VI Vad Kunság

 Míg a fél világ azt figyelte, hogy az aktuális diktátorok hogyan háborúznak egymással, addig mi elmentünk egy laza évkezdő kis tekerésre, a már szinte szokásos Vad Kunságra.

A felkészülés mondjuk, úgy hogy nem volt tökéletes. Megpróbáltam legyőzni a szellememet, és ráállni a jó pár évvel ezelőtti útra, és megszabadulni némi súlyfeleslegtől, de ahányszor elkezdtem valami közbe jött. Mondjuk legfőképpen hogy lebetegedtem, és egy betegeskedő szervezetre nem erőltethetem rá a szénhidrát mentes életmódot. Aztán persze ugyanezen megbetegedések, kétszer volt valami bénaság 3 hét alatt, nyilván a tekerésekre is rányomta a bélyegét. Emellé még jött, hogy az első félév óratömege, na meg a kölkökért való ide oda rohangászás, hogy nincsen elérhető értelmes időben spinning, és ide nem tudok beállítani egy direkt görgőt sem, nem adott lehetőséget a hétköznapi tekerésre, az időjárás furcsaságairól meg ne is beszéljünk. Így végül a legtöbb esetben 2 kili úszás volt az ami formában (nem) tartott, és hétvégén olykor eljutottam országútra is, de azért az messze volt a tökéletestől. Így aztán várható volt, hogy mivel még másfél hete is küzdöttem némi gyengeséggel, hogy valahol a homokba fetrengve fognak felfalni a tanyasi komondorok, vagy a pannon puma (ami inkább feketepárduc). Szóval túl sok reményt nem vártam, de Kálmán barátommal úgy döntöttük megkezdjük a szezont.

Mondjuk nem vitte túlzásba a tömeg, nagyából szerintem 30-40-en vártuk, hogy kisüssön a nap, és ne a hó essen ránk, de végül is az idő a széltől eltekintve tűrhető volt. Nyílván a rajtban azt is láttuk, „elszállt már az idő a monti felett”, mert a tömeg nagy része keskeny kerekű gravel/cyklo cross gépekkel hadakozott, míg mi páran voltunk montival, Orsiék csoportjával kiegészítve. Meg is kérdeztük, hogy vajon a fizikát meghazudtolva, a fél méteres homokban, hogy mennek át a gravelek, erre az volt a válasz „ezek arra vannak kitalálva, belehasítanak a homokba, megfogják a kemény talajt aztán hajrá”. Aha ezen picit hitetlenkedtünk, de mind a kettőnk fejébe megfordult, ha ez ilyen király mégis csak kell nekünk is egy ilyen kecske. Aztán persze a pályán szembesültünk a tényekkel! ;)

A rajt tényleg kellemes, 20-as tempóban zajlott, végig a falu hosszú utcáján, majd szokásosan át a terepre, egy dózerre. Én már jeleztem Kálmánnak a felvezetőnél, hogy nem szeretnék Orsiék mögött bemenni a homokra, mert fogalmam nem volt, hogy ő és a társai, hogyan mennek a homokon. (Orsit sejtettem, hogy jól, de a többiekben kevésbé voltam biztos.) Így picit előrébb mentünk, két vérmontisnak kinéző csávó mögött poroszkálva, akikkel a második sorból néztük a gravel királyokat elöl. Aztán persze egyre mélyült a por, és előttem a graveles és montis srácok is elkezdtek pirulettezni, de ezt betudtam annak, hogy én 130kilóval nyomom a fullyt lefelé, ők meg ketten bringástul könnyebbek.

Meglepő volt, hogy az éles rajtnál az eleje nem lószolta meg a tömeget, így maradtunk együtt az első dűnéig, aztán elkezdődött a sivatagi móka. A gravelesek ásták be magukat míg én technikából röpültem a homok felett, és hagytam magam mögött a mezőny nagy részét. Az első sivatagi szekción egy lábletétellel, és azt is csak az előttem balfaszkodó montis srác miatt, de letudtam. A következő dűnékig, próbáltam tempót csökkenteni, nehogy Kálmit megöljem, na erre úgy ment el mellettem mint aki motort kapcsolt, és a következő 5km-en távolról láttam a hátát. Közben a sima úton két graveles megjött. Azonban jött a dűne, amin két éve több 10-en magammal toltam felfelé a bringát. Most úgy mentem fel rajta, míg a gravelek „keresték a homokban a kemény talajt”, hogy magamra sem ismertem. Sőt ezt az egész dűnés szekciót olyan szépen átrepültük Kálmival, hogy azt sem értettem, hogy ez eddig miért volt nekem minden évben gáz. Tudtam, már csak egy mély homokos rész van, ahol 3 éve majdnem visszafordultam, erre úgy pörögtünk át rajta 20-as tempóval, hogy csak na. Még egy düne és már első pont és vége a homoknak.

Innen jött a hátszeles unalom, én mentem elől egy graveles, meg Kálmi mögöttem. Végig ródeóztuk, aztán irány a mező, ahol volt némi navigációs probléma, de meg lett a helyes út. Közben még két graveles megjött, nyilván ez a sík száguldás az ő terepük volt, a második ellenőrző pontig.

Innen jött az „energia vámpír” rész. A graveles cimbi elment a betonon, de az első homokszekciónál le is állt, és már megint én mentem elől. Hátra nézve Kálmi is eljutott a holtpontra, de láttam, hogy együtt jönnek, így nem vettem vissza a homokon, inkább saját zsíron végig repülők, aztán majd bevárom őket a dupla hídnál. Azért amint a homokból kijöttem, visszább vettem nem kell 170-es pulzussal pörögni végig, így alig egy percet vártam, míg egy graveles megint elém került. Innen a szikes tóig jön egy genya rész, de most olyan simán abszolváltam, hogy csak na, sőt a dűnés részen megint kiéltem a vágyaimat, és szépen előzgettem vissza keskeny kerekű srácokat. A szikes tó melletti rázató azonban megölt. Fájt a térdem és a könyököm is. Fullyval is úgy rázott, mint az isten nyila.

Elérve a 3. pontott, láttam, hogy ez 5-ös gravel boly ott téblábol a közelben. Nem tudták az irányt, mert itt van egy kis navigációs gond a térképpel. Elküldtem őket a jó irányba, majd miután Kálmi kifeküdte magát utánuk indultunk. Kb 500m előnyük volt, de azt láttam, hogy kb. állnak az úton és nem mozdulnak, meg sétálnak. Hát nyilván jött egy újabb homokos rész, egy olyan, ahol nem szokott lenni homok. Fent akadtak, úgy hogy kb. másfél perc alatt a nyakukon voltunk, sőt a nagyrészüket magunk mögé raktuk. Sajnos ez a homokszekció nem volt túl hosszú, így megint jött a szikes rázató, ahol már tényleg fájt mindenem. A végére érve félre is álltam egy perc megpihenésre, majd Kálmival és két vékony kerekű sráccal mentünk neki a 4. ellenőrző pontig tartó időszaknak. Nyilván pillanatok alatt az élre kerültem, majd megint olyan helyen volt homok, ahol eddig soha, ami a szokásos forgató könyvet eredményezte, mi haladtunk, a srácok szívtak. Vissza is vettem, így a szikesről egyszerre értünk a templomhoz. Gyors fotó pihi és irány az utolsó 6km-er.

Itt volt egy útirány tévesztésem, így kicsiny bolyunk végére kerültem, ahol meg úgy éreztem a két vékony kerekű srác szándékosan lassít. Egy éles kanyar, és előttünk furcsán homokos talaj, ott ahol soha sem volt, még a helyiek szerint sem. Amikor kapcsoltam mi van előttem, kibújtam a két gravel között, meg Kálmán elé, mert tudtam hogy ezek mindjárt beleállnak a homokba, és akkor én is fent akadok. Sajnos már arra nem jutott idő, hogy visszaváltsak pörgőre. Úgy álltam bele a homokba, mint a gerely, úgyhogy tolás. Ahol egy picit kisebb lett a homok azonnal vissza a nyeregbe, de volt még egy 20m-es rész, amin nem bírtam átmenni, aztán onnan már ment. A tanyához Kálmival ketten értünk, elkergettük a kutyákat, a két srác elmaradt, és már utol sem értek minket. Szépen bekocogtunk a célba. 3:19 össz idő. Szerintem volt már jobb is, de ennyire még egyszer sem esett jól. Eddig már három különböző bringával mentem, és úgy néz ki a fully a legjobb erre a terepre.

Tusolás, kaja, és irány haza, illetve Budaörsre költöztető dobozért. Ami persze nem volt az IKEA-ba, de legalább estebédeltünk egy jót Kálmival. Soha rosszabb szezonkezdést, soha rosszabb vasárnapot!