Ugrás a fő tartalomra

Ének-Zenei emlékek


Másfél hónapig volt durván nyitva, osztálytalálkozókat szerveztek rá, és még mi is gondoltunk ilyenre. A másfél hónap alatt egyszer sikerült elmennem előtte amikor nyitva volt az ajtó, összesen egyszer de az még annyira az elején volt, hogy nem gondoltam, hogy bemegyek, amúgy is más dolgom volt. Ma viszont bezárták, és elvben többet nem látjuk. Ezért aztán fogtam magam. és munka után első dolgom volt bemenni a volt iskolámba megtekinteni a „12 fal” nevű kiállítást, ami valljuk be engem rohadtul nem érdekelt. Engem az érdekelt, hogy azok között a falak között sétálhassak, ahol életem meghatározó nyolc évét töltöttem, amely épületet diákként utolsókánt elhagyván még a nyári felszámolásban is részt véve, átélje a szellemem a régi történeteket, a gyermekkor üde hétköznapjait, az ebadta osztálytársaimmal átélt élményeket. Ja hogy volt ott egy kiállítás? Hát az hidegen hagyott.



Belépve az iskola ódon ajtaján, mely állítom életben nem volt ennyit tárva nyitva mint most, máris az előtérbe értem, ahol felcsendült gondolataimban a „Cápa cápa cápa” című örökbecsű sláger, amelyet még az „Uborka befőtt” nevű formáció dolgozott fel ,na jó inkább ki. Nagy Robertson és Szabó Balu na meg jó magam összeállításban, néha bevéve Rostetter Matyi, és Kis Bence külső tagokat. Na jó mi nem vittük sokra, de azért Robiból országos hírű zenész lett.



Tovább libbenve a gazdasági iroda még mindig kopott fehér ajtaja tűnt fel. Úristen mennyit álltunk ott sorban a menza befizetés ürügyén. Igen mi gyerekek nem a szülők, szerintem már alsós korunkban is.
 Beljebb lépve az alsós folyosó megannyi emléke bukkanik elő. Talán első emlékként, a hátsó szekrény felé szálló langaléta Szabó Kristóf ugrott valami labdáért, és mi kis elsősként csak néztük ,hogy hú mekkora gyerek.



Majd jobbra Marcella néni kuckója, ahonnan a 90-es években a vajas és körözöttes zsömlék, kiflik érkeztek elő RC kólával megspékelve. Arról ne is beszéljünk, hogy valaha talán még iskola rádió is szólt onnan, bár abban mi azt hiszem sosem vettünk részt.
A szellemidézés az első teremmel folytatódott. „Úristen ez tényleg ilyen pici volt?” libben fel bennem a kérdés, majd végig nézve a kopár falakon, próbálom elhelyezni az osztályt. A falakon betűk, számok képek, hiszen ide az első két évben jártunk Üregi Éva néni és Wimmer Márti nénihez. És bizony ott van az egybefüggő padok lenyomata, és tényleg ekkora volt ez a terem, hiszen itt köptem le 3 padon keresztül Király Bazsit, mert éppen cukkolt, és nem nagyon toleráltam. Éva néni meg egy osztályfőnökivel tolerálta, ezt remek rekord kísérletet. Vagy az ablak ahol ültünk, amikor a napfényben a fogorvos kesztyű és minden nélkül végig nézte az osztályt, mit nekünk orvosiszék fertőtlenítés.



A következő terem már Keller Gabi néni terme, a 3.-4. es termünk. Na ná, hogy nem olyan padok voltak benne mint amik most állnak a kiállítás miatt. „Jé itt volt beépített szekrény ?”-nézem meglepetten. De a hátsó sarokban még lelki szemeim ott van a pianínó, rajta a nád házikókkal, amit buliból sikerült ököllel összetörnöm. Jó gyerek voltam na. Utána a színházkertben ezt le is meccseztük a tulajdonossokkal, én orrvérzéssel végeztem, Kiki meg túl gyors volt, de mégis Andris ment korházba mert a hógolyó a szemét nyomta ki. Oh a gyerekkor. Bizony az iskolán kívül is sikerült begyűjtenünk szaktanárit, osztályfőnökit nem csak bent. J 



Persze amint kifordulok az ajtón és a WC felé fordulok, beugrik a délutáni mozi előtti indulás, amikor is a nemzetiségével illettem a takarító nénit, nem tudva hogy ezt nem szabad, mondottam a többieknek, hogy „tudtátok hogy a takarító néni meg cigány?” Naná hogy újabb osztályfőnökivel zártam a megállapításomat,pedig tényleg nem volt benne rossz szándék,  de ezért legalább nem vertek laposra otthon, mert nagyi megvédett.
Az utolsó ajtó ahhoz az osztályhoz vezet, ahol talán két évet is eltöltöttünk felsőben, és alán a legjobb két év volt. Már reggel 7-kor bent voltunk és délután négy felé a takarító néni dobott ki minket. Hogy miért? Mert szereztünk egy ütött kopott ping-pong asztalt, ahol egész nap ment a forgó csata. Akinek volt ütője az azzal, de leszedtük a villanyszekrény ajtaját, a nyelvtankönyvet, vagy bármit amivel üthető volt a labda. 



Persze az ajtóra nézve beugrik amikor április 1.-én Zsolt bá áttört az oda kifeszített újságpapír ajtón is, vagy éppen a fogkrémes kilincsen. A plafonon még halványan látszik a felnyomott takony labda nyoma…



Visszasétálva a folyosón az ajtó, a WC ajtó beszögelve. Jobb is. Mik zajlottak ott. Amikor  Karesztól elvették az én általam behozott, a bátyámtól lenyúlt pornó újságot. (Vagy a Bancéjé volt, és az enyém nálam maradt a fene se tudja már) Majd Gizi néni óriási botránnyal, és haraggal méltatta a benne lévő finoman nem szolid képeket, aztán valami fura módon, szülőkön keresztül került vissza az újság, a jogos tulajdonosához.  Ajj ifjúkor, szép is volt.



Végre jöjjön a lépcső, ahol Szelényi Pali bácsi kérésére 7.-ben felcühöltünk egy pianínót, amibe nem tudom milyen tőkesúly volt, de vagy 10-en cipeltük és lépcsőről lépcsőre ment. A lépcsőkanyarban egy elhajított almacsutka, mintha még tényleg iskolának használnák az épületet.
Fent az infóterem, mit terem, infó luk, zárva, pedig hány PC szakkörön nyomtuk a „Bombot” 8-an, mekkora csaták voltak egy 276-os nyergében.



Szembe velem az osztályterem, ahol az utolsó talán két évben is leledztünk vagy 5.-ben és 8.-ban nem is emlékszem már rá. Emlékszem ott ált bent a TV, ahol 89-ben Szűrös Mátyás bejelentette a Köztársaság kikiáltását, és mi Livebe néztük, igaz 2.-osként fogalmunk nem volt mi van ott, de ott állt a komplett iskola és hallgatta. És ez volt az - az osztályterem ahol Szelényi Pali bácsi tartotta egy évig az ének órát, és év végére kiderült, hogy abszolút nincsen jegyem énekből, és valahogy mégis lezárt, máig parázom, hogy visszajön, hogy lekottázzak valami Hajdun misét vagy ilyesmit.
De itt indultak be a hormonok is, mindenki Kiss Dóriba vagy éppen Höchst Katiba volt szerelmes, de nyílván odáig jutottunk hogy max meghúztuk a csajok haját.



Az ablakból még mindig a Színházra nézni, de a hátsó falak már nincsenek. Azt itt kibontották.
A következő osztályhoz hál Istennek nincsenek emlékeim, mert a „retteget” alsós tanárokat akik azokban tanítottak, volt szerencsém elkerülni, mi a kedveseket kaptuk meg.



Jön a tanári. Úristen milyen pici. Annó nem tűnt ennyire kicsinek, bár a tanáriban nem sokat voltam szerencsére, mint ahogy a mögötte nyíló igazgatóiban sem. Akkor fel sem tűnt, hogy ekkora, mert hogy az ellenben nagy. Emlékszem egyszer ott töltöttünk alsósként egy délutánt, mert a tanuló időből valamiért felküldtek minket, talán Baluval. Már nem tudom mit csináltunk, de hót para volt ott ülni az igazgatóiban, miközben Pali bácsi folyamatosan telefonálgatott, meg jegyzetelgetett, majd kb. 4 előtt 5 perccel felnézett: „Ti még itt vagytok? Nem csináljátok máskor?” nyilván a válasz nem volt, bár gondolom ő sem tudta miért is voltunk ott. Hú de szerettük az öreg Benzines meséit a rendszerváltás előtti Romániából.



Az utolsó teremhez végkép nem fűződik emlék, szerintem nem is jártam benne soha. Ellenben átnézve a szembe lévő épület ablakaira, beugranak az énekkarok, a repülő hangvillával mert hosszan tartottam ki valami hangot szünet helyett. Vagy  a számomra máig érthetetlen kémiai számítások, amiket Deli Kati néni megpróbált a fejünkbe verni.



Vagy a kisterem, ahova asszem egy évig jártunk, és egyik délután csak úgy poénból Moser Gabival vagy fél óráig vertük egymást, nem volt gondunk, egyszerűen bunyóztunk, de nem kislány módjára. Vagy a  tornaterem ami valaha istálló volt, a pókfoci meccsek, kidobók.
És az udvar. A kötélmászó állványt már rég lebontották. Mellette, már a kocsi feljáró is csak emlék, mondjuk Matyi barátomnak örök, hiszen nem tudom azóta, hogy lefejelte és a metszőfogai félbetörtek, megcsináltatta e a fogát, vagy megmaradt szexepiljének egy egykori fogócskából. Ellenben a márványkocka még ott van az udvaron. Ott lapozgattuk a Jan Livingstone könyveket, a Halál labirintust, vagy a Tűzvarázsló barlangjait, vagy éppen a Bajnokok próbáját. Nem beszélve az autóskártya partykról. De asszem snapszereztünk is az udvaron elégszer. Egyszer még egy végtelen kosár meccs is volt, mert Zsolt bá valahonnan szerzett egy palánkot, emlékszem betonnal kibélelt gumi volt az alja, arra játszottunk grund meccset, kb egyszer a történelem során. Persze a labda azért szállt az udvaron eleget, meg az ablakot is kinyomta párszor.



Fent az emeleten gyermek rajzok is voltak kint egy paravánon, lehet, hogy ezek azóta ott vannak? Nem tudom. Visszakanyargok még a lépcsőn, lenézek még utoljára az ebédlő felé, majd végig rohanok fotókért az alsó termeken is. Egy srác a hátsó teremben, éppen az egykori TV antennát fotózza. Megállok, gondolkozok megszólítsam láthatóan érdekli mi az, lehet még nem látott olyat, hiszen szalag van a kabátján. 



- Pedig a TV a terem másik sarkában volt!-szólalok meg.
A srác rám néz.
- Te ide jártál?
- Igen, ez volt az egyik osztályom, hátul még egy félig szétrohadt ping-pong asztal is volt. Mi voltunk az utolsó évfolyam, mi zártuk be az iskolát…

Látom hogy szíve szerint még kérdezni, de én már egy hete nem ültem bringán, sietni akarok, így ott hagyom had élvezze ki a 12 falat. Beszállva a kocsiba még elnézek balra, az Enyhe Fintor klub bejárata előtt parkolok, na onnan is van elég emlék, de az már egy más történet.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy fesztivál hét margójára

Az elmúlt 4 napban zenei fesztiválokra raktam be a lábamat, ha már a 2023-as Kultúra fővárosában lakom. Kezdhettem volna picit korábban is, hiszen a Veszprém feszt és a Rosé rizling jazz napok is itt zajlik. De az előbbihez nem vagyok elég gazdag, hogy számomra egy számról ismert vagy egy számról sem ismert zenészek koncertjére járjak (tudom én vagyok kultúrbunkó, vagy nagyon bezártam a Rock, Punk, Metál, HC, Alternatív Underground zenei irányzatba), a Rozén meg konkrétan számomra hidegen hagyó zenészek szerepeltek, így előbb néztem meg a TV-ben magyar BL és EL meccseket, mint, hogy oda látogassak. Na de az utcazene az picit talán más. Az Utcazenére illik bemennem, ha már itthon vagyok. Igaz itt is számomra totálisan ismeretlen zenészek léptek fel, sok esetben világzenét játszva, amik ha már halott valaki Boban Markovicsot, vagy Babilon Cirkuszt, akkor ugyanazt a zenei vonalat képviselik. De valahogy mindig szoktam találni üdítő kivételeket, mit tavaly az olasz testvérpárt akik igazá…

K3 ismét

A K3 egy olyan pontja az évnek, ami a fontos események között szerepel a versenynaptáramban. Idén azonban lévén viszonylag rossz időpontra volt kezdetben meghirdetve, elengedtem. Aztán szerencsére eltolták egy héttel, és mivel mi erre eltoltunk egy másik versenyt, egy fél évvel, ezért felszabadult a hétvége. Ha már szabad volt ideje társat keresni. Nyilván adott Csonti és elsőbbséget élvez, de abban biztos voltam, hogy kihagyja ezt a mókát. Adott lenne Robi is, és éppen ráakartam írni, amikor egy messengeres beszélgetésünk során valahogy szóba jött Bedő Csabival a derby, és kapásból mondta hogy jönne! Úgy gondoltam, ha Robit érdekli a verseny úgyis jelentkezik, és majd akkor max 3-an megyünk. (Mondjuk ebben az esetben én a lassú visszafogó csiga szerepét töltöttem volna be). Szóval volt csapat, többet nem is nagyon törődtünk a rendezvénnyel. Kicsit több mint egy héttel a rendezvény előtt, május 1.-én este felé, Csabika hív. „Szia, most toltak ki a műtőből, szolnál Mikinek hogy nem me…