Nyári kalandok

Nyáron Plzen és a Vértes után elég kevés bringás esemény volt, pláne hogy Plzen óta nagyon bringám sem volt, kereken egy hónap volt mire vissza kaptam az Epicemet, (július 4. -én szállt el és augusztus 4.-én ülhettem újra a nyergébe) addig a tekerések elsősorban az országútra korlátozódtak, illetve végre volt időm egyéb mozgásformákkal is bajlódni. Az alábbi írás, arról szól, hogy vajon mivel is tölti egy fizikailag is aktív pedagógus a szünetét, amikor éppen a saját gyermeki nincsenek vele. A tartalomból:

• Balaton 1 nap alatt
• Elszökni itthonról
• Medveszurdok
• Semmering
• Gastrokultúrális élmény
• Sobri
• Csúszdák éjszakája
• Fertő-tó 1 nap alatt

"Van itt egy tó a ház alatt..."

Valahogy a tókerülés, az mindig olyan üdítő. Amikor Balaton kis kört csinálsz, és a Tihanyi révnél türkiz kék színe van a Balatonnak, olyan feltöltő élmény. Amikor lenézel a Kenesei-magas-partról és alattad nyugodtan nyújtózik a magyar tenger, az valami hihetetlenül szép látvány. Mások a horvát tengerpartra járnak megfőni, engem az nem vonz, én a tavakat, a Balatont, és az Alpokat jobban szeretem. Csak hát utóbbi ritkán adatik meg, hogy eljussak, főleg anyagi okból, elvben ez a „kicsiny” tó itt van a sarkon. Itt lakom mellette és még soha sem kerültem meg. Pár éve MM-el terveztük, de aztán valamiért hamvába halt próbálkozás lett, eleve ha valamiről csak beszélünk, azt ritkán követi tett. Ha van egy kijelölt nap esetleg, de akkor meg a fél banda visszamondja, ezért is tettem arról le, hogy bármiféle ilyen expedíciót szervezek. Max 1-2 nappal előtte ráírok az elérhetőkre, akiket érdekel, és vagy jönnek, vagy nem. De ez most valami más volt.

A helyzet ott kezdődött, hogy drága nejem bejelentette neki nincs kedve vesződni azzal, hogy a gyerekeket összecihelje egy nyaralásra, meg különben is, minek kifizetni 80-100 ezer forintot, többünk úgy sem lenne ilyesmire, hogy máshol aludjunk, maradjunk itthon, aztán nyaraljunk itthon. Ezt én már akkor sem tartottam jó ötletnek mert kell a környezetváltozás, de mivel Ági így döntött, nem akartam vele vitába szállni, mert letépi úgyis a fejem. (Igen itthon letudja tépni, bárki bármit is hisz.) Azt mondta majd ő megszervezi a programokat, hát abból sem sok minden lett, ha csak az ő általa bekapott hörgő hurut semminek számít. Az itthon töltött napok meg csak teltek, és a kölkök egyre inkább unatkoztak, aminek persze az lett a vége, hogy kezdtek finoman az idegeinkre menni. Igaz jó időben délutánonként a strandokat preferáltuk, de azt is csak délután 4 után, mert szénné nem akartuk őket égetni, Helkát meg nem lehet kivarázsolni a vízből. Ráadásul Helkának meg kedd csütörtök délután a legrosszabb időpontban van fejlesztő tornája, ami még inkább azt eredményezte, hogy a mozgástér beszűkült. Ha ehhez még hozzáteszem, hogy hétvégén kiteszik a megtelt táblát a strandokra, ezért aztán oda akkor nem megyünk, újabb problémát szül. Na ekkor van, hogy apa elmenekül bringázni. Csak utál egyedül, ezért ilyenkor a Kinde családot hívja társul, mert ekkor ők is ráérnek.

Mivel mániám, hogy tavakat kell kerülni, ezért Kálmánt megpróbáltam már kétszer is rávenni, Fertő-tó kerülésre, de mivel a lánya lovagol, és a lovat Kálmán szállítja, így mindig máshova kellett mennie, de onnan ellenben eltudtunk menni egyet - egyet tekerni. Elsőre egy Balaton kis kör ficcent be, ami azért nekik sok volt. Utánna szombatra meg, mivel nem ért rá mert Ajkán lovazott, azt gondoltam lehet egyedül vágok neki egy nagy kalandnak, de mivel Kálmán péntek este bejelentkezett, így végül egy laza Kab-hegy kör lett a szombati penzum. Az más kérdés, hogy történetesen a kölköket pénteken kidobtuk a lakásból, mert már annyira kiakasztóak voltak, hogy a mamához kerültek száműzetésbe. Igaz Ágival mentünk volna fürdők éjszakájára, de hörgő hurut ebbe finoman beleszólt, így csak egy moziba jutottunk el, időtlen idők óta kettesben. Szombaton aztán visszakerültek a kis gézengúzok, hogy vasárnap annyira kiakasszanak mind a kettőnket, hogy Ági ajtó csattanással a háta mögött hagyta el a lakást, és ment el egy órát sétálni, én meg már megemeltem a hangomat a kölkök irányába, és kicsavartam az izzókat a lakásban. Na ekkor jött el az a pillanat, amikor azt mondtam, hát én lehet holnap belevágok egy nagyobbacska kalandba, hátha az lenyugtat. Ezért aztán elkezdtem bújni az időjárás jelentést.

Na most amit tudni kell, ha hosszabbat bringázok, annak azért vannak követelményei. Először is kánikulában az út menti árokból lehet felmerni, és egy hétig fogok utána kb. hányni. A nyáron sütő brutális napsütés sem a cimborám. És azért az sem árt, ha nincs brutális szél, vagy inkább semmilyen. Az ideális idő, egy hosszabb tekeréshez, kissé borult szélcsendes 16-18C. Tudom most sok bringás ismerősöm azt mondja hülye vagyok, pedig nem nekem ez a komfort zónám, de -5-ig abszolút jó vagyok. J

Vasárnap este 9.-kor kitaláltam, ha holnap ideális idő lesz és fel is tudok ébredni (mondjuk hajnal 4.kor), akkor belevágok a Balaton megkerülésébe. Na erre 21:15-kor elkezdett szakadni az eső, és mivel 11 körül bealudtam, nem nagyon hallottam mikor hagyta abba. Áginak annyit mondtam, ha nem leszek itthon reggel, akkor belekezdek egy hosszú tekerésbe.

Hajnali 4.kor mint a doxa óra ébredtem meg, de kb. tök sötét volt kint, nem tudtam hold van vagy felhők, vagy mi, így aludtam tovább. 5 felé megint felébredtem már szürkült, de ebből nem tudtam megállapítani milyen idő van, ellenben láttam a fákat, és mivel kissé mozogtak, gondolkodóba estem. Majd a hajnali toalett vizit közben, megtekintettem megint az időjárás jelentést, radarképet, széltérképet stb, és arra az elhatározásra jutottam, hogy megpróbálom. A mez is egy jó kérdés, hogy mit vegyek fel. Esőben borúsban jó a fekete meg az kényelmes is, de mi van ha bejön és délután kisüt a nap. A zsír új Havenemet nem akartam összedzsuvázni, a zöld ÖTK-ból meg csak a dobogóra állós mez volt itthon. Végül a Haven mellett döntöttem ami jó döntésnek bizonyult.

Kb 6:30-kor indultam el Csopakról, de mivel kb egy fél szendvics volt bennem, így 5 km múlva megállót tartottam Alsóörsön a pékségnél. Na most alapvetően én bankkártyás fazon vagyok, és most is az volt nálam, az más kérdés hogy biztos ami biztos vittem magammal némi készpénzt is, de csak tényleg biztonsági okból. Na most amikor egy ilyen nagy forgalmú pékségben nem tudtam kártyával fizetni az nem nyerte el a tetszésem. Az más kérdés hogy normál esetben nem vásárolok olyan helyen, ahol nem lehet kártyával fizetni, de most itt más lehetőség nem volt. Rövid reggeli baconos táska, és túrós rétes combó után, neki vágtam. Az első 20 kili pillanatok alatt lepörgött, a lábaim jók voltak. Kenesénél megmásztam a magas-partot, mert nem voltam biztos benne hogy ilyen korán át lehet menni a Club Aligán ahol egyébként a bringások ingyen átmehetnek nyitvatartási időben. Különben is a magaspart szebb, meg vagy 10km-en keresztül lejteni fog, ami meg külön jó nekem. Szép nyugodt 27-28-as tempóban mentem. A magas-partról a kilátás most nem volt szemet gyönyörködtető, mert minden borult volt, sőt az eső is csepergett, lehet annyira elázom hogy Szántódnál dobnom kell? Siófoknál a combom és a kezem is visszabeszélt, hogy kisgazdám te ezt nem gondolod ugye komolyan? Zamárdinál egy outis srác rongyolt el mellettem 33-as tempóval, na ná hogy a vérem rávitt. Tettem a kereket, kb. egy kilin át, amikor rájöttem ez nem kerül nincs kitömve a zsebe, és ez visszaüthet, úgyhogy le is szálltam a kerekéről. Zamárdiinál megpróbáltam megkeresni a két hete talált ABC-t, de végül egy másiknál kötöttem ki, ahol így 2 órányi tekerés után megálltam. Csendes, álmos szemerkélős nap volt, többen is mentek a boltba, de amikor a két pénztáros lány "jó reggeltett" köszönt meglepődtem, akkor jöttem rá, hogy még csak alig múlt 8. Egy gyümölcsös sör + kóla kombináció és kb 15 perc pihi után tovább indultam. Hamarosan már Szántódnál jártam, a kilométer óra 60km-ert mutatott, a komp rám kacsintott, de én nagyslungal fordultam balra a Fonyód 41km tábla irányába. Innentől jártam olyan utakon ahol eddig még sose, talán kocsival is csak egyszer jártam erre. Fingom nincs a déli partról, annyit tudok itt nem túl mély a víz és több a szabad-strand, de hogy a bringaút hol és hogyan megy, arról fogalmam nincs. Egyébként elkezdtek megjelenni a bringások is a környéken, az időjárás az olykor szemerkélő eső, felhős idő, inkább a bringázásnak mint a strandolásnak kedvez. Olykor kijelölt alacsony forgalmú utakon, néha jó minőségű de sokszor rossz minőségű bringautakon haladtam. Néztem az üres strandokat, kissé őszies de számomra kedvező hátszeles idő volt. Amit nem szabadott néznem a km óra, mert az még mindig bőven 100km alatt járt, és ugye az elég demoralizáló amikor egy ekkora távnál több van hátra mint amennyit megtettél. Ezért aztán inkább azt néztem, hogy melyik település milyen messze van. Aztán Balatonboglárnál megjelent az első Keszthely tábla is, így itt már éreztem, hogy jó helyen járok. Fonyódon volt egy kis kényszerpihi, mert a vasúti átjárónál álltunk vagy 7-8 percet. Mondjuk az is meglepő volt, hogy ez egy kézi tekerésű sorompó volt. Valahol Fonyód és Berény között értem el a 100km-ert és mivel 50 kilós etapokra akartam beállni, ezért úgy gondoltam meg a combom is úgy érezte, hogy lassan érdemes lenne picit pihizni. Próbáltam olyan helyet keresni, ami a bringásoknak szól, amit aztán talán Balatonberénynél 113km-nél találtam, talán Tekergő büfé vagy ilyesmi. Gyorsan betoltam ismét egy gyümölcsös sör cola kombót, de hogy valami szilárd jellegű is legyen a gyomromba kértem egy virslit is. Volt egy kis várakozási idő, így cipő levesz, és értesítés a családnak hogy hol is járok. (Kb. Ági most szembesült azzal, hogy milyen eszement dologba is fogtam bele.)

Egy jó 20-25 perces feltöltődés és még egy izo ital vételezése után irány tovább. A cél, hogy Keszthelyig, nem inkább Badacsonyig el kéne jutni különösebb megállás nélkül. Itt a Balaton nyugati medencéjében megint más világgal találtam szembe magam. Soha nem jártam még erre, és meglepett, hogy végre megyek vagy 10 kilit anélkül hogy településre bukkannék. A bringaút meg igen változatos volt, mert az erdőben olykor vizes, sáros néhol csúszós, helyenként autópálya szélességű, helyenként egynyomos, helyenként víz által félig elmosott bringautak váltakoztak. Rengeteg bikepakingos tinédzserrel találkoztam. Komoly csoportokban jöttek hol szülőkel, hol szülők nélkül. Be is szorultam egy ilyen lánycsoport mögé Keszthely előtt. Aztán megérkeztem Keszthelyre. Eddig csak kétszer mentem el a jelölés hiánya miatt, de pár méter után visszatértem, itt viszont bár a jelölés meg volt, de mire végig néztem melyik az én táblám már tovább mentem. Kb 5-ször vétettem el csak Keszthelyen az irányt, de mindig mentem párhuzamosan, csak visszatérek rá valahol. Vonyarc előtt éreztem, hogy nem vagyok friss. Ráadásul volt egy elágazás, amit nem igazán tudtam értelmezni, de aztán úgy gondoltam biztos felfelé kell venni az irányt. Na itt volt az ahol a lábam úgy döntött, nem bír nagytányéron megindulni. Innentől minden lábletételnél vissza kellett raknom középre a rendszert. Nem is esett jól ez a rövid 6-8%-os emelkedő, szerencsére utána kigurulás jött, na meg három „remek cimborám”! Ugyanis tudtam az északi part annyira nem sima, márpedig mint az látható a felfelék már nem a barátaim 130km után. Eddig ugye hátszélben haladtam, most szembefordultam vele, úgyhogy megjött a szembe szél is, ami szintén nem barátom bár szerencsére annyira nem volt erős. De a legjobb cimborám a napocska, ami áttörte magát a felhőkön, és bár néha el el bujdokolt, de olykor elő is bukkant és akkor bizony tűzött rendesen. A főút mellett haladó bringaút, igazából a kocsiból jól nézett ki eddig, de a valóságban egy szintén összetöredezett szutyok, amint lefordultam Szigliget felé. Itt ráadásul a hidak állapotát is a lefedéssel javították. Na meg a bringaúton helyenként Balatonok voltak. Ráadásnak Szigliget előtt erőteljesen elkezdett emelkedni, ami a talpamnak már nem volt barátságos. Na igen nem véletlen nem spd-ben országútiznak. Miután felszenvedtem magam erre a dombra, még egy balesetet is láttam, ahol megálltam segíteni, de nem volt már rám szükség. Így pár perc után tovább is mentem. Közben azonban kifogyott minden vizem, így egyértelműen kényszerszünet fog jönni, meg rám is fért. Badacsonytördemicen hál istennek van egy bolt, pont a sarkon, na itt álltam meg némi folyadékért (gyümisör, cóla kombó), na meg víz a kulacsba. Igazából a kóla egyik fele ment vízzel az egyik kulacsba. Itt éreztem, hogy bár nem tudok enni, de azt kellene. 150 kilinél voltam. Jöttek a dombok, amiket tavaszról már ismertem. A bringa gurult, bár olykor valami furi érzést hangot kiadott, aztán miután Badacsonytomajnál leértem a partra, a combom már maxra mondta fel a szolgálatot, tudtam hogy ennem kell, a kitűzött cél ezért Révfülöp lett. Majd a strand büfében benyomok egy gordont rizzsel az jó lesz. Aha csak a strandi büfé a strandon volt ami fizetős, így az kimaradt, így végül a molo mellett találtam egy önkiszolgáló szerű büfét, ahol egy rántottacsirkemell, sült krumpli, túros pali kóla kombo adta vissza az energiát. Igaz nem tudom milyen csirkének van ilyen óriási melle, de elvoltam vele egy darabig mire megettem, közben a cipőmből kisebb forgalmi akadályt rakva a büfé mozgó személyzetének.

Egy jó 25 percet ültem Révfülöpön mire tovább indultam. Mintha kicseréltek volna vagy benyomtam volna egy gélt ami be is ütött, szépen forogtak a lábaim, mintha visszatért volna bele az erő. Tudtam hogy Zánka előtt lesz egy mászás, és valahonnan az erdőből bukkanok ki, de úgy látszik ezt valahol sikerült eltéveszteni, mert a mászás megvolt, de hirtelen a főúton találtam magam, és így az alsó úton értem be Zánka-Köveskálra, ahonnan így a vasút mellett jutottam el a táborig, ahol ugye egy rövid steiggel másztam fel az egykori úttörő városhoz a főút mellett. Innen már minden métert ismertem, hiszen azért erre már szoktam bringázni. Tudtam, hogy egy kegyetlen mászás lesz benne, na ez így is lett. a 6-7%-os emelkedőre a nap is kisütött, nagy örömömre, és végül hogy a fennmaradó 25 kili még menjen, úgy döntöttem leszállok és feltolom a bringát. Innen aztán Aszófőig megint nem voltak gondok, ellenben az Aszófő előtti dombok, na azok már megint megadták a mattot a lábamnak, de sebaj onnan simán mentem el Füredig, ahol már igen a végemet jártam. A bringaútra beandalgó gyalogosokat hangos „hej” kiáltások tessékeltem arrébb, mert féket nem voltam hajlandó fogni. Jött az utolsó steig az Arácsi mászás. Ez még normál edzéseimen is gusztustalan, de most egészen könnyen ment a tetejéig, ahol a bringaúton aztán kétszer dobta a láncot és ugrott meg a gép. Na most ez spontán kidörzsöléshez, csattanáshoz vezetett az ülepem és a nyereg között, mondhatjuk hogy nem volt kellemes amikor 200 kilinél megdörzsöl a nyereg… De innen már csak gurulás Csopakig és "tadám" beértem.

Gondoltam szépen elrakom a bringát veszek egy törölközőt és beugrom lehűteni áztatni fáradt izmaimat, ám ekkor csörög a telefon. „Ugye tudod hogy hatkor dolgunk van?” „Mi? Nem én nem tudok odaérni (vagy inkább nem akarok, hiszen az utóbbi 60km-en a főmotiváció volt, hogy a végén ugrok egy „seggest a Balatonba”)! Drága nejem hangján éreztem a durcit és a sértődöttséget amikor leraktam a telefont. Így inkább visszahívtam, és minden elvemmel, gondolatommal ellentétben engedtem a nyomásnak, és felródeóztam Veszprémbe kocsival, közben telefonon italokat kérve, hogy este 6-ra odaérjünk a megbeszélt találkozóra. Azon mondjuk nem tágítottam, hogy utána lemenjünk a Balcsira és fürödjek, az más kérdés hogy gyermek felügyelettel nem ugyanaz, hiszen Helkát nem lehet visszatartani a víztől.

Tapasztalat

• -          Jó volt ez a tekerés, de nem mostanában tervezem megismételni
• -          nem voltam rá lelkileg felkészülve, de lehet így volt jó
• -          sose indulj el csak bankkártyával tavat kerülni, mert az összes pékség, büfé ahol megálltam nem használ ilyesmit. Mondjuk szégyen és gyalázat hogy a 21. századi legfelkapottabb magyar turistaparadicsomban nem lehet frekventált helyeken kártyával fizetni. És nem érdekel a 3%, nem érdekel, hogy állítólag nem aznap kapja meg a vállalkozás a pénzt, hót leszarom, a mai világban az embernél már nincsen készpénz, legalábbis nálam nincs, úgyhogy ez számomra bénázás.

Mivel nekem úgy tűnik ez a nap volt a nyaralásom, így megpróbáltam minden percét kiélvezni.

Elszökni itthonról… csak egy picit

A versenyzés, és a változatosság gyönyörködtet ez tény. Viszont amikor az embernek van két rendkívül cuki gyermeke, akkor nagyon nehéz azt megoldani, hogy a kecske is jóllakjon, meg a káposzta is megmaradjon. Szerencsére nekünk itt van mama, aki vigyáz rájuk, ha elmegyünk versenyezni. Csak Helka ezt már nem tolerálja, így elég bonyolult már őt otthon hagyni, viszont mivel az elmúlt hetekben a nap 24 órájában velük voltunk, így eljött az a pillanat, amikor vagy kimozdulunk nagyon durván négyen, vagy megszökünk ketten Ágival, hogy legyen egy kis „mi” időnk. Itt most ez utóbbi történt.

Tavaly valamikor ősszel, nem is tudom milyen okon, de szembe jött velem a Medveszurdok nevű hely, ami számomra nagyon szimpatikus kirándulási célpont lett. Nincs is messze hiszen Graz mellett van, magashegységi, valamilyen szinten extrém, de mégsem az a szint, amit a mi fizikai adottságainkkal és tapasztalatunkkal ne lehetne teljesíteni. Ezért pár hete mondtam Áginak, hogy ez lesz a mi nyaralásunk, hogy elmegyünk oda. Nejem aktív igen választ adott, bár hozzá kell tennem, fingja nem volt róla mire vállalkozik. De ha már kimegyünk, akkor nem rohanunk vissza, hanem megpróbálunk egy - két napot, az általam nagyon kedvelt, Ausztriában tölteni, és ha már kölykök nélkül jövünk, hiszen a Medveszurdokhoz még talán picik, akkor olyan programokat csináljunk, amit nélkülük egyszerűbb. Ide most nem kell 18-as kört kirakni. Szóval akkor egy régi vágyamat, a Semmeringes rollerezést is váltsuk be, na meg ami esetlegesen még belefér. Persze itt jön a kérdés, hogy hogyan oldjuk meg az alvás kérdését, hiszen a panziókra a gatyánk is rámegy.

Az első probléma, hogy mire is számítsunk. Elkezdtem úti leírásokat olvasgatni a szurdokról. A leírások mindenütt azt írták, hegyi túra bakancs az alap felszerelés, mivel sokat kell a szurdokig felfelé menni, és a tetejétől lefelé, jó ha van botpáros, de csak olyan ami összecsukható annyira, hogy elférjen a táskán. Egyből felszerelés hiány jelentkezett, hiszen Áginak nem volt bakancsa, az enyém meg 2011-es, de végül az is maradt, illetve a botjaink nem csukhatók össze ennyire kicsire. Szerencsére van Decathlon, ahol beszereztük ezeket a hiányzó elemeket, illetve én egy zoknit, amiben kibírom sokáig a bakancsot.

A következő probléma, a hol aludjunk, ami egyszerű, és olcsó. Nyilván kézenfekvő a sátor, de aki már sátrazott velem, az tudja, hogy rendkívül nyűgös tudok lenni a sátrazás kapcsán, főleg a tűző nap – sátorállítás/bontás, és az alvás kombóval. Ahhoz, hogy én sátorban, vagy földön nyugodtan végig aludjak egy éjszakát, vagy fáradtnak kell lennem nagyon, vagy megfelelően ki kellene ütnöm magam. Felmerült a gondolat, hogy mi lenne, ha kihasználnák „aprócska” autónk méreteit, és benne aludnánk. Ezt kipróbáltuk, nem fért bele a matracunk, illetve Ági viszonylag rézsutban elfért, de én még 10 cm-vel hosszabb vagyok, na meg, ahogy befeküdtem, olyan pára lett meg meleg, amitől kb. megőrültem, ráadásul a nejem egy konvektor (mint ahogy a lányom is) én meg max, frizsider mellett tudnék jól aludni melegben, így az autót elvetettük, maradt a sátor. Ehhez meg kemping kell, a környéken azok meg olyan áron voltak, hogy egy közepes magyar panzió reggelivel, ebéddel kijött volna belőle. Végül találtam 40 km-re egy kempinget, ami megtetszett, volt tó, viszonylag olcsó volt, és szép helyen. Gondoltam 5-6 fele odaérünk, csobbanunk a tóban, esetleg rendezünk éjszakai fürdőzést, eszünk egy jó snitzert, szóval király lesz.

Medveszurdok

A terv egy jó hajnali indulás volt, ami kb. azt jelenti, hogy max. 6:30-kor elhagyjuk Veszprémet. Ez olyan sikeres volt, hogy 8:20-kor már kocsiban is ültünk, majd mivel a kaját meg otthon hagytuk, így kb. 8:50-kor ki is jöttünk Veszprémből. Az időjárás számomra kedvező 18-20 fok, szemerkélő eső. Ezért még pár apróságot beszereztünk Szombathelyen, pl némi kaját, na meg egy kisebb esődzsekit. Mivel van időnk ezért nem vettem autópálya matricát sem, egyébként is szeretek autózgatni az osztrák utakon, úgyhogy ennek lett a vége, hogy kb. 13:15-re értünk a parkolóba. Mire menetkésszé tettük magunkat, addigra majdnem 14:00-lett. A hátiszákunk pedig nem volt könnyű. Ahogy azt több helyen is olvastam, bakancs a lábon, bot a kézben, esőkabát, csere póló, kitörölköző, könnyű pulcsi, softshel mellény, napszemüveg, kaja, pénztárca slusszkulcs, kulacs víz, illetve a camelbackban is víz a háton. Egyszóval felvettük, amit alapfelszerelésnek javasoltak. Ezzel szemben a lefele érkezők táska nélkül, rövid nadrág sportcipőben érkeztek. Ez elég morbid kontraszt volt, na meg az is, hogy ahogyan mentünk felfelé ott is ezt tapasztaltuk. Mert szép számmal jöttek szembe.

A szurdok bejáratáig egy órát írt minden itiner. Hát mentünk felfelé rendesen, jó hogy volt botunk, mert így nem haltunk be odáig, mert rohadt meredek volt, helyenként köves turistaút, máshol dózer. Utóbbi meredekebb volt, mint a turistaút. Aztán Áginak jött a meglepetés, amikor megtudta, hogy a szurdokért még fizetni is kell. Elég rosszallóan nézett rám, aztán persze amikor már bent voltunk megértette miért. Egy kis házacska volt a bejáratnál, pont beleillett az idillikus környezetbe. Sokan érkeztek bal kéz felől, mind csupa mosoly, rövidnadrág, sportcipő kombóban, még csak hátizsák sem nagyon volt rajtuk. Mi még a bejáratnál álltunk, később kiderült utánunk már csak két ember jött be a szurdokba aznap. Ergó elég későn indultunk.

A tábla szerint 2900 lépcsőfok, és 350 szint kb. 90 perc alatt lesz a penzum amit megfogunk tenni. Botok elrak, és elindultunk. Először egy hosszú völgytalpon mentünk sziklák felett felefelé, kb. 10m múlva át is mentünk az első hídon majd sziklák között kígyózott felfelé a hely. Már ez sem volt csúnya, alattunk a Mixnitz vízeséseivel.

 De hamarosan beértünk oda, ami igazán a szurdok volt. Egy végtelen palló és falépcsősor vezetett felfelé, egy irdatlan meredek sziklaszurdokban. A patak kiformálta a völgyet mindenféle gyönyörű sziklaformával. Helyenként több 10 m-ről leeső zúgók, alatta megálló sziklapocsolyák. Illetve két srác, akik éppen megmerültek az egyik ilyen zúgónál, szerintem csak azért nem ruha nélkül, mert éppen arra jöttünk. Utána a két srác sokáig mögöttünk jött a szurdokba.

A képek nem adják vissza a meredekségét, de a kiépítettségének köszönhetően ugyan fárasztó volt, de nem volt vészes, teljesíthető, ijesztőbbnek látszik. A szépsége a szurdoknak meg kárpótól minden szenvedésért. A szurdok 2/3-nál van egy hütte. Nem tudom egyáltalán nyitva van e bármikor, de amikor arra jártunk nyitva nem volt, csak egy hegyi kecske legelészett a hütte mögött lévő budi tőszomszédságában.

A kiszélesedő szurdok aztán persze újra beszűkül, majd elért egy táblát, amin az áll kb. hogy az utolsó szenvedés következik. Ami jogos, ugyanis innen mászol ki a szurdokból, minden eddiginél meredekebb lépcsőkön, hogy kiérve egy pallókból épített padon pihenhess meg, és ints búcsút a szurdoknak.

A leírások alapján itt egy hüttének kellene állnia, de nem volt ott. Gondoltam a kanyar után biztosan ott lesz, de még vagy egy km-ert kellett hozzá gyalogolni, érdemes lett volna elővenni a botokat, de az a táskán maradt. Mire felértünk az eső is rákezdett. Nemvolt vészes, éppen az amikor nem tudod megéri az amúgy is izzadságtól csatak vizes pólódra, ráhúzni az esőkabátot, vagy olyan tökmindegy majd a hüttében átöltözöl.

Ehte eredeti jó kis osztrák alpesi hütte volt, meleg és hideg ételekkel legfőképpen hideg italokkal. Gyorsan egy citromos gösserre be is ruháztam. Láss csodát finoman más íze volt, mint az itthoninak, nem is tudom miért. Átöltözés, szendvicsezés, és irány lefele. Egy széles autóúton indul lankás lejtéssel. Már ember nem volt a közelünkben az osztrákok pár perccel előttünk indultak lefelé, egy pár meg aki a hegytető felől jött, meg megsem állt a hüttében, és nem is néztük merre indultak. Kb 4 órája hagytuk ott a kocsit és 1:45-re írta a leérést, szelíd számolgatásaim alapján kb 7 fél 8-ra a kocsinál is leszünk, de lehet még gyorsabbak is leszünk mégis csak lefelé van. Ja csak a szekérút pár 100m után hegyi szikla úttá módosult, ahol én még viszonylag ésszerűen és normál sebességgel haladtam, de Ági finoman lassú volt. Nem is nagyon tudom összerakni, hogy miért ment ennyire lassan, oké hogy nem vagyunk hozzászokva az ilyen utakhoz, de ez még nekem is feltűnt, aki szintén nem vagyok épp tempós gyalogló, hogy kegyetlen lassú. A következő tábláig kb. egy óra alatt ereszkedtünk le, amire ki is volt írva, hogy akkor az úti célunk még 1:15-re van. Gyors fejszámolás, és egy kérdés Ágihoz: „Ugye felhoztad a fejlámpád?” Innen már nem volt annyira durva az ereszkedés, kevesebb szikla, sőt talán az oldal meredeksége sem volt annyira vészes, bár Áginak sikerült megint elmaradnia, mígnem az eső ismét eleredt, épp ahogy leértünk a legelőkhöz. Érdekes volt a turistaút átengedése a kerítéseken, én alig fértem át, úgyhogy a bocik maradtak ahol lenniük kellett. Azt gondoltuk innen miénk lesz a Kánaán, mert megint autóval járt úton haladtunk, de pár 100m múlva újabb tábla. Igaz ez valami tér idő kontinuumban lévő tábla lehetett, mert hogy a célunk még mindig 1:15-re van holott egy újabb minimum fél órát tettünk bele a játékba. Egy gyors átvágás és ismét egy dózeren voltunk, gyaníthatóan azon amelyik a bejárathoz leér, és így is volt. Rövid megpihenés, és az órára nézve naggyából sikerült ezt az 1 órának kiírt utat kb 2 alatt teljesíteni. Na szép, de a legszebb, hogy megjelent egy párocska a szurdokon keresztül, akiket fent is láttam elmenni, ők felülről jöttek a szurdokban, hát nembiztos hogy az könnyebb volt, bár így nézve még az is lehet, hogy lassabb is. Innen már csak le kellett menni a parkolóhoz, ami lefelé is vagy ¾ óra volt, de épp szürkült amikor elértük a kocsit. És fél 9 volt. Laza 7 órát túráztunk 13km-en asszem ilyen lassú még nem nagyon voltam sose.

Viszont innen bukta, hogy fürdünk a tóban a kempingben, főleg, hogy az még vagy egy óra autózás innen. Na és még sátrat is kell verni, na szép lesz. Így hát szépen elindultam kocsival a kemping felé, ahova kb este 10-re oda is értünk. Persze recepció nincs, étterem nincs, így maradt a sátorverés, és a Lidl maradék estére. A campingban még volt élet. A lényeg viszont, hogy tiszta volt, kulturált, úgyhogy a vacsora elköltése után hamarosan már a sátorban voltunk, és tudtam, hogy über frankón nem fogok tudni ismét jól aludni, ami be is jött. Reggel ellenben nem keltett a nap, pedig árnyék nem volt. Érzékeltem hogy fent van, de nem tűzte a sátrat, aminek az oka egyszerű volt, a kemping itt 800m-en felhőbe burkolózott, hogy hagyjon minket aludni. Lévén, hogy utálok tűző napon sátrat bontani, így reggel 8-ra a sátrat szétszedtük, majd szépen megreggeliztünk, és végig néztük a szomszédék akcióját.

Történetesen a szomszédban egy osztrák társaság leledzett sok kisgyerekkel. Az első szembetűnő a kisfiú volt, aki egész reggel a futóbringáját nyektette, először egy szál semmiben, majd felkerült rá szandál, póló, bukósisak talán még térdvédő is, csak épp nadrág nem. Nem tudom szeretnék e egy szál semmiben nyeregbe ülni… A társasághoz aztán befutott egy elég szépen szétcsapott Citroën, valami ilyen gömb alakú 5 személyes átlag autó. Abban leledzett két srác meg két bringa, az all mountain fajtából. Aztán előkerült a táborból még két hasonló kvalitású bringa, amit szépen bepakoltak a kocsiba. A két bent lévő állítva volt bent hátsó kerékkel, ezeket kerekek nélkül helyezték be a kocsiba. Na már ez sem volt kis művészet, de ok ezt azért még meglehet csinálni. Bent a 4 bringa 8 kerék, majd hátra a lehajtott ülésre benyomnak még egy srácot. Na ez volt az, amin úgy kiesett a szalonnás zsemle a számból. Majd az anyós ülésre beült két srác, plusz a táskáik, fullface bukóval. Ha ezt így meglátja a magyar rendőr, minimum elveszi a jogsit és eldobja a lakatkulcsot is a sofőrtől, de ők elmentek bringázni.

Ezek után megnéztük a környéket, a tavat amiben jó lett volna strandolni, a környék panorámáját, majd 11 körül fogtuk magunkat és útba vettük a Semmeringet.

Közben megálltunk egy Lidlnél, már csak biztos ami tuti, de nem is ez a lényege, hanem a bolt pont úgy volt beállítva a hegyekre, hogy az üveg belülről kb. úgy nézett ki mint egy festmény, nem a Cholnoky panelházak volt a háttér mint itthon.

Semmering monster roller

Semmeringre érve a nagy parkoló lezárva, mindenhol sátrak. Huppsz lehet nem tudjuk megtenni amiért jöttünk? Ugyanis DH verseny volt, illetve majd csak lesz szombat – vasárnap, 24h-s DH verseny. OK voltam már nem egy 24h-s montin, azt még eltudom képzelni, de mindezt DH-ban? Szerencsére lent a bike storeba magyar volt az eladó, így megkérdeztük, hogyan zajlik. Az nyer aki a legtöbb pályát megy. Tömegrajttal indulnak a sípálya tetejéről, egy inkább enduró/freeride pályán mint DH-n. Közben beugrott, hogy csapatban ok, de egyéniben? Márpedig 40 egyéni nevező is van. Eltudom képzelni, amikor éjjel 2-kor beszáll a felvonóban és mire felér elalszik, és megy pár kört a lanovkával mire felébred.

De minden estre nem volt lezárva a hegy, úgyhogy felturistáskodtunk a felvonóval, hogy lemehessünk a monster rollerekkel. Én soha nem rollerezek, úgyhogy elsőre szokatlan volt, hogy a fenekem nem tudom letenni, de hamar ráéreztem mit kell tenni. A kanyarok még az elején bizonytalanok voltak, de amikor elértem a körfolyosós lemenést, akkor egyértelműen a medium pályát választottam. Ági szólt, hogy ne várjam meg, mert ez nem az ő műfaja, úgyhogy saját tempón ródeóztam le a hegyről. A végén még sikerült véletlenül a bringás DH pályára is bemenni, de sebaj. Annyira király volt, hogy bár nem olcsó móka, befizettem még egy körre, igaz azt a gokarttal akartam megpróbálni, de fent a srác tájékoztatott a súly limitről, így maradt a roller. Most már sokkal bátrabban nyomtam, mindaddig míg a körfolyosó végén a kormány hirtelen eleresztett, és előrébb ugrott. Innen már kissé bizonytalan lettem, hogy mikor csinálja meg ismét, úgyhogy azért maradt benne még némi idő a pályában, de sebaj. A végén most nem hibáztam be a pályát, úgyhogy összetörés nélkül ez is meglett. Király ez a roller, ha legközelebb erre járunk, azt hiszem, megint nem hagyom ki. És máshogy érzékelem a fatbikeokat is innentől, mert ez a vaskos gumi finoman jobban tart és nagyobb biztonságot ad a horzsalékos Alpok lejtőin, mint a sima 2,2-es amit használok!

Semmeringről már csak a hazaút tartogatott meglepetéseket. Mivel nem siettünk visszafele, ezért megnézegettük Ausztria bolthálózatait, hogy vajon miben különböznek a hazai felhozataltól, és láss csodát bizony különböznek, mind minőségben, mind árukészletben, mind árakban.

Belépve hazánk területére, útba ejtettük a Vasfüggöny múzeumot, ami ugyan megérne egy misét, de mivel csak bekukkantottunk, és nem volt kedvünk a tulajdonos anekdotáit hosszan hallgatni, meg jobbnak láttunk, ha 3000Ft inkább a zsebünkben marad, ezért hamar ott hagytuk, és elmentünk inkább kajálni a Május 1-be Szombathelyre.

Gourmand élmény

A Május 1 egy egykori Berzsenyis diáknak egy emlékezetes hely. Főiskolás korunkban is szerettük, igaz akkor nem az étlapot, hanem inkább a csapolt sör készletet ellenőriztük, de évente azóta is egyszer - egyszer rendszeresen megjelenünk, letesztelni a főztjüket. Ha már erre vitt a hazaút és amúgy is elmaradt a csütörtöki vacsoránk, beugrottunk. A Május 1 egy olyan kockás terítős kerthelyiséges söröző étterem feelingű valami. Na jó a kockás terítőt ma trendibb vajszínű váltotta fel, de azért még stimmel a leírás. Az első döbbenetünk, hogy nem találtunk úgy ülőhelyet, hogy a közelünkben 2-3 asztal távolságra ne dohányozzon valaki. Ha van egy étteremnek dohányzó és nem dohányzó szekciója, akkor a pincér legyen oly kedves, szóljon rá a tisztelt vendégre, hogy nyomja már el azt a rohadt cigit, vagy üljön át oda ahol lehet. Minden esetre amikor leültünk, ez még csak nekem tűnt fel nem Áginak, mert akkor lehet éhen maradunk. Étlap, valami itt erősen megváltozott, vagy tavaly is voltak már ilyen hyper modern hangzatos nevű ételek? Pangó morzsa, na az az amit a gastro műsorokban már hallottam, soha nem kóstoltam, és úgy láttam itt az ételek jelentős része tartalmazza. Végig nézve az étlapot, nekem nagyon szimpatikus lett a fokhagymás tejben áztatott szűzérmék zöld fűszeres ropogós bundában. Ilyet tuti nem eszek otthon, de azért két apró kérdés felmerült… Vajon hogyan lesz ropogós a bunda? És legfőképpen van e benne kapor. Szerencsére megtaláltam a klasszikus ételeik című részt is, ezért ha a pincér válasza nem szimpi akkor velővel töltött sertésborda lesz a befutó. Azonban mint kiderült, úgy ropog, hogy pankó morzsában van az étel, és nincs benne kapor, így két legyet egycsapásra, rendeltem ezt meg, mert, hogy a pankó morzsát nagyon szívesen megkóstoltam volna. A pincér steak burgonyát ajánlott hozzá, hát legyen, pedig inkább párolt rizst ettem volna. Na meg természetesen kértem mellé a rejtélyes nevű napi krémlevest. Ilyet még nem láttam kiírva sehova hogy napi krémleves, illetve csak menzán, de mivel póréhagyma volt a napi, így jöhetett.

5 percen belül a levesem már gőzölgött az asztalon, picit megijedtem, hogy óriás tányéron majd mini leves van, de nem, nagy tányér, nagy adag leves, ahogyan azt Szombathelyen megszokhattuk. Első kanalazásra egy nagyon finom leves jött le. Nem mondtam volna póréhagymának, ha nem látom benne a beleszelt, illetve díszítésként kissé nagyobb méretben is belenyomott, póréhagymát. Egy sima jó ízű, még csak meg sem tudnám határozni, milyen ízű, jó alappal rendelkező krémleves volt a tányéromon. Azonban ha hozzáetted a kanálban a póréhagymát, meg a pirított szalonnát, akkor máris póréhagyma krém leves lett. Ergó a megfejtés, mindennap ugyanaz a leves, csak más benne a betét, és onnan nevezik el? Lehet. A leves bekanalazása után hamarosan érkezett a főétel is. Ági valami pankó morzsás töltött valamit kért, salátaágyon, megjegyzem szerintem a rántott ételekhez nem illik a salátaágy, de ez maradjon az én bajom. Na meg megjött az enyém is. Azt hittem nem láttam jól, amikor a steak krumlik között, megbújt 4 darabka husika.

Egy sima marhapörköltben nagyobb húsok vannak, mint ebben voltak. Ráadásul hülye fejjel kértem hozzá vegyes savanyúságot, ami állt két félszelet csemege uborkából, némi paradicsomsalátából, és két fél töltetlen almapaprikából. Vegyes savanyúságnak én minimum a káposzta saláta, uborka, paradicsom kombinációt tartom, kiegészítve valami helyivel, pl kukorica salátával, ilyesmivel, de ez lehet egy pörkölthöz illik, de egy rántott szerű húshoz nem. Ráadásul a kóstolás után kiderült, hogy a húsi főleg a két kisebb darab, az rágós. És mivel hosszan szerettem volna a húst is érzékelni, ezért muszáj volt megpróbálnom pár szeletben felvágni, ami így nehézségekbe ütközött. Mindezt kárpótolhatta volna ha finom, de ennek nem volt íze. Próbáltam sózni, hátha úgy kijön, de nem. Egyszerűen ízetlen volt. Nemhogy a fokhagymás áztatást nem éreztem a húson, de a paníron sem a zöld-fűszert, ha csak nem az a zöld-fűszer, hogy tele volt a panír zöld-borssal. A krumpli meg nem volt jó választás, mert a szárazra sütött panír mellé, még egy száraz köret, nem a legjobb megoldás, mégis a rizsnél kellett volna maradni. Nem maradtam éhes, maradjunk ennyiben, a jóllakástól távol álltam, de a végén még rákóstoltam Ági húsára, hát abban inkább egy olajos, nem teljesen átsült panírt éreztem, mint bármi mást, úgyhogy ez még szerintem bénább volt mint az enyém.

De sebaj, sokszor mondta após, hogy a bevált ételeken nem szabad változtatni, erre ráfaragtam. De ami bevált az a somlói, így mivel még bőven volt neki hely, bepróbálkoztam a somlóival. Pont jó lesz ennek a száraz ételnek, ha lefojtom egy csoki lében tocsogó, kissé tejszínes somlóival. Az álom akkor dőlt meg, amikor lerakták elém. Kis híja volt, hogy nem küldtem vissza, hogy én somlóit kértem és ez nem az. Tényleg egyébként jól nézett ki. Valami rusztikus egyenes vágódeszka szerű grafit fém rosseb tudja milyen tálon jött ki az étel. 3 fagyis gombóc, amin látszott, hogy nem fagyi, hanem piskóta - puding - dió keverék, nem nézett ki rosszul, de finoman sem hasonlított egy somlóira. Emellett kreatívan odatéve tejszínhab rózsák, és mindezen, mutatóba áthúzva némi csokoládé csík. (rohadjon meg a modernitás, tervezzünk újra ételeket, de ne egy klasszik piros kockás söröző étteremben ahhh)

Na de majd az íz kárpótol, Ági belekóstolt, előttem, azt mondta „őőőő, jó”. Na jó, én vagyok a gourmand kettőnk közül, hát lássuk a medvét. Belekóstoltam, hát nem lett a számban íz orgazmus. Az íze valóban hasonlított a somlóira. Hogy miért csak hasonlított? Hát a csoki nem tocsogott a számban, illetve annyi dió volt benne, hogy marta az ínyem, de legfőképpen valahol, egy fahéjas íz jött belőle. És minden falatnál ott volt. Ráadásnak, ahogy a kanál hozzáért a tányér szerű izé aljához, úgy sercegett, hogy a hátamon az összes szőr égnek állt. Azt hiszem ezentúl, ha tradicionális desszertet kérek, valahol megkérdezem, hogy az e . (Ugye a fejemben van még 3 évvel ezelőttről a Zalaegerszegi nutellás palacsinta…) Na egyszóval nem maradtunk éhesek, de nem is ettünk jóízűt. Ez van sajnos nem maradhat az sem a régi aminek jól állt.

Sobri bénázás

Szombatra mászást terveztünk a Sobri-parkban. Végre kölkök nélkül, mi is mászhatunk. Legutoljára vagy 4-5 éve, egy teljes testhámot kaptam, amiben tök jól éreztem magam, igaz a tó átcsúszásnál fent is akadtam. Idén normál hámot kaptam, ami ugye derékon van, nekem nagyon szűken fogja a combomat, és kissé kényelmetlennek, vagy inkább nem biztonságosnak érzem. Valahogy a komfort és a biztonságérzet hiányzott. Gyors oktatás, majd irány a pálya. Próbáltunk egy tanuló pályát keresni Ágival. Az első akadállyal nem volt gond, ellenben a második a csúszás lett. Mivel nem bíztam a rendszerben, volt bennem némi para, pláne hogy az a szutyok öv, bevágott a hasamba. De meglett a csúszás, majd a többi akadályon már simán átmentünk, így nagyslunggal indultunk a családi pályára, merthogy kezdésnek jó lesz az. A felmászás után, már az első akadály, ami egy drótmászás volt is problémás volt, mert a talpamba bevágott a drót, meg mivel egy fa darabot kellett fogni, nem éreztem úgy, hogy stabil vagyok. Valszeg a para legnagyobb részét az adta, hogy nem bíztam meg a beülőben. Ezek után drót belépős cuccok jöttek. Amíg keresztben voltak rendben volt, de amint oldalasan voltak a hurkok, elmormoltam egy imát, hogy hogy is van ez? Aztán eljött a pálya legcsúnyább része, amikor is gólyalábakon kellett volna átfogni, na itt az első átfogásnál letapadt a jobb lábam. Ő bizony onnan instabilra el nem mozdul, így a harmadik próbálkozás után az átcsúszás mellett döntöttem. Most már könnyebb elemek jöttek, majd egy csúszás, ami jó magas volt, én alig értem el a palló alját, Ági bele is akadt, még szerencse hogy jött valaki és megmentette. Ezen a pályán a folyadék tartalmunk 30-40%-át hagytuk a pólónkon. Kérdés volt, hogy a felnőtt pályával bepróbálkozzunk e, ha ez ennyi gondot okozott?

Hát neki mentünk, csak van kiszálló valahol ha nem megy. Előttünk ráadásnak két arab srác mászott, akiknek kb. fogalmuk nem volt mit kell csinálni. A csúszókarabinert simán becsatolták a faakadályoknál, és igazából a gyógyszer akkor gurult el, amikor, az első a csúszó pályán úgy csúszott át, hogy ráfogott a drótkötélre mindkét kezével.

Az első akadály tök primitívnek tűnt, csak éppen bujkálni és kerülgetni kellett fákat rajta. Csak ha háttal voltam a tónak elkezdtem leesni háttal, ha a másik oldalon, akkor tök jó. Úgyhogy amikor vissza kellett volna kerülnöm, én inkább átcsatoltam, ami a minket néző organisereknek nem tetszett, így beszóltak, én meg mondtam, én mászok, ez nekem így biztonságosabb, a srác végül is engedett. Az átcsúszás után egy ferde létrás átmászás jött, ami a srácoknak előttem gond volt, nekem simán ment, mint ahogyan a következő hurkos rész sem okozott gondot. Azonban ami ezek után jött, az a két masszív akadály, hát már kevésbé. Az első egy 3-as libikókára kötött farúd pálya volt. A két srác előttem valami lehetetlen mozdulatokkal jutott át rajta. Hol a fejük, hol a kezük volt lejjebb, a lábuk kb. a fa teteje fele. De átjutottak, és aközben oldalágról megérkező kollégák, mivel maguk elé engedtek én jöttem. Az első fán simán bírtam támaszkodni, a cipőm nem csúszott le, király, akkor ez nem is lesz nehéz. A másodikon le voltam ugyan esve, de mivel, hogy a középpontba felbírtam kötni, ezért frankón ment az is. A harmadikra való átlépéskor azonban, elszabadult a pokol, egyszer csak azt vettem észre, hogy a levegőben vagyok, ugyan még kapaszkodom, de ha nem lennék felkötve a karabinerekkel, akkor már valahol az Ajkai vagy Veszprémi kórház között vacillálna gerinctöréssel a mentő helikopter. Igen csak így maradni nem lehet, így felhúztam magam, majd valahogyan átevickéltem, miután sikerült a középpontot elérni. Azt mondták lent az elején vannak a könnyű akadályok, hát ez nem volt az. A következő egy gerenda folyosó volt, nem tűnt olyan bonyolultnak, de a két srác végül karabineren kötött ki, így valószínűsítettem, hogy vagy elszúrták, vagy nem könnyű. Az első szegmensében még egymáshoz voltak rögzítve a pallók, megfelelő karkitámasztással nem okozott gondot, simán haladtam, a legnagyobb problémát, a fejem áthelyezése okozta a középen menő biztosító dróton. Aztán jött az, ami már nem volt az eddigiekhez fixálva. Na azt nem lehetett ellentolni, lévén elment volna. Itt már tyúklépésbe haladtam, igen ám, csak innen átkellet harántolni, érdekes módon az egész jól ment, viszont a fejemet is megint át kellett raknom, éreztem hogy ez már komoly gond lesz. De megoldottam. Elindultam, már csak egy haránt, és kijutok, amikor végem volt. A jobb lábam ismét úgy gondolta nincs elmozdulás. A haránt még csak ment, de ahogyan átraktam a másikat, már buktam is le guggolásba, és rohadtul nem bírtam felállni, egy dróton volt innen mind a két kezem. Ott álltam lefagyva. Se előre, se hátra. Körbe néztem, de segítség nyilván nincs. Lassan, centiről centire csúsztatva jutottam előre a pallón, a kezemet is húztam a dróton. Eljutottam a végéig. Oldalra sem mertem nézni, hogy egyáltalán a lábamat áttudom e rakni a fixre. De sikerült, gyors felállás és menekülés. Leültem a palló végén lévő faágra. Éreztem, hogy a pólómon most már tényleg nincsen száraz felület, és az agyam és a szívem azt mondta nincs tovább. De puding vagyok, viszont ránézve a következő akadályra pontosan tudtam, az konkrétan lehetetlen számomra. Ültem vagy 20 percet az ágon. Mindenki aki mögöttem volt utolért, viszont egy kivételével mind ki is szállt. Majd én is. Lentről néztem, ahogy Ági kétszer olyan durván küzd mint én. Majd a teljesíthetetleneket átcsússza, és ő is kiszáll. Ok menjünk el csúszni, az emlékeim szerint tök jó. Az is volt, amikor bíztam a beülőmben, de most nem bíztam. Ráadásul ide is betettek még két plusz akadályt, hogy azért ne ingyen adják a csúszást. Minden beülés, fizikai problémát, és halálfélelmet okozott. Pláne amikor hosszabb csúszásnál, a kábel elkezdett fel - le ugrálni. A para az volt, hogy hova fogok leszakadni. Nem ízlett, nem élveztem, ha lehetett volna, útközben kiszállok, de nem lehetett.  Így végig szenvedtem. Megvártam Ágit és le is adtuk a felszerelés, gyorsan legurult egy citromos sör meg egy kóla és vagy 15 perc ülés hogy lenyugodjak.

OK nézzük meg a hófánkot, az legalább nem okoz majd halálfélelmet. Hát tudja a lányom mi a jó, mert gyakorlatilag ezen egy órás élvezkedés vette kezdetét. Tudom hogy elég hülyén néztem ki a 10 évesek között ahogyan folyamatosan vittem fel a fánkomat, de végre kiélhettem picit magam. És feledtette velem az elmúlt két és fél óra küzdelmét.

Csúszdák éjszakája

De a napnak még nem volt vége, hiszen történetesen az Annagora-aqua-parkban éjszakai csúszda party volt. Miközben átkötöttem a Sobriból Füredre, gondoltam egy kósza próbát megér, hogy Csabit felszedjem, ha esetleg itthon van, mert tudom ő szeret csúszdázni. Felhívom:

-          Veszprémben vagy?

-          Igen!

-          Mit csinálsz este, ráérsz?

-          Őőő nem, megyek az Annagorába csúszdázni!

-          Hehe pont oda akartalak elhívni mi is oda megyünk!

Akarva, akaratlanul lesznek ismerősök lent, ez jó lesz, hátha így Áginak is nagyobb kedve van csúszdázni, mert ő nem egy csúszda fanatikus. Azt egyébként sosem értettem, hogy mit lehet az Annagorában nappal csinálni. Az az aquapark kiépült a prérire. Emlékszem valaha még egy Xterra is volt azon a mezőn, egy kumma árnyék nincsen csak a préri. Ok hogy ők ültettek fákat, de annak még kell vagy 20 év, hogy egy etiópnak árnyékot adjon. Ellenben este már jobban lehet élvezni, szerintem.

Soha nem voltam még itt, így nem tudtam a rendszer, hogy működik, merre mi van, így random indultam el felfelé meglátva, hogy ott fánkos csúszdák vannak, összeakadva közbe Csabiékkal. Ők már élvezték a pályák suhanását. Hát kapásból neki estem az őrült folyónak, aminél a fánkon maradás volt a legnagyobb kihívás, szerintem az este alatt kb. 15-ször lementem azon a csuszin, és kb 3-szor értem le a fánkon. A mellette lévő, amin kettessel is lehetett menni valamivel szelídebb volt, igaz amikor kétszemélyessel mentem, pláne Csabival, pörögtünk mint teknős a hátán, és Csabi lába is olykor a csúszdán kívül leledzett. Persze vannak itt másik csúszdák is. A déli csúszdatoronyból egy halom csúszda ment ki. Kapásból a versenycsúszdán kezdtünk, ami azért para, mert félő, hogy feldob ezért lent volt a hátsóm, aminek az úszógatyám ette meg a kárát. Kilyukadt, ahogy annak kell, így egy jó darabig lukas gatyával mászkáltam, és bármennyire is próbáltam takarni azért nem mindig sikerült. Voltak kamikáze, gyors, kevésbé gyors, kanyargós csúszdák. A kanyargósak nem adták a flowt, mert nem forogtak vissza mindig csak egy irányba csigáztak, pedig régen az volt a király, hogy összevissza kanyarogtak, így kenődtél minden oldalra. Az est vége felé, a fedett részt is megtaláltuk. Ott volt a hagyma vagy ufó csuszi. Mivel itt elég jól van összerakva, így egészen sokat mentünk rajta, jó volt ahogyan lehúzott. Az est közepén, Ági eltűnt, megtalálta a neki való nyugger helyet, a wellnesst. Végül mi is bementünk. Van aki a gőzkabint élvezi, szerintem izzaszt és unalmas, valaki a szaunát kedveli, szintén izzaszt és unalmas. Nekem a 10 fokos merülő jön be, na az király. Szépen eltelt így az este, elmúlt éjfél mire hazaértünk, addigra a kertben is szerencsére véget ért a party amit a szomszédok nyomtak, úgyhogy pihenés.

Gyors aktív 3 nap, de kellett, lehet hogy egyesek szerint emiatt mi rossz nemtörődöm szülők vagyunk, de nekünk is kell olykor kikapcsolódás, feltöltődés, környezetváltozás.

Egy tartozás a végére (Tour de Fertő-tó egymagamban)

Volt még egy tartozásom a nyárra. Igazából júliusban azt gondoltam ki, hogy a Dunántúlon 3 nagy tó van, jó lenne egy hónapon belül mind a hármat megkerülni. Na most a Fertő-tó volt ami még megmaradt a körből, mert nyilván a Velencei-tavat kb. 50 perc alatt képes vagyok abszolválni, ha olyan kedvem van. A Balatonra írt kívánalmak itt is fontosak lehettek volna, ha nem féltem volna attól, hogy kifutok a nyárból. Eredetileg az aktív nyaralásunkra volt ez a projekt betervezve, de a hétvégi 35 fok nem volt éppen kedvező egy tó kerüléshez így végül augusztus közepére terveztem át. Jött egy hidegfront, a 40 fokból 18 lett, na meg orkán erejű szél, és fél napos eső, így megint halasztottam, de már csak egy nappal, és amikor reggel megláttam, hogy a nap süt, a légmozgás nem erős útnak is indultam kocsival Fertőd irányába. A Balaton után úgy gondoltam ez gyerekjáték lesz, pláne hogy a nászutunkon anno Ágival törött nyeregszárcsavarral is körbe mentünk. Picit alábecsültem mind magam mind a tavat.

Direkt az első szakaszt a Magyar oldalon tettem meg a dimbeken dombokon. Átlagos volt a bringás forgalom, átlagos nyári, gyakorlatilag szinte mindig láttam egy bringást szembe jönni. Arra amerre én mentem keveset. Nem is értettem, hiszen ez a térség alapvetően északnyugati szelet kap, és most is ez a helyzet, vagy nem? Nem, ez északkeleti, ami csak a tó északi részén lesz egy picit para. Mindenesetre úgy pörgött le 10 km, hogy észre sem vettem. Aztán a többi a dimbeken dombokon is szépen lement, szerencsére olvastam egy tavalyi blogot, így nem támadtam be Balf után a bringa utat, félszemmel láttam hol megy, de jó hogy nem így volt. Gyönyörű időnk volt, napsütés, na jó az annyira nekem nem jó, meg 22-25 fok, sőt még reggel picit fáztam is a cool Haven mezemben. Paráztattak a Fertőrákosi emelkedővel, de azzal sem volt azon kívül gond, hogy kezdtem érezni a hátsóbbik felemet, de holt nyugodtan haladtam.

Innen irány Mörbich ahol azt mondták a dombokon érdemes tovább menni. Én emlékeztem, hogy anno itt tört el az a bizonyos csavar, de most ilyesmi nem történt. Csak gigászi mennyiségű bringással találkoztam. Volt, hogy tömött sorban jöttek velem szemben, és már az én irányomba is bőségesen mentek, 10-20 fős kiránduló csoportokat kerültem le. A legfeltűnőbb, hogy néhány idősebb bácsit alig bírok utolérni, persze ennek is megvolt az oka. Találkoztam a nap folyamán, durván 3000 bringással (nem elírás ennyi biztos volt, ha nem több) és bizony a 2/3-a valamilyen E-biken ült. Mindenesetre az ellenszél ellenére, 27-28-as sebességgel haladtam a tó mellett. Itt ne azt képzeljük el mint a Balatonnál, olykor a tavat nem is látod, mert vagy 3-5 km nádas veszi körbe a tavat. De mellette kárpótol a Lajta hegység sziluettje, illetve a gyönyörű osztrák kisvárosok. Valahol 55 km éreztem azt, hogy akkor most kéne megállni, egy kis szünetre, így aztán valami foci pálya melletti árnyékos ligetben ültem le, és fogyasztottam el egy Balaton szeletet a zsebemből. Mondjuk legfőképpen a szokásos gyümisör + kóla kombóra vágytam, de az itt nem volt. De sebaj, tudtam, hogy van egy bolt, ahol Ágival is megálltunk, majd ott. A bolt egy bő 5 km múlva meg is jött, meg is álltam, leraktam a bringát, levettem a km órát róla, majd odabattyogtam, hogy lecsapódjak az ajtóról, pedig nyitva kéne lennie. Na sebaj a következő település már úgyis Neusiedel ott csak lesz. Be is mentem a centrumba, meglátva a snitzerhaust, ahol anno Ágival ettünk, egy pillanatra el is csábultam, de nem voltam éhes, csak innák némi cukorbombát, jó lesz egy bolt. De a belvárosban nem volt, azonban ahogy gurultam le a bringaúthoz, na végre egy Billa. De miért üres a parkoló? Ebédszünet van vagy mi? Háát nem, de zárva. Kezdett bennem körvonalazódni, hogy rossz napot választottam a kalandra, mert nem véletlen vannak ennyien a bringaúton, itt bizony munkaszüneti nap lehet. Akkor viszont ha inni akarok egy hütte lesz a megoldás. (Na jó, inkább itt büfé vagy bár) Mentem még egy ötöst, és egy egész szimpatikus kajálda italda volt kiírva, gondoltam megnézem, lehet hogy 2 km odébb egy igazi Fapumában jobban jártam volna, de ezt akkor még nem tudtam. Jó kis bringás kiszolgáló étterembe mentem be. Na sebaj kóla meg radler csak van. Elővettem nem létező német/angol tudásomat, és amikor speizekartet akart adni azt visszautasítottam.

-          Drink? Cola half liter big? Und radler?

-          OK!

-          Őőőő radler is not alkoholic?!

-          No, +!%%+/=(%/”!”+/+!/!(%/(// ! (ebből kb ennyit értettem J)

-          Ok is ok jöhet, mindegy. –Úgyis 70 kilinél vagyok, a maradék 45-ön csak kijön belőlem az a pár % alkohol

Gyönyörűen csapolt söröket vitt ki a lány, volt amelyik igazi sör volt, volt amelyik ránézésre csapolt radler, nekem meg látom, hogy valami üvegből rázza ki a tutit. Kihozta. Megkóstolom a sört, hmm megszoktam, hogy mások az osztrák radlerek, sörösebbek mint a mienk, de ez finoman túl sörös volt. Nézegetve a többiek söreinek színét, na meg az enyémet, meg ízlelgetve azt gondolom, hogy ez annyira volt radler, hogy semennyire, valszeg kaptam egy alkoholmentes sima sört. Nem volt rossz, de nem erre vágytam, de legalább a kóla eredeti volt, na meg az 7 euro is amit ezért a kettőért fizettem. Milyen érdekes volt, hogy telt ház lett, nálam volt még 3 hely, odajött egy idős osztrák hölgy megkérdezte leülhet e, és nyugodtan leült az asztalomhoz, utána pedig a férje is ugyanezt tette. Idehaza ezt nehezen képzelem el, vagy én vagyok nagyon visszafogott, de nem ülök le idegenek mellé, max egy kifőzdében. Megjegyzem bringázni voltak, és mindegyik elmúlt 70 vagy inkább 80. Mivel ők étkeztek is, és nem akartam a snitzert kinézni a szájukból, így kb. 30 percnyi pihi után, tovább mentem.

A következő szakasz volt amitől féltem, bár láttam, hogy a kék bringaút másfele megy és gyanús, hogy az az országúti kör, de én maradtam a B10-esen. Jött a rész ahol zuzalékon megy a bringaút. Itt is maradt a nagyobb tempó, bár az azért probléma volt, hogy volt egy két lefele S kanyar, és ott volt némi parám a slick gumival, de simán nagyon jó tempóban abszolváltam. Aztán jött a nyitott szikes puszta. És egyre inkább szembe fújt a szél. Nesze neked északi szél, ez olyan Délnyugati mint állat. A következő 20kili a meghalásról szólt. Mentem a pusztán, egyre kevesebb volt a bringás, olyan volt mintha 1-2%-on mennék felfelé, egy kumma pihenő nélkül. Ráadásul az egyik kisvárosba el is vesztettem kissé az utat, de mivel Ilmitzben tavaly egy éjszaka jártam, így valami rémlett. Kész voltam mint a rongy, gondoltam, is hogy nem megyek arra mint tavaly éjszaka, hanem inkább majd a széles bringaúton húzok be Fertődre Pamhagenből. De egyszer csak megjött jobbról a bringaút, amin Magyarországra mész vissza. Mivel ki volt írva, hogy Fertőd 18 km, és csak 3 km Fertőújlak, ahol ismerek egy szerintem olcsó kocsmát, így mégis erre mentem. A Fertőújlaki kocsma kb. annyira volt tele, mint minden rendes osztrák hütte, és naná, hogy ezek sem szerették a kártyát, így az utolsó fillérjeimből megvettem a gyümölcsös sör, kóla kombót, és megpihentem picit. Mivel a kocsma mellett volt egy kék kút, így vizet is tudtam vételezni, ami fontos volt, lévén hogy kifogytam totálisan.

Na innen még kb. 15kili. De olyan rohadt szembe szélbe, hogy csak imádkozni tudtam, hogy Sarród legyen összenőve Fertőddel. Szenvedtem mint a kutya. Nem volt hideg, mert kb 28 fok lehetett, tűzött a nap, valami kifogyott belőlem, és éreztem, hogy iszonyatosan fáradt vagyok. Mindenesetre elszenvedtem valahogyan Sarródig, és az a szégyen sem esett meg velem, hogy az előttem egy perccel a kocsmától induló, andalgó pár utolérjen. Sarródon aztán kiittam az egyik kulacsot, bár a hasam már akkora volt mint egy akos hordó a sok folyadéktól. Szerencsére Sarród egybe épült Fertőddel, így a széllel már nem volt gond, visszaértem a kocsihoz, és pöppet lepihentem a kocsi elé a fűbe. 117 km, 5:30 bruttó 4:47 nettó idő. Ezt azért ennél jobbra gondoltam, de majd talán szép időben, novemberben társakkal?!

Szerencsére nálunk nem voltak bezárva a boltok, így beszédelegtem egy boltba, és megpróbáltam valami kajához jutni, amit megbírok enni:

-          egy zacskó teljes kiőrlésű, győri édes

-          valami gusztustalan apenta izo szerűség, mert az összes többiben L-carnitin van amit biztos nem egy nyomós tekerés után szeretnék. (A szervezetem az L-carnitinre kissé késve szokott reagálni, kb 6-7 órával utána egy óriási dózis hasmars, majd 3 órán keresztül pörgő lábak jellemzik)

-          egy zacskó CBA krumplipehely, mert az lesz a befutó, ami jól felszívja a folyadékot a gyomromból.

-          Kéne még valami protein, de nyilván a hús nem megy le, a joghurttal meg keresztbe hányom a kocsi szélvédőjét belülről, de nini van Norbi protein túrórúdi, na ebből kettőt, majd meglátjuk, még sosem ettem ilyet de hátha jó.

Gyakorlatilag full légkondival sem éreztem magam a toppon a kocsiban. Megettem a proteint, benyomtam az apentát, és elkezdtem szépen felnyalni a burgonyaszirmot, ami jó lett, a kekszhez hozzá sem nyúltam. Kezdett a gyomrom jobban lenni, de végül Pápa mellett megálltam 10 perc alvásra, mert erre volt szükség, és utána tadam, jöhet bármi, mert semmi bajom.

Érdekes nyár volt, klasszikus nyaralás nélkül, de azért megpróbáltam a lehetőségemet kimaxolni. Ja és mi lett a három nagy tóval? Hát szombaton Helkával a Velencei tavat is megkerültük, ráadásul kb a ¾-ében önállóan tekert a kislány, csak kétszer vettem fel trailgatorra, ami egy új szerzemény, és elvben tandemezünk vele, gyakorlatban szerintem ő rohadtul nem teker!