Immáron harmadszor tértünk vissza Csontival közösen a K3-ra!
Idén is, mint az ezt megelőző két évben, a sprint távra esett a választás. A
tavalyi Mátrai hegyvidék után nyilván szimpatikusabbnak tűnt a Vértes lankásabb
lejtőivel találkozni, ráadásnak a Vértes azért kicsit sem ismeretlen azoknak,
akik tájékozódási sportokat űznek, így bizakodva vághattunk neki az idei derbinek.
Az MTBO-sok több csapatban is képviseltették magukat, így
nyilván köztünk egy barátságos rivalizálás is kialakult. Itt volt Lavi-MM
páros, Mozsi-Ipsics Laci-Dankó Pityu, Hidas Zoliék, Noémi-Béci páros,
Gabi-Csabi és a fiai, na meg nyilván mi is. 12 óráson meg Ember Ágoston- Máthé
Tomi, és a Száguldó Virágok Orsi vezetésével is neki vágott az idei K3-nak.
Ránk már Csonti előzetes panaszi sem vetettek jó képet.
Csonti az egy héttel korábbi Pannonon igen jól ment, de egész héten fáradtsággal
küzdött, nekem meg a Pannon rendezése mellett, a Balaton marci 50km-e is a
lábamban volt. Ráadásnak péntek délután elkezdett esni, mit esni, szakadni az
eső, ami várhatóan dagonyává teszi a komplett Vértest. Szombat reggel aztán a
szállásunkon folyamatos panaszáradatra ébredtem. Csontinak minden baja volt.
Egyszerre vert félre a szíve, ugrált a refluxa, a vesekövei is kiakartak esni,
és ha vizet ivott a rákjai is megindultak benne, mert úszni támadt kedvük.
Szerintem csak egyszerűen „K3 Puffyval már megint kurv@ sokat tekerünk para”
kórja volt. J
Mindenesetre nem volt egyszerű összeszedni öreg barátomat, és átlépni a paráin,
de azért végül 8:35-kor sikerült is elindulni.
Ekkor a többiek már javában rakosgatták össze, hogy akkor
merre és miért is indulnak, de mi is gyorsan neki ugrottunk. Ráadásul hű társam
remek ötlettel állt elő:
-
ad 1 vegyük meg korábban a térképet
-
ad 2 a térkép szélét kódoljuk be.
Utóbbival kétségkívül jól jártunk, mert alig 10 perc alatt
berajzoltunk mindent, az előbbivel már kevésbé, lévén hogy bár elvben ugyanazt
a kiadást hoztuk mint a rendezők, de mégis volt olyan pont ami konkrétan
hiányzott a térképről, csak sejtettük, hogy hol lehet, de hogy betonút minálunk
nem vezetett hozzá az tuti. Ráadásul a rendezők is sikeresen elírtak két
helyszínt, még jó hogy Lendvai Kati figyelmeztetett minket rá, hogy az biza nem
lehet ott ahova írták. És akkor az apróságról meg végkép feledkezzünk meg, hogy
Csonti valahogy átugrott két pontot, amiből az egyik csak azért fájt mert a
verseny végén alig pár 100m-re álldogáltam tőle.
Mindenestre összerakva a térképet, és ismerve az eső
hatásait úgy döntöttünk, hogy a betont preferáljuk meg a köves dózereket. És
meg is indultunk!
Elsőre gyorsan megnéztük a faluban pár 100m-re lévő templom
előtti szobrokat, majd irány Csákvár felett a kápolna-kilátó. Ez már
tartogatott némi sarat, meg hiányzó turistajelet,, de azért nem volt nehéz rátalálni.
Megszámoltam benne a lépcsőket, mind a pozitív mind a negatív lépcsőket. Filóztam
is, hogy 41+5-őt vagy 46-ot írjunk be, de aztán maradtunk a 46-nál. Na ennek
aztán meg lett a böjtje, mert ezzel egy 40 pontunk ugrott is, lévén hogy a
rendezők a felfelé menő lépcsőkre gondoltak, holott az itineren az állt, hány
lépcső vezet a kilátóba, nem volt benne szó se felről se leről!
Innen aztán irány lefelé Csákvárra, ahol megkerestük a turul
emlékművet, ahol megint bőszen számolgathattuk a lépcsőket, mivel itt kettő is
volt belőle így itt már x+y-t írtunk be. Majd jött egy hosszú menet a
körforgalomig, ami Gánt és Fehérvár között fekszik, ahol valami templomromot
kellett keresni, ami hát arrébb volt valamivel, de azért meglett, majd irány a
Gánti bánya és a vonat név. Utána viszont jött az első erdei szakasz. Amiről kb.
fogalmam nem volt, hogy kerültünk a betonról oda, csak követtük a nyomokat, mert
hogy a térkép nem teljesen úgy nézett ki az biztos. Ott leolvastuk a zöld
keresztet, aztán irány Gánt a félelmeim netovábbja, mert hogy félő volt hogy
ott ragad a kocsmában Csonti, pedig eddig dicséretére váljék nagyon szépen tartotta
a 20 körüli átlagtempót. Ugye a Gánti kocsma, vagy inkább étterem, messze földön
híres a tájfutók között, mondhatjuk hogy a törzshej, így nem hiába tartottam
attól, hogy itt fogjuk a verseny jelentős részét eltölteni. A kocsma mégsem
nyelte el öreg barátomat, bár a személyzet egésze kirohant a köszöntésére, de
mi rövid útbaigazítás után, haladhattunk tovább!
Ezek után célba vettük az első őrzött pontot, közben érintve
a Gánti barlang előtti pihenőt, illetve a régi Gánt melletti temetőt, ahol csak
egy család tagjai feküdtek, akiket a II. világháborúban itt mészároltak le.
Tovább tekergőzve a dózeren, két srác bandukolt előttünk, akik amint
elhaladtunk mellettük szóltak, hogy ne siessünk, mert ők biza a pontőrök, csak
kissé rossz helyen rakták ki őket. Mivel nagy kedvünk nem volt a várakozáshoz,
pláne hogy a két középső őrzött pont nyitva tartása nem kicsit volt bénán
megcsinálva, így próbáltunk üzletet kötni a fiúkkal, és mivel ezt már mások is
megtették, hamarosan 200 ponttal gazdagabban haladhattunk tovább.
Innen jött az első komolyabb mászás, végig a dózeren. Egy
elég fura dózeres felfele volt ez, de hamar leutáltuk, majd a másik oldalon
roboghattunk is tovább. Itt néha kissé elmaradt öreg barátom, de úgy tűnt még
nincs komolyabb baj. A nagyobbik baj inkább az volt, hogy kissé neccesnek
láttam elérni nyitvatartási időben Várgesztest, de azért teljesíthető lehet, de
a tempón ehhez növelni kell és ez elég neccesen hangzott.
Kiugrottunk nyugatnak egy pontért, ahol parabolákat
számolgattunk, sejtettük, hogy van benne trükk de csak kettőt láttunk így
indulhattunk is vígan tovább. Az mondjuk kezdett feltűnni, hogy se bringa
nyomokat se bringásokat nem látunk, de sebaj. Átrándultunk valami kulcsos
házhoz, ahol Orsiékkal immár harmadszor is összeakadtunk, bár az furcsa volt,
hogy mindig szemből jönnek, majd irány végre ismét aszfalt, és az Oroszlánkői
vár. Na jó várhely, mert az nem nagyon volt ott. Ráadásnak egy igencsak szutyok
dózer vezetett fel, és közben mint kiderült 3 óra alatt Csonti elérte a
teljesítőképessége aktuális végét, vagy a holt pontot, ergó kellett volna neki
némi pihenő. Nem baj innen jó darabig amúgy is beton jön, meg elég sok lefele,
így gondoltam talán nem lesz gond. Kőhányás pusztát nem okozott problémát
megtalálni, majd irány az aszfalton tovább Vérteskozma felé. A leágazónál még
Egei Tomival is összefutottunk, de hű társammal haladtunk tovább a Kozmai
bekötőn, ami emlékem szerint lejt. Gyakorlatban emelkedett, és nem kicsit hanem
nagyon. Na Csontinak ez kb. kegyelemdöféssel ért fel, ráadásnak az óra is
ketyegett, pláne ha a nagyon rossz időpontban záró Várgesztesi őrzöttet is
elakarjuk érni. A világháborús emlékmű, meg a Kozmai templomkert után, az órára
nézve van negyed óránk leérni Várgesztesre, ami bár lehet, hogy még menne is,
de akkor 100 pontot itt hagynánk alsóhangon a hegyen. Úgyhogy úgy döntöttem
meglátjuk. Amennyire bírtunk felmásztunk Szent Flóriánhoz talán, és utána pedig
egy sírhoz amit tudtam konkrétan melyik keresztben van, csak nem volt ott. Még
tovább is mentem, de lejjebb sem találtuk. Álltunk a kereszteződésben, mint a
hülyegyerekek. Minden nálunk lévő térképen ott volt a jelölés, csak az életben
nem láttuk. Míg nem kb. 5 percnyi álldogálás után kiszúrtam, egy már korábban
is feltűnő kidőlt fa szerűséget, hát nem fa volt hanem a síremlék. Na erre jól
rápacsáltunk 13:00 kereken, na akkor a Várgesztesi őrzöttről le is mondhatunk.
Irány a vár, aminek a nyitvatartása kellett, holott pontosan tudtuk hogy zárva
van. Lezúztunk egy jó hosszú dózeren, amin két éve a VK-n felfele haladtunk,
majd átvágtunk a várhoz. Szépen megmásztuk a várhegyet, hogy beírhassuk, hogy
zárva. Majd vissza valahova Várgesztesre, amiről fogalmunk nincs hova, de
szerencsére pont pár pedeleces srác ott állt a lépcső aljába, így mászhattam
fel a kőfülkéhez verssorokat számolni. Innen irány a faluközpont, hogy
megkeressük az alig 30 pontot érő milleniumi emlékművet. Találtunk a
buszforduló közepén egy oszlopot, amin az utcanevek voltak, a gazban egy fa obeliszket,
mögötte egy második világháborús oszlopot, aztán egy első világháborús
oszlopot, egy erdészeti oszlopot, egy tököm tudja milyen oszlopot, milleniumi
emlékművet, na azt nem. Átnéztünk mindent, de semmi, kb. 20 percnyi keresgélés
után feladtuk a küzdelmet, és irány tovább, de hova? Várgesztesig ok de innen
hova? A másik őrzött épp zárva, a harmadik őrzött meg rohadt messze van. A keresztrejtvényből
kijövő országalma meg fogalmunk nincs hol is van.
Mindenesetre lementünk a tóhoz hátha mégis ott vannak, de
nyilván senki nem volt arra, így ránézve az órámra 14:10 volt, nincs más mint
előre, felmászunk a kéken, megfogjuk a forrást, és irány a másik őrzött, onnan
meg ha minden úgy megy ahogy gondolom, haldokló Csonti barátommal, a régi vasút
vonalán begyűjtjük a pontokat, és egy nagy sprinttel még be is érünk időben.
A kék aztán úgy emelkedett, meg csúszott, hogy helyenként a
bringát jégcsákányként kellett használni, értsd lépésről lépésre toltad magad
előtt behúztad a féket és felhúztad magad a bringához. Ráadásul szembejöttek
velünk a pontőrök, akikkel persze megpróbáltunk bizniszezni, hátha valahogy
kiszedjük belőlük a pontjainkat, de se a bizniszre, se Csonti már nekem is ijesztő
haldoklására nem hatódtak meg, így csak egy rövid beszélgetés lett a dologból,
de pontok nem. Kb. 40 percig szenvedtünk a kéken. Ugye eddig megúsztuk sár
nélkül, hát most kaptunk a csúszósabbik feléből rendesen. De végül megérkeztünk
a forrásunkhoz, ahol megállapítottuk, hogy a cemetgyári kollektíva építette a
menedékházat, majd irány a másik őrzött, ahova pontban háromkor értünk, de már
egy csapat javában dolgozott, így kaptunk némi pihenőt, ami Csontinak igen jót
tett, ráadásnak Dankó Pityuék is épp ott várakoztak, úgyhogy meg is kérdeztük
merre a tovább, és ők biza még a Várgesztesi őrzöttet is be akarták venni. Én
meg a várakozást kihasználva, gyorsan lenyúltam a tollukat, és a gyorsabb
haladás érdekében beírtam a térképre a pontok kódszámát is, merthogy azt elfelejtettük
a legelején, és minden pontnál egy halom idő ment el vele.
A feladat aztán már érdekes volt. Főleg hogy akkor szembesültem,
hogy a megoldás a versenyidőből megy, amivel nem számoltam előre, így már
tudtam, hogy rohadt necces lesz a verseny vége. Mindenestre gyufákból kellett
mindenféle rejtvényeket megoldani. Már az első megfogott, ahol egyenlő oldalú
háromszögek kellettek, amit nem bírtam felfogni de valszeg azért, mert én teljes
gyufákban gondolkoztam, aztán hírtelen beugrott, és kész voltam. Mindeközben
Csonti a másodikkal szenvedett, aminek a feladványát, ahogy elolvastam csak
ennyit kérdeztem hogy van az ezres latinul? M! Ja hát akkor MM! Merthogy a
rejtvény 1111-ből állt, és 2000-et kellett belőle kihozni. A következőnél a
ráknak kellett megfordulnia, na ez aztán szenvedős volt, próbálkoztam így úgy
nem ment, közben a lapátos szemét kivevős példát átadtam az öregnek, akinek sehogy
sem ment, ezért a rákos gondolkodásomból áttekintettem a lapátra, és odanézés
nélkül megcsináltam. Az egyik lány aki a feladatnál volt ennyit mondott nagy
csodálkozva: „De … rá se néztél!” Na vissza is tértem a rákhoz, hiszen nem
szúrhat ki velem, közben Csonti a labirintust próbálta megforgatni vagy
csigavonalat. Egész jó próbálkozásai voltak, de még mindig valami nem stimmelt,
végül 3 próbából közösen megforgattuk, de a rák még mindig nem fordult meg. Egyszer
csak a szemem elé ugrott, hogy mit is kell csinálni, és az is kész lett. 200
pont, na végre valami, meg 12 perc jóváírás. Na OK akkor irány!
Csonti: „Ugye most már akkor hazafele megyünk?” „Majdnem!”
És megindultam a másik irányba a Rockenbauer fához. Ezt Tóni versenye miatt
tudtam hol van, úgyhogy egy rövid tolás majd tekerés után elértük a völgy
száját, és megelőzve öreg barátomat le is zúztam oda, gyorsan felírtam a
megfejtést majd irány vissza, Csonti ekkor ért le a fához, és már mehettünk is.
Fent egy pillanatig elfilóztunk, hogy a zöld vagy a gyanúsan ugyanóda menő út,
inkább utóbbi, és irány is forrás. Próbáltam tempót diktálni, mert tudtam, hogy
az idő ketyeg. A sáros úton az öreg egy jó 100m-re lemaradt, de nem baj majd
utolér a ponton. A pont fölé érve letámasztottam a bringát és lefutottam. A táblát
amiről az infót kellett kiszedni, egy kidőlt fa összezúzta, de azért sikerült
leolvasni a kerecsensólymot, majd irány vissza a bringához és tovább az úton.
Amíg felültem előre küldtem az öreget, de pár 100m múlva ott állt egy
útkeresztben, na megint én keveredtem előre. Jött mögöttem rendületlenül.
Szerintem fejben elküldött a francba, hogy erre most neki miért is van szüksége,
hogy itt szopjon a sárban, de nem érdekelt. Tudtam, hogy a következő pont
rohadtul nem fog látszani, csak megyünk egyenesen a terület tök jellegtelen a
tájékozódás lehetetlen, eltévedni nem fogunk csak hogyan vesszük észre a
forrást. Metszettünk dózereket, innen egy út onnan egy út ez az amaz. Na szép.
Végül aztán helyre tettem magam, és elindultunk egy irtás szélén lefelé a
dózeren, végre nem volt sáros. De aztán olyan érzésem támadt, hogy túlmentünk.
Megfordulunk és Béciék jönnek mögöttünk! „Megvan a forrás?” kérdezem. „Nincs”
jön a válasz. Visszatekerünk, figyelek, hogy hol lehet, látok egy magaslest.
Ott kell lennie alatta, de itt végig kerítés van, kivéve ott, ott nincs.
Lefutunk Bécivel hát ott van. Fémajtó be kell írni. Amíg írom, az öreget előre
küldöm Bécikkel, „utolérlek haladj!” Hamar mögötte, majd előtte vagyok, kell a
tempó. Még meg kell fogni egy vadászházat. Béciék beforognak rá, nyilván én is.
Megszámolom a deszkákat, addigra az öreg is felér. Irány tovább, nagy tempót
megyünk. Majd egy út jobbra irány be rajta, ennek kell a völgybe mennie, szólok
is az öregnek, hogy „pár perc múlva sörözhetsz!” Háát nem, zsákutca. Mind a
négyünkben a felismerés, hogy ezt megszívtuk, mert a térkép szerint hatalmasat
kell kerülnünk, és nincs az - az isten hogy úgy beérjünk. Na akkor jöjjön a
hadd el hadd. Csontit próbálom sürgetni, szerencsére lefele megyünk, azt meg simán
bírja, sőtt egészen frissnek látszik. 4-es gruppettónk elejére szökök, nini egy
dózer jobbra, na ez nincs rajta a térképen, de ezek csak nem szűnnek meg,
kockáztatunk úgyis mindegy. Nagy tempóval vágódok le rajta. Ezerrel engedem a
vasat. És nini előttem az aszfalt. Felordítok, hogy „jehh végre egyszer valami
jól jön ki”. Majd várok. Na jó lefele van azt Csonti nem szokta nagy
sebességgel abszolválni. Bécik el is húznak, de hamarosan megjelenik az öreg,
az óra ketyeg. Irány tovább. A következő forrást ismerem, hisz Tóni is
használta. A betonon alatta várakoznak Zoliék. Felrohanok a forráshoz, közben
az öreget tovább küldöm, hogy mindjárt utolérem. Csak az itinert hagytam a
gépen, mindent felírok amit látok, aztán a bringán meg beírom a megoldást.
Irány az öreg után. Sajnos túl korán látom meg, mint kiderült visszajött, mert
fél hogy elveszít. Igen ám csak én meg úgy számoltam ki az időt, hogy ő halad
előre. Elhúzok mellette, és nagy tempóban haladok tovább, ő meg valahogy csak
utolér. A betonos kereszteződésben 4 percet várok rá, pont annyit, ami elég
lenne, hogy elmenjek addig a pontig meg vissza, amit elfelejtettünk bejelölni.
Mindenestre addig előkészítettem az itinert, hogy a sorompót majd gyorsan
tudjam felírni. Megjön az öreg, irány tovább lefelé. A sorompóhoz előbb érek,
már ordítok is hogy menjen tovább a betonon. Közben megszámolom a stopokat, de
mivel félek hogy túl megy a leágazáson ezért, utána iramodom, majd leelőzöm és
az útkeresztben várom be. Míg felküzdi magát, gyorsan beírom 40-es pont 7 stop!
Ja csak nem 40-es pont volt hanem 26-os, a 40-en az értéke volt, még egy mínusz
pont. Innen aztán irány a cél, necces az idő de teljesíthető. Megyek elől,
folyamatosan ordítok Csontinak bíztatom, hogy jöjjön, ő meg jön vagy 100m-re
lemaradva rendületlenül. Míg nem kiérünk Vértesboglár fölé. Na közben 1 percünk
marad. Ahogy meglátom a falut, sprintbe kezdek, mire leadom az itinert pont oda
fog érni. Nyomom neki, ami a csövön kifér, leérve a faluba hátranézek, nem
látom az öreget, de tudom hogy jön. Beérve a Lovas udvarra odaadom Topénak a lapot.
Mondom neki mennyi az idő? „16:51!” „Áhh az én órámon 47 füllentem”, de nyilván
a szigor fontos, így bekéstünk, közben beesik az öreg is. Kérdezi beértünk?
Mondom nem! Ahh! De ekkor nézem a lap hátulját, hoho de itt van még egy plusz
14 perc, amit az első őrzöttön kaptunk! Akkor beértünk király!
Este bősz sörözés és beszélgetés veszi kezdetét. Csonti
egyre jobban van. Az összes betegsége elmúlik. Hosszan beszélgetünk, majd végül
visszatérünk a szállásra, ahol a lefekvés után én kint maradok a konyhába és
elkezdek számolgatni. Béciék asszem megvertek minket, de a többieknél azért
valszeg jobbat jöttünk. Elkezdem azt is megnézni, hogy melyik oldal volt a
jobb. Mint kiderült 10 pont különbség van a Gánti, meg a keleti oldal között,
meg töméntelen szint és sár.
Másnap az erihirin aztán, amikor 9.-nek hirdetnek ki,
meglehetősen kevés, és ráadásul nem kerek pontértékkel az kissé megüt. Hamar
rájövök, hogy 10%-ot levontak, ergó késtünk. Pedig nem. Illetve elkezdek számolgatni
és sehogy nem is jön ki. Annyira zavar az eredmény, hogy nem is figyelek az
EH-ra, na jó annyit azért érzékelek hogy Orsiék 5.-ek a 12 óráson, míg Tomiék
megint a második helyet szerezték meg. Közben feltűnik, hogy olyan pont is
kivan húzva, amit nem szúrtunk el. Mert a sorompót én írtam be rosszul, a
milleniuminál mindenfélét beírtunk, de azt nem fogadták el, ez a kettő így már 70
pont. Ellenben a kilátónál nem volt jó a lépcső? Hee? Mint kiderült a 41 lett
volna a jó, mert annyi vezetett fel, na de a kérdés nem ez volt! Na mindegy!
Már megint a bűvös 41-es negatív szám!
Az EH után odamegyek Topéhez és megreklamálom az eredményt. Mint
kiderült levonták a 10%-ot ezt kivesszük belőle. Mint kiderült egy pontunkat
véletlen nem számolták be, ezt visszarakják. A többit nem, merthogy nyilván azt
a többieknek sem tudják visszarakni, így nekünk sem úgyhogy az a kilátós 40-es
megy a lecsóba. így 1540 pont. 1 ponttal verve Béciéket, 10-el a tűzoltókat,
20-al Mozsiékat. Szoros lett. és így végül 5. hely, ami azért már szebben
hangzik főleg 87 kili tekeréssel.
Na de alig vártam hogy kijöjjön a neten az eredmény, csak
hogy mennyivel előztek meg minket. a 4. alig 40 pontra volt tőlünk, és a 3. is
talán 100-ra! Az első kettő viszont nagyon elment. Elkezdtem számolgatni, hogy
ezt hogy csinálhatták, és hát azért ahhoz nagyon kellett menni, úgyhogy kíváncsi
leszek mennyit is mentek. Aztán persze Csontival elkezdjük telefonon
kiszámolni. Ha megkapjuk a 110 pontot. Ha berajzoljuk azt a két pontot az egyik
még meg is van 30-ért akkor az már 140. Ha nyitva van Várgesztes akkor már 340,
ha észrevesszük hogy Vérteskozmán eltekertünk az országalma mellett … akkor az
540 pont. Mert, hogy nem létezik, hogy kitudták aztat kódolni, inkább pont
mázliuk volt, és észre vehették a srácok. Szóval ez így már 2000 pont felett
lett volna és simán nyerünk. Megint bennünk volt.
Mindenestre nekem baromira tetszett az idei is. Bár az öreg
azt mondta többet nem akar indulni, de azóta, már azzal kecsegtet, hogy igen.
Mindenestre már be is írtam a naptárba hogy jövő május 1 utáni első hétvégén
foglalt vagyok.
És kedves Csonti, legyen bármi bajod, kirugdallak az ágyból,
fotelból, bárhonnan, magam mögé kötlek és viszlek magammal, mert nélküled ez
nem lenne jó! Honnan találnék még valakit, aki beférne a Tonna Bikeba, és így
kibírja mögöttem, és bír szenvedni, és mégis anélkül, hogy kiakadna és
leordítaná a fejemet jön, és tűri, hogy a végleteket is kihajtom belőle? Szóval
Csonti, már most mondom, hogy nem fogadok el kifogást, írd csak be a naptáradba
hogy 2018 május 4-6 K3 Puffyval!
Köszönjük a rendezést
remek rendezvény volt, jövőre valahol!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése