Sokáig azt gondoltam nem fogok írni semmit, az elmúlt két
hétvégéről, pláne a Tipo Kupáról, már csak azért sem, mert nem akarok egy
egyébként remek rendezvény általam picit nehezményezett dolgai miatt, bárkit is
megsérteni. De elég sokat beszélgettem az érintettekkel, és azt gondolom, hogy
akár le is írhatom. A mostani MAKÁKO meg, amire majdhogynem el sem mentem,
ilyen picin múlott, meg megfelelően jó volt, az más kérdés, hogy én vagyok egy
raklap kaki. Na de nézzük sorjában.
Tipo Kupa
Először is leszögezném, ahány ház annyi szokás, ahány térkép
javító annyi rajz és értelmezés, de azért ha Magyarországon fel kéne állítani
egy sorrendet, hogy kiknek a keze alól kerülnek ki a legjobb térképek, akkor
Serdülő mögött, Mets Miki és Mozsár állnak, és ez nem sorrend, egyszerűen ők a
legjobbak. Bár Serdülőben az a durva, hogy tudomásom szerint, még csak nem is
gps-el javít, és a legdurvább, hogy nem bringázik, mégis az útminősítéseibe nem
emlékszem mikor lehetett volna belekötni. A Tipo kupa térképe természetesen
Mozsi keze munkája, és gyakorlatilag egy majdnem hibátlan térkép. Hogy miért
csak majdnem, mert vannak olyan idióták, mint én, akik megtalálják, az utat ami
nincs, kijelentik, hogyha a fűtől nem látják a rázós utat, akkor bizony az
pöttyözött, és az egyértelműnek jelölt, nem jó helyen használt jelet,
megpróbálják jól értelmezni, de nem megy nekik. Ettől függetlenül szeretnék
csak fele annyira jól térképet rajzolni és készíteni, mint ez a három úriember.
A pályakitűzés meg emberfüggő. Van aki szinte behunyt
szemmel tűz pályát, oda dob 8 pontot, összehúzza aztán azt mondja kész, van aki
hetekig, hónapokig gondolkozik rajta, és rakosgatja milliméterekkel arrébb a
pontokat, hogy a legtutibb pályákat kitűzze. Van, aki szándékosan szívatja az
indulót, különböző fogásokkal, van aki azt mondja nézzétek meg a kedvenc
helyeimet, ha ez a tájékozódási feladat rovására is megy, és van aki azt mondja,
olyan pályát, olyan útvonalakat tűzök ki amin és is szívesen végig megyek. Én
találkoztam már mindegyik kitűzéssel, meg egy pár fajtát már én is csináltam. A
Tipon ez a nemes feladat Annának jutott, aki nem egy nyeretlen két éves, hiszen
Master VB-re is tűzött pályát. Egyértelmű volt, hogy jó, gondolkodtató és
fizikailag kemény pályák lesznek. Én utóbbitól tartottam picit, mert féltem,
hogy Anna nem tud feltétlen a fizikailag gyengébb versenyzőkel számolni, és vagy
ultra nehéz nekik, vagy esetleg túl könnyű és gagyi. Látva Ági pályáit a gagyi
és túl könnyűt elvetettem, az más kérdés, hogy a magyar 40b-nek a hosszútávú
pálya, pláne a szint része komoly túlélő versenynek tűnt, igaz ők bizony
kihasználták a pénzüket időügyileg.
TIPO 1 szombat
Augusztus végéhez képest bejött a meleg, és ütött is. Rohadt
meleg volt, tűzött a nap, és a kánikula tetőzött. Persze van aki ebben érzi jól
magát, nekem momentán nem jön be, pláne, hogy vagy 3 órát kell a verseny előtt
a prérin aszalódni, árnyék nélkül, és nem tudod eldönteni hogy beülj a kocsiba,
vagy mi a manót csinálj a maradék idődben, amiből van bőven, pláne hogy még egy
laza fél órával el is csúszott a rajt. Közben hallgatsz valami andalítóan béna
zenét, ami nem igazán a tájbringához illik. Lehet, hogy a tájfutók szeretik ezt
a fajta elalszom zenét, de a bringa az más. Még sem lehet valami chill outra
rajtolni a Fire helyett egy monti versenyen. És hiába kértünk pörgősebb zenét,
olyan volt mintha altatót vettünk volna be. A rajtba indulás előtt, aztán egy
utolsó próba és egy sanda gyanú hogy ellenőrizzem a braint… hoppácska, ez furcsa,
leengedett volna a teló, nem nem itt bizony nincs szabályzás. A frissen
berakott brain konkrétan nem szabályoz, nincs, így apa kapott megint egy ringó
hintót, ergó a hátsó teleszkóp konkrétan DH fokozatba került, igaz ez a teló
legalább nem mozog olyan zsírra, mint amit kivetek, így mivel más választásom
nem volt, muszáj volt ezzel menni, megjegyzem a terepen nem volt zavaró,
felfelé ugyan kivette az erőt, de lefele kompenzált, síkon meg nem zavart. A
rajt egy laza 8 km-re volt, végig a Velencei tavi bringaúton, a Tipohoz méltóan
egy kocsmától 100m-re.
1-es kapásból betonon felfelé, ami ugye így azt jelentette,
hogy meg kellett küzdenem a lengés csillapítással, majd irány egy tök egyenes
úton végig, nem vitte túlzásba a nehézsége, gondolom ez volt a bevezetés.
A
kettest, na azt hagyjuk. Úgy mentem el a rekettyés által benőtt ösvény mellett,
mint a huzat. Hátulról közelítettem meg a pontot, ahol a bozót úgy megtépett,
hogy hétfőn a kollégák azt hitték macskával harcoltam. Máris beugrott két és
fél perc hiba. De jött a 3. Ez az amit fingod nincs, hogy csinálj. Vissza az
egyesen keresztül? Elég szimpatikus lenne. Vagy az 5-ön át, nagy kerülőnek
tűnik. Vagy a legrövidebben, de ott meg van a térképen 2 db lila X, aminek a
jelentése, hogy nincsen az útnak vége, vagy áthaladhatatlan akadály van rajta
vagy ilyesmi, kiderült itt ez letiltás akart lenni, de nem is kacérkodtam vele,
az 5 nek kerültem. Odáig ok is volt, amíg nem értem el a hadi utat, az viszont,
egy értékelhetetlen XCO ösvény volt, hol homok, hol bucka, hol sodrós oldaltartás,
és ráadásnak felfelé. Éreztem, hogy ez hiba volt. Minden estre felszenvedtem
magam, és megfogtam ezt a pontot is, hogy aztán a birkalegelőn találjak olyan
utat, amit a térkép azért nem ábrázolt, mert véleményes volt, bár semmivel nem
volt kevésbé látható mint a többi. Szerencsére az egyik szikláról visszapattantam,
így a pont is meglett.
Innen vissza a már ismert úton az 5-re, hogy nagy
slunggal legyen meg a 6, ami azért volt csalafinta, mert a jó megoldás a megfordulás
lett, pláne hogy rádőlt egy fa az útra ami ismét lassított. A 7 maga volt az ős
szopás. Mindenképpen felfelé mentél, mivel én a térkép alján dózert láttam arra
mentem, messze volt a dózertől, még a fullyval is rázott mint az istennyila. Hogy
aztán fel mászhassak a szőlő legmelegebb útján, egy olyan pontra, ami minden
úttól a maga bevezetőjén saccra 400m-re volt, és lévén zsákutca volt, így
ugyanezen az úton vissza ugyanannyit. De a megpróbáltatásoknak nem volt vége,
mert az észjáték most következett, egy olyan átmenet személyében, aminek
konkrétan nem volt jó megoldása. Vagy vissza rodeózol a szőlőben, és mászol vagy
50m szintet utána, vagy keresel valami kis utacskákat, amiket momentán én ki
sem tudtam olvasni a térképről, vagy mész egy zergebaszta ösvényen, ahol van
egy apró 25-30m-es dombocska, amin olyan sziklakert van amiért a Lenzerheidei
XCO világkupán megnyalnák a 10 ujjukat, hogy természetes módon is kialakulhat.
Nekem ez utóbbihoz volt szerencsém, de legalább felülről érkeztem a pontra, még
ha steigen meg is szenvedtem rendesen. Innen már csak egy laza legurulással
számoltunk, és vége is volt. Háát nem kaptam keveset a csehektől, Zolitól talán
egy 8 perccet, amiből kb 3-al tudok tájékozódási hibára elszámolni, ez van
ennyivel erősebb, és könnyebb. Kornél is legyalázott, de csak 2 perccel és mivel
így ő a harmadik helyen állt, volt esély arra, hogy esetleg összetettben másnap
megcsípjek egy dobogót.
A verseny után fiesta, iránya Sukorói, egyébként lezárt szabad strand, majd
vissza az óriás lángosért amiből csak kettő volt, így én kénytelen voltam
pizzát falni, mondjuk inkább azt mint lángost. Este meg visszaautóztam Veszprémbe
még a vihar előtt. Mert ,hogy Ági osztálytalin volt, és másnap mindenképpen
szerettem volna ha indul.
Tipo 2
Így, hogy a bringám himba lett, azért dilemma volt, hogy egy
hosszútávon ez vajon ,hogy fog kinyírni. Persze minden attól függ, hogy milyen
a pálya. A rajt még messzebb volt mint előző nap, de a jó hír, hogy az éjszaka
átvonult némi vihar, és kellemes, olykor szemerkélő esős, felhős idő volt, bár
várhatóan ki fog sütni a nap, és akkor megdöglünk. Már terveztem a rajtba
menést, amikor leszakadt egy 5 percre az eső, úgyhogy azt megvártam. A rajt
ugyanott volt mint 2 éve a célterület. A 1-es pont meg… visszafele. Most
komolyan engem szívatnak, mert ugye a beton le volt tiltva, ugyanis tudott,
hogy apa ebben az esetben úgy megfordult volna, ahogyan kell, mint azt megtette
és ezen anno egy összetett magyar kupa győzelme ment el Pozsonyban. Kornél 4
perccel indult előttem, és már a második ketrecben álltam, amikor szembe jött
velem. Na most vagy erre megy a kettesre az út, vagy ezt rendesen benézte.
Utóbbi, mert ahogyan felvettem a térképet már tudtam, hogy ez bizony hátrafelé
rajt. Megjegyzem, ha a rajt azon az úton lett volna, mint két éve a középtávon
az opciók nem változnak de nem hátrafelé rajtolunk. Nézegetve az 1-est
mindenképpen valahol szívás lesz, ha csak… és igen a bringa út nem volt
letiltva, úgyhogy lerongyoltam rá, és így konkrétan nyertem az átmenetet,
Kornél meg kb. 100m-el előttem fogta. Hogy mi volt a terve nem volt tiszta,
nekem is volt a 2 re de emlékeztem, hogy a faluban a murváson a gyakorlótérig
feltekerni, hogy aztán leessek a völgybe, az nem az én asztalom, így vissza a
rajt felé a amerre jöttem. Igen ám csak a vétel útvonal nem ez volt, hanem be a
faluba és egy egyirányú DH-n lefelé kellett volna menni. Ebben az átmeneteben
minimum 4, de inkább 5-6 perc is benne maradt, nagy bosszúságomra.
Majd jött az
elkerülhetetlen mászás, ami nem az asztalom mostanában, mint a csiga másztam
keresztül a volt gyakorlótéren, hogy ismét egy úttalan úton haladjak Szabó
Csaba után, aztán előtt. Úgy behaltam, hogy leszálltam tolni, de körbe nézve gyanús
volt a táj, az balra egy ösvény, akkor az a megnyílás a hármas zöldben az is ösvény
lenne, igen az volt. Be rajta majd koppanásig irány a pont, ahol a cseh mezőny
épp az erdőn csörtetett át, mert benézték, hogy melyik úton van a pont. Innen
egy útvonal követéses száguldás jött… volna, ha a nyamvadt úton nem lett volna
nyeregig érő fű, amitől nem láttad mi van alatta, én momentán ezt pötyivel
jelöltem volna, de akkor is ez volt a vétel útvonal, hogy most már végkép olyan
helyen fogjunk pontot, ahol nincsen út. (Mondjuk az én engedélyeimben mindig az
szerepel hogy az utakat kerékpárral elhagyni tilos, de úgy látszik itt másféle
szelek fújtak.) Ha már lejöttünk, másszunk is vissza. A területet jól ismertem,
mert a tavalyi osztrák edzőtábor is erre leledzett, így tudtam mit is nem
vállalok be. Egyébként meglehetősen jó, éppen nem mezletépő területen bringáztunk
ebben a nem rövid átmenetben. Az más kérdés, hogy nekem sikerült alulról is megszemlélnem
a szederbokrokat, na meg a sarat. Innen a frissítőig csak lefele kellett
száguldani, megint meglepő dózerúton, ami nem volt az, hogy a lovasok
elriasszanak a vétel útvonalról. Bunyik Laci állt a frissítőn, akit
megkérdeztem Kornél miben létéről, de nem látta még erre. Térképforgatás, és
egy baromi hosszú tényleg gondolkodós átmenet. Kiválasztottam egy útvonalat, de
ugye a szokásosan írjuk felül történet, amiről már leszokhatnák, mert mindig az
első választás a legjobb választás címszóval, totálisan rossz felé mentem, és
végig másztam valami kegyetlen hosszú völgyet, hogy felülről menjek vissza a
pontra. Na ná hogy Kornél szembe jött velem, mint kiderült 8 percet dobtam el
alsó hangon az átmenetben, ami soha és sehol nem fér bele.
Innen ezért arra
mentem, hogy valahogy Kornélt visszahozzam. Gondolom ő is így gondolkozott. De
jött a hétvége számomra legfurcsább pont kihelyezésére. Felmész a terep
tetejére, hogy ott bemenj egy zsákutcába, ahonnan még az úttól 100m-re a
tisztás, ami egyébként szinte bringázhatatlan közepén legyen a pont. Ha még
onnan érdemes lett volna, az erdőn át kirohanni érteném, de konkrétan nem,
hiszen csak arra mehettél vissza, amerre jöttél. Ez egy tájfutó pont volt, nem
tájbringás, konkrétan nem értettem, hogy miért. Na minden estre ezek után jött
a hétvége leggarázdább átmenete. Ahelyett hogy letéptünk volna a célba, fel
kellett menni a település tetejére. Igen ám, de merre? Én nem láttam semmilyen
utat ami bekötött. Lehet, hogy a szemem nem jó, vagy a mély olivazöldben nem
látom a beton utat, pláne az olyan ösvényeket, amin három lila áthúzás is van,
de nem láttam megoldást. Illetve láttam. Vagy lemész a célig és vagy 150m emelkedéssel
visszamászol, vagy átvágsz a nem tudni milyen zöldön. Én utóbbit választottam.
Mondjuk elkövettem azt a hibát, hogy kihajtottam a térképet, és bevállaltam
előtte egy olyan utat, amit nem kellett volna, de aztán szépen elértem a sziklatömböt
s felmásztam a hegyoldalba. A morbid, Kornél éppen lentről érkezett a pontra,
csak ennyit mondott: „Na erre kíváncsi vagyok?!” Innen már csak beton dh, amin
nyertem az átmenetet, majd befutó és cél. Beérve több volt rajtam a véres folt
mint a sima, szétkaptak az ágak mint állat. Annának azért elmondtam, hogy a
tájbringa és a tájfutás között van különbség, ő erre azt mondta mivel Zoli 2
percet adott nekem azon az átmeneten, így tuti nem az enyém a jó vétel.
Szerintem meg igen, csak hát az elején rossz felé mentem.
Minden estre jó kis derby volt, végül a 4 helyről nem
mozdultam el, mert az egyik cseh feltámadt a hamvaiból. Kár hogy cseh kupához
képest kevesen voltunk, mind csehek mind magyarok. Pedig remek terep, Anna jó
pályákat tűzött, a strand idő pedig vonzó lehetett, de mégis alig 130-an
tiszteltük meg a rendezvényt.
MAKÁKO 2019
A rendezvény komoly fejtörést okozott. Talán nem túlzás
állítanom, hogy az anyagi helyzetem most éppen nem arról szól, hogy ilyen
luxust, mint ez a derby, feltétlen megengedjek magamnak. De annyira vonz, ha
valaki valamire időt áldoz, csinál valamit, akkor nekem ott kell lennem, hogy
ezzel is megtiszteljem a rendező társaimat. Pedig a hosszú tekerések most
annyira nem mennek. OK hogy körbe tekertem a Balcsit, meg a Fertő tavat. De
mégsem érzem magamban egy MAKAKO szintű versenyhez az erőt. Illetve mivel az
ősz eleje fullon van versennyel, így a gyerekeket sem szívesen hagyom otthon
emiatt, mert besokallnak. Kigondoltuk, hogy mi lenne, ha Ági trailgatorral,
Helkával elindulna, Boti meg persze itthon marad. De a tavalyi lódarazsak (amik
idén nem voltak) és a brain saga, ezt is felül írta, hiszen egy himbálódzó
bringával, nem hiszem, hogy el kéne indulni egy olyan rendezvényen, ahol saccra
minimum 50kilit fogok tekerni javarészben betonon. Így maradt a fekete, pedig
már érkezik valami a háttérben, de nem volt várható, hogy meg is jön eddig.
Ráadásnak Boti is produkált egy vírusos megbetegedést így Ági, Boti és Helka
maradt, én meg szombat hajnalban elindultam a Börzsönybe. Készülve, hogy az
utolsó pillanatban érkezek, minden elő volt készítve. De aztán 9 kor már a
helyszínen is voltam. Tavaly megszívtam egy pontot a végén, így úgy döntöttem
ha idén van azért is megfogom.
11:09-kor el is dördült a rajt, majd pár perc múlva, már a
völgy túl oldalán másztam felfelé a „Bugyi alja” nevű pontra. Lehet, hogy
mehettem volna a kereszt felé is, de nem volt kedvem a tűző napon egy dózeren
felmászni, így azt kihagytam. Laza 30 percnyi mászás után, néha gondolkodtam,
hogy beülő és kötél is kéne, meg karabiner, elértem a gerincet, hogy megfogjam
a pontot. Innen mentem a gennyára a „Túl közel de mégis távol” címűre, szerintem
ennek miattam ez a neve. A további terv, hogy lezúgok, de látva, hogy útközben
megfogható a „Kőrózsatető” így rástartoltam arra.
Az elején minden rendbe is
volt, majd a hajlott kanyar igen hosszú lett, és egyre rosszabb minőségű úton
zötyögtem lefelé. Na itt jött ki, hogy a hátsó villája a gépnek nem merev,
hanem rideg, olyan mintha betonból lenne. Így aztán szép lassan ereszkedtem, és
vártam az útkeresztet, amikor egyszer csak a „Kemencei pincesornál” voltam.
Mi??? De hát csak elmentem a pont mellett. Innen jött a „Zavaros” ahol felirat
ugyan nem volt, de bejártam a környék útjait, csak jó helyen vagyok. Na és
akkor most számoltam le két óra után a szintekkel, és elindultam „Újtelep”, „Hol
a söröm”, „Dezertőr” irányába síkon, betonon, érezve a szembeszelet. Itt akartam
megfordulni, de aztán végül kiszúrva, hogy nagyából 250 pont leledzik a hátsó
körön, így azt is megcsináltam. A „Placcra” menet, megettek a szúnyogok. A „Kulipintyóra”
menet ledobtam a bringát, hogy megtaláljam, bár meg nem találtam de mivel ott
szívtam vagy 20 percet a környéken, gondoltam biztos érintettem. Innen irány a zöld
ami egy remek droppos single track volt, Hont „Ibi” következett, hogy a „falu
közöttet” is megtiszteljem. Innen jöjjön a „Kápolna”, ahol kezdtem érezni, hogy
erőm fogyóban, pedig még 3 óránál sem vagyok, és ez a rohadék felfelé van egy
prérin. A Kápolnától aztán át a legelő magánterületen a „Kappához”, hogy onnan
megint kevésbé jelölt dózerutakon érkezzek Drégelyre, ahonnan a tavalyi fahídon
irány Szlovákia.
3 és fél óránál voltam amikor leültem egy padra, magamba
erőltettem némi kaját, majd irány a hátszél. Igen ám csak a nyeregben ülni már
nem tudtam, a lábam is érezte az SPD-t, éreztem, hogy a nap és az UV sugárzás
szívja ki az erőmet. Ráadásul a „Kőhídnál” kifogyott a camelbackem is. Így
aztán következő városban, ahol nem találtam kutat, végül egy fagyi és kóla
kombóval próbáltam regenerálódni. 4:25-kor indultam el innen, hogy egy hosszú
etappal megfogjam a „nagy semmit”, na meg végül a „Vámházat”. Utóbbinál kereken
5 óránál voltam, és a 90-es ribizlit meg kellett fogni. De legalább nem
egyedül, hiszen Dixi és Gergő pont ott álldogált, így 3 an indultunk vagy
inkább vánszorogtunk a szembe szél enyhe emelkedő kombináción. Dixi aztán
elmaradt, de a sráccal innen együtt mentünk. Egy helyen én toltam a bringát,
mondtam, hogy menjen de mondta hogy nullázta magát, én is. „Ribizli” meg volt,
majd utána még a „Fészkes fene”. 32 percünk van, erő fogyóban, bevettem Matri által
adott zselét. A faluban még vizet is vételeztünk. 28 percünk volt Kemencéből
felérni. Bennem már csak a Kemencei strand tartotta a lelket. A srác mondta
menjünk váltott vezetéssel. Na ez kb 10mp ig tartott, éreztem hogy nincs erőm. Mint
akiből kiszívták. Tudtam nem érek vissza. Dobtam a francba. Narancs zónában
vánszorogtam gyök kettővel. Aztán leszálltam és toltam. Ezt a 7km-ert kb 200m szinttel
1:10 alatt abszolváltam de lehet inkább 1:20-alatt. A séta bringázó lányok
mentek el mellettem, meg Gergely próbált lelket tartani bennem. De a végére a
görcsök is megjöttek. Nem tudom mikor merültem ki utoljára ennyire, de ez most
sikerült.
Felérve a célba csak ennyit kérdeztem: „Orsi meddig van
nyitva a Kemencei strand?” „7 kor még vannak bent jött a válasz. Úgyhogy bringa
ledob, és lementem kocsival, akit kérdeztem az nem akart jönni, így egyedül
mentem. Az más kérdés, hogy a bejáratnál összefutottam Dixivel, aki bringa nélkül
sétálgatott, behívtam mondtam majd felviszem. A hideg víz nagyon jó esett, bár
olyan görcseim voltak, hogy attól féltem a tus alatt esek össze. 20 percnyi
vizes regenerálódás után, Dixit felkarolva indultunk volna, amikor megjelent
Csaba, aki már tojt rá mikor ér fel, de neki ez a medence kell. Így ő is
megfürdött.
Az eredmény? Hagyjuk. A buli jó volt igen. Mára kiderült
hogy valszeg Boti vírusa bujkált bennem mert vasárnap estére nullára robbantam
le. De sebaj, szeretem a MAKÁKOT de Orsi ,ha kérhetem legközelebb a strandon
legyen a cél.
Remélem a vírus hamar eltűnik, mert jövőhéten Welten, ahol
bizony értékes osztrák pontok találnak gazdára, és ha már elmentem Tirolba, jó
lenne ha meg lenne az eredménye.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése