Ugrás a fő tartalomra

Almádi MTBO kéne a motiváció


Nagy várakozás előzte meg az Almádi hétvégét! Nem mindig voltak a vélemények pozitívak, de előre leszögezem, kaptunk egy teljesen megfelelő rendezvényt, tájbringáztunk, volt térkép, versenyközpont, kicsit lecsökkent közösség, de igazából teljesen megfelelt a célnak.
Alapvető, hogy immáron május óta nem versenyeztünk Mk-n, és a júliusi Villachi derby ami finoman szólva is amortizáló volt, mind lelkileg, mind bringaügyileg is, már a homályba veszett. Érezhetően nehezebb a tekerés, és érezhetően kevesebb kedvem is van hozzá. a motiváció a béka segge alatt kettővel, és inkább vagyok a családommal és velük bringázom, mint hogy egyedül rójam a hosszú kilóméterket. Lehet egy újabb kiégési küszöb előtt állok, és ha előbb utóbb nem találok motivációt, ebből még gond is lehet. Persze motiváló erőnek itt volt a MAKÁKO, ahol már előre tudtam, hogy csak bringázni akarok, aztán végül úgy alakult hogy tök feleslegesen -45 pontért kinyírtam magam a hegyen, pedig ha nem megyek fel, akkor megvan a második hely Tamás mögött, így a 4. jött össze. De legalább jót tekertem, és az utolsó egy óra kivételével az mondható, hogy élveztem is, bár amit nagyon éreztem, hogy felfelé nem kell próbálkoznom, mert felesleges.
Na de nézzük mi történt az első szeptemberi hétvégén. A nagyon hiányosnak tűnő mezőny Almádiban adott randevút. Bármennyire is ismerem a környéket, azért ez messze van a hazai pályától, ráadásnak az is egyértelmű, hogy egy döntött síkról beszélünk, ergó egy hegyoldal, ahol ha rosszul keverik a kártyákat igen szép szinteket lehet összeszedni. Persze a pályaadatok már ezt meg is mutatták, mert hogy laza 140 szintet írtak ki Viktorék előre, ami aztán az órám szerint kb 200 lett. Ami azért egy 5 kili légvonalú pályán nem kevés.
A térképre rátekintve látszott, hogy vannak benne figyelősebb választásos részek. Az egyes pont inkább előbbi volt, mint kiderült csak én mentem azon az úton amerre mentem, de így azért itt jócskán megcsaptam a többieket, ami hétvégén ez egyszer volt csak elmondható. A második pontra még Kálmánt sem bírtam hátba csapni, vagy ő menekült vagy én voltam lassú. A 3-ra kiválasztottam a lehető legrosszabb megoldást, de ez kb. a célban a részidőket nézve jött le. Sajnos egy ilyen szintes átmenetben számolhattam 1 percre minimum Gabitól, lett belőle kettő. Aztán innen meg jött a Himalája megmászása. Aminek az lett a vége, hogy Gabi nem csak rám ért 3 percről, hanem el is ment. És mivel kb a 6-os pontig másztunk, így jól el is maradtam. A 6 ról aztán mindenféle lezúgás volt már ismert úton, némi olvasási nehézséggel, majd beérve kifeküdtem mint állat, mert széthajtottam magam. Azt gondoltam ebben nem maradt semmi, hát útvonalból minimum egy perc. Ami kb annyira lett volna elég, hogy Kornélt megverjem, de ő meg vagy három és felet hagyott benne, így arra sem. Zoli meg Gabi fényévekre előttem. Pápá MK…
Persze mivel itthon voltunk attól féltünk nem lesz közösségi móka, de azért mégis levesztünk 5-en Tobrukba, ahonnan végül az özönvíz és csapkodó villámok közepette másztunk fel.

Vasárnap az özönvíz után sok reményünk nem volt, hogy tiszták maradunk, de kiderült a terepnek az eső nem ártott. Ok volt egy két tócsa de kb. ennyi. Meg néhány út picit mélyebb lett. Erre a napra már 200 szintet írt ki a rendezőség, a végére ez kb. 300 lett. Persze itt is lefele kezdtünk, majd az egyes pontról egy kis megszakítással, de egyben felvettünk laza 300szintet. Volt benne útvonalválasztás, mint kiderült én választottam egyedül, de mivel a felfele összemérhetetlen a srácokkal, így nem tudom megállapítani, hogy jobb vagy rosszabb volt. A lényeg hogy felfelé kiosztották nekem rendesen az időket a srácok. De hát ezt éreztem is, így azért a pálya második felét próbáltam megnyomni, ami kb. két második helyet is hozott átmenetben. Ráadásul a vége felé még sikerült leágyékolnom a vázat is így, egy átmeneten keresztül végig ordítottam szoprán hangon, és a nyeregbe visszaülni sem nagyon volt esély. Beérve kíváncsi voltam mit csináltak a többiek. Zoli adott egy 5 percet ha nem hatot, míg Gabi 11-et. Nem egy szint Gabi, az más kérdés, hogy most már ténylegesen elment egy pont mellett. Ezt eljátszotta szombaton is csak akkor fogta csak nem csippant, most viszont elfelejtett bemenni. Kornéllal már jobb volt a helyzet, mert ő csak 10mpe-l vert meg, ezzel behúzva összetettben a második helyet, én meg a dobogó harmadik fokán álldogáltam.

Hogy mi okozza ezt a szerintem negatív szereplést. Először is jók a srácok. Olyan mintha a tavalyi Plzeni élményt élném újra. A Pannon rendezése nullázta az edzésmunkám, míg a bringám egész évben szarozik, mármint a váltó, amit ugye lecseréltem, de a gx meg nincs belőve, és a felfelékben ennek egész évben érzem a hátrányát. És hát a motiváció vesztés is ilyen. Lehet a tudat alattim is blokkol, így hogy tudom sok esélyem nincs a srácok ellen.
De a hétvégén nagybánya, ami a tavalyi év egyik legjobb versenye volt. Ma megjött az új felnim a törött helyett, és már állítólag be is fűzték, ha még a váltómat is beállítanák… Szóval meglátjuk! J

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Osztrák Kupa Welten

Azért ennek a versenynek nem voltak jó előzményei. Alaphelyzet, hogy ugye a Tipon kiderült, hogy a brain nem működik az Epicen, ami ugye azt jelenti, hogy nincs semmiféle szabályozása a hátsó tagnak, és olyan mintha DH fokozatban mozogna. Akinek van lock nélküli fullyja az pontosan tudja, hogy ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy felfelé dupla vagy tripla energia elszívásod van, síkon csak dupla, de legalább mindent szépen kimozog. J A másik probléma már a MAKÁKO-n jelentkezett, amikor a végén végelgyengülést szenvedtem, majd vasárnap estére a levegő vétel is nehezemre esett, majd jöttek az izomfájdalmak, hőemelkedés szerű tűnetek, csak mint a fiamnál, és velem együtt a lányomnál is. Hétfőn, így munka után erős pihenés vette kezdetét, kedden meg a munka után a saját ágyamból néztem meg a monti VB futamait, felvételről. Szerdára már kicsit jobban éreztem magam, így elmentem focizni, de csak óvatosan. Csütörtökön megláttam a fényt az alagút végén, ugyanis befutott a Decathlonba Kispiros…

Digitális oktatás – Ez vajon az?

Igen tudom nem szoktam a munkámmal foglalkozni a blogomon, de nagyon érett már bennem, hogy írjak valamit erről. Annyi baromságot olvasok jót és rosszat a neten, ahol szidjak az egész helyzetet. Van ahol magasztalják a tanárokat, van ahol meg azt mondják, hogy hogyan képzelik a pedagógusok, hogy ezt így csinálják. Én pedagógus vagyok, és jól felfogott érdekem volt, hogy az elmúlt durván három hónapban, digitális módon, vagy valami hasonló módon oktassam a tanítványaimat. Jól felfogott érdekem volt, hiszen én is bérből fizetésből élek, és arról meg ne is beszéljünk, hogy gyakorló apaként, van némi rálátásom mi van akkor ha 6 hónapra szabadon engedjük a gyerekeket, pláne egy olyan helyzetben amikor minden honnan a „maradj otthon!” jelszavakat skandálják.Hogy éltem meg?Nézzük meg először, hogy én magam, hogy is éltem meg ezt az egészet, bár még nem fejeződött be. Egy 3 és egy 7 éves gyermek apukájaként, na meg egy pedagógus feleséggel a hátam mögött, egy 2 és fél szobás lakásban, azért n…

Büxi-fun?

A tavalyi évben kimaradt, hogy Miskolcon versenyezzünk, hogy a Tamás család sokalt be vagy egyszerűen nem volt ötlete Cicának, na ez az amit nem fogunk soha megtudni. Így az embernek olyan érzése volt, hogy a főszervező, két évet kíván bepótolni, vagy lehet kapásból hármat, előre mutatóan az idei Büxi-fun és Hosszútávú OB pályáiban. Eleve amikor azt mondta, az „én kezem meg van kötve enyém a legkeményebb OB” na ekkor kellett volna már igazán komolyan venni. (Ki is robbant a pánik) Aztán jöttek a pályaadatok, amelyek kicsit sem hozták közelebb a vágyat, hogy a Bükkbe menjünk. Nem a táv volt a problémás, hanem a szint adat. Ráadásul, amikor a Fő Kandúr a szombati verseny előtt kijelentette, hogy „a mai kevés szint (350m nem olyan kevés) majd úgy jön, hogy giga meredek lesz minden emelkedő…” akkor végkép tudatosult bennem, hogy ez a hétvége tuti nem nekem van kitalálva.
Büxi-fun sprint and semmi free order Na igen, már a pálya vagy versenyforma meghatározása is problémát okozott. Az ala…