Valamikor 2011 januárjában röppent fel a hír, hogy a
Sportaktív, Harangvölgyi András vezetésével egy újabb őrültségen töri a fejét,
méghozzá hogy megvalósítsa a magyar mountain bikeosok régi álmát, egy több
napos bringa versenyt, ami átszeli az országot. A verseny a „Trans Hungária
Maraton” nevet kapta avagy „Keresztül Észak-Magyarországon bringával a borok és
vizek útján”. A hírre sok bringás felkapta a fejét, így a tájbringások zöme is,
hogy na igen ezen részt kell venni. A lelkesedés persze a nevezési díj
kiderülésekor alábbhagyott, hisz előnevezésként 37 míg későbbi augusztus 1-éig
történő nevezésért egy laza 43 ezer jó magyar forintot kértek el a szervezők.
Na ezzel a legtöbbünknek a Transos álmai véget is értek … de aztán történt
valami.
Mint arról már korábban beszámoltunk a címben említett két
csapat megnyerte a 24h-s csapat versenyt a kategóriájában július legvégén,
aminek ez egyik díja minden csapattagnak nevezés a Transra. Ha már a csapatok
megnyerték, akkor nem szabadott veszni hagyni a lehetőséget, és akinek egyéb elfoglaltsága
nem volt (Tájbringa VB), az bizony fontolóra vette a nevezést, és végül is szép
számú tájbringás nevezett be a Trans Hungária Maratonra. A tájbringásokat egy
solo Tamás Tibor (Cica), két duó tagjai Szágulsó Virágok (Marosffy Orsolya –
Kóbor Editt) és a Merkapt csajok (Kaufmann Brigi – Bartos Judit) és a két immár
klasszikus MTBO-s csapat, a Fonnyadt Makk és Káosz Amigosz képviselte. A Makkok
Pálfy Tóni – Maxim Matyi – Paulovits László – Gyallai Janó összeállításban míg
a Káosz Amigosz Bedő Csaba – Leel-Össy Attila – Bergman Ernő – Vajda Péter
összeállításban vették fel a harcot, a 377km-es távval ami laza 7600 szintet
tartogatott 4 nap alatt Nagymaros és Tokaj között.
1.etap:
Nagymaros – Hollókő
Az első napi rajtot hajnali 9-kor lőtték el Nagymaros
szívéből a Duna partról augusztus 17.-én. Már a rajt előtt is problémák voltak.
Nem volt elég felvenni a csomagot meg a ruhát, mint egy rendes maraton előtt,
hanem bizony mint a vándor cigányok, a több napi cókmókot, sátrat stb fel
kellett adni egy transport autóra. Majd a kocsit elvinni az őrzött parkolóba. Így
a tájbringások nagy része a rajtnál a leghátsó sorból tudott csak elrajtolni,
ami mondjuk annyira itt nem számított.
A rajt előtt a két
MTBO-s csapat
A távnak összesen 153 bringás vágott neki, akik mehettek
egyéniben, párosban és csapatban is, utóbbiban engedélyezett volt a váltás is,
amit a mi csapataink később ki is használtak.
Az első etap a többi nap szintrajzához viszonyítva nem is tűnt
vészesnek, első ránézésre. De ahogy a versenyzők hetekkel korábban kielemezték
kiderült, hogy az apró kis kiugrások a 100km-es távon egy laza 2400 szintet
tartalmaznak, ami nem kevés. Ráadásul helyenként olyan utakon hogy …
A pálya a Börzsönnyel kezdett, ahol egy kb 5 km-es töltésen
haladó út után fordultunk be a dimbes dombos, vadregényes erdők felé. Az első
sík rész után, a Börzsöny lankáin kapaszkodott fel a kígyó, ami kezdett
szétszakadozni. Az erdőket olykor szántóföldek szakították meg, majd a mezőny
hipp-hopp már Szokolyán volt, ahonnan viszonylag rossz minőségű földúton, majd
betonon tekert tovább a kisvasút mellett. A könnyed tekerést egy meredek erdei
emelkedő szakította meg, majd egy nagy rohanás Nógrádig, ahol az első frissítő
várta a mezőnyt friss forrásvízzel izóval, és a helyi lakosok jóvoltából
pogácsával. Ezzel nagyjából a Börzsönyt le is tudtuk. A frissítőről
felkapaszkodtunk a vár oldalába, majd többnyire szántók mentén haladtunk tovább
jó hosszan (kb 20km-en át) a 32 fokban. A következő frissítő a Bánki tónál várt
a mezőnyre, ahol a helyi nénik minden más ponton túl téve, mindenféle földi
jóval ellátták a versenyzőket, ami szem szájnak ingere, sőt emellé még egy
helyi zenekar fúvós zenét is szolgáltatott.
Attilka, ekkor még
nem tudta, hogy a frissítőt benézte
„Egy csak egy legény
volt talpon a vidéken”, aki ebből a csodából kimaradt, Attilka aki nem vette
észre a frissítőt és kb. 1dl vízzel ment neki a következő 16 km-nek, ami talán
a verseny egyik legundorítóbb 16 km-e volt. Bokorból ette a szedret, hogy
valami frissítőhöz jusson szegény. Bánk után egy meredek mászás, majd egy kis
erdei mezei ereszkedés, és végül sok szántóföld várt a mezőnyre, hogy végre
Szécsénkében újra frissítőhöz jusson, és hogy a váltók válthassanak. Egyik
MTBO-s csapat sem váltott, egyszerűen a Káoszból ketten kiszálltunk itt, hisz
minek erőlködjünk ha a chip nem is a mi lábunkon van. (Megjegyzem jól tettük)
Hihetetlen sok nyílt területű mászás várt a versenyzőkre, amelyek aztán szedték
is rendesen az áldozataikat, és megrostálták a mezőnyt.
Ezen a napon a tájbringások jól teljesítettek, mindenki
megtette amit arra a napra kitűzött, szegény Orsi járt rendkívül rosszul, mivel
a társát Edittet egyszerűen megette a pálya, és bár limitidőn belül beért, de
nagyon nem esett neki, jól, nem beszélve arról, hogy semmiféle tápanyag
bevitelt nem tudott a verseny utáni 12 órában produkálni, ami pedig egy ilyen
hosszú több naposon elengedhetetlen.
Egyébként táplálékbevitelben a Sportaktív hihetetlen jól
teljesített, Bíró Ádám egyszerűen hízókúrának nevezte el a versenyt, mert addig
etettek szinte minden alkalommal minket a rendezők amíg ki nem durrantunk. A
menüt had ne soroljam fel, az elég hozzá, hogy tészta krumpli hús szósz, stb
lefojtva túrós (nem elírás) gombóccal! Szóval minden ami szem szájnak ingere.
Egyedül a sörcsap hiányzott, de valahogy kibékültünk a helyzettel.
2. etap
Hollókő – Bükkszék
Ha egy bringásnak azt mondják hogy fel kell menni a Kékesre
akkor az nem újdonság, minden évben meglehet ezt tenni versenyszerűen a
Mátra-maratonon a Sástó Adrenalin parkból. Csakhogy a Trans 2. etapja
Hollókőről indult, ahonnan kocsival másfél óra tömör felfelé a Kékes. A
tájbringás csapatok itt már taktikáztak. A Makkok Pault és Janót küldték csúcshódításra,
míg az Amígók már ember hiánnyal küszködtek, lévén hogy Ernőt hazahívta a
kötelesség, így Csabit végig küldtük a pályán, Attilka pedig megkapta a
lehetőséget, hogy pár év kihagyás után ismét megmássza hazánk legmagasabb
pontját.
A mezőny a Hollókői puskaporos rajt után (lévén a Firet egy
helyi ágyú dördülése adta) neki ment egy kisebb emelkedőnek, ami után egy rövid
lejtőzéssel ért Pásztóra, ahonnan a cél a Kékes volt, Mátraszentimrén
keresztül. Blazsó Marci laza 2:36-os csúcshódítása után szép sorjában kezdtek
áthaladni a versenyzők a Kékesi csúcson, hogy egy laza 30km-es lejtőzést
követően egy kis dimb domb szántó földel megfűszerezett utolsó 10 kilit
teljesítve érjék el a Salvus vizéről híres Bükkszéket. A mieink közül elsőkét
Csabi ért fel a csúcsra, aki Dósa Eszterrel mászta meg a Kékesi sípályát
(Eszter valószínű a legjobb magyar maratonista lány, és Csabi szerint vannak
elég szép idomai!) Utána nem sokkal Paul akit Matyi váltott, majd Tóni
érkezett, aki a sípálya aljában váltotta Janót.
Tóni trükkösen
váltás után friss erőben fel a Kékesre
Nemsokára Cica is
felért, hogy egy rövid frissítés után ugorjon neki a brutális száguldásnak. Brigi majd végül Attilka
is megérkezett a csúcsra, akit aztán jó magam váltottam. Végül Orsi is felért akinek
viszont a társa még a pálya elején kiszállt, a már korábban említett tápanyag
hiány miatt.
A lefelé már nem ment olyan jól a csapatoknak mint a
felfele. Csabi kétszer míg Tóni egyszer defektelet el. Jómagam is felütöttem
úgy a gumit, hogy a külső kiszakadt, így Attilka visszavette a chippet és
bevánszorgott a célba, ami nem vetített túl jó előjeleket a következő nap elé,
jómagam békanyálon csorogtam le a Mátrából, hisz nem akartam 30 kilit tolni a
célig.
A nap végén ismét igen szíves vendéglátás fogadott
bennünket, laza frissítőként egy absolút tökéletes paprikás krumpli fogadta a
97 km-ert és 1800 szintet megmászott mezőnyt. Majd pedig irány a salvus vizes
fürdő, amelyből az eredményhirdetésen iható változatot is kaptak a díjazottak.
3. etap
Bükkszék – Diósgyőr
A 3. szakaszt mindenki előre csak úgy emlegette a „Király
etap”! Volt ahol 105 volt ahol 95 km-ert írtak. A szint 1600m és 2200m közti
adatokat hozott, így semmi nem volt biztos csak a pálya, ami nem volt ismeretlen.
A verseny egy 10km-es betonos felvezetéssel vette kezdetét,
majd egy rövidebb emelkedő után a mezőny meredeken zúgott be Szarvaskőre,
ahonnan aztán megkezdte a 20km-es mászást Olaszkapuhoz. Olaszkaputól a Bükk-fennsíkon
haladt a mezőny, majd Felsőtárkányt vette célba egy hosszú lejtővel.
Felsőtárkány volt a váltópont, ahonnan, egy újabb 10km-es mászás, egy rövidebb
lejtő, majd a Hór völgy várt a mezőnyre. a Völgy rendkívül enyhén emelkedett,
pont annyira hogy hosszú tekerésnél gyilkolja a lábat, és mellette rázott,
hihetetlenül rázott, ami a már 3 napja nyeregben lévő bringást nagyon
megviseli. A völgyből aztán Bükkszentkeresztre mászott fel a mezőny, ahol egy
kisebb DH is megszakította a felfelét. Az utolsó frissítő után még várt egy
rövid emelkedő, „superman” pózbana versenyzőkre, szinte lehetetlen volt
feltekerni, még tolni, is majd elkezdődött a lejtőzés, amelynek a csúcspontját,
az egykori OB-kat is megélt DH pályán való leereszkedés jelentette. A
meredekségéről csak annyit, hogy a nyereg kb fej magasságban volt a
vízszinteshez képest.
A tájbringások ismételten abszolválták a pályát. A lányoknál
az első szakasznál Brigi és Orsi kb hasonló időt, jött így fej fej mellett
haladt a két ellenfél páros, és a második embereken múlt minden. Mivel Edit az
előzőnap kényszerűségből kiszállt, ezért viszonylag pihenten mehetett neki az
etapnak, ami, végül a Virágoknak a szakaszgyőzelmet jelentette. Cica igencsak
megviselten kezdte a napot, de aztán helyre jött, és simán végig csinálta a
szakaszt, bár a végén többek között ő is leszállt a meredek DH-n. A Makkok
ismét a váltás taktikáját választották, és könnyedén abszolválták a szakaszt.
Az Amigóknál Csabi hihetetlen jól haladt, a kijelölt célnak megfelelően Dósa
Esztert tartotta végig, akitől csak a végén a lefelében ijedt meg, amikor az
profi DH-sokat meghazudtolva zúgott lefelé a katlan völgyben.
Csabi a Felsőtárkányi
frissítőn, egy banám meg egy kóla
Attilka nehezen
heverte ki az előzőnapot, és ez meg is látszott az első szakaszon, ráadásul még
láncszakadást is szenvedett, ezért én rendkívül idegesen mentem ki a pálya
második felére, hiszen kevesebb időm volt a limitpontig mint azt terveztük. Az
elején a szakasznak jól ment, a limitpontig könnyen sikerült elérni, de
Bükkszentkereszt környékén jött a nagyhalál, és ha nincs gyógytea fent a
frissítőn komoly problémáim lehettek volna. A DH részt abszolút rettegve abszolváltam,
aminek a végén inkább leszálltam a keróról, mint később megtudtam nem egyedül,
a vicc hogy így is sikerült elesni, gyalog!
Este megijedt mindenki a vacsoránál, mert a kijelölt helyi vendéglátó
ipari egység zóna adagokkal akarta megetetni a 150 bringást, azonban a rendezők
hamar szóltak a vendéglősöknek, hogyha lincselés nélkül kívánnak hazatérni,
akkor pakolják meg a tányérokat, amiben aztán nem is volt hiba, csak a Makkok
maradtak majdnem éhesen, de aztán ez is megoldódott.
4. etap
Szerencs – Tokaj
A nap rendkívül korán kezdődött, köszönhetően, hogy a
versenyzőket át kellett szállítani Szerencsre Diósgyőrből. 6:30-kor már reggeli
volt, és fél 8-kor már buszon ült a társaság, és kb egy óra múlva leszállt
Szerencsben. Itt aztán be kellett állítani a kerókat, mivel a szállításra a
kormányt el kellett forgatni, az ülést és a pedált pedig le kellett szedni, de
mivel bő másfél óra volt a rajtig, ezért erre bőségesen volt idő, aztán
mindenki az árnyékban pihent a hőség miatt. Szerencs polgármestere egy kis helyi
rajtcsomaggal örvendeztette meg a versenyzőket, ami Szerencsen mi is lehetett
volna más mint egy kis helyi édesség, pom-pom csoki meg valami cukorka.
Verseny előtti
szieszta Szerencsen az árnyékban
A start ágyú 10-kor dördült el és ugrott neki a maradék 66
kilinek és 1200 szintnek a teljes mezőny a szerencsi várkapun keresztül, lévén
hogy ezen a napon már váltás nem volt. A Zemplén eléggé ismeretlen a hazai
bringa világban, bár ma már itt tartják az Erdőbényei Drótszamár Fesztivált, ráadásul
a települést érintettük is, illetve Tóninak voltak halvány oxigénsátoros
emlékei a valaha létező Zemplén maratonokról, de ettől függetlenül ismeretlen
terület. A pálya eleje a Szerencs környéki mezőgazdasági területeken
emelkedett, helyenként rázós beszántott utakkal. Utána egy hosszú betonos
lejtőzés következett, amelynek a végén az élmezőnynek még egy vonatot is
megállítottak, hogy át tudjon gördülni a mezőny a síneken. Ez után egy hosszú,
véleményem szerint az egyik legszemetebb betonos emelkedő következett, fel egy
kőbányához.
A vigyor ellenére az
egy kegyetlen beton volt
A bánya bejáratától
végre egy dózeren mentünk tovább, amin jobban esett a tekerés, mint a forró
betonon. Az első frissítő után már a Zempléni dózereken ment a verseny, egy kis
erdei DH-val megfűszerezve, majd Ausztriát idéző sotteren haladtunk tovább,
hogy aztán Erdőbénye felett egy hullámvasutas földúton zúgjunk le helyenként
single trackekeken Erdőbényére, ahol újabb frissítő volt. Innen kezdődött a
nagyhalál. Egy gyönyörű, helyenként a Bakonyt idéző völgyben és árnyas erdőben
másztunk felfelé kellemesen, azonban kb. 5km-errel a csúcs előtt eljött a
pokol. Az út kezdett egyre nagyobb kövekkel rendelkezni, ráadásul lassan olyan
rossz minőségű lett, hogy pöttyözöttel jelölném egy térképen. Ráadásul a
legvégére az erdőt is leirtották, és a kopasz hegycsúcson kellett szenvedni.
Szó szerint kegyetlen volt. Ezen az irtózatosan rossz úton zúgtunk egy pár
kilit lefelé, majd ismét egy kilis mászás, ami itt már 45 kilinél ilyen
körülmények között maga a halál volt, majd egy jó 5 kilis lefelé, ahol bizony
szükség volt a karerő meg a technikai tudásra, mert nagyon rázott, utána ismét
egy rövid fel, ami már erdőben volt, ergó kellemesebb, majd jött az 50 kilinél
az utsó frissítő. Innen gyönyörű panoráma nyílt a Tokaji borvidékre. Egy rövid
single trackes, helyenként benőtt DH után értük el a szőlőket, és zúgtunk
lefelé a síkra.
Csabi fejet le!
Innen már csak két kisebb hupli volt hátra, amelyből a
második a Tokaj lösz nyúlványa volt, ahol egy lösz mélyúton kapaszkodtunk fel,
aztán egy meredek lefele, és az utsó pár km síkban bringa úton, be Tokaj
főterére.
Az utolsó emelkedő
löszmélyútja
A tájbringások az utolsó napot is absolválták. A lányok
közül mindenki végig ment, de az eredményen már nem tudtak változtatni,
szegényeket teljesen szétszedte a bringa, úgyhogy ülni nem nagyon tudtak. Cica
viszonylag könnyen absolválta a szakaszt, bár én miattam az Erdőbényei
frissítőn nem kapta meg a sörét, mert a saját frissítő személyzete nem ért át.
Cica a célban
A Makkok is simán végig mentek, a chipet Paul és Janó vitte,
Tóni meg Matyi végig túrázta a távot. A Káosznak ez a szakasz volt a
vízválasztó. Eddig a váltások miatt nem voltak gondok, csakhogy az utolsó napra
Attilka is lelépett, mert dolga volt, így ketten maradtunk Csabival. Csabi
Eszteren akart maradni végig, de mivel a dereka beállt, és többször is
nyújtania kellett, ezért elmaradt, és még Paul is előtte ért célba, de megharcolta
a maga küzdelmét, és ettől függetlenül nagyon jól ment. A versenynap előtt, aki
megismert minket tudta, hogy nekem itt problémáim lehetnek. Fizikailag
próbáltam spórolni az előzőnap, hogy ne legyen gond. A problémát igazából a 7
órás szintidő okozta, hisz a cél zárás előtt absolválni kellene a távot, amivel
elméletben nem lehet gond, de ha lassabban haladok mint terveztem, vagy bekapok
valami technikai hibát már gond van. Technikai probléma nem volt, a verseny
előtt pedig az összes fogyasztható energiát bedobtam a camelbag-be, ha kell
akkor benyomom. Végig próbáltam egy laza tempót menni, amit ki fogok bírni, de
az elején egy kicsit gyorsabbra vettem, hogy legyen előnyöm magamhoz képest, a
lefele betont meg jól megnyomtam. A betonos emelkedőn gyakorlatilag szenvedtem,
Zsuzsa még meg is tolt, köszi, emiatt késte le Cicát.
Szenvedek felfelé
A dózer már jobban esett, majd az első frissítőn benyomtam a
Csehországból hozott Carnitint biztos ami biztos. Az általam meghatározott időn
belül voltam fizikai problémák nem voltak. Az osztrák „P” páros mögött szépen
végig kavartam a következő szakaszt, majd le Erdőbényére, még mindig jó vagyok.
A következő emelkedő 4. km-nél átvettem a virtuális vége táblát, ami nálam is
maradt már végig. Hatalmas szenvedés volt a felfelé, legtöbb esetben már csak
tolni bírtam, fájt a talpam, és a kövek miatt tekerni nem tudtam. Az időben is
kezdtem elcsúszni. A tetőről a lefelén olyan tempót diktáltam, amit ilyen
terepen nem mertem volna máskor. a következő emelkedőn toltam, ráadásul később
is, ha emelkedő jött nem bírtam tekerni elment az erő a lábamból. 49 kilinél
végem volt mint a botnak, na ekkor vettem be az első napi rajtcsomagban lévő
gélt. Kockázatos volt, mert nem tudtam lehet e rá édeset inni stb. Aztán erőt
összeszedve megindultam, és 50-nél elértem a frissítőt. Ittam ettem majd
elkezdtem nyomni, mivel a kiszabott időt egy kissé túl léptem vagy negyed
órával, és még volt hátra 16 kili, közte a Tokajjal, amitől rettegtem. Ami a
nyélen kifért úgy nyomtam tovább. Úgy látszik a gél használt, mivel haladtam,
az aluljárónál rákiabáltam a kísérő bringásra, hogy OK megvagyok, 20 kilivel ez
előtt hagyott el, és azt hitte még legalább egy félóra óra mire jövök. Mentem
mint a szél, a kis emelkedőt megmásztam, csak azért kellett néha fél – fél
percre megállni, mert a talpam teljesen kész volt. Aztán elértem a Tokaj alá,
és megláttam min kell felmenni. Férfiasan bevallom, összezuhantam, sőt még egy
két könnycsepp is kicsordult, hogy oda fel, én most nem … Aztán felhívtam
Csabit, hogy „mászom a tüskét készülj a zászlóval, de kész vagyok mint egy
hulla!” Csabi válaszolt, ami erőt adott. Feltoltuk a kísérővel a bringákat,
lecsíptünk pár szemet a mézédes tokaji szőlőből, majd lezúgtam és a síkon mint
akinek a lábában semmi kilométer nincs robogtam a cél felé. Csabi az utsó
sarkon várt, felzárkózott, majd kibontottuk a zászlót és azt lobogtatva
rohantunk a cél felé, amiből aztán majdnem bukás lett, de végül átmentünk a
célvonalon, és lezártuk az idei THM pályáját hisz utoljára léptem át a célt.
6óra 12 perc alatt abszolváltam, és mint kiderült a lányok illetve az előttem
mászó boly épp hogy előttem ért be, ergó nem is mentem olyan rosszul mint
amitől féltem. Jah és a célban folyadék utánpótlásként egyből egy jó Tokaji
furmintot kaptam a kezembe a rendezőktől, hisz ez volt a célcsomag. A nap alatt
több mint 9 liter folyadékot nyomtam magamba amiből szinte semmi nem távozott
ott ahol kellett volna.
Célba érés után megvolt az eredményhirdető ceremónia.
Először minket hívtak ki, érem serleg, tisztelet díj oklevél stb, és boldogság
a színpadon, megcsináltuk.
Káosz Amigosz maradék
csapat felnőt 1. hely
Utánunk nem sokkal a Makk is megkapta a díjat,
hisz ők is nyerték a kategóriát.
Fonnyadt Makk
Senior csapat 1. hely
Később
Orsiék jöttek akik 2.-ok lettek,
Száguldó Virágok
női duó 2. hely
majd Brigiék akik nyerték a női párost.
Merkapt Csajok
női duó 1. hely
Az absolutat
Blazsó Marci nyerte hatalmas előnnyel.
Este aztán többen az utcabált, mi a vacsora után a tábort
kerestük meg, ahol aztán a nyeremények fenekére néztünk. Másnap transport
Nagymarosra, és egy hekkezés után irány haza.
Jó volt ez az 5 nap. Új barátságok kötődtek, olyanok lettünk
mint egy nagy család. Mi voltunk az elsők akik végig csinálták, ki egyéniben,
ki duóban, ki csapatban. Ott voltunk, és köszönjük hogy ott lehettünk.
Köszönjük a Sportaktívnak hogy megszervezte a versenyt, azt meg még inkább hogy
meghívott minket a versenyre, és így részesei lehettünk az első Trans Hungária
Maratonnak!
Jövőre még kérdéses ha időnk engedi ott leszünk, de valszeg
a Veszprémi MTBO VB miatt jövőre ez a verseny kimarad, de sose lehet tudni!
Trans Hungária
Maraton 2011
Megjegyzések
Megjegyzés küldése