Sokáig még az sem volt biztos, hogy lesz, aztán kiderült nem ott lesz ahova tervezték, aztán kiderült, hogy ha oltunk mehetünk. Aztán az is, hogy szállás a helyszínen szinte nulla. Ezek mind - mind olyan jelek egy majd egy hetes versenynél, amelyek sokakat elbizonytalanítanak a részvételtől, de a keménymag mindig kitart. Így a problémákat áthidalva végül 16-an, plusz kísérők részt vettünk az idei derbin is több kevesebb sikerrel, és a pechvogel, a fekete macska és az összes 41-es átokkal a zsebünkben tiszteltük meg Plzent. Ez a leírás így kevésbé lesz versenyzős, inkább valami más…
Szóval szálláskérdésre, Mozsival ketten vetődtünk rá, és
végül az a döntés született, hogy a jól bejáratott Bolevák campingben fogunk, a
versenyközponttól 12-15km-re lakni. (Bár a későbbiek ismeretében ennyi erővel
mehettünk volna szállodába is!) Ismerjük, és egy jó kemping, nekünk megfelelő
faházakkal, mindenkinek igénye és pénztárcája szerint foglalható kajütökkel. Az
más kérdés, hogy a kapcsolat felvétel sem ment simán, de végül sikerült
elfogadható áron megegyeznünk, és elutalnunk a szállásdíj 50%-át (gondoltuk mi)
Az utazás körül is ment a kavarc, de végül az is kielégítően
megoldódott.
Július 1-én így mindenki nekivágott a hosszú útnak, amelynek
a végén Plzen, a Bolevák-tó, Ejpovice és a Plzeni rendezőség tökéletesnek ígérkező
versenye várt. Az egy aprócska bökkenő volt, hogy a verseny előtt egy héttel,
Csehország másik felén pár falvat letarolt a hurrikán, illetve kedden Plzen
környékét is elérte az armageddon, és sikeresen ledöntött pár erdőt.
Odaúton, lévén az én kocsim Bécsfelé lett irányozva,
Ausztriába átérve, egy év után végre ismét osztrák levegőt szívhattunk, ami
boldogsággal töltötte el „pici autóm” utasait, hogy hamarosan szembesüljünk egy
olyan nyugati széllel a Bécsi medencében, ami majdnem a kocsit is arrébb tette,
de Gróf úr bringáját sikerül félig letépnie a tartóról. Az orkánnal szembe
vitorlázva (2 bicó a tetőn 3 a vonóhorgon), megőszültem mire átjutottunk Csehországba,
ahol ismét jó pár óra vezetés után sikerült elérni Plzent. Az egy másik kérdés,
hogy felettünk sötét fellegek kavarogtak, az utak az erdőkben bekukkantva nem
voltak szárazak, és a hőmérséklet a magyar kánikulával ellentétben a kellemes
20-22 fokot karcolta. A reggel 8-as indulásról lett egy majdnem 17:00-ás megérkezés.
A szállás átvétele sem volt már egyszerű, mert természetesen
azonnal kérték tőlem azt a pénzt, ami nem volt még nálam, illetve a
depositunkat sem nagyon találta a recepciós fiú. De aztán megjött „róka képű”,
ránézésre 5 év sitt, becsületből jeles, vendéglátós főnök társa, és elmondta a
tutit. Kisebb herce - hurca után megírta még mivel tartozunk, majd végre
megnézhettük a szállásokat. Jó magam, drága nejemmel a „Ház a tónál” című
játékot játszottuk, amelyhez Pista, Süti éni, és Mozsi is csatlakozott.
Természetesen a magyar központot is a mi házunknál alakítottuk ki, asztalokkal
székekkel stb.. Már ekkor kiderült, hogy van kavarc, mert az egyik ház tök más
volt mint amit foglaltunk, „rókaképű” mutogatva egy csehszlovák nyelven írt
mailt amit hogy - hogy nem én nem kaptam meg, hogy ők ezt átírták, majd még
arra is vetemedtek, hogy mi visszamondtuk, de aztán Gróf úr nyelvtudása és
diplomáciai készsége, Ági szúrós tekintete, a kezében a féltégla méretű
telefonommal megoldotta a kérdést!
Ezek után átrobogtunk a versenyközpontba a rajtcsomagokért. Meglátva a
versenyközpont campingjét rájöttünk, hogy jól döntöttük a szállás ügyben. A VK
jelentős része volt víz alatt, a lakóautók, sátrak összevissza mint valami
rendezetlen hangyaboly. Mindenhol folyik az erdő, cuppogós sár, tökig érő víz, a
mellette lévő tó pedig bár környezetileg szép, de nem tűnt túl melegnek. Persze
a kiszámolt nevezési díj árfolyama is megváltozott, ezért aztán itt is többet
fizettünk mint akartunk volna.
Egy rövid Tesco kitérő után, összegyűltünk végre mind a
campingbe, hogy kifizessük a penzumt, ami hogy hogy nem 100 euróval megnőtt,
amit szóvá téve „rókaképű barátunk” kielemezte hogy a tax + parkolás stb kerül
ennyibe, majd én gyorsan beszedve a lóvét, a kérésének megfelelően 22:10-kor ki
is fizettem. Letudva a kötelezettségeket, némi sörrel és kofolával lazulós
beszélgetéssel éjfélig belaktuk szálláshelyünket, majd el is mentünk aludni.
1. Free order, avagy üldözzünk vagy sem
Reggel „gyönyörű cseh nyárra” ébredtünk. A hőmérő épphogy
karcolt a 10 fokot, és szitált az eső, hogy később átváltson szakadásba mintha
dézsából öntenék. Végre egy év után kiültem nejemmel kettesben a teraszra és
békésan megreggeliztünk, a 12:00-ás rajthoz és 136-os rajtidőmhöz igen kényelmesen.
Majd a reggeli utáni kedélyes beszélgetés közben, elővettem az eurós
pénztárcámat, és szétválogattam az aprókat korona és egy egyéb pénzek
tekintetében. Majd fogtam az övtáskámat és megpróbáltam az 1300 koronát amit
vásároltam átrakni… de csak megpróbáltam, mert a lóvé sehol. Gyorsan végig
gondolva a helyzetet azt gondoltam, hogy zsebre vágtam a pénzváltóban, és akkor
bizony itthon maradt, hát ez pech. Kétségbeesésemben kipakoltuk a tárcát, de
nem volt benne, semmilyen pénz. Az a 10 000-es is hiányzott, ami
biztonsági pénzként volt jelen. Hmm ez már gyanús volt, pláne, hogy a váltásról
a blokk meg ott ficerget, ahova gondoltam a pénzt raktam. Erre kiderült Áginak
is hiányzik a papír pénze a tárcájából, az nem volt sok, meg neki a koronája
máshol leledzett. Finom gondolat, hogy még Veszprémben valaki besurrant a
lakásba és kirabolt… frankó. Gyorsan átfutottam a két éjjeli vendégemhez, hogy
megnézzük nekik meg van e mindenük, de megvolt, nem úgy háztársaimé, akitől a
másik kajütből a zsebéből lévő pénztárcát könnyítették meg, nem kevés lóvéval,
hozzám hasonlóan, hogy minden megmaradt, csak a pénz hiányzott. Jól kezdődik
Plzen, de mi a teendő. Természetesen a kempingnek szóltunk, de ők sok mindent
nem kívántak tenni, ami sarunk, hogy nem zárjuk az ajtót… (Egyébként mi
bezártuk, csak a kijáró éjszakai pisilések közepette egyszer nem záródott
vissza.) Végül, közös döntéssel, hogy versenyezni jöttünk, úgy döntöttünk nem
hívunk rendőrt attól a kp nem lesz meg, a tolvaj árkon bokron túl jár, bár az
gyanús volt, hogy nagyon - nagyon akarta „rókaképű”, hogy fizessünk előző nap.
Mindenestre próbáltuk magunkat túl tenni az ügyön, és a versenyre koncentrálni,
de számomra 194 korona volt a heti penzum, ha nem veszek ki a kártyámról, ami
még majdnem üresebb volt mint a pénztárcám.
Na de ez egy verseny, így mentünk is ki az egyre csak
szakadó monszunba. Én az egész mezőny utolsó előtti rajtolójaként álldogáltam a
rajtba, és próbáltam magamat versenylázba hozni, de a flow ami régebben meg
volt, most távol állt tőlem. Pontbegyűjtő várt rám, ránézésre nem túl bonyolult
kombinációval, de annál bonyolultabb talajviszonyokkal. Mivel szakadt az eső az
epic a szálláson maradt, és Kispirossal vágtam neki az erdőnek. Ez a merev
seggű bringa nem okozott ma sem csalódást, a vizes gyökereken nem csúszott, a
tócsák nem érdekelték a sarat nem szedte össze. A bringával nem volt gond,
velem annál inkább. Nem ment, csak szenvedtem. Bár azt gondolom a sorrendet jól
állítottam össze, de átütő erőt nem tudtam belevinni. A csurom vízre, a 41-re
menet még sikerült egy eséssel meg is fürödnöm, de más gondom nem volt, azon
kívül, hogy igen keveset töltöttem nyeregben, mert tökmindegy volt az utak
minősítése, ha nem folyamatosa vonal volt, akkor bizony általában igencsak nem
általam tekerhető terep volt, így aztán lassú voltam mint a csiga. De végig
szenvedtem, sőt a végén még két kollégát be is szedtem apályán, ezért gondoltam,
bár jó nem lesz de nagyon rossz sem. Azért egy 62 perces pályán kapni 27 percet
nem kevés, pláne hogy Daniel Vit a súlyban lévő ellenfelem, simán megalázott
egy 20-assal a pályán és hozott egy harmadik helyet. Be is lőttem, hogy Daniel
lesz nekem az etalon, őt kéne megfogni a héten, na meg ekkora hátrányból szép
nyerni.
A verseny után visszatérve elmentünk a kedvenc étterünkbe
csapatostul kajálni, lazulás, beszélgetés babkártya, majd este 10.-kor hírtelen
tüsszögés, orrfolyás, majd beállt az orrom a takonytól mintha muszáj lenne
neki. Gondoltam megfáztam az esőben. Háát az éjszaka úgy telet, ha elaludtam
pánik rohamban ébredtem, mert az orromon szó szerint nem kaptam levegőt, majd
éjjel kettőtől végre elkezdett kijönni ami dugított, és csorgott az orromon
keresztül a takony, hogy több folyadékot vesztettem ott mint egyéb szerveken keresztül.
Szóval pár óra alvást sikerült csak abszolválni, az órám szerint a test energia
szintem reggelre el is érte a 12%-ot!
2. Sprint(?) és Triatlon
A második nap reggelén felhőátvonulós napsütés fogadott
minket, de tudtuk az erdő ettől még nem lesz száraz, sőt valszeg ugyanúgy
folyik mint tegnap, csak helyenként megszikkad aminek a hatása a gumira és
vázra tapadó sár is lehet. Ezért megint „kispiros” lett a napi csataló. A
forest sprint sosem volt a kedvencem, mert ez ritka, hogy ne egy rövidített
középtáv legyen, és ez most is bejött. Ráadásnak azon a terepen rendezték, ahol
már párszor elvérzet bringám. 2009-ben itt tört el a kerekem, 2019-ben meg itt
ment tönkre a brainem is. Ráadásul a rajt nem volt kiszalagozva, és kitalálni
sem volt egyszerű, meg annyit másztál amennyit a pályában nem fogsz. Maga a
pálya nyomokban sprint jellegű dolgokat is tartalmazott. De a gyökerek, a folyó
erdő azt eredményezte, hogy az útminősítéseket maximum utalásnak lehetett
felfogni, másnak aligha. Mindenestre határozottan haladtam, és egész tűrhetően
ment, amíg a 9-esről sikerült egy az útra dőlt fél erdő miatt picit benéznem,
és elvesznem, de hamar helyre téve magam, innen már hiba nélkül, és szinte
élvezve tekertem végig a pályát. A 41 perc soknak tűnik egy sprinten, de mivel
9 percet kaptam a győztestől annyira nem tűnt vészesnek. Mondjuk Danieltől is kapatam
egy hatost és ez fájt. Igaz ő egy fully epic nyergében ült, ezért aztán
eldöntöttem, hogy másnap már az epicet fogom használni nem a merev seggüt.
Mivel a kocsimban voltak kései rajtolók, így csak 3 körül értünk vissza a szállásra,
hogy egy rövid alvás, és egy kis kajálás után, már mehessünk is vissza a VK-ba
triatlonozni. Drága nejem nem akarta engedni, de mivel délelőttre nyoma sem
volt az orrfolyás tüsszögésnek, és mivel már kétszer is jártam a tóban, és nem
tűnt vészesen hidegnek (már ha oroszlánfóka lennék) ezért bevállaltam az úszást,
a Tamás és Lucy féle vegyesváltóban. Sok reményünk ugyan nem volt, pláne, hogy
én a covid miatt másfél éve nem úsztam, de azt a 120-150m ami várt ránk, a boják
helyzetéből kiindulva azért letudom darálni. (gondoltam)
A Plzeni rendezők mindig viccesek. Kiraktak egy nem gyenge
tájfutó pályát, ahol Tamás vagy 4-szer érintette a váltó pontot, mire
beváltott. Eddigre természetesen a mezőny 70-80%már le is úszta a versenyt, de
nagy slunggal vetődtem a tóba, ami minden volt csak nem meleg. Kb az 5.
karcsapáskor kaptam le az előző nap vásárolt, semmire nem való Albertes úszószemüveget,
és mondtam le a szabályos gyorsúszásról, mert a tüdőm ki akart szakadni a
helyéből. Ezért felvettem egy átlag nulla tempót, és egy fél kézzel evickélő
spanyollal úsztunk a bóják felé. Amelyek látótávolságon kívülre kerültek. Mert
míg a mezőny jó ha úszott 130-150m-ert, nekünk lévén ez egy felduzzasztott
folyó a bóják picit elúsztak, és én valahonnan Lengyelországból úsztam vissza,
és kb 400-450m várt rám. Tudnám pontosan is ha a nagy elánnal történő beugrásom
közepette, bekapcsoltam volna az órámat. Mindenestre a célegyenesre fordulva
próbáltam rákapcsolni, de hamar rájöttem, hogy sodrással szemben, jó lesz ha
gyorsabban úszok mint a sodrás, így aztán testemből adódó hátrányomat spanyol
barátom kihasználva szépen eltempózott tőlem. Sebaj Lucy már integet, kinyúlok
hogy váltsam, a lábam megcsúszik a köves fövenyen, akkorát taknyoltam ami nem
szégyen, így végül Lucy mászott le hozzám a vízhez és indult bringázni. Én meg
még picit mártóztam a hűs habokban, hogy kijőve a térdemre nézve majdnem elájuljak,
mert nem kevés vér ömlött a lábama, hiszen a kagylók és kövek kb. 8 kisebb
felületi vágást okoztak a térdemen, és mint kiderült a sarkamba is beleállt
valami. Megivva pár kofolát, odamentem a kocsihoz, ahol átmostam,
kifertőtlenítettem (még jó hogy a covid miatt tele van kézfertőtlenítővel a
kocsi) a sebeimet, majd visszatértem a sörsátorba, ahol megtekintettük még a Dán-Cseh
meccset, majd mi is visszahúzódtunk campingünkbe. Hogy aztán doxa óra szerűen
22:00-kor hapci, takony és fullon legyen az orrom. Az éjszaka pedig még annyit
sem aludtam, mint előző éjjel. Juhii mind ezt a hosszútáv előtt.
3. Long distance (kapja be a hegy)
Szép száraz napsütéses idő várt ránk a hosszú táv napján.
Persze a terep ettől még folyt, de Csabi legalább már csak egy aláöltözőben
ment ki. Szeretem a Plzeni hosszútávokat, pláne ha a cseh Kocsik Árpi (Hasek) tűzi.
És itt ez volt a helyzet. Mondjuk azt, hogy az első pontig egy laza 150 szint
került a lábakba, az nem esett jól, mint ahogyan az sem, hogy a kettesnél olyan
utakon kellett menni amik nyomokban léteztek. Ezért aztán innen átértékelés, és
amit lehet dózeren lekerülni. Alapvetően ez is lenne a lényege a hosszúnak, de
ez a pálya nem ilyen volt. A 4. után direktbe fel a hegyre, és a legszarabb
utakon érni fel a legtetejére. Na itt azt gondolom végképp elvesztettem a
motivációmat, majd a 6-osra visszajött hiszen Gigivel tempózhattam az átmenetet
végig, de aztán utána a meleg és a rossz utak végkép elvették a kedvemet, pláne
hogy ismét volt egy átmenet ahol direktbe immáron harmadszor küldtek fel
ugyanarra a hegyre. De ezzel nem volt vége, mert miután megint megjártuk a
hegytetőt, jött a 100-as pont, ami a világ vége után kettővel volt, egy
gerincen, ami előtt persze megint le kellett menni e hegyről, hogy visszamássz.
Majd innen saját útvonalon DH-z le a célba, igen ám de rádőlt az erdő, meg a
dzson dealek is kijárták, így írgalmatlan módon mentünk többen is a célba, egy
olyan DH-ról, ami még nekünk is veszélyes a 70-esekről nem is beszélve.
Mindenestre a napból a leginkább a célból a VK-ba vezető utat élveztem.
Délután 5-re vissza is értünk a szállásra, de mivel aznap
estére ígértek a koncertet, ezért visszamentünk fél 8 felé. Okosan a
visszamenet előtt bevettem még egy allergia tablettát, hátha végre egy éjjel
tudok aludni. A koncert jó volt, de amíg bent csápoltunk, illetve én sántán
imitáltam némi mozgást, elkezdett ismét esni az eső. Ráadásnak a kocsi két kereke
is beszorult a sárba, így majdnem ott ragadtunk, de végül sikerült kiugratnom,
igaz annyi sár ment a kerékbe hogy a rázó pad nulla ehhez képest. De hazaértünk
ledőltünk, és végre nem fulladtam és bízhattam benne hogy végig alszom egy éjszakát.
De nem…
4. Középtáv, avagy fehérköpeny allergia
letudva
Szóval nem, mert az éjszaka közepén észrevettem, hogy valami
nem teljesen stimmel, majd miután fél háromnegyed órán keresztül próbáltam
magamat helyre hozni, felébresztettem nejemet, hogy segítsen, hátha neki van
ötlete. De így sem állt vissza normálisra a szervezetem, ezért a hűtés funkciót
üzemeltem be, először a tó, majd a tusolóval akartam a bedagadt testrészt
normalizálni, majd a végén már jégaksival is próbálkoztam. Alvás nem lett.
Reggel aztán megpróbáltam bringázni, de nem tűnt jó ötletnek így rövid
tanakodás után úgy döntöttünk, megnézzük, hogy a Plzeni egészségügyi
intézmények vajon milyenek. Megkeresve az ambulanciát, gyorsan közölték hogy a
mi gondunkkal egy másik ambulancia, a város túl végén foglalkozik, így
elvezettünk oda. Ahol mindenki értsd doktor úr (volt vagy 30 a srác, aszisztens
recepciós stb) nagyon kedvesen állt hozzánk. Kedvesen, de nem fájdalom
mentesen, hiszen ők ugyanazzal próbálkoztak mint mi, csak nagyobb
szakértelemmel. Ráadásul a kommunikációnk is eléggé érdekes volt, hiszen a doki
angolul, Ági meg németül beszélt, én meg sehogy, aztán amikor a hagyományos
gyógyítás nem hozott eredményt Ágit kiküldték. „Injekció?” jött a kérdés, mondom
„OK!” gondoltam az segít, meg kiszívják a vért vagy vizet vagy tudom is én ami
a problémát okozta, ahogyan azt a „net doktor” írta. Majd jött a következő
mondat „Kleine operation?” uhh ez ha jól sejtem azt jelenti, hogy nincs itt
szívogatás, felvágnak, és nem egy sebész. De jobb ötletem nem volt: „OK!” Innen
a dokival és az asszisztenssel a kommunikációink az „OK” szavakból állt. Kb ő
azt kérdezte fáj, én meg válaszoltam hogy kibírom. Persze kíbírom, bár
szerintem két rét hajlítottam a vizsgáló ágyat, amin feküdtem. Aztán egy 15
percnyi vagdosás varrogatás után végeztek. Az eredményt meg sem mertem nézni.
Tudtam ezzel a Plzeni versenyemnek vége, meg gyaníthatóan a nyaramnak is.
Visszahívták Ágit, de a kommunikáció annyira necces volt, hogy végül a google
translatet hívtuk segítségül, és így beszélgettünk a doktorúrral, aki bizonyos
dolgokról 2 hétre letiltott, meg mondta, hogy itthon keressem fel a megfelelő
szakorvost. Amikor megkérdeztük, hogy mikor bringázhatok, meg mikor mehetek
vízbe akkor vonogatta a vállát, és azt mondta úgyis fájni fog, de minimum két
hét szerinte.
A kórházat elhagyva, Ági még elérhette a rajtját, úgyhogy
gyorsan kivittem, hogy aztán én a VK-ban folytsam kofolába és knédlibe a
bánatomat, mármint hogy nem versenyezhetek. Mondanom sem kell, hogy esetemet bő
poénokkal próbáltam palástolni, de azért megtört a dolog rendesen. De Ágit is,
így ő sem ment végig a pályán örült ha a célig betalált.
Este aztán egy közös vacsorával töltöttük el az időt. Igen
ám, de amint beültünk a kocsiba kigyulladt a nyomás érzékelő és a piros EKG
jel. Az álmos könyvek szerint ez nem jelent jót, de bíztunk benne, hogy csak
egy defekt nem pedig valami komolyabb. Este végre az allergiám nem jött ki, és
végre aludtam annyit, hogy a body baterym már a 27%-ot is elérte reggelre.
5. Üldözéses avagy shoping in the Olympia
center
Reggel elmentünk a legközelebbi gumishoz, aki bár ünnepnap
lévén nyitva nem volt, de készséggel megcsinálta a defektemet. Megjegyzem ilyen
pöpec kis szervízben régen voltam szép tiszta, és korrekt srácok voltak benne.
Mivel Ági is feladta a versenyt, így úgy döntöttünk a
verseny helyett, inkább elmegyünk shopingolni. Valljuk be őszintén Ági erre
várt mióta Plzenbe jöttünk, mert van az Olympia centerben egy kütyü bolt, ahol
aztán el is veszett vagy két és fél órára és ott hagyott egy kisebb vagyont is.
Én is próbáltam elveszni az outdoor boltokban, de végül nem éreztem egy
nadrágot sem annyira kényelmesnek, hogy megvegyem, viszont találtam végre olyan
perwol sportmosószert, amit régen használtam így be is spájzoltam belőle
itthonra.
Visszatérve a VK-ba, értesültünk a legfontosabb
eredményekről. Csabi sikeresen behúzott egy harmadik helyet, mint ahogyan gróf
úr és Tamás is. Anna 2. hellyel zárta az idei Plzeni 5 napost, míg a Soproni
különítmény nyiltban hozta el a dobogókat. (Megjegyzem soproniaknál is volt már
kórház látogatás, és annak is mindenhez volt köze csak a tájbringához nem!)
Este végre elővettük a grillt, és csaptunk egy gigászi
búcsúestés grill partyt, és végre gondoltuk, lezárjuk ezt a nem túl szerencsés
Plzeni 5 napost.
Fekete leves
Éjszaka végre aludtam, egészen jól vagy 6 órát. Reggelre
szakadó esőre ébredtem fel 5:40-kor, de nem mentem ki (lehet hogy sajnos)
mosdóba, pedig kellett volna, inkább még megpróbáltam picit szunnyadni. Így nejem
kelt fel előbb, akit amikor sietett a mosdóba két kérdéssel dobtam meg. „A
bringák meg vannak a tetőn?” „Persze ott vannak!”- jött a válasz. „És a tartó a
ház előtt?” „Az is meg van nyugi, és most már hagyjál had menjek!” Tudtam, hogy
éjszaka nem zártam be a tetőtartót, és Ági meg Gróf bringája már raja volt, míg
a hátsó tartót meg levettem, hogy könnyebben pakolhassunk reggel. Megnyugodva
nyúltam el az ágyon, hogy aztán az esőkabátomat a kocsiból kivéve, menjek el
mosdóba, amint Ági visszaért. Az első nap óta, nyitva nem hagytuk ott a házat,
mert az ördög nem alszik (főleg a Plzeni hajnalban) Visszatérve a mosdóból, találtam
egy szemüveget a földön odaraktam Süti néni mezébe, gondoltam az övé, majd
Mozsi jön stoikus nyugalommal és éppen meg akarnám kérdezni tőle, hogy kié ez a
szemüveg, mikor közli az éjszaka ellopták a bringáikat. Először fel sem fogtam,
majd körbe nézve tényleg hiányzott a két szomszédom bringája, és Mozsié is. Az
én tetömhöz szerencsére nem mertek nyúlni, pedig az a kettő lehet nagyobb fogás
lett volna mint amit elvittek. Komoly keresgélébe kezdtünk, mert a zárak sem
voltak meg. Végül is arra jutottunk, hogy a bringákat kigurították valszeg egy
80-100m-ert, és ott pattinthatták kocsira. Ez azt feltételezte, hogy tudhatták
a belépési kódot. Meg is kérdeztük a kapu közelében lévő motorosokat, hogy
vajon nem hallottak e valamit. Szerintük 6 óra környékén valaki kiment a kapun.
Lehet nem véletlen ébredtem meg 5:40-kor? Viszont az rohadt gyanús volt, hogy a
pénzünket az első nap, a bringákat az utolsó éjjelen vitték el. Ezt már nem
hagytuk annyiban és rendőrt hívtunk. Két iszonyatosan normális kommandós
kinézetű de nagyon intelligens, szinte perfekt angolul beszélő srác jött ki.
Akik komolyan nyomoztak kárfelvételt csináltak és nem minket osztottak, hogy
felelőtlenek vagyunk, nem úgy mint több esetben ezt máshol tapasztalatam. Az
adatfelvétel után a rendőrőrsön feljelentés, meg tanúkihallgatás stb, úgyhogy megjártuk
a Plzeni rendőrőrsöt is. Úgyhogy bárkinek van kérdése, hogy hova menjen adott
problémával Plzenben csak nyugodtan, lassan már mindenhol jártam.
Hál istennek a hazaút eseménytelenül telt, bár nem picit
lett hosszú, így a délután 4-es hazaérkezés helyett sikerült ¾ 10 re
megjönnünk, a magyar kánikulába.
Összegzésképpen, volt egy verseny, amit nagyon vártunk,
szarul ment legalábbis nekem, nem ízlettek a terepek, nem voltam ott lélekben,
de az ág is húzott minket Plzenben, hiszen lopások, kórházak sérülések, stb,
reméljük ez a legrosszabb ami egy ilyen úton valaha is megtörténhet.
Ja és le a kalappal a 70-esek előtt, hogy végig csinálták ezt a picit sem könnyű hetet, ők az igaz hősök Gróf úr és Dixi!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése