Slovenij Gradec az egyik kedvenc helyszínem. Régen, amikor még nagyon messze voltam a másodosztályban való eredményorientált bringázástól, a kedvenc versenyeim egyike volt a Plzeni 5 napos után. Akkor nem zavart, ha nem tudom maxra kihajtani magam, csak egyszerűen élvezni akartam a változatos tájékozódási feladatokat, a végig tekerhető nem túl szintes pályákat. A mámorítóan gyönyörű, festői tájat. Azonban az utóbbi időben kissé fordult a kocka. Mióta sikerül olykor eredményeket is elcsípni, illetve vérre menő küzdelmet vívni egész évben, máris más lett a leányzó fekvése. Már az ember az eredményért is hajt, és akkor bizony bosszantóak a tájékozódási hibák, de legfőképpen a gyökerek. Mert lehet alattam a világ talán legjobb bringája, ha egyszerűen nem tudok bringázni, nem vagyok elég ügyes, illetve bennem van a pszichikai félsz. Akkor megette a fene, mert mehetek én hiba nélkül, meg lehetnek a combjaim giga erősek, ide ez nem elég, itt tudni kell a gyökereken bringázni, merni kell e