2015. június 1., hétfő

Szilvás


„Nem írod meg?!” – szólt a kérdés ma asszonytól. És az asszony kérését kielégíteni fontos dolog egy házasságban így hát monitorra vetem a hétvégét, vagyis a Szilvás maratont

Tavaly valahogy úgy kezdődött a beszámolóm, hogy miért is ment olyan jól, meg kerestem az okokat meg hasonlók, na erre most nincs szükség, lévén 6 percel rosszabbat jöttem mint tavaly, bár az csak egy „mellékes tény” hogy 6 kilivel hosszabb is volt idén a pálya.

Na de kezdjük az elején. A pénteki Mets Miki féle kerti party után, szombaton indultunk el gyönyörű nyárias időben Szilvásváradra, hogy idén is megtiszteljük jelenlétünkkel ezt a nemes viadalt. Még Ági is csatlakozott hozzám, holott ez több okból is nagyon kérdéses volt. Meg is lett a böjtje a dolognak lévén, hogy a délutáni tekerés során a Szalajka vízesésig jutottunk el amikor is a tüdeje egy kezdődő majdnem tüdő gyuszi miatt, kiakart szakadni a helyéből, és így az ő versenye itt el is ment a lecsóba, de az enyém nem. Én még átmozgatásnak feltekertem a Katona sírokhoz (valjuk be korábban ilyet szentségtörésnek tartottam volna) de most extra jól esett, két heti tetszhalál után, lévén hogy az időjárás és a spinningek elmaradása, erre utalt. Szépen begurultam az utsó 5 kilit, majd egy gyors vacsora és esti Szilvásvirágos torta party után, már a másnapi megmérettetés várt csak rám.

Ha Szilvás akkor Szívás!

És hát reggel menetrendszerűen esőre ébredtünk. Lakótársaink jelentős része ebben a pillanatban le is mondott a tekerésről, így a 8 fős induló kompániánk 3-ra csökkent. Az egy más kérdés, hogy amint ellőtték a hosszú táv rajtját, már kék foltok majd negyed óra múlva agresszíven tűző nap lett úrrá a Szilvási völgyön. Ettől függetlenül az aláöltöző trikó rajtam maradt Ági unszolására.

A rajthoz kicsit korán álltam be, ráadásnak keveredtünk a mini táv rajtolóval, így hamar azt vettem észre, hogy a boly közepén flangálok, így gyorsan hátravettem az irányt, várva hogy a friss házas Seti befusson, és gratulálhassak neki, na meg a Törökbálinti különítménnyel szoktam rajtolni, így nyilván való volt, hogy hátra kell állni. Ez meg is történt. A rajt immár szokásosan botrányosan lassúra sikerült 5 percbe telt kimászni a stadionból, de ahogy kiértünk nem vártam tovább, és már el is indultam a saját tempómba. A beton kereszteződéséig még figyeltem a többiekre mellettem, de amint elkezdett emelkedni, végre lett egy kis hely az embertömegben, és megindultam csak szépen lazán.

„A tehervonat asszem lekapcsolta a vagonokat és megindult!” hallottam mögülem, és jé tényleg ez történt. A kilátóig végig előztem. Úgy éreztem más dimenzióban mozgok, mint a környezetem, és ők is úgy érezték egy két kósza bepróbálkozott állni mögém, de hamar feladták. A kilátótól automatikusan visszavett a lábam, picit meredekebb is lett, majd a hullámos pihenők után ismét éreztem a dimenzióváltást, mígnem Orsi meg Detti el nem kezdett a meredek előtt kicsit meghajtani, de ők nem mentek fel rá. A mezőny ezen részén, még sosem értem a meredekhez, gondoltam itt majd többen tekernek, de tévedtem, szó szerint mindenki tolta. Én megpróbáltam. Leraktam a gépet kistányérra kiültem a nyereg elejére és neki mentem. Folyamatos szurkolást hallottam, illetve próbáltam mindenkit hanggal lekergetni a jó nyomról, és készségesen félre is álltak. Lehet, hogy kibírtam volna az egészet, de a ¾-énél én is lepattantam a vasról, mert a 190 körüli pulzus féltem nem egészséges. Egy rövid ideig toltam, majd megvártam, hogy egy kislány betekerjen elém, felpattantam és utána mentem. Többen is követték a példámat, de úgy éreztem mindenki inkább mögöttem jönne, nem előttem. Gyakorlatilag adtam a tempót, ha azt a vánszorgást amit egyébként baromira élveztem, tempónak lehetett nevezni. Kiérve az átkötőről jött a rövid lejtő, majd a sík egy kicsit a sártól mélyebb talajon. Itt arra lettem figyelmes, hogy két csávó is elment mellettem, ők voltak az elsők a verseny alatt. Persze nem sokáig tartott a menetük, mert amint keményebb köves szakaszra értünk, mint a szél húztam el mellettük a 29 epic nyergében. A dimbes-dombos fennsíki meneten megint úgy éreztem, hogy csak „piros lámpákat” látok, amik közelednek majd elmaradnak. Itt már volt egy meridás srác, aki kerülgetett egy jó kilin keresztül, aztán elmaradt. Jött a beton. Tudtam, hogy ezen a részen többet veszíthetek egy felütéssel, így óvatosra vettem a figurát és elég sokszor is szorultam be, de aztán sikerült szabad úton száguldanom a frissítő felé. Itt előztem le életemben először Szalai Gábor sporttársamat.

A frissítőn már csak megszokásból álltam meg, illetve hátha egy pár izo segít a hátamon, meg bevágtam még egy banánt, és irány az új régi rész. Emlékeztem, hogy annak idején ezt Ágival nagyon élveztük. Most is mentem. Egy meridás össztelós csóka közelébe kerültem, és vele mentünk tempót. A betonról letérve több gruppettót is befogtunk, szerencsére az epicnek nem volt gond a szar minőségübb kövesen előzgetni őket, míg el nem értem a tetejét. Épp egy csókát akartam leelőzni, amikor elkezdett a srác előttem, mint a nikkelbolha pattogni, csúszkálni a köveken. Olyan volt mintha tükörjégen mennék, brutálisan csúsztak. Ráadásnak jött egy lefele, ahol nem mertem menni, két csávó el is ment megint mellettem. Kiérve erről a horror szakaszról, egy betonos átvezető jött olaszkapuig. Bevágtam egy zselét, biztos ami biztos, nehogy az utsó kisemelkedőn halljak meg.

Az Olaszkapui frissítőnek távolról integettem, és nyomtam tovább a Szilvás kedvenc részén. Fennsík picit emelkedik imádom. Több sporit is beérve megint előzgettem, ráadásnak itt már a minisek is megjelentek, olykor gyerekek felnőtt kísérővel. Őket végkép nagy ívben próbáltam a rossz nyomon előzni. Jött a köves felfelé. Kb. tízen szoptak rajta. Vigyor az arcba a tetejéig az összes meglett.

Megkezdődött a hosszú ereszkedés. Az első kanyarban egy csákó visszaelőzött, sőt ketten hárman maradtunk együtt. Itt is kijött ami a Bakonyon lefele, az ilyenen valahogy nem merek menni, félek a nagy sodrós kanyaroktól vagy ilyesmi. De ott maradtam a srácok seggén. Folyamatosan előztük a ministákat, mígnem elértük a DH előtti vízmosásokat. Egy kislány előttem repült ki a szederbe belőle, illetve többen is bukdácsoltak így rollerre váltottam, de még így is fennakadtam rajta. A roller a lefelé elején is megmaradt. Egy darabig leszenvedtem a dh-n, de ez is olyan volt, mint a tükörjég, és mivel sem magam, sem a gépet nem akartam nullázni, ezért végül a tolásnál maradtam, de annyira csúszott hogy így sem maradtam majdhogynem talpon. Páran el is mentek mellettem, ez dühített hogy lefelé vernek meg. Az aljába érve felpattantam.

Jött a nagyon rázatós dózer. Igen ám, de az összteló 29-en szinte sima volt. Száguldottam el mindenki mellett. A katonasírokig akik a DH-n elmentek meglettek. Innen aztán ismert út. Mint a szél úgy mentem lefelé. Az elszántság az arcomon. Akit láttam utolértem folyamatosan: „Balon megyek, jobbon megyek” kiáltások jöttek ki a számon. Haladtam a cél felé. Végül 2:22! Tavaly 2:16 volt de az ha emlékezetem nem csal 6 killával volt rövidebb. Imádom!

 

A Szilvás egy fogalom, ha tehetem jövőre is ott leszek, és ha érzek magamban elég erőt és kitartás kitudja jövőre talán …. (Hmm megnézném azt a híres Ördögoldalt, meg Bánkúti sípályát!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése