Hódos ér völgyébe. Az első zizis lefelé jött, nem siettem lévén Csontinak nem erőssége az ereszkedés, így szép lassan lecsorogtunk a völgybe ahol aztán hosszan eljutottunk Porvára, ahol kis keverés után oda is mentünk a templomhoz ami itt nem a falu közepén hanem mellette volt. Az emléktáblán a Répási nevű háborús halottakat kellett megkeresni. 9-en voltak, bár gyanús volt, hogy csak a II. világháborúban voltak a falunak hősei? Nyilván nem, mellette volt a szomszéd pillérben az I.VH-s tábla is, azon még állítólag volt 4 de mi azt nem láttuk. Ettől függetlenül a végén elfogadták a választ.
A templom oldalán két hősök táblája van, mi csak az egyiket láttuk!

Irány a Zsidó-ház, nem volt messze viszonylag könnyen rátaláltunk, de a válaszra nem igazán. „Hova van felszerelve a riasztó berendezés?” szólt a kérdés. Láttuk a nyomokat a fűben a ház előtt, kerestük a riasztót nem találtuk. A hátsó ajtó gyanúsan nyitva volt … de ott sem láttuk. Végül találtunk az egyik ajtón egy boszorkányos koszorút, lehet a boszorkány a riasztó? Már majdnem beírtuk, amikor munkálkodott bennem a kisördög, hogy az ajtó nem véletlen van nyitva. Benéztem mégegyszer és megtaláltam a riasztót a belső, bal felső sarokban volt. Fel is írtuk. Ijijij! nem fogadták el. Állítólag légi riasztó volt a ház tetején, mindenki látta, mi nem, ellenben mi megtaláltuk a riasztót. Mindenestre nem fogadták el.
Irány Borzavár. Úgy döntöttünk nem szopatjuk magunkat felfelé a dózeren, hanem megkerültük az egészet betonon. Fene tudja jó megoldás volt e, mindenestre közben összefutottunk Zoliékkal és együtt fogtuk az újabb templomot, ahol egy NAGY MAGYARORSZÁG térképről kellet a térképi idézetet leírni, megtörtént.
Irány a Szépalma-hotel. Na itt vált el, hogy útirány módosítást eszközölünk. Eleve túlléptük a 3,5 órát, a másik, hogy a Szépalmai emelkedőn a betonon éreztük, hogy nincs szükség a combjainknak a Kőris megmászására. Szépalmán egy pecsétet szerzett Csonti a szép recepciós lányoktól, és a módosítás alapján irány a Szépalmapusztai vadászház.
Az újabb lejtőzés - rövid mászás után megérkeztünk a házhoz. A bemenő táblán volt valami kriksz -kraksz de nekünk almát kellett keresni, és én távolról nem láttam olyat, Csonti meg meggyőzött, hogy nincs rajta. Így begurultunk az épület komplexumba, végül legurulva az üdülőkig, ahonnan mivel ott sem találtuk visszamásztunk, és közelről a táblán megtaláltam az ominózus almát, a szarvas agancsán. Heh egy laza 5 perc veszteség, még a végén visszaköszönhet hiányként.
Aki ezen a vadászházon megtalálja a címert annak fizetek egy sört!

Ezután a Kőrisi szintúton mentünk tovább begyűjtve a Rakodó pontját illetve Régi szépalmán megválaszolva hány %-os erdősültséget kíván elérni az erdészet. Illetve újabb őrzött pont, ahol egy tic-tacot kellett egy traubis pohárból kipiszkálni két pálcikával, és beleejteni egy kupakba. Másodikra sikerült kiterelnem a cukorkát, de ahelyett hogy a kupakba esett volna, a résen keresztül a földre esett, és onnan szedhettem fel. Jelentem sikerült, és 80 pontot sikerült megszerezni vele.
Innen aztán döntés. Elmegyünk Bakonybélbe, vagy visszafordulunk mint ahogyan Zoliék tették. 4,5 óránk ment el, de úgy döntöttem bevállaljuk. Nagy tempóval ereszkedtünk betonon a régi vasúti tábláig, majd onnan a Bakonybéli Füsti kocsmába, ahol amíg Csonti megszámolta a napkollektorokat, én kikértem a jutalom sörét és a magam kóláját. Hamar elfogyasztva a folyadékot, irány kápolna, ahol ismét őrzött pont is volt. Itt hóhérakasztás történt. 5 témakörből lehetett kettőt választani, és két kérdésre válaszolni. Végül az irodalom, zene, sport, földrajz, Budapest témakörökből utóbbi kettőt választottuk. A föci kérdés, hogy mennyi hazánkban az abszolút szint különbség, sikeres volt, de hogy a Jupiternek hány holdja van azt elszúrtuk. Budapest kérdéseire a 3-as metró építés megkezdésére, és a bazilika kerületére azért hibátlanul rájött Csonti. Ráadásnak nem felejtettük el leolvasni a kápolna felirat legfelső sorát sem.

Innen irány lett volna a hosszú Bakonybél - Huszárokelőpuszta völgye, de nem tudtam kihagyni, hogy felmásszak a Bakony maraton végső lejtőjén a mészégetőhöz. Na itt is éreztem, hogy a combom már nem az igazi, de több mint 5 óra ment már el, így ezen nem kellett meglepődni, ráadásul a katlan felső részén nem volt levegő, így kicsit beparáztam, amikor nem kaptam levegőt, hogy akkor most halok meg szívrohamban, de Csonti tájékoztatott hogy ő sem érez másként. Itt emelném ki hogy Csonti úgy megy felfelé mint egy vaddisznó, szerintem bőséggel visszakellett fognia magát mögöttem, mert én meg úgy mászok mint valami koala, sok helyre felmegyek, de nem sietem el!
Na innen aztán nagy lendülettel irány a Gerence völgye. Az autós pihenőbe megmértük a híd hosszát, de mivel az itinerben rossz ponthoz írtuk be, ezt sem fogadták el pedig 10m-el jól mértünk, csak hát a kód is fontos.
Irány a kereszt kb. 5 km feljebb ezt is leolvasta Csonti, majd pedig Huszárokelőpuszta ahol meglepetésre Mesics Peti szerelte épp a bringáját. Segítettünk, bár nagyon nem tudtunk. Itt közben Csonti benyomta, hogy:„most pihenünk először”. Ez a pihenő 3 percig tartott kb. Mivel azonban már alig volt vissza két óránk, jó volt elindulni. Azonban előtte Csonti is szeretett volna egy pillantást a térképre vetni. Íme az ominózus párbeszéd:

-        Hol vagyunk?

-        Itt!

-        Hova megyünk?

-        Ide!

-        Mennyi időnk van még?

-        Kevesebb mint két óra!

-        Az elég lesz bőven! – mondta Csonti! - Egyébként hol is van a cél?

-        Az még le van hajtva!

-        ŐŐŐ nézzük csak meg?!

-        Tessék!

Falfehérség, és újjal méregetés, Csonti által a térképen!

-        De … de ez több mint 15 kili!

-        Nem, az legalább 25!

-        Baszki induljunk mert nem érünk vissza, nem fogunk több pontot csak ha útba esik!

-        Úgy terveztem!

Neki estünk a Bakony északi lábának. Két félelmem volt: 1, Itt még soha sem jártam! 2, Fenyőfő környékén ne nyeljen el a homok! Megérzésből haladtam a hullámokon, de végül beleestünk a turistaútba, gondoltam ez már így OK, na kb. ezzel a lendülettel el is veszítettük. De láttam bringa nyomokat, így huron módjára követtem azokat. Azért egyszer megint elővettem a telefont, hogy mi van, de megállapítottam, hogy Fenyőfőt nem tudom nagyon eltéveszteni, ellenben a keresztet, ahova igyekeztünk, annál inkább. Egyszer csak a semmiből, megint a turista úton voltunk. Örültünk, majd megint el is vesztettük, szerencsére mert így a szintek helyett, síkon mentünk viszonylag, igaz a végén egy komolytalan de annál homokosabb mászás várt ránk. ( A morbid hogy a strava szerint itt lehagytunk egy valszeg 12 órás csapatot, akik végig küzdették a zöld jelet, mi meg leestünk róla!) Csonti mondta is, hogy nem fér bele, hagyjuk. Persze a szokásos makacsságommal nem hagytam. És meglett.

Innen aztán irány a Fenyőfői kálvária. A problémát a homok okozta, amibe olykor megsüllyedtünk, de elértük a célunkat, megállapítottuk, hogy egyik keresztnek nincs teteje, majd gondoltam kihúzok a  betonra, igen ám, de beépítették az utat, irány vissza amerre jöttünk. Csak hogy kevesebb, mint egy óránk maradt. Attól még a szörnyű nagy fát még megkerestük, és persze nem találtuk meg, csak vissza felében, és innen aztán irány a Hódos ér, ahol megállapítottuk, hogy hány szu van a Bakonyi erdőben.
Mi hiányzik a keresztről?
 
35 percünk maradt, egy laza 15km-re alsóhangon, na meg hogy felmásszunk kb 200m szintet a célhoz.

-        Hazaérünk?

-        Ha nem görcsölök be akkor talán!

Így bevettem egy zselét, Csonti pedig beállt az élre, hogy szélárnyékba menjek. A következő kilométerek a szárnyakról szóltak. Nekem mindenem fájt, de küzdöttem. Síkon, felfelé Csonti tolta mint állat, lefelé én engedtem neki amit csak lehetett. Kiérve a betonra a dózerról Csonti beállt előre. Ment előttünk 50m-re egy babetta, közeledtünk hozzá. Jött az utsó emelkedő a 84-es előtt, Csonti lelassult, begörcsölt. Megfeszített erőből mentem előre. 17 percünk volt még. Átértünk Bakonyszentkirályra. Irány arra amerre jöttünk. Simán belefutottam a pokol meredekbe amit elfelejtettem hogy ott van, és lendületből és idegből rángattam fel rá a bringát, Csonti utánam. Egy helyi arc akart lefelé jönni a meredeken, de inkább félre állt előlünk, látta arcunkon az elszántságot. A turista utat, hiába rövidebb, kikerültem mert emlékeztem, hogy abban van egy meredek, amin behalunk. Betonon mentem a végtelenben, és elértük a cseszneki elágazást. Felfelé indultunk. Csonti megszólal: „Itt a Vár felettünk simán odaérünk hány percünk van?”
- 13!
- Akkor laza!
- Neem Csonti, nem laza, van itt még egy brutál emelkedő, és én már nem bírom!

Összeszorított fogakkal mentem Csonti után, elértük a falut. Elértük a kocsmát. Még egy kereszteződés felfelé. Egy busz is akadályoz, 8 percünk van. Brutális meredek. Kistányéron megyek, betonon felfelé Csonti ellép tőlem, minden útkeresztnél meg vár. Egyszer csak kiabálja innen sík! 4 percünk van. Megindulunk előttünk a major! „Csonti a célpultig tekerj.” Készültek, egy paddal lezárták a bevezetést. Bringa ledob! Rohanunk be. Kombót be kell még írni. Megnéztük, egyet megcsináltunk a többit nem. Oda rohanunk az asztalhoz 16:52! 1 percünk maradt! Kiszámoltuk! Már megint! Megérte kockáztatni!

Mennyit mentetek? Az órám 92 killát mutat. Az hülyeség mondja Csonti, Zoliék bent vannak ők 69-et mentek. Akkor lehet jó? Megnézem a garmint az is 92-őt mutat, és mint othon kiderült még 1500 szintet is!. Halott vagyok. Fáj a hátam, derekam a táskától, a combom fura. Kifekszem!

Jön a jól megérdemelt bogrács babgulyás. Eszünk. Közben jókat dumálunk és furcsálljuk miért vannak ilyen kevesen. Mindenki késik? Közben falatozunk, és azon gondolkozom, hogy ez a jó babgulyás. Nyomokban babot és répát és levet is tartalmaz, a töménytelen mennyiségű hús mellett. Folyadék pótlás is megvan . Csontinak sör, nekem alkoholmentes meg kóla. Kb 2 órányi lébecolás után érzem úgy, hogy kezdek rendbe jönni. A sántikálás megmarad.

A tűréshatár végén, este 8-kor végre eredményhirdetés. Nem számoltuk meg mennyi pontot szereztünk, de olyan 700-900 közé tettük. 12 csapat. Utsók nem vagyunk. Hirdetgetnek. a 10. már 700 pont felett teljesített. Csontival nézzük egymást. Megyünk felfelé a 8. környékén már 1000 pont körül van. Még mindig nem vagyunk. Bent vagyunk az első hatban, aztán hirdetik a 4.-et és se Zoliékat se minket nem hirdettek még ki. Dobogón vagyunk. A Zoliék harmadikok, de nekik volt 10% levonásuk 5 perc miatt. A 2. 1400 pontot teljesítet, és nem mi vagyunk. Felismerés vagy kizártak minket vagy megnyertük. De hány pontunk van, ennyit nem szerezhettünk. Jön a hirdetés. 1945 ponttal toronymagasan megnyerte a Tonna-Bike a versenyt. Pedig nem fogadtak el mint kiderült 90 pontunkat!

Megnyertük. Hogy miért? Mentünk amit bírtunk. Kijött belőlünk a versenyszellem. Élveztük és nagyon mentünk.Már megint kockáztattam egy adventurán és a tűréshatár legszéléig kitoltam, és sikerült!
 De ehhez az eredményhez kellett egy nagyon jó pályakitűzés. Én megkérdeztem a főszervezőt, hogy mi alapján készítették a pályát. Ő szerintem elsősorban a kérdésekre gondolt a válasznál. De engem a vonalvezetés érdekelt. Isten bizony nem tudom, hogy tudatosan vagy tudatlanul, de sikerült a szervezőknek egy hihetetlenül jó pályát létrehozni. Ez a pályakitűzés a Bike Adventurára, ami talán a legnagyobb Bike adventure verseny a világon, is simán befért volna. Nagyon jó pálya, jó szervezés. Én rámennék a marketingre kicsit, még jobban eladnám, hogy még többen legyenek, és ugyanebben a szellemiségben csinálnám ezt a versenyt továbbra is.

Ha nem ütközik jövőre, akkor a Tonna – Bike ott lesz, és remélhetőleg visz magával még egy halom tájbringást, akik imádják az ilyen típusú versenyeket! Gratula a szervezőknek nagyon jó volt nagyon jól esett! Ja és legfőképpen Kiss „Csonti” Zoltánnak aki megbízott bennem, és elviselte, hogy belerángattam egy lehetetlen küldetésbe!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

K3 ismét

A K3 egy olyan pontja az évnek, ami a fontos események között szerepel a versenynaptáramban. Idén azonban lévén viszonylag rossz időpontra volt kezdetben meghirdetve, elengedtem. Aztán szerencsére eltolták egy héttel, és mivel mi erre eltoltunk egy másik versenyt, egy fél évvel, ezért felszabadult a hétvége. Ha már szabad volt ideje társat keresni. Nyilván adott Csonti és elsőbbséget élvez, de abban biztos voltam, hogy kihagyja ezt a mókát. Adott lenne Robi is, és éppen ráakartam írni, amikor egy messengeres beszélgetésünk során valahogy szóba jött Bedő Csabival a derby, és kapásból mondta hogy jönne! Úgy gondoltam, ha Robit érdekli a verseny úgyis jelentkezik, és majd akkor max 3-an megyünk. (Mondjuk ebben az esetben én a lassú visszafogó csiga szerepét töltöttem volna be). Szóval volt csapat, többet nem is nagyon törődtünk a rendezvénnyel. Kicsit több mint egy héttel a rendezvény előtt, május 1.-én este felé, Csabika hív. „Szia, most toltak ki a műtőből, szolnál Mikinek hogy ne

Súlyban az erő

Súlyban az erő avagy „Celebnek lenni oly nehéz” azaz K3 a Mátrában   Tavaly félelmeteset mentünk Csontival a Bakonyban, az első K3-momon. Sokat beszélgettünk róla, rengeteg anekdota, érdekesség vett minket körül. A kérdés legfőképpen bennünk is az volt, hogy ez egy kicsúszott eredmény volt, vagy tényleg jók vagyunk ebben a műfajban? De tökmindegy miről volt szó, a vége mindig az volt, hogy idén is megyünk! Így amikor kiderült a dátum, már hívtam is elnyűhetetlen társam és mondtam neki; „Május 6, délután 5 körü,l valahol Budapesten felveszlek!” Persze az elmúlt egy év anekdotái nem múlhattak el nyomtalanul. Finoman kibővítettük az érdeklődők névsorát, lévén hogy a tájbringások egy része teljesen beizgult a versenyre, és el is jöttek rá szép számmal. Mondjuk ezzel még népszerűbbé tettük a versenyt, de öngólt lőve magunknak is hoztunk nem kevés kihívást. Hisz ha csak a számunkra ismeretlenektől eltekintünk, a nevezők között voltak a: Tűzoltók 4 keréken, a visszat

K3 mert kell

Immáron harmadszor tértünk vissza Csontival közösen a K3-ra! Idén is, mint az ezt megelőző két évben, a sprint távra esett a választás. A tavalyi Mátrai hegyvidék után nyilván szimpatikusabbnak tűnt a Vértes lankásabb lejtőivel találkozni, ráadásnak a Vértes azért kicsit sem ismeretlen azoknak, akik tájékozódási sportokat űznek, így bizakodva vághattunk neki az idei derbinek. Az MTBO-sok több csapatban is képviseltették magukat, így nyilván köztünk egy barátságos rivalizálás is kialakult. Itt volt Lavi-MM páros, Mozsi-Ipsics Laci-Dankó Pityu, Hidas Zoliék, Noémi-Béci páros, Gabi-Csabi és a fiai, na meg nyilván mi is. 12 óráson meg Ember Ágoston- Máthé Tomi, és a Száguldó Virágok Orsi vezetésével is neki vágott az idei K3-nak. Ránk már Csonti előzetes panaszi sem vetettek jó képet. Csonti az egy héttel korábbi Pannonon igen jól ment, de egész héten fáradtsággal küzdött, nekem meg a Pannon rendezése mellett, a Balaton marci 50km-e is a lábamban volt. Ráadásnak péntek délután elke