Hogyan ne …

Szóval hogy hogyan ne, hát azt én nem tudom, azt tudom, hogy miket csináltam ma, és ez nem biztos, hogy a legjobb vétel volt. De nézzük miről is van szó!

A mai napon egy olyan maratonon vettem részt, amin még soha nem voltam, ennek köszönhetően annyi fogalmam volt a pályáról amit a mapsorche engedett, meg amit tavaly olvastam róla. Na az meg nem túl sok. Annyit tudtam, hogy az Eplény maraton vége felfelé egy dózer ami kb. azt jelenti, hogy az utsó 5 kilin emelkedik kb. 100m-ert ami nem túl sok, de mivel ennek köszönhetően gyors és pörgős, ez még okozhat gondot. Na meg annyi, hogy a közepén van a tési mászás, ami fene tudja milyen, de ha ezt letudtuk olyan sok meglepetés, legalábbis fizikálisan nem lehet. Bár van egy másik mászás, de az meg betonon történik, az meg csak nem szúr ki velem. Na akkor most az első arany szabály: „Mindig tiszteld a pályát!” Na nagyjából ez nem volt meg. Vártam, hogy milyen lesz, de nem feltétlen gondoltam, hogy ezt a pályát jelenleg betudom szopni. Ja az az apróság sem kerülte el a figyelmemet, hogy ez a rövid minden, csak nem rövid a maga 45 kilijével.

A pálya elején kimásztunk betonon a sípálya lábától majdnem az Eplényi temetőig. Itt máris felvettünk 80 szintet, ami annyira nem esett jól, pláne az eleje, hogy nem igazán melegítettem, gondoltam csak bemelegedett. Mire bemelegedtem addigra a mezőny totális végéről kezdhettem a felzárkózást, de a szokásos turbó egér effektus megkezdődött, és elkezdtem a folyamatos előzgetést, főleg hogy voltak itt jó kis gurulós részek, rövid kiállós emelkedőkkel. Épen kezdtem felzárkózni, amikor egy köves le felén hirtelen hatalmas koppanásokat hallok a vasból. Olyan mint amikor a kilométeróra érzékelője ütközik a géppel, na de én GPS.t használok, így nincs rajta érzékelő, remélem nem a teló. Úgyhogy satu fék gyors átvizsgálás, hibát nem találok. Persze mivel a lejtő közepén álltam meg, ezért megvárhattam, hogy az eddig leelőzött sporik vissza is előzzenek, aztán ismét a mezőny végén találtam magam. A kelepelés persze nem maradt abba. Aztán rájöttem, hogy mégis van érzékelő, úgyhogy gondoltam majd 13 killánál megigazítom, addig meg had kelepeljen. Röhögött is az összes spori, hogy tudják, hogy éppen előzöm őket vissza, immáron másodszor.

Egy jó darabig betonon hullámoztunk, majd egy gusztustalanul meleg szántóföldről érkeztünk egy DH-val az erdőbe ismét. Na ezeken a lejtőkön minden szemét megtalálható volt, amit a bringás nem szándékkal hagy el. Kulacs, napszemcsi szanaszét. Leérve a DH aljára egy patak menti single trailen mentünk tovább, a problémája az volt, hogy gigászi fű volt mellette, amitől csak azt nem láttad mikor esel le a bakhátról. Végül egy rázós kétnyomos úttal értünk vissza a betonra, amin egy rövid, de meredek mászás után elértük a frissítő pontot. Ahol kiderült pohár nincs, vagy kulacsba töltenek vagy semmibe. Végül egy üres ásványvizes üvegben kaptam izot. Közben megvizsgáltam a gépet, persze a sporik jól el is húztak. De felfedeztem a hibát. A hátsó keréken, egy kb 10cm-is ág átfúródott. Szerencsére az egyik bütykön ment át, így kihúzás után nem lett belőle defekt.

Egy hosszú dózeren kellet tovább haladni vagy 3 kilin. A lefordulás sem volt semmi.

-          Jobb! Jobb!- hallom mögülem. Félrehúzódtam, bár gondolkoztam, hogy egy ilyen bazi széles úton, hogyan nem fér valaki el mellettem.

-          Mondom jobb! Jobb! Figyelj már oda, fordulj fel! – satu mi van, ja hogy itt fel kell menni, csak én úgy behajoltam, hogy ezt nem vettem észre.

Ráadásnak a verseny legmeredekebb mászása vette kezdetét. Én nem tudom, hogy hány %-os volt, de a meredeksége a Szilvási műútról letérőssel volt egyenértékű, csak jóval hosszabban. Szerintem egy kilit is mentünk rajta az első pihenő szakaszig, eddigre az előttem mászó srác ki is állt. A pihenő után folytatódott helyenként brutál meredeken, helyenként kicsit visszafogottabban. Az egyik kanyar után megláttam előttem egy elég nagy gruppettót. Meg is fogtam őket, ráadásnak a sor végére egy ismerős került, aki próbálta lenyomni a bolyt, ez Lehocky Szilveszter volt, aki utolérése új feladat lett számomra. Szépen mászott, ráadásnak a végén a kövesen elkezdte lenyomni a bolyt, én is. Aztán Tés előtt sikerült utolérni le is előzni. Itt volt kint egy „partizán frissítő”, onnan kézbe kaptam egy félpohár vizet, jól esett.

A falun betonon robogtunk keresztül, majd jött a meredek lefelé. Itt azért a rendezők elfelejtettek néhány hármas nyilat kihelyezni. Ráadásnak a középtáv is megjött, lévén hogy alig volt hosszabb mint a rövid, és negyedóra előnnyel indultak, naná hogy az él pont itt ért be minket. Itt lefelé elmentem a Tatankás edző? mellett. Illetve Sly meg én mellettem. Bár nem sokáig tartott az előnye, mert pár kanyar múlva már egy bokorból húzta fel magát. Majdnem én is követtem a példáját. Ráadásnak a DH végén egy kis 15cm széles fahídon is átkellett volna menni. Mivel az épített akadályoktól való iszonyatom mind a mai napig tart, ezért ezt gyalog abszolváltam, majd a Jásd előtti fahídon már áttekertem, bár féltem hogy összeomlik alattam, nem volt túl bizalom gerjesztő. Innen Slyal együtt kezdtük a mezőt, ami dög unalmas volt, de elég hamar kiderült, hogy más tempóban közlekedem, így hamar megint egyedül maradtam.

Kb 2 kilit mentünk a mezőn 600fokban, amikor végre egy kis erdő. És nini egy patak, na jó én ezt nem próbáltam meg. Szépen átgyalogoltam rajta. A hideg víz olyan jó érzés volt, hogy csak na. Innen a völgyben végre egy erdei földúton haladtam egy darabig, majd egy hírtelen jobbos amit nem is értettem, és hopp egy meredeken vagyok, amihez éppen csak lendületem nem volt, így jó 100m tolás következett, ami után felültem, és feltekertem a kicsit sem lankás emelkedőn. A vége felé megint két csókát sikerült utolérni. De a teteje annyira meredek volt, meg lehet már fáradtam, hogy tolás lett belőle. A High 5 már pár perccel korábban lement. Egy újabb nagyon kellemes ereszkedés következett, aminek a végén turisták hangjára lettem figyelmes, no meg egy rendezőre aki kalimpált hogy balra. Egy rövid meredek, de a végén egy patak. Itt nincs lehetőség megállni így belegázoltam lesz ami lesz.

-          Apa láttad milyen vizet nyomott? Ő jött át eddig a legszuperebbül! - hangzott egy kisfiú hangja.

Keresgéltem, hogy merre tovább, mert nem volt egyértelmű de aztán megláttam a hegy oldalban a single trailt amivel nem is lett volna gond, ha nem balra dől az egész, meg ha nem vizesek a gumik, ja és nem kövek meg gyökerekkel van telítve. Így mielőtt legurultam volna oldalra, valamelyik piknikező tábortüzébe rablóhúsnak, inkább leszálltam és megtoltam kicsit. Aztán amikor már nem dőlt annyira, visszaültem a gépre, de nem sokáig maradtam nyeregben, mert egy hajtű kanyar után olyan meredekké vált a teteje, ami a kezembe nyomta a kormányt, és mielőtt visszaestem volna inkább feltoltam, hogy elérjem fent a már ismert dózert, aminek a végén a frissítő várt. Kiürítettem a kulacsom, amit ők feltöltöttek illetve megkerestem a korábbi izos üveget, egy kis piknik, és irány tovább. Közben felért rám a Tatankás edző, és az egyik tanítványa. Na innen a verseny legalábbis nálam, a hármunk, illetve inkább kettőnk küzdelmévé vált.

A betonon én álltam jobban, majd jött egy egyre melegebb tűző napon emelkedő betonos, amit én eléggé lebecsültem. Legyen csak elég annyi, hogy 30 kilinél ezen az emelkedőn visszakellett raknom kistányérra, mert nem bírtam haladni. Itt aztán keveredtünk közép hosszú rövid mindenki. Kb 2 kilin keresztül szopattuk magunkat ezzel a résszel. Az edző kb. 200-300m-el ment előttem, a tanítványa az elején még elment mellettem, de aztán elmaradt. Felérve a tetejére egy kb. 3-4kilis betonos lejtő jött szinte tök egyenesen. Végig láttam a „célpontot”, de képtelen voltam közelebb kerülni hozzá. Alsoperére sikerült talán 150m-en belülre kerülni, itt volt egy rövid emelkedő, ahol megint picit elhúzott. Egy rövid murvás emelkedő jött. Na itt úgy döntöttem beveszek még egy high5-ot egy banánost. Olyan volt mintha osztrák mekis banánséket innák egy kis citrommal. Iszonyat finom volt. Erőt vettem és üldözőbe vettem ismét. Azért ettem egyébként itt, mert az utsó 5 kilire ha akarok valamit, akkor ez még jól jöhet. Egy kb 5 kilis murvás zuhanás kezdődött. Mentem ami a csövön kifért. Úgy éreztem, hogy a gép helyenként visszabeszél. Végül sikerült kb. 150m-re felzárkóznom az aljára. Innen elkezdtem tolni neki. Nem is néztem fel csak nyomtam, lesz ami lesz. Irdatlan meleg volt. Szétkapcsoltam a felsőt, csak úgy lobogott mögöttem, lehet hiba volt mert ez is lassíthatott. Mindenestre iszonyat lassan közeledtem. A kilométerek meg csak fogytak. Átmentünk két patakon, de szerintem a srác is rájött, hogy őt üldözöm így ő is rákapcsolt. Végül a beton előtt kb. 2 kilivel a vége előtt volt egy rövid emelkedés. A lábam vigyázba akart állni, de jött egy közepes csávó mögöttem, akivel felmentünk erre a meredekre, és közben többekkel együtt, az edzőt is sikerült lekerülnöm. A közepes sráctól nem akartam elmaradni, így ami a csövön meg a combomból kifért úgy nyomultam. Mentem mint állat, de aztán arra lettem figyelmes, hogy a közepes bár 20m-előtem van, nem csak az én kerekem zúgását hallom, hát rám rakták a kereket, a srác akit eddig üldöztem rám tette. Akkor asszem tényleg machelünk. Taktikailag jobb helyzetben van, ezért megpróbáltam még egy lapáttal rátenni, hátha sikerül leszakítanom. Aztán felbukkant a síház. És láss csodát, a srác kilép mellém rám néz!

- Akkor nyomjuk? akarta a végén a versenyt!

- Szerinted? Nincs már lábam!

Megpróbáltam ritmust váltani kiállva, na ez nem jött össze, de amíg visszaültem volt egy félpillanatnyi kihagyásom, majd ebből a pihiből valami erőt vett a lábamon, és elkezdtem jobbról mellé érni. Ő a balon várt, ki is nézett, és utána vette észre hogy jobbról megyek. Elnyomtam mellette, ami a csövön kifér, még a közepes mellett is elmentem. Kicsit próbáltam zárni a végső kanyart, de nem jött! Mindenki buzdít. Beérve hátranéztem. A srác a közepes után jött be! Egymásra néztünk, de mielőtt lekezelhettem volna vele, kb. rábuktam a kormányra, és minden oxigén elment az agyamból. Öntöttem magamra, magamba az ásványvizet, ő meg kiment közben a csapatához. Nagy csata volt.

Végül 2:26 5 perccel rosszabb, mint a Szilvás de 6 kilivel hosszabb is volt a pálya.

Na innen aztán kezdődött ami még eddig nem volt. Hírtelen a kalapácsos ember szinte leütött. Nyomtam egy tust, bringamosást. A kocsiban lévő hűtőtáskás sört. Majdnem sikerült ki is rókázni, de bent maradt. Majd lenyugvás. Kellett vagy két óra mire sikerült hazaindulnunk, és még itthon is kómáztam, sőt a gyerekkel lementem játszótérre, gyakorlatilag ledőltem egy padra, mint egy csöves, és még talán el is aludtam közben. Jelenleg minden izmomat érzem. Nem tudom mikor kómáztam le utoljára ennyire de ez durva volt!

És hogyan tovább? Ilyen durvát Plzenig már nem akarok nyomni. A Crosszkovácsi rövidebb, Piknik meg végképp.

És akkor „Hogyan ne …”

-          Mindig tiszteld!

-          Ha kajára gondolsz egyél, ha nincs energiád pótold!

-          De legfőképpen minden emelkedő emelkedő és erre gondolni kell!

-          Ja és ha a GPS-en nem azt nézed mi a következő pont, hanem hogy mennyi van még vissza akkor valamit elszúrtál!