2014. június 9., hétfő

Miskolc Maraton!


Több éve már hogy a Kondenzgyík maratont a Freeriders Miskolc környékén megrendezi. Mióta létezik ez a verseny Nagy Bandi azóta hív, hogy menjünk el és tiszteljük meg a rendezvényüket. Eddig nem jött össze, mert mindig volt valami, most viszont végre eljutottunk, és milyen jól tettük!

Ágival úgy döntöttünk, hogy a hosszúhétvégét Miskolcon fogjuk tölteni, és mivel Bandi ígért Baby sintért a verseny idejére, így a kiscsalád hármasban vette az irányt Miskolc – Csanyik-völgy irányába.

Szombat délben már az autóban érezni lehetett, hogy nem lesz hideg, ámbátor két hete a Szilvásra indulva is ez a tévképzetünk volt. Nem siettünk sehova, kirándulva szép nyugodalmasan mentünk Miskolcra. Odaérve rögtön a versenyközpont felé vettük az irányt, mivel Bandi még szállást is adott nekünk a Freeriders Csanyiki edzőházában. Helkának vittük a kiságyat, nekünk meg tök mindegy hol alszunk, csak legyen fürdő, meg WC a közelben, mi meg elalszunk polifóm, hálózsák szinte akárhol. Ehelyett persze Bandi egy komplett ágyrendszerrel várt minket, raklapokból és szivacsokból összerakva, egy külön kis szobában, ahova bőven befért Helka kiságya is.

A versenyközpont

Pár szót azt hiszem megér a versenyközpont is. Voltam én már sok maratonon, tájbringa versenyen, tájfutó versenyen, stb. Láttam sokféle VK-t. Viszont azt hogy 300 emberre, akiből kb 80 volt előnevező, felépítettek egy olyan VK-t... Volt kb. 8 mobil budi, egy rudakból épített rajt/cél kapu nagy órával, két felfújható kapu, ilyen beach flag olyan beach flag, nagy sör sátor, napernyős söröző helyek, sör padok, 6 osztatú dobogó, színpad, büfé, jelentkeztető rész külön, bringa mosók, kinti tusoló, gyermekpályák felállítva, olyan kordonozás, mint mondjuk egy monti VK-n! Egyszóval profi volt az biztos. Jó persze lehet mondani, hogy mert előtte nap meg hegyi futó maraton volt, de akkor is, a Bükk marci tuti nincs így kiépítve. Tájbringa versenyen meg kb. Villachban és a Plzeni 5 naposon láttam hasonlót!

Odaérve mivel a farkasok már ordítottak a gyomrunkban lementünk kajolni a közeli Fenyő vendéglőbe. Nem mondom, hogy életem vacsoráját fogyasztottam el, de nem volt rossz, mondjuk a Szilvásváradi vacsi közelébe sem ért! Visszatérve a VK-ba aztán elkezdtünk vegyülni a srácokkal, illetve dobáltuk magunkba a csapot borsodikat, hiszen nincs is annál jobb egy meleg napon, mint mikor jéghideg csapolt sört öntesz le a torkodon, és külön feelingje van, hogy te csapolod saját magadnak! Na ilyen sincs máshol, kivéve ha Bunyik Laci arra jár! J

Közben pedig Helka élvezte a hatalmas tér adta lehetőségeket, futkosott jobbra - balra, labdákat szedett el, illetve folyamatosan szerezte magának a bókolókat. Egyedül arra kellett figyelnünk, hogy a környéken portyázó lódarazsakkal ne fusson össze! (szerencsére nem csípték meg!)

 

Kemény 28km!

Amikor a GPS-embe összeraktam a leírások alapján a pályát, gondoltam, hogy nem lesz séta galopp, de élvezetes lesz. Az is volt. A rendezők sokszor elmondták a pálya száraz, helyenként van egy két kerülhető pocsolya, illetve van egy sin, amire vigyázzunk. Erre Benő is felhívta a figyelmemet, elmesélve László storyját azzal a sínnel.

A verseny egy lassú rajtos tömegrajttal vette kezdetét, ami végig ment a Csanyikon átívelő betonon. Hogy mennyire volt lassú, helyenként 50-el gurultam a betonon, a sor végén, hiszen máshonnan nem vagyok hajlandó rajtolni. Ági sajnos már itt elmaradt, utána azt mondta, hogy látta már ott előzgetek, úgyhogy meg sem próbált velem jönni, megjegyzem igaza volt, mindenkinek a saját futamát kell mennie!

A betonról letérve megint a GPS-el kellett szórakoznom, mert megint nem érzékelte, hogy átmentem a nyomvonal rajtjánál, és ilyenkor újra kell indítanom a nyomvonalat, ami menet közben fölfelé egy makadám úton nem egyszerű. Kellett vagy 3 kili mire sikerült normálisan beállítanom. Közben kialakult a környezetem, a mezőny 2/3-a környékén. Már az első völgy igazolta, hogy a pocsolyák léteznek és olykor kerülhetők. Nekem sikerült is őket kikerülni, de láttam kollegát, aki előttem mászott ki belőle, amibe teljes oldallal beletaknyolt.

Az „izom útja” dózeren felfelé szép nyugodt tempót vettem fel. Mondjuk a dózer is túlzás erre az útra, tájkerékpár térképen biztosan nem jelölném folyamatos vonallal. Igazi földes, nyomvályús dózer volt, amin kb. 3 nyom volt egészen jól járható, bár néha ugrálni kellett köztük, a folyamatosan haladó mezőnyben az meg nem volt egyszerű. Volt egy két srác akikkel egymás kerülgettük ezen a szakaszon, majd szépen elléptek tőlem, nem baj én a saját mentemet megyem. Aztán a dózernek is vége szakadt, és jött egy igen combos felfelé. Mindenki tolta. Egy sráccal mi megpróbáltuk megtekerni, ő leszállt, én tovább jutottam, még nem az emelkedő 2/3-nál megakadtam egy göröngybe, és mivel nem akartam magam teljesen szétszaggatni, inkább leugrottam, hogy a tetejét megtoljam. Aztán irány vissza és szépen tovább mentem felfelé. Volt ebben az útban még egy felfelé, ami megtekerhető lett volna, csak itt jött ki az, hogy ez az erdő még véletlen sem volt túl száraz. A tünde gumi elpörgött rajta így ezt a meredeket is kénytelen voltam megtolni.

Hamarosan jött aztán az első frissítő. Nem éreztem különösen szomjasnak éhesnek magam, de bevágtam 3 izót meg egy vizet, jól be is szoptam, mert aztán a be is görcsölt tőle a gyomrom, ja hát persze Nutrend, ettől mindig görcsölök. Jött egy másfél kilis beton, és irány a pálya egyik legjobb szakasza. Egy hullámos, de inkább lefelé, amin nagyon lehet menni.Itt sokan voltunk megindultunk, egy srác előttem kissé lassabban ment, de leelőzni csak a közepén tudtam. Persze közben jött az amiért belassult a kollega. Ebben a lefelébe olykor egy - egy kiálló kő díszítette az utat, amiket be kellett ugrani. Nagyjából ment, de azért volt köztük egy két ijesztő egymás utáni szikla, amik közül volt amelyiken majdnem ott maradtam. Egy srác sajnos ott is maradt, a vállával együtt! A lejtő alján aztán többen is szerelgettek, nem úszták meg felütés nélkül. Az út végén egy hírtelen kanyarral kellett felfelé fordulni, na itt nem bírtam visszaváltani, így egy rövid tolás lett belőle, de aztán uzsgyi utána a többieknek. A következő meredek felfelé elején félő volt, hogy nem tudom megtekerni. Jelentem sikerült. Rajtam kívül a környezetemben csak a lefelé a lasú srác volt képes feltekerni rajta, aki a végén igencsak elismerte a teljesítményemet, a mellem nyilván dagadt ettől. Ezután ismét egy hullámos lefelé zúgás volt egy pár meredekebb felfelével, amiket simán sikerült beadni, kivéve egyet, aminek az alja sáros volt és a tünde ismét hozta a formáját.

Lassan közelegtünk a sínes részhez. Azt mondta Benő, hogy egy meredek lefelé után oldalt pagodák, na ott a sin. Óvatosan közelítetem a kanyart nagy ívben, hogy legyen időm rátenni a kereket ha kell, vagy leugrani, de simán átmentem, legalábbis azt hittem. Nincs is itt sin, vagy úgy elbújt, hogy nem vettem észre. Egy sáros szakasz jött, az egyik tócsa kerülés után, pont egy közepes srác akart eljönni mellettem (itt minden táv együtt rajtol, és több kört tesznek meg, ő meg még az elsőben volt, így előtte voltam eddig, megjegyzem majd később is mert utánam teljesítette az első körét), amikor valami rózsaszínt láttam meg a magas fűben. Satu fék ott volt a sín. Átemeltem, a srác közben megkoccolt hátulról, de még örült is mert taknyoltunk volna mind a ketten azon a sínen. A rövid abszolút elsőnek sikerült elhasalnia rajta, és megszabta moondraker bringája egyedi stucniját, illetve egy haverja meg a 29-esét szentelte fel egy mély fékkar karcolással ezen a helyen.

Innen az emlékeim azt mondták, lefelé megyünk egy gyors lejtőn egy tisztás szélén a frissítőig. Aha hát nem teljesen. Egy hullámos dögmeleg kaszáló melletti dűlőút következett vagy 4 kilin keresztül. Arra jó volt, hogy kb. 3 kilire belátható volt kik, és hol vannak előtted. Sokan mentek előttem a mezőn, így láthattam kiket üldözök. A lefelék elég jól adták magukat, a felfelék kevésbé, így elgondolkoztam, hogy enni kéne egy zselét. Ám mielőtt ezt megtettem volna, egy szerelő srácnak kölcsön adtam a pumpámat! Meg kérdezte „Nem várom meg!” Nyilván nem, ha szükségem lesz rá úgyis utolér, ha meg nem, majd a célban megtalál, hisz nem sokan mennek Luby tervezte fekete MTBO-s újjatlan mezben. Ha jól tudom, ebből ez az egyetlen van a világon! J A tisztáson aztán találkoztam pár negatív élménnyel. Láttam, hogy lemegy az útról egy másik dűlő út oldalra, ráadásul keresztezve az enyémet. Sok éves tapasztalat hogy az ilyenek nyomvályúsak szoktak lenni, jött is egy nyomvályús kereszt, amit azért sikerült abszolválni bukás nélkül. A következő negatív élmény, amikor az úton felnőtt magasan a fű, pont egy olyan részen ahol a fű alatt megbújt valami brutál nyomvályú. Szerencsére időben észrevettem, és inkább kivettem belőle a kereket, mielőtt lefelében taknyolok egy nagyot. (Nem mindenkinek sikerült ez de majd erről később). Az utsó negatívum a mező legvégén volt. Már ráfordultam a frissítőre, egy meredeken lefelé, az út is kisimult, azonban az egyik kanyarnál az út bal oldalán két kb 80cm-is 30-40cm bevágás volt, egymás mögött. Amikor már észrevettem késő volt. Ha gyorsan megyek, meghalok, megpróbáltam kifékezni, de már késő volt, így egyenesen át rajta, szorítottam a kormányt, az elsőt még kihúzta a fox, de a másodiknál már a hátsóm a magasba billent az elsőről, amikor belezökkentem, de valahogy pánikból sikerült megoldani. Láttam, hogy egy rendező megy felfelé, a lejtő alján még szólt, vigyázzak mert árok, magamban jókor, hiszen ezen a patakmedren átmegyek, de följebb rohadt nagyot lehet esni. Mint később megtudta, oda ment az én árkaimhoz a srác, hogy figyelmeztesse az érkezőket.

A frissítőn aztán ittam, elsősorban vizet, hogy leöblítsem a zselét amit még mezőn betoltam, illetve egy pohár izót engedélyeztem, még ha fájt is tőle a hasam egy picikét. Kajálni is akartam, de olyan picire volt vágva a banán, hogy azon filóztam ezt, hogy veszem ki a héjából, meg állt is előtte egy srác így inkább gondoltam, folytatom, mert most jön még csak a fekete leves.

Egy rövid betonozás után, jött az amire sokan mondták, hogy a leghalálosabb lesz, köztük Dani a forgalom irányító is mondta: „Ez most szar lesz, de utána már király!” Felfelé mentünk egy mezőn, egy földes úton. Nem volt nagyon - nagyon meredek, de annál pokolian melegebb. Írdatlan meleg volt rajta, tűzött a nap, én meg vánszorogtam felfelé, mondjuk a többiek is. Ki is jött a Luby féle mez egyetlen hátránya, ha nem hűti a menetszél, akkor ilyen esetben pokol meleg tud lenni. De minden más helyzetben tökéletes, csak ne kelljen 35 fokban felfelé, egy árnyék nélküli területen mászni benne. Na de valahogy ezt is túlélve, az erdő jött. Itt még volt két rövid, de annál meredekebb felfelé, amelyeknek sajnos az alja kissé sáros volt, így muszáj volt megtolnom. Majd elkezdtünk ereszkedni hullámosan. Na itt az egyik hullámnál eltűnt az erőm, kijött a meleg, és szégyen szemre muszáj volt megtolnom egy rövid szakaszt, de jelentem az a két ember aki itt elment mellettem, a célig még többed magukkal begyűjtődött. J

Közben kezdett ismerős lenni a táj, most már ott jártunk ahol Cica annak idején versenyt rendezett nekünk. Mentem, ahogy tudtam, jött egy meredek lefelé, ott lenyomtam még két sporit, majd a Csanyik végében aljában lévő betonon még 6-ot, volt köztük rövides és közepes is. Aztán jött egy gyönyörű single track, amin igazi bringás élmény volt végig menni. Közben két csávó még jött utánam. Nem tudtam milyen messze vannak, nem nézegettem hátra azt tudtam, hogy nem adom meg nekik azt az élményt hogy a végén lehagyjanak. A single track végéhez közeledve rájöttem mi következik, hiszen láttuk tegnap kajaügyi sétánkon. Ahogyan az erdőből kipattanunk a betonra egy brutális felfelé kanyar ígérkezik, amit ha nem jó áttételben csípek el, hát tolhatom. Vissza is váltottam, majd nagyon széles ívben vettem a kanyart, és így sikerült bringán maradni. Belokkoltam a telót és mentem amit még bírtam. Nem előzhetnek meg! Ez volt a jelszó! A beton vége felé volt egy kolompos csávó, aki ordította, hogy „Nyomjad neki!” Neki egyes számban akkor egyedül vagyok! Király. Szépen megmásztam a célt, épp a gyerekverseny EH-ra értem be! 2:08! Ahhoz képest, hogy mennyivel nehezebb volt, mint bármely másik kedvenc maratonom nagyon tetszett, és ez egy nagyon jó idő, tőlem!

Ezek után megkerestem pici lányomat, majd még visszaadva a felvigyázónak elkezdtem frissíteni, korsó sörökkel! Mert, hogy az is járt a rajtszámra, nekem szerencsére nem csak egy! Nagyon jól esett a melegben! Aztán miután hidratáltam magam, Helkát összeszedve Ági elé mentem. Ismerve a mostani erejét, meg az enyémet, meg a pályát, arra saccoltam 3 óra körül fog menni.

Vártuk, közben Helka összevissza bóklászott. Már kezdetem nagyon aggódni, mert már nagyon nem jöttek rövidesek, bár néha be - be esett egy, és Ági sehol! Majd egyszer csak a kanyarban felbukkant! Helkával futottunk az út mellé és hangosan szurkoltunk anyának, akinek nem volt éppen őszinte a mosolya, de azért egy mosolyt erőltetett a lányának. A fekete mez, mert hogy a fehér virágosat hál istennek itthon hagyta, egyik felén barna volt. (Ez a fehérből az életben nem jönne ki!) A látottakból ő is hűsítette magát egy pocsolyában. Felfutottunk megkérdezni mi volt. Hát ennyit mondott:

-Gyenge vagyok még ehhez!

- Bele estél egy tócsába?

- Is! Az nem volt zavaró, de a mezőn egy hosszanti nyomvályúban akkorát estem, hogy biciglistűl lebukfenceztem a domboldalon, ha nem lett volna ott egy bokor, még most is gurulok!

A lényeg hogy beért 3:08!

Letusolta magáról a sarat, majd játszott Helkával, aztán megkérdezte érdekeltek vagyunk az EH-n? Háát én biztos nem, de női masterben bármi lehet! Ő érdekelt volt 3. lett!

 

Az aznapi délutánt végig söröztük. Végig gulyásoztuk, mert hogy annyi tartalmas bogrács gulyás volt, hogy az egész mezőny triplán is repetázhatott! Ja és nem lé, hanem tömény, hús krumpli stb, és ízletes. A többi maraton rendező nyugodtan sorba állhat a receptért. Na nem csak a gulyás receptjéért hanem az egész rendezvényéért. Itt nem volt holmi eltévedés. Tökéletesen ki volt jelölve kordonozva, nem hivatkoztak arra, hogy nem lehet kikötni az útra keresztbe a kordont, hogy nem lehet félrehúzni a hónapokkal ezelőtt kidőlt fákat. A felvezető motoros még reggel is többször ellenőrizte a pályát!

Szóval király maraton volt, ha tehetem legközelebb is jövök.

 

Utójáték

Persze a hétvége krónikájának ezzel nem volt vége. Szombati sörözgetés után, viszonylag magunkra maradtunk estére, ha nem számolom bele azt az erdei homleszt, aki megjelent a padunknál tüzünknél, aki miatt közelebb álltam a kocsival a házunkhoz.

Reggel aztán gondoltam visszaállok az árnyékba, de ezt csak én gondoltam, a kocsi nem. Ő nem indult. Gyújtás volt, áram volt, a motor meg nem indult be. Kissé kétségbe is estem ezen. Végül aztán valami olyan ötlött a fejembe, hogy lehet a tegnapi 80 + 3m-er tehette be a kaput. Valahogy nem jut el a motorhoz a benyó. Végül arrébb toltam a kocsit, és láss csodát kis köszörülés után sikerült, beindítani a skodát. Igaz hazafelé mindig imádkoztam, hogy elinduljon, és most sem vagyok biztos benne, hogy holnap reggel befog, de bízom benne!

Hazafelé még felmentünk a Kékesre, hogy elmondhassa Helka, hogy járt ott! Kajáltunk Mátrafüreden, majd hazafelé vettük az irányt. Először nem vágtam, hogy miért nem hűl le totálisan a kocsi, de aztán amikor megláttam hogy 38-40 fok van … hát megértettem!

Na de a lényeg hogy biztonsággal hazaértünk! Nagyon jól éreztük magunkat! Köszönjük Bandi, köszönjük Freeriders. És aki jövőre egy igazi CC-s maratonra vágyik, az csak menjen nyugodtan jövőre Miskolcra a Kondenzgyík maratonra!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése