Ugrás a fő tartalomra

Slovenij Gradec ismét


Slovenij Gradec az egyik kedvenc helyszínem. Régen, amikor még nagyon messze voltam a másodosztályban való eredményorientált bringázástól, a kedvenc versenyeim egyike volt a Plzeni 5 napos után. Akkor nem zavart, ha nem tudom maxra kihajtani magam, csak egyszerűen élvezni akartam a változatos tájékozódási feladatokat, a végig tekerhető nem túl szintes pályákat. A mámorítóan gyönyörű, festői tájat. Azonban az utóbbi időben kissé fordult a kocka. Mióta sikerül olykor eredményeket is elcsípni, illetve vérre menő küzdelmet vívni egész évben, máris más lett a leányzó fekvése. Már az ember az eredményért is hajt, és akkor bizony bosszantóak a tájékozódási hibák, de legfőképpen a gyökerek. Mert lehet alattam a világ talán legjobb bringája, ha egyszerűen nem tudok bringázni, nem vagyok elég ügyes, illetve bennem van a pszichikai félsz. Akkor megette a fene, mert mehetek én hiba nélkül, meg lehetnek a combjaim giga erősek, ide ez nem elég, itt tudni kell a gyökereken bringázni, merni kell engedni, olykor 30-50cm-ket leugrani a géppel, és olykor vállon átcihelni egy - egy vízmosásos völgyön, lehetőleg minél gyorsabban, na ezek azok amikben finoman szólva is gyenge vagyok.

Péter Vajda fényképe.

A héten többen is jöttek azzal, hogy ezer ördög kellene ahhoz, hogy a jelenlegi formámban a srácok megfogjanak, én mindenkit csitítottam, és elmondtam, hogy ez nem így van, és ez a hétvége a Zolié lesz, de nem lepődök meg ha Kornél vagy Kálmán is megüt rajta, nem beszélve Alwingerről. Ráadásnak szombat este chaten támadt le Csabi és Böbe, hogy - hogy az istenben nem nyertem. A válaszom ennyi volt, „megmondtam előre, hogy itt nem nekem áll a zászló.”
De akkor nézzük is meg mi történt, és miért nevetett szombaton az egyik szemem, míg a másik … hát nem.


Szombati sprint

Szombaton egy sprinttel vette kezdetét a küzdelem. A rendezők már előre szóltak, hogy kicsit elmérték a pályát, így mindenki inkább 30 perc feletti menetekre számoljon. Persze aki nem volt még itt soha, az - az 5 és fél kilós pályára azt mondta, hogy „na nehogy már ez ilyen hosszú legyen”, én persze tudtam, hogy igen is az lesz! Krámer úr, a sorsolási progi, úgy döntött, hogy közvetlenül 2 perccel Zoli után vessem bele magam az erdőbe. Ez egy szempontból jó, lévén hogy nem liheg a nyakamba, másfelől meg idegesítő, hogy végig arra vársz mikor is bukkanik fel előtted, és vajon hány perc lehet köztetek.
Grega Raj fényképe.
Az egyes, közvetlenül a rajt mellett volt. Elvben egyenesen aztán rézsút balra. Ja csak azzal senki nem számolt, hogy a keresztbe lévő barna vonalak nem teljesen azonosak a valósággal, és épp megmásztam valami siratófalat, amikor a leágazó ösvény mellett elsuhantam. Mivel ez kb 10mp hiba, és több lett volna visszafordulni, inkább kikockáztam a pontot. Ahol jött a másik meglepetés, hogy borzalmasan alacsonyan volt a doboz, ráadásul megszoktuk kissé az AIR+-t, így az első dugás szokatlan volt.
A 2-es és a 3-as sem volt túl bonyolult, mintha csak vonalon húztak volna, csak a megfelelő ösvényt kellett eltalálni. És ez a szememben így is folytatódott, de szerencsére időben kapcsoltam, hogy biza az a 6 amire indulnék, úgyhogy gyors reset és irány a 4 amiben legalább már egy kis figyelés volt.

Aztán az 5-re akasztották a hóhért, lévén belefutottam a csapdába. A bringa amerre állt arra mentem tovább, álmomban sem gondoltam, hogy megforduljak. Csak kerestem a kisösvényt, ami nem akart jönni, mire megjött szépen még rá is futottam. Kb. 3 m-re meg ment tőlem egy dózer, amire ez kifutott. Tudtam, hogy ezt megettem, de hogy mennyire azt nem is sejtettem. Zoli meg a mezőny nagy része felülről került vissza 0-a szinttel, jó minőségű száguldással, még én kifogtam a terep leggenyább útjait. Végre irány a 6-ra ami max egy eszeveszett száguldás volt, pláne hogy mellette még be is gőzölt az agyam. Innen aztán az idény talán legprimitívebb átmenete jött. Egyenesen végig az úton, a végén leugrani az egyébként távolról virító pontra. Na jó amilyen primkó volt, annyira genya gyökeres volt az út amin menni kellett, meg leugrani a pontig. A 8-ast aztán én nem ettem meg szegény rendezők igen, lévén valaki elvitte a pontot, így csak a stekk díszelgett mellettem, úgyhogy máris tovább, már megint kb. végig ugyanazon az úton, de itt legalább keresztezte pár út. Meg is lett a pont pillanatok alatt, csak arra kellett figyelnem, hogy letérjek rá. Zoli ezt nem tette meg, így el is szórt rá 3 percet, bár ettől függetlenül itt még nemfutottunk össze!
A 10-hez egy rohadt gyökeres szutykon kellett felmászni, amit én nem tekertem ki, de nini a tetején szembe száguld Zoli. Na ez nem lehet 2 perc. Gyorsan fogtam a 10-est, majd utána vetettem magam, bár ez a „vetés” nem teljesen jó szó, mert a gyorsabb de hosszabb utat választottam, amiről csak egy lila vonalat felejtettek le, így a kisösvényre egy szemétkupacon való átbucskázásból lehetett megérkezni. A 11-en ránéztem a térképre, és rájöttem, hogy ez bizony nem az én pályám lesz. Most jön az amiben végkép rossz vagyok. Egy zerge baszta kisösvényen lemenni egy vízmosásba, onnan felbukdácsolni ugyanezen, majd egy irtáson letekerni. Hahh ezek a kedvenceim. Meg is lett az eredménye, a 13 kilós vasat felvinni egy 5 m-es leszakadáson nem buli. Ráadásul az irtáson még a velem tartó junior helyi erő el is vitt rossz irányba, bár engem is megtévesztett az irtáson lévő ritkítás, ami nem volt rajta a térképen, így nem elég hogy szopóroller volt az átmenet, de még csak bele is hibáztam vagy egy percet. Na a következőt pont ezért dühből megnyertem. Jött egy újabb szívatás mint az előbb a 14-re, de szerencsére ez már annyit nem számított, itt csak 10mp-t kaptam Zolitól, majd jött a befutó, hittem én, meg még jó páran, pedig nem, mert volt még hátra egy csomó pont, csak levágódtunk a lakott szélére. Végre egy kis dózeren meg betonon való zúzás jött be - be ugrálva az erdőbe a pontokért. A vége elé azért még beraktak egy kis észjátékot, hogy a dózeren vagy a réten szívsz fel a pontra, én utóbbit választottam, kaptam is MM-től vagy 20mp et az átmenetben!
Aztán jött a végjáték. Én az utsó előtti pontról, csináltam egy visszafordulást, bármennyire hívogató volt hogy a pontozottnak jelölt, de jól kinéző ösvényen felmenjek, éreztem hogy ez csapda, mint kiderült az is volt. Szépen rákerültem a befutóra, nyerve ezzel az átmenetet, aki elcsábult 25-30mp szívást kapott a szirénektől. Zoli már a célban liheget. Ő 36-ot mért, én 37-et. Így is lett, megkaptam az 1 percemet, amit mondhatjuk, hogy én csesztem el, de ő meg 3 percet hagyott el több helyütt, így egyértelmű volt, hogy ma gyorsabb volt mint én. Alwinger volt a para még, de őt egy jó perccel hagytam magam mögött, mint ahogyan Kálmánt is. Ellenben Kornél gyönyörűen jött, állítása szerint hibákkal tarkítva, de adott vagy félpercet. Hát hiába az új gép halad rendesen. A statisztikához még hozzátartozik, hogy az 50-esek is ezt a pályát csinálták, MM-től egy laza 3 percet kapott Zoli, míg Tamás adott egy percet MM-nek is. És hát Tobias Mico meg ment rajta 26-ot. Ez a gyerek repül állítom, mert ilyen gyorsan ha húznak, mindent tudok, kisimítom a talajt, lebetonozom sem vagyok képes menni.

 

Köztes tartalom

A sportélmény persze 7 kili tekeréssel nem volt kielégítve, így tettünk még egy karikát a szembe lévő apátsághoz, ahova szinte az egész MTBO Hungary felcangázott, majd lefelé ki - ki vérmérséklete alapján ereszkedett le, én sajna betámadtam a Kálváriát, ami finoman meghaladta a képességeimet, és sikerült ismét megégetni a betéteket, remélem a fékolajat nem …
Péter Vajda fényképe.

Este kipróbáltunk egy új éttermet, már csak azért is, mert a szállásunkra bevette magát a környék senior szakosztálya, akik borzalmasabbnál borzalmasabb szlovén mulatós rockot hallgattak. Engem a magyarral is kilehet űzni a világból, de ez talán még annál is szörnyűbb volt, ráadásnak amikor visszaértünk még mindig tartott a dajdaj, kiegészítve valami tangóharmonikával csak a hangulat miatt. Mi szerencsések voltunk, mert a ház túlfelén vackoltunk Kálmival, de a többiek felettük. Éjfélkor aztán MM lerendezte a kérdést, hogy egyszerűen kihúzta az erősítőjüket!

De azért a hegyek között megbúvó western étteremről is essen szó! Ha Balu barátom itt lett volna, szerintem többszöri orgazmuson esett volna át és egész este Enrico Moriconét dúdolt volna. Ez volt a western étterem. Autentikus berendezéssel, berúgós ajtókkal, wanted feliratokkal, vadnyugati kópék arcképeivel életrajzaival, egyszóval a körítés adta magát. De nem csak a körítés. A kaja szóval az maga volt az amit nem tudsz elképzelni. A levest kihozták x tányérral, aztán merjünk, kellemesen tartalmas gombalevesből, nyilván az éhes bringás kétszer is mer, vesztére. Aztán megérkezett az én Stricki fingers No2-es ételem, ami megszámlálhatatlan sajtbundában kisütött csirke stripsből állt, leöntve sajtszósszal, és középütt barbecueval, plusz némi saláta meg krumpli chips. Az éhező kollegák nyilván máris leakartak rá csapni, de nyilván nem hagytam, pláne hogy elkezdték kiszállítani a pizzákat. A normál 33cm is pizza, nem fért rá a tányérokra. Lehet a sugara volt 33cm, nem az átmérője? J Aztán megjöttek a grill mixek, volt akinek 5 féle húsfajta egy tányéron, volt akinek 10 kis csevapcsicsának becézet 15cm is grillkolbász szerűség, vagy éppen valami azonosítatlan hajtott hús amiben még valami sajtszósz is díszelgett. Mozsi meg egyszerűen megrendelte az egykilós barbecue oldalast. Egyszóval aki nem lakott jól, és nem vitt másnapra is magának ebédet, az nem volt ott. Na jó, nekem sikerült betápolnom meg Mozsinak, de azért mi sem maradtunk éhesek!


Vasárnap reggel aztán a szokásos, kukoricamálé és főtt házi kolbásszal várt bennünket háziasszonyunk, ami nem hangzana rosszul, ha nem két órával a rajt előtt kívánna belénk tömni valami ilyesmit. Így mindenki inkább a lekvárt kultiválta, na jó én húsevőként a kolbásszal is megbirkóztam, a prósza meg maga volt a tökély, mert ilyet itthon nem szoktam enni.


Vasárnap

Vasárnap középtáv várt ránk. Kramer fintora, hogy ma meg Kornélt helyezte közvetlenül elém, így megint nekem kellett üldöznöm, igaz mögöttem meg 4 perccel Alwinger indult, így azért volt némi para mikor is csap hátba.

Ahogy felvettem a térképet máris leesett, hogy azért ez nem lesz olyan primkó, mint az előtte napi. Máris az egyesre vagy 4 féle variánssal lehetett próbálkozni, én kiválasztottam a legkevésbé tolósnak tűnőt, és még el is találtam az utakat, így oda értem, csak a végén átkellett vágni a patakon, és bár a pont az orrom előtt volt, de meg kellettt találnom a teknősök által kijárt, gyíkfingnyi ösvényt, mert itt átvágni a legkevésbé sem szabad. Zoli adott is rá vagy fél percet.
A kettes nem volt ennyire problémás, de az meg egy olyan gyökeres szutykon haladt, hogy a vesekövemnek a fullyval is búcsút mondhattam. Mondjuk ezt tavalyról ismertem, na de akkor is egy szívás volt, ráadásnak jött velem szemben Kornél, amiből arra következtettem, hogy a nyakán vagyok. Mint kiderült később nem, ez csak optikai csalódás volt.
Új erőre kapva próbáltam üldözni, csak a 3-nak meg nem volt jó megoldása. De tényleg. Minden honnan maga volt a szopás. Végül úgy döntöttem, ha már szívok vele, akkor legalább nézzem meg, hogy hol van a 4 meg az 5, így arról kerültem, valószínűleg nem rosszul, mert Kornél ismét szembe jött velem, érzékelve, hogy azért nem vagyok olyan közel, de messze sem. Ráadásnak volt egy szemétkupac az út közepén, ahol osztrák úriemberséggel engedtem el három lefele igyekvő versenyzőt, a végén kiderül majd, hogy ez jó nagy marhaság volt!
Megfogva a 3-ast a 4 meg 5 fejből ment, csak próbáltam letolni az előttem haladó gombász szövetség tagjait, értsd  lassabban haladó hölgyek. Gyakorlatilag itt a hunyd be a szemed és ereszd verzió jött elő.
Grega Raj fényképe.
 
Az 5-6 aztán egy figyelős átmenet volt, de itt kijött hogy jól választottam az egyesre, lévén a zizi szakaszokat pont ismertem, így egy kis figyeléssel csak engednem kellett a gépet, ami ment. A pont közelében aztán megálltam, és próbáltam kitalálni hol is lehetek. Persze ha 20cm vel később teszem meg akkor előttem díszelgett volna a 6-os!
A 7-re visszakerülve majd irány a dózer a beton a nagymező. És nini a távolban Kornél. na akkor most megvagy, mint kiderült kerek 2 perc volt köztünk ekkor. Pedig jóval közelibbnek látszott.
A 8 aztán a nagyhalál volt. Kényszer átmenet kényszer úton félre értelmezhető térkép jelekkel és MM illetve Kálmi szerint térképhibákkal. Én nem ettem meg őket, bár a két kidőlt fa hiányzott, de megfogott az ypszilon elág, meg hogy előttem Kornél kipattant a pontról. Itt már érezte a leheletemet a tarkóján,be is szólt hogy: „utállak Puffy!” Később kiderült, hogy már megint még vagy fél perc volt köztünk.
Mindenestre a pontról visszapattanva, irány a betonút ahol egy rövid meredek steig várt ránk. A kanyarban megláttam Kornélt, aki eszeveszett módon próbált menekülni előlem. Már épp elértem volna, amikor eltűnt az erdőben, én meg elvesztem. Az ösvényt, aminek a pontot kellett volna hordoznia nem láttam, a pontot nem láttam csak a távolban egy másikat, arra rá is mentem nyilván nem az enyém volt. Persze visszaérve az útkeresztben megláttam az enyémet, amit az előbb megint egy fa takart ki. Minimum 1 perc hiba.
Tovább de most már óvatosan, mert ez egy mágikus erdő. Persze begőzölt aggyal nem lehet óvatosan menni, így ezen is túlfutottam. Persze ez a pont is pontosan úgy volt letéve, hogy az útkeresztből ne lásd. Szerintem ezek ezt bemérték. Innen le is tehettem Kornél hátba csapásáról. Már csak arra mehettem hogy csökkentsem a vereségem különbségét.
Így aztán a következő pontok nem okoztak gondot. Míg nem jött a számomra legnagyobb halál, le egy úttalan feltúrt ösvény szerű izén. A roller, a para, és a majré egyszerre utazott szegény epicen. Szerintem a paripám közben kiröhögött, hogy neki ez sima liba lenne, én meg képtelen vagyok kordában tartani magamat. De szerencsére ennek a kényszer szakasznak is vége szakadt, és ismét a bringa út, országút, mező melletti átgurulás jött. Szembe velem MM, Kornél persze sehol. Na ezt a részét jól elszúrtam a pályának, de legalább Kálmit megláttam, aki a pontig meg is lett. Kérdeztem milyen messze van Kornél, de Kálmi dühösen felelt, hogy nem tudja és nem is érdekli. Igaza is volt, ilyen hülyeséget kérdezni, hát verseny van vagy mifene. A következő pont felfele is volt, gyökeres is volt, így kb. arra volt jó, hogy benézzem a végjátékot, amíg próbáltam felevickélni valahogy Kálmira. Természetesen hírtelen megjelent szemben Kornél. Na akkor nincs veszve minden. De a ponton szembesültem vele, hogy bizony rohadt messze volt és nyilván ő sokkal jobban használja ki a gyökérvilág lehetőségeit, mint én. Na de egy életem egy halálom, akkor most jön a kockázat. Meg fogom kerülni az erdőt, lévén a pont a tavalyi rajt felett van valahol. Gyökerezik a halál. Így aztán irány a beton, ami belefért, sajnos így is megkellett állnom, egy helyen mert nem mertem leengedni a vasat. De aztán amint végre szilárdabb talajt éreztem a kerekek alatt, elkezdtem nyomni ami a csövön kifért. Nagytányér kónuszon felfelé. Kornél még mindig nem jön szembe. Lefordulok a betonról, még mindig sehol, végül megjelenik, szerintem meglepődik mit keresek itt szembe. Háát ez olyannyira sikerült, hogy vagy 35 mp-t adtam neki ezen a kerülőn. Más kérdés hogy Zoli itt is megütött rendesen.
Na innen aztán tényleg ami a csövön kifér. Harmadszor is ugyan arra, irány a bringa út. Valami csávó próbált előttem menni, mindig csak épp hogy szélesebb volt a kanyarokban, hogy letoljam, de végül sikerült megelőznöm. Szembe meg jött Zoli. Nagyon nyomta. De én is, ami a csövön kifér, csak a pont közelében lassítottam. De az meg látszott a bringaútról így sima liba lett. Irány lefele az utakon, lévén hogy úgy kell fognom az utsó előttit, hogy irányban legyek. Kornél sehol. Már épp a pontot nézem a távolban, amikor megjelenik, szemből a pontra. Meg kell fordítani a bringát, lát ő is. Ez nem lehet több mint fél perc. Sajnos a ponton meg kell állni, kár hogy nem air. És irány a befutó. Kornél alig él, azt mondja ehhez ő nem elég erős. Én el nem fáradtam csak dühös vagyok a hibáimra.

Nyilván beérkezésemkor vezetek. Megjön Alwinger, szerintem több mint 4 perccel később. Oda jön, így van, valahol elszállt a pályán, mind a ketten verjük. Elmegyünk levezetni a bringa úton Slovenij Gradecig. Visszaérve Zoli is bent van. Megint adott 2 percet, de nem ez a legidegesítőbb, hanem hogy Bernhard Finder 4mp-el lenyomott a második összetett pozícióból. Az a nyamvadt szemétdomb!

Kemény és jó csata volt. Lenyomtak, mint a bélyeget de én ezt előre borítékoltam. Hatalmas harc lesz ez idén, és nem 2 hanem 3-4 de lehet hogy 5 résztvevős háború lesz az MK-ért itt B-ben! De ez így jó, ezért is szeretjük. Jó pályák jó terepek mi kelhet még, napsütés! J

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

K3 ismét

A K3 egy olyan pontja az évnek, ami a fontos események között szerepel a versenynaptáramban. Idén azonban lévén viszonylag rossz időpontra volt kezdetben meghirdetve, elengedtem. Aztán szerencsére eltolták egy héttel, és mivel mi erre eltoltunk egy másik versenyt, egy fél évvel, ezért felszabadult a hétvége. Ha már szabad volt ideje társat keresni. Nyilván adott Csonti és elsőbbséget élvez, de abban biztos voltam, hogy kihagyja ezt a mókát. Adott lenne Robi is, és éppen ráakartam írni, amikor egy messengeres beszélgetésünk során valahogy szóba jött Bedő Csabival a derby, és kapásból mondta hogy jönne! Úgy gondoltam, ha Robit érdekli a verseny úgyis jelentkezik, és majd akkor max 3-an megyünk. (Mondjuk ebben az esetben én a lassú visszafogó csiga szerepét töltöttem volna be). Szóval volt csapat, többet nem is nagyon törődtünk a rendezvénnyel. Kicsit több mint egy héttel a rendezvény előtt, május 1.-én este felé, Csabika hív. „Szia, most toltak ki a műtőből, szolnál Mikinek hogy ne

Súlyban az erő

Súlyban az erő avagy „Celebnek lenni oly nehéz” azaz K3 a Mátrában   Tavaly félelmeteset mentünk Csontival a Bakonyban, az első K3-momon. Sokat beszélgettünk róla, rengeteg anekdota, érdekesség vett minket körül. A kérdés legfőképpen bennünk is az volt, hogy ez egy kicsúszott eredmény volt, vagy tényleg jók vagyunk ebben a műfajban? De tökmindegy miről volt szó, a vége mindig az volt, hogy idén is megyünk! Így amikor kiderült a dátum, már hívtam is elnyűhetetlen társam és mondtam neki; „Május 6, délután 5 körü,l valahol Budapesten felveszlek!” Persze az elmúlt egy év anekdotái nem múlhattak el nyomtalanul. Finoman kibővítettük az érdeklődők névsorát, lévén hogy a tájbringások egy része teljesen beizgult a versenyre, és el is jöttek rá szép számmal. Mondjuk ezzel még népszerűbbé tettük a versenyt, de öngólt lőve magunknak is hoztunk nem kevés kihívást. Hisz ha csak a számunkra ismeretlenektől eltekintünk, a nevezők között voltak a: Tűzoltók 4 keréken, a visszat

K3 mert kell

Immáron harmadszor tértünk vissza Csontival közösen a K3-ra! Idén is, mint az ezt megelőző két évben, a sprint távra esett a választás. A tavalyi Mátrai hegyvidék után nyilván szimpatikusabbnak tűnt a Vértes lankásabb lejtőivel találkozni, ráadásnak a Vértes azért kicsit sem ismeretlen azoknak, akik tájékozódási sportokat űznek, így bizakodva vághattunk neki az idei derbinek. Az MTBO-sok több csapatban is képviseltették magukat, így nyilván köztünk egy barátságos rivalizálás is kialakult. Itt volt Lavi-MM páros, Mozsi-Ipsics Laci-Dankó Pityu, Hidas Zoliék, Noémi-Béci páros, Gabi-Csabi és a fiai, na meg nyilván mi is. 12 óráson meg Ember Ágoston- Máthé Tomi, és a Száguldó Virágok Orsi vezetésével is neki vágott az idei K3-nak. Ránk már Csonti előzetes panaszi sem vetettek jó képet. Csonti az egy héttel korábbi Pannonon igen jól ment, de egész héten fáradtsággal küzdött, nekem meg a Pannon rendezése mellett, a Balaton marci 50km-e is a lábamban volt. Ráadásnak péntek délután elke