Ugrás a fő tartalomra

Súlyban az erő


Súlyban az erő
avagy „Celebnek lenni oly nehéz”
azaz K3 a Mátrában

 

Tavaly félelmeteset mentünk Csontival a Bakonyban, az első K3-momon. Sokat beszélgettünk róla, rengeteg anekdota, érdekesség vett minket körül. A kérdés legfőképpen bennünk is az volt, hogy ez egy kicsúszott eredmény volt, vagy tényleg jók vagyunk ebben a műfajban? De tökmindegy miről volt szó, a vége mindig az volt, hogy idén is megyünk! Így amikor kiderült a dátum, már hívtam is elnyűhetetlen társam és mondtam neki;

„Május 6, délután 5 körü,l valahol Budapesten felveszlek!”

Persze az elmúlt egy év anekdotái nem múlhattak el nyomtalanul. Finoman kibővítettük az érdeklődők névsorát, lévén hogy a tájbringások egy része teljesen beizgult a versenyre, és el is jöttek rá szép számmal. Mondjuk ezzel még népszerűbbé tettük a versenyt, de öngólt lőve magunknak is hoztunk nem kevés kihívást. Hisz ha csak a számunkra ismeretlenektől eltekintünk, a nevezők között voltak a:

  • Tűzoltók 4 keréken, a visszatérő Hidas Zolival párban Kovács Zoli, akik azért már nyertek ilyet, és mivel Hidi kispapából egyre erősebbé válik, hát nyílván számoltunk velük, sőt Csonti presztizs csatának vette a két csapat ütközetét.
  • A másik tűzoltó csapat, akik azért tavaly mégis csak 3. helyet hoztak el, na jó nem teljesen az idei összeállításban.
  • Hoztuk a Tájvirágokat a brutál erős Adrival és Ágival, na jó azért abban bíztunk, hogy ő velük mégsem kell meccselni, de a nők kiszámíthatatlanok.
  • Végül Mozsinak sikerült Dankó Pityut rávenni egy közös indulásra. És igaz, hogy Mozsinak vannak gondjai a felfelékkel, nem mintha nekünk nem lenne, de Pista addig - addig tudja szekálni, amíg bárhova felmegy, és ha nem vesznek el az első kocsma sörcsapjánál, akkor igen rutinos taktikás csapat.
  • És égül befutott a Noémi –Béci kettős, akikről csak annyit, hogy gyorsak, frissek, üdék, és ha Béci adja a tempót, Noémi meg tájékozódik… na szóval akkor nagyon kemények! (Azok is lettek a maguk 105km-ével)
  • És akkor voltak még jópáran az ismerősök közül, pl Laviniáék, illetve egy két tájfutóval, CSTSZ látogatóval felálló csapat is befutott, nem beszélve az ismeretlen erőkről! Sőtt régi THM-es ismerősök is sorakoztak a jelentkező asztalnál.
 
A tájbringások egy része a tekerés után
 
Egyszóval szép egy felhozatal, 20 csapat, és mint menetközben kiderült rólunk Csontival mindenki tudta, hogy kik vagyunk, mert minden ponton csak ezt hallottuk:

„Ti vagytok a Tonna Bike? És idén is meglesz?”

 

Pénteken aztán indulás előtt, jött egy olyan meglepetés amire annyira nem számítottam, de számoltam vele. Ugyanis amikor begördültem a műtétre váró 29-esemért a szervízbe, hogy vinném a bringát, a szerelők néztek rám nagy borjú szemekkel:  „de hát holnap versenyzel, majd csak délután rakjuk össze ideiglenessen, mert azt a lélek csavart még mindig képtelenség kivenni.” Szerencsétlenek már elég hosszú ideje szívnak szegény géppeél, mivel az egyik csavar aqnnyira be van állva hogy nem képesek kilazítani, sajnálom is őket nagyon mert hát próbálkoznak vele, melegíteni meg nem merik mert nem akarják tönkre tenni a vázat. Na de visszatérve az eredeti témához, ezzel a mozdulattal lőttek is hogy 29-es fullyval szenteljem meg a Mátrát, mivel úgy döntöttem nem kockáztatok meg hogy mégjobban tönkrevágjam a gépsárkányt. Így maradt a régi 26-os, amitől meg voltak félelmeim, mármint attól, hogy abban a nyeregben, és azzal a vázmérettel 8 órát a Mátrában, derékfájás, és prosztata gyulladás nélkül, hogy fogok megélni. De végül azzal, hogy Ági egy nagyobb indián törzs össz harci festését meghazudtoló, kineziológiai tapasz kiállítást szervezett a hátamra, ezt sikerült megúsznom, sőt, összesen egyszer éreztem a derekam meg a seggem is a túra alatt. Na jó azért 50 percnyi mászásnál ez már csak belefér.


A harci szinek nem véletlenek
 

Az odaérés sem ment egyszerűen, lévén Csontitól végig azt hallgattam, nem fogunk odaérni, már senki nem lesz a TT-ben, amire odaérünk. Hát ez csak annyira nem sikerült, hogy miután kipakoltunk a szálláson, (és nagy sajnálkozva a házi néni Csonti – Adri párosnak adott egy szobát, ahol nem tudta összetolni az ágyat, és hogy ez őt menniyre zavarja, hogy nem lesz teljeskörű a szolgáltatás,) szóval ezzel a kis kitérővel is, sikerült úgy a versenyközpontba érnünk, hogy az esti eligazitás előtt még simán beverhettünk egy barna csapolt Ulpimert a helyi kertes ivó alkalmatosságban!

Az esti hidratálás, beszélgetés után aztán bevetettük magunkat a szállásunkra, és míg Ágiék megrajzolták csapatzászlójukat, én kicseréltem a 0-ra kopott betéteket a gépsárkányban, hogy másnap ezzel ne legyen gond!

Reggel rajt előtt aztán azért odavittem a gépet ,egy olajozás fékbeállításra, a kivonuló DrBike szerviz embereihez, akik messzemenően tökéletes beállítást hajtottak végre, köszönet nekik. Igaz mire visszanéztem a szervizbe ott állt a bringám atomjaira szedve az állványon, és egy kisebb életmentő rutin műtétet hajtottak rajta végre. Az érdekesség, hogy a másik állványba meg Ági gépe álldogált, ahol épp láncot szereltek, lévén hogy egy lépésből leszaggatta, illetve utána egy komplett nagyszerviz is belefutott a kis Meridába. Nyilván ráfért, lévén már egy ideje hozzányúlni sem merünk ahhoz a géphez Csabival!

 

A verseny

Akkor ennyi bevezető után jöjjön végre a verseny!

Azzal kezdtük, hogy rutinosan lefotózkodtunk és zászlót lengettünk, még a menetlevél felvétel előtt, sőt sikerült egy egész jó csatakiáltást is kifejlesztenünk Csontival, amíg feltekertünk a szállástól a versenyközpontig lévén:

„Súlyban az ERŐ!”

Felvéve az itinert a konyhában letéptük az abroszt, és neki is ugrottunk a rajzolásnak. Hamar kirajzolódott, hogy bizony ez a pont elosztás kicsit sem hasonlít a tavalyihoz. Bokrokban csoportosultak a pontok, és bizony nem lehetett úgy labdába rúgni, hogy ne menjünk fel valamelyik csúcsra, vagy a Gallyára vagy a Kékesre! Bár a Kékesen kevesebb pontot láttam, de mégis nagyobb és gyűjthetőbb értéknek láttam meg. Egyvonalra felfűzhetően csoportosultak, ráadásul mintha a Trans Hungária Maraton levezető útján sorakoztak volna, ami egy egészen jó dózer, így már az elején azt gondoltam, hogy ezt fogjuk bepróbálni ha lesz ehhez megfelelő erőnk! A másik fontos részlet volt, hogy mindenképpen a 4 őrzött pontot be kell vennünk, így felfűztem egy kb. kört a gondolatmenetemben. „RUTINOS VERSENYZŐKÉNT” na meg pedagógusként, aki mindig mondja, hogy, „el kell a feladatokat pontosan olvasni”, gyorsan megnéztük a nyitvatartási időket, ami máris rajzolta azt a képet, hogy bizony a Kékesről lefele kell megfogni a Parád feletti őrzött pontot. A kooperációnk a tavalyról már bevált, én találom ki az útvonalat, nagyjából én tájékozódom, Csonti meg visszaellenőriz, hogy jófelé megyünk e, illetve olvassa az itinert mint egy jó mitfárer. A genyább döntéseknél meg egyeztetünk.
Egy halom pont
 

 
Az első bő óra

Mintegy 30 percnyi rajzolgatás után, neki is estünk a pályának. Na rögtön az első Trianoni emlékművet meg sem találtuk, sőt a helyi nénik sem tudták merre van, így hagytuk a francba irány a Gátőr ház. Itt megszámoltuk az ablakokat 4 volt, meg egy szellőző, majd tovább is robogtunk némi egyeztetés után, lévén én átakartam menni egy földúton Bodonyba, de Csonti egy betonos kerülőt javasolt Parád felé, és bekellett látnom igaza volt. Így a Mária kép majd a Kocsi múzeum, Palócház sorrend következett. Itt már komoly bolyban haladtunk, és mentünk át a Bodonyi templomhoz, majd a Víztározó őrzött pontjához. Itt bevertük az első sörünket, és megválaszoltuk a 4 kérdést, na meg még felírtuk a házirend helyét, és tovább is illantunk.
Az eleje
 

 

2 óra felfelé

Itt jött az első komoly döntés, vissza Parád felé megmászva a Bodony feletti vonulatot, vagy … átvágunk a térképen földútnak jelölt valamin, amiről igazából nem tudhatjuk milyen lesz. „Kockázat nélkül nincs győzelem”, így meg is indultunk ezen a földúton. Helyenként kicsit kátyús volt, a völgy felső részén meg kissé furi is, de határozottan tartottunk előre, majd elértünk egy erdészház - nyaraló valamit, ahova tökéletes minőségű dózer ment be. Na ez lesz a mienk, rááltunk, és egy kb. 10 percnyi felfele után el is értük a 24-est! Csonti az elején egyébként szólt, hogy lassítsunk, mert én rááltam a szokásos edző tempómra, de neki ez gyors volt, de itt az erdőben végre elégedett volt a tempóval, és vígan haladtunk. (Na jó lefele a betonon kissé elmaradt, de ezt előre kalkulálni lehetett.) A Parádsasvári 30 pontost kihagytuk, úgy éreztem nem vagyok benne biztos hol van, meg csak plusz idő „nem ezen fog múlni”.
Akkor másszunk fel a fő gerincre!

 

A 24-esen másztunk felfelé a Mátraházai gerinc irányába. A terv úgy szolt, hogy a tribünnél levágódunk a Mátra marciról ismert szint dózerre, és eljutunk a Rudolf tanyához. Háát felfelé még Csonti egészen vidám volt, de a szintúton aztán már voltak gondjai. A kb 7 km-es rázódás után, végül csak megérkeztünk a kiszemelt ponthoz. Ez a laza mászás 1:50 be került, mármint időben. Illetve Csonti nagyon furcsa arc vágások közepette válaszolt, a megérkező sporttársaknak, akik ismételten a Celebritásunkat magasztalták. (Mindenestre „ez a hülye megy mint a barom” kifejezés elég sokszor szerepelt Csonti mondataiban, ja „az én meg hulla vagyokkal” együtt!)

Szintbe, le, aztán fel a gerincen

Innen egy rövid mászás a keresztig és egyből 100m-re a Fekete tavi elágban is megtaláltuk a narancssárga nyilat. Aztán végre még egy laposabb mászással elérhettük a szintén Mátra maratonokról ismert Galyai útelágazást, ahol egy verssel emlékezhettem meg Csonti szenvedéseiről. Közben a kis hamis bedobott egy powergélt, és kissé erőre kapott, illetve lefele mehettünk tovább egy forrásig, amely azért kiszúrt velünk, lévén turistaúton közelítettük meg a műúttól 3 m-re lévő forrást! Innen lejjebb gurulva egy menedékháznál várt ránk a következő lehetőség, illetve végre egy tűzoltó is felbukkant. Sőt mint megtudtuk az egész brancs itt van közvetlen előttünk. A gerinci útelágazásnál Csontitól megint megkaptam a lebaszást, hogy miért engedem ilyen gyorsan lefelé, majd a Vörösmarty turistaházat már szinte együtt értük el, sőt Csonti olyan erőre kapott, hogy a következő szakaszon beálltam a szélárnyékába pihenni. Persze a Honvéd üdülőtől jött a felfelé, ahol ledobták neki a vasmacskát, de szóltam, hogy előre megyek a Mátraházai nagyparkolóig és kikérem a sörét, meg talán valami palacsintát is, addig meg szép nyugodtan tekerjen fel.  Azt hittem pihenve jön fel, de amint ott összefutottam a komplett Hidas branccsal, és kikértem volna a sört, a vaddisznó is megjelent. Komoly aggódásba kezdtünk az egészségéért, mert hogy a kocsma két fala között mint valami flippergolyó szédelgett, pattogott. Ráadásnak a szemei is elég masszívan keresztbe álltak, így úgy éreztem eljött a vég. De egy sör, és némi leülés rendbe tette vén hűséges társamat, viszont innen kezdve úgy döntöttem, kihagyjuk a Kékest, mert esélytelen oda feljutnunk. Pláne hogy az Anna rét vagy mi, ami a sípálya alja volt, úgy ért minket, hogy majdnem összeestem. Nem az erő volt a gond, de hírtelen pokol rosszul lettem, a pulzusom laza sétálva, nézelődve is 160 környékén vert, aminek a fele sem tréfa és nem kívánt visszamenni. Életemben egyszer még a Trans Hungárián éreztem ilyet, amikor megettem egy aldis obstgemüse cuccot, és arra kellett gondolnom, hogy a fél liter cukros kóla amit, az előbb benyomtam, és vagy egy éve nem ittam olyat, fejbe nyomott.
A palacsintázó amely elfelejtett nyitva lenni!
 

 
¾ óra szívás, ami még jót is tett

Így a Pisztrángos őrzött pontjához indultunk. Ez megint kockázatos vállalkozás, a Kékes meredek oldalában, egy túrista úton vergődni, de úgy tűnt jó lesz, és szépen haladtunk, annak ellenére is, hogy majd szétszakadt a fejem, és a hátsó gumimon az egyik bütyök helyén a kevlár maradt meg egy kb 3cm átmérőjű luknál. Sajnos ez a boldogság nem tartott sokáig, mivel mindenhol kidőlt fák és sziklák tarkították utunkat. Ráadásnak hű társam a sörtöl úgy feléledt, hogy szétakarta szaggatni az erdőt. Na szép, én meg nem mentem vele fel a Kékesre, hanem itt szopok valami istenverte szintúton, amin gyalog gyorsabban vánszorgunk mint bringával. Félórányi szüttyögés után, aztán sikerült ennek is a végére érnünk, és jöhetett a rövid köves lefelé. Az elejét még meggurultuk, de utána olyan freeride pálya jött, hogy gyalog alig bírtam letolni a bringát, nem hogy ráülni. Így aztán elszenvedtünk a pisztrángoshoz. De ebben az órában legalább mindkettőnk helyre jött. Igaz a Kékesen ott hagytunk vagy 300 pontot, amit ennyi idő alatt akár be is tudtunk volna szedni, de akkor ott nem hozhattam ilyen döntést, mert valamelyikünk meghallt volna az emelkedőn vagy még rosszabbként Csonti fellázad!
 
Járatlan túrista útra ne tévedj, ez aranyszabály!
 

A pisztrángosnál ellenben olyan ”csudijó” feladat várt minket, amire aztán én képtelen voltam. Csontinak sikerült 5 dobozt lelöknie a frizbivel, de a mentőfeladat meghaladta aktuális fizikai képességeinket. A négyütemű fekvőtámaszból egy laza 10-et megcsináltam, így 60 pontot bezsebelhettünk a 100 helyett az őrzöttért.

 

Guruljunk haza

Innen hosszú gurulás várt ránk. Először csak egy vadászházig, ahol már majdnem elvesztettem Csontit, majd le a Parádi hosszú völgyig. Na jó itt Csonti végkép elveszett illetve majdnem az itiner is. De szerencsére résen volt és megmentette, én meg megvártam lejjebb egy útkeresztben ahonnan viszont lassú fékezések közepette, száguldottunk le a Szt Istáv csevice őrzöttig a betonon. Mivel mi voltunk az első ideérők, mármint aki nyitva találta a pontot, mi lehettünk a próba nyulak, az egyébként véleményem szerint, a mi lehetőségeinkhez képest lehetetlen feladathoz. A lényeg hogy egymással szembe bringázva kellett volna keringőznünk egymással. Háát ez nekünk a fizikai lehetetlenség számba ment. Egyszer - egyszer majdnem sikerült, de vagy szétszakadtunk, vagy letépte Csonti a kézfejemet, vagy épp nem estünk el az atrakcióban. Mindenesetre a pontőrök jól szórakoztak, esetlen próbálkozásainkon és bezsebeltük a 100-ast. Innen Recsk felé vettük az irányt. Na ezt a területet mind a ketten ismertük, mindketten rendeztünk itt versenyt. mondjuk arra nem emlékeztem, hogy ilyen szintű emelkedők is vannak a környéken, de azért megtekertük betonon a forrásig amit kellett, majd tovább az újabb vadászházig ahol komoly vitába keveredtünk, hogy merre is áll a palánk az udvaron.
Irány haza
 

Innen a Recski tábor következett, de hogyan. Kerülve szintet mászva vagy át a turistaúton. Végül utóbbi mellett döntöttünk és jónak bizonyult. ¾ óránk volt innen beérni, így kényelmesen gurultunk le Recskre, ahol megszemléltük a bányamúzeum lámpáját, majd tovább mentünk keresni egy faragványt. De a faragót nem találtunk, pedig mindent megnéztünk. A két kőemléket hagytuk a francba, mert hát faragó kell. Végül felírtuk, hogy István királyt ábrázolja, és elindultunk haza.
Elérve Derecskére megpróbáltuk előkeríteni a Trianon emlékművet, ami végül nagy nehezen, helyi majdnem segítséggel meglett, majd iránya cél. Átnéztük a kombókat, hát olyanunk nem lett, majd megnéztem, hogy nem írtunk e el valamit, hát naná hogy az elsőt sikerült. Gyorsan átjavítottuk a 4 ablakot 0-a épre, majd beadtuk kereken 8 órával az indulás után az itinert. Ebben a pillanatban Béciék is beestek az ajtón. És ha már beestek tovább is mentünk a kocsmába!

 

Látni tudni kell… mi nem tudunk!

Ott aztán elkezdtük számolgatni a pontokat. Béciék 105 killát tekertek, mi 77-et. Béciéknek kb 1600 pontjuk lehet nekünk olyan 1540 körül. Na ezt elbuktuk. Erre megjönnek Mozsiék is. Ők 88 killát tekertek, és kb 1100 pont körül számolunk nekik. Erre Pista megszólal, „plusz a bónusz”! Majd Bécivel vitatkozni kezdenek hogy mi is rá a jó megoldás! Mi meg Csontival nézünk hülyén. Bónusz? Mi van? Ti miről beszéltek? Háát ott volt a bányamúzeumban az udvarban. Mondjuk én láttam hátul, hogy van odaírva egy bónusz, de gondoltam biztos a pontokon lehet szép mosolyért szerezni, vagy ilyesmi. Mondjuk fúrcsáltam is, hogy nem kaptunk koordinátákat a pontokon egy pluszért. Na hát kiderült hogy volt egy fotó, benn a füzetben, ami úgy mellékesen elkerülte a figyelmünket, amihez kapcsolódott a bónusz feladat. Na szép, egy újabb 100-ast dobtunk ki az ablakon!

Közben Hidiék is megjönnek, sőt a verseny végére kiderül, hogy mi vagyunk az egyetlenek akik nem találták ki a bónusz feladatot. „Ez a suliban a nem olvastad el 1-es leülhet játék”.


Értékelés

Háát így vártuk az EH-t ami aztán oly későn kezdődött, hogy a fél mezőny már haza is ment. Na de hirdetik 19-től visszafele. Laviniáék 16 talán. Ágiék 14. Aztán első 10 még midig nem mondanak minket. Mozsiék 8. Egy másik csapat 6 aztán Hidiék 7. Na akkor a presztizs meccset azért nyertük. Tonna Bike 5. Még ott is megkapom, hogy de nem írtátok be a bónuszt. Na szép, mert nem szúrta ki a szememet mint tavaly Szlovákiában szeptemberben a lezárt út a térképen. Béciék 3.-ak lettek. Az első kettőt mi nem ismertük. De 1720 pontunk lett, ami talán 150-el kevesebb mint tavaly, egy sokkal nehezebb terepen. A Béciéktől 110 pontot kaptunk úgy, hogy nem írtuk be a bónuszt és egy laza 30-al kevesebbet tekertünk. Az elsőtől is kb. 250 ponttal kaptunk ki, ami ha ott a Kékes alatt ,nem vagyunk halottak, meg is lehetett volna, de a sportban nincsenek hak! És különben is ez egy Kalandtúra, a legfőbb eredmény a teljesítés, és hogy jól érezzük magunkat.

 

És mi volt a véleményem az idei K3-ról. Én baromira élveztem. Már megint iszonyat jó volt. (Na jó a bab még főhetett volna.) A pálya remek volt, kicsit furi volt ez a bokorcsoportos kirakás, meg én vittem volna messzebb pontokat lévén, hogy így 12 óra alatt simán meglehetett fogni az összeset. De ezen kívül még mindig azt kell mondanom, hogy ezek a srácok ahhoz képest, hogy nem jártak még nemzetközi Bike Adventura versenyen, hihetetlenül értenek ehhez a műfajhoz. A K3-nak egyetlen komoly baja, gyenge pontja van! Hogy csak egy van egy évben.

De, és itt a reklám helye, lesz még idén Vértesboglár Adventura Pálffy Tóni emlékverseny, ami igaz, hogy időben meg sem közelíti az itteni sprint távot sem, de higgyétek el, akinek a K3 tetszik annak ott a helye mert jó lesz!


És a végére egy vasárnap reggeli beszélgetés Csontival.

-          És jövőre mi lesz? Új társat keresel, mert megértem, hiszen lassú vagyok!

-          Csonti, én nálad jobb társat nem tudnék találni egy ilyen versenyre. Jövőre a K3-on a Tonna Bike, ha minden jól megy ott lesz, és odacsap, ha máshova nem a pultra egy sörért, mert „SÚLYBAN AZ  ERŐ!”

 

Íme a puszta adatok:

-          77,73km

-          1720m szintemelkedés

-          1720 pont

-          7500 kalória legalábbis nekem
Na meg amit a strava mond!

Megjegyzések

  1. Gratulálok a Tonna Bike-nak! Szép volt Fiúk! Miután valóban úgy tűnik, hogy "Súlyban az Erő", intenzív hízókúrába kezdek, hogy a Vértes Adventure-ön már jó Erőben legyek. Kicsit tartok tőle, hogy a jelenlegi 79kg-om nem lesz elég az üdvösséghez, de addig még van egy hónap, hogy behízzak a Nagyok közé! :)
    Hidas Sándor

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

K3 ismét

A K3 egy olyan pontja az évnek, ami a fontos események között szerepel a versenynaptáramban. Idén azonban lévén viszonylag rossz időpontra volt kezdetben meghirdetve, elengedtem. Aztán szerencsére eltolták egy héttel, és mivel mi erre eltoltunk egy másik versenyt, egy fél évvel, ezért felszabadult a hétvége. Ha már szabad volt ideje társat keresni. Nyilván adott Csonti és elsőbbséget élvez, de abban biztos voltam, hogy kihagyja ezt a mókát. Adott lenne Robi is, és éppen ráakartam írni, amikor egy messengeres beszélgetésünk során valahogy szóba jött Bedő Csabival a derby, és kapásból mondta hogy jönne! Úgy gondoltam, ha Robit érdekli a verseny úgyis jelentkezik, és majd akkor max 3-an megyünk. (Mondjuk ebben az esetben én a lassú visszafogó csiga szerepét töltöttem volna be). Szóval volt csapat, többet nem is nagyon törődtünk a rendezvénnyel. Kicsit több mint egy héttel a rendezvény előtt, május 1.-én este felé, Csabika hív. „Szia, most toltak ki a műtőből, szolnál Mikinek hogy ne

K3 mert kell

Immáron harmadszor tértünk vissza Csontival közösen a K3-ra! Idén is, mint az ezt megelőző két évben, a sprint távra esett a választás. A tavalyi Mátrai hegyvidék után nyilván szimpatikusabbnak tűnt a Vértes lankásabb lejtőivel találkozni, ráadásnak a Vértes azért kicsit sem ismeretlen azoknak, akik tájékozódási sportokat űznek, így bizakodva vághattunk neki az idei derbinek. Az MTBO-sok több csapatban is képviseltették magukat, így nyilván köztünk egy barátságos rivalizálás is kialakult. Itt volt Lavi-MM páros, Mozsi-Ipsics Laci-Dankó Pityu, Hidas Zoliék, Noémi-Béci páros, Gabi-Csabi és a fiai, na meg nyilván mi is. 12 óráson meg Ember Ágoston- Máthé Tomi, és a Száguldó Virágok Orsi vezetésével is neki vágott az idei K3-nak. Ránk már Csonti előzetes panaszi sem vetettek jó képet. Csonti az egy héttel korábbi Pannonon igen jól ment, de egész héten fáradtsággal küzdött, nekem meg a Pannon rendezése mellett, a Balaton marci 50km-e is a lábamban volt. Ráadásnak péntek délután elke